Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
«ST MEGYEI e'rtep 1910. NOVEMBER 19.. CSÜTÖRTÖK PECS Önsugárzó rádiótorony Pécs keleti városrészében kedden „talpra állították” az új 86 méter magas acélszerkezetű rádiótornyot. Az óriás építményt hatméteres egységekből szerelték össze a földön. A tíz tonna súlyú tornyot egy darabban állították helyére az Építőipari Gépesítő Vállalat dolgozói árbocdaru és motoroscsörlő segítségével. A középhullámú, önsugárzó rádiótornyot a tervek szerint decemberben üzembe helyezik, elődjét pedig a negyven évvel ezelőtt fából épített, kiöregedett tornyot, amely csak 60 méter magas volt, lebontják. Ló vagy autó? Eddie Constantine magyarázza: — Jobban szeretem a lovat az autónál. Ha megveszem, nem kell tartanom tőle, hogy elavul, mielőtt kifizettem volna. Á liúsgyár tövében Dobozok — sonkához A húsellátás országos gond. Húsevő nép lettünk. Valamikor az ipari forradalom kezdetén még meseszerű volt az a jóslás, hogy eljön az idő, amikor a gyár egyik végébe bedugják a disznót, a másik végén meg kijön a kolbász. Ez már régen valóság. Sőt. Nézzünk egy olyan épülő — de máris termelő — húsgyárat, ahonnan három év múlva 240 vagon különböző készítményű húsáru kerülhet ki. (Az állítás feltételes módja ne aggassza az olvasót, mert ez a gazdaság évenként máris több mint 100 vagon sertéshúst termel.) Kísérőm, tájékoztatóm, Kozó Ferenc, a Sárvári Állami Gazdaság igazgatója. — Nem haragszik meg, ha az első kérdésem félreérthető? Igaz, hogy ön a Pannon táj disznókirálya ? — Sajnos nem. És ezért haragszom, mert van a Dunántúlon császár is a sertéshústermelő szakmában. A mi gazdaságunk csupán arról nevezetes, hogy az angol lapály tisztavérű tenyésztésben eddig országosan veretlenek vagyunk. — Megint csak elnézést kérek, de engem — mivel nem is értek hozzá —, és a millió húsevő embert sem érdekli, hogy a tenyésztés ... — Álljon meg — szól közbe az igazgató. — Semmiből semmi se lesz. Ezzel tisztában van a legegyszerűbb húsevő ember is. — Arról tessék nekem most röviden nyilatkozni itt, a húsgyár tövében, hogy mikor lesz több ... mi több! végre e' gaadö disznóhús —, mert ugye mi erre is kényesek vagyunk — ebben az országban, illetve az üzletekben. — A kormány megtette a magáét azzal, hogy beruházási lehetőségeket biztosít korszerű sertéstelepek létrehozására. — Nálunk már van valami, ha nem is minden vonatkozásában korszerű és ez alatt elsősorban elhelyezést, épületet értek, de ez kevés. Egyelőre újabb 100, vagy ennél is több milliós beruházást a gazdaság nem bírna el. Ezért szövetkeztünk a Vas megyei Gabonái elvásárló és Feldolgozó Vállalattal. Ismeretes, hogy az új gazdaságirányítási rendszer lehetőséget ad arra, hogy az ipari tőke — ahol erre mód van — mezőgazdasági kooperációval is kamatoztatható legyen. így épül 1973-ig 110 millió forintos beruházással a gazdaság ezer darabos kocaállományú telepei mellé egy újabb ezer darabos korszerű sertéstelep, s természetesen napi 24 vagonos teljesítményű takarmánykeverő üzem is. •— Tehát önök adnák mint tenyésztők a hízóalapot, a Gabonatröszt pedig a takarmányt? — így is lehetne mondani, bár ez nem olyan egyszerű. — Ha lehet, ne komplikáljuk. — Azért azt el kell mondani, hogy kerül a nagyobb darab sonka mindenki asztalára. — Erre azt hiszem még egy vegetáriánus is kíváncsi lenne. •— Ez pedig most már nem is olyan ördöngős dolog, meri a korszerű telepeken kívül minden megvan hozzá. — Mi az a minden? — Hát először is a korszerű tenyésztés, aminek ma Magyarországon nemcsak könyvtárnyi tudományos irodalma van, hanem — ahogy az nálunk is látható — több éves gyakorlata. A mi gazdaságunk 1964-ben hozott be Angliából hat darab törzskönyvezett lapály-fajta apa- és anyaállatot. Jelenleg 305 darabos törzskönyvezett tenyészkoca és 500 darab úgynevezett húsárutermelő kocaállománnyal rendelkezik. Ez évben már 800 darab törzs-tenyészkant értékesítünk — a száz vagon sertéshúson kívül —, illetve adunk el az ország különbőzé részén levő gazdaságoknak, Tehát hízó alapanyag van. lesz, a takarmányt is meg tudjuk már termelni. Megvan a tenyésztés és a hizlalás technológiája, csupán a telep hiányzik. — Elkezdték az építést? — Igen. A gazdaság Szitamajori üzemegységében már épül a telep. — Mi az igazság abban, hogy a sertéstenyésztés, illetve a sertéshús-tenyésztés nem gazdaságos? — Aki ezt állítja, nem ért hozzá. Nálunk egy koca egy évben 12 ezer forint tiszta hasznot hoz. 1000 darab 12 millió forintot. Pedig a meglevő telepeink, ahogy már mondtam, nem minden vonatkozásban korszerűek. — Miért előnyös ennek a2 angol laoálv-fajta sertésnek a tenyésztése? — Mert egy kocától évente Az úgynevezett kórházi társfertőzések — orvosi nyelven iatrogén fertőző megbetegedések — egyre jelentősebb szerepet játszanak. Ezért az egészségügyi miniszter elrendelte a fekvőbeteg-intézetekben és a rendelőintézetekben előforduló olyan fertőző megbetegedések bejelentését, amelyekről — a lappangási idő vagy egyéb körülmények alapján megállapítható, hogy a beteg az intézetben fertőződött. A bejelentéseket az intézet higiénikus orvosának, illet'őleg főorvosának kell átadni, aki az illető osztály vagy rendelés vezetőjével együtt megvizsgálja a megbetegedés körülményeit, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Halálos kimé - netelű vagy más súlyos fertőző megbetegedés esetén, továbbá ha a megbetegedések ismétlődése valószínűvé teszi a házi járványt, a higiénikus orvos az intézet vezetőjét és az illetékes KÖJÁL-t köteles azonnal tájékoztatni. A mozgó hírlapárus Hirdet a Posta: ezt keres a Posta. Mozgó hírlapárust. Rikkancsot — régi magyarul, új magyarul: mozgó hírlapárust. Olyat, aki nem álldogál standján, nem üldögél kis pavilonjában, hanem a hóna alatt tartja és — mozog. Utcán, vonaton, peronon, egyszóval mindenütt, ahol sok az ember és kevés az újság. Ám rikkancsnak nem lehet nevezni, mert a rikkancs régen volt, az egyik legelesettebb szakma volt, sőt nem is volt szakma. Csak torok kellett hozzá, zihálást bíró tüdő, s még mozogni képes lábak. Meg rendíthetetlen hit, hogy a rikkancskodásból szerzett fillérek pontosan elegendők lesznek ahhoz, hogy ne haljon éhen az ember. Az a világ elmúlt. Ma senki, az égvilágon senki el nem menne rikltancs- nak. Mozgó hírlapárus, az más. Hosszabb is a név, kacifántosabb is és hivatalosabb is. Igaz, hogy közben a rik- kancsság igenis szakma lett, s tökkelütött ember aligha keresné meg Opeljét e szakmával, s az is igaz, hogy keresetében egyáltalában nem kullog hátul a szakmák kereseti listáján. Hogy megbecsült ember az, aki csinálja. De akkor sem rikkancs, hanem mozgó hírlapárus. Legyen. Csak legyen! Az üzemek manapság már nem segédmunkásokat vesznek fel, hogy trógerolják a nyersanyagot, elvigyék a kész terméket, cipeljék a ládákat, takarítsák a műhelyeket — az üzemek most már anyagmozgatókat keresnek és alkalmaznak. Sokkal előkelőbb név ám anyagmozgatónak lenni, mint segédmunkásnak. Nem utcaseprő, hanem köztisztasági dolgozó... és így tovább. Persze, ezen lehet humorizálni, lehet a dolgot úgy tekinteni, mint merő fontoskodást, oktalan óvatoskodást, hogy meg ne sértsék az embert — valóban erről is van szó. Szakmák, munkák valamilyen érthetetlenül ostoba rendje nyomán az egykor elnyomott, kisemmizett emberek között is, rettenetes torz tükörként kialakult annak idején egy „társadalmi hierarchia .. ” Szabó vagy suszter például. Fűszeres vagy rőföskereske- dő. Trafikos vagy cukorkaárus. Bányász vagy kohász. Nem folytatom. Mert igaz volt, hogy a rikkancs az valahol a periférikus társadalomnak is a perifériáján élt, éppen úgy, mint a tróger segédmunkás, vagy az utcaseprő, jellegzetes seprűjével és tartályával. E foglalkozási neveket megváltoztatni nemcsak egyszerűen szemantikai feladat, de politikai tett is volt. Es mégsem csak erről van ma szó. Hanem arról, amit már bevezetőben érintettem, hogy a ma hírlapárusa, akár „mozogjon” vagy üljön a pavilonjában, tudja és érti, hogy mit ad el. Szellemi terméket árul! S e termék árusítására valóban teljességgel alkalmatlan lenne a régi értelemben vett rikkancs. Az anyagmozgató is mindinkább targoncán ül, gépet kezel. Szakma, nem trógero- lás még akkor is, ha sok területen az elmúlt évek alatt sem sikerült jelentős, vagy éppen semmilyen változást elérni az emberi munka, energia helyettesítésére. Az, aki egy modern üzemben anyagot „mozgat”, az valóban nem lehet már a régi értelemben, pejorativen is használt, hoch- magyarsággal nevezett — tróger. Mint ahogy igenis köztisztasági alkalmazott és nem utcaseprő az, aki különböző célgépeket vezet a városok utcáin, aki normát teljesít, előírásokat valósít meg a korszerű városhigiénia szempontjainak figyelembevételével. A név megváltozása, a „forma” átalakulása „tartalmi” konzekvenciákat jelent az élet más területein is. Azt a belső fejlődést fejezi ki, amelyen ez a társadalom átment mind a politikai, társadalmi, mind pedig tudományos. tecnikai jellemzőit illetően is. Ha valahogy a múlt szimbólumához odatartozott és tartozik ma is a rikkancs, akkor — amíg jobb nevet nem találunk! — a jelen korhoz kissé fontoskodó megfogalmazásával is hozzátartozik a mozgó hírlapárus. És az anyag- mozgató. Meg a köztisztasági hivatal dolgozója is. Gyurkó Géza 21 darab malacot lehet leválasztani, összesen 437 kilogrammos súlyban. Az árutermelő süldők napi 67 deka súlygyarapodást érnek el, rendkívüli jó takarmányértékesítéssel. (1 kg húsgyarapodáshoz 4,1 kilogramm vegyestakarmányt használnak fel.) így hat hónap alatt kész egy 100—120 kilogrammos hússertés. — Ezek már „nagyon” szakmai dolgok. — Pedig a mechanizmusáról, az állategészségügyi dolgokról még nem is szóltam. — Végül is hogy kerül a fogyasztó asztalára? — Ez már nem a termelő dolga. Annyi biztos, hogy a párt és a kormány nagyon komolyan veszi a meghirdetett húsprogramot. Mi termelők is nagyon komolyan vesszük, s most már minden lehetőségünk meg van ahhoz, hogy a kormány- szintű határozatokat záros határidőkön belül végre is hajtsuk. A mi telepeinken kívül csak itt Vas megyében épül — s részben már üzemel — két hasonló (téesz-közi társulással) telep, s ezek együttesen három év múlva több sertéshúst fognak termelni, mint jelenleg az egész megye gazdasága. Dávid József A Veszprém megyei Húsipari Vállalat pápai gyárában évek óta készítenek külföldi megrendelésre dobozos sonkakülönlegességeket. E népszerű csemegéhez a dobozt eddig külföldről importálták. Nemrég — 15 milliós beruházással — konzervdobozgyártó részleget hoztak létre, mely a napi 3200 darabos termelésével kielégíti a gyár saját szükségletét, sőt eladásra is termel. ezébe fogta régi telefonkönyvecskéjét és az APISZ-ban vásárolt újat, hogy átmásolja a legfontosabb címeket, J számokat. Nagyujját végighúzta az A-B-C-D-E-F-G-H betűsoron és a valamikor régen elvégzett hasonló művelet jutott eszébe. Élete folyamán többször írta át a neveket, számokat és közülük sokat elhagyott. Most is el kell hagynia őket — gondolta —, hiszen éppen azért vásárolt új könyvecskét, mert a régi betellett, elrongyolódott, túlságosan sók felesleges név volt már benne. A puha táblájú, fekete színű, kb. hat centiméter hosszú és négy centiméter széles füzet lapjaira rendetlenül nyilakat, furcsa ákom-bákomokat is rajzolt, mert például Erzsébet ötször cserélt munkahelyet és az újabb számok a lap oldalára, aljára, tetejére kerültek. Aztán a hatjegyű számokból vonalak ereszkedtek, mint láthatatlan kábelek a névhez, majd onnan vissza, az egész olyanná vált, akár egy titokzatos kód. Tulajdonképpen Erzsébetet el kell hagynia, bent marad a régi telefonkönyvecskében, s vele együtt megy a sírba, azaz a papírkosárba. Elég hosszú ideig tartott viszonyuk, mert öt munkahelyet nem könnyű otthagyni, még nehezebb szerezni, de ez nem is érdekes. Erzsébetet tizenöt évvel ezelőtt egy vidéki városban ismerte meg, egy hivatali folyosón. Az a kicsit vaskos lábú, szőke, mindenen nevető teremtés volt, aki jókat eszik, harmincéves korára elhízik, de kitűnő családanya válik belőle. Erzsébetben ennek ellenére cseppnyi kacérság is bujkált, szemének villanása hirtelen meg tudta rövidíteni a közöttük levő távolságot. Erzsébet az ő későbbi feleségének, akkor még menyasszonyának kolléganője volt. A saját házassági szándékából nem tudott, nem is akart kilépni, mégis megfordult fejében, mi lenne, ha Erzsébet és ő... Minderre jól emlékszik, másodpercékig tartott csupán, Erzsébetet ötször-hatszor látta még, aztán elköltöztek, nem is hallott róluk. Tizenöt év múlva Pesten kirakatot bámult — mindig szerette az órások, ékszerészek csecsebecséit nézni —, megfordult és szemben találta magát egy kissé molett, szőke nővel, akinek közömbös, idegen szeme nem őt, hanem az üvegen túli tárgyakat bámulta. A kis kerti vendéglőben Erzsébet, ha anyjáról beszélt „Édeskének” emlegette. Neki annyira megtetszett ez a kifejezés, minduntalan visszalökte a szavakat a fogalmazás elejére és Erzsébet újból célzott: És akkor Édeske! ---- Erzsébet anyja klimaxban megőrült, aztán meghalt, apját a vasúti tisztet rák vitte el. Erzsébet három fényképet mutatott, kettő volt férjeit ábrázolta, a harmadik azt a román fiút, akibe szerelmes is lett: No, lettre, se qui” — így esett neki Bukarestben a kis szállodai szobában és megharapta a nyakát. Valamit mondott a képekre, arra az egyenként fehér, de tömegében mégis sárga színű homokra! amely Mamaiát szőnyegként beborítja, erre Erzsébet vidáman büszkélkedett szép barna karjával, lábával. Egy barátjához vitte fel Erzsébetet, tiszta, kellemes nő benyomását keltette, akiben nincs semmi felesleges álszemérem, bár észrevett egy parányi riadalmat, menekülést szorításában. Erzsébet a Gellért szálló teraszán a dupla adag fagylalt számláját kétszer is megnézte, hihetetlenül csóválta rövidre nyírt hajú, szőke fejét, hogyan lehet hat labdacsért ennyi pénzt elkérni. Azokkal a lapos, dunántúli „E” betűkkel beszélt és teljesen tiszta ártatlansággal ilyeneket mondott: ... „A fiam már nagy, éjjel a mellettem levő ágyon sóhajtozik, dobálja magát és reggel nedves lesz a lepedője.” Egy éve? Másfél éve hívta, amikor örökre Telefonkönyvecske (A-BETU) foglalt lett a szám: ötödik helyén közölték, kilépett s már nem dolgozik ott. Mi sem lett volna könnyebb, feltárcsázni a munkaügyi osztályt ... igen ... kérem... ide és ide.,. tessék a könyvből kikeresni... mondom az utcát, kerületet... és ő mégsem hívta, sőt örült, hogy vége ... elhitette magával, hogy nem tudja, hol adja most össze Erzsébet, melyik OTP- fiók, bank, SZTK vagy vállalati tíz íróasztalos helyiségében a számoszlopokat. Erzsébet négyes társbérletben lakott Pesten, egy sarokház ötödik emeletén, egyszer rányitott, ült az ágyán és ölébe ejtett kézzel nézett kifelé, a szomszédos tűzfalra. Mereven, szinte az álom és ébrenlét határán üldögélt és a teljes magányosság tengere fölött lóbálta lábait. Dereka kicsit meghajolt, a fejét viszont az egyensúly miatt, hátrébb tartotta, nyakán megfeszültek az inak. Közelebb lépett hozzá, látta szeme mellett a sok, apró, szemtelen ránc ugrálását, s maga elé idézte mesterkélt mozdulatát, amint felemeli karját, hogy alakja jól mutasson. És abban a pillanatban iszonyú szánalmat érzett és keserűséget... ő is egyedül él, itt kellene örökre maradnia... de hohó, nem eshet csapdába, neki még van dobása az életben, ő még viheti valamire. Szinte futott le a lépcsőn, s kétszer visszanézett, nem jön-e utána, nem kiabál-e, hogy jöjjön vissza. Ám nem futhat előre, Erzsébet az „E” betűnél van és ő még az „A”-t sem kezdte el szelektálni. Alapjában véve teljesen mindegy, milyen mozzanatokhoz, vagy milyen ütemű metronómhoz viszonyítja valaki az életét, az ember öt évenkint kicseréli a telefonkönyvecskéjét, s ha az életében használtakat megszámlálja, nyolcat kap, feltéve, hogy megéri a 20 + 40 évet. Húsz éves koráig nem ír az ember telefonszámokat, aki „fut” fejből ismeri, hivatali dolgai nincsenek. Aztán elkezd egy- szercsak felírni... „tessék mondani!”... telnek a lapok. Az ember egyre ritkább időközökben cseréli, a könyvecskéjét. A vénás pangásba hajhullás, a reuma, s annak tudata, hogy amit a nőkben keres, az minden nőben egyforma — növeli a telefonjegyzék élettartamát, aztán meg fogynak a nexusok, kevesebb barát, rokon, ismerős jelentkezik és kevesebbnek a jelentkezését kívánja, az ember lassan, de biztosan meszesedő házába vonul vissza előlük. Tulajdonképpen elég öt telefonkönyv is. Hánynál tart? Hányadiknál?... Lehet, hogy ő negyven évesen az ötödiknél?... Talán rosz- szul számolt, vagy gyorsan falta őket pár évvel ezelőtt?... Mindegy, el kell a munkát kezdeni az „A” betűnél. Elővette tollát és az eddig fényévnél távolabb levő felismerés hirtelen betöltötte agyának érzékeny pályáit: va- laki, vagy valakik őt is egyszer kihagyják, nem másolják át nevét az új könyvbe... Hát aztán?... Rágyújtott, s leírta az első nevet: Anker Béla... majd rögtön áthúzta, s rosz- szallóan csóválta a fejét az elrontott sor miatt. Béla, a valamikori legjobb barátja már tavaly meghalt, amikor azt a ... azt a... bányát, ... bányaaknát... jaj, nyelvén van, hiszen az újságok sokszor cikkeztek róla... NA!... a csoda vinné el... szóval, amikor azt a bányát elöntötte a víz... Elöntötte... elöntötte. Nem áll meg, elvégre akkor Erzsébet is szólhatna ... Kéri a köSz. D. vetkezőt! Harc a kórházi fertőzések ellen
