Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
1 TT mmóeii A PESrME&YU HÍRLAP KÚLON Kl A DAS A' XIV. ÉVFOLYAM, 261. SZÄM 1970. NOVEMBER 6., PÉNTEK Mu iioszoriizási ünnepség a l\iagy Októberi Szocialista Forradalom 53., városunk felszabadulásának 26. évfordulója tiszteletére Ma délután fél öt órakor kezdődik a művelődési otthon emeleti tanácstermében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53., városunk felszabadulásának 26. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepség. A magyar és szovjet himnusz elhangzása után Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára ünnepi megnyitót mond, majd Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója tartja az ünnepi beszédet. Ezután felcsendülnek az Intemacio- nálé hangjai. Az ünnepély után a résztvevők megkoszorúzzák a felszabadulási emlékművet, emlékezve a hazánk felszabadításáért elesett hősökre. Holnap délelőtt 10 órakor a temetőben megkoszorúzzák a szovjet és román hősök sírjait. Ünnepi megemlékezést tart Molnár László, a városi pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja. A koszorúzókat és a küldötteket külön autóbusz viszi az autóbusz megállótól a temetőbe fél 10 órakor. Szombaton Előadás a mezőgazdasági klubban Barabás Ferenc főkertész Szombat este 6 órakor előadást tart a művelődési otthonban működő mezőgazdasági klubban a zöldségfélék termesztése a ház körül címmel. Megnyílt a Sóderes úti bolt November 7-e előtt nagy öröm érte a ludasi lakókat. Megnyitották az ÁFÉSZ új tanyai boltját a Sóderes útnál. Az új üzletben ezentúl nemcsak a legszükségesebb élelmiszereket vásárolhatják meg a környék lakói, kapható lesz a legszükségesebb ruhaféleség is, a felpróbáláshoz még öltözőfülkét is készítettek. Ha a villanyt bevezetik, a hatalmas hűtőgép a legfrissebb húsárut is biztosítja a környék lakóinak. Folynak a tanácstagi beszámolók Az őszi tanácstagi beszámolók során Biczó Ambrus, a 21-es választókörzet és Horváth Lehel, a 22-es körzet tanácstagja közösen tartotta meg beszámolóját nagy érdeklődés mellett. A beszámolót Biczó Ambrus tanácstag nyitotta meg, s meghallgatta körzete választóinak gondjait. Horváth Lehel tanácstag körzete ügyein-bajain túlmenően ismertette azt a nagy munkát, melyet a tanács, a város vezetői Nagykőrös fejlesztése érdekében végeznek. Az állam és a megye támogatásából és egyéb bevételekből az idén is kerek számban 50 millió forintot fordítanak a fejlesztésre. Ebből épülnek az új lakások a Tormásban, a Ceglédi útnál és a Kecskeméti úton. A városi tanács arra törekszik, hogy fokozatosan ns csak a helyi lakosság lakásgondjai oldódjanak meg, hanem lakáshoz jussanak majd azok is, akik Kocsérról, Nyársapáiról és más helyekről járnak ide dolgozni, és szeretnének idejönni lakni. Az építkezéseknél gondolnak a város bolthálózatának fejlesztésére is. Fontos állomás a város elő- haladásában a csatornázást biztosító gerinccsatorna s a gázt városunkba hozó vezeték építése, amit az újévkor induló negyedik ötéves tervben az egészséges ivóvizet adó vízvezeték építése fog követni. A vezeték víztornyát a Kálvin térre tervezik. A művelődés elősegítésére is sok áldozatot hoz a városi tanács. Iskoláink megyeszerte vezetnek. Közegészségügyi ellátásunk is jó. A városi kórházban most építik a központi fűtést. Fejlődnek a termelőszövetkezetek. A Szabadság Tsz az ÁFÉSZ közreműködésével a lakosság ellátásának javítására húsüzemet létesített, a Petőfi Tsz hűtőházat épített, a Dózsa Termelőszövetkezet bajait is orvosolják. A felszólalások sorában Szabó Lászlóné elismeréssel szólt arról, hogy az idén fejlődött a városban az utcai virágoskert- létesítési akció. Megállapította, hogy az útépítések most tökéletesebben folynak, ami meglátszik a Csokonai és a Kisfaludy utcák építésén. Gábor Ágostonná azt panaszolta, hogy a Nádor utca sarkán levő kútnak rozsdás a vize, Bacsó Ferenc a kvótafa- megváltási árak összegben való kifizetését kérte. A tanácstagok megígérték, hogy a panaszokat igyekeznek orvosolni. Kérték a megjelenteket, hogy véleményükkel a jövőben is keressék meg őket, mert minden választó véleménye fontos a város életében. PETŐFI TSZ A szőlő- és az almaszüret jó eredményei A szüreti munkáról és eredményekről érdeklődtünk a Petőfi Termelőszövetkezetben. — A szőlő- és az almaszüretet a héten befejezzük — mondotta Csizmadia Ferenc főmezőgazdász. — A nyáron a jégverés komoly károkat okozott a termésben, de gondos munkával igyekeztünk menteni, ami menthető volt. Szőlőből eddig több, mint 30 vagonnal adtunk el a nyársapáti pincészetnek, körülbelül még 12 vagonra számítunk, de ennek egy részét leszűrjük, a Szolnoki utcai borkóstolónk részére. Almából 30 vagon különféle fajtájú téli almát adtunk el a MÉK-nak, legnagyobb részét exportra küldték. Ugyanennyi almát tárolunk az új hűtőházunkban, hogy télen is és tavasszal is megfelelő minőségű almát tudjunk juttatni a fogyasztóknak — fejezte be nyilatkozatát a főmezőgazdász. Totóügyelet az OTP-ben November 7-én délelőtt a kollektív szelvények átvételére ügyeletet tartanak az OTP- ben, fél 12 óráig. Kövek a ,, // Jókora dombtetőről érkeztem le kerékpárommal — nincs ezen mosolyognivaló, ezek a dombok a Csokonai utcában vannak. Jókor érkeztem, mert éppen itt találtam Pusztai Imre művezetőjét, a Pest megj^ei Üt- és Hídépítő Vállalat körösi részlegének vezetőjét. Megtudtam tőle, hogy ezer köbméter földet szállítottak már el az egyengetéskor a fölöslegesből. Most már a szegélyezést készítik, az alapköveket hétfőn kezdik a „tükörbe” teríteni. Utána jön a hengerkavics, kötőzúzalék, bitumen, majd a záróréteg hengerezése. Az úttal november lő-éré készülnek el. Innen a Somogyi Imre utcához vonulnak az útépítők, valamint a gázcseretelep bekötőútját készítik majd el. Varsányi László és Törökcsik József készíti a Csokonai utca burkolatának „tükrét”, a szegélyezést. Foto és szöveg: fehér A Múzeumok Baráti Körének szombati ülésén számoltak be a múzeumigazgatók az október 31-én bezárult idei múzeumi hónap rendezvényeiről. Freitág Béla elnök megnyitó beszéde után dr. Törös László, az Arany János emlékmúzeum igazgatója szólt a rendezvényekről. Kiemelkedő része volt a rendezvényeknek az Arany János Társaság irodalmi délelőttié és a költő halála évfordulóján az Aranyszobornál tartott emlékünnepség, melyen évről évre nagyobb számban vesz részt a város közönsége is. Külön érdekessége volt az ünnepségnek, hogy eljött arra a berettyóújfalui Arany János gimnázium két tanára és öt növendéke. Kőrösről indult mozgalom, hogy ezek az Arany- gimnáziumok lépjenek kapcsolatba. A berettyóújfaluiak már eljöttek. Arany János születése évfordulóján, március 2-án. a körösi gimnázium küldöttsége megy Berettyóújfalura, ahol akkor nagy Arany-napot tartanak. Dr. Balanyi Béla, a városi Arany János Múzeum igazgatója ismertette a pótharaszti kirándulást, melynek keretében megkoszorúzták a nagy krónikaíró unokájának sírját. Ki mit tud Nagykőrösről? címen ifjúsági vetélkedőt tartottak az Arany János gimnáziumban. A múzeumi hónap keretében azután látogatást i rendeztek a konzervgyár sok érdekes látnivalót nyújtó múzeumába, melynek Kállai Ferenc nyugalmazott tanár a vezetője. A látogatás során megtekintették a gyár olvasótermét, könyvtárát és nyomdáját is. A múzeumi hónap rendezvényein háromezerötszázan jelentek meg. • • Öregek napja November 11-én (szerdán) délután 3 órakor öregek napját tartanak a KIOSZ nagytermében. A rendező: a városi tanács egészségügyi osztálya. Kitü nteté§ek A haza szolgálatáért érdemérem arany fokozatát kapta Bűz László igazgató, a munkásőrség városi parancsnoka,’ eddig végzett kiváló szolgálatáért. ★ Pusztai Ferenc, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője az építésügyi és városfejlesztési miniszter által adományozott: az építőipar kiváló dolgozója kitüntet tést kapta. A testnevelés és sport I kiváló dolgozója Medve László, a gimnáziumi tornatanára, s a sok sikert elérő tornászok edzője, november 4-én Cegléden átvette a Testnevelés és sport kiváló dolgozója kitüntetést, amelyet a Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa adományozott jó munkája elismeréséül. MOZIMŰSOR Szerelmi álmok (Liszt) I—II, rész. Magyar—szovjet színes, szélesvásznú, koprodukciós film Liszt Ferenc életérőL Dupla helyárral! Kísérőműsor: Múlt és jövendő. Előadások kezdete: november 6-án 6 órakor, november 7-én és 3-án pedig 3 és fél 7 órai kezdettel. Matiné Idegen vér Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Lány a pisztollyal. Az elhagyott csábító. Színes szinkronizált olasz filmvígjáték. Főszereplő: Monica Vitti. Csak 14 éven felülieknek! Kísérőműsor: 70/1. Sporthíradó. Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és fél 7 órakor. így is lehet A gimnazisták körében a klubdélután fogalma egyenlő a táncolási lehetőséggel. A rendező osztályok műsort alig mutatnak be, csak a tánc megy. Október végén rendhagyó esemény történt. A III. a és az I. a osztály közös klubdélutánt tartott, mely rászolgált a dicsérő jelzőre. Elöljáróban még azt is el kell mondanom, hogy egy új rendelkezés miatt az ilyen rendezvények csak háromtól hatig tarthatnak. Ebből egy óra nagy idő, főleg ha a táncból csípik el. Ezen a délutánon senki sem emelt szót a hosszú műsorért. Mindenkit megragadott Palásti Edit és Fülöp Dániel szavalata. A sportolók világéletükben sokoldalúak voltak, és ezt bizonyítani is tudják. Két kosaras kislány: Becser Noémi és Pászti Ágnes, Csokonai: A reményhez c. költeményét adta elő igen kitűnően. Hogy valamin nevetni is lehessen. Feith János ősbugaci tájszólásban felfedezte Amerikát. Utoljára hagytam a népi táncosokat, Balogh Évát, Berta Zsuzsát, Fodor Magdolnát, Stumf Anikót, Müller Ibolyát és Torma Editet. Ök szokásukhoz híven most is elkápráztatták a néző- közönséget. Egy ilyen nagy műsor bizony nagy munkát ró a rendezőre. Bélteki Kati kitűnően oldotta meg a rábízott munkát. Száz szónak is egy a vége, így minden műsornak is vége szakad egyszer. Akkor mi következik — a tánc. A zenét Perlaki Pál négysávos Grundig ja biztosította. Tudom, hogy nem túlságosan érdekfeszítő, amit leírtam. Azért írtam le mégis, mert a sorokból kiderül,- hogy a mi korosztályunk igenis igényli a szépet, a jót. Aki kételkedik ebben, azt szeretettel meghívjuk a következő klubdélutánunkra. (ottó) Ha az embernek több ideje van a kelleténél, hajlamos arra, hogy veleszületett kíváncsiságának engedjen. A minap a buszállomás környékén ténferegtem, ugyanis a Kecskemétre tartó autóbusz indulásáig volt még egy háromnegyed órám. Nézegettem a kirakatokat, lassan sétáltam a Vénuszig. Odáig érve eszembe jutott, jó lenne egy kávét meginni. Majd később, van még idő. Inkább visz- szafelé sétáltam. A járda szélén, közvetlenül mellettem megállt egy gépkocsi. Egymásután négy bőrönd bújt ki belőle. majd utánuk két sportszatyor, s egy kalapdoboz forma csomag. Érdekelni kezdett, ki pakolt fel eny- nyire, hiszen ilyen töméntelen menyTegyünk úgymotyóval a világ is el jut nyiségű én már végére nék. A cókmók után a tulajdonosok is előkerültek. Egy fiatal fiú és egy szőke hölgy. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a hatalmasra méretezett retikül viszi a hölgyet, vagy fordítva történik mindez. A példa ragadós, mert miután kiszálltak, ottmaradtak, társamul szegődve a céltalan ácsor- gásban. A csomagokkal elbariká- doztálc a járdát, s lelkűk nyugvására beszélgetni kezdtek. — Mit gondolsz — kérdezte a fiú — őrizetre bízzuk a csomagjainkat, s rögtön menjünk el az ősök őseihez, vagy először foglaljuk el a szobánkat? Persze, fürödni sem ártana... — Ahogy akarod — hárította el magától a döntést a fiatal hölgy. — Egyet azonban szeretnék tőled kérni: viselkedj úgy, mintha fégi házasok lennénk. Szóval tegyünk úgy, mintha régóta a feleséged lennék. — Igen — mondta lassan, s zavartalanul az ifjú férj, majd hosz- szasan tanulmányozni kezdte a bőröndöket, s közben zavara szemmel láthatóan nőtt. Majd feleségéhez fordult: — S mit gondolsz, szerelmem, biztos vagy te abban, hogy el bírod hozni mind a két sportszatyrot és a négy bőröndöt? Miklay Jenő SPORT KOMOLY KÖRÖSI BIRKOZOSIKEREK Október 24-én és 25-én sok, de évjáratonként és számonként megoszló indulólétszámmal került sor a 14—15—16 évesek országos ellenőrző birkózóversenyére. A Nagykőrösi Kinizsi tíz versenyzőt indított a viadalon, akik ugyancsak kitettek magukért: súlycsoportjukban négyen az első, ketten a második, ketten pedig a harmadik helyen végeztek a fővárosban, s mindössze ketten nem jutottak súlycsoportjuk első három helyezettje közé. 14 évesek. A 32 kg-os súlycsoportban Varga Gyula, az 53 kg-ban Szécsény Imre bizonyult a legjobbnak. 15 évesek. 48 kg-ban (szabadfogásban): Túri József lett az első, 48 kg-ban (kötöttfogásban) Szécsény Dénes komoly sérülés miatt csúszott a második helyre, 57 kg-ban (kötöttfogásban) Nagy Ferenc harmadik lett. 16 évesek. 67 kg-ban Fehér István az első, 63 kg-ban Ist- ráb László a második, 57 kg- ban Túri László a harmadik helyen végzett. Igen értékes a Nagykőrösi Kinizsi fiatal birkózóinak az országos viadalon elért sok, igen jó helyezése. ★ Asztalitenisz Budapesti SE—Nagykőrösi Kinizsi 11:5. A fővárosban az NB III második helyezettjétől szenvedett vereséget a Kinizsi: Rákosi (2), Kőházi (2), Erdei (1), Reszeli összeállítású gárdája. A Kinizsi II. csapatát megfelelő játékos hiányában visz- szaléptette a megyei férfi csapatbajnokságból — hallottuk Reszeli Ambrus szakosztályvezetőségi tagtól. ★ Labdarúgás Kecskeméti TE serdülők— Nagykőrösi Kinizsi serdülők 1:1 (0:0). Labancz góljával egyenlítettek október 25-én Kecskeméten Józsa Benő edző neveltjei. A Kecskeméti Dózsa I. csapata vezet az őszi fordulóban öt mérkőzésből veretlen, hétpontos, 7:2-es gólaránnyal rendelkező Nagykőrösi Kinizsi fiata)jai előtt a kecskeméti serdülő labdarúgó-bajnokságban. ★ Úttörő-olimpiai versenynaptár Németh Lászlóné városi általános iskolai sporttanácselnök elkészítette az 1970/71. tanévi úttörő-olimpia városi programját, ami így fest. Labdarúgás, II. korcsoport: október 29, birkózás: november 10-ig, sakk (úttörő és kisdobos): november 23, asztali- tenisz: november 29, sí: január 5, kisdobos torna: március 6, torna (B-kategória): március 28, torna (I—II. osztály): március 17—18, lövészet: április 13, kosárlabda: április 19, röplabda: május 2, kisdobos háromtusa: május 8, úszás: május 8, atlétika és négytusa (I—II. korcsoport): május 10 —11, repülő-, hajó- és rakétamodellezés: május 17. Hajrá, pajtások! Sulyok Zoltán Ezúton fejezzük ki hálás köszö- netünket rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk és testvérünk: özv. Ku- recskő Pálné szül. Futó Lídia temetésén Nagykőrösön megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani minden kedves kollégának, szomszédnak és ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjezi Dávid Zsigmond halála alkalmából részvétüket fejezték ki, sírjára koszorút és virágot helyeztek, özv. Dávid Zsigmondné. I Minden választó véleménye fontos a város életében 3500 látogatója volt a múzeumi hónap rendezvényeinek