Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-10 / 289. szám

mm» •A^PESTMt&Yll HÍRLAP IcOLOISl KIADASä" XIV. ÉVFOLYAM, 289. SZÄM Premier az Arany Janos Tsz-ben A gimnázium III/D. osztá­lyának KISZ-tagjai színját­szó csoportot alakítottak és bemutatják műsorukat. A terv már félig megvalósult és az előadás rendezői, Garai Má­ria és Fricska Ildikó így nyi­latkoztak munkájukról és a fellépésről: — A bemutatkozásunk az Arany János Termelőszövet­kezetben lesz december 12- én, szombaton este 7 órakor. — Milyen számokat hallha­tunk majd? — Hallhatnak majd szava­latokat a szövetkezet név­adójának és más költőknek a verseiből. Ezen felül elő­adunk egy jelenetet Karinthy Frigyes színdarabjából. Az énekkar népdalokat fog éne­kelni, a tánccsoport pedig egy orosz polkát mutat be — tá­jékoztatott a két rendező. (P. L.) 1970. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK \ paradicscmtcrmesztésről December 11-én, pénteken este 6 órakor a Dózsa Terme­lőszövetkezet Örkényi úti klubjában Nekovetics Géza A paradicsomtermesztés mai követelményei címmel előadást. tart Kártalanítást kapnak Az alföldi medence mélyé­ben húzódó szénhidrogénkész­let feltárása céljából kiterjedt területen folytat kutatófúrá­sokat a nagyalföldi kutató és feltáró üzem. A fúrótornyok, berendezések telepítése több helyen mezőgazdasági terüle­teken történik, így kisebb- nagyobb károkat okoznak a termelő gazdaságoknak. Az üzem rendszeresen felméri a kárt és az okozott veszteséget megtéríti. MULATUNK MA A MOZIBAN? Boszorkányper. ördögűzés, sátáni eszközökkel. Csehszlo­vák film. 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Vili és Bütyök az éjszakai riadón. Előadások kezdete: 5 és 7 óra. A harmadik ötéves tervben százötvennel gyarapodott a körösi kisiparosok száma A KIOSZ TAGGYŰLÉSE A KIOSZ helyi csoportja hétfőn este taggyűlést tartott, melyen a KIOSZ megyei szer­vezetét Szász György titkár, a pártbizottságot Molnár László ÁFÉSZ-elnök képviselte. A vez tőiég beszámolója A ■ KlOSZ-csoport vezetősé­gének féléves beszámolóját Vozór Pál terjesztette elő. A most befejeződő IIÍ. öt­éves terv éveiben tovább ja­vult a lakosság életszínvonala, amit hatékonyan elősegített a létszámban is gyárápodó kis­iparosság szolgáltató tevé­kenysége. Jelenleg az ország kisiparosainak a száma 86 ezer 679. A helyi csoport munkája A KIOSZ helyi csoportja eredményesen veszi ki a részét az országos szervezet munká­jából. Elősegíti a kisiparosság munkálkodását az anyagellá­tás biztosításában, az arányos adóztatás keresztülvitelében, segíti tagjait a nyugdíjazási és egyéb problémákban. Tanfo­lyamok rendezésével nyújt le­hetőséget a kisiparosok to­vábbképzésére. A versenymoz­galmak terén a megyében má­sodik helyet ért él. Az árvíz- károsultakat a körösi kisipa­rosság 26 ezer 210 forint gyűj­téssel segítette. A tagok szá­ma 297. Hatvanöt kisiparos 76 tanulót nevel, de aggasztó, hogy eddig csak 10 iparos je­lentette, hogy újabb tanulót Vesz fel, amit december 31-ig kell bejelenteni. A helyi csoport három elag­gott iparosnak folyósít szociá­lis segélyt és 17-nek biztosított nyugdíjat. Kitűnt tett iparosok Azután Szász György me­gyei titkár átadta a KIOSZ törzsgárd aj el vényét: Császár István, Sárosi Béla, Istári Ambrus, több mint 10 éve eredményesen dolgozó kisipa­rosoknak és Soós Sándornak jó munkáért kapott oklevelét. Szokonya László, a városi tanács ipari csoportjának ve­zetője elmondotta, hogy a mos­tani ötéves terv éveiben 150- en kaptak új iparengedélyt, főleg az építőipari szakmák­ban. Aggasztó azonban, hogy az utánpótlás nincs kellően biztosítva és kevés kisiparos akar újabb ipari tanulót fel­venni. Dr. Csete Lajos, a városi ta­nács pénzügyi osztályának ve­zetője a kisiparosok kívánsá­ga alapján elmondotta, hogy a városi tanács az arányos adóz­tatásra törekszik, a jövedelem arányában történik a jövőben az adóztatás. A taggyűlés problémáihoz hozzászólt Szász György, a KIOSZ megyei titkára. Külö­nösen a tanulók nevelésére hívta fel a jelenlevők figyel­mét kopa Ellenőrző körúton a NEB ellenőreivel Mibe kerül a csomagolás — féldeci nem mindig fél deci A városi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjai „brigádokba” osztva járták a hét elején a város üzleteit, vendéglátóipa­ri helyeit. Vizsgálatuk célja: ellenőrizni, a vásárlók és a fogyasztók érdekei találkoz­nak-e a boltosok érdekéivel? Élőször az ABC-áruházban látogattam meg a brigádot. Már éppen túl voltak a próba- vásárláson, s F ésűs Ferenc („civilben” az állami gazdaság revizora) éppen az eredménye­ket jegyzetelte. A mért áruk pontossága ki­elégítő volt, csupán a fél ki­logramm citromnál számolta el magát a~ gyakorlatlan el­adó — a vásárló javára. Igaz, hogy a csomagoló papírzacs­kót is felszámította, de így is 18 fillérrel becsapta önmagát. A kenyér változatlanul fé­lig csomagolt állapotban kerül ki az üzletből, holott a rendel­kezés ... Sajnos, a kenyércso­magoló papír méretei maxi­mum egy kilogrammos ke­nyérre elegendők, s megfele­lő nagyságú papírt csak köz­vetlenül a rendelet megjele­nésekor kaptak, azóta nem. A népi ellenőrök és a bolt ve­zetői között a csomagolóanya­gokban nem volt „egyezés”. Az áruház önkiszolgáló rend­szerű, s így a kimérések fe­leslegesen sok időt vennének el, ezért például a szárazba­NAPFENYFÜRDO Segítettek a Lovas családnak A konzervgyár egyes üzem­egységének Béke brigádjában dolgozik Lovas János. Társai nemcsak meghallgatják a csa­ládi gondokat, bajokat, hanem erejükhöz mérten segítenek is. Először társadalmi munkában helyrehozták a család ottho­nát. A Rákóczi szocialista bri­gád pedig Antal István útmu­tatásával, Lovas János moz­gásképtelen kislányának ké­szíteti kerekeken járó széket, így könnyebben jár az iskolá­ba és napközibe is. Mindkét brigádnak köszönet embersé­ges magatartásáért. A Hosszúhát dűlőben az or­szágút mentén csendesen legel 92 birka. Sem a juhásznak, Tánctanfolyam felnőtteknek Január 3-án délelőtt 9 óra­kor kezdődik a művelődési otthonban a tánctanfolyam, amelyre- felnőttek iratkozhat­nak be. A kurzus 120 forintba kerül, s elvégzése után még a shaket is járni fogják a szorgalmas iskolások. SOK MILLIÓS ÉRTÉK Gúlákba rakják az üvegeket A hosszú ősz kedvezővé tet­te a télre való felkészülést, á konzervgyár göngyölegtelepén is. Víztelenítik az üvegeket. Nem kis munka ez, hiszen sok százezer üveget kell így tárolni, hogy a víz ne maradjon benne, mert a hideg szét szív­ja. A fajta (cseh—német stb.) és nagyság szerint gúlázott üve­geket azután fóliával is leta­karják, hogy az időjárástól megvédjék. Ebben a munkában dolgozik az egész üvegraktári részleg, valamint a kádárok brigádja is, akiknek munkája egyelőre befejeződött. A szegező részleg a rakodó­lap- és ládajavításon kívül gyü­mölcsízes ládát készít a kon­zerv IV-es számára. A sok milliós értékű üveg így biztonságos körülmények között várja, hogy rendeltetési helyére a konzervgyár külön­böző részlegeihez kerüljön — kaptam az információt Fülep Endre telepvezetőtől. bíró Az élelmiszeripar kiváló dolgozói A konzervgyár rekonstruk­ciós munkáiban kifejtett ered­ményes munkájukért Szatmá­ri Gyula, B. Tóth Ferenc és Nagy László, a műszaki osztály dolgozói, az Élelmiszeripar ki­váló dolgozója kitüntetést kapták. Nánási Sándorné és Gábor Gyula, ugyancsak a műszáki osztály munkatársai, miniszte­ri dicséretben részesültek jó munkájuk elismeréséül. Téli tombola A decemberben vásárolt to­tó-lottószelvények mellé ju­talom tombolajegyet adnak. Ezek a tombolajegyek január 7-én kerülnek sorsolásra, dél­után 3 órakor, az OTP-ben. Főnyeremény: villanytur­mixgép. Akkor léptünk be a szobába, amikor Petyka két ököllel pü- fölte az üvöltő Tibort. Helytelen, igaz, de két fiú­testvér között napirenden le­vő dolog az ilyen. Nem is lett volna most sem komoly baj belőle, ha Petit meg nem szállta volna az ördög. De hiá­ba kezdtünk felnőtt módra beszélni az ügyről, Péter ko­nokul tagadott: nem, ő nem ütött, ő nem csinált semmit. Előbb szelíd szó, majd ke­ményebb következett. Aztán: hogy baj lesz, ha nem mon­dod meg. Kikapsz. De minden hiába volt. — A hazugság a legcsú­nyább a világon — így én. Ö: csend. — Aki hazudik, az a leg­rosszabb ember — próbálko­zik a feleségem. Petyka lesütött szemmel hallgat. — Szóval nem bántottad? — kérdezem. Csak a fejét ingatja: nem. — Nem ütöttél? Meg sem rebben. — Nem verted Tibikét? összeszorítja a száját. Két háta mögé teszi, terpeszállásban kis kezét a lábát kissé tartja. — Tudod te, hogy aki ha­zudik, annak útilaput kötnek a talpa alá? Hirtelen rámnéz. Nem érti, mi az az útilapú. ÚTILAPU — Utoljára kérdem: vere­kedtél? összeráncolja a homlokát, és nem szól. — Rendben van. Akkor el­mehetsz. Aki hazudik, arra ebben a házban nincs szükség. Indulás öltözni. Petykó szó nélkül megfor­dul és indul az előszobába. Összenézünk a feleségem­mel. Tibor egyszerre bömbölni kezd: ne küldjétek el! A játékot azonban végig kell játszani. Ráadjuk a kabá­tot, sapkát, $ közben várjuk, hogy pici szája mégiscsak megvonaglik, de semmi. Indulunk a nagykapu felé. Elöl Petyka, mögötte mi ket­ten. Tibor üvölt a szobában. Az udvaron még egy siker­telen kísérlet, azután ki kell nyitni a nagykaput. Petyka kilép az utcára. Egy férfi jön a járdán. — Nem kell a bácsinak egy hazudós kisfiú? — préseljük bele kissé reménytelenül utol­só pedagógiai lehetőségünket a kérdésbe. Szerencsénk van, a férfi megérti a dolgot. — A hazudós fiúk senkinek sem kellenek, nekem se! — Akkor mefietsz, amerre akarsz. Megfordulunk, és indulunk befelé. A nagykapu kísérte­tiesen csikordul meg. A bá­csi is indul tovább. Petykának egyszerre nehéz lesz az élet. — Anya! Apa! Már ott is van a nyakunk­ban és zokog. — Soha, soha... ne kösse­tek útilapura! Igen, megver- tein Tibikét. Tóth Tibor sem a Betyárnak nem okoz gondot a kordában tartásuk. Zatykó Ferenc vállára vetett köpenyben élvezi a decemberi napot. Foto: Fehér bot előre kimérik, műanyag zacskókba. így adódik azután, hogy a pénzen vásárolt cso­magolóanyagot megfizettetik a vásárlóval, nem a „nagyker” vállalat által meghatározott fogyasztói áron, hanem még arra is „ráhúzva”, például a fél kilogrammos és egy kilo­grammos zacskó is 40 fillér. Régi a közmondás: sok kicsi sokra megy ... Számomra érthetetlen az a rendelkezés, amely a papír­zacskós csomagolásnál ér­vényben van: ha burgonyát veszek, fizetem a zacskó árát, kilogrammonként 10 fillért. Ha gyümölcsöt veszek, nem. Miért, nem a földes árukat, a zöldségféléket kellene inkább ingyen csomagolni ? Vagy eset­leg mindkettőt, a félreértéseit elkerülésére?! Még fenn ragyogott az égen az esthajnali csillag, amikor betértem a Kispipába. R.egdon Balázs és Kiss István már te­vékenykedett, szakértő bevo­násával. Azt nézték először is, hogy fél deci-e a fél deci? Hát nem volt az. Leidl József üzletvezető-helyettes csak 0,43 centiliter cseresznyepálinkát mért ki, s ezzel 14 százalékos súlycsonkítást „követett” el. Értékben 75 fillérrel keveseb­bet adott a pálinkából. Az italok szeszfokánál nem mu­tatkozott eltérés, s a csöpögő, hibás mércéket a bizottság előtt megsemmisítették. Ezután a Kecskeméti úti Dózsa falatozóba mentünk. A próbái éldecit elegendőnek ta­lálta a pontos mérőhenger is. Itt kell megjegyezni, hogy a forgalomban levő „hiteles” po­harak szinte csábítanak a csa­lásra. Ugyanis, ha pontosan kimérik, szinte kicsordul be­lőle, melléfolyik az ital. S emberek vagyunk, akiket nem is kell nagyon kísértésbe vin­ni... A népi ellenőrök két napig járták a várost, munkájuk eredményéről jelentésben szá­molnak be. Az észlelt szabály- talanságolcat a szabálysértési eljárás követi. A vásárlók érdekében. SbP®0®R*T KÉT KÖRÖSI BIRKÓZÓ: ORSZÁGOS SERDÜLŐ BAJNOK Kötöttfogásban 103, szabad­fogásban 131 indulóval bonyo­lították le Budapesten az or­szágos serdülő egyéni birkózó- bajnokságot. Minden súly­csoportban sok induló volt. A Nagykőrösi Kinizsi sportolói kiválóan szerepeltek. De néz­zük csak, hogyan. Szabadfogásban A 42 kilogrammosok súly­csoportjában 11 induló volt. Túri József valamennyi ellen­felét imponáló fölénnyel győz­te le. Egyszer tízpontos kü­lönbséggel nyert, a többi el­lenfelét mind kétvállra fek­tette, s ezzel országos serdülő bajnok lett. 45 kilogrammban kilencen vetélkedtek. Szécsény Dénes a 4. helyen végzett. Ez számá­ra szép eredmény, ha tudjuk azt, hogy sérülése miatt egy hónap kihagyása után lépett szőnyegre. Ha nem lett volna versenykihagyása, talán az el­ső helyre is esélyes lett vol­na. A 62 kilogrammos súlycso­portban 19 (!) sportoló mérte össze erejét. Fehér István minden ellenfelét az első két percben kétvállra fektetve szerezte meg az országos ser­dülőbajnoki címét. Hoffmann Géza, a Magyar Birkózó Szö­vetség ifjúsági bizottságának vezetője szerint a körösi Fe­héré volt szabadfogásban a legkiemelkedőbb teljesítmény, aki könnyen verte ellenfeleit. Országos bajnokságon most fordult elő első ízben, hogy egyszerre két körösi fiatal is bajnokságot nyert. S ez nagy­mértékben dicséri TótH-Szal- kay István edző munkáját, aki a Kinizsi birkózóinak mindenese is. Egyébként sza­badfogásban Nagykőrös két bajnoki címe mellett így osz­lottak meg az első helyek: Szegednek 2, Budapestnek 2 (Bp. Honvéd 1, Vasas 1), Deb­recennek 2 (Vasutas 1, SI 1), Szombathelynek és Győrnek 1—1 jutott. S egy kicsit ez is értékmérő, s a Kinizsi birkó­zóinak sikerét erősíti. Kötöttfogásban 62 kg-ban Istráb László 14 induló közül — az eléggé ki­egyensúlyozott mezőnyben — a negyedik helyen végzett. ★ Szegeden került sor a téli úttörő-olimpia országos kö­zépdöntőjére birkózásban. A megyei versennyel ellentétben alsó korhatár nem volt. A hiányos adminisztrációra hi­vatkozva a rendezők 5 körösi fiú közül csak egyet enged­tek elindulni. Szabadfogásban — saját súlycsoportjában —- Horváth Dezső (Nagykőrösi Kossuth-iskola) a második helyen végzett. Csak a súly­csoportgyőztesek jutottak a kiírás értelmében az orszá­gos döntőbe. Tudása alapján több körösi fiú is eljuthatott volna oda. ★ A Jászapátiban lebonyolított országos úttörőversenyre nem utaztak el a Kinizsi fiataljai, mert a szegedi vetélkedővel egy időben került sor erre a viadalra. — sulyok — A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat azonnali belépésre keres egy textil- és egy rádió-villamossági eladót a Nagy­kőrösön december 1-én megnyílt BIK Lakberendezési Áruházába. Fizetés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: Nagykőrösön, Lak­berendezési Áruház vezetőjénél

Next

/
Oldalképek
Tartalom