Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-30 / 255. szám
4 "VfiWöp 1970. OKTOBER 30., PÉNTEK falatok meggyőzhettek arról, hogy a textilipari munkásnők nagy része erős fizikai igénybevételnek van kitéve. A három műszak, a hőség, a páratartalom, a nagy zaj kedvezőtlen munkakörülményeket teremt, s úgy hiszem, joggal föltehetem a kérdést: mitől, rajért könnyű ipar ez? Ügy hisszük, jogos az a kérésünk, hogy amint azt az ország gazdasági lehetőségei megengedik, vizsgálják felül ez egész textilipar helyzetét, bérezését, s találjanak módot arra, hogy a munka nehézségi, bonyolultsági foka tükröződjék a dolgozók keresetében. Major Dénesné a továbbiakban a textiliparban dolgozó nők foglalkozási megbetegedéseire hivatkozott. Elmondotta: az állandó nagymértékű zaj halláscsökkenéshez, az állva eltöltött nyolc óra mozgásszervi megbetegedésekhez vezet. Nem véletlen, hanem törvényszerű, hogy a hátrányok és a nem kedvező bérezés összevetése alapján a fiatalok nagy része nem vállalja ezt a munkát, vagy hq vállalja is, rövid idő eltöltése után másutt keres helyet. Az utóbbi időben gyárukat olyan dolgozók hagyták ott, akik tizenöt-húsz éve dolgoztak a szakmában, s ez sokkal inkább elgondolkoztató, mint a vándormadárként jelölt, sehol meg nem melegedők munkahelyváltoztatása. Hozzátette azt is, hogy a nagy fizikai igénybevétel miatt a textilipari munkásnők nagy része ötvenéves korára fizikailag és idegileg elfárad, nem képes a korábbiakkal azonos színvonalon végezni munkáját, így viszont éppen a nyugdíj előtti öt esztendőben csökken keresete, és ennek hátrányait nyugdíjas korában hosszú ideig szenvedheti. A budakalászi gyár szövőnője hangoztatta: a növekvő túlórázás, a krónikus munkaerő- hiány, a bérezési problémák nemcsak egyéni helyzete miatt gondolkoztatják el, hanem a textilipar egészének jövőjéért is aggódik. — Ügy érzem — mondotta felszólalása befejező részében —, hogy az az iparág, amely a szocialista iparban a legtöbb nőnek ad kenyeret, az eddigieknél nagyobb figyelmet, .átfogó elemzést, o problémák világos és félreérthetetlen megfogalmazását kívánja és érdemli meg. Ali, textilipari munkásnők tisztában vagyunk azzal, hogy az ország teherbíró képessége véges, de úgy véljük, hogy hosszú ideje vajúdó kérdéseink most már megértek a végleges rendezésre. Dr. Kollár Lajos, a váci kórház igazgató főorvosa Felszólalásában két kérdéscsoporttal foglalkozott. Elsőként a megye egészségügyének elmúlt négy esztendei legjelentősebb eseményével, a váci és a ceglédi, egyenként 476 ágyas kórház felépítésével és működésük jelentőségének részletezésével adott hangsúlyt a megye egészségügyében bekövetkezett döntő változásoknak. Rámutatott: a két kórház felépítése és azokban a munka megkezdése minőségi változást eredményezett a hozzájuk tartozó terület lakosságának egészségügyi ellátásban, valamint a betegség- megelőző munkában. A tapasztalatok természetesen még csak kezdetiek, hiszen sokkal inkább terveik, mint hagyományaik vannak. A tervek sikeres és maradéktalan megvalósításához — mutatott rá — kellő szervezeti formákat kell találni a kórház és a hatósugarukba tartozó helyi tanácsok, valamint a lakosság kapcsolatában. A két kórház az egészségügyi ellátás fontos bázisa, de éppen ezért a jelenleginél tökéletesebb szervezeti, működési feltételekre van szükség. — Örömmel állapítom meg — mondotta a többi között —, hogy a váci kórház fejlődése nem fejeződött be. A jövő esztendőben átadásra kerül a véradó állomás, felépül az elmepavilon, s így a IV. ötéves terv végére 900 ággyal szolgálhatjuk a megye hozzánk tartozó részének egészségügyi ellátását. Ugyanakkor. szükségét látjuk annak is, hogy javaslatot tegyünk a kórház mellett létesítendő szakorvosi rendelő- intézetre, amennyiben ezt az anyagi erőforrásók majd lehetővé teszik. Dr. Kollár Lajos felszólalása második részében a magyar egészségügy két évtizedes fejlődésével, a működés személyi és tárgyi feltételeinek változásával bizonyította, hogy az egészségügy egész szervezete korszerűsítésre, modernizálásra szorul. Ezt sürgetik azok a panaszók is, amelyek egyrészt az egészség- ügyi személyzet magatartására, a rendelők és intézetek zsúfoltságára, másrészt az egészségügyi középkáderak létszámhiányára, az eszközellátottságra, a bérezésre vonatkoznak. A panaszok és észrevételek többsége jogos. Jogosságuk arra figyelmeztet, hogy az egészségügyben tevékenykedőknek mielőbb ki kell alakítaniuk korszerűbb vezetői módszereiket, az egészségügy-megkövetelte sajátos stílust, de ehhez az szükséges, hogy a mainál igényesebb és rugalmasabb legyen a vezető- képzés, a szakorvosi gárdával való szakmai törődés. — Ügy gondolom — mondotta a váci kórház igazgató főorvosa —, hogy nem tűnik szakmai elfogultságnak, ha megállapítom: az egészségügy nem csupán szűk szakmai fel- adatcsoport, hanem olyan társadalompolitikai kérdés, amellyel minden érintettnek, hivatalos és társadalmi szervezeteknek egyaránt foglalkozniuk kell és nem csupán kampányszerűen, hanem rendszeresen. Az egészségügy jelentősége abban keresendő, hogy a szó szoros értelmében megvalósítója ember, mint legfőbb érték óvásának. Dr. Simon Pál, a Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója Megyénk nagyszerű ipari létesítményének vezetője felszólalásában a szocialista iparfejlesztés néhány kérdésével foglalkozott. Elöljáróban rámutatott, hogy a népgazdaság energiaszerkezetének változása napjaink egyik legfontosabb ......jellemzője. El őzetes számítások szerint 1970 végére az ország energiatermelésében a szénhidrogének aránya eléri a 42—Í3 százalékot és ezzel jelentős mértékben túlhaladja az eredeti előirányzatot. — Jogos büszkeséggel tehetjük hozzá — hangsúlyozta dr. Simon Pál —, hogy az energiastruktúra változásában a megye két nagy ipari létesítményéneik, a Duna-menti Hőerőmű Vállalatnak és a Dunai Kőolajipari Vállalatnak meghatározó szerep jutott. Az erőmű ebben az esztendőben 3,9 milliárd kWó energiát termel, amely az országos összes energiatermelés egynegyedét teszi ki. A finomító tíz termelőegységében ebben az esztendőben 3 millió tonna kőolajat dolgoznak fel, s e néhány adat is bizonyítja, e létesítmények fontosságát. A felszólaló a továbbiakban azoknak a fejlesztési terveknek a jelentőségét méltatta, amelyeket a Gazdasági Bizottság már jóváhagyott. A tervek alapján nagy mértékben bővül az erőmű kapacitása, s ugyancsak jelentős fejlesztés valósul meg a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Így, a többi között olyan petrolkémiai anyagokat állítanak majd elő, amelyeket eddig hazánkban nem gyártottak. — A két ipari létesítmény fajlagos mutatói — mondotta a többi között a kőolajipari vállalat igazgatója — országos és nemzetközi összehasonlításban is kedvezőek, igazolják a korszerű technológiát, a modernséget. E korszerűség a kiterjedt nemzetközi kooperációnak köszönhető, amelyben főként a KGST- országokkal, s ezen belül is a Szovjetunióval való együttműködés játszott nagy szerepet. Ennek eredményeként az erőműben csökken az energiatermelés egységére jutó önköltség, ahogy a finomítóban is az egy tonna kőolaj feldolgozására jutó költség. A felszólaló ezután rámutatott: a modern létesítményékben dolgozó emberek anyagi érdekeltségi rendszere korántsem követi a korszerű követelményeket. A személyi jövedelmek jóval magasabbak a népgazdaság perifériális területein, mint a meghatározó szerepet játszó szektorokban. Adatokkal bizonyította, hogy a két százhalombattai óriásban dolgozók személyi jövedelmének növekedése nem éri el az országos átlagot és ez természetesen kedvezőtlenül hat a munkahelyhez való ragaszkodásra. Olyan anyagi érdekeltségi rendszerre van tehát szükség, amely a dolgozót az üzemhez köti. Szükség van erre azért is, mert mind az erőműben, mind a finomítóban a dolgozók nagy része magas képzettségű, s ugyanakkor folyamatosan, tehát a nap huszonnégy órájában dolgoznak. Mindezt ma nem fejezi ki az anyagi érdekeltségi rendszer, s éppen ezért mielőbb érvényt kell szerezni annak a helyes elvnek, amely szerint, aki többet ad a népgazdaságnak, az kapjon is többet. — A IV. ötéves terv — mondotta dr. Simon Pál felszólalása befejező részében — mindkét százhalombattai üzemre nagy feladatokat ró. Mi, teljes szívvel és becsülettel szeretnénk e feladatoknak megfelelni, s ami rajtunk múlik, azt meg is tesszük. Ügy gondoljuk tehát, nem szerénytelenség a segítségkérés azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek túlterjednek hatáskörünkön, s amelyek egyre erőteljesebben fogalmazódnak meg. Pócsik Lajos, a Maglód! Vasipari Vállalat művezetője Felszólalása elején hangsúlyozta: a párt politikája az eltelt négy esztendőben helyesnek, következetesnek bizonyult, a dolgozók egyetértésével taláiko- zott. fezt: állapíthatták még a kongresszusi irányelveket megtárgyaló és vezetőséget választó taggyűlések és ezt tapasztalhatták a párttagok és a pártonkívü- liek mindennapi életükben is. Természetesnek és egészségesnek tartható — fejtegette —, hogy a taggyűléseken sűrűn elhangzottak bíráló megjegyzések. Voltak közöttük túlzóak, indokolatlanul türelmetlenek is, de többségük a teális helyzetből kiindulva szorgalmazta a tökéletesebb munkát, a nagyobb határozottságot. — A gazdaság maga is az osztályharc területe — hangsúlyozta a többi között Pócsik Lajos — és éppen ezért nagy figyelmet kell szentelni azoknak a folyamatoknak, amelyek napjaink gazdasági életében lezajlanak. Így például annak, hogy o nyereségérdekeltség a vállalatok egy része esetében nye- reséghajhászásba csapott át. A reform — folytatta — jó hatást gyakorolt a gazdasági élet egészére. Ezen belül azonban részletesebb és alaposabb vizsgálatot érdemel az, hogy a nyereségérdekeltségi rendszer valójában hatékony, a társadalomnak szükséges munkával függ-e össze, avagy árspekulációval, jogtalan manőverekkel. Mert tagadhatatlan, hogy nem egy vállalatnál ilyesfajta ténykedéssel függ össze a nyereség, s úgy gondolom, hogy a népgazdaságnak, a társadalomnak ilyesfajta — úgymond — eredményességre nincs szüksége. Ez ellentétes a párt politikájával, s joggal felveti az ilyen vállalatoknál dolgozó pártszervezetek, kommunisták kollektív felelősségét. Nem tűrhető és nem tartható fenn az a helyzet, amikor a politikai célok és a gazdasági ösztönzők összhangjának hiánya miatt csorbát szenved az össztársadalmi érdek, s éppen ezért ezen az elkövetkezendő időszakban változtatni kell. Pócsik Lajos a továbbiakban az egyenlősdi- vel és a differenciálással foglalkozott. Rámutatott, hogy ugyan igaz az a sűrűn hangoztatott nézet, hogy „a pénznek senki nem ellensége”, de nagyon sok helyen elfelejtik vizsgálni azt, hogy ki mit ad a pénz fejében. Világosan meg kell határozni azokat a kereteket, amelyek között a javak megszerzése összhangban áll a társadalmi érdekkel, s ugyanakkor kívül kell rekeszteni e kereteken az ügyeskedőket, a konjunktúralovagokat, a munka nélkül magas jövedelemre szert tevőket. Ehhez szükség van arra is, hogy a gazdasági szabályozók és a jogalkotás egésze összhangban legyen, tökéletesedjen, s ne csak óhaj legyen a társadalom részéről minden tekintetben és minden területen a hatékonyabb munka, hanem az a gyakorlatban is kivétel nélkül testet öltsön. Karanyicz Imre, c Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat géplakatosa f...... ~~ ................ — _ Vállalatunk jt. k ollektívája — mondotta beveze■lí UyWNf' tőben — a leg.$• utóbbi időszakm, ' J*| ban negyedmiltE bárdos építési fel":'vSv ' " mert vegyül, s hiba lenne hallgatni erről. Mi, munkások, világosan látjuk, hogy az ország anyagi erőforrásai nem teszik lehetővé a minden területen való gyors előrehaladást. Azt viszont nehezen vagy egyáltalán nem értjük meg, hogy a tanácsi vállalatokkal, de különösen a tanácsi építőiparral szemben sorozatosan hátrányos megkülönböztetések érvényesüljenek. Sűrűn látjuk kárát annak, hogy vállalatunk nevében a „tanácsi” megjelölés szerepel, mert a sor végére kerülünk a mész- és cementellátásban, a gépkölcsönzésben. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy amit az állami vállalatok meghagynak, illetve nem vesznek igénybe, az marad nekünk. Anyag- és géphiány közepette furcsa dolog termelékenységnövekedésre biztatni a dolgozókat, azokat az embereket, akik amúgy is rendkívül nehéz munkakörülmények között tevékenykednek. A géphiány, a kedvezőtlen munkafeltételek — a két kézzel végzett munkának juttatják a döntő helyet. S ha mindehhez még hozzászámítjuk a mostoha szociális körülményeket, a munkás- szállás hiányát, a vállalat központi telephelyének hiányát és egyéb nehézségeket, akkor aligha kell többet mondani a tanácsi építőipar problémáiról. A felszólaló a továbbiakban részletesen foglalkozott a megkülönböztetés társadalmi hátrányaival, hatásával a munkaerőmozgásra, s kérte, hogy az elkövetkezendő időben jus- soij nagyobb figyelem e hátrányok-fokozatos felszámolására és megszüntetésére. — Érvényt kell szerezni annak az elvnek — mondotta felszólalása befejező részében —, hogy azonos munkáért azonos bért fizessenek a népgazdaság minden területén, és ne szüljenek felháborodást az olyan jelenségek, amikor apró építőipari szervezetek 2000—3000 forintnál is többet tudnak adni dolgozóiknak, mint az állami vagy a tanácsi építőipar. Úgy gondoljuk, hogy az ilyesfajta csábítás nincs hasznára a társadalomnak, és éppen ezért, a kérdés megoldása sem halasztható sokáig. Balázs Antal, a ceglédberceli Egyetértés Termelőszövetkezet elnöke f > Felszólalásában átfogó képet .,gto3|Pa|fr. adott a ceglédi járás mezőgazda- illl| * ságáról. Elmon* dotta, hogy a jail V“ Á rás agrárjellege rw % változatlan, a foglalkoztatottak j|g. százaléka ma '-wsdp* > is a mezőgazdaÄlliif- Ságban dolgozik. m mSBBM Bizonyos értelem| ben speciális ' «If helyzetet teremt, Sp „*I hogy a lakosság j ■ , 30 százaléka mintegy hatezer l'% - ' , , i v tanyán él. A termelőszö- f Jg££' i I vetkezetek többsége helyesen él a megváltozott gazdasági körülmények között az önállóság lehetőségével. Sokat változott a tagság szemlélete és megváltozott az emberek megítélésének alapja is a termelőszövetkezetekben. Ennek meghatározója ma már nem a vagyon, hanem elsősorban a szaktudás, a közösben végzett munka mennyisége és minősége. De ezt tükrözi a szocialista munkaverseny és brigádmozgalom jelentős fejlődése is. Amíg 1965-ben 63 brigád 863 fővel dolgozott a járás termelőszövetkezeteiben, addig az idén már 162 brigád 2700 részvevővel kapcsolódott be a jubileumi, illetve a kongresszusi munkaversenybe. A járás mezőgazdasági termelésének nőve-: kedése elérte a harmadik ötéves tervben meghatározott 15 százalékos emelkedést, 1969- ben a mezőgazdasági termelés értéke 612 millió forint volt, ennek 76 százalékát az alaptevékenység szolgáltatta. A fejlődés üteme évenként átlagosan 3,75 százalék, amely meghaladja a megyei átlagot. A fejlődés ütemét azonban a járás három községében, Csemőn, Nyársapáton és- i ......................... . ' .. . .. ; . . ............ ■•.( - ............ :■
