Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
4 “"kSCMap 1970. OKTOBER 20., KEDD Császári levéltől vízgondokig Falumúzeum Vas megyeben egy hétig Kép, szobor, faragás Vasárnap délelőtt szép számú közönség jelenlétében nem mindennapi kiállítást nyitott meg Fábián Zoltán író Szentendrén, a művelődési házban. Hangoztatta: Gavrilovits Sándor képeiből bőséges mesélőkedv, bájos naivitás árad, Papp György szobrainak erőteljes tömörsége tesz nagy hatást a szemlélőre, míg Hamar János fafaragásaiból az aprólékos művesség folytán sem veszett el az eredetiség, a népművészet ősi törvénysze- iűsége. A három kiállító nem hivatásos művész. Kétkezi dolgozók, akiket azonban vitathatatlan tehetségük érdekes, a nagyközönséghez szóló alkotások készítésére ösztönöz. Honthy Hanna Topolyán és Szabadkán Jugoszláviába érkezett Honthy Hanna. Vasárnap Topolyán vendégeskedett. Hétfőn és kedden pedig részt vesz a szabadkai Népszínház fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi előadáson. Megjelenni a képernyőn, különösen akkor, ha valamilyen érdekes mondani- vagy bemu- tatnivaló akad, egy-egy alkalommal is jó dolog. Pest megye egy héten át élvezhette a napi megjelenés kedvező lehetőségeit és előnyeit. Egy ilyen hosszabb távú sorozat, persze, mindig magában rejti a kockázatot: nem minden alkalommal sikerül jelesen. A lepergetett — pontosan hat nap alatt volt sok örvendezniva- lónk, de végigültünk gyengébb programokat is. A nyitány az Utazás Pest megyében emlékezetesen szép és gazdag marad. Többek között felfedeztük — az operatőr szemével jobban látva, a lényegre koncentrálva —, hogy a megyei tanácsháza nemcsak a hivatali ügyek, egy megye dolgainak intéző helye, centruma, csodálatosan szép építmény is. A levéltár anyaga, amelyet Lakatos Ernő igazgató ismertetett, bemutatva néhány ritka kincset — császári levelet. megyei c'mert — nemcsak az ország más tájain élőknek volt élvezetes, hanem felfedeztette a megyeiekkel is, mennyi értékes história lapul a polcokon, könyvekben, mappákban. Igen sikerült, kulturált hangvételű volt az igazgató kalauzolása, jól válogatták össze az anyagot. Az operatőr és rendező munkájával együtt valamennyien elismerést érdemelnek a szép produkcióért. Aki nem tűrte a házban a könyvet, az az édesanya volt. És mégis, krónikás asszony lett lányából, méghozzá az országban ismert Vérségi krónikás asszony. Ezt mesélte el jómaga a múlt szerdán látott tv-1 filmben, jószívvel, olykor-olykor egy-egy árnyalatnyi haragos nekibuzdulással, de töretlenül fogalmazva. Nem afféle fejfájós, polgárasszony ragadja kézbe a tollat. Odakinn a határban az ő táblája a legszebb, ő szól legtöbbet a közös gazdaságért. És ellenállhatatlanul írja, írja, ami kikívánkozik belőle, bár az „nehezebb, mint megszülni egy gyermeket". ő is, a szerencsésen választott mellékalakok is olyan szép beszéddel örvendeztettek meg, hogy csak ültünk a képernyő előtt, s utólag állapítottuk meg: többet kellett volna látni a környezetből, többet tudni a körülötte élőkről. Ez lett volna az igazi, a teljes értékű bemutatás. Ennyivel adós maradt a különben nagyszerű anyagot rögzítő film. Gyár a falu szélén: két jelentősebb özemet mutatott be a filmszalagra vett közvetítés. Amennyire örvendetes volt a közvetítőkocsi megjelenése, annyira sajnálatos, hogy a produkció összességében nem nem ütötte meg az elvárható színvonalat. Balogh Mária még tartotta magát, férfi partnere azonban nem sokra vitte, s ez rányomta bélyegét a különben hasznos témát feszegető műsorra. A kívülállók érdeklődve, a produkcióban résztvevők talán izgatottan várták aznap, csütörtök este az interpelláci- ós programot. Már az elmúlt héten elmondtuk róla a leglényegesebbet, hogy a hasonló adások közül vitathatatlanul a legérdekfeszítöbb, legpergőbb volt. Ma ismét csak azt tehetKépzőművészekről írtunk tizenkét napon át. A szentendrei új művésztelep lakóiról. Igyekeztünk úgy bemutatni őket, hogy ne csak művészi elképzeléseikről valljanak, hanem egy kicsit önmagukról is. Ne csak alkotásaik világát ismerje meg az olvasó, hanem annál mélyebb és emberibb mindennapjaikról is szó essen: szenvedélyekről, gyermekkortól, megélhetésről, sok minden másról. A sorozat 15 művészt, köztük három házaspárt egy képzeletbeli ablakba állított és talán olykor tükörbe is. A fényképeknek árt az újságpapír, a fény és az árnyék elolvad az apró pontokon, de reméljük, azért magukra ismertek. A bemutatáskor az első Pirk János volt, aki 21 éve él Szentendrén, s az utolsó Rózsa Péter szintén megyei művész *— Dunakesziről került tavaly a műteremlakásba. Tizenöt ember más és más égtájról, más és más céllal és életúttal, indulati töltéssel, kifejezőeszközzel. Az azonos, a mindenünnen megközelíthető csomópont csupán Szentendre. A „Prológ” utolsó mondatai ezt célozták: az új művészteleppel nem a csak itt alkotó, hanem gz itt élő művészek gazdagodlak. Szó szerint tehát maga a Város. Ök hozzátartoznak a mindennapokhoz, ugyanúgy bosszankodnak, mint más, ha bines friss kenyér a boltban, Vagy ha a romantikus macska- bövek helyett aszfaltot öntenek az utakra. Nem csoda hát, ba részt kérnek és vállalnak a tervekből, ha tanácsot adnak a problémák megoldásához, és ha segítenek, mikor szükség van rájuk. A szoborkert gipszszobraival például sok a gond. A szobrok könnyen törnek, árt nekik az eső. A város vezetői elhatározták, a parkmúzeum anyagát átcserélik eredeti alkotásokra. Az új művésztelep szobrászai egy-egy alkotást ajándékoznak á szabadtéri múzeumnak. Az üzemi kiállítások nem váltak be, sokszor csak az ebédlőben rendezhették meg az alkalmi tárlatot, evés közben pedig nemigen lehet „műélvezni”. A Ferenczy Múzeumban sem találkozhatnak a város dolgozóival, mert a terv, hogy a múzeum a Ferenczy- hagyatékoknak rendez állandó kiállítást, lassacskán valóra válik. A városban egy kifli alakú, háromszáz négyzetméteres galéria épül, ahol lehetőség nyílik a rendszeres találkozókra: vitákra, baráti beszélgetésekre, ankétokra a tárlatok megtekintése után. A művészek társadalmi munkát vállaltak, hogy a galéria mielőbb megnyílhasson (a terv már el is készült), és mindegyikük egy-egy érmet, kisplasztikát, festményt ajánl fel eladásra. A város vezetőinek régi vágya, hogy megszülessen a „Mesterségek utcája”. Mesterembereket költöztetnének a szűk sikátorok műhellyé kiképzett házaiba, ahol talán az országban először valósulhat meg, hogy az ide látogató nem kacatajándékokat, mütyüröket, hanem értékes emléktárgyakat vásárolhat. A művésztelep lakói segítenek megkeresni azokat a mesterembereket, akikre szükség lesz ebben a különleges, mindenben a múltat árasztó utcában. Részt vállalnak az új HÉV- állomás épületének megtervezésében is. Olyan állomást szeretnének, melynek láttán a vendég igazolva látja a mondást: a festők városába érkezett. Igaz — a mondás az idők során elavult, hiszen hét szobrász is él már Szentendrén. Ezek azok a konkrétumok, melyek bizonyítják, nem megközelíthetetlen elefántcsonttorony a művésztelep; akik a házakban élnek, a városnak is élnek. Az egyik itt lakó anyagi gondokkal küszködött. A Ferenczy Múzeum megvásárolta festményét. Bizonyára a művészek dédelgetett álma is valóra válik, hogy valahol a város belterületén legyen még két műteremlakás, ahol egy- egy meghívott hazai vagy külföldi képzőművész tölthetné a nyarat, egy-két itt alkotott mű ellenében. Lehetőséget adna ez a tapasztalatcserékre, s a szentendrei művészet még jobban országossá, nemzetközivé tágulhatna. A kapcsolat tehát jó, s minden bizonnyal alkalmat adhat arra, hogy a gyöngyszem esztétikailag is gyöngyszem maradhasson. A sorozat végéhez ért. Bemutattuk a tavaly átadott műteremlakások lakóit. Befejezésül köszönjük segítségüket, és elnézésüket kérjük a sokszor éjszakába nyúló látogatásokért: Tamás Ervin és Urbán Tamás Szombathely közelében építik a megye egyes vidékeinek néprajzi értékeit összegyűjtő falumúzeumot. Az építkezés első fele 1973-ra készül el négy katasztrális holdon. Képünkön: a, szabadtéri falumúzeum egyik épülő utcája. Szerelmesfilm jük, hogy nagy elismeréssel nyugtázzuk a műsort. Ez már inkább kulisszatitok. Felvetheti valaki a kérdést: nem túlságosan nagy-e a rizikó, kell-e folytatni a részben ismert, részben spontán kérdések közvetlen, egyenesből való megválaszolását. A válasz egybehangzó igen. Még az adás előtt, de azt követően is, többször leszögezte a vitában résztvevő megyei első titkár, Cservenka Ferencné is: feltehetnek akármilyen kérdést, mindenre készek vagyunk válaszolni, amire csak tudunk, legyen az közéleti, lakosságellátási téma. Lehet, hogy az elkövetkező, hasonló interpel- lációs műsoroknál is lesznek szegletes, rosszul fogalmazott kérdések, agresszív kérdezők, a felkészült és hozzáértő vezető — mint láttuk — ilyen körülmények között is mérték- tartással, megfontoltan, s megnyugtatóan válaszol. Ceglédről dzsesszt, muzsikát hallottunk egy kis szöveg kíséretében. Ezt az alkalmat is megragadta a Róna Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, hogy egy kis hírnevet csináljon önmaguknak. ízelítőt kaptunk a megye mező- gazdaságából is. A hét utolsó napján Százezrek gondjairól láttunk riportfilmet. Valamiféle mini-interpelláció volt ez, ám amennyire magasiskola volt a csütörtöki valóságos interpelláció, annyira érdektelen, gyöngén bonyolított ez a záróprogram. Sajnálatos, hogy így sikerült. Szerkesztőnek és műsorvezetőnek egyaránt jobb elképzelésekkel és vonalvezetéssel kellett volna célhoz vinnie a témát. Igaz, hogy akkor a megyei csapatban is — főleg a váci csatárnál — rossz volt a „labdakezelés”. A hét záróakkordja nem volt hát a legideálisabb. Mégis, reméljük, hogy az összkép, a jól, illetve kimagaslóan jól sikerült más produkciók valóban visszaadták egy nagy megye millió gondját és szép hétköznapjait is. t. gy. DA CAMERA Dl PRAGA A „Da Camera di Praga” kamaratrió számos külföldi sikeres turné után a magyar közönségnek is bemutatkozott. Hétfőn este á Várpalota lovagtermében preklasszikus műveket adtak elő. Október 21-én a Nemzeti Múzeumban, a Beethoven és kortársai című kiállításon hallhatják a kiváló együttest a zenebarátok. Az ezt követő napon Fertődön, s végül október 23- án a TIT Kossuth Klubban tartják a záróhangversenyt. — Vasárnap folytatódott Szarvason a Tessedik Sámuel halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett tudományos és művészeti hetek programja. Az egész élet szerelem, a Szerelmesfilm szerint. Vagy: az ifjúkor szerelem, amely meghatározza az életet. A szerelem kezdetének, kiteljesedésének, elmúlásának érzetei és képei kitörülhetetlen örömöket és fájdalmakat — állandó emlékeket — teremtenek az ember lelkében. De a szerelemnek vannak tartozékai, sallangjai — szülők, ismerősök, ismeretlen arcok, házak, falak, utcák, szobák, sorsfordulók, események, barátok, ellenségek... — amelyek úgy veszik körül a szerelmet, mint képet a keret, s csak akkor válhatnak két ember kapcsolatának lényegévé, ha nem mellékes epizódok, hanem társadalmiak. Szabó István, a film rendezője és írója, megkapóan őszinte önvallomásként a szerelem kereteit ábrázolja rendkívül tehetséges képi megjelenítő erővel. Stílusa jellegzetesen „szabóistváni” — előző két filmje, az Álmodozások kora és az Apa szerves folytatása, trilógiává teljesedése. Képi leleménye kifogyhatatlan és teljesen sajátos. Könnyed, szinte lebegően odavetett epizódjai közvetlen tartalmukon kívül csaknem kivétel nélkül közvetettebb, áttételesebb — ha úgy tetszik szimbólikusabb — értelmet is nyernek. A magyar filmművészetben kevesen tudnak ilyen gazdagon és árnyaltan fogalmazni — és „filmül”. A titka — tehetségén, felkészültségén, stílusérzékén kívül —, hogy Szabó személyes élményeit egy az egyben fogalmazza meg. A személyes élmények lehetnek érdektelenek. Vajon számot tarthat-e érdeklődésre a film főhőse, Jancsi, aki gyerekkori játszópajtásába, Katába szeret bele és Kata, aki viszonozza ezt egy szép kamaszkori szerelemben? Vajon érdekelhet-e bennünket, hogy Kata disszidál Franciaországba, Jancsi itt marad, majd néhány év múlva meglátogatja, feléled a szunnyadó szerelem, de a fiú mégis visz- szajön? kereteit a mindenkori társai dalmi adottságokba, a környezetbe ágyazza be. 1944 és 45, az ötvenes évek eleje, 1956 és a jelen Jancsi és Kata akkori lényegén át elevenedik meg. Szabó a szerelmet a közös élményszerzéssel határozza meg. Minél főbb, minél fontosabb, minél jellegzetesebb és meghatározóbb közös élménye van két szerelmesnek, annál inkább együvé tartozók. A film lényege ez, és az ebből kiágazó történelmi csomópontok — gyermeki, kamasz-, vagy felnőttkori — megjelenítése, a szerelmesek együvé tartozásának a legkülönfélébb társadalmi és történelmi helyzetekben való megnyilvánulása. így válhatnak a szerelem keretei a szerelem lényegévé, mert ezek nem egyszerű keretek — szülők, szobák, szagok... — hanem sorsfordulók. Szabó vallja, hogy a szerelmet is a társadalom határozza meg, erősítheti és szét is rombolhatja. Szemére vethetnénk az alkotónak, hogy a kitűnően sikerült első részt nem követte egy még jobb második, illetve a film második fele erőtlenebb az elsőnél. Szemére vethetnénk, hogy szigorúbban — és rövidebbre — vághatta volna ezt a részt. De mentségére: éppen itt akarta még jobban bizonyítani a szerelem kereteinek meghatározó jellegét. Lőrincz József operatőr kitűnő segítőtársnak bizonyult. Bálint András és Halász Ju-r dit legnagyobb érdeme az, hogy olyan filmet segítettek — reméljük sikerre —, amely a magyar filmművészetben hiányzó stílusú színészi játékkal örvendeztetett meg bennünket — amely kedves, könnyed, természetes, a színész emberi egyéniségének kifejeződését nyújtja. Berkovits György A Magyar Hajó• és Darugyár Váci Gyáregysége FELVÉTELRE KERES lakatosokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán, Vác, Derecske dűlő. Szabó István a szerelem Leányvásár L Pécsváradon, a Zengő lábánál fekvő ősi településen vasárnap ismét megrendezték a híres Lukácsnapi leányvásánt. A sajátos néphagyomány eredete századokra nyúlik vissza. A festői környezetű pécsváradi völgy évszázadokon át a három szomszéd megye — Tolna, Baranya és Somogy — gazdáinak találkozó helye volt. Adtákvették áruikat, majd a környékbeli ősgesztenyés frissen sütött termése és újbor mellett kicserélték híreiket. A szülők magukkal hozták eladósorba került lányaikat, házaso- dásra érett fiaikat is s a vásár alkalmával kötött ismeretség nem ritkán házassággal végződött. Pécsvárad zászlódíszbe, öltözött vasárnap; az utcák dalos köszöntőktől, zeneszótól voltak hangosak. régi vásárok langulatát komédiások, kikiáltók s nem utolsó sorban tarka sátorosok idézték; ez utóbbiakban hímzők, szűcsök, szövők, bábosok, papucsos mesterek, kerámiakészítők kínálták áruikat. Délelőtt átadták a IV. országos „Gerencsér Sebestyén” fazekaspályázat díjait és megnyitották a fazekaskiállítást. A gazdag kulturális programnak mintegy kétszáz szereplője volt. TV-FIGYEEÓ Pest megye képernyőn -
