Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-24 / 250. szám
pew ifccrei icÁf/Wap 1970. OKTOBER 24., SZOMBAT Gólyák a gimnáz Az idén tavasszal érettségizettek közül azok, akiket felvettek az egyetemekre, főiskolákra, már a „gólyák” életét élik. Milyen áron érhették ezt él? Mit kellett maguknak szerezniük, és mit segített az iskola, amelyet már elhagytak? — Szakos osztályunkból — matematika — 24-en jelentkeztek műszaki egyetemre. Tizenhetet felvettek. A váci Sztáron Sándor Gimnázium tehát, szakosztályt szervezett, és itt olyan színvonalat biztosított, amely lehetővé tette, hogy a matematika és a műszaki tudományok iránt érdeklődő diákok megfeleljenek az egyetemi felvételi bizottság előtt, és felvételikhez ma szükséges követelményeknek. Válójában mi történt tehát? Áz iskola tantestülete felismerte: nem lehet mindent egyenlő színvonalon oktatni azoknak a gyerekeknek, akik természetesen nem érdeklődnek minden iránt egyforma lelkesedéssel. A Sztáron Sándor Gimnázium betöltötte az egyetemre előlkészítő feladatot. A többi osztály adatai sem szégyellnivalóak, bár végleges eredményről nem számolhatott be Tóth Istvánná, az iskola igazgatónője: az egyetemek rendszertelenül, kihagyásokkal és késve jelentik, kiket vettek fel. Országos viták középpontjában áll ma az a kérdés, amely leegyszerűsítve így hangzik: mire jó a gimnázium? Az előbbi példa bizonyította, ha jól csinálják, megfelelhet az egyetemre való felkészítés követelményének. Tehát gimnáziumot csak az végezzen, alki diplomát akar szerezni? A ceglédi Kossuth Gimnázium igazgató-helyettese Tóth Mihály: — Nehéz helyzetben vagyunk. Vagy azok jelentkeznek hozzánk, akik már most eldöntötték, egyetemre mennek — java részük valóban tehetséges —, kiváló vagy egészen jó képességű tanuló. Vagy azok, akik a szakközép- iskolákból, technikumokból kimaradtak, képességeik nem elegendőek ahhoz, az iskolatípushoz, de mégis taníttatni akarják őket ä szüleik, „legalább érettségije legyen” jelszóval. Mit tehetnek a pedagógusok? Átlag színvonalon tanítanak, s a legjobbakkal és a leggyengébbekkel, külön foglalkoznak. — Egyedül így érhetjük el, hogy legyen valami értéke az érettséginek, ugyanakkor azok, akik rátermettek, egyetemre kerülhessenek. A fizikai dolgozók gyerekeinek segítésére minden évben előkészítő tanfolyamokat szervezünk. Az elmúlt tanévben matematikából, fizikából, biológiából és történelemből volt ilyen. Nagyjából ennek köszönhető, hogy a 61 jelentkezőből 35-öt fölvettek. A 61 tanulóból 24 volt fizikai dolgozók gyermeke, közülük 17-et vették föl. — Egyébként egyre kevesebb megerőltetésünkbe kerül ezeknek a diákoknak a segítése. Egyszerűen azért, mert alig jelentkeznek hozzánk. A kétkezi munkások szívesebben ' íratják gyerekeiket szak- középiskolába, technikumba: mondván, legyen meg az érettségi, de szakma is hozzá. Ha csak érettségije van, és mégse veszik fel egyetemre, elviszik katonának, és még azután kell szakmát tanulnia. Pedig a felvettek aránya mellettünk tanúskodik. Stabil arány, évek óta ez a helyzet. A^ _ráckevei gimnázium igazgatója. dr. Losonci Miklós. nem ilyen határozott. Szavaiból úgv tűnik, ő is az egyetem előkészítőiének fogja fel a gimnáziumot. Az eredmények mást mutatnak. A 75 érettségiző közül 32-en jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára. Hatvan százalékuk volt kétkezi dolgozók gyereke. Mindössze 12-őt vettek föl közülük. De ebbe már beleértendők azok is, akik óvónőképzőbe kérték felvételüket. — A sikeres egyetemi felvételihez nem elég a középiskolai tananyag biztos tudása sem. Az ELTE bölcsészettudományi karára két nagyon tehetséges, kitűnő tanulónk jelentkezett. Egyiküket sem vették fel. Nagy a verseny. És vidéken nehezebben hozzáférhetők a gimnáziumi szintet meghaladó információk. Amelyet, tegyük hozzá, elvben, a pedagógusoknak kellene követíteniük. Gyakorlatban ez lehetetlen, a többi között a szigorúan megszabott tanrend miatt. A pedagógus- kérdésre, szakos ellátottságra, a munka- és életkörülményekre elég csak utalnunk, ahhoz, hogy megértsük, az objektív akadályok szubjektív akadályok szülői, és a határozatlanság, a gimnáziumok „prof il j ának” kialakításában; a „gyorsuló idő”, a technika felgyorsult ütemű fejlődése és a társadalmi előrehaladás megnövekedett követelményeivel szembe állítva —, mert sajnos szembeállíthatok — változtatást sürget. Egyetlen részkérdésre kerestünk választ, és a rész- probléma szerteágazóvá duzzadt. A részkérdésre kapott különböző előjelű válaszok is bizonyítják: változásra van szükség. Varga Vera DOROG MinikönyvM • Ml gyújtok Uj szakcsoporttal, mini- könyvgyűjtőkkel bővült a dorogi „Ki mit gyűjt” klub. A legfrissebb gyűjtési ág tagjai a néhány milliméteres vagy centiméteres könyvecskékre „vadásznak”. A szakcsoport megalakításával a klub segítséget nyújt a könyvgyűjtőknek. Kapcsolatot keresnek a kiadókkal. A népszerű dorogi „Ki mit gyűjt” klub tagjainak száma egyébként már meghaladja az ezret. Úgyszólván a világ minden országával leveleznek. Névjegyzékük segítségével gyűjtő-levelező társakat kutattak fel Indonéziában, Brazíliában, Argentínában és Indiában is. Ragyog az ősz, kedvderítő napok követik egymást. Me- gyeszerte szüretelnek, befejezésként legtöbb helyen vidám szüreti bál tesz pontot a végére, Mint például ma este Úcsán, ahol az Űj Barázda Tsz. KISZ-szervezete vállalta a szüreti bál megrendezését. A monori járási művelődési ház klubjában ma, Vecsésen pedig ma és holnap délután, ötórai tea lesz a tizenévesek számára. Sülysápon vasárnap este 8 órakor ünnepélyes ifjúsági klub megnyitót tartanak, ahol a KISZ-vezetősége és a falu fiataljai találkoznak, és megbeszélik további közös terveiket. A Csepel Autógyár művelődési házában sikeresnek ígérkező táncdaáestre kerül sor ma este. A Non-Stop zenekar kíséretében Stefán Ildikó, Toldi Mária, Aradszky László és Szécsi Pál lépnek fel, Orosz András konferál. A nagykátai művelődési otthonban is táncra invitálják szombaton a fiatalokat. A meghívón ez áll: Tánczene, Kugli és a Fóka bácsiék, Cegléd. Ha ez a zenekar neve, telitalálat! Szórakozás az idősebbeknek is kínálkozik bőven. Érdről hírt adtak róla: a művelődési házban Dr. Konkoly Gyula tart vitával egybekötött előadást, a nemzetközi munkás- mozgalom helyzetéről. Vecsé- slen, a József Attila művélő- désd házban Pápai Iván Ember a Holdon címmel ismeret- terjesztő előadást tart. A komolyabb programpontok között javasoljuk a ceglédieknek: menjenek el a Kossuth művelődési házba a Filharmónia és a zeneiskola közös rendezvényére, az ifjúsági hangversenyre. A Pege-kvar- tett szintén klasszikusnak számít — a dzsessz világában. Szombaton, a Kossuth étteremben, az állandóan ott szereplő Molnár-trió mellett lépnek fel. Szentendrén, vasárnap délelőtt az OTP járási fiókja mindenkit szeretettel vár a Takarékossági vetélkedőre, amelyen értékes díjakat lehet nyerni. A múzeumi hónap további érdekes eseményeire hívjuk fel a figyelmet. Vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg Abonyban, a tanácsháza nagytermében a III. őszi tárlat, amelynek képeit ez alkalomból a szentendrei Fe- renczy Múzeum kölcsönözte. Nagykőrösön ma délután a művelődési központ színház- termében figyelmet keltő kiállítást nyitnak az általános iskolák rajzszakköreinek munkáiból. A rajzokon kívül agyagkészítményeket, szobrokat, sőt mázas csempéket is bemutatnak. Valamennyi a tanárok, illetve kis tanítványaik munkája. Ráckevén, az Árpád Múzeumban a Nagy István képzőművészeti csoport tagjai bemutatóját nyitják meg szombaton délután.' Két tárlatvezetésre is meginvitáljuk olvasóinkat. A Magyar Nemzeti Galériában Szíj Béla: A Nyolcakról, Csengeriné Nagy Zsuzsa doktor: romantikus festészetünkről tart előadást, a Szépművészeti Múzeumban pedig Dr. Zentai Lóránd, a leningrádi Ermiasa» omaT ŐSZI TARLAT SZÜRETI BÁL TÁNCDALEST tázs legszebb rajzait mutatja be. A sort jövő heti színház- javaslatunkkal fejezzük be: 31-én, délután 3 órakor az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékei Brecht: Koldusoperáját, a Déryné Színházban Schiller: Ármány és szerelem című drámáját fogják bemutatni. A vidám műfajból javasoljuk, váltsanak jegyet a Mikroszkóp Színházba, ahol szombaton és vasárnap A tetőn dolgoznak címmel aktuális politikai kabarét adnak elő. Komáromi Magda Rudabányai mozdonymtmálemek A rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum rövidesen új ipartörténeti emlékekkel gazdagodik. Megtalálták azokat a kis gőzmozdonyokat és ércszállító kocsikat, amelyek 1962-ig a községet és a Sajó völgyét összekötő keskeny nyomtávú vasútvonalon közlekedtek. Ezeket negyvennégy évvel ezelőtt — a normál vasúti pálya kiépítése után — az akkori tulajdonos, a rimamurányi részvénytársaság ózdi’ és borsod- nádasdi gyárában állította munkába, s érdekes, hogy a régi mozdonyok közül kettő és egy ércszállító kocsi még ma is használatban van. A két gyár ezeket a műemlék jellegű mozdonyokat és a szállítókocsit az év végén kiselejtezi és átadja Rudabányá- nak, ahol azokat a szabadtéri múzeumban helyezik eL Kőzetszilárdítás a kőfejtőben Nyugat-Dunántúl egyedülálló látványossága a fertőrá- kosi kőfejtő. A több emeletes magas oszlopok között kialakult hatalmas termeket az év minden szakában nagy számban keresik fel hazai és külföldi turisták, akik testi épségének megóvása érdekében néhány évvel ezelőtt kő- zetmegszilárdítási munkák kezdődtek a kőfejtőben. Az oroszlányi bányászok ez idén még az ősz folyamán befejezik a nagyszabású munkát. ÍJJÁÍPÜL A RÉGI MŰVÉSZTELEP Dr. Demeter László, Szentendre krónikása érdekes tájékoztatót küldött az újjáépülő régi művésztelepről. Beszámolójában megírja, hogy a város környékének bája és festőisége mindig is megragadta a művészeket. Réti István és tanítványai 1928-ban a városi tanácstól megkapták a Munkásbiztosító nagy, kertes üdülőjét. Az idő múltán az itt levő épületek elavultak, a nagy hírrel és múlttal rendelkező szentendrei művésztelep nem biztosított egészséges és zavartalan munkalehetőséget lakóinak. Épült egy új művésztelep, de szükségessé vált,a régi korszerűsítése is. A Művészeti Alap támogatásával újabb 12, pihenő szobás, háló-étkező-mosdófülkés műteremlakás épül 64 négyzetméteres hasznos területtel. Lesz itt külön kiállítóhelyiség, sőt még házfelügyelői lakás is. A terveket a Műszaki Egyetem Rajz- és Formaismereti Tanszéke készítette el, igen pontos előtanulmányok alapján. A művész’ tervezésnek köszönhető, hogy Közép- Európa egyik legtökéletesebb megoldású műtermei épülnek. A kivitelezést júliusban kezdték. Máris alapozzák a lakásokat, építik a falakat. A lakások jövőre, a kiállítóterem 1972-ben készül el. A Szentendrei Építőipari Ktsz a kivitelező. Fehér András, a ktsz elnöke és a szövetkezeti tagok valósággal vizsgafeladatnak tekintik, hogy az évszázados fák alatti telepet hibátlanul, a tervek pontos betartásával valósítsák meg. Arra törekednek, hogy a műtermes lakások kényelmes, hangulatos és zavartalan otthont biztosítsanak a művészeknek. Addig azonban még sok nehézséggel ken megküzdeniük.' Nincs elegendő szállítóeszköz, gyakran hiányzik a szükséges építőanyag s kevés a gép, amivel a munkát könnyebbé és termelékenyebbé tehetnék. k. m. Lovaiéit lovagok Zenés komédia — Shakespeare nyomán Uj magyar zenés komédia bemutatására készül a Fővárosi Operettszínház. Shakespeare: Felsült szerelmesek című vígjátékát Mészöly Dezső átdolgozásában és dalszövegeivel viszik színre, Seregi László rendezésében — Lovaiéit lovagok címmel. Az új musical melódiáit a legfiatalabb színpadi zeneszerző, a 24 éves Darvas Ferenc — Darvas Szilárd fia — komponálta. A koreográfiát Bogár Richhard tervezi, a főbb szerepekben Lehoczky Zsuzsa, Galambos Erzsi, Felföldi Anikó, Várhegyi Teréz, Homm Pál, Kertész Péter, Harsányi Frigyes, Konrád Antal és Maros Gábor mutatkozik be. A premier napja; december 3. NSZK-filmesek Az NSZK-beli Elan-film stábja a Csongrád megyei Mó- rahalom község tanyavilágában forgatja Miks Bumbullis Sudermann egyik paraszti témájú novellájából készülő film egyes részleteit. Az úgynevezett Timár-tanyán Günther Gravert rendező irányításával láttak munkához. A Móricz regényből ismert Túri Danihoz hasonló történet forgatásán a szegedi Nemzeti Színház prózai társulatának tizennégy művésze is közreműködik. KÖNYVESPOLC Kőbe zárt fájdalom Michelangelo életrajzában, a nagy itáliai reneszánsz mester életének legviharosabb, legkalandosabb esztendőit eleveníti meg Karel Schulz, a kötet szerzője: a nagy művész Szomlati cóevec^és VÁLASZTÓVÍZ Feltaláltam egy csodaszert. Ez a szer olyan, mint az ékszerészek által használt választóvíz, mely kimutatja, hogy a vizsgált fém arany-e. Az én választóvizem bármilyen tárgyra rácseppentve, azonnal elárulja, hogy a vizsgálatnak alávetett autó, nercbunda, nyaraló vagy egyéb tartós fogyasztási cikk tisztességes úton került-e tulajdonosa birtokába. Amennyiben a tárgyhoz sikkasztás, lopás vagy egyéb bűnös manipuláció útján jutott hozzá, akkor azon a helyen, ahol a választóvíz érte, szikrákat szór, és trombitához hasonló hangot ad. Kísérleteim során a szikrákig hamar eljutottam, de éreztem, hogy ez nem elegendő. Számos dologról a vak is láthatná, hogy lopottak, és mégsem történik semmi. Ezért tovább folytattam a kísérleteimet mindaddig, amíg a választóvíz hatására az ebül szerzett jószág trombitálni nem kezdett. Így azok is felfigyelhetnek majd, akik nem látnak tovább az orruknál. Szóval: akiknek szemei nincsenek, hallják, akik süketek, lássák... A csodaszert elsőnek a szomszédom új Renault kocsiján próbáltam ki. Odaléptem az autóhoz, és egyet cseppen-' tettem a sárhányójára, amitől az rögtön szikrákat hányt, és a normál „á”-t trombitálta. A járókelők megtorpantak, és csodálkozva nézték a kocsi szokatlan viselkedését. — Ácsi! — rikkantott egy testes férfiú. — Ez valószínűleg egy lopást gátló szerkezet. Mit ki nem találnak ezek a nyugatiak. Az a pofa manipulált a kocsival, fogják meg! — mutatott rám. A tömeg fenyegetően meglódult. Mindenki kiabált. Végső kétségbeesésemben megpermeteztem a leghangosabb alakot a választóvizemmel. Az alak kabátja azonnal szikrázni kezdett, és eljátszotta a Radetzky-indulót. Szegény úgy viselkedett, mint egy hordozórakéta: körbe szaladgált, hatalmas szikracsóvát húzott maga után, és visító hangokat adott. A zűrzavarban sikerült meglógnom. Így tovább folytathattam kísérleteimet. Bekentem egy ismerősöm frissen vásárolt öröklakásának ajtaját. Nemsokára kivonultak a tűzoltók, hogy a szikrákat elfojtsák. Ismerősöm pedig nehéz summát fizetett a tanácsnak csendháborítás miatt. Vérszemet kaptam. Rájöttem, hogy ilyen kisüzemi módon nem lesz eredményes a munkám. Béreltem egy repülőgépet, mellyel egy új, üdülőtelepi villasor fölé repültem. Egy molyirtó fecskendőből permeteztem lefelé a csodaszert. Számos villa és telek Vezúv- nak képzelte magát, és olyan trombitálás kezdődött, melytől hajdanában Jerikó falai le- omlának, de itt még egy plafon sem repedt meg. Ezzel szemben az emberek örültek, hogy a telep vezetősége ilyen látványos tűzijátékot rendezett, bár a zene többeknek nem tetszett. Egy mellékutcában nagy csapat fiatalkorú snúrozott a járdán. Az aszfalton nagy halomban gyűltek a fényes egyforintosok, de aki telefonérmével dobott, azt sem diszkvalifikálták. Az izgalmas játéknak sok nézője akadt. Egy köl- nifújóval lepermeteztem a forintosokat, azok természetesen szikrázni kezdtek, és olyan csinnadratta lett, mint egy fúvószenekari találkozón. A fiúk azonban nem haragudtak. Sőt kértek a csodaszerből, mert a szikrázó pénzzel éjjel is lehet snúrozni. Utolsó kísérletként — mielőtt a tanulmányt szabadalmaztatom — egy új magyar dráhta kéziratát a löttyintettem néhány cseppet. Így lett belőle musical, és a dramaturg felette örült a sziporkázó kéziratnak. Közben híre ment kísérletemnek. Több magánszemély, sőt egy ktsz-elnök is óriási összegeket ígért nekem a találmányomért. Éjszakánként rablótámadásokat szerveztek, de mindhiába. Titkomat megőriztem, hogy átadjam a legilletékesebbeknek. Közben az első adag elfogyott. Nekiláttam, hogy újat készítsek. Az üvegben levő utolsó csepp azonban jegyzeteimre esett, amitől azok szikraesőt zúdítottak rám, és a kaszárnyákban használatos takarodókürtjelet fújták. Sajnos, nem történt műhiba: a jegyzetelésre használt papírt és tollat a szerkesztőségből... hoztam. Elkeseredésemben csak az vigasztalt, hogy feltaláltam egy csodálatos gázgyújtót. A kísérleteket pedig újra kezdem, ezúttal vásárolt papíron. Amint kész-leszek, azonnal jelentkezem, és akkor megszűnik minden lopás, sikkasztás, bűnös manipuláció, spekuláció. Hogy jz mikorra várható? Hát nem megy hamar. Ebbe a kísérletsorozatba is negyven évet fektettem. Addig más módszerekkel kellene próbálkozni... ősz Ferenc pályakezdését a Mediciéknél, sorsszerű találkozását Savona- rolával, belesodródását Firenze politikai harcaiba, majd menekülését, élete nagy szerelmi élményét Bolognában és római letelepedését, nagy, világhírű alkotásai megszületését. A művész emberi és művészi fejlődésének erőteljes ábrázolása mellett az író széles képet fest kora társadalmáról, szokásairól és erkölcseiről. Leírása nyomán megelevenedik előttünk a reneszánsz világa: a Borgiák udvara, a Mediciek kertje, a kolostorok, a paloták, a szűk sikátorok élete. A Kőbe zárt fájdalom a szenvedés, a szenvedélyek, egy nagy egyéniség kibontakozásának sodró lendületű regénye. A bőséges illusztrációval ellátott kötet a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg. — K — A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége FELVÉTELRE KERES lakatosokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán, Vác, Derecske dűlő.