Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
PÄS1 hegvei *-/<i »rlfip 1970. OKTÓBER 20., KEDD RAJKA Kettéválasztott útpálya Pozsony, valamint Csallóköz felől a csehszlovák turistaforgalom zömét a rajkai határállomás bonyolítja le. A régi országút az idegenforgalmi szezonban már szűknek bizonyult, ezért kettéválasztott útpálya épül a határállomás épülete körül mintegy 600 méter hosz- szúságban. A földmunkákat megkezdték. Fészekrakók... Mobilgarat Jelentős segítséget nyújtott a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár debreceni üzeme a termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak az őszi terménybetakarításhoz. Száz úgynevezett mobilgaratot adtak át eddig a termelőüzemeknek. A szállítószalag végéhez kapcsolódó óriási garat „szája” a billenős teherkocsi szélességével egyenlő, s a rakományt egyetlen mozdulattal a garatba tudják önteni. Az önálló motorral meghajtott garatból szállítószalagokon jut tovább a termény rendeltetési helyére. Csöves kukorica gó- rézásánál, prizmázásánál és ömlesztett szemes termény rakodásánál nyújt nagy segítséget a gazdaságoknak az új gép. A mobilgarattal óránként 40 tonna terményt tudnak továbbítani. Az ifjú menyecske így szólt. — 1969. május 29-én volt az esküvőnk. Pécsre mentünk nászúira. Amikor hazajöttünk, Józsi bácsi — az elnök — kezünkbe adta a három szoba összkomfortos lakásunk kulcsát. — Ne tessék tréfálkozni — szóltam én —, hiszen a lakás, de különösen egy háromszobás összkomfortos lakás nemcsak nálunk, Magyarországon, hanem világszerte a legnagyobb dolog. — Márpedig ez nálunk, Simaságon, így van — mondta mosolyogva, de határozottan Horváth Pálné, a simasági termelőszövetkezet beosztott könyvelője s arra kért, győződjek meg erről. Az ifjú asszonyka kicsi, röstelkzdeit. Konyhakész krumpli Űj burgonyafeldolgozó üzem tervét készítette el a Bakony- táji termelőszövetkezetek területi szövetsége megrendelésére a keszthelyi agrártudományi egyetem mezőgazdasági termelő és termelésfejlesztési intézete. Tároló és feldolgozó üzemet építenek Zircen, amelyben hámozzák és előre Sütik a burgonyát, s így konyhakész állapotban szállítják a megrendelőknek. Trillázó tárlat Szekszárdon szép sikerrel zárult vasárnap az egzotikus- madár-kiállítás. Három napon át mintegy 6000 néző tekintette meg a „trillázó tárlatot”, amelyen a sokféle kanárin, díszpintyen, papagájon, fürjön, arany- és ezüstfácánon kívül Szíriái aranyhörcsögöket és mókusokat is bemutattak. Építészmérnök házaspárt alkalmaz KIVITELEZŐ VALLALAT. A pályázatot a Kiadóhivatalba kérjük, „Duna-kanyar H.” jeligére. amikor betessékelt a gyönyörű lakásba, mert hogy a három szobából még csak (!) kettőt tudtak szépen berendezni. Hasonló körülmények között lakik — az elmúlt évben épült — két egyemeletes, egyenként négyszobás háztömbben még hét fiatal házaspár, a téesz traktorosai, ifjú szakemberei. És ezek mellett épül újabb három tömb, 12 három szoba összkomfortos lakás. Tavasz- szal adják át a fiataloknak. Az olvasó most már jogosan felteheti a kérdést: hol van ilyen falu, termelőszövetkezet Magyarországon ? Vas megyében. A Kisalföld és a kőszegi hegyek találkozásánál öt falu: Nemesládony, Sajtoskál, Lócs, Nagygeresd és Simaság határát egyesítő faluközpontban, Simaságon. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni mindjárt, hogy Vasban is csak egy ilyen téesz — faluközpont van —, ahol a vezetők jogos büszkeséggel mondhatják — ha megépül az újabb 12 lakás —, hogy fiatal tagjaiknak — egyelőre nincs — lakásproblémájuk. — Ki volt énnek a nagyszerű akciónak a kezdeményezője? A fiatalok. Maga a KISZ- titkár: Szabó Géza, a szerelő- műhely szakmunkása, aki szintén érdekelt, s bár még nem volt meg az esküvője, tavasszal ő is kulcsot kap. Az ifjú lakásigénylő szerződést köt a KISZ lakásépítő szövetkezettel és befizet készpénzben 30 ezer forintot. A lakás 745 ezer forintba kerül. A fennmaradó részt 25 év alatt 320 forintos törlesztéssel, kétszázalékos kamattal egyenlíti ki. A tervezést a téesz fiatal építésztechnikusa: Kovács István készítette. Ö már családos, két pici gyermeke is van. Tavasz- szal ő is az új lakásba költözik. Nem véletlen, hogy az ifjú szakember háromszobás, er- kélyes, tágas lakásokat tervezett azoknak is, akik már bent laknak, de még egy gyermekük sincs. Majd lesz, mondja határozottan, s hozzáteszi: hamarabb lesz, mintha a fiatalok a szülőkhöz, albérletbe, vagy •africana PQRKQLJKAVE szoba-konyhás lakásba költöznének. Mi nemcsak a két induló fiatal jogos igényét szeretnénk kielégíteni, hanem a szó nemesebb értelmében igazán családi fészket rakunk. Az építkezést — kivitelezést — a termelőszövetkezet építőbrigádja végzi. A tsz így a kivitelezés költségeiből 15 százalékot elenged. Ez az összeg kb. 30 ezer forint. (Hozománynak is csinos kis összeg.) Vagyis a tsz ezen a munkán semmit nem keres. Hanem ezen a megállapításon a tsz elnöke: Szabó József — a fiatalok szeretett Józsi bácsija — derült a legjobban s kijelenti: — Ezen a munkán, illetve a KISZ lakásépítkezésen éppen a tsz keres és talál a legtöbbet. Mert nálunk nem kell félni a tagság elöregedésétől. A 800 tsz-tagnak a fele 40 éven aluli. — De honnan veszik a fiatalok azt a harmincezer forint készpénzt, amit az indulásnál be kell fizetniök? A kérdés felesleges volt, mert Simaságon pénz is „terem' Az egy tagra jutó átlag évi kereset — tartósan 22—23 ezer forint körül mozog. A fiatalok gyakorlatában ez azt jelenti, hogy egy ifjú traktorosnak, szerelőnek, mezőgazdásznak, vagy egy borjúnevelő kislánynak megvan az évi 30—35 ezer forintos jövedelme. Itt van például a Raffael Laci, aki még legény, de gyönyörű új családi háza már készen áll. Könnyű neki — mondják mókázva —, mert Raffael Mihály és a fia a falu, illetve a tsz két legerősebb embere. Ugyanis mindketten lánctalpas, nagy teljesítményű erőgépen dolgoznak. (Ehhez szabott a keresetük is.) De kinek nehéz ebben a faluban ? Válasz helyett megmutatják a múltra emlékeztetőt is: a hajdani uraság cselédházaiban még mindig szorong néhány család, de persze nem közös konyhán. Ezeket is korszerűsítették, ahogy lehetett. Ezekben is modern lakberendezés van, ugyanúgy megtalálható itt a tv, a háztartási gép, mint az új, háromszobás összkomfortosokban. Csak éppen kicsik és nem komfortosak. — Amíg élünk — mondják az idősebbek —, nekünk már ez is megteszi. Utánunk lebonthatják, mert a gyerekeink már úgy sem laknának itt, újat, szépet akarnak. Könnyű nekik — mondják erre megint az idősebbek —, amikor mi indultunk, vagy akár csak 15—20 évvel ezelőtt, vajon ki kezeskedett volna értünk? Honnan lett volna nekünk 30 ezer forint készpénzünk? Hát igen. Honnan lett volna? És most lehetne idézni ennek a termelőszövetkezetnek is a kezdeti nehézségeit, vagy még élőbbről is a kisparaszti élet lelkeket gúzsoló, kaparj kurta szellemét. De minek. A simasági tsz fiataljai is természetesnek tartják, hogy igényeiknek megfelelő lakásba költözhetnek. Becsületesen dolgoznak, s tisztességgel kifizetik majd a lakás árát. Majd ... tehát nemcsak jelenük van, hanem — ezzel a szelíd kötéssel, illetve a 25 évre szóló fizetési kötelezettséggel — jövőjük is. És az is eldőlt, hogy itt, a faluban, a tsz-közösségben van ez a jövő. Megtalálták. Házasodnak, mert házuk, lakásuk, meleg tűzhelyük, gyermekeiknek puha fészkük van ... és lesz ... Mi kellett ehhez? Az ilyen lehetőség — adottság —, ma már az ország számtalan jó termelőszövetkezetében megvan. Csak élni kell vele úgy, mint ahogy a simasági tsz fiataljai élnek. Persze, azért mindenek előtt kell egy olyan Józsi bácsi is, mint Szabó József, a simasági Egyesült Tsz elnöke, aki cselédházban született, valamikor itt volt fejőgulyás, s ezt, most, saját gépkocsiján robogva sem felejtette el... Dávid József Előadások a DKV-ről Kőolajfeldolgozó konferencia A kőolaj-feldolgozó ipar fejlesztése a negyedik ötéves terv időszakában címmel kezdődik ma konferencia Győrött, a Technika Házában, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt rendezésében. A háromnapos tanácskozáson öt előadás hangzik el a Dunai Kőolajipari Vállalat problémáiról. A kenőanyagok szekcióban Nagy Sándor: A maradványolaj-termelés intenzifikálási lehetőségei a DKV propános bitumenmentesítő üzemében; Pál Iván—Sokorai István: Hazai kőolajbázison alapuló kőolajgyártás a DKV- nál; a karbantartás, javítás szekcióban Rujp Jenő: A csőköteges készülékek karbantartásánál felmerülő problémák és észrevételek a DKV-nál; a gyári gazdálkodás szekcióban Récsei József—Szondy István: Ipari vízellátás és olajos ipari szennyvíztisztítás problémái a DKV-nál, végül a kőolajfeldolgozó ipari üzemek tervezése szekcióban Töős István: A DKV aromás szénhidrogén- gyártási programjának tervezési problémái címmel tart előadást. Kimegyek a temetőbe Elsősorban anyagi bázis: egy jó termelőszövetkezet. Bátor, fiatalokhoz méltó kezdeményezés. Az idősebbek: a család és a tsz támogató közössége és ereje. A férfi fölállt, egy pillanatig körülnézett a szobában, s utána indult kifelé. Igen, minden a szokott helyén volt. A bútorom. A képek a falon. A szőnyegek. A könyvek a polcon. A vázák. Hamutálak. A térítők. Az asszony. Olvasott. Minden a szokott helyén van — ezt gondolta, míg ment kifelé. Az előszobában is minden rendben. A fogason a kabátok. A cipőtartón a cipők. A tükör. Mellette az asszony fésűi. A vörös kókuszcsík ropog az ember talpa alatt. Mint mindig, amikor rálép. Reggel. Délután. Eiste. Minden úgy van, ahogy hetek, hónapok, évek óta. Rendben. Túlságosan is rendben. Ez a baj. A felöltőjéért nyúlt. Ősz van. Hűvös. Kell a védelem. Ez a rend. Mindenki így tesz, hát tehet ő másképpen? Kinyílt a háta mögött az ajtó. Az asszony hangját hallotta:- — Hová mész? A hangban nem volt semmi különös, talán csak egy cseppnyi csodálkozás. Semmi ingerültség. Kérdőre vonás. A hang olyan volt, mint mindig. Mint tegnap. Öt éve. Húsz éve. A felöltő még a kezében volt. Nem bújt bele. Fogta, úgy fordult hátra. — Kimegyek a temetőbe — mondta. Igen, így. Tisztán, félreérthetetlenül. Látta, az asszony szeme tágra nyílik. Mintha az arcán is átsuhant volna valami. Vagy csak képzelődik? Az asszony nekitámaszkodott az ajtófélfának. — Hová mész? — kérdezte, s hangjában most nem csodálkozás, hanem értetlenség bújt. — Kimegyek a temetőbe — mondta újra a férfi. A felöltő még mindig a kezében volt. Esetlenné tette. A tárgyak, ha elvesztik a nekik szánt szerepet, esetlenné teszik az embert. Gyorsan belebújt a felöltőbe. — A temetőbe? — ismételte az asszony. Most már ingerültség, sőt, támadó él volt fölfedezhető a hanghordozásában, mint amikor a türelmetlen felnőtt ráripako- dik a gyerekre. — Hiszen nekünk nem fekszik egyetlen ismerősünk sem a temetőben — mondta. A férfi bólintott. Tudja. Ha ismerős feküdne ott, biztos nem menne. Mert akkor mennie kellene. Illene. Kimondatlanul, de kényszer hatna rá. Így szabad akaratából hozhatott döntést. — Magyarországon 1869 óta a temetőket köztemetőnek nevezik. Bárki odamehet — felelte. Nézte az asszonyt, aki — majdnem észrevétlenül — picit hátrább lépett. — Te, megbolondultál! — gyorsan mondta, s halkan, mintha meghallhatná valaki. A férfi bólintott, mint, aki úgy véli, lehet. Lehetséges. Talán úgy van, ahogy az asszony mondja. Talán nem. Kilépett az ajtón. Megszokott mozdulattal forgatta a «árban a kulcsot. Hányszor tehette ezt húsz év alatt? Húsz éve esküdtek, húsz éve költöztek ide. Azóta forog a zárban a kulcs. Természetes. Megszokott. Szörnyű. Elviselhetetlen. A házban csönd volt. Vasárnap délután van. Alszanak. Olvasnak. Kötnek. Tévét néznek. Rádiót hallgatnak. Készülődnek, mert mennek valahová. Készülődnek, mert vendégeket várnak. Beszélgetnek. Unatkoznak. Szeretkeznek. Mosnak. Varrnak. Manikűröznek. Végeérhetetlen a lehetséges esetek sora. Ment végig a körfolyosón. Fehérpiros betonlapok váltakozása. Barna ajtók. Kisablakok. Levélszekrények. Mögöttük szomszédok. „Jó napot, jó reggelt, jó estét” férfiak és nők. „Csókolom, szervusz” gyerekek. Arcok. Ismert arcok, s mégis, nem mondanak semmit sem. Arcok. „Jó napot.” Borosta. Púder. Rúzs. Kölni. Szemfesték. Fehér ingnyak. Sál. Blúz. Kabát szőrmegallérja. Kalap. Kucsma. Kendő. „Jó estét.” Veri a feleségét. Csalja az urát. Tehetséges a gyereke. Háromszor vált el. Iszik. Most tüntették ki. Autóra gyűjtenek. Arcok. „Jó reggelt.” A borotva friss, vörös nyoma az arcon. A hajlakk szaga a nők fején. Az utolsó falat a szájban. Rohanni. Buszmegálló két házzal odébb. Villamos. Gyár. Hivatal. Üzlet. „Jó reggelt. Szervusztok.” Arcok. Ugyanazok az arcok, s mégis, soha nem ugyanazok. Nyugodtak. Idegesek. Gyűröttek. Kipihentek. Kövérek. Soványak. Szépek. Rondák. Mosolygók. Mogorvák. Kedvesek. Kegyetlenek. Ment a lépcsőházban. A szürke műkő már fényesre kopott. A házat hatvan éve építették. Azóta hágnak a lépcsőkre a cipőkbe csizmákba, sárcipőkbe, szandálokba, papucsokba bújt lábak. Mi lenne, ha egyszerre, egyazon pillanatban jelennének meg a lépcsőkön mindazok, akik a hatvan év alatt fényesre koptatták? Nem férnének el. Éppen ez az élet titka. Hogy nemcsak teremt, hanem pusztít is. Ültet és gyomlál. Fölszállt a buszra. Kevesen voltak. Vasárnap délután. Ősz. Hűvös. Mi csalja ki otthonról az embereket? Leült. Látta a buszvezető nyakát, fejét, a háta egy darabját. Fiatal ember lehetett. Izmos volt. Koromfekete hajú. A fehér ing vakított a fekete haj tövében. Leszállt. Újabb busz. Újabb megállók. Utasok. Nő. Egyedül. Férfi, nővel. Család. Férfi, nő, tízéves forma gyerek. „A Béla bácsit nem szeretem, mindig meghúzza a fülemet.” A gyerek nem is vár választ. Csak mondja. Megszokhatta, hogy nem felelnek a szavaira. A harmadik busz. Házak. Külváros. Gyárkerítések. Füst pácolta fák. Töredezett járdák. Leszállók. Felszálló nincsen. Ketten maradnak végül utasok. Egy öreg nő, feketében, s ő. A nő kezében krizantémcsokor. Sárga. Ez volt a halott kedvenc színe. Vagy csak ez volt a virágárusnál. A busz megáll. Végállomás. Leszálltak. A buszvezető nézte őket. Leugrott a vezetőülésből. Cigarettára gyújtott. Nyújtózkodott, öt perc múlva fordul vissza. Azután megint ide tér meg. Egy újabb feketébe öltözött nővel. Férfivel. Vasárnap van. Ilyenkor nem temetnek. S a temetőbe sem nagyon jönnek, ősz van már. Csíp a szél, borzongtat a levegő. Jobb ülni otthon. Fűte- nek. A képernyőn váltakoznak a jelenetek. Nem fontos, hogy mi. Valami. Nézte a kaput. „Föltámadunk!” Betűk, vörösre ette őket a rozsda. Lehullanak majd. Újak kerülnek a helyükre. „Föltámadunk!” Hányszor cserélhették már a betűket? S ki támadt már föl? Egyetlen virágárus bódéja volt csak nyitva. Odament, őszirózsa, krizantém. Férfi volt az árus. Csöndes szavú, ahogy ilyen helyekre illik. — Tetszik parancsolni? Vágottat, cserepesét? Mit vegyen? S egyáltalán: minek? Kinek? Végül azt mondta: — Adjon tíz szál krizantémot. Ha van, akkor sárgát. Az árus a fejét ingatta. — Sajnos, sárga nincsen. Gyakorlott mozdulatokkal válogatta össze a hosszú szárral vágott virágokat. Ezek tényleg temetővirágok. Már a levelük is olyan, mint a kripták díszítése. Selyempapír. Pénz. A visszajáró apró csörgése. Indult befelé. A temetőőr az apró házacskában újságot olvasott. A széles út kettéosztotta a temetőt. Merre menjen. Balfelé indult. Határozott léptekkel, mint aki a maga halottjához siet. A maga halottja. Hát még itt is? Buxusok. Vastag, méregzöld levelek. Télen, nyáron. Virágtartók. Kőből. Vasból. Fejfák. Sírkövek. Márványlap. Kitárt szárnyú angyal. „A mi Zsókánk.” Hatalmas kockákból összerótt kripta. Besüppedt sírhant, a fejfa ferdén. Nevek. Évszámok. Újabb kripta. Nyolc név. Az egész család. Kényelmes. Egy helyre kell csak járni a látogatóknak. Ha vannak. Megint buxusok. Fénykép. Fiatal lány. ötven éve halott. Azóta néz a fényképről a semmibe. Műkő fejfa. „Édesanyánk.” A műkővet vastag rétegben borítja a por, piszok, pókháló, elszáradt növények. Évek óta nem járhatott itt senki. Vagy évtizedek óta? Megáll. A sír előtt vezető úton pad. Ülését, támláját sebhelyesre marta az idő. A sárgásbarna kórhadás- nyomok között bevésett szív. „Itt volt K. és L.” Ki lehetett K. és ki L.? Melyik a fiú, melyik a lány? Miért éppen ide jöttek? Temetői padba vésni a szívet? „Édesanyánk.” Ki lehetett? A felirat csak annyit mond, hogy édesanya volt, s legalább két gyereket hozott a világra, ezért a többes szám. Letette a sírra a kezében szorongatott krizantémcsokrot. Kibontotta a papírból, a zizegő selyempapírt a zsebébe gyűrte. A virág szárával apró lyukat mélyített. Nedves volt a föld, néhány napig talán ad valami vizet. S ha nem? Hát nem mindegy? Visszanézett a sírra. A fehér krizantémcsokor sütött a por, piszok szürkéjéből. „Édesanyánk.” Ki lehetett? ő még azt sem tudja, hogy az anyja sírja hol lehet. Ha van egyáltalán. Bomba. Háború. Katonaság. Hadifogság. Mire hazajön, nem a háznak, az utcának sincs nyoma. Ismerősök? „Szegény néni, még az első bombázáskor ... nem találták meg a holttestet... sokan voltak ... gyújtóbomba ...” Nem mert tovább kérdezősködni. Ennyi is szörnyű volt. Ordítani kellett volna. De, ha minden szörnyűségért ordítana az ember, mi lenne a világból? Kripta. Hatalmas. A vagyon gőgje tekint le róla. Évek, évtizedek dübörögtek el felette. Oldalán golyónyomok. Itt járt a történelem. Megint és újra buxusok. Angyalkák. Fakeresztek. Hervadt virágok. Halomba dobált, régi koszorúk. Vastag, vizes, süppedő szőnyeg a gesztenyefák lehullt leveléből. Megállt, visz- szanézett. A sírt kereste, ahová a krizantémcsokrot tette. „Édesanyánk.” Már nem látta Már nem is tudta, merre volt. Mészáros Ottó
