Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
IW». NOVEMBER 6.. PÉNTEK "‘zSCíriap 5 Dicsőségtábla a gimnáziumban Ä dunaharaszti gimnázium tantestülete és KlSZ-szerveze- te november 5-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére ünnepséget rendezett, amelyen részt vett Fodor László, a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára, és leleplezte az iskola márvány dicsőségtábláját, amelyre a gimnázium kitűnő tanulóinak neveit vésik fel arany betűkkel. Ünnepi köszöntőt Jónás Zoltán igazgató mondott. Az ünnepség bővebb ismertetésére holnapi lapszámunkban visz- szatérünk. (Képünkön: Jónás Zoltán gimnáziumi igazgató.) Prémiummal ösztönzik a nagyüzemi sertéstermelést A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelenít a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a pénzügyminiszter együttes rendelete a nagyüzemi sertéstermelést ösztönző prémiumról. záj árulást élveztek, s állattartásuk — a korszerű berendezések, a gazdaságos kiszolgáló létesítmények miatt — jtnár amúgy is előnyös. A rendelet 1971. január elBefejezték az árvízkárosultak segélyezését Szabolcsban Szabolcs-Szatmár megyében befejeződött az árvízkárosultak segélyezése. Az akció utolsó, harmadik szakaszában az ingatlankárokat enyhítették a lakosság adományaiból. Ilyen címen 5611 család — 19 882 fő — több mint 110 millió forintot kapott. A legtöbh ingatlan- kársegélyt 82,5 millió forintot — a fehérgyarmati járásban fizették ki. Az ezt megelőzően kifizetett ingókársegélyből 8223 család 26 971 tagja részesült együttesen 85 millió forint értékben. A május 15. és június 12-e között folyósított gyorssegély összege több mint 15 millió forint volt. Ezt 9512 család között osztották szét. A háromféle segélyezés címén a megyében összesen több mint 210 millió forintot fizettek ki. Ez azt jelenti, hogy a pénzadományoknak mintegy kétharmadát Szabolcs-Szatmár megyei árvízkárosultak kapták. A segélyezés nagy körültekintéssel, a teljes nyilvánosság előtt és társadalmi ellenőrzés mellett történt. 50 új metró-motorkocsi Hazaérkeztek Moszkvából a NIKEX képviselői, akik az Energomasexport szovjet külkereskedelmi együttessel megállapodást kötöttek ötven metro-motorkocsi vásárlására. Ezek a kocsik a földalatti kelet—nyugat vonalának második szakaszán szállítják majd az utasokat. Az új kocsik lényegében azonos típusúak, mint a meglevők, de az utasoknak és a kocsivezetőknek még nagyobb kényelmet nyújtanak. EibHCSúzfatták Hévízi Istvánt Csütörtökön délután a Farkasréti temetőben gyászolók sokasága mély részvéttel kísérte utolsó útjára Hévízi Istvánt, a budapesti pártbizottság tagját, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propa- gandaosztályának alosztály- vezetőjét. Ravatalánál lerótta kegyeletét Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Jakab Sándor, a KB agitációs és propagandaosztályának vezetője is. A rendelet kilogrammonként 2 forint értékesítési prémiumot biztosít azoknak a mezőgazda- sági nagyüzemeknek, amelyek az állatforgaikni és húsipari vállalatoknak tőke-, bacon- és sonkasertéseket adnak át és telepük 1968. január elseje előtt, tehát régebben épült. Az 1968. január 1. után állami támogatással épült sertéshizlaldákban, vagy szakosított telepeken nevelt vágott sertések után nem jár ilyen kedvezmény, annál kevésbé, mert ezek a telepek már építésük idején is jelentős állami hozDEBRECEN Családi tragédia Csütörtökön hajnalban debreceni lakásán Závoczky József 52 éves éjjeliőr — aki 1969-ben idegbetegsége miatt kórházi kezelés alatt állott — több baltacsapással megölte feleségét és 15 éves Pál nevű fiát. A dühöngő ember a baltával életveszélyesen megsebeAZ JlLPtLJ VELÜNK“ DÍJWÚJA sejével lép hatályba: rendelkezéseit első ízben az 1971. évre szerződött vágott sertés értékesítésénél alkalmazzák. A Pest megyei kulturális j operatív bizottság hazánk fel- J szabadulása 25. évfordulójának méltó megünneplésére egy évvel ezelőtt hirdette meg az „ünnepelj velünk” mozgalmat. A megyéből 150 kulturális együttes — irodalmi színpad, színjátszó-, népitánc- és bábjátszó csoport — vett részt a mozgalomban. Az együttesek egyéves tevékenységét most értékelte a bizottság. A díjakat, valamint az összesen 58 000 forint pénzjutalmat csütörtökön adták át. Harmincnégy együttest tüntettek ki. Házak — asztalon DUNAKESZI 83 ezer munkaóra A MÁV nyolc járműjavító üzemében több mint 10 ezer dolgozó vesz részt a kongresz- szusi munkaversenyben. A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemének dolgozói a kongresszus tiszteletére felajánlott termelékenységnöveléssel 83 ezer órát takarítottak meg, s ez alatt az idő alatt terven felül elkészítettek egy négytengelyes személykocsit. A Dunakeszi Járműjavítóban november 7-e tiszteletére elHÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK :+ HíREK + HíREK+,HíREK -f HÍREK--f HÍ1 HÍREK ^ HÍRE K'-h HÍ REK+, HÍRE K-f HÍRE fc ^4-HÍ RE HÍRÉ E H-HÍ R EK^ HÍRE K H í , 1970. november 6., • péntek, Lénárd napja. A nap kél: 6.35, nyugszik: 16.20 órakor. A hold kél: 13.13, nyugszik: 22.53 órakor. Felhőátvonulások, futó esőkkel. Megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati, majd elsősorban a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8 fok között, a nappali felmelegedés főként északnyugaton gyengül, a hőmérséklet kora délután általában 13—17, északnyugaton csak 10—13 fok között lesz. Távolabbi kilátások hétfőig: Változékony* szeles idő, megismétlődő esők. Legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek 3—8 fok között, legmagasabb nappali hőmérsékletek 9—14 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 40 százalékán várható. — Megyei tanácstagok fogadóórái. Laczi Károly vasárnap Dabason. Czerván- András hétfőn Tápiószent- mártonban fogadóórát tart. — A nagykőrösi Arany János Művelődési Ház képzőművész körének 20 éves jubileuma alkalmából rendezett kiállítás szombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg a nagykőrösi művelődési házban. A kör történetét Rácz József körvezető ismerteti. — Elhunyt Nyárády Gulyás Jenő festőművész, a balatoni tájképfestészet neves alakja. — A Pest—Komárom— Nógrád megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettesévé Veres Árpádot nevezték ki. — Húszesztendős fennállását ünnepelte az Üttörő Áruház. Az áruház dolgozói csütörtökön egy órával korábban kezdtek, s nyitás előtt rövid ünnepségen emlékeztek meg az évfordulóról. Az ünnepségen 36 „alapító tag” kapott jutalmat. Dimitrov HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1945. november 6-án tért vissza hazájába a bolgár és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló vezetője, Georgi Dimitrov. 1882- ben munkás szülők gyermekeként született, s 1902-től tagja volt a bolgár szociáldemokrata pártnak. 1919-20-ban egyik vezetője volt a bulgáriai nagy tömeg- sztrájkoknak, 1923-ban jelentős szerepet vitt a munkások és parasztok szeptemberi felkelésének irányában. A felkelés leverése után emigrációba kényszerült; távollétében halálra ítélték. Ezután a III. Internacionálé végrehajtó bizottságában dolgozott. 1933- ban Németországban a Reichstag épülete felgyújtásának vádjával letartóztatták. A lipcsei perben elhangzott beszédeiben leleplezte a vád hamisságát, s bátran feltárta a német fasizmus reakciós, imperialista jellegét. A nemzetközi tiltakozó mozgalom és a Szovjetunió segítségével 1934- ben kiszabadult; 1935 és 1943 között a III. Internacinálé főtitkáraként irányította a kommunista pártok antifasiszta harcát, s egyik élharcosa volt a népfront-politikának. Bulgáriába történt visszatérése után mint miniszterelnök és a Bolgár Kommunista Párt főtitkára 1949 júliusában bekövetkezett haláláig vezette a bolgár nép harcát a népi demokratikus rendszer megszilárdításáért és a szocializmus építéséért. — Diósd község klub- könyvtárát szombaton 18 órakor avatják fel, az István tér 1. szám alatt Az ünnepség keretében Funk Miklós, a Magyar Írószövetség munkatársa tart előadást. — A Nagykorúság című szélesvásznú szovjet filmet ma este fél 6 órai kezdettel díszelőadás keretében mutatják be a gödöllői Petőfi Filmszínházban. Bevezetőt mond Balassi István, a Pest megyei Klubtanács titkára. — A tápiószecsői Damjanich Művelődési Házban vasárnap este tartják a bejárók bálját, a művészkedvelők klubjában pedig a délután folyamán megalakul’' * Röpülj páva dalkör. — Vadász Elemér akadémikus hamvasztás előtti búcsúztatása ma 14 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. — Gödörfúrás közben szerdán délelőtt Gödöllőn, a 29-es kilométerkőnél elvágták a HÉV telefonkábelét, s ezért szerdán egész napon át a HÉV-szerelvények telefonirányítás helyett „írásbeli rendelkezés” alapján közi- lekedtek. — A MAHART közli, hogy a Budapest—Horány—Su- rány között munkaszünet előtti és munkaszüneti napokon közlekedő menetrend készítették az üzemi épületek, valamint műhelycsarnokok makettjét. A kis asztalon már nemcsak a meglevő, hanem a készülő új épületek is szerepelnek. Foto: Gárdos Megszúrta a feleségét „Nem iszom már. gyere vissza" A rádió és a televízió mai műsora sítette két másik fiát, a 13 éves Andrást és a 19 éves Imrét is. 49 éves sógornőjét, Helmeczi Erzsébet villamoskocsi vezetőt pedig súlyosan megsebesítette. Cselekménye elkövetése után a lakásától két kilométerre levő erdőbe ment, ahol öngyilkosságot követett el és meghalt. A családi tragédia ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. ÚJDONSÁG: OLYMPÖS valódi CITROMLÉ 1/4 liter 9,20 Ft OLYMPOS valódi NARANCSLÉ i/4 liter 6,80 Ft Limonádé, tea, koktél, sütemény készítéséhez. Brhlik Sándor 1937-ben született. Négy gyermek apja, Pencen lakik. 1955-ben nősült, s mindaddig, amíg nem ivott, békességben élt feleségével. Rákapott azonban a kocsmázásra, s ezért 1970 tavaszán felesége összecsomagolt s gyerekeivel együtt szüleihez költözött. A férfi felkereste az asszonyt s könyör- gött: megjavul, csak költözzön vissza hozzá. Az asszony megígérte, s férje állta szavát. Balassagyarmatra utazott és az ideggyógyintézetben önkéntes elvonókúrára jelentkezett. Gyógyultan távozott. Boldogan kereste fel a feleségét: „Nem iszom már, gyere vissza”. Az asszony azonban nemet mondott, annak ellenére, hogy a férfi öngyilkossággal fenyegetőzött. Június 8-án Brhlik vett egy liter bort és ezzel öblítette le az alkoholelvonó utókezelésre kapott tablettákat. Bevett néhány andaxint is. de ez a gyógyszerösszeállítás csupán erős rosszullétet okozott, majd elaludt tőle. Meghalnia nem sikerült. Amikor felébredt, elhatározta, beszél még egyszer a feleségével. A hajnali busznál várta az asz- szonyt s ismét kérlelte, térjen vissza hozzá. A nő először kitérő választ adott, majd nemet mondott. arra az esetre, ha a felesége nem akar visszatérni. Az első szúrás az asszony vállát érte. Próbált menekülni, de az elkeseredett férfi utána rohant és hátulról ismét szúrt. Az asszony felbukott, mire a férfi fölé hajolt, megfordította és többször mellbe szúrta. A közben odaérkező emberek lefogták a dühöngő férjet, de mégis sikerült elmenekülnie. A rendőrség a lakásán tartóztatta le. A Pest megyei Bíróság dr. Boros tanácsa előre kitervelt emberölés kísérlete miatt vonja felelősségre Brhlik Sándort, mivel feleségét gyors orvosi beavatkozással sikerült megmenteni. — inka — KOSSUTH RADIO 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig. 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádió* reklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. 7.15: Rádióreklám. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Tej és méz. Részletek Herman zenés játékából. 9.11: Hallgassuk együtt! 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.45: Fúvószene táncritmusban. 11.00: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.25: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. 13.50: Béládi Miklós könyvszemléje. 14.00: Róka Móka Bábszínháza. 14.25: Iskolarádió. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Magyar előadók felvételeiből. 15.40: Holnap közvetítjük... 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: Húszas stúdió. 17.00: Hírek. 17.05: Első magyarországi előadás. 18.00: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján . . . 18.20: Bemutatjuk új Bartók-felvételünket. 18.33: Madaras Gábor népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: A szovjet kultúra hete. „Vigyázz jól a világra”. 20.25: Októberben hallották először ... Tánczene. 20.55: Hírek. 20.58: „Hét ajtó”. 22.00: Hírek. 22.15: Táncoljunk! 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. 0.55: Hírek. 1.00: A melódiakoktél folytatása. 1.58: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Három narancs szerelmese. Részletek Pro- kofjev operájából. 8.40: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.). 8.50: Az aacheni dóm kórusa Lassus- mottetákat énekel. 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak! 9.15—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hírek. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.47: Kati vesszőt fut. 12.00: Török Erzsébet népdalokat énekel. 12.25: Hegedűszólók. 13.00: Hírek. 13.03: Zenekari muzsika., 13.46: Időjárás- és vízállásjelentés ,.. 14.0D: Mindenki kedvére kettőtől hfií. tig ... Rivaldafényben — I. rész. - 14.30—14.35: Hírek. 14.5Ó: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben II. rész. 16.30—16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. 17.30—17.33: Hírek. 18^00: Hírek. 18.10: A magyar irodalom kincsesháza. A boldog ember. Móricz Zsigmond regényét rádióra alkalmazta Zolnay Vilmos. 19.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Faragó Andris és Ágáy Karola énekel. 21.00: Láttuk, hallottuk. 21.20: A Magyar Rádió ps-Televízió népi zenekarának hangversenye a kecskeméti Katdna. .József Színházból. 22.09: Mai szovjet szer^ zők műveiből. 23.00: Hírek. ' 23.15: Esti muzsika. 24.00: Hírek. 0.10; Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Október emléke. 19.05: Az ismeretlen Beethoven XIV. rész. 19.51: Magyar 'zeneszerzők. 20.46: Hírek. 20.49: A dzsessz kedvelőinek. 21.12: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. 22.05: Üj lemezeinkből. 23.00: Hírek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv (kö- zépisk. I—II. oszt.). Hajsza Síim John után. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Hol van? 11.55: Német nyelv (középisk. I. oszt.). A kalap. 14.00: Orosz nyelv (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: A mai faluról. Vallomás. Nádasy László dokumentumfilmje. 18.00: Reklámműsor. 18.10: Liszt: A-dur zongoraverseny. 18.30: Változó világunk — I. Szétosztható-e a földgolyó? Dokumentumfilm. 19.00: Cicavízió... 19.10: A | Nagy Október évfordulóján. Ünnepi megemlékezést mond Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. 19.30: I Tv-híradó. 20.00: Trenyov: összeállítás a baráti országok tánczenéjéből. 21.35: Kedves verseim. Mádi Szabó Gábor műsora. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. szerinti személyhajó-járatát ez évben most vasárnap közlekedteti utoljára. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap Nagykátán, autóvásárt Nagykőrösön. Hétfőn Dabason országos állat- és kirakodó-, valamint autóvásárra kerül sor. Tűzveszély az erdőkben Az őszi lombhullás megkezdődött; a száraz falevelet a gondatlanul eldobott égő gyufa vagy cigarettavég könnyen meggyújthatja és a tűz nagy kárt okozhat erdeinkben. Ezért az égő cigarettavéget tapossuk el és tüzet csak a kijelölt tűz- rakó helyen gyújtsunk. Tartsuk be a megelőző tűzrendészet! szabályokat, vigyázzunk az erdők értékes fáira, védjük a pihenést, felüdülést nyújtó erdőket. A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat azonnal alkalmaz éjjeliőröket, utcaseprőket. A munkakörbe nyugdíjasokat Is felveszünk. Kovács Igazgató. Az Áramszolgáltató Vállalat Nagykőrösi Üzemegysége felvételre keres villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Kossuth L. u. 72. Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk özv. Beviz Istvánná elhunyta alkalmából bánatunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. S ekkor villant a kés, amit a férfi a kabátja alatt rejtett,