Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-11 / 290. szám
26 liter ver A szövetkezeti áruházban megkezdődött a karácsonyi vásár Több mint kétszáz ember adott vért. Igaz, többen is feliratkoztak a listára, de az orvosi vizsgálat után sokuktól nem vehettek vért Ök kissé csalódottan távoztak. Köszönet jár ezeknek a „véradóknak” is, akikben a jószándék megvolt. S akik adhattak, azoktól 62 liter vért gyűjtöttek össze. A Szabadság Termelőszövetkezetnek például negyven tagja, a rendőrség dolgozója és sorolhatnánk tovább a névtelen véradókat — szívesen tette, amit tett. Nem maradnak névtelenül. Az átömlesztésre előkészített kis üvegeken ott olvasható minden adó neve a vércsoportmegjelölés mellett. S a hálás betegek sohasem felejtik el megnézni gyógyulásuk után a címkét. A köszönetét az emberség hullámhosszán küldik az ismeretlen véradónak... rr __ rr HÉ TFŐTŐL: KÖLTÖZÉS Hétfőn kezdik meg a költözködést a konzervgyár új konyhájába. Egy hétig nem főznek, de december 21-én már az új rendszerben „szervírozzák” az ebédet. Az előre odakészített tálcákra mindenki saját magának vesz evőeszközt és poharat. Ezzel megy a kiszolgáló pulthoz, ahol először a második fogást, majd a következő ablaknál a levest is megkapja. A jegyeket ezután adják le. Ezzel a módszerrel sokkal gyorsabban jutnak a dolgozók az ebédhez, s hamarosan meg is szokják az önkiszolgálást. Négyes találat A múlt heti lottóhúzás alkalmával a Petőfi Termelőszövetkezet egyik fiatal dolgozója négyes találatot ért el. Nyereménye 70 ezer forint. Szovjet és szíriai nylonharisnyák, japán, angol, francia kötöttáruk A szövetkezeti áruházban megkezdődött a karácsonyi vásár. Németh Ambrus, az áruház vezetője, így nyilatkozott az idei vásárról. — A karácsonyi vásárra — mondotta, több mint 6 millió forintos árukészlettel készültünk. Sok cikket távoli vidéki városokban, Miskolcon és egyéb helyeken szereztünk be. — Az újdonságok sorában megemlítem, a műszőrme női és gyermekbundákat, a férfi bundacipőket, a szovjet és szíriai női nylon harisnyakat, melyek 30—34 forintos áron kaphatók. A vevők azután japán, angol, francia pulóver és egyéb kötöttárukban válogathatnak. — Mindenféle áruból olcsóbb fajtákat is biztosítottunk. A közönség azonban inkább a drágább cikkeket keresi. Még 20 olcsóbb férfiinget eladunk, többszáz 200 forintos nylon ing kel el .. A szövetkezeti célkitűzéseknek megfelelően, a legkisebb haszonkulccsal dolgozunk, főleg a forgalom növelésével igyekezünk eredményeinket fejleszteni. A múlt évben 23 millió forint forgalmat értünk el, s az idén 27—28 millióra számítunk. — Női lakkcipőt már 139 forintért árusítunk — vette át a szót Héjjas Pál, az áruház vezetőhelyettese. — Az a luxus férficipő, mely a fővárosi üzletekben 540 forint, nálunk 420 forintért kapható. A hiánycikkek listáját lecsökkentettük, csak férfi és női műbőrkabátokban és harisnyanadrágban van hiány. 9 — A karácsonyi csúcsforgalom már kezd kialakulni. Napi 1500—2000 vevőre, s 170—180 ezer forint forgalomra számítunk. A szülési szabadságok folytán megfogyatkozott személyzetünk pótlására, a közönség zavartalan kiszolgálása érdekében, az eladáshoz nyugdíjasainkat is behívjuk segíteni — mondotta az áruház vezetője. kopa A Szabadság Termelőszövetkezetben a hónap végére befejezik a leltározást ELŐKÉSZÜLETEK , A Szabadság Termelőszövetkezetben Fekete József elnöknek alig van egy szabad perce. Egymás után jönnek a vidéki és helybeli tárgyaló felek, szó van itt jövő évi műtrágyabiztosításról, szállítási kapacitás fejlesztéséről, leltározásról stb. Most még én is zavarom. — Az őszi betakarítást rendben elvégeztük — mondotta. A jövő évi kenyér- és takarmánygabonát időben elvetettük, és szerencsénkre az időjárás is megváltozott, vetéZÁRSZÁMADÁSRA seink megerősödtek. Az őszi szántásokkal sokkal előbb vagyunk, mint a múlt esztendőben. Ha az időjárás továbbra is kegyes lesz hozzánk, az év végére teljesen elvégezzük, mondanom sem kell, hogy ez nagyon megkönnyítené a tavaszi indulást. Folyamatosan a leltározást végezzük, öt szakosított bizottság fogott hozzá és december végére befejezzük. Ezzel párhuzamosan hozzáfogtunk a zárszámadás számszaki előkészületeihez is. Nagy munkát ad a kinnlevőségek behajtása is. JÓL INDUL A LAKBERENDEZESI ÁRUHÁZ Hét nap alatt félmillió forint forgalom — A forgalom alakulásával | meg vagyunk elégedve — mondotta Szőke József, a Lak- berendezési áruház vezetője. Hét nap alatt félmillió forint értékű bútort és egyéb lakberendezési tárgyat adtunk el. Állandóan sok a látogatónk az áruházban, és a cifrakerti Arénában. Sokan kétszer-három- szor eljönnek egyedül, majd a családdal, s a látogatásoknak többnyire vásárlás a vége. — Mindenkit szívesen látunk, s szívesen szolgálunk lakásberendezési tanácsokkal. — Legtöbb vevőnk a fiatal Jegyes- és házaspárok sorából kerül ki. Vannak idős vásárlók is. A napokban például bejött egy idősebb termelőszövetkezeti tag és érdeklődött a szobaberendezésekről. Bár azt hittük, hogy csak nézelődik, készségesen végigvezettük az áruházban. Az egyik román szobaberendezésnél megállt, s hosszabban nézegette, majd megvásárolta 19 ezer forintért. — A bútorokkal együtt tv-t, rádiót, háztartási gépeket, szőnyeget, takarót, csillárt és villanyszerelési cikkeket is vásárolnak, az utóbbiból több hiánycikk, például Góliát elem és ceruzaelem, is kapható. A hűtőszekrény vásárlóknak ajándékba egy márkás villanyborotvát adunk. — A karácsonyi ajándék vásárlások is megkezdődtek. A vevők kívánságára OTP-hitelt biztosítunk. Van minden, csak konyhabútorokból nincs kellő választékunk, de január 10— 15-re abból is lesz elgendő, — mondotta az áruház vezetője. kopa Sűrű pelyhekben hullt a hó. Az égen komor, szürke felhők vonultak. Aki tehette, otthon maradt. Laci és Feri, a két jó barát, szaporán szedte lábát. Hideg volt, Feri orra olyan volt, akár egy sárgarépa, Laci szorosabbra húzta a sálat. — Mit veszünk? — kérdezte Laci a másikat. — Még nem tudom, majd ott meglátjuk. Az édességbolt előtt megálltak. Elsőnek Feri ment be, majd Laci. Bent kellemes meleg és kávészag fogadta őket. — Mit kértek? — kérdezte Éva néni, az elárusító. — Van egy öreg néni a szomszédban, annak szereti nénk valamit venni Mikulás- i ra. Ha lenne bonbon, meg tejcsoki, az jó lenne. Éva néni egy egész nyaláb finomabbnál finomabb dolgot tett a pultra. — Válasszatok. Feri egy csomag bonbont Az idei esztendőben nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, bizonyos ágazatokban termeléskiesés volt, de szerencsénkre más termelési ágazatoknál magasabbak voltak a terméseredmények, így a hiányt ezek pótolják. Nyugodtan nézhetünk a zárszámadások elé, nyugodtan adhatunk számot a végzett munkáról — fejezte be Fekete vett, Laci pedig egy nagy tábla csokoládét. — Biztosan szereti a rumpralinét is — és kért húsz dekát. — Mennyibe fog kerülni az egész? — kérdezték a gyerekek. Éva néni sokáig számolt. — Hetvennyolc forint. A két gyerek szomorúan nézett egymásra. Sokáig hallgattak. Feri törte meg a csendet, és így szólt: — Nincs annyi pénzünk. Ha mindenünkéit odaadjuk, akkor is csak negyvenöt forintunk van. Laci látta, hogy meg kell magyarázni a dolgot. — Tetszik tudni, ez a néni mindig nagyon kedves hozzánk. Ha bemegyünk hozzá, megkínál valamivel mindig. Egyedül van, meghalt a férje, fia nem jött haza a háborúból. Már csak bottal tud járni, elég gyenge. Mi vágtiík fel neki a fát is. Ha ráérünk, elJózsef. kopa „Az az öreg néni Hajnali málnaszörp Nem hittem el, hogy a pi- roe-rózsaszínű folyadék a poharában málnaszörp. Tamás- kodóan meg is szagoltam. Az volt. Hogy mi ebben a csodálatos? Az, hogy a Dózsa kocsmában, hét óra előtt, vidáman iszogató társaságban találtam a „málnaszörpöst”, Urbán Györgyöt. — A májával van baj? — kérdeztem részvéttel — Nincs. — Hát akkor? — Leszoktam. Másfél éve már. Nagyon sokat ittam. — Hogyan csinálta? — Voltam elvonókúrán is, nem sikerült. Az italozás miatt otthagyott a feleségem. Akkor hagytam abba. — Nehéz volt? — Akarat kérdése. Az elején még csúfoltak érte, hogy málnát iszom, most már megszokták. Hogy semmi ne hiányozzon, beszélgetni el-eljö- vök. Van úgy, hogy 6—8 málnát is megiszom, míg a többiek söröznek. — Segített a családi életén az önfegyelem? — Visszajött a feleségem, s A Széchenyi téri 35-ös számú önkiszolgáló boltban 10 százalékos kedvezményt adnak a karácsonyi és újévi vásár alkalmából a nyugdíjasoknak. A novemberi nyugdíjszelvény bemutatása esetén a vásárolt áruk összegéből 10 százalékot elengednek. Ezzel a gesztussal kívánnak kedveskedni az idős vásárlóknak. ★ Még egy meglepetés. Azok a vevők, akik karácsony előtt vásárolják meg hűtőgépüket 100 éves meteorológiai szolgálat Az 1070-ben megalakult önálló magyar Meteorológiai Intézet szegedi állomását annak idején gimnáziumi tanárok kezelték. 1926-ban az egyetem vette át az állomás irányítását. és akkor — vidéken elsőként — bevezették a magas- légköri kutatásokat is. 1953 óta működik az egyetem éghajlattani intézete. megyünk a boltba, szokta is mondani, hogy mi vagyunk az ő unokái, és hogy ha a fia hazajön a háborúból, akkor neki is ilyen korú unokái lehetnének, és akkor nem szorulna mások segítségére. Most már mindegy, tessék visszavenni a bonbont, pedig tudom, hogy nagyon örülne' neki. Sokszor mondta, hogy a férje gyakran vitt neki bonbont, amikor hazament. Vasutas volt a férje. Az elárusító szemében furcsa kis gömbök csillogtak. — Na, várjatok. — Fogott még egy doboz bonbont, és azt is hozzátette a többihez. Elővette a legnagyobb piros zacskót, belecsomagolta a finomságokat, és a meglepett fiúk kezébe nyomta. — Itt van. Ez mind a tietek. A gyerekek értetlenül néztek egymásra. — Vigyétek csak. Én kifizetem a többig — Köszönjük szépen — válaszolt kórusban Feri és Laci. Kimentek a boltból. Kint nagyon hideg volt. Az ablakokon jégvirágok nőttek. (—tt—) a család már nem retteg miattam. Van szép lakásunk, bútorunk. Amikor ittam, összetörtem á szép fotelt, kidobtam az udvarra. Hát erre nem volt szükség. Az^ta segítek otthon a feleségemnek — ő is dolgozik, takarítok, ha kell. Büszke vagyok a két gyerekemre, a lányom tízéves, és jól tanul. — Foglalkozása? — Sírásó vagyok. Sírásó, aki egészségének a sírját már nem maga ássa. sz Le!iár után nyugdíjba Szalay Ambrus, a tormási új bolt üzletvezetője nyugdíjba vonul. Most leltároznak, hogy utána átadják a boltot az új vezetőnek, Szalai Albertnek, aki a mozi melletti „ifi” bolt egyik vezetője volt. Bízunk benne, hogy a boltvezető-választás után is marad a bolt „magas színvonala”. az új Lakberendezési Áruházban (Kecskeméti út), ajándékba egy villanyborotvát kapnak. — Nagykőrösi Pedagógus— Balassagyarmati SE 75:73 (45:32). A pályaválasztó balassagyarmatiaknak sincs nagyméretű tornatermük és így semleges pályán: Budapesten, a Jedlik gimnáziumban mérte össze erejét a két együttes. A körösi férfiak ebben az összeállításban szerepeltek: Matus- ka (24), Pap dr. (5), Abrahám T. (20, Sz. Nagy (6), Marosfi (4). Csere: Mészáros (2), Molnár Cs. (2), Almási (5), Farkas (7). Közepes volt a mérkőzés színvonala. A tartalékos Pedagógus jó dobóteljesítményt ért el, de a védekezésre viszonylag kevés gondot fordított. Ez okozta azt is, hogy az ellenfél a szünetbeli 13 pontos hátrányából nagyon sokat ledolgozott. Ezzel az 1970-es évben létrehozott NB III-as kosárlabda-bajnokság véget ért. Mind a női. mind a férfimezőny első felében végeztek a körösi kosárlabdások a budapesti csoportban. ★ Vasárnap ismét megyei középiskolai kosárlabda-bajnokság színhelye volt Vác. Ezúttal a fiúk II. korcsoportjában került sor a küzdelemsorozatra. Kilenc csapat három csoportban küzdött a döntőbejutást jelentő csoportelsőségért. A körösiek eredményei: Nagykőrösi Arany János gimnázium—Monori József Attila gimnázium 48:16 (23:6). Kosárdobók: Rovó (21), Spindelbauer (19), Zubány Sz. (6) Mező (2). Nagykőrösi gimnázium— Szentendrei Ferences gimnázium 36:32 (23:18). Kosárdobók: Rovó (17), Spindelbauer (13), Zubány Sz. (6). A csoportgyőztesek játszotBefejezetlenüf FILM A SZÜLŐKNEK December 20-án, vasárnap, 3, fél 5, 6 és fél 8 órakor vetítik az Arany János filmszínházban a Befejezetlenül című dokumentumfilmet, amely a tizenévesek nevelési gondjaival foglalkozik, s ezért megtekintését a gyakorló szülőknek ajánlják. Jegyeket elővételben az iskolai közönségszervezőknél vásárolhatják meg a tanulók szüleiknek, vagy a mozi pénztáránál. Bukósisak hideg ellen? Szabályos reggel a Kispi pában. Az ajtón bukósisakos férfi lép be. Három cent konyakot kér. — Motorral van? — Azzal. — Pótutas? — Az is, meg vezető is. — És mer inni? — Miért ne? Felhajtja az italt. Indul kifelé. A bukósisakot is csak a hideg ellen hordja — gondolom a bátor legényről, s abban bízom, hogy találkozik egy szondás rendőrrel. Pedig nem vagyok kárörvendő. sz Kijelölték a helyet A Deák tér kopasz fái alatt kis cövekek jelzik a gáz-nyomásszabályozó épületének helyét, amit a napokban mértek ki az építő szakemberek. A nyomáscsökkentő állomás elkészülése után kezdődik meg a gázszolgáltatás. MIT LATUNK MA A MOZIBAN? A „Sirály” születése. Színes szovjet film. Főszereplő: Marina Vlady és Nyikoláj Grinykó. Korhatár nélkül. Kísérőműsor: Mennyibe kerül egy nő. Előadások kezdete: 5 és 7 óra. ták a hármas döntőt, ahol az Arany János gimnázium csapata így szerepelt: Váci Géza király téri gimnázium—Nagykőrösi gimnázium 61:44 (27:25). Kosárdobók: Rovó (26), Spindelbauer 18). Több ponterős játékosuk volt a váciaknak, s ez döntött. Váci Sztáron Sándor gimnázium—Nagykőrösi gimnázium 54:47 (23:22). A következők játszottak a körösi csapatban: Rovó (29), Spindelbauer (10), Zubány Sz. (8), Palásti, Mészáros T., Mező. A körösi fiúk nagyon jól küzdöttek minden mérkőzésen, de legponterősebb játékosukat — Rutinért — nélkülözték, s így két játékos eredményessége nem hozhatott több sikert. Mindenképp dicséret illeti Rovó Istvánt, aki a négy mérkőzésen összesen 93 pontos dobóteljesítményt ért el. A Nagykőrösi Arany János gimnázium csapata a harmadik helyen végzett. — sulyok — Áramszünetek időpontjainak közlése. A nagyfeszültségű hálózat karbantartása miatt az Áramszolgáltató Vállalat az alábbi időpontokban tart áramszünetet: December 12-én, szombaton reggel 7 órától 13 óráig a város keleti részén a Szolnoki út. Vadas utca. Hangácsi utcát bezáró területeken, tehát általában a VI., VII., VIII., IX és X. kerületben. December 13-án, vasárnap: reggel 7 órától 16 óráig az Örkényi és Petőit utcától délre eső területen, a Szabadszállási út trafókörzetben és a Béke utca II. körzetben, a Téglagyár es környékén, az ONCSA-teiep területén. December 19-én, szombaton: 7 órától 13 óráig a VIII. és VII. kerületben, valamint a VI. kerület déli felében. December 14-én, hétfőn: reggel 7 órától 16 óráig a város I.. H. és X. kerületében az Abonyi, Vihar, Tázerdei utcai és Biczó Géza utcai trafókörzetekben. Az Áramszolgáltató Vállalat bővebb felvilágosítást ad érdeklődés esetén az üzemvezetőségen: Kossuth Lajos utca 72. szám alatt, vagy a 293-as telefonszámon. Apu, a legnagyobbat vedd meg! Foto: Fehér Tíz százalékkal olcsóbb SiPüOsRaiT Körösi győzelem az NB ll-es kosarasfináíén