Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-28 / 279. szám

\ rni «wrt* 6 *JCírlap 1970. NOVEMBER 28., SZOMBAT IMeghiintettéh a feneyyercfwt Munkaköre változott, kisebb lesz a részesedése Október 22-én A ceglédi fe­negyerek címmel, hírt adtunk arról, hogy a PENOMAH ceglédi húsüzemének egyik szállítmánykísérője minősít­hetetlen magatartást tanúsí­tott a sülysápi 2. számú bolt­ban. A ceglédi járási népi el­lenőrzési bizottság felfigyelt a megjelent cikkre, s köz­érdekű bejelentésnek véve az ügyet, vizsgálatot indított. A ceglédi vállalat vezetősége a NEB-bel egyetértett és sür­gősen megkereste a tettest, megszabta a kellő büntetést is. Mint a vállalat igazgatójá­nak, Kiskorényi Jánosnak le­veléből megtudtuk, Kamasz István gépkocsikísérő áruát­adáskor minősíthetetlen, meg­engedhetetlen hangot hasz­nált, sértő magatartást tanú­sított, ezzel a vállalat hírne­vének is ártott. Munkaviszo­nyával kapcsolatos kötelezett­sége vétkes megszegése miatt alacsonyabb munkakörbe, a raktárba helyezték és bünte­tésből év végi nyereségrésze- secjését 25 százalékkal csök­kentik. Portya az állomáson farkaskutyával Negyven deka arany A kis szélhámos nagy kalandjai Nem törvényszerű, de leg­többször úgy van, hogy a kis csalásokat nagy csalások, a kis szélhámosságokat nagy szélhámosságok követik. Mo- noron egy kis szélhámos nagy kalandjai forognak közszá­jon, a történetek meghökken- tőek, sőt azt is mondhatni, hogy ezzel a kifejezéssel él­jünk — az ember esze megáll, ha arra gondol, hogy aki vé­gigjátszotta ezeket a „játé­kokat” — 13 éves. Ennek elle­nére kenterben veri nála jóval idősebb szakmabeli versenye társait. Rendkívül élénk ész­járású, talpraesett „jó szöve­gű fiú”, aki első tapasztalatait úgy hasznosította, hogy ügye­sebben már nem is lehetett volna. Valahogy úgy kezdődőit, hogy unatkozott. Unalmá­ban betért egy-egy házba, fő­leg olyan helyekre, ahol idős, magányos öregek éltek. Néni kérem, nem kell vizet hozni? Vagy hozzak be tűzrevalót? ÁRENGEDMÉNYES HŰTŐGÉPVÁSÁR a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat összes szaküzletében és vegyesiparcikk-boltjában 1970. DECEMBER 19-IG. Vevőink a hűtőgép megvételekor 300 Ft értékben tetszés szerinti árucikkeket vásárolhatnak. A MEGYÉBEN CSAK NÁLUNK! Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat A Nagymarosi Vas- és Műszeripari Ktsz OLCSÓN - GYORSAN - GARANCIÁVAL JAVÍT ORAT, RÁDIÓT, TELEVÍZIÓT, MAGNETOFONT. NAGYMAROS, Kossuth tér 3. Telefon: 14. AUTÖKAROSSZÉRIA- LAKATOS MUNKÁK NAGYMAROS, Ságvári út 30. Telefon: 57. Hibabejelentés Szob és környéke községekben a tanácsoknál rendszeresített hibabejelentő lapokon. I Heti két alkalommal rendszeresen és külön hívásra is mennek. A néniknek tetszett a rokon­szenves kis kölyök. Beszélget­tek, telt az idő, s amikor ész­bekaptak, a fiú már messze járt — persze sohasem üres kézzel. Valamit mindig talált, ha nem pénzt, akkor értéke­síthető tárgyat. Az ilyen kis ügyek sem maradnak azonban büntetlenül — de a nevelőin­tézetek kerítései sem érnek az égig. A kis szélhámos mindig talált rést, ahol kiszökhetett, s folytatta, ahol abbahagyta. Lopott. Nyitva hagyott ab­lakon át aranyórát, pénzt. Rendkívül jó szimata volt, azt meg kell hagyni. Különben honnan is jöhetett volna rá, hogy például Budapest me­lyik házának, melyik lakásába kell besurrannia ahhoz, hogy aranyat találjon. Negyven de­kát el is hozott. S készpénzt, méghozzá több tízezer forin­tot. De az ilyen komolyabb „munka” mellett kell, hogy szórakozása is legyen egy gye­reknek. Az egyik ilyen szó­rakozás felér egy bűnügyi pa­ródiával is. A fiú lo.vagolni akart, s miután ez az ötlet éppen a monori gyászkocsi pompás fekete lovairól jutott eszébe, hát nem sokat habozott: a gyászkocsi megállt egy ház előtt, ő odament, elkötötte a lovakat, s kivezette a határba, ahol — tudvalevő — nagyon alkalmas a terep lovaglásra. De ő nemcsak a lovakat sze­reti, szereti a kutyákat is. Egy elegáns kovácsoltvas kerítés mögött hatalmas, gyö­nyörű farkaskutya, volt. Más átment a túloldalra a féle­lemtől, ha meghallotta a ku­tya hangját. Ö nem. ö ellopta a kutyát, kiment vele a vas- útállotnásra, s ott „rendőrös- dit” játszott. De a farkaskutya mellé lopott egy pincsit is, s mivel a pincsi gazdájának házában kerékpárt is talált — azt is elvitte. Sose lehet tudni, mikor mire van szüksége az embernek. Egyszer egy pincsi jön jól — egyszer meg egy kerékpár. És lehetne még so­rolni, hiszen van az esetek­ből egy-kettő. Amikor elő­ször hallottam a kis szélhá­mos remekbe szabott ügyletei­ről, nekem egy tv-játék ju­tott eszembe', a Sztrasznov Ig­nác. Az évszázad szélhámosa. Ha a srác történeteinek csak a fele lenne igaz, akkor is méltó utóda lehetne a „nagy névnek”. Lehetne — ha hagy­nák. De talán nem is kell egy nevelőotthonnak égig érő ke­rítéssel rendelkeznie ahhoz, hogy a fiú egyszer hosszabb ideig mögötte maradjon, s megértse: nem éri meg, hogy a nagy név örökébe lépjen... (koblencz) Műanyagmasszás nádlemez « A nád újszerű felhasználá­sával kísérleteznek a Balato­ni Nádgazdasági Vállalatnál. A kísérletek első eredménye­ként elkészült a géppel pré­selt, felületén műanyagmasz- szávcfl átitatott nádlemez. Ingyenes TIZHONAPOS MAGASÉPITÖIPARI // / rr MliVEZETGKEPZO TANFOLYAMRA jelentkezhetnek kőműves, ács- , állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások, legalább négy-öt éves szakmai gyakorlattal. NYOLCHÓNAPOS ÉPÍTŐIPARI GÉPKEZELŐ TANFOLYAMRA jelentkezhetnek 18-45 éves férfi segédmunkások. A vizsgázók országos érvényű bizonyítványt, illetve fényképes jogosítványt kapnak. Vizsga után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam helye Kecskemét és Baja (a dolgozó lakóhelyétől függően), kezdete Kecskeméten 1971. január 4-én, Baján 1971. január 11-én. A tanfolyam idején jó kereseti lehetőség. Munkásszállást, munkaruhát és ebédet adunk. Fizetjük a különélést, idénypótlékot és az utazási hozzájárulást. Negyvennégy órás munkahét Minden héten szabad szombat. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót a megfelelő tanfolyam megjelölésével. Bács megyei Állami Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. ESTEFELE légitámadásba kezd a szél egy hosszú munkanap után tömegben úsznak tovább az arcok növekvő konkurrenciával s a szárazföld hiányzik kirakatüveg az ismeretlenek tükre á télbe zsugorodó utcákon s csak a kigyulladó világítótestek adnak elektromos kezelést az énüket vesztett csupasz fáknak Párdi Anna A falusi ifjúság üdültetése Az utóbbi években érzé­kelhetően növekszik vidéken az ifjúság érdeklődése a tu­rizmus iránt. Erre mutat, hogy az Express Ifjúsági Utazási Iroda akcióját, amelyet „Falu­si ifjúság üdültetése” címmel hirdetett meg, az elmúlt két téli szezonban több, mint 3200 vidéki fiatal vette igénybe. Az utazási iroda újabb —■ március végéig tartó — ak­ciója keretében a fiatalokat a Hotel Ifjúság és a Hotel Ex­press szállodában helyezi el, s gondoskodik arról, hogy az egyhetes programban színhá­zi látogatások is szerepelje­nek, s hangulatos kirándulá­sokra vigye a vidékről Pestre látogatókat. HATAN PRÓBÁLKOZTAK Nemcsak „bulizni” Már hatan próbálkoztak községi KISZ-alapszervezet létesítésével Dunavarsányban. Most — hetedik alkalommal az állami és a társadalmi szer­vek segítségével végre meg­alakulhatott az ifjúsági moz­galom helyi csoportja a köz­ségben is. A vezetéssel meg­bízott tagok és a titkár, Ba­lázs Erzsébet tudja, nehéz fá­ba vágják fejszéjüket, hiszen az eddigi hat titkárnak nem sikerült a terve, életképtelen volt a KISZ-szervefeet. Az el­múlt napokban megtartott taggyűlésen „szimbolikusan” csak heten jelentek meg. Na­pirendi pontokat nem állítot­tak össze, csak megbeszélték a terveket és felkeresték a régi tagokat, hogy .segítsenek a KISZ-munkában. Létrehozták a magnósklubot, szerveznek vetélkedőket, író—olvasó ta­lálkozókat, vitaesteket. Balázs Erzsébet mondja: — Olyan fiatalokat várunk ide, akik nemcsak „bulizni” jönnek, hanem dolgoznak is. Javítanunk kell az úttörők KISZ-tagságra való felkészí­tését. Szeretnénk, ha a most alakuló községi KlSZ-szerve- zet végre hosszabb ideig is életképes lehetne, mint az előzőek... Bálint Ferenc M INIASZÚ A Tokajhegyaljai Állami Pincegazdaság palackozóüze­me hétfőn megkezdte a kará­csonyi ünnepre szánt palacko­zott borok szállítását. A tervek szerint több mint félmillió üveg bort adnak át a kereske­delemnek. Növelték a nemes borok — a száraz és az édes szamorodni, valamint az aszú — arányát. Jelentős mennyi­ségű aszút töltenek „minipa­lackokba”. Az üvegeket az újonnan tervezett és Tokaj- hegyalja egyes vidékeit bemu­tató címkékkel látták el. Akik a bűnömben vannak Nem éppen rit­ka, hogy egyes labdarúgó-csapa­tok vezetői vétót emelnek bizonyos játékvezetők el­len. Magam is gyak­ran élek e lehető­séggel, saját csa­patom osztályában eddig a következő síprongálók kikül­dése ellen tilta­koztam. 1. Pucc Jenő. Pénteken és 13-án született. Az ilyen valaki rossz ómeti számunkra. 2. Alkat Attila. Valamikor díjbir­kózó volt. Már­pedig a mi közön­ségünk időnként veri a bírókat. Er­re itt nemigen lenne mód. 3. Gróf Ottó. Demokráciában élünk. Nekem ne vezessen meccset egy gróf. 4. Korbács Emil. Két felesége is el­vált tőle. Hogy legyen bizalmunk olyan emberben, akit csak úgy ott­hagynak az asszo­nyok. 5. G lossza Péter. Civilben is bíró. Majd a Btk. alap­ján fog. ítélkezni, s akkor jól né­zünk ki. 6. Juj Almos. Nem tudok róla semmit, de egy­szer azt álmod­tam, hogy három tizenegyest ítél majd ellenünk. Márpedig a Költe­mény is mondja: „Anyám, az álmok nem hazudnak.” 7. Szelvény Ba­lázs. Nagyon éle­sen sípol. Nekem pedig érzékeny fü­leim vannak. 8. Dermedt Elek. . Túl sok meccset vezetett már ná­lunk. Ismeri az összes műesés- trükkjeinket, ami még nem volna baj, de sajnos, nem fújja le őket. 9. Bolt Béla. Feltűnően disz- tingvált, nekünk pedig van egy-két szabadszájú játé­kosunk. Például Máz II, aki a „Gyere be” ital­boltban megnyerte a szitkozódási ver­senyt. 10. One Orbán. A Játékvezető To­vábbképző előadó­ja. Az ilyen túl okos tagtól nem sok jó várható. Még a gondolatát is lefújja a játé­kosoknak. És még vagy húsz játékvezetőt megvétóztam. Nem is tudom, ki vezeti majd a mér­kőzéseinket. Eset­leg az Emsbergert elfogadnám. De nem, azt sem. Hi­szen még a mexi­kói VB-n is csak partjelzést mer­tek rábízni. N. S. J. füstszűrös cigaretta füstszűrös cigaretta füstszűrös cigaretta füstszűrös cigaretta

Next

/
Oldalképek
Tartalom