Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

2 WEST MECVCI 1970. DECEMBER 13., SZOMBAT Megbénult vaspályák másfél napig Képünk New Organs elnéptelenedett vasútállomásán készült. Kilenc elkobzás Azonnali tűzszünet, csapat­visszavonás és a béke helyre- állítása hc .rett Nixon elnök — aki megválasztása előtt oly magabiztosan hangoztatta, hogy ő majd véget vet a viet­nami háborúnak —, hivatalba- lépése óta csupán egy dolgot tudott e kérdésben „kitalál­ni”, azt is általában kétes ér­tékűnek, sőt demagógnak mi­nősítik a kérdés komoly szak­értői: a háború „vietnamizálá­Ennek röviden az a lényege, hogy az USA-csapatok foko­zatosan — de ezek a fokoza­tok igen hosszú ideig tarta­nak —, kivonulnak majd Viet­namból, miközben Washington fegyverrel, lőszerrel, katonai kiképzéssel és egyéb eszközök­kel oly módon megerősíti a saigoni rezsimet, hogy az majd egyedül is képes lesz sikere­sen szembe szállni a vietnami nép nagy többségének rokon- szenvét élvező DNFF-fel. Kezdettől fogva azért ko­molytalan, sőt demagóg ez a nagy garral meghirdetett terv, mert hiszen — azelőtt is így volt. Mielőtt az USA 1965-ben több százezer szárazföldi és légi haderővel „beszállt” vol­na a vietnami háborúba, pon­tosan ezt próbálgatta — és ki­derült, hogy nem megy, mert a saigoni rezsim önállóan nem áll meg a lábán. A „vietnamizálásl program” meghirdetése óta pedig ugyan­ezt a tényt támasztják alá az újabb események. Elsősorban az, hogy a „Vietnam izálás” el­len legjobban Thieu és Ky ka­pálózik, érezvén és tudván, hogy uralmuk, talán fizikai lé­tük is a jenki csapatok jelen­létének függvénye. A pénteki eset is ezt bizo­nyítja. A dél-vietnami bábre­zsim kormánya elkoboztatott kilenc lapot, köztük két an­gol nyelven megjelenőt is, je­lentették Saigonból. Miért? Cikket közölt a hadseregben uralkodó korrupcióról, az egyik. Közölte egy halott 12 éves kifiú fényképét. akit amerikai katona gyilkolt meg, a másik. Ismertette a hanoi rádió felhívását a harmadik. Kilenc lapnál, kilenc fé­le ok. De a lényege: a saigoni rezsim uralma alatt tartott területeken egyre in­kább elharapózik a terror, a káosz, a korrupció. Pedig most még a még mindig igen tekin­télyes létszámú amerikai had­sereg — úgy-ahogy —, meg­próbál fenntartani valamiféle rendet, noha közben például a korrupcióból, a feketepiac burjánzásából — maea is ala­posan kiveszi a részét. Hát még mi ienne akkor, milyen méretűre növekednék a terror és a káosz, ha az USA- csapatok kivonulnának, végre­hajtva a „vietnamizálást”? Nyilván olyan mértékben, hogy a rezsim végleges össze­omlását, Dél-Vietnamnak a Thieu—Ky uralom alóli felsza­badulását vonná maga után. Ezért nem kell Thleu-éknak a vietnamizálás —, de valójá­ban a washingtoni héjáknak sem kell. Es a vietnami nép számára sem ez lenne a meg­oldás, hanem azoknak a pon­toknak a végrehajtása, ame­lyeket a VDK, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány és a DNFF a vietnami kér­dés megoldását célzó felhívásai tartalmaznak. MINIKÉMEK BONNBAN Amint jelentettük, szerdán éjfélkor összesen több, mint 400 000 vasúti dolgozó lépett sztrájkba az USÁ-ban, azon­ban a csütörtökön hajnalban kiadott 13,5 százalékos ideig­lenes béremeléssel egybekötött tiltó végzés hírére 3 kisebb szervezet nyomban beszüntet­te a sztrájkot. A Nixon aláírásával szente­sített törvényhozási határozat­tal, illetve bírói végzéssel da­coló legnagyobb szakszervezet vezetőit a nap folyamán bí­róság elé idézték. A munkál­tatók képviselői napi 500 000 dollár összegű pénzbüntetés kiszabását kérték, miközben az elnök vízi és közúti szál­lítási „szükségállapotot” ren­delt el. John H. Pratt körzeti bíró végül is úgy rendelke­zett, hogy amennyiben a szak- szervezet csütörtökön éjfélig nem vonja vissza sztrájkfelhí­vását, úgy naponta 200 000 dollár összegű pénzbüntetést kell fizetnie. Charles L. Dennis, a vasúti alkalmazottak több mint 200 ezer tagot számláló szakszer­vezetének elnöke kijelentette, hogy engedni volt kénytelen a nyomásnak, de „a sztrájkfel­hívás visszavonása ideigle­nes’’. Pénteken délig fokozatosan megindult a normális forga­lom az Egyesült Államok más­fél napra megbénult vasútvo­nalain. (Folytatás az 1. oldalról.) szállásának színhelyétől és a lankán felkapaszkodott a síkságra. Pontosan kiszámították az első nap mintegy két órán át tartó befejező műveletét: a „hunohod—1” keleti irányú fordulatát. A gondosan beosz­tott mozdulatok és fordulatok segítségéved az Esők tengere felé fordították a készüléket, hogy az majd szembe kapja a Napot. A holdjáró fedélzetén kü­lönleges adókészülékek van­nak, amelyek érzékenyen rea­gálnak a Nap fényére és me­legére, ezek a holdjáró rádió- összeiköttetését irányítják. Az egész holdéjszakán át a tudósok más összeköttetési csatornákon keresztül szerez­tek értesülést a holdjáróról. A holdjáróra sajátságos „atomkályhát’’, izotópos hő­forrást állítattak be. A radio­aktív izotópok gondoskodnak a hermetikusan elzárt holdjáró állandó fűtéséről. Az egész holdéjszakán át állandóan 750 —760 milliméteren állt a lég­nyomásmérő higanyoszlopa és a hőmérséklet körülbelül plusz 15 fok volt A „Lunohod—1” megalko­tói úgy döntöttek: kipró­bálják az automatikus LONDON A magyar nyomdaipar fejlesztési tervéről A Hawtorn Baker angol nyomdagépgyártó vállalat el­nöke nagy fontosságú új fejle­ménynek nevezte azt, hogy Magyarország negyvenmillió angol font' értékű beruházást tervez nyomdaiparának fej­lesztésére. „Mindent megte­szünk azért, hogy ebből a ha­talmas üzletből a mi cégünk is részesedjék” — mondotta Col- man, a cég elnöke. A pénteki Financial Times rövid jelen­tésben foglalkozik a magyar nyomdaipar fejlesztési tervé­vel. Hó Szíriában Szokatlanul erős tél köszön­tött be pénteken a szubtrópusi éghajlatú Szíriában. Az erős hóesés miatt pénteken teljesen leállt a forgalom a Damasz­kuszi Bejruttal összekötő au­tósztrádán és más szíriai uta­kon. Rio de Janeiro Rettenetes hőség Rio de Janeiróban szerdán 40,8 Celsius fokot mutatott a hőmérő árnyékban. A várat­lan és rettenetes hőség követ­keztében több száz riói lakost kórházba kellett szállítani. Öt kisgyermeknek nem sikerült az életét megmenteni. A CONNECTICUT! rend­őrség egy 17 éves fiú, John Rice után nyomoz. A fiút, akit mindenki mintagyereknek ismert, azzal vádolják, hogy csütörtök délelőtt baltával agyonütötte áí^éves anyját, 73 éves nagyanyját, a 16 éves öccsét és 14 éves húgát. „ébresztés” rendszerét. A kísérlet teljes sikerrel járt. Az adók pontosan reagál­tak a napkeltére. Az összeköttetés felvételét december 9-én 17 óra 5 percre irányozták elő, moszkvai idő szerint, a korábbi „szeánszok­hoz” hasonlóan, ez is azzal kezdődött, hogy a holdjáró adói részletes adatokat sugá­roztak a készülék különböző rendszereiről. Egy óra leforgá­sa alatt a központ telemétriku- sai jelentést adhattak le a „Lunohod—1” készülékeinek, gépcsoportjainak és berende­zéseinek állapotáról. A legfontosabb művelet a napelem szabaddá tétele volt. A holdjáró ugyanis a munkájához és mozgásá­hoz szükséges energiát a napfényből nyeri. Az elindulás pillanata de­cember 10-én alkonyaikor ér­kezett el. A „Lunohod—1” ve­zetői csaknem egy órán át gondosan ellenőrizték a. hold­járó valamennyi rendszerét, majd Nyikolaj Mihajlovics, aki november 17-én a holdjáró leszállását irányította, kiadta a parancsot: „Egyes szám előre!” A holdjáró elindult: meg­kezdődik második munkanap­ja. A Hold tanulmányozásá- hosszas kísérlete folytatódik. A bonni kancellári hivatal falai között folyó beszélgeté­seket tranzisztoros vevőkészü­lékekkel hallgatják le a kör­nyező épületekből, a nyugat­német és a Bonnal szövetséges államok titkosszolgálatai, va­lamint „más szolgálatok”. Az erről szóló szenzációsan tálalt hírt a hamburgi Stern magazin legutóbbi száma tet­te közzé. A „minikémek” mindössze 85 márkába kerülnek: s tran- zisztorizált miniadók, amelye­ket a lehallgatásra kiszemelt helyiségekben helyeznek el. A Stern riporteré mága is élvez­hette a kancellári hivatalból közvetített különleges műsort, amelyet a kormányhivatal­lal szemben levő szálloda 18. emeletének egyik szobájában hallgatott végig. A nyugatnémet magazin a kancellári hivatalon kívül le­hallgatott intézmények között tartja számon a hadügyminisz­tériumot, valamint a Bundes­tagot is. Az újabb lehallgatási bot­rány hallatán Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet bel­ügyminiszter szinte kétségbe­esetten szabadkozott, hogy a biztonsági szolgálat nem győ­zi leleplezni és felszámolni a kémkedő berendezéseket Hoz­záfűzte: a hír arra sarkall, hogy további lépéseket te­gyünk a „mini” és egyéb ké­mek leleplezésére. NEW YORK állam .fellebb- viteli bírósága csütörtökön el­halasztotta Angéla Davis ki­adatását Kalifornia állam bíró­ságának. Angela Davist mind­addig nem adják ki, míg a tel­jes, 5 tagú bíróság nem hallgat­ja meg a kommunista tanárnő fellebbezésének alátámasztásá­ra felhozott érveket TÁVIRAT KEDVES VÁSÁRLÓNK! ON AZ IDÉN IS GYAKRAN, SZÍVESEN ÉS BIZALOMMAL VÁSÁROLTA AZ ÁLLAMI GAZDASAGOK TERMÉKEIT. KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT! KÉRJÜK. EZENTÚL IS VÁSÁROLJA TERMÉKEINKET. BIZALMÁÉRT CSERÉBE, MINDIG KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ÁRUT ADUNK. állami gazdasagok Betanító átképzés tanfoiyamot indítunk ács, kőműves, parkettás, müanyagburkoló, festő, tapétázó, épületasztalos, villany-, vízvezeték-, és gázszerelő szakmákban. A tanfolyam időtartama 5 hónap. Jelentkezési határidő: 1971, január 10-ig. A tanfolyam ideje alatt 1700 Ft bért fizetünk. JELENTKEZHETNEK A NYOLC ALTALANOS ISKOLÁT VÉGZETT, 18. ÉLETÉVET BETÖLTÖTT SZEMÉLYEK. 40 ÉVES KORIG. Vidékiek részére szállást adunk. Jelentkezés személyesen: 0 0 43. sz. AEV. Szakoktatási Csoport Budapest XI., Dombóvári út 19. [Megközelíthető: 4-es, 41-es, 43-as, 47-es villamossal.) Súlyos vasúti szerencsétlenség történt a Lisszabontól mint­egy 10 kilométerre levő Sacavem mellett péntek hajnalban. A szerencsétlenségnek, amelyet két személyvonat összeütközése okozott, 16 halálos és körülbelül 30 sebesült áldozata van. A kráter nem akadály A karácsonyi vásáron óriási választékot kínálnak IMPORTÁLT LAKÓSZOBÁKBÓL ÉS SZEKRÉNYSOROKBÓL a CEGLÉDI, a NAGYKŐRÖSI, a NAG YKATAI, a GÖDÖLLŐI és az ABONYI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET SZAKÜZLETEI, ÁRUHÁZAI

Next

/
Oldalképek
Tartalom