Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-27 / 278. szám
rest uta ei z/Cívlnp 1970. NOVEMBER 27., PÉNTEK Téli kikötőben a „Szőke Tisza" Az ünnepi hetek vendégeinek körében közkedvelt szegedi „Szőke Tisza” úszószálloda ezen a nyáron minden eddiginél később került ki a tápéi téli kikötőből és horgonyzott le a város alatt. Ennek oka a nagy nyári árhullám volt. Most — az alacsony vízállás miatt — csaknem ugyanolyan körülményesen került vissza a téli kikötőbe. Sokáig attól tartottak, hogy homokzátonyra futnak vele, s ezért csak most vontatták be a téli pihenőre, az úszóházzal, a csónakgarázsokkal és fürdőkosaraival együtt: A szegedi Tisza-part így most már felölti téli képét. . Krúdy bölénye Űjabb emléktárggyal gyarapodott a nyíregyházi Jósa András Múzeum irodalmi gyűjteménye. Krúdy Zsuzsa az édesapjától, Krúdy Gyula írótól örökölt porcelán szobrocskákat adományozta a múzeumnak. A bölényt ábrázoló szobrocska, mint levélnehezék, Krúdy Gyula íróasztalának ismert és állandó kelléke volt. Egymillió hektoliterrel kevesebb bor... A szüret országszerte befejeződött. A terméseredmény ismeretében annyi máris bizonyos: a kedvezőtlen időjárás miatt a tavalyinál több mint egymillió hektoliterrel kevesebb bort tárolnak majd a pincészetekben. A termés általában közepes, néhány helyen azonban még ennél is kisebb. A szüreti eredményeket a rendkívül erős peronoszpóra- fertőzés rontotta. A gazdaságok nagy része 10—12 alkalommal is permetezett, de idén az egyébként kielégítő 5—8 napos úgynevezett permetezési forduló kevésnek bizonyult. Nem egyszer megtörtént, hogy a reggel kipermetezett vegyszert a délutáni órákban már lemosta az eső. és így röviddel utána meg kellett ismételni a növényvédelmi munkát. A szakemberek még augusztus végén is találtak a fürtökön pero- noszpóra fertőzésnyomokat, ami különben a szőlőtermesztésben csak ritkán fordul elő. A növényi betegségek mellett a jégeső és a talajvíz is csökkentette a hozamokat és ráadásul a gyümölcs érése is két-három héttel megkésett. Az érés kitolódása miatt a cukorfok sem volt kedvező. A terméseredmények alapján a borgazdaság jövő évi kilátásai nem olyan kedvezőek, mint egy évvel ezelőtt voltak. A tavalyi jó termés nyomán az idei egy főre jutó fogyasztás hozzávetőleg 38 liter körül alakult. A szakemberek jövőre ennél szerényebb fogyasztási szinttel számolnak. ÖTSZÖRÖS A Szegedi Állami Gazdaság fehértói kerületében csütörtökön befejezték a 2300 holdás tórendszer lehalászását. A mérlegelési adatok szerint eredményes idényt zártak: tavasszal 26 vagon pontyot, harcsát, süllőt, busát, amurt helyeztek ki és most 138 vagon az őszi „zsákmány”, tehát több, mint ötszörös a súlygyarapodás. Tovább „öregedünk“ - Lakásstatisztika Az inaktív keresők száma közel másfél millió FOKOZATOSAN CSÖKKEN A „NOTOBBLET“ Az 1970. január 1-i népszámlálás teljes anyagából egyszázalékos mintavétel, lényegében százezer lakosra kiterjedő adatgyűjtés alapján részletes feldolgozást készít a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a kötet az év végére készül el. Ennek fontosabb — főleg a népesség demográfiai és foglalkozási összetételére, valamint a lakáshelyzetre vonatkozó — adatait azonban külön közzétették. A jelentés szerint az ország 10 316 000 főnyi lakosából — a január 1-i állapot szerint — 5 millió 5 ezer a férfi és 5 millió 311 ezer a nő. ÖTEZER ALKATRÉSZ MÖGYÉMÁNT SZERSZÁMOK 18 különféle típusú csiszolókorong, csaposkövek, vógótórcsák, szegmenses kőzetvógó korongok, honolóhasábok, fenőidomok, tűreszelők, gyémóntpaszták minden szovjet szabvány szerinti méretben és minőségben, továbbá REZGÉSCSILLAPÍTÓ GÉPALAPOK raktárról kaphatók, illetve megrendelhetők a KGM MTTI Prod into rm bemuiatóiermében Budapest V., Arany János u. 22. Telefon: 113-003. **qdinfo** Most adja fel az 1971. évre szóló megrendeléséti 1971. évi szállításra már ELBOR- szerszámok is rendelhetők (gyórsacél, edzett acél, öntvények stb. megmunkálására). FELVILÁGOSÍTÁS • SZAKTANACSADAS Ingyenes TIZHÓNAPOS MAGASÉPITÖIPARI MŰVEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAMRA jelentkezhetnek kőműves, ácsállványozó és vasbetonszerelő szakmunkások, legalább négy-öt éves szakmai gyakorlattal. NYOLCHÓNAPOS ÉPÍTŐIPARI GÉPKEZELŐ TANFOLYAMRA jelentkezhetnek 18-45 éves férfi segédmunkások. A vizsgázók országos érvényű bizonyítványt, illetve fényképes jogosítványt kapnak. Vizsga után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam helye Kecskemét és Baja (a dolgozó lakóhelyétől függően), kezdete Kecskeméten 1971. január 4-én, Baján 1971. január 11-én. A tanfolyam idején jó kereseti lehetőség. | Munkásszállást, munkaruhát és ebédet adunk. Fizetjük a különélést, idénypótlékot és az utazási hozzájárulást. Negyvennégy órás munkahét Mindén héten szabad szombat. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót a megfelelő tanfolyam megjelölésével. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. Az ezer férfira jutó nők száma 1061, tehát 12-vel kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt volt. A világháború következményeképpen előállott „nőtöbblet” az utóbbi negyedszázadban fokozatosan csökken. 1960—1970 között tovább tartott a népesség öregedési folyamata: a gyermekkorúak száma 14 százalékkal csökkent, az öregkorúaké 28 százalékkal nőtt. Ami a családi állapot változását illeti, a házasok aránya mindkét nemnél kisebb mértékben csökkent, az elváltak száma jelentősen növekedett. Az iskolai végzett színvonala tovább javult az utóbbi évtizedben: az általános iskola nyolc osztályát végzettek aránya több mint másfélszeresére emelkedett, s az érettségizettek, illetve a felsőoktatási intézményben oklevelet szerzettek száma is tovább nőtt. A gazdasági tevékenység szempontjából is jelentősen változott a népesség összetétele. Az aktív keresők száma a 60-as évek elején tapasztalt átmeneti csökkenés után eleinte lassú ütemben, az utóbbi években jelentősen emelkedett, s számuk az idén elérte az 5 milliót; a nyugdíjasok, járadékosok száma csaknem megháromszorozódott, s mivel több mint 140 000 nő részesült gyermekgondozási segélyben, ilyen módon az úgynevezett inaktív keresők (nyugdíjasok, járadékosok, segélyezettek stb.) együttes száma megközelíti az 1 millió 400 ezret A száz keresőre jutó eltártottak száma e tíz év alatt százról 78-ra csökkent A különböző népgazdasági ágak helyzetét a foglalkoztatottak száma alapján vizsgálva kiderül, hogy míg 1960-ban az iparban és építőiparban dolgozók együttes aránya nem érte el a mezőgazdasági keresőkét, addig az idén az ipari dolgozók száma egymagában is jóval felülmúlja a mezőgazda- sági foglalkozásúakét. Egyébként az ipari és építőipari dolgozók száma tíz év alatt mintegy 30%-kal nőtt, a mező- gazdaságban foglalkoztatottaké nagyjából ennyivel csökkent A lakásállomány összetételére vonatkozó adatok javulást tükröznek: az egyszobás családi ott- , honok aránya 61 százalék- ról 47 százalékra esők- | kent, a kétszobásoké 32 | százalékra, a három- és több szobásoké 7 százalékról 10 százalékra emelkedett. A komfortos lakások aránya tíz év alatt 13 százalékról 24 százalékra, a fél- komfortos lakásoké 7 százalékról 10 százalékra nőtt; a komfort nélkülieké 80 százalékról 66 százalékra csökkent Tíz évvel ezelőtt 483 000 fürdőszobás, illetve mosdófülkés lakást írtak össze, ez az arány jelenleg meghaladja az egymilliót Végezetül kiderül a jelentésből, hogy a lakások 68 százalékát tulajdonosi, 28 százalékát főbérleti, egy .százalékát társbérleti, 3 százalékát szolgálati és egyéb jogcímen használják. Az ország lakásállományának egynegyede — 821 000 családi otthon — az állam tulajdona, háromnegyede — 2 324 000 la- kᣠ— személyi tulajdonban van. Terepjárás a tó fenekén A mezőgazdasági gépalkatrészek pótlásának nehéz feladatát vállalja évek óta a Budapesti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Ez évben — a tavalyihoz viszonyítva — újabb 6 százalékkal növelte termelési volumenét, amit a termelékenység emelésével értek el. Több mint ötezer féle alkatrészt gyártanak a mező- gazdasági gépek részére. A há romszoros „Szocialista munka vállalata” címet elnyert gyárban a dolgozók létszámának 92 százaléka dolgozik szocialista brigádokban. így válik lehetségessé, hogy az egész évi termelési feladatokat december 15-re teljesíthetik. Most zömmel az őszi mező- gazdasági ‘munkákban résztvevő gépekhez és a téli gépjavításokhoz gyártanak alkatrészeket. Harmincöt fős, jól képzett könnyűbúvárcsoporttal rendelkezik a tatabányai szénbányák központi műhelye. A zömmel fiatalokból álló, technikailag, műszakilag jól felszerelt víziklub az MHSZ felügyelete alatt működik. A vállalkozó szellemű és sokféle szakmát képviselő fiatalokra felfigyeltek az ipari üzemek, vállalatok is. A víziklub törzsgárdája ugyanis vízalatti szerelőbrigádot alakított, s a legbonyolultabb feladatokat is szakszerűen ellátja. Legutóbb az oroszlányi hőerőmű felkérésére különleges feladatra vállalkoztak. Az erőmű hűtőtava fölött húzódó kötélpályáról olykor egy-egy szénszállító csille a vízbe zuhan. Az elmúlt péhány év alatt 15—20 Hány hobbyja van egy régésznek? f * Asat, kutat, zenél, rajzol Kopott farmernadrág, nyűtt pulóver, sebtében fésült fiús frizura, lezser mozdulattal keresztbe rakott lábak: Topái Judit régész ül velünk szemben. Huszonnyolc éves. Az egyetem padjából, 1968-ban került Ceglédre, városunkba, a Kossúth Múzeumba. Szakmájáról, terveiről, életéről beszélgetünk. A véletlennek, vagy inkább a szerencsének köszönhető, hogy régész lettem — mondja. — A Zeneművészeti Főiskolára jelentkeztem érettségi után. Ném sikerült. Minden meggondolás és különösebb cél nélkül kértem felvételemet a régészet római szakára. Ez viszont jól sikerült. A kezdő sebesség tehát megvolt, kedvet, ambíciót adott a tanuláshoz. Vörös diplomával végeztem. Reménykedtem abban, hogy Dunántúlra kerülök, hiszen ott nagyobb lehetőségem lett volna a római szakon tanultakhoz tapasztalatokat szerezni. Amikor megtudtam, hogy az évfolyam- társak közül hétnek nem tudtak helyet biztosítani, persze, hogy örültem Ceglédnek is. Ma már elégedett vagyok. Munkámhoz minden támogatást megkapok. Judit továbbra is vonzódik a zenéhez. Egy gitárt látunk kis szobája falán. Esténként klasszikus dallam szárnyal a falak között. Zongorázni —, ha ideje engedi —, a zeneiskolába jár. S mikor azt kérdezem: tehát ez a hobbyja, szomorúan mondja: — Igen, így mondják. Nekem még most is többet jelent ... Piros betűs ünnep az, amikor hangversenyt hallgathatok a Zeneakadémia nagytermében. Sajnos, az idő és anyagi körülményeim ritkán engedik meg ezt a részemre mindent jelentő nagy élményt. Könyvespolcának fő helyét a külföldi szépirodalom foglalja el. Legszívesebben angolból fordít. Kisasztalán tus- és szénrajzok: ezekről oly szívesen és örömmel beszél, hogy meg sem merem kérdezni, vajon ez hányadik kedvtelése? És a művelődési központban működő Kertész Mihály filmklub vezetése is a szenvedélyek közé sorolható. Ezt ugyancsak szíwel-lélekkel vezeti. Asztalán a sok minden között egy boríték van, feladója a londoni British Museum. — Igen, évek óta levelezek a múzeummal. Igaz, még meghívást nem kaptam, de a közeljövőben szeretném személyesen is felvenni a kapcsolatot velük. Terveim? Néhány év múlva megkezdik Szentendrén a római katonai ásatásokat, s ehhez szeretnék a mostani, ugyancsak római kori feltárások nyomán tapasztalatokat szerezni. Ha ez az álmom sikerül, és lesz majd időm meg pénzem, nagyon sokat utaznék a világban. Egyszer pedig végleg letelepednék a Dunántúlon ... Hiszen római szakos vagyok ... (cs—i) csille merült el a tó iszapját ban. A féltonnás alkotmányokat eddig a tó fenekén hagyták, kimentésükre nem volt lehetőség. A tatabányai köny- nyűbúvárok hozták felszínre a hat méter mélységű vízből a darabonként 16 000 forint értékű csilléket. Egy másik, ugyancsak nagy szakértelmet és ügyességet igénylő munkára Várpalotán kaptak megbízatást. Itt egy halastó víz alatti levegőztető berendezését kellett beszerelniük. A tatabányai hőerőmű is jó segítőtársra talált a könnyűbúvárokban. Az erőmű zsiliprendszerének kiépítésénél mázsás köveket kellett eltávolítaniok a hűtőtó medréből. Most ismét az oroszlányi hőerőmű fordult segítségért a víziklubhoz. Felkérésükre a könnyűbúvárok rövidesen „terepbejárást” tartanak a hűtőtó fenekén. Talajmintákat gyűjtenek, s megállapítják, hogy az elmúlt évtizedben milyen vastagságú iszapréteg rakódott le a mederben. 20 kilós pulykakakas Megkezdődött a karácsonyi pulykaszezon a Baromfiipari Országos Vállalat kecskeméti és törökszentmiklósi gyárában. A kecskeméti üzemben az idén már szinte kizárólagosan a magyar bronzpulykánál nagyobb testű, omlósabb húsú, hófehér angol pulykákat dolgoznak fel. A feldolgozószalagokra kerülő kakasok átlagos súlya 15 kiló, de nem kis számban akad közöttük 18—20 kilós is. A törökszentmiklósi üzemben a tervek szerint 10— 16 ezer pulykát dolgoznak fel karácsonyig. A kész árut friss, illetve előre hűtött állapotban szállítják az üzletekbe.