Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-19 / 271. szám

4 ’driap 1970. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK A hetedik kereszt írója 70 éves Anna Seghers a századdal szü­letett, kortársa volt az utolsó nagy német pol­gári írógeneráció­nak: Walter Meh- ringnek, Erich Kästnernek, Klaus Mannak, Erich Maria Remarque- nak. De amíg a nagy kortársak csak a nemes, a Thomas Mann-i polgári humaniz­musig jutottak el, Anna Seghers emberi és írói út­ja a munkásosz­tályhoz vezetett: elért a szocializ­Teenagerek Az utcasarki nemzedék mushoz. Elért, s a mai napig annak maradt szószólója. A magyar közönség egy ré­sze A hetedik kereszt című re­gényéből készült filmből is­merte meg, abból a regényből készült filmből, amely egy vérgőzös diktatúra embert, jellemet nyomorító plasztikus rajza volt. A magyar közön­ség jól rezonált a műre: hiszen amiről szólt, maga is átélte. Látta és tapasztalta: a ,pa­rancsuralmi rendszer nemcsak képletesen, hanem valóságban is keresztre feszíti az embert. Anna Seghers írói útja tük­rözi kora művészi törekvé­seit. Első munkáira az exp- resszionizmus, a későbbiekre az új tárgyiasság, a „Neue Sachachligkeit” nyomta rá bé­lyegét. Aztán rátalált saját Pécsett a tervszerű műemlé­ki feltáráson kívül a véletle­nek is hozzásegítenek a me- csekaljai város múltjának megismeréséhez. A váratlan pincebeomlások például a föld alatti labirintust tárják elő, a közmű-rekonstrukciók közben pedig értékes épületmaradvá­nyok kerülnek a napvilágra, így találtak a napokban gáz­vezeték-építés közben a Sallai u. 52. számú ház előtt a pécsi városfal szigeti kapujának északi oszlopára, illetve annak lábazati részére. A lelet több száz éves, 1241 után, a tatárjá­rást követő esztendők egyiké­ben épült. A havihegyi mész­kőből faragott 60 centiméter Délszláv-estek Bácsban Bács-Kiskun megye nemze­tiségiek lakta déli vidékén művészeti estéket rendez a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetsége. A po­litikai gyűlésekkel egybekötött műsoros rendezvényeken a délszláv szövetség, valamint az illetékes járási pártbizott­ságok képviselői mondanak beszédet, a Pécsi Tanárképző Főiskola művészeti csoportja pedig délszláv és magyar nép­dalokat, táncokat mutat be. A héten Bácsalmáson, Csikéren, Csávolyon és Dusnokon lesz délszláv est. hangjára, saját módszerére: plasztikus képek és jellemek, világos, célratörő szerkesztési mód, valamint közérthetőség. Értékes írói erények ezek. Az írónő regényeiben gyak­ran szerepelnek magyarok is, mint például az Üt az éjszaká­ból című egyik regényében, ahol a fehérterror elől mene­külő forradalmárokról rajzolt maradandó képet. Anna Seghers 70 éves. Gaz­dag, de hányatott életutat és nemes veretű irodalmi mun­kásságot hagyott eddig maga mögött. Élete, irodalmi mun­kássága egy ügyet szolgál, minden cselekedetével egyet akar tudatosítani: embernek kell maradni az embertelen­ségben is! (k. i.) vastag oszloptőről, illetve a ka­puról semmiféle rajz nem ma­radt fenn. Az értékes lelet nyo­mán a régészek biztos tám­pontot kaptak a további kuta­tásokhoz. A Borsod megyei Tanács mű­velődési osztálya elkészítette azoknak a képzőművészeti al­kotásoknak a listáját, amelyek­kel a negyedik ötéves terv idő­szakában a települések új lé­tesítményeit, parkjait és tereit kívánják díszíteni. A több mint 170 mű a megyében született vagy ott élt híres embereknek, illetve nevezetes eseményeknek állít emléket. így Vattán a község nagy szülöttének, Szemere Berta­lannak, a sárospataki iskola­kertben Kossuth Lajos egykori híres tanárának, Kövy Sándor professzornak, a vár műemlék­negyedében 1. Rákóczi György­nek, Keleméren a falu hajdani lelkészének, Tompa Mihálynak, Prügyön Móricz Zsigmondnak, Tardonán Jókai Mórnak, Óno­don pedig, ahol a II. Rákóczi Ferenc által összehívott or­szággyűlés a Habsburg-ház trónfosztását kimondta, a nagyságos fejedelemnek ter­veznek szobrot. Mezőkövesd egykori „emberpiacán” szob­A IX. kerületi József Attila lakótelep együk terén — az igazán nagy galerik árnyéká­ban — minden este hívás, szervezés nélkül összegyűltek a fiúk. Fociztak, dumáltak, sé­táltak, szórakoztak, magukat „telepieknek” nevezték és nem tettek semmi különöset. A közvélemény nem is nevezte őket galerinek, inkább srácok­nak. Aztán a csoport cselek­vése, célja, a tagok eszménye, ideálja megváltozott — gale­rivé váltak a telepi srácok: 1969 végén huszonketten áll­tak a bíróság előtt. A „JÁTÉK” A foci, duma, séta, szórako­zás egyetlen csapásra vált bűnössé? Pergessük vissza a naptárt 1968. augusztus 21-re. Az esti órákban hét telepi srác csatangolt az utcán. Pon­tosan meg nem fogalmazható körülmények között arra az elhatározásra jutottak, hogy motorkerékpárt szereznek és azzal motorozni fognak. A Toronyház út 14. szám előtt álló Danúvia motorkerékpárt elemelték, a közeli kiserdőbe tolták, ahol felváltva használ­ták: minden fiatalkorú vezet­te is a motort és utasként is ült azon. Rendőrt látva a mo­tort otthagyták, elszaladtak — a motorban kár nem keletke­zett. — Mi volt a tervetek a mo­torral? — Játszunk, aztán vissza­visszük — válaszolta a telepi srácok volt elsőrendű vád­lottja, aki az aszódi II. szá­mú fiúnevelő-intézetben (ma­gyarul: javítóban) tölti nap­jait. „Minden fiatalkorú vezette is a motort és utasként is ült azon” — játék, játékosság, szórakozás: a tartalom még mindig telve gyerekességgel, de az eszköz már bűnös. A te­lepi srácok még két alkalom­mal „játszottak” így, később „megszerzett” Manet-robogó- val, majd Tátra típusú kismo- torráL A GALERITAG A telepi srácok közül a volt elsőrendű vádlott sovány, bar­na hajú fiú, most szakálít nö­veszt. A csuklója fölé keresz­tet tetovált, amelyet szülei mosdás közben sem vettek észre. A fiatalember halkan beszél és fél. A bírósági anyagból isme­rem nacionáléját: édesapja gyárigazgató, édesanyja gyár- táselőkészítő. Szülei együtt él­nek. Az általános iskola nyol­cadik osztálya után a fiú vegyipari szakiközépiskolába iratkozott be, itt három na­pot töltött. A következő tan­évben autószerelő ipari tanu­lónak jelentkezett, majd ta­nulmányait abbahagyta, egy tárgyból megbukott, osztály- főnöki figyelmeztetésben ré­szesült. Ezután egy ktsz-nél vállalt segédmunkát. Ipari ta­nuló korában sokat mulasztott igazolatlanul, egyébként mun­kahelyén magatartása és mun­rot kap a névtelen matyó sum- más. A Sátoraljaújhelyen épü­lő új egészségház elé Semmel­weis Ignác, Leninváros köz­pontjában a település nagy névadója, Kazincbarcikán pe­dig Kun Béla szobrának fel­állítását javasolják. Vezér - freskókkal A bulgáriai Riten faluban a romantikus Neszebar köze­lében 2400 évvel ezelőtt elte­metett trák vezér sisakját ta­lálták meg a régészek. A sír­ban megtalálták — a trákok szokása szerinti fejjel dél felé fektetve — a vezér csontvá­zát, a mellére fektetett arany­koszorú maradványaival. A sírboltban freskókat is talál­tak, melyek a klasszikus hel­lén festészetről adnak min­den irodalomnál hitelesebb képet, csaknem 3000 évvel e művészet virágzása után. Icája ellen kifogás nem me­rült fel. A szülők elfoglaltsá­guk miatt a fiatalemberrel keveset foglalkoztak. Lakó- környezetében sokan panasz­kodtak csínytevései miatt. Édésbátyja 28 éves és gépész- mérnök. — Hogyan értékeltek téged otthon ? — Én vagyok a család szé­gyene, mert nem akarok ta­nulni. A „CSÍNYEK” A következő ügy jó „csíny­nek” ígérkezett. 1968. szep­tember 16-án a Dési Huber utcai vállalat irodahelyiségé­hez mentek. Útközben arról beszéltek, hogy az irodában van egy lány és be kellene menni hozzá. Az egyik telepi srác az ujjáról levakarta a vart annyira, hogy sérülése újból vérezzen, azért, hogy legyen oka megkérni a lányt ujja bekötözésére. Aztán a külső helyiségből a lányt a belsőbe vonszolták, ott a fű­tőtest és az asztal közé ke­rült, hátracsavarták a kezét, szemtelenkedtek vele. 1969. január 8-án az egyik telepi srác arra kérte aszódi beszélő partnerünket, hogy törje el az ujját, ezt a kérését azzal indokol­ta, hogy a dolgozók esti iskolájának VIII. osztályába jár és szeretne a vizsgára fel­készülni. A fiú bal keze kis- ujját zsebkendőbe csavarta, a fűtőtestre helyezte és beszélő partnerünk félkilós kalapács­csal rásújtott ... — Miért mentél szívesen a térre? — Ott nem unatkoztam. A GALERITAG Hogyan elemzi e fiatalem­bert az intézet pszichológusa, Zakár Miklós? — A fiatalember személyi­ségszerkezetében az önállóvá válás zavart okozott, nem találta meg a helyes arányt „Nagyfiúnak” érezte magát — kellő alap és tapasztalat nél­kül. Túl korán engedte el a szülői ház, s az iskola „fo­gódzkodóit”, ezekre még szük­sége lett volna: a társadalmi beilleszkedési folyamata ösz- szekuszálódott. A fiatalember nem találta meg életcélját. Bizonyára a körülmények is befolyásolták, a szülői fel­ügyelet hiánya, a továbbta­nulás erőltetése, a családi szerkezet esetleges hibái stb. A BŰNÖK A telepi srácok négy hason­ló korú fiút állítottak meg, cigarettát és pénzt kértek tő­lük, aztán gáncsok és pofonok következtek: „mindenki bán­tott egy-egy sértettet”. Aztán „jönnek a felnőttek” kiáltás hangzott és a telepi srácok elszaladtak. — Ha adnak cigarettát és pénzt, akkor is megvertük volna őket. A telepi srácok behatoltak egy raktárba, sört, diólikőrt, csokoládét, cigarettát és tás­karádiót loptak. Később, ami­kor forrósodott lábuk alatt a talaj, elhangzott a jól ismert strófa: „próbáljunk disszi­dálni”. Aszódi beszélgető partne­rünk bűnlajstroma, jogi nyel­ven megfogalmazva: szemé­rem elleni erőszak, garázda­ság, társadalmi tulajdont ká­rosító csalás, súlyos testi sér­tés, jogtalan használat. A fia­talember 1970 januárjában bevonult az aszódi intézetbe. A NEVELÉS A nevelés két célt irányoz elő: megértetni a fiúval az antiszociális cselekedetek tár­sadalmi veszélyességét és re­torzióit, valamint életcélt ad­ni az ifjúnak. Aszódi beszél­gető partnerünk jó képességű, úgy néz ki, hogy a megértéssel nem lesz baj — de ez persze még nem minden. Az általa megfogalmazott életcél: „autó­szerelő lesz”. Az intézet pszichológusa több mint egy órán át tette fel kérdéseimet a fiatalem­bernek. Az ifjú szűkszavúan felelt, bizalmatlan volt — azt hiszem érthető ez —, sem­mi újat nem volt hajlandó kö­zölni, jól emlékezett a bíró­ságon elmondottakra, társait nem mártotta be, félt és talán még órákig szorong, miért beszéltek vele újra. Mindez szörnyű tény — jövőjére néz­ve. AZ IRODALOM Hatalmas irodalma van az „utcasarki társadalomnak”, a galerinak. Mondhatnánk azt is: több a cikk, az értekezés, mint a galeri. Sokan, szak­emberek, írók, újságírók el­mondták már: miért kerülnek össze a fiatalok, hogyan lesz galeri a játszó csoportból, ki a hangadó és miért, milyen normák érvényesek a galerik­re, hogyan jut a bűn útjára egy-egy utcasarki közösség, melyek a csoport cselekvés­mechanizmusai? stb. — ki győzné a nagy szociológiai és pszichológiai szakirodalom felfedezéseit felsorolni. A riportunkban elmondot­tak egy tipikus galerimodell ismert szerkezetét tárták fel. Napjainkban akkora az elmé­leti feltárás, a tudományos megalapozottság, hogy túllép­hetünk az elemzésen. Sürget­jük a sok-sok megállapítás konkrét megvalósulását. Épü­let, ház, terem, nevelés, csé- lakvési tér biztosítása, figye­lem, gondosság, nevelés a mi feladatunk — nem az utca­saroké. Fóti Péter OIDIPUSZ A Madách Színház holnap mutatja be Sophoklész: Oidi- pusz király című drámáját, Rendező: Adám Ottó, címsze­replő: Gábor Miklós (a képen). Négy százados A történeten jót nevet­tem. Később megírta egy kollégám; elol­vastam, újra nevettem. Az­tán, évek múltán, ha néha eszembe jutott, mindig ko­mor abb lettem. Tulajdon­képpen mindenki így ne­vethet. Igen, ha más közeg­ben, más értékrendszerben él, mindenki kinevethet bennünket magánérdekű történeteinkkel. Mint ahogy mi nevetünk másokon. Ha nem vesszük észre a lénye­gest. A történetet egy színész mesélte. Egy színházi elő­adás egyik epizódja. Pon­tosabban : az epizódhoz kapcsolódó magántermé­szetű történet. Az előadást még azelőtt, legalább egy évvel előbb láttam — amit láttam, külön élmény volt, a színész története külön történet; a kettőt nem tud­tam, nem is akartam össze­kapcsolni. A színészt tömören így jellemezhetném: csak bizo­nyos színvonalon és bizo­nyos megszorításokkal te­hetséges — és az ember ál­talában azt a színészt sze­reti, aki megszorítások nél­kül is tehetséges. Még ak­kor is, ha az, aki mondja, a saját szakmájában is csak „bizonyos megszorítások­kal ...” Folytassam? Feles­leges. Inkább elmondom nagyon röviden a történe­tet. Tehát: a színész. Pilla-' nanyilag nincs szerződése, de ő színész — és kenyér kell. Statisztaszerepet vál­lal az egyik budapesti szín­házban. Nagyon kis szerepe van, egyetlen szó szöveg sincs, csak egy bizonyos cselekvést végez, de azt sem egyedül csinálja, ha­nem negyedmagával. A lé­nyeg: jelenete után a neves művésznő megdicséri, hogy fiam, de szépen csináltad. S a színész ezt boldogan elmeséli. Amin nevetünk: a hév, az őszinte, mélyről jött átélés, ahogy ezt az apró dicséretet a Nobel-díj- átadás szintjén meséli. Évek múlnak — és be kell látnom, a színésznek volt igaza. A hévért, az át­élésért, ami átsegítette egy holtponton. Így ki tudta várni az időt, amíg szerző­dést kapott. Olyan szerző­dést, ami nem előnyös és nem megtiszteltető túlságo­san — de szerepeket és több pénzt, egyszóval szebb életet jelent. De ez csak a felszíne a dolognak. A lényeg sokkal szerteágazóbb. Vegyük elő­ször a „neves művésznőt.” Akit igazságtalan így emle­getni, hiszen valójában zse­niális színésznő. Akinek di­csérő mondata egész pon­tosan így hangzott: „Fiam (a „fiam” vele egyidős) — fiam, de szépen vitted.” S a lényeg valahol itt kezdődik. A zseniális szí­nésznő nemcsak kedveske­désből, „nagy színésznői” allűrből dicsérte a statisz­tát. Észrevett valami fon­tosat — a szakember sze­mével látta meg —, hogy ez a statisztaszerepre kény­szerült színész az ici-pici kis feladatát kiválóan meg­oldotta. Észrevette, meg is mondta, s a színész meg­érezte az őszinteséget. Ed­dig remélte és sejtette, hogy a negyedmagával végzett cselekvést legalábbis hiba nélkül csinálta — most a dicsérő mondattól kifénye­sedett minden. Már érezte és biztosan tudta, kiváló volt kis szerepében, hogy részévé vált az egésznek; ő is részese a sikernek, a megrendítő előadásnak. Akkor is és utána na­pokig ez a fényesség járta át; a dicsérő mondat vissz­hangzott benne, s szereplő­önmagát látta. Megfürdött az érzésben, amit az alko­tás örömének neveznek — mindazok, akik bármit is tesznek, szántsanak, kapál­janak, írjanak, kutassanak, tervezzenek, esztergályoz- zanak, mindazok, akik azért űzik, gyötrik és hajszolják magukat, hogy csináljanak valamit, valamit, ami al­kotás. Alkotás? Végéhez közelít a játék. A nézők bénultan ülnek. A tragédia kavarog bennük, a tragédiát torokszorítóan megjelenítő előadás. És el­érkezik egy pont, ahol a reménytelenség kezdődik, ahonnan nem lehet tovább lépni, mert feketeségbe zu­han a lélek. És ekkor felhangzik egy mondat. A mondat a feke­teség partjáról visszarántja a nézőt, és kezdődik egy cselekvés, ami ismeretlen, csodálatos, magas régiókba löki. Négy százados magas­ra emeli a dán királyfi holttestét, és viszi ki a te­remből, hogy királyhoz il­lően temessék. A dán királyfit viszik. Négy százados viszi. Négy norvég századost látok, akik a halott tetemet vég­telen útra viszik. Murányi József f-------------------­1 Én Én, aki tépett, összefirkált, ingyen tankönyvből tanultam számolni, írni, s kire a karácsonyi akció adott ruhát, — józan ésszel nem fogom szem s köpeny eg-forgatókra bízni, hogy nekem magyarázzák: miben illik hinni, s hogy nekem, mit jelent az űj világ. Hiszek abban, amihez jogom van: hogy testvérem a proletár. Mert kölyök koromban megtanultam, hogy ki fütyül, s kinek pénzéért áll a báL Én, senkiknek hétrét hajolva tanultam polgári jogot, s pöffeszkedő, szédítő senkiházik, akaratlan tépték le szememről a hályogot. S lehet, — nem költőként, csak proletárként látok: de magamnak jussolom, az egész világot! Borbély Tibor OSZLOPFŐ Borsodi szobortervek’ Matyó-sirnimás az „emberpiacon“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom