Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

2 “‘"ÁjCirlap 1970. NOVEMBER 11* SZERDA Fonda-hajsza A híres Mark Lane-nek, Jane Fonda ügyvédjé­nek nem sikerült elérnie, hogy a békemozgalom ban igen aktív védence ellen elejtsék a kábító­szer-csempészési vádat. Nagy csalás az egész — mondotta Lane —, csak azért csinálják ezt az egész ügyet Fonda kisasszony ellen, mert ellenzi a háborút. Képünkön: a művésznő a tárgya­lás utáni sajtóértekezletén. CSAK RÖVIDEN FÖLDREFORMTÖRVÉNYT írt alá Szelim Ali Rabia, a Dél-jemeni Népi Köztársaság elnöki tanácsának elnöke. A LÍBIAI TRIPOLIBAN hétfőn, a késő esti órákban, megnyílt az afro-ázsiai szoli­daritási szervezet tanácsának 9. értekezlete. AZ OLASZORSZÁGBAN időző Hiúié Szelasszié kedden ötnapos magánjellegű észak­olaszországi körútra indult. Genovát, Milánót, Torinót és Velencét keresi fel, s eközben nemcsak városokat néz, ha­nem üzleti ügyekről is tárgyal. Az etióp uralkodó 1924 óta most jár első ízben Itáliában, j Hétfőn fogadta őt VI. Pál pá­pa is. A NÉGY NAGYHATALOM állandó ENSZ-képviselői hét­főn este New Yorkban újabb két és fél órás tanácskozást tartottak a közel-keleti válság politikai rendezésének lehető­ségeiről. Közleményt nem adtak ki. A FRANCIA TŰZOLTÓSÁG sorban záratja be a tánc- és mozihelyiségeket. Egyebek kö­zött erre a sorsra jutott a lourdes-i zarándokhely két filmszínháza is.ffA tűzrendészet azt vizsgálja, megfelelnek-e a szóban forgó helyiségek a biz­tonsági előírásoknak. Nem akarják, hogy megismétlődjék a St. Laurent Du Pont-i ka­tasztrófa, amelynek során ember vesztette életét. 145 Fóliasátrak, olajfűtés (Folytatás az 1. oldalról.) elégíteni. Jogos tehát a törek­vés a módszer további elter­jesztésére, tökéletesítésére, a hozamok növelésére. Most még ugyan nehezíti az előkészülete­ket, hogy a sátrakhoz szüksé­ges fóliatartalék nagy részét az árvíz sújtotta vidékek használ­ták fel védekezésre — a bizott­ság most, összefogva az AG- ROTRÖSZT-tel, igyekszik min­dent elkövetni az igények ki­elégítésére. Űj, olasz fóliagyár­tóberendezést helyeznek rövi­desen üzembe, és növelik a külföldi fóliabehozatalt. Ren­delkezésre áll a szaktanácsadó szolgálat is, amelyről dr. Kö­tődi László, a Kertészeti Egye­tem docense számolt be. No­vember 30-ig a primőrtermesz­téshez szükséges vetőmagigé­nyeket is felmérik. Pest megyében — mint dr. Horváth Gyula elmondotta — jövő tavaszra az ideihez ha­sonló területen, háromszázezer négyzetméteren folytatnak fó­liás primőrtermesztést a ter­melőszövetkezetek. Ugyanak­kor tovább növekszik az olaj­kályhákkal fűtött terület — 28 ezerről 36 ezer négyzetméterre terjed az újabb berendezések üzembe helyezésével. Ezzel a módszerrel a szokásosnál két- három héttel korábban szed­hetik a fóliasátrak alól a salá­tát, retket és más zöldségfélét. A tegnapi tanácskozáson a gondok megtárgyalása mellett részletesen megvitatták a fó­liásszezon előkészületeivel ösz- szefüggő feladatokat. Megvan rá a remény, hogy jövő már­ciusban nemcsak a primőrök választéka bővül, hanem a mennyiség is több — s talán olcsóbb lesz. NAGY VÁLASZTÉKBÓL VÁSÁROLHAT TELEVÍZIÓT .«iiiiMiiiiimiiiiiiiiiiiiimmiiiii iiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKiüiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiir SZAKÜZLETEINKBEN, ÉS VEGYESIPARCIKK- BOLTJAINKBAN. PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Túl van az éSetveszélyen... Túl van az életveszélyen Ivan Cserbakov, a nyugat-ber­lini tiergarteni hősi emlékmű nél súlyosan megsebesített szovjet katona. Remény van arra, hogy másfél-két hónap múlva visszatérjen katonatár­sai közé. A fasiszta merény­lők golyója átütötte a gyomor­falat, megsértette a bal vesét, egy másik lövedék pedig al­karjának csontjait zúzta szét. Metronóm-vész A torontói repülőtéren gya­nús zörejek szűrődtek ki az egyik utas bőröndjéből. A re­pülőtéri biztonsági személyzet azonnal elrendelte a szokásos biztonsági óvintézkedéseket, hogy a „bombát” ártalmatlan­ná tegye. Az ütemes zörejt azonban nem lehetett „el­fojtani”. Később kiderült, hogy a bőrönd tulajdonosa egy muzsikus volt, aki metro­nómját csomagolta be. A VATIKÁNBAN bejelen­tették, hogy diplomáciai kap­csolatokat létesítenek az Eu­rópai Gazdasági Közösséggel. A tábornok halála (Folytatás az 1. oldalról.) nek részt a kormány tagjai, a diplomáciai kar képviselői és a külföldről érkező hivatalos személyek és küldöttségek. A minisztertanács ülése után Pompidou elnök a televíziós kamerák elé lépett. „De Gaulle tábornok meghalt, Franciaország megözvegyült” — mondotta, s rövid beszédé­ben hangsúlyozta, hogy De Gaulle tábornok felszabadu­láshoz és győzelemhez vezette a népet. A különböző pártok és szer­vezetek vezetői ugyancsak nyilatkozatokban adóztak De Gaulle tábornok emlékének. Georges Marchais, az FKP fő­titkárhelyettese kijelentette: „De Gaulle tábornok azoknak a társadalmi erőknek a politi­káját juttatta kifejezésre, amelyek ellen a Francia Kom­munista Párt harcol. De a tá­bornok, nehéz órákban össze­kötötte nevét nemzeti törté­nelmünk egyik legdicsősége­sebb fejezetével, a francia népnek a hitlerista támadók ellen folytatott ellenállásával. Halálának napján erre emlé­kezünk.” Az elhunyt De Gaulle tábor­nok és a francia nép iránti tiszteletből egy héttel elha­lasztották a Vietnamról Pá­rizsban folyó tárgyalások e héten csütörtökre esedékes ülését. A legközelebbi, sor­rendben 92. teljes ülésre no­vember 19-én kerül sor. II. Erzsébet angol királynő a Pompidou francia köztársasá­gi elnökhöz intézett részvét­táviratában leszögezte, hogy De Gaulle tábornoknak, „a nagy franciának és hazafinak az emlékezete örökké élni fog Nagy-Britanniában”. Az angol királynő elrendelte, hogy a gyász jeléül a brit középüle­teken eresszék félárbocra a zászlókat. Bruno Kreisky osztrák kan­cellár De Gaulle tábornok egész politikai tevékenységét értékelve „történelmi nagyság­nak” nevezte az elhunytat. Willy Brandt nyugatnémet kancellár Pompidou francia államelnökhöz intézett távira­tában egyebek között megál­lapította: „Az a szerep, ame­lyet az elhunyt Európa és a világ történelmében betöltött, feledhetetlen marad ... De Gaulle a francia—nyugatné­met megbékélés és barátság szimbóluma volt.” Kairóban, az Egyesült Arab Köztársaság hivatalos szóvivő­je kijelentette: az egyiptomiak úgy fognak emlékezni az el­hunytra, mint „a világ egyik legnagyobb felszabadítást hő­sére, a béke emberére, mint igazságos és korrekt államfér­fira.” Az Egyesült Arab Köz­társaságban hétnapos gyász- szál emlékeznek meg Francia- ország egykori elnökéről. Az algíri érsek csütörtökön misét celebrál De Gaulle em­lékére. A -tábornok, akinek halála — a UPI megfogalmazása szerint — lezárt egy korszakot, holtá­ban valószínűleg létrehozza az utóbbi évek legmagasabb szin­tű találkozóját. Az emlékére csütörtökön a párizsi Notre Dame-ban rendezendő gyász- szertartáson máris bejelentette részvételét Nixon amerikai el­nök, Gustav Heinemann nyu­gatnémet szövetségi elnök és Willy Brandt kancellár, s a francia köztársasági elnökség­hez közelálló forrásból szer­zett értesülés szerint Koszigin szovjet miniszterelnök is jelen lesz a megemlékezésen. Az utolsó száz esztendőben Fran­ciaországnak nem volt még egy olyan Kiemelkedő áilamlerfija, mint De Gaulle tábornok. A má­sodik világháború idején a résis- tance, a Hitlerista megszállókkal szembeni ellenállás londoni meg­szervezője, Franciaország felszaba­dulása után az első kormány el­nöke, 1958-tól 1969-ig pedig az úgynevezett ötödik köztársaság el­nöke, az ország új alkotmányának létrehozója. NemzetKözi méretekben is nagy ember volt, sajátos diplomáciai módszereivel és a francia külpo­litika új céljainak kitűzésével bele tudott szólni az európai és a vi­lághelyzet alakulásába. Nem a mi dolgunk, hogy véleményt for­máljunk De Gaulle tábornokról, a belpolitikusról, talán nem is értett ahhoz, amit saját szavaival „a hadtáp teendőinek” minősített. . . Franciaország határain túl a dip­lomata-tábornok tevékenységét kí­sérték mindenkor figyelemmel. Már 1940 és 1944 között is, amikor De Gaulle Londonban szervezte meg a francia ellenállási mozgalom külföldi részlegét, s amikor az amerikai meg az angol szövetsége­sekkel vitázva vigyázta a francia birodalmi érdekeket, azt, hogy a gyarmatok megmaradjanak, hogy a háború után Franciaország — az ő vezetésével —, ismét nagyhatal­mi rangra juthasson. Igen, De Gaulle hiába látszott Churchill ke­gyelemkenyerén élni, a brit kor­mányfővel csakúgy szembehelyez­kedett néha, mint Roosevelt ame­rikai elnökkel, vagy Eisenhower- ral, a szövetséges erők főparancs­nokával. 1944. decemberében Moszkvában járt és megkötötte a szovjet—francia szerződést, amely­ről ő maga azt mondta: „Szép és jó szerződés” ... Kétségtelen, hogy De Gaulle a francia tőkés osztály érdekeit kép­viselte világéletében, annak is a legdinamikusabb, fejlődőképes, monopolista szárnya volt az, amely a tábornok mögé állott, illetve amellyel De Gaulle és közvetlen hívei, munkatársai szövetkeztek. A második világháború után még ezek az erők képtelenek voltak egyedül megragadni a hatalmat. De Gaulle tábornok — akit azon­ban sohasem lehetett a tőkés cso­portok egyszerű kiszolgálójának tekinteni, a maga presztízse és ambíciója sokkal nagyobb volt an­nál! — 1946-ban visszavonult, mert nem tudta megvalósítani az elnöki rendszer „erős államát”. Több, mint egy évtizedig maradt a hát­térben, amíg a francia politika Georges Pompidou francia köztársasági elnökhöz és az özvegyhez a világ minden ré­széből érkeznek a részvéttáv­iratok. Az angol alsóházban Wilson volt miniszterelnök, az olasz szenátusban Umberto Terraci­ni, a kommunista szenátori csoport elnöke értékelte De Gaulle történelmi szerepét. New Yorkban, az ENSZ-köz­gyűlés keddi ülésén a szóno­kok kivétel nélkül megemlé­keztek a tábornokról. Az együttérzés jeléül a világ több országában hivatalos gyászt rendeltek el. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Georges Pompidou köztársasági elnöknek Charles de Gaulle tábornok, volt fran­cia köztársasági elnök elhuny­ta alkalmából. színpadán egymást váltogatták gyönge, közepes tehetségű vagy eppen korrupt burzsoá politikusok. Az ország gyarmati háborúkba bo­nyolódott (Indokínában és Algériá­ban), gazdaságilag éppúgy tönkre­ment, mint erkölcsileg, politikai­lag. Puccs segítette hatalomra 1958 május 13-a után De Gaulle tá­bornokot, aki az új alkotmányt a szavazók 80 százalékának voksá- val tudta elfogadtatni, s utána az elnöki rendszer legtöbb jogot él­vező első embereként hozzálátott politikai programjának megvalósí­tásához. Leegyszerűsítve azt mondhatnék: a „grandeur”, Franciaország „nagyságának” újra megteremtése volt ez a program. Megkérdőjelez- hetők olyan elemei, mint az ónálló francia atomütőerő vagy a gyar­matbirodalom nemzetközi jogi fel­számolása után a gazdasági és ka­tonai újgyarmatosítás, a tábornok- elnök érdeméül sorolható fel vi­szont egész sor nagy fontosságú nemzetközi állásfoglalás: az első volt, aki elismerte az Odera—-Neis- se határt, ő fogalmazta meg, hogy „az Atlanti-óceántól az Uraiig ter­jed Európa” — és ennek jegyében tette szorossá a szovjet—francia viszonyt —, ő teremtett diplomá­ciai kapcsolatot Párizs és Peking között. Világosan látta, hogy Fran­ciaország érdekeit éppen az ame­rikai imperializmus terjeszkedő politikája sérti, ezért mondott ne­met az Egyesült Államok vietnami vagy közel-keleti kalandjára. El­utasította a NATO agresszív és veszélyes politikáját: hazája sere­gét kivonta az „atlanti” erőkből, távozásra szólította fel az idegen csapatokat és a NATO központját. Megakadályozta Nagy-Brltannia közös piaci csatlakozását, hogy ne legyen Franciaországnak új rivá­lisa, de megpróbált megegyezni az NSZK-val, hogy osztozkodhassék azon a piacon. S így tovább sorol­hatnék a De Gaulle-i diplomácia megannyi, a maga idejében mindig szenzációnak számító megnyilat­kozását. A tábornok meghalt, a gyász fe­ledtetni fogja azokkal a franciák­kal, akik életében ellenségesen te­kintettek rá, az ellenvetéseket és kifogásokat. A De Gaulle-i életmű­ből sok minden megmarad, nem­csak a „hatszögű ország” hatá­rain belül, de a világban is. Sa­játos, kétségkívül a realitásokon alapuló külpolitikája hatással volt a nemzetközi kapcsolatok, az eu­rópai helyzet alakulására. Pálfy József SZÜRETI BÁL Díszes a meghívó. Ahogy du­kál. Nem akárki invitál bálba. Híres-rangos termelőszövetke­zet. „Kéretik sötét ruha, höl­gyeknél alkalmi viselet.” No, persze. Nem árt figyelmeztetni erre. Már csak azért sem, mert rangot látszik adni a bálnak. Hiszen amúgy, ahogy ismerem a helyzetet, úgyis divatbemuta­tót rendeznek majd a megje­lenők. Az a valami, túlöltözni a másikat! Már azért érdemes elmenni a bálba. Nézni a puk- kadást. A cseperésző eső bemosta a művelődési házba a népet. Pe­dig — a maradványokból lát­szik — elkezdték az udvart dí­szíteni. Néhány fürt, ázottan, bogyóin vízcseppekkel, rafiá­ra kötve árválkodik a karókra húzott drótokon. Színes papír­szalagok. Ronggyá pocsékolta az eső. Az előtérben jövés­menés. Beszélgetnek. Szombat van, de ünnep, ráérősek az emberek, volt idejük készülni, nem munka után kellett kap­kodni, sebtében. „Jó estét.” Köszönni illik, ha egy egész teremnyi embernek is szól a köszönés. Valaki karon fog. Piros szalag a hajtókáján, nyil­ván rendező. „Az elvtárs...” Húzkodom a meghívót, a rá­írott név a fontos neki, odafor­dítja a lapot, igyekszik úgy belepislogni a markában szo­rongatott listára, hogy ne ve­gyem észre, majd nagy szívé­lyességgel terelni kezd át az előtéren, valamelyik — gondo­lom — klubszoba vagy öltöző felé. Nyertem. A szobában megterített asztalok, székek, de állnak az emberek. Jön az el­nök, kézszorongatás, továbbad a párttitkárnak, ő visz körbe, a nevem mondja, utána meg „a tanácselnökünk... az ÁFÉSZ igazgatóságának elnö­ke, az iskolaigazgató elvtárs... a járástól... a fölvásárló elvtársunk ...” Arcok, kezek, meleg bőrű vagy nyirkosán hi­deg tapintásúak, félrecsúszott s kínos gonddal igazgatott nyak­kendők, fehér ingek, sötét ru­hák. Cigarettafüst. A férfiak­tól külön csoportban az asszo­nyok. Lamé. Kosztüm. Rúzs a szájon, természetellenesen túl­festve, s ügyetlenül fölkenve. ..Kezét csókolom ...” Nevek. Űgysem érti őket az ember. Miért is kellene, hogy értse? A vendég jön, a vendég el­megy. Meghívták. Valakiket mindig meg kell hívni... Konyak. Bor. Szendvicsek, amúgy házi módra, jókora kol­bászszeletek a vékonyra vá­gott kenyéren. Egyszerűbben öltözött, idősebb parasztember ügyel az italra, ha fogy a po­hárból, tölt. „János bácsi.” Ne­ki nem mutattak be. A nagyterem díszes, de már most fullasztóan levegőtlen. A tömeg lehelete. Borszag. A globollal őrzött ünneplők illa­ta. Mocorgás, suttogás. Az el­nök beszél. Valamit egy kalap alá vettek, amit nem kellene, nem szabadna. Október nagy­ságát méltatná az elnök, mond­ja, mondja is a kezében tartott papírról, de az első sorokon túl már nem nagyon figyelnek rá. Lányok nézelődnek, fiúk bök- dösődnek. Kisebbek — mit ke­resnek ezek itt? — furakodnak a sorokban, lábakra hágnak, néhánvan becsületből pisszeg­nek. Az elnök már — szeren­csére — a szövetkezetnél tart. Sorolja, mivel végeztek, mivel nem. A szüret. A termés köze­pes. Nem rossz, nem jó. „Dol­goztunk, most ünnepelünk, két kezünk munkája nyomán ...” Befejezte. Taps. Főként a fia­talabbak részéről, hogy most már azután övék a terep. A zenekar tust húz. Kettő van. Egy „népi”, meg egy „beat”. Kell, nagyon kell az idézőjel, mert biz’ hangszerei­ken kívül semmi sem külön­bözteti meg őket. Egyforma ruha, egyforma haj. No, ez is csuda, rég’ láttam ilyesfajta népi egységet... A „népi” kez­di, csárdással persze, s aho­gyan illik, az elnök nyitja a táncot, gyorsan utána a töb­biek, forgolódó párokkal telik meg a parkett, a lakk fényét hol árnyékba borítják, hol megcsillogtatják a suhogó női ruhák. Valaki kurjant, nevetés a felelet, s az, hogy „korán kezded”. Óranézés. Fél kilenc. Vége a csárdásnak, újabb jön, az elnök leáll, valaki — nem véletlenül, gondolom — lekéri a táncosát. Nézelődöm. Szőlő- fürtök a magasban, ugorva ta­lán elérni. Papírpántlikák, pi­rosak, piros-fehér-zöldek, de kékek is, sárgák is. A terem főfalán felirat, a forradalom évfordulójának éltetésével. Stí­lustalan, gondolom, de aligha törődik rajtam kívül vele más. A termen túli söntéssel annál inkább. Sör. A pohár fele hab. Ja, a kimérést nem a szövet­kezet kezeli... Borra adtak ki blokkot, fejenként egy litert, ezt szavazta meg a vezetőség. Külön hordókból mérik, ha­mar kifogynak a blokkok, a terem egy részén, meg a másik, kisebb teremben fölállított asztaloknál az idősebbek őrzik az üvegeket, poharakat, no meg a tidikült, a ruhaholmit, amit a gyerekek leraktak. Be­szélgetnek. Nagy darab, kapa­tos férfi jár körbe, mintha sür­gős közlendője lenne, de in­kább a poharakra pislog: kí­nálják-e? Kínálják. Hűvös az udvar, sötét. Egy szál lámpa mutatja az utat a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom