Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-31 / 256. szám

8 "eV*Mirkip 1970. OKTÓBER 31., SZOMBAT Négy év képeiből. Nagykőrös, Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Mérlegen öt esztendő Életszínvonal kicsiben és naivban KESZTHELY VIIÁGTAKAREKOSSAGI NAP Kiknek kedvez Fortuna ? Helikon — homokon Különösen erős és mély alapokra építették fel az új Helikon szállót a Balaton keszthelyi partján. A Zala fo­lyó hordaléka és az öböl fo­kozottabb iszaposodása miatt Keszthelynél néhány évtized alatt csaknem száz méterrel beljebb került a part. Az új szálló is ilyen feltöltött parti szakaszra épült. A szállóban 242 kétágyas szobát, éttermet, hatszáz adagos konyhát és drink bárt rendeztek be. A tervek szerint a jövő évben fogadják az első vendégeket. Gyümölcsösládák műanyagból Rendkívül könnyű, pasztell­színű műanyagládák gyártását kezdték meg a fűzfői Nitro- kémiánál. Osztrák gyártmá­nyú speciális formasajtoló be­rendezést állítottak munkába, amellyel évente 50 tonna po- listirolból készítenek gyü­mölcsösládát. Az újdonsággal elsősorban az exportszállít­mányokat teszik majd tetsze­tősebbé. Az oktatási reform nyomán a diákok osztályozását illetően is előtérbe kerül a korszerűsí­tés, az igazságosságnak, a rea­litásnak jobban megfelelő módszerek keresése és megho­nosítása. Ennek főbb elveiről a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztályán a kö­vetkezőket mondatták: — Az értékelés, az osztályo­zás, végső fokon a tudás ellen­őrzése terén annak a jó gya­korlatnak az általánosítását tartanánk célszerűnek, amely szerint az érdemjegyeket a tantervi követelmények telje­sítésének sokoldalú és folya­matos ellenőrzésére és nem a mechanikus átlagszámításra alapozzák a pedagógusok. A tapasztalatok azonban azt bi­zonyítják, hogy gyakran az osztályozás mechanikussá, gépiessé válik, különösen, ha na­gyon sok tanuló van egy osztályban. — Alapvető jelentőségűnek tartjuk, hogy a tanulók isme­reteinek ellenőrzése, produk­tumaik értékelése, tehát az osztályozás ne szűküljön le csupán az érdemjegyek meg­állapítására, hanem lendítő, serkentő hatású is legyen, ösz­tönözzön még jobb teljesítmé­nyekre, ne váltson ki bennük ellenkező irányú hatást. Itt ar­ról van szó: A takarékoskodás a pénzzel egy időben született. Harpa- gon, Moliere világhírű szín­padi hőse, még polgárháza rej­tett zugaiban őrizte, gyűjtöget­te garasait, aranyait. Azóta so­kat változott a világ, s az em­berek rájöttek, hogy biztosabb helye is lehet a pénznek. 1824- ben megalakították az első ta­karékpénztárakat, s 1924 óta saját ünnepük is van a takaré­kos embereknek. Október 31. a világtakarékossági nap. Ezen a napon érdemes meg­nézni, hogy a megyeiek is tag­jai-e a pénzgyűjtők táborának. Az OTP Pest megyei Igazgató­ságának adatai szerint igen. Évről évre növekszik a megyei betétállomány. Míg 1966-ban csak 950 mil­lió forint volt a megtaka­rított pénzük, idén év vé­gére megközelíti az egy- millárd 800 milliót. Persze, ez csak az a pénz, ame­lyet lakhelyünkön teszünk a a pedagógusok ne azt nézzék elsősorban, hogy a gyerek mit nem tud, ha­nem azt, hogy mit ért el. Ezt kell értékelni oly módon, hogy további teljesítményekre serkentsük a tanulókat, és egyben azt is mutassuk meg, hol vannak a gyenge pontok, összegezve: a teljesítmény ér­tékelésének, ellenőrzésének olyan pedagógiai eszközzé kell válnia, amely nem egy rideg aktus, hanem a fejlődésben levő gyerekek személyiségét fejlődésében tükrözi. — Véleményünk szerint az ellenőrzés, az értékelés eszkö­zeinek sorában az írásbeli és a szóbeli ellenőrzési formát megfelelő arányban kell alkal­mazni. Határozottan ellenezzük a kizárólagos vagy mérték­telen írásbeliséget, csak­úgy, mint a mechanikus átlagszámítást. Magától értetődően az osztá­lyozás, az ellenőrzés formai kérdései ugyanúgy a tanári szabadsághoz tartoznak, mint az, hogyan tanítja meg valaki írni, olvasni vagy számolni a gyerekeket. Az viszont, hogy az osztályozás reális, igazsá­gos, a valóságos tudással össz­hangban legyen, a pedagógus­hivatásból eredő erkölcsi kö­telesség, amit tételes szabá­lyok is előírnak. nagy spórkasszába. Akik Bu­dapestre járnak dolgozni, in­kább a főváros takarékpénztá­rainak „vagyonát” gyarapítják. A cél ma már természetesen nem a vagyongyűjtés. Értéke­sebb használati tárgyakra, ház­tartási cikkekre, autóra vagy lakásra gyűjtünk. S a takarék­ba tett pénzünket az OTP köz­vetítésével kölcsön is adjuk azoknak, akiknek szükségük van rá. Idén például egymil- liárd 660 millió forintot hasz­nál a megye lakossága, a be­tétállomány 93 százalékát. Az OTP Pest megyei Igazga­tósága a takarékossági kedv felélénkítésére 1968-ban a Kincsen kulcs akciót rendezte meg, majd tavaly a stafétabot­sorsolást. Ennek a játéknak az a lényege, hogy az utóbbi he­tekben vásárolt betétkönyvek mellé egy-egy számmal ellátott stafétabotot is kap a tulajdo­nos, s ha szerencséje van, a sorsoláson értékes tárgyjutal­mat nyerhet. Idén ismét megrendezték a stafétabot-sorsolást, melynek első állomása — a hagyomá­nyokhoz híven — Vác. Fortuna istenasszonyt több mint négyszázan kísértették meg a Március 15-e téren, de csak azért négyszázan, mert a többi betétkönyvváltó éppen dolgozott, és betétkönyvét a stafétabottal átadta barátjá­nak. Kétezer-hé tszáznyolcvan- heten váltottak Vácott és Vác környékén az utóbbi egy hó­napban takarékbetétkönyvet Közülük kétszer négyszázhatan vettek részt a stafétabot-sorso­láson. Délután három órákor meg­kezdődött a játék. Róbert Mik­lós, az OTP Pest megyei Igaz­gatóságának osztályvezetője volt a sorsolás vezetője. Urbán Dezsőné három alka­lommal jelentkezett — mint szerencsés nyertes. A 24 nye­remény közül — melyet a me­gye vállalatai és szövetkezetei ajánlottak fel, már csak hú­szért izgulhattak a váci és Vác környéki takarékos emberek. (S mint megtudtuk, Fortuna nem szeret sokat gyalogolni, hiszen Urbánné abból a 60 ezer forintból szerezte meg a tárgy­nyereményeket, amelyet öt év­vel ezelőtt autónyeremény-be- tétkönyvbe tett be, és tegnap­előtt Wartburg de Lux kocsit nyert vele.) Az OTP Pest megyei Igazga­tósága nem volt fukar, sőt a megyei vállalatok sem, hiszen még három pótnyereményt is kisorsoltak. Többek között az egyik férfinadrágot Róna Éva nyerte. Az első futam lezárult, ha­marosan a dabasiák, ceglédiek, százhalombattaiak és gödöl­lőiek is izgulhatnak stafétabot­jaik sikeréért. — m. k. a. — Napirenden: az iskolai osztályozás Mondják, jól élünk. Állítják az ellenkezőjét is. Akárcsak azt, hogy egyenletesen növeke­dett az életszínvonal, meg azt, hogy nem emelkedett. Több a jövedelem? Nagyobbak az árak is! Ahány ember, annyiféle nézőpont. Hol az igazság, ki állít valót? Hiszen aki egészen jól él, az is azt panaszolja: szeretne, de nem tud még job­ban élni... Mit mondjon ak­kor az, aki valóban csak sze­rény körülmények között éli mindennapjait? Ahány ember, család, annyi „életszínvonal”? Igen, ha a nagy egészet mole­kuláira bontjuk. Az egész meg a rész is igaz külön-külön. Együtt azonban o való. Mert az életszínvonal: viszonyítás. HOZZÁTETT AZ ÉLET A harmadik ötéves tervről szóló törvény IV. fejezete 29. paragrafusának (3) bekezdésé­ben ez áll: „A lakosság egy fő­re jutó reáljövedelme 14—16 százalékkal növekedjék. A pa­rasztság jövedelme — a mező- gazdaság termelési eredmé­nyeire támaszkodva — az át­lagosnál valamivel nagyobb ütemben emelkedjék.’’ Az élet­színvonal: jövedelmek, élet- körülmények bonyolult köl­csönhatásának függvénye. Ala­kításában része van a bérnek éppúgy, mint az árpolitikának, a szociálpolitikának s így to­vább. Jövedelmünk is kétféle. A személyes rendelkezésű jö­vedelem forrása a munka. A meghatározott rendeltetésű jö­vedelem pedig — mint amilyen az ingyenes orvosi ellátás, a bölcsődében levő gyermek költségeinek állami fedezete stb. — társadalmi juttatások formájában járul hozzá élet- színvonalunkhoz. Tény: a törvény megfogal­mazta célhoz alaposan hozzá­tett az élet. A reáljövedelem a tervezett 14—16 százalékkal szemben 30—32 százalékkal nőtt az 1965—1970 közötti években, a reálbérek pedig 9 —10 százalék helyett 16—17 százalékkal emelkedtek. A pa­rasztság személyes reáljöve­delme elérte a munkásokét. Tehát minden rendben? Nagy­ban igen, hiszen az életszínvo­nal-politika célkitűzései telje­sülnek, összességében minden társadalmi réteg jobban él. Kicsiben már nem ennyire egyértelmű a kép, s a társa­dalmi rétegek életszínvonal­emelkedése ellenére egyénileg nem mindenki él jobban, mint öt esztendeje. NÖVEKEDÉS, GONDOKKAL A reáljövedelmek évi növe­kedési átlaga a második öt­éves terv esztendeiben, 1961— 1965 között 3,7 százalék volt. 1966—1969 között 6,2 százalék. A lakosság főbb jövedelmi for­rásokból származó pénzbevéte­le 1966-ban 98,1 milliárd fo­rintot tett' ki, 1969-ben már 126,5 milliárdot. Tengernyi pénz. S hogy van, akinek fa- zéknyi, másnak csak bögrényi jut belőle? önmagában ez nem lenne baj, hiszen cél volt és maradt, hogy az életszínvo­nal elsősorban a munkával összefüggő differenciált reál­bérek útján emelkedjék. A gond, a baj az, hogy ma még kevésbé van így. S ezért, hogy a családok esetében, az egy főre jutó jövedelmet tekintve — szakszerűen — „nagy a szó­ródás”. Azaz: azonos jövede­lem esetében is jól élhet a há­romtagú, s szerényen a hatta­gú család. Vagy: a jobban ke­reső, de szövetkezeti lakásban lakó esztergályos életszínvona­la mérséklődik, míg gyengébb képességű, de olcsó állami bér­lakást élvező társáé emelke­dik... Furcsa? Igen. Ezért szükséges a munkával össze­függő jövedelmek nagyobb súlyt kapnia az életszínvonal emelésében. Gyors, ötletszerű felsorolás: a harmadik ötéves terv eszten­deiben több ízben került sor bérrendezésre (textilipari éj­szakai pótlék bevezetése, egész­ségügyiek bérének rendezése stb.)) Emelték az alacsony nyugdíjakat, ma ötven száza­lékkal több pénzt fizetnek ki nyugdíj címén, mint a máso­dik ötéves terv esztendeiben. Bevezetésre került a 44 órás munkahét. Hétszázezer család élvezi a felemelt családi pót­lékot. Megvalósult a gyermek- gondozási segély. A szocialista iparban foglalkoztatottak havi átlagkeresete 1756 forint volt 1965-ben, s 1990 forint 1969- ben... Mindez része az élet- színvonalnak. A gondoknak is alkotóeleme. A MEGÍTÉLÉS MÉRCÉJE Jó dolog s nagy vívmány, hogy a lakosság 97 százaléka élvezi a társadalombiztosítást, s hogy a harmadik ötéves terv esztendeiben a nemzeti jöve­delem 12 százalékára rúgtak a társadalombiztosítási kiadások. Az összes jövedelmek 75 szá­zalékát teszik ki a munkával összefüggő bevételek, s 25 szá­zalékát a társadalmi juttatá­sok. Am a megítélés mércéje torz. Az emberek döntő több­sége természetesnek veszi e juttatásokat, s nem tekinti jö­vedelmének, életszínvonala ré­szének! Ahogy a 2—3 százalé­kos reálbér-emelkedést sem, amint ezt vizsgálatok igazol­ják, s ezért, hogy bár 1957 óta egyetlen esztendő sem akadt, amelyben ne emelkedtek volna a reálbérek, a családok nagy többsége csak a jelentős több­letet — új kereső, nagyobb prémium stb. — hajlandó nö­vekedési tényezőként elismer­ni. Azt pedig végképp nem, hogy a nemzeti jövedelemből nemcsak a fogyasztásra, ha­nem a felhalmozásra fordított hányad is az életszínvonal emelkedését szolgálja. Sokszor közvetlenül is, mint például a lakásépítés. (1966—1969 között évente átlagosan 62 ezer la­kás épült.) Azaz: ma még az emberek nagyobb része csupán fizetését, a forintot tekinti „életszínvonalnak”. Baj ez? kibírható. Kevésbé, hogy a csupán forintokra redukált „életszínvonalat” a legtöbben elválasztják attól, amitől el­választhatatlan: a munkától, a termeléstől, a javak előállítá­sától. Holott csak a több mun­ka. a jobb termék fialhat buk­szát vastagító forintokat MIBEN MÉRVE? Végül is tehát miben lehet­ne, kellene mérni Nagyék, Kissék, Kovácsék, Szabóék életszínvonalát? Abban, hogy 1966—1969 között a nemzeti jövedelem évi átlagban hét százalékkal emelkedett s ez a legmagasabb növedési ütem modern történelmünk során? Abban, hogy 1965-ben 19 orvos jutott tízezer lakosra, s 1969- ben 22? Vagy abban, hogy a harmadik ötéves terv éveiben a kiskereskedelmi forgalom esztendőnként átlagosan 8 szá­zalékkal, ezen belül a iparcik­keké 9,2 százalékkal emelke­dett? Kukkantsunk asztalunk­ra? 1965-ben egy lakos 97 kg-ot fogyasztott tejből és tej­termékekből, 1969-ben pedig 111 kg-ot. Tojásból 188 he­lyett 218 darabot. Gyümölcsből 52,8 kg-ról 68,9 kg-ra nőtt a fogyasztás egy főre számítva. Babkávéból 69 dkg-ról 1,20 kg- ra. Nézzük meg, mi készült ne­kik a gyárakban? 1965-ben 103 ezer, 1969-ben 214 ezer villa­mos hűtőszekrény például... írjuk föl, mit látunk konyhá­jukban, szobájukban? 1965-ben ezer lakosra 114 mosógép ju­tott, 1969-ben 158. Hűtőszek­rényből 25, iletve 80. Tv-ből 82, illetve 155. S még a sze­mélygépkocsi is... 1965-ben ezer lakosra tíz autó jutott, 1969-ben 19. Tehát? Döntse el mindenki maga, alaposan, tárgyilagosan föl­mérve, jobban él-e, mint öt éve. A nagy többség csakis igennel felelhet. S hogy ehhez az igen-hez még egy támaszt adjunk: 1950-ben mindössze 300 millió forint volt a taka­rékban. 1965-ben 20,4 milliárd. S 1969-ben 35,1 milliárd fo­rint..! Mészáros Ottó OKTÓBER 25-TŐL MEGUZBTf A MÖLCSFMYOK ÁRUSÍTÁSÁT termám a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság BORBÁSI FAISKOLÁJA DIÓSDON, a Gárdonyi Géza utcában (a balatoni út mellett) ÉRDEN, a Lenin út 27. sz. alatt, NAGYKŐRÖSÖN, a Petőfi utca 55/a. sz. alatt. FAISKOLA-TELEPHELYE: Kecskemét, Borbás 50. GYÜMÖLCSFAOLTVÁNYOK, DÍSZCSERJÉK, DÍSZFÁK, RÓZSÁK NAGY VÁLASZTÉKBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom