Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
1970. NOVEMBER 34., KEDD 11 A géplakatos felszólalása Megmozdult a föld Az MSZMP megyei küldöttértekezletén nagy figyelmet keltett egy géplakatos felszólalása. Vác város és a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat alapszervezetének küldötte, Karanyicz Imre vál- latunk sereg problémájáról, tervlemaradásáról, megfelelő támogatás, vállalatfejlesztés hiányáról, rossz, és őket hátrányba szorító anyagellátásról, hiányzó gépparkról, elmaradott szociális körülményekről, igazságtalan bérezésről beszélt, s az orvoslás lehetőségeit is fontolgatta. (Felszólalása i a küldöttértekezleten érdemi választ kapott.) E türelmetlen, jobbat sürgető hang azonban, előzőén, munkahelyén már többször is megszólalt, s nemcsak az ő szájából... Egy hétszáz főt foglalkoztató vállalaton belül előállt káosz közepén, rossz gazdasági, és feladatát el nem látó pártvezetés alatt, pártgyűléseken, egyszerű tagoktól, köztük sok munkástól érkezett mind több kritika, észrevétel, yezetőségválasztáskar azután szinte teljes cserére került sor Németh János párttitkár: — Azelőtt az öttagú pártvezetésben mindössze egy fizikai dolgozót találhattunk. A jelenlegi hét tagú vezetőségbe három munkást választottak. Amikor az elmúlt hónapokban nagyobb személyi cserére ikerült sor a szakszervezeti bizottságban, majd a gazdasági vezetésben is — a vállalat új igazgatót és főmérnököt kapott, az előbbi mérnök- közgazdász, az utóbbi is mérnök —, az üzemi újság hasábjain a fizikai dolgozók közzétették, mit várnak az új vezetéstől. Ugyanaz a mulasztások sorával torkig betelt, jobbat sürgető hang, mint eiőeően, a pártgyűléseken: „Országo&'vir szonylatban nem, hisszük el, hogy van még egy építőipari vállalat, mely ilyen nagyfokú elmaradottsággal rendelkezzen ...” A munkásvédelem hiányosságairól: „Ha nincs tudomásuk róla, kérjük, hogy — a vezetők — többet forduljanak meg közöttünk, és látogassák a vállalat munkahelyeit..." Majd: „Reméljük; hogy a X. pártkongresszus az irányelveket elfogadja, és határozatba hozza, de ugyanakkor a határozatok végrehajtását a felsőbb szerv is kísérje figyelemmel, hogy a gyakorlatban a vállalat vezetői, hogyan hajtják azt végre, és hogyan tartják be..." A társadalmi tulajdon hűtlen kezeléséről pedig: „Vállalatunknál ez abból adódik, hogy egyes helyeken laza a munkafegyelem, a bizonylati fegyelem, a nemtörődömság, a gondatlanság, egyes dolgozóink, de főleg vezető beosztású dolgozóink nemtörődömsége." Szóval, a megyei építőipari vállalatnál a munkahelyi közélet, közérdeklődés, gazdasági élet megpezsdült, tehát a közérzet is javulóban. (Június, július, augusztus hónapban már feljelentették a rendőrségen tíz dolgozójukat anyaglopásért. Ugyanakkor a burkoló- rószleg kongresszusi verseny- felhívásában vállalta az éves terv három százalékos túlteljesítését. (De mielőtt továbbimennénk — nézzünk a húszéves fennállásuk alatt teremtődött gondjaik, problémáik és mulasztásaik mélyére. Itt van mindjárt az any ágellátás. Az például, hogy a Cement- és Mészművek «vak az ÉVM-vállalatoknak ad az igények után cementet, nekik á maradék jut: jelenleg kétszáz tonna cement kellene havonta, S kapnak húsz tonnát, de jövőre sem igen lesz több. (Hajdú László igazgató furcsállja, hogy ilyen anyaghiányban az fegyik, ráckevei járásbeli termelőszövetkezet raktárában hatszáz tonna cementet tárolnak.) Azután a géppel való felszereltség. Gépkölcsönzésben is érezhető a hátrányos megkülönböztetés. Az Építőipaii Gépkölcsönző Vállalat kizárja a tanácsi építőipari vállalatokat, illetve csak akkor ad gépet nekik, ha előbb az állami építőipari vállalatok vezetői hozzájárulnak ehhez. Például, mindeddig képtelenek voltak szerezni toronydarút. Az már azonban a legszükségesebb vállalati beruházások elmaradására utal, hogy a habarcsot, betont, szivattyúk hiányában, kézzel szállítják, s hogy mert nem rendelkeznek földgépekkel, a ’kubikmunkát most is úgy végzik, mint az Alföld le- csapolása, a Tisza szabályozása idején... De mit földgépek, szivattyúk: még elegendő kéziszerszámuk sincs! Így aztán, amíg az állami építőiparban egy munkásra négy lóerőnyi gépi felszerelés jut, náluk egy munkásra 1,4 lóerő. A munkásellátást, a munkásszállások állapotát, megfelelő öltözők, zuhanyozók hiányát már érintettük. Vegyük még hozzá, hogy a bejáró munkásokat — jó, hogy megszervezték a „háztól házig” akciót! — más híján, nyitott teherkocsiikon szállítják. S vegyük még hozzá egy megfelelő központi telephely, s a hozzá tartozó üzemek hiányát. A bérezés? „Áttekinthetetlen munkalapok." „Ösztönzés hiánya", „Erkölcsi depressziót támasztó" — ilyen kifejezéseket hallok műszaki vezetőktől és fizikai munkásoktól, amikor rákérdezek. Vegyük még hozzá a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágbeli kereseti lehetőségektől teremtett bér- feszültséget — nem innen, hanem a ceglédi építővállalattól való a példa, hogy egyik kőművesbrigádjuk személyenként nyolcezer forintos kereseti lehetőséggel szerződött át termelőszövetkezetbe —, s akkor megértjük, hegy' rossz anyagellátás, rassz gépesítettség, rossz munkásellátás, rossz bérezési formák mellett e vállalatnál a fluktuáció évi öt- ven-ötvenöt százalékos, holott az építőiparban általában „csak” negyven százalék. Karanyicz Imre géplakatos, pártvezetőségi tag, a mentségekkel is megismertet 1958 óta dolgozik a vállalatnál. „A művezetők csak az ötvenes évek végén kezdtek beiratkozni a technikumokba." Egész a legutóbbi időkig többségében kisebb munkákat végeztek — régebben kötelező jelleggel —, a nagyobb beruházásokat még Helyben, Vácott is az állami építőipari vállalatok kapták ... Igaz, idővel a művezetők elvégezték a technikumot, diplomás mérnök is akadt a műszakon szép számmal, megfelelő eredmények mégsem mutatkoztak. Karanyicz Imre felszólalásából a megyei küldöttértekezleten kitűnt, Igazságtalannak tekintik a megkülönböztetést, mely, mint láttuk, nemcsak a vállalatot, mint tanácsi üzemet juttatja hátrányos helyzetbe, hanem az ott dolgozókat is jóval kedvezőtlenebb munkakörülmények közé helyezi. Kevésbé derült ki azonban a felszólalásból, hogy a vállalatnál most már nemcsak oly dolgok felett méltatlan- kodnak, ahol ők maguk nem tudnak segíteni — hanem a saját erejükből is megpróbálnak változtatni, ahol megvan a cselekvési lehetőségük. Felvettek hitelt. Ezenkívül az igazgató, s a főmérnök megnyerte az ÉVM műszakfejlesztési pályázatát: jutalmul négymillió forintos minisztériumi dotációt kapott a vállalat a jövő évre. Ekkor a megyei tanács is a zsebébe nyúlt, s adott hárommilliót. A kapott összegét elsősorban a blokkos lakásépítéshez való feltételek megteremtésére fordítják. Eddig évi negyven lakást építettek — 1972-ben blokkos módszerrel évi száz lakást, 1975-ben évi kétszázat emelnek. Kísérletképpen újfajta bérezést vezettek be az egyik munkahelyen, „A cél: tudja a dolgozó, hogy mennyi munkáért, rrii jár, s hogy azt ki is fizetik.” Milyen egyszerű! S Dunakeszin így negyven' OTP-lakást december helyett október közepéig befejeztek... A munkásellátás javításán is fáradoznak. Egyelőre beszereztek két mikröbuszt, és a csehszlovák töStvérvállalat példájára, összeszerelhető raktárakkal, ebédlővei, öltözővel, hálóhelyiségekkel kezdik ellátni a munkahelyeket Annyi biztos, hogy egy hosszú ideig dermed ten veszteglő megyei vállalat végre megmozdult. Érzésünk szerint talpára is áll! Padányi Anna Népi ellenőrök az ÁFÉSZ-eknél A váchartyáni ÁFÉSZ műanyagüzemének vezetője augusztusban 2924 forint fizetést kapott, ezenkívül felvett 7490 forintot. Ugyanitt a fémcsiszolórészleg vezetőjének havi jövedelme meghaladta a 25 ezer forintot A fenti példák természetesen nem általánosak, mégis találkoztak ilyen és hasonló esetekkel a pest megyei népi ellenőrök, amikor hét járás huszonegy általános értékesítési és fogyasztási szövetkezetét keresték fel. Tapasztalataikból idézünk. Valamennyi szövetkezet foglalkozik szikvíz és üdítő ital előállításával, illetve szeszfőzéssel. Ebben nem találtak kifogásolni valót. Nem ilyen kedvező a helyzet — mint a fenti példa is bizonyítja — az ÁFÉSZ-ek olyan ipari tevékenységénél, amely már nincs kapcsolatban a lakosság ellátásával. A különböző részlegek, üzemek anyaggazdálkodása, bérezési rendszere nem megfelelő és sok visszaélésre ad alkalmat. A 25 ezer forintos havi jövedelmeket természetesen költségátalány, helyiség- és gépbérlet, áramtérítés, gépkocsihasználat stb. címén fizetik ki. Ezek az ösz- szegek indokolatlanok. Nem lehet egységes, átfogó képet adni a bérezési elvekről, annyiféle van érvényben. Mindenütt megállapíthatták azonban, hogy a béren kívüli juttatások túlzottak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a kiegészítő és melléküzemekben a szociális és munkakörülmények rosz- szak, baleseti és tűzvédelmi oktatás egyáltalán nincs. A dolgozók testi épsége és a társadalmi tulajdon egyaránt veszélyeztetett. Az igazság mindennél fontosabb BESZÉLGETÉS KOLLER TAMÁSNÉVAL, A MECHANIKAI MÜVEK PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRÁVAL A gyárat bel- és külföldön jól ismerik. Legnépszerűbb termékük sok örömet szerzett nekik, de sokat is hallgathattak érte. Az olajkályha sokféle típusa kapós click, ha — van... Rendkívüli ütemben nőtt a gyártás, nagy léptekkel fejlődött a gyár, emelkedett a foglalkoztatottak létszáma. A változások állandó légkörében élték és élneik. Miként hat mindez a munkások véleményére, hangulatára — itt kezdtük a beszélgetést Koller Tamásnéval, a pártbizottság titkárával. — Furcsa kérdéssel kezdetiéin: van-e egyáltalán ilyen, hogy a munkások közötti légkör, a munkások véleménye? Vagy inkább arról van szó, hogy ahány termelési egység, üzem, műhely, annyiszor más és más légkör, vélemény? — Ügy teszek, mintha nem a kérdésire felelnék. A párt- végrehajtóhizottság kezdeményezésére a szerszámüzem pártalapszervezete fölmérte, milyen okok késztetik a munkásokat kilépésre? Alapos munkát végeztek. A fölnié- résben rögzített véleményekből idézek: „Az üzemvezető ne csak dicséretet tudjon adni, hanem pénzt- is.”. „Az ember persze, hogy megy a pénz után, mert nem ötvenéves koromra keJl a lakás.” „Negyvenéves vagyok, elértem a bérplafont, nem látok haladási lehetőséget, húsz évet így töltsék el?” Csupán három mondatot idéztem, de gondolom, e három mondat is sejtet valamit a kérdésre adandó vá- laszbóL Először is: a munkások — s ebben nincs semmi meglepő, csak az szokott ujjongani fölötte, aki nem járatos a gyárakban — nyíltan, köntörfalazás nélkül beszélnek, bárkiről, bármiről van szó. Ez jó dolog. Jó p.z is, hogy vannak érthető, indokolt törekvéseik, még aíkkor is, ha ezek legtöbbje elsősorban a szorosan vett anyagiakhoz tartozik. Az már ke- vésibé jó, hogy a véleményekbe olykor túlzások, irrealitások is keverednék, sőt, ne tagadj uk, némi' demagógia. S az sem jó, hogy emberi törekvéseik nem mindig találkoznak valódi érdekeikkel, s a társadalmi érdetekéi. Mert például, kilépett egy nagyon jól képzett szatemunkásunk. Kőművesek mellé ment, havonta ezer forinttal többet keres, segédmunkásként.! Jó ez néki? Pillanatnyilag mindenképpen. Hosszú távon azonban kétlem, hogy jót tett volna magával Abban pedig biztos vagyok, hogy a társadalomnak nem lehet érdeke a kiváló szakmunkás maltercipelése... — A kérdés az volt, hogy ... — ... hogy ne keverjük ösz- sze — a munkások véleménye címszó alatt — a jogos, meg a jogtalan követeléseket, a bírálatot, a nagyszájúsággal, a becsületes igyekezetét a kapzsisággal. Ha nem keverjük ösz- sze, ha nem akarunk mindenáron „egységes” képet alkotni, akkor valóban minden gyáregységben, üzemben, műhelyben más és más kérdésekkel kell szembenézni. De: szembe kell nézni azokkal! — Es szembenéznek? Akkor is, ha „kényesek” azok a kérdések? Ha a vezetésre — akár a közvetlen, akár a közvetett vezetésre — vonatkoznak? — Ha elbújnánk, akkor is ránktalálnának az emberek is, a problémák is. Inkább nem bújunk el, sőt, ha kell, mi nyitjuk tágra az ajtót — nem az emberek, mert azok előtt a pártbizottság ajtaja mindig nyitva áll — a problémák előtt. — Ez olyan jó „harcosan” hangzik. De hát kell ajtót nyitni a problémáknak? Jönnek azok maguktól 1st — Jönnek, csakhogy... Sokat és jogosan panaszkodnak a munkások az anyagellátás akadozására, a szervezetlenségre, arra, hogy egyszer ha- zaküldik őket, miért a kooperáló vállalattól nem érkezett meg az alkatrész, a félkész termék, máskor meg hajrá, mindent bele. Mire jutunk, ha külön-külön vizsgálgatni kezdjük ezeket a panaszokat? Valamire biztos, de gondolom, nem a lényegre. Ezért a pártbizottság •kezdeményezésére o vállalat valamennyi kooperációs kapcsolata felülvizsgálatra kerül, ami pedig a belső szervezet lehetséges tökéletesítését illeti, ugyancsak kezdeményezésünkre a vállalati szakszervezeti tanács ülése elé kerül a javaslat a nyereségrészesedési rendszer módosításáról, arról, hogy a gyáregységek munkájuknak megfelelően részesedjenek, s ne egyenlős- di alapon. Gondolom, ez ott hat majd, ahol a legjobban kell... — Rendben van: sorra terítékre kerülnek a problémák. De hát ezek termelési, gazdasági, műszaki kérdések! Mit nyom a latban, hogy miként vélekednek a munkások? — A termelés: emberi kérdések halmaza. A gép termel, de az ember irányítja! Nincs műszála kérdés, nincs emberektől elvonatkoztatott köz- gazdasági kérdés, Vagy ha van, akkor az nagy baj. Kérdések varrnak, amelyek elválaszthatatlanok emberi vonatkozásaiktól! Mit nyom a latban, a munkások véleménye9 Az ötös, a nyolcas pártalap- szervezetben például rendszar Néhány napja nyílt meg az új presszó Valkón. A több mint 000 ezer forintos beruházással épített eszpresszó a község büszkesége. Egyszerre százötvenen szórakozhatnak asztalai mellett. s akinek kedve van, táncolhat is. (Foto; Gábor) résén és állandóan foglalkoznak a munkásokkal. Véletlen, hogy e két alapszervezet termelésellenőrző munkája is a legsikeresebb? Vagy más példa. A munkások panaszai, észrevételei nyomán — jogos panaszok, s az illetők többszöri figyelmeztetése után — bizony néhány vezető megvált beosztásától. Volt köztük gyáregységvezető is ... Pedig „amúgy” jó vezetők voltak, értették a dolgukat, mármint szakmailag. Ez azonban kevés. Aki nem tud az emberekkel bánni, az nem alkalmas a vezetésre. Keményen hangzik! — Lehet, de igaz! Az igazságnál, a tények- tudomásulvételénél nincs fontosabb. Miért áltatnánk magunkat? Kinek jó az, ha megmásítja a valóságot? Attól a valóság marad, amilyen. Ha azonban látjuk mi a baj, akkor segíteni is lehet. — A bírálatért általában nem szoktak köszönetét mondani». — Nem, de úgy hiszem, ezt a bíráló nem is várja eL — Hanem? — Azt várja, hogy a bírálat nyomán történjen valami. Változzék, ami változásra érett. — Sok bírálat azonban olyan, hogy aki akarja magára veszi, aki nem akarja, nem. — Példával felelnék. Többször elhangzott bírálat arról, hogy sok az improduktív létszám. Magunkra vettük a bírálatot: a pártbizottság is, a vállalatvezetés is. Száz ember került át termelőmunkára. Tudja, milyen visszhangja lett! Ha az emberek látják, hogy nem hiába beszélnek, akkor ... !.-,vé — ...még többet bírálnak? — Akkor a magukénak kezdik érezni azt az ügyet is, amihez egyébként munkájukon át semmi közük. A műhely, a gyár dolgát. Az üzemi demokrácia komolyan vevése ugyanis valahol itt kezdődik. Nem ott, hogy beszélhetnek az emberek, hanem ott, hogy értelme van szólni! — Es az önök — a pártbizottság — „szólásának” mindig értelme van? — Kérdés, mire érti. Azon sajnos mi sem tudunk segíteni, hogy — csak apró esetet említek — miközben az olajkályha hiánycikk, nagy tétel vár kiszállításra, apró öntvény hiánya miatt, amit nem küld a kooperáló partner... Azon sem, hogy mi itt keményebb fegyelmet követelünk, s erre vannak, akik a szemünkbe nevetve távoznak, mert másutt... Folytassam? — Sajnos, ezek közismert nehézségek, s egyszer már nem is anyagi, hanem morális hatásukon lenne érdemes alaposan elgondolkozni. Megérné. — Biztosan. Mert sok ilyen, erőnkön, hatásmezőnkön túlterjedő probléma bénít bennünket. Ahogy azt sem értem: miért ne a saját vállalat fizesse meg a ragyogó szakembert — akár túlmunkában —, miért az keresgéljen magának fusimunikát, miközben mi kooperáló, partner, kapacitás után futkosunk ... — Tehát megint a bér. a pénz ... — Nem, nem! A termelékenység, a hatékonyság! Ezekhez a mainál tökéletesebb gazdasági környezet, feltételek, szabályozók kellenek. — A munkások is mondták ezt? — Igen. — Hol? — Például pártbizottság ülésen. — Hány fizikai dolgozó vaa a pártbizottságban? — A 31 tagból tizenöt. M. O.
