Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-10 / 289. szám

4 ““sJCíriap 1970. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Látogatás Barcsay Jenőnél Életem leggazdagabb esztendeje A műemlékváros fölött, fenn a dombtetőn, lombja vesztetten várja a kert a közelítő telet. Zárva már a műteremház is. Gazdája, Barcsay Jenő Kos- suth-díjas festőművész beköl­tözött budapesti műteremlaká­sába, amíg újra ki nem zöldül a szentendrei kert. Egy eredményekben különö­sen gazdag esztendő méltó be­fejezésére készülődik. Hogy miért is volt különösen gaz­dag számára ez az esztendő? A január hetvenedik születésnapjának bensőséges hangulatú ünnep­lésével kezdődött. — Nagyon nagy dolog, hogy eljutottam idáig és megér­tem hetvenedik évemet. Na­gyon hálás vagyok a sorsom­nak, hogy életemben mindig hozzásegített ahhoz, hogy az adottságot, amivel születtem, kibontakoztathattam... — mondta akkor meghatottan ünneplőinek. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa születésnapja alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozatával tüntet­te ki. És a február újabb ünnepet hozott számára. Befejezte öt évtizedes művészi munkásságának legmonumen- tálisabb művét, a több, mint harminc négyzetméteres, szí­nes, arany hátterű mozaikot, amely az épülő szentendrei művelődési központ előcsarno­kát díszíti majd. — Életem foglalata, művé­szetem summája ez a mű — nyilatkozta akkor. S az akkor még csak a mo- zaiíkrakók műhelyében látható és csodálható mű áprilisban a. nagyközönség elé került. Ez a Szentendréből fogant mo­zaik — ritmikus tömeggé sű­rűsödött asszonyfigurái a du­nai népek összefogásának tör­ténelmi szükségességét hirde­tik — a Műcsarnokban meg­nyílt nagyszabású Barcsay-ki- állítás központi műve volt. A szó szoros értelmében a köz­pontja a három termet meg­töltő műalkotásoknak. A tár­lat megnyitásán, amely a ma­gyar képzőművészeti élet egyik legreprezentánsabb idei eseménye volt, megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke is. A konstrukció tisztasága, a színek szépsége az élet meleg­ségével vonja be e monumen­tális művet s teremti meg hangulatát s kelt mély, ma­radandó élményt a szemlélő­ben. S ebben nem kis része van Szentendre szépségének. — Valóban így igaz. Az én konstruktív festészetem Szent­endréből nőtt ki. Nem is tu­dom elképzelni festői életemet Szentendre nélkül. Amikor először jártam itt, több, mint negyven esztendeje, annyire megragadott szépsége, törté­nelmet idéző hangulata, hogy nem tudtam tőle többet elsza­kadni. Egy életre szóló barát­ság fűz e patinás, Duna-parti városkához. S az életre szóló barátsá­Közgazdasógi középiskolai végzettséggel rendelkező nőt BÉRELSZÁMOLÓI MUNKAKÖRBE azonnal felveszünk. Bérezés kollektív szerint Jelentkezni lehet a Pest-Nógród megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat Ceglédi Gyárában. gért a város szépségének hir­detésével fizet. A napokban érkezett a hír, hogy a francia- országi Cagnes-sur-Mer-i nemzetközi festőfesztivál Prix National díját Barcsay Jenő­nek ítélték oda. A jelentős művészi díjat két művéért kapta, amely közül az egyik Szentendre szépségeiből ad némi ízelítőt Ezt a nagyszabású nemzet­közi fesztivált a Képzőművé­szek Nemzetközi Szervezete j rendezi kétévenként. Művészi rangját bizonyítja, hogy a szervezet minden tagállama csak két-két művésszel képvi­seltetheti magát. A magyar képzőművészetet az idei tárla­ton Barcsay Jenő művei rep­rezentálták s hogy jól, azt bi­— A színpadon! Az más! Itt magánember vagyok — kiál­tott rá, de aztán enyhültén, majdnem sírva kérdezte: — Üzent valamit? — Nem! — Nem? Hát akkor mit akar? — Bejönni!! — Várjon! Még ne enged­je... — mondta izgatottan. — Felkapok magamra valamit. Rita felvett némi ruhát. ' Persze nem sokat. Néhány négyzetcentiméternyit csupán, de ettől már a sok vihart meg­ért portás is elszégyellte ma­gát és magában megállapítot­ta: ez a nő nagyon érti a szak­máját. Pedig Rita most nem ala- koskodott. Sírni szeretett vol­na a boldogságtól és minden vágya az volt, hogy minél job­ban tetsszen Lacinak. Ezért volt a lázas készülődés, mely közben tudomást sem vett a portásról. A férfi érdeklődés­sel figyelte a műveletet és ar­ra a bölcs következtetésre ju­tott, hogy ezt tanítani kel­lene. Mert sokkal kevesebb lenne a válások és az elcsa- vargó férjek száma, ha az asszonyok Rita művészeté­nek csak egy tizedét megta­nulták volna. Rita egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, néhány ja­vítást eszközölt, majd bol­dogan kiáltotta: — Laci! Lacikám! Gyere be... A portás elengedte a kilin­cset, melyet ez ideig belülről fogott. Aztán hirtelen mozdu­lattal kitárta az ajtót. Berek László, az ATC cen­zonyítja az elnyert Prix Na­tional, amelynek átadására december 10-én kerül sor a Magyar Képzőmű­vészek Szövetségének székhá­zában. Ez lesz Barcsay Jenő számá­ra az év negyedik nagy ese­ménye. S az ötödik? — Amióta csak a világra jöttem, tudom, hogy van anyám. Ma is. Vasárnap indu­lok haza, a kis erdélyi falucs­kába, hogy felköszöntsem az édesanyámat századik szülei tésnapja alkalmából. Annál szebb karácsonyt, azt hiszem, ember nem kívánhat magá­nak, mint hogy erőben, egész­ségben köszönthesse anyját a századik születésnapján. Prukner Pál tere széles ívben repült a szo­bába ... A portás diszkréten távo­zott, kívülről becsukta az aj­tót. Éppen jókor, mert a fo­lyosón Falus doktor közele­dett, kezében hatalmas buké- ta. — A művésznő lefeküdt... — mondta és álljt intett kezé­vel. — Beteg szegénykém?...— kérdezte az ügyvéd aggódva. — Azt hiszem igen ... — Súlyos? — Nem életveszélyes, de nyolc napon túl gyógyuló — felelt a portás és kivezette Falust a folyosóról. Három boldog nap telt el, és Zámori Rita újra olyan sze­relmes lett, mint annakelőtte. Azért nem jobban, mert ezt a szerelmet már nem lehet fo­kozni. Rita olyan szerelmes volt. hogy elpirult, amikor a lokálban vetkőzött, és legszí­vesebben megkérte volna a közönséget, hogy forduljanak el. Kivéve persze Lacit, aki minden este ott ült a parkett mellett, és aki ezért most nem kapott edzői megrovást. Sőt! Kristóf naponta érdeklődött az ügy előrehaladásáról, és okos tanácsokat adott: — Nem kell ajtóstól rohanni a házba. Fel kell szítani a sze­relmét, és utána meggyőzni, hogy érted hozza az áldozatot. És ne feledd: a dologról hár­munkon kívül senki sem tud­hat. Az egész akciót nevezzük Zámori Ritáról, Z-akciónak, őt pedig Z—28-nak. — Miért 28-nak? Rita csak húszéves! — tiltakozott Be­rek. — Először is: Ritácska hu­szonnégy éves. Másodszor: ez jutott eszembe. Z—28! Nagyon----------------­---- .... ____j. Mi ért? Mikor az üzletbe hozzák, gondosan lemérik, majd négy ellenőr tartja számon, — hány méter egy vég szövet. De a belé szőtt álmok hosszát, szövőlányok furcsa sorsát, egyetlen egyszer, — ki mérte meg? Gyárainkban a hibákra, minőségi ellenőr vadász, de a lélek mélyen rejtett, veszélyes és szeszélyes bajára, — mert belőle mi sem látszik, — ugyan ki vigyáz? S a ruhákat megcsodáljuk, ha újmódit tanít, de miért nem mutatja be Tervező Vállalatunk, — sohasem a varrólányait? Miért, hogy szép, ami lebben, s ébren is álom. Miért, hogy az Irodalmi Lapban, a vergődő verset, meg se találom? Pedig teher, mindig a szép. S'TfáST högy az' arcán, nem minden ember hordja szívét. Borbély Tibor 3. Szeretet vagyok s hűség Falu Tamás szerzői estje a Fészekben Kedden, a kora esti órákban zsúfolásig megtelt a budapesti Fészek Művészklub tanács­terme. Közel háromszázan jöt­tek el, barátok, ismerősök és ismeretlen ismerősök, hogy köszöntsék a magyar költé­szet egyik nagy öregjét, a ki­lencvenedik esztendejét köze­lítő Falu Tamást. Ekkora ér­deklődésre senki sem számí­tott. A tanácsterem széksorai kevésnek bizonyultak, pótszé­kek egész soráról kellett gon­doskodni, hogy mindenki he­lyet foglalhasson. A Pen Club által rendezett szerzői est megkezdésére több, mint fél­órás késései kerülhetett csak sor. — A Pen Club a magyar irodalmi élet régi adósságát törleszti ezzel a szerzői est­tel, amely — vajon ki tudná miért? — egészen a legutóbbi időkig méltatlanul mellőzte a költőt — kezdte ünnepi mél­tatását Kunszery Gyula iro­dalomtörténész. Majd idézve a költő egyik versét: „Ki ré­gen élt és ma is él, Az két­szer született.”, arról beszélt, hogy a költő éppen ezekben az esztendőkben születik har­madszor újjá, bizonyítja ezt a közelmúltban — tizenkilenc évi kényszerű szünet után — megjelentetett válogatott ver­seskötete s az, hogy irodalmi lapjaink is kezdik újra felfe­dezni Falu Tamás ma is friss és elevenen ható költészetét. Falu Tamás harmincévesen, tehát már érett fejjel jelent­kezett először a magyar iro­dalomban, közel hat évtized­del ezelőtt. Kiss József lap­jában, A hét-ben jelentek meg első versei. Azóta kilenc ver­seskötete és ugyanennyi re­génye látott napvilágot s dol­gozik ma is teljes szellemi frisseséggel. A meleg hangú méltatást kö­vetően előbb Mensáros Lász­ló, majd pedig Kohut Magda tolmácsolta a lelkes közönség­nek Falu Tamás egyszerűsé­gében is finom hangulatú, rokonszenves bájú költemé­nyeit. Sorra csendültek fel a jól ismert versek, az Egy­szerűség, a Szeptember, a Cuk­rászda, az Iskolai találkozó, az Útlevél, az Én kivándorol­nék és a többi költemény. A közel kétórás szerzői est végén a közönség hosszan tar­tó, lelkes tapssal köszöntötte a művészeket és fejezte ki tiszteletét a meghatottságtól könnyező költőnek. p. p. — Az Állami Déryné Szín­ház december 19-én tartja idei utolsó premierjét, Jacobi Viktor: Leányvásár című operettjével, Petrik József rendezésében. HÍRADÓFILM AX. PÁRTKONGRESSZUSRÓL Húszperces híradófilmet ké­szített a X. pártkongresszus munkájáról, „A Központi Bi­zottság jelenti” címmel Csőké József rendező, valamint Fé- héri Tamás és Fifilina József operatőr. A híradófilm érdekessége, hogy nemcsak a kongresszus munkáját eleveníti fel, hanem alkotóik riportot is készítettek a legfiatalabb kongresszusi küldöttel: Agócs Annával, a mezőkovácsházi tsz KISZ-tit- kárával, valamint László Ala­dárral, a kongresszus munká­jában részt vett egyik legidő­sebb kommunistával. A filmet máris műsorára tűzte a budapesti Híradó Film­színház, de a továbbiakban az ország több mozijában is be­mutatják majd. A magyar középkori régészet 25 éve Dr. Gerevich László, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója nyitotta meg A magyar középkori régészet 25 éve című kiállítást a Nemzeti Múzeumban. jól hangzik. A Z—28-as ügy­nök! — dörzsölte a kezét elé­gedetten Kristóf, majd mellé­kesen megjegyezte: — Ki­nyomtam az öregből ötven rongyot. — Nekem? — Egy frászt! Az akció költ­ségeire. — Hámori tudja a dolgot? — Csak nagyvonalakban. A pénzt egyébként tapasztalat- cserére kaptuk. Ami a Z-ak- ciót illeti, közölheted a Z—28- cal, hogy a kezünkben az aján­lat a felsőhegyi Astoria bártól. Ö lenne a műsor főszáma. Ki­emelt gázsi, külön bejáratú szoba. Ezenkívül tőlünk is kapna némi fizetéskiegészítést, és természetesen költségtérí­tést ... — Pszt. Rita jön! — szakí­totta félbe az edzőt Berek. Kialudtak a f ények, csak egy éles reflektor vetődött a par­kett közepére. A kékes fény­ben megjelent Rita. Hosszú, földig érő, hófehér tüllruha volt rajta. A tüll alaitt egy fér­finyakkendőre elegendő tex­tilnemű. Felcsattant a taps. — Bravó... Bravó... — kiabált doktor Falus, akin már az egész város röhögött. Napok alatt több kilót fogyott, szeme megszállottan villogott. A vá­rosban azt mesélik, hogy nap­hosszat kóvályog Rita laká­sa körül, és boldog, ha csak két szót válthat vele. — Imádom, és nem mondok le magácskáról — mondja ilyenkor, és boldog, hogy hall­hatja a lány hangját: — Vén hülye! — Ne tessék zavarni az áhí­tatot — lépett most a főpin­cér a doktor asztalához, és a produkció alatt már el sem mozdult onnan, mert az el­múlt napolt alatt rájöttek, hogy Falust, Rita számának egyes mozzanatainál, le kell fogni. A zenekar lassú blues- ritmusba kezdett, a reflektor vörösre váltott, és Ritácska gombolni kezdte ruháját. Köz­ben betáncolt az asztalok kö­zé. — Erre is jöjjön! — sikított dr. Falus, de a főúr a han- gedlijével betömte a száját. Közben Rita végzett vala­mennyi gombbal, a parkett közepére vonaglott, a dob hal­kan peregni kezdett, és a lány testének vonaglásána a fehér tüll lassan lecsúszott. Ritács­ka ott állt talpig bikiniben. A férfiak homloka gyöngyözni kezdett, néhány tokásabb öregurat a gutaütéstől kellett félteni. Üjra megszólalt a zene, az attrakció a végkifejlet felé kö­zeledett. Rita a keleti hastán- cosoktól ellesett mozdulatokkal risziáltá magát. Szerencséje, hogy e pillanatban senkit sem érdekelt a tánc, sokkal inkább a művészi mondanivaló. Rita lassan Berek asztala felé vo­naglott. A törzsközönség már tudta, hogy a főattrakció, a melltartó pántjának kibontása, Berek László tiszte. A főpincér erősen kulcsolta át dr. Falust, akinek ilyenkor elvette eszét a fájdalom. Abban az időben ugyanis, míg Rita és Berek ha­ragban voltak, ezt a funkciót ő gyakorolta. A dob ismét peregni kezdett, de most halkabban, izgatób- ban, mint amikor tüllruha hullt le a lányról. Rita meg­állt Berek asztalánál, ivott a poharából, megsimogatta a fe­jét, majd hátat fordított neip. A fiú felállt, büszkén szétné­zett a bárban, lassan felemelte a kezét... — A pályán lennél ilyen ügyes, te falábú! — harsant egy éles hang és vége volt az áhitatnak. A dob ugyan még pergett, Rita átszellemült arc­cal állt, de Berek leejtette a kezét és dühösen a hang irá­nyába fordult. — Csináljad jobban, ha tu­dod. A tribünön minden nyári­mikulás Puskás öcsinek kép­zeli magát — kiabálta. — Most ne szurkológyűlést tartsanak! — remegtette toká­ját egy vörösképű úr. — Nem ezért fizettünk húsz forintot. — Fogja be a pofáját! — hangzott a sötétből egy újabb javaslat, de nem lehetett tud­ni, kinek szólt A dob még mindig pergett Rita ijedt arccal állt és már mindenki ordított a teremben. Az üzletvezető, be sem várva a fejleményeket, a rendőrségre telefonált, mert tudta, hogy ahol két ilyen szenvedély, mint a sex és a futball összecsap; ott veszélyben a berendezés. A közönség két pártra sza­kadt, felugráltak az asztalok­tól és a gyakorlott szemlélő már tudta, hogy néhány má­sodperc: és elcsattan az első pofon. Ezt a helyzetet használta ki Falus doktor: Lerázta magáról a főpincért, a parkettre ugrott és kikapcsolta Rita melltartó­jának pántját. A lány megfor­dult és amikor nem Bereket látta, irtózatos dühre lobbant. Így az első pofon Falus arcán csattant, Ritácska imádott ke­zétől. Az intim ruhadarab köz­ben leesett a földre. Rita leha- ' jóit, hogy felvegye, de valaki fürgébb volt és magához kapa­rintotta az értékes ereklyét. A lány szerencsétlenül állt a parkett közepén. Már a dob sem szólt, mert a dobos is a vitával volt elfoglalva. Ritára senki sem figyelt. Ekkor lépett mellé Kristóf, gyengéden meg­fogta a kezét és a kijárat felé vezette. Az egyik asztalról le­rántott egy abroszt és mint egy palástot a leány meztelen hátára terítette. — Jöjjön, kislány, ami most következik, nem magának való. — És Laci? — kérdezte ijed­ten a lány. — Ne féljen, ilyenkor ő is tud futni. Most nem a pályán vagyunk. Odabenn már sűrűn záporoz­tak a pofonok. Falus a bárpult mögött guggolva arra gondolt, hogy minden rosszban van va­lami jó: az események követ­keztében fellendül az ügyvédi munkaközösség forgalma. Be­csületsértési és súlyos testi sértési perek sorozata várható. Mire az edző Ritát az öltö­zőbe kísérte, már Berek a he­lyiségben tartózkodott. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom