Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-10 / 263. szám

1970. NOVEMBER 10.. KEDD pur ßiecrei hírlap Felavatták a spanyolországi szabadságharc magyar önkénteseinek emlékművét 1936. november 9-én léptek harcba első ízben Madridnál a nemzetközi brigádok, s a 11. brigád kötelékében ugyan­ezen a napon esett át a tűzke­resztségen az első magyar szá­zad is. Az évforduló alkalmá­ból avatták fel hétfőn délután ünnepélyesen Budapesten, az V. kerületi Néphadsereg téren a spanyolországi szabadság- harc magyar önkénteseinek emlékművét. Mákrisz Aga­memnon Munkácsy-díjas szob­rászművész és Janesch Ru­dolf építőművész alkotását. Az ünnepi eseményen részt Vett az egykori spanyolországi Önkéntesek népes csoportja, s ott voltak a Honvédelmi Mi­nisztérium és a Belügyminisz­térium magas rangú kép­viselői, valamint a hazánkban élő spanyol emigránsok is. A Himnusz hangjai után Keres Emil, a Thália Színház igazga­tója elszavalta Radnóti Mik­lós Hispánia, Hispánia című versét, majd Csémi Károly al­tábornagy, a honvédelmi mi­niszter első helyettese, a ma­gyar néphadsereg vezérkari főnöke mondott beszédet. Az avatást követően a Bel­ügyminisztérium Központi Klubjában bajtársi találkozó­ra jöttek össze az egykori spa­nyolországi önkéntesek. Miniszteri utasítás a szállodaárakról A belkereskedelmi minisz­ter — az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetér­tésiben — utasítást adott ki a szállodaárak módosításáról. A változtatás lényege az, hogy az A—IX., a B, és C osz­tályú szállodákban január 1- től 10—20 százalékkal növek­szik a fürdőszobás, a teljes komfortot nyújtó szobák ára. A változtatás nem érinti a szabadáras luxus és az A—I. kategóriájú szállodák, vala­mint az egyéb szálláshelyek árát. A rendelkezés a Royal Nagyszállóra sem vonatkozik mindaddig, amíg a hotel fel­újítási, korszerűsítési munkái befejeződnek. Addig a Royal szobaárait a jelenleg is érvé­nyes maximált árak szerint határozzák meg. — Megkezdődött tegnap az Akadémia tudományos ülés­szaka, melynek napirendjén a szocialista tudat, a természe­ti erőforrások és a műszaki fejlesztés kérdései szerepel­nek. Pályázati felhívás katonai főiskolákra való jelentkezésre A Magyar Népköztársaság hon­védelmi minisztere — a belügy- és foűvelőtlésügyi miniszterrel, vala­mint a KISZ Központi Bizottság első titkárával egyetértésben pályázati felhívást adott ki a nép­hadsereg katonai főiskoláira tör­ténő jelentkezésre. Jelentkezhet­nek mindazok, a 21. életévüket még be nem töltött ifjak, akik a dolgozó nép fegyveres szolgálatát hivatásuknak érzik, s a néphad­sereg, a határőrség, illetve a kar­hatalom hivatásos tisztjei akarnak lenni. Felvételüket azok kérhetik, akik középiskolai tanulmányaikat az 1970—7l-es oktatási évben befe­jezik vagy már korábban befejez­ték. A jelentkezés további feltéte­lei: erkölcsi-politikai megbízható­ság, feddhetetlen előélet, fizikai alkalmasság a katonai szolgálatra, magyar állampolgárság, nőtlen családi állapot. A katonai főiskolára pályázók a középiskola igazgatójától, az előző években végzettek (sorkatonák is) az illetékes kiegészítő parancs­nokságtól kapnak, jelentkezési la­pot. A felvételüket kérők a je­lentkezési laphoz mellékeljék saját kezűleg írt önéletrajzukat, szüle­tési anyakönyvi kivonatukat, az erkölcsi bizonyítványt is. A je­lentkezési lapot — a mellékletek­kel együtt — a középiskolát e tan­évben végzők az iskola igazgató­jának, a korábban végzettek a ki­egészítő parancsnokságnak, a sor­katonai szolgálatot teljesítők pe­dig parancsnokságuk személyügyi tisztjének adják át. A jelentkezők a „Kossuth La­jos’* katonai főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola* valamint a „Kilián György” re­pülő műszaki főiskola különböző szakaira pályázhatnak. Arról, hogy kit milyen szakra vesznek fel, a felvételi vizsgán elért ered­ményei, valamint a pályázók ké­relmének figyelembe vételével döntenek, A pályázók matematikából és fi­zikából írásbeli vizsgát tesznek, amit 1971. februárjában tartanak megyénként. A márciusban, illetve áprilisban sorra kerülő további vizsgákat Budapesten, a „Zalka Máté” Katonai Műszaki Főiskolán bonyolítják le. A vizsgák pontos idejéről, valamint eredményéről a kiegészítő parancsnokság, illetve a parancsnokságuk útján értesítik a pályázókat. Azok a fiatalok, aki­ket nem vesznek fel, — ha egy­idejűleg más felsőoktatási intéz­ménybe is jelentkeztek —, ott fel­vételi vizsgát tehetnek. A katonai főiskolákon a tanul­mányi idő négy év. A főiskolán szerzett oklevelek — a parancs­noki vagy technikusi szaktól füg­gően —, polgári életben általános iskolai tanári, illetőleg felsőfokú szaktechnikusi munkakörök betöl­tésére jogosítanak. A pályázat beküldésének határ­ideje }971. január 31. A surányi hétvége — év vége A MAHART vasárnap indí­totta el Budapestről Surány- ba az idei hétvégi kiránduló­járatok utolsó, menetrend sze­szerű hajóját. Kitavaszodástól e borongós őszi vasárnapig csaknem 60 ezer pihenésre vá­gyó budapesti utast szállítot­tak e kirándulójárat hajói Ho- rányba, Surányba és vissza, a munkaszünet előtti napokon és ünnepnapokon. Rövidesen, egy hét múlva, téli phenőre térnek a soroksá­ri Duna-ág helyi forgalmát le­bonyolító ráckeve—tassi járat hajói is. A legtovább a Dunaújváros —Apostag közötti munkás járat vízijárművei közlekednek, me­lyen előreláthatólag december elején kezdik meg a téli szü­netet. Maurizio-dij Ga’gamácsai siker Orvietóban Moldován Domokos írta és rendezte azt a színes rövidfil­met, amely a MAFILM do- kuméntumfilm-stúdiójában készült, s Vankóné Dudás Ju­li galgamácsai paraszt festő­asszonyról szól, s most díjat nyert az olaszországi Orvietó­ban megrendezett első nemzet­közi etno-szociográfiai film­szemlén. A fesztivál egy-egy Maurizio-díját három olasz, illetve egy-egy francia, román, német, japán és magyar alko­tó kapta. Tizenhat nemzet 74 filmje közül együttvéve nyolc filmet jutalmaztak.----- Dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter hétfőn fogadta a Bolgár Népköztár­saság Legfelsőbb Gazdasági Döntőbizottságának küldött­ségét, amely Hriszto Niikolov elnök vezetésével érkezett hazánkba. Figyelmetlen volt — elgázolták HÍREK+'HÍREK-hHÍRE.K + HyiEK+HÍREK l+HÍftEít+IÍÍREKH-HÍREK'+HÍREjr-f Hí1 lVs A • 197°- november 10., kedd, Réka napja. A nap kél: 6.51, nyugszik: 16.15 órakor. A hold nyugszik: 2.58, kél: 14.31 óraikor. Felhőátvonulások, futó esők­kel. Megélénkülő déli, délnyu­gati, majd megerősödő nyuga­ti, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 1—6 fok kö­zött. Néhány szélvédett helyen gyenge talajmenti fagy, leg­magasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. Távolabbi kilátások pénte­kig: Változékony idő, megismét­lődő kisebb esőkkel. A he­gyekben hózáporok. Átmeneti­leg megerősödő északnyugati szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 1—plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 5—11 fok között. Jelentős mennyisé­gű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területé­nek 30 százalékán várható. Sződliget határában figyel­metlenül ment át az úttesten Krcsik Pálné 75 éves penci la­kos, s a képünkön látható Wartburg elé került. A vezető félrerántotta a kormányt, de a gázolást már nem tudta el­kerülni. Az idős asszony súlyo­san megsérült. A Wartburg ki­vágódott az útról, s egy házfal­nak ütközött, utasai azonban nem sérültek meg. A rádió és a televízió mai műsora ILLIK - NEM ILLIK Az evőeszközök Az evőeszközök használatá­nál az a legfontosabb, hogy mindegyiket a nyelénél fogjuk meg. Tehát a kést nem a pen­ge tövénél, a kanalat nem az öblénél. TERMELŐSZÖVETKEZETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK, SZESZIPARI VÁLLALATOK! A cserkúti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat az 1971. évre még elfogad megrendeléseket alumínium alapanyagú szállítótartályokra 2-5 m3 űrtartalomig és tárolótartályokra 20—60 m3 űrtartalomig. Személyes vagy írásos megkeresésre részletes tájékoztatást adunk. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Cserkút Levélcím: Pécs, Postahivatal 15. Kereszti László. Semmilyen evőeszközt nem szabad marokra fogni. Fogá­sukhoz éppen elég a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujj. Az illem és a célszerűség írja azt is elő, hogy melyik melyik kézbe való. A kanál és az egyedül használt villa a jobb kézbe. Amikor a kést és a vil­lát egyszerre vesszük kézbe, amikor húst szeletelünk, ak­kor a villa a bal, a kés vi­szont, amellyel a nehezebb műveletet végezzük, a jobb kézbe kerül. A kés egyébként nemcsak az ételek vágására, feldarabo­lására, hanem a falatok tolo­gatására, a villára való felse­gítésére is szolgál. Az olyan ételeknél, amelyeket csak vil­lával eszünk, kést nem illik a a tologatásra használni. Ilyen­kor egy kenyérdarabkával se­gíthetünk magunkon. Az étkezés befejeztével az evőeszközöket egymás mellé, egymással párhuzamosan tesz- szük a tányérra, úgy hogy a nyelük jobb kéz felé mutas­son. Bár már kiment a divat­ból, de azért nem árt megje­gyezni, hogy valamikor jelen­tett valamit, hogyan rakják a tányérra az evőeszközöket. Ha ugyanis nem párhuzamo­san, hanem keresztbe tették, akkor a háziasszony tovább kínálta a vendégét, mert bizo­nyára nem lakott jól. k. m. KOSSUTH KADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnal­tól reggelig. Zenés műsor. Közben: 5.0Ó: Hírek. Idő járás jelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Idő járás jelentés. Kb. 6.15: Rádió­reklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárás­jelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Weiner: Vál­tozatok egy magyar népdalra. 8.2ő: Harsan a kürtszó! A gyermekrá­dió műsora. 9.01: Dvorzsák: Ru- szalka. Közben: 9.59: Pontos idő­jelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 10.05: Jógi, tábori sapkában. 10.18: Az operaközvetítés folytatá­sa. Közben: 11.02: A Palace-ban. 11.07: Az operaközvetítés folytatá­sa. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben (élő). 12.30: Me­lódiakoktél. 13.50: Törvénykönyv. Államélet — demokrácia — jog­rend. IV. A Rádió jogi műsora. 14.10: Sulyok Imre: Musica arcai- ce. 14.17: A kék sirály. Rádiójáték. Tone Seliskar regénye. A Gyer­mekrádió műsora. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 15.10: Borodin: Igor herceg. — Poloveci táncok. 15.25: Rá­dióiskola. 16.00: A világgazdaság hírek 16.05: Cigánydalok, csárdá­sok. 16.27: Beszéljünk a művelő­désről. Riport. 16.47: Feldolgozta és vezényli: Vásárhelyi Zoltán. 16.53: Hallgatóink figyelmébe! 16.59fon­tos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 17.05: Ázsia munkásmoz­galma. XV. rész. Mongólia útja a szocializmusba. 17.20: Lemezmú­zeum. 17.37: A terv tudós munká­sai és munkás tudósai. 18.00: Köny- nyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti krónika. 19.25: Bemutatjuk új Bartók-felvételein- ket. 19.45: A Magyar Rádió és Te­levízió népi zenekara játszik. 20.35: Kozmosz. Tudományos Magazin. 21.03: Egy rádiós naplójából. Se­bestyén János műsora. 21.59: Pon­tos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 22.15: Jelentés a junior ökölvívó EB-ről. 22.20: A tizen­egyedik év. Az idegenforgalmi lát­ványosságon túl. H. rész. 23.45: Operettmuzsika. Közben: 24.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 0.10: Az ope­rettrészletek folytatása. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Hándel-művek. 8.50: Külpolitikai 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00: Hírek. Időjárás je­lentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.45: Transzkonti­nentális utak a fekete földrészen. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: A zenekari muzsika folytatása. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Randevú kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Két interjú: Csingiz Ajtmatovval Bu­dapesten és Jency Jenővel Moszk­vában. 18.25: Fiatalok hullámhosz- szán. 19.54: Jó estét, gyerekek! Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika. II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Hangver­seny a stúdióban (élő). 21.13: A sárgaréz pillangó. William Golding színműve. 22.13: Magyarországon először. Rajcsev: IV. szimfónia. 22.36: Népdalok, néptáncok. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: A XX. század zenéjéből. 21.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszol­gálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.50: Kö­zépfokú francia társalgás. 19.05: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorá­ból. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat (élő). A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye. Közben Kb. 20.35: Hírek. Kb. 20.38: A csodagyerek. Ambrus Zoltán elbeszélése. Kb. 20.55: A bangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.45: Magyar népdalok — dzsesszben. 21.59: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeit. Mozart Haydn-nak ajánlott vonósnégyesei. 23.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). 9.00: Környezetisme­ret (ált. isk. 3. oszt.). 9.25: Európa biztonsága. Előadó dr. Púja Fri­gyes, a külügyminiszter első he­lyettese. 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). 11.55: Filmesztétika (közép- isk. in. oszt.). 13.10: Orosz nyelv (ism.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Történelem (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Kótavár. Különböző korok táncai. 18.20: Tv-Mintabolt. Ház­tartási tisztítószerek. 19.10: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bizet: Carmen. Operafilm. 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás. Mongolin Unen ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1920. november 10-én jelent meg, a Mongol Népi Forradalmi Párt és a mongol kormány közős lap­ja, a Mongolin Unen. November 10. azóta a mongól sajtó napja. A párt központi lapjának, majd az azt követően megjelent sok új lapnak, sajtóterméknek is nagy szerepe volt Mongóliában az ol­vasás elterjesztésében. A másfél millió négyzetkilométeren élő egymilliónál alig több lakos kö­rében a forradalom előtti anal­fabétizmust jóformán teljesen felszámolták: ma a Mongol Nép- köztársaság felnőtt lakosságának 92 százaléka ír, olvas. Az ország­ban egyébként 1921-ben nyílt meg az első elemi iskola, s 1958-ban vezették be az általános — hét­esztendős — oktatást. Jelenleg csaknem 500 általános iskola mű­ködik, mintegy 120 ezer tanuló­val, s 15 középfokú szakiskola, 9000 tanulóval. Ulánbátorban 4500 hallgató tanul az egyetemen, s 1961-ben megalakult a Mongol Tu­dományos Akadémia, amelynek keretében már öt kutatóintézet is működik. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái és beszámolói. Pin­tér Gy. Mihály ma délelőtt 9 órától 12 óráig Valikón, a ta­nácsházán fogadóórát, Gön- czöl Gyuláné 9 órától Csorná­don, a tanácsházán fogadó­órát és beszámolót, holnap Solymosi Jákabné Maglódon fogadóórát tart. — Tizenkét gyorsított já­ratpárt indított a MÁVAUT november 9-től a Budapest— Dunakeszi—Göd—Sződliget —Vác autóbuszvonalon. — Mai vendégünk: Hajdú Ilona kéményseprő címmel kerül sor péntek este 19 óra­kor a solymári Apáczai Cse­re János Művelődési Ház if­júsági klubestjére. Külpolitikai tájékoztató Gödöllőn A pártvezetőség választő küldöttértekezlet után az első titkári értekezletet tartották hétfőn Gödöllőn. Dr. Nagy Sándor, a városi pártbizottság titkára az elkövetkezendő évek feladatairól beszélt. Dél­után a politikai akadémián Pú­ja Frigyes, a Központi Bizott­ság tagja, a külügyminiszter első helyettese Külpolitikánk irányelvei, helyünk a nemzet­közi életben címmel tartott előadást 31 négyes A 45. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem volt. Az egyes osztályokra jutó nyere­ményösszegek a nyeremény- illeték levonása után a követ­kezők: a 4 találatos szelvé­nyek száma 31 darab, a nye­remény egyenként 113 227 fo­rint, 3 találatos szelvény 3650 darab van, ezekre egyenként 481 forintot fizetnek, a 116104 kéttalálatos szelvény egyen­kénti nyereménye 19 forint — Halálos baleset történt hétfő reggel a makói Kossuth Termelőszövetkezetben. A petrezselyemgyökeret trak­torral fordították ki a föld­ből, és a gép nyomában asz- szonyok szedték fel a ter­mést A traktor Bajnóczi Mi- hályné 55 éves szövetkezeti tagot halálra gázolta. Ma éjjel vágánycsere az Üllői út—Nagykörút kereszteződésében A Budapesti Közlekedési Válla­lat értesíti az utazóközönséget, hogy november 10-ről 11-re virradó éjjel 23 órától 4 óráig az Üllői úton, a Kisfaludy köz és Ferenc körút között végzendő vágányépí­tési munkálatok miatt a 42-es jel­zésű villamosok Tóth Árpád utca — Nagyvárad tér, az 52-es jelzésű' villamosok részben Kispest, Vil­lany-telep, — Nagyvárad tér, rész­ben Marx tér — Móricz Zsigmond körtér, a 63-as jelzésű villamosok János kórház és Madách tér kö­zött közlekednek. A jelzett vi­szonylatok üzemidejéig Nagyvárad tér — Kálvin tér, majd az éjszaka közlekedő 52-es jelzésű villamosok helyett Nagyvárad tér — Marx tér között villamosviteldíjjal autóbu­szok közlekednek. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak pénte­ken Aszódon. A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat azonnal alkalmaz éjjeli­őröket, utcaseprőket. A munka­körbe nyugdíjasokat Is felveszünk. Kovács igazgató. Az Áramszolgáltató Vállalat Nagy körösi Üzemegysége felvételre ke rés villanyszerelő szakmunkásé kát és segédmunkásokat. Jelent kezés: Kossuth L. u. 72.

Next

/
Oldalképek
Tartalom