Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-15 / 242. szám

XIV. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM 1970. OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK A terv: két műszak Termel a húsüzem hurkából, kolbászból nem tudnak eleget gyártani HOLNAP: az MSZMP városi küldöttértekezlete A város kommunistái hol­nap a művelődési otthon ta­nácskozótermében reggel 9 órakor küldöttértekezletre gyűlnek össze, hogy számot vessenek az elmúlt négy év eredményeivel és megvitassák a további feladatokat. Rákóczisok a szőlőben E héten hétfőtől csütörtö­kig, az állami gazdaság fe­ketéi szőlőjében mezőgazda- sági munkában vesznek részt a II. Rákóczi Ferenc általános iskola felsőtagozatos tanulói. A program igen népszerű: Szőlőszüret. Autóbörze Vasárnap ismét sor került a szokásos nagykőrösi autóbör­zére a Cifracsárda mellett. A forgalmon meglátszott, hogy vége a nyárnak. A szokásosnál kisebb volt a kínálat. Miskey-emlékvcrseny novemberben A Szabadság Termelőszö­vetkezet és az ÁFÉSZ közös húsüzeme, a néhány hetes pró­bagyártás után, rátért a ren­des üzemelésre. Készítményeit a fogyasztó közönség megelé­gedéssel és szívesen fogadta. A legjobban a hurkát és a kolbászt keresik, amelyekből nem tudnak eleget gyártani. — Hetenként általában 25 hízott sertést vágunk és dolgo­zunk fel, a Szabadság Terme­lőszövetkezet hizlalójából. Emellett bérbe is vágunk az ÁFÉSZ húsboltjának és a szo­ciális otthonnak — mondotta Gulyás János, az üzem veze­tője. — Áruválasztékunkat igye­kezünk bővíteni. Fő szállítás hetenként kétszer van, de va­lamit majd mindennap szállí­tunk a szövetkezet boltjaiba. Legtöbb árut kér a Petőfi ut­cai 13-as, a mozi melletti 17-es és az új tormási 75-ös üzlet. Hurkából hetenként 350—400 kilogrammot készítünk, de 20 mázsa is elfogyna. Látogatásunk alkalmával szétnéztünk az üzemben, ahol most is nagy mennyiségű főtt gépsonka és kolbász füstölő- dik, szalonnák és húsfélék áz­nak a páclében. Minden gyártmányból min­tát küldenek a budapesti egészségügyi intézetnek. Az üzemben négyen dolgoznak, sokszor napi 10—12 órát. Elseje óta ott működik Ja- kabházy Ferenc is. Beszéltünk azután a 13-as ÁFÉSZ-bolt vezetőjével, Mo- csai Sándorral, aki elmondotta, hogy a húsüzem készítményei közül a hurka, kolbász mel­lett, szívesen vásárolja a kö­zönség a házizsírt, a császár­húst és a többi húskészítmé­nyeket is. Ezek a termékek nagyban növelik az ÁFÉSZ- üzletek forgalmát. (A megnövekedett igény mi­att az ÁFÉSZ vezetői most tárgyalnak arról, hogy az üze­met két műszakra állítják, ha megfelelő szakembereket tud­nak találni. — A szerk.) (kopa) Novemberben megkezdik a zártkertek telekkönyvezését Ml TÖRTÉNIK, HA MEGHAL A TULAJDONOS? Ebben az évben ismét sor kerül a Sportotthonban a ha­gyományos Miskey Árpád bir­kózó emlékversenyre. Novem­ber 21-én és 22-én kerül sor az országos II—IV. osztályú, kötöttfogású viadalra. A meghívók elkészültek és már el is juttatták őket az ér­dekeltekhez. Az előrelátó szer­vezés remélhetőleg népes me­zőnyt biztosít az emlékver­senyre. Városunkban a tavasszal kiosztották a zártkerteket. Azokat az igényjogosultakat, akik valamilyen ok következ­tében nem kapták meg a zárt­kertet, a rendelkezésre álló területekből fokozatosan most elégítik ki. Dr. Hanny Vilmostól, a vá­rosi tanács osztályvezetőjétől megkérdeztem, hogy mikor indul meg a zártkerteknek a tulajdonosok nevére való te- lekkönyvezése? — A jogosság felülvizsgá­lása, a telekkönyvezés élőké­„Zsuga" a Hajnal utcában Fél nyolc múlt néhány perc­cel. A nap süt, a levegő azon­ban csípős. Sietnek az embe­rek a munkahelyükre. A Hajnal utcában divatja­múlt gyerekkocsi. Nagy halom göncön göndör hajú csöpp­ség alszik. Három kisgyerek a kocsi előtt parkol, kettő az út padján ül, egy az út- köveze­tén. Előttük cigarettacsikk füs­töl, kezükben kártya. No, meg a lábuk előtt pénz. Zsugáz- nak. A legidősebb sincs közü­lük talán hétéves sem. Nem tudok még most sem mit gondolni, csak keresni tu­dok, magyarázatot, mentsé­get, de nem találok. Mit lehe­tett volna tennem? Szétzavar­ni a társaságot, elvenni a ci­garettát — ért volna valamit? Vagy helyesen tettem, hogy szótlanul elmentem mellettük? Most sem tudom, de érzem, hogy mások sem tudnak mit tenni! Azt érzem, hogy el kell zavarni a szemetesedényben ételmaradék után kutató gye­reket. De adni helyesebb-e, rászoktatni a koldulásra? Milyen jó lenne ebben a kérdésben végre világosan látni! Évezredek sötétsége után most is sötétben botor­kálunk. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Viva Maria. Színes francia— olasz filmvígjáték. Fősz.: Bri­gitte Bardot és Jeanne Mo­reau. Korhatár nélkül megte­kinthető! Kísérőműsor: Szimfónia fe­hérben. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. És inkább szótlanul elme­gyünk. Ez a könnyebb!? És erkölcstelenebb. sz n. A SENIORNAK AZ ENGE­DÉLYÉVEL szerdán és szom­baton is el lehetett hagyni az iskola területét. Aki megszeg­te ezt a szigorú törvényt, azt könyörtelenül megbüntették. Először egy hétig nem kapott kimenőt, majd fogságra ítél­ték. Ha valaki a várost hagy­ta el engedély nélkül, annak pedig legalább hatszor vertek a nadrágjára. Az esteli könyörgés végez­tével a diákoknak vissza kel­lett menniük a kollégiumba a városból. Ha mégis kapu­zárás után érkezett volna meg valaki, azt a reggeli ébresz­tőig, nyáron hajnali 4, télen hajnali 5 óráig, nem enged­ték be a kapun az éjjeliőrök (vigilek). Akadtak persze olyanok is, akik nem voltak „hajlandók” hajnali 4-ig az utcán álldogálni, hanem egy­szerűen bemásztak az iskola kerítésén. De mivel a taná­rok szintén voltak 16—18 éve­sek, ismerték ezt a „szokást” is, és a törvény kimondta, hogy aki a kerítésen jő be, az tétessék áristomba vagy pálcáztassék meg. A kimara­dások legfőbb okai közé első­sorban a bálozások tartoztak. szításé már tart, és előrelátha­tólag a jövő hónapban meg­indul a véglegesítés. Lesznek olyanok, akik nem kapják meg a részükre kijelölt zárt- kertterületet, ha nincs meg a kellő igényjogosultságuk, vagy ha például az egyik he­lyen a férj, máshol pedig a feleség is igényelt, mert egy családnak csak egy zártkert jár. — Ha meghal a tulajdonos, mi történik a zártkerttel? — Ebben az esetben a zárt­kertet egy családtag örökli, te­kintve, hogy a terület nem osztható. Ha az örökösnek szintén van zártkertje, örök­ségét egy éven belül eladhat­ja. Ha nem adja el, akkor a tulajdonjog visszaszáll az államra — mondotta az osz­tályvezető. — k — a gimnáziumi törvé­nye*. a bálozást, a kévéház- ba való járást szigorúan meg­tiltották. Aki mégis megszeg­te ezt a tilalmat, azt először a tanulótársai előtt 6 pálcá­val, másodszor 10, harmad­szor 15 pálcával büntették, negyedszer pedig elcsapták bizonyítvány nélkül. A kocs­mákban verselők is hiába vé­dekeztek, hogy ott a bor kor- tyolgatáSa közben szállja meg őket az ihlet, ennek el­lenére 12-szer vertek a nad­rágjukra. Mindezekből persze nem lehet azt a következte­tést levonni, hogy az ifjúság­nak nem biztosítottak semmi­féle szórakozási lehetőséget. Igenis biztosítottak! Min­dennemű játék a táncon kívül — például a sakkozás — meg volt engedve, de pénzre nem lehetett játszani. A gimná­ziumba járók az utcán csak egy társukkal mehettek vé­gig. Mégpedig könyvvel a ke­zükben, hogy meg lehessen őket különböztetni a mester- legényektől. E?t a törvényt az idevalósiak nem tartották be. Ebéd vagy vacsora ürügyén a szüleikhez akartak menni, s közben máshová mentek. Ter­mészetesen nem járt haszon nélkül a csoportosan való sé- tálás. Küldöttek villanófényben Viszonzás a bizalomért Hiába mondja nekem, hogy a legjobban gépesített vállalat a DÉMÁSZ üzemegység, s hogy mennyit fordítanak az irodák korszerű számológépek­kel való felszerelésre: mégsem irigylem. Nem könnyű a mun­kája a pénzügyi csoportnak és a x vezetőjének, V. Szűcs Györgynek. Két megye területén 100 ezer fogyasztó — és millió pa­nasz, reklamáció. Van, ami­ben hibásak, van, amiben vét­lenek. Nem könnyű az egyez­tetés, a tisztázás. E nehéz feladat mellé vál­lalt még jókora társadalmi te­vékenységet. Titkára a szak- szervezeti bizottságnak, párt­tag, akiben megbíztak társai, s a közel 60 tagú alapszervezet egyik küldöttjeként delegál­ták a városi pártértekezletre. Hogyan bírja energiával? Talán azért, mert nem az el­kényeztetettek fajtájából való, hanem azok közül, akik életük minden kis előrehaladásáért keményen megküzdőitek. 194*9-ben DISZ-tag lett — abban az időben úgy járt át Kecskemétre iskolába: kerék­párral, hogy a füle lefagyott, s most, amikor évtizedek után találkozott iskolatársával, az így üdvözölte: — No, hogy vagy, te lefagyott fülű? S valóban; a kemény mun­kában nincs szégyellnivalója. 1957-ben került vissza Kőrös­re, a DÁV-hoz, alapító tagja volt a KISZ-szervezetnek. Négy esztendeig viselte a tit­kári tisztséget. Munkáját időn­ként katonáskodások szakítot­ták meg. 1960-ban lépett a pártba. Két évig szervező tit­kár is volt. A szakszervezeti titkárságot erős kezű, jó szer­vezőre akarták bízni, a válasz­tás V. Szűcs Györgyre esett. Megállja a helyét, fáradhatat­lan itt is. Kérdésemre, hogy áttanul­mányozta-e már az értekezlet anyagát, magától értődő igen­nel válaszolt: „Rendkívül érdekelt, hogy az alapszervezeti taggyűléseken elhangzott gondok és nehézsé­gek hogyan jelentkeztek a be­számolóban. örömmel állapít­hattam meg, hogy alapszerve­zetünk tagsága szinte minden kérdésben a helyes megol­dást választotta. Ugyanakkor tájékoztat a be­I számoló a város életéről, fel­adatáról, széles területről, mindenről szó van, ami vitaté­ma lehet — s ez a jó. Ami üzemegységünket illeti, talán a beszámoló a városban betöltött fontos szerepével nem arányosan foglalkozik.” V. Szűcs György minden fel­adatára pontosan készül. A pártértekezletre is. Tudja, hogy a bizalmat, amit társaitól kapott, csak lelkiismeretes munkával viszonozhatja... sz Megépítik a bekötő utat Október elsejei számunkban adtunk arról hírt, hogy a gáz­vezeték szereléséhez szükséges bekötő utat, amely a gázfoga­dó állomáshoz vezet majd, jó lenne, ha még a tél beállta előtt megépítenék. Cikkünkre válaszolt a városi tanács építési osztályának elő­adója, amelyben azt közli, hogy az utat a Pest megyei Ut- és Hídépítő Vállalat építi, megrendelője a TIGÁZ, és az utat a negyedik negyedévben megépítik. Reméljük, még a fagy előtt elkészül a nagyon fontos út. Jövő évre szerződik a konzervgyár A konzervgyár október 12-ig 7 ezer 100 hold zöldség­félére, 4 ezer 100 vagon ter­ményre kötött szerződést a jö­vő esztendőre. Sárgarépára, zöldséggyökér­re, zellerre, paszternákra, fő­zőtökre és csemegekukoricára már befejeződött a szerződés- kötés. ASZTALITENISZ-TOBORZÓ Kicsit emlékezünk Ül a földrehelyezett mázsa előtt egy fórumládán, Herceg Balázs. Ö is méregeti a szüre­telő dolgozók által behordott szőlő súlyát. Itt is harminc­tagú cigány brigád dolgozik Kolompár István brigádveze­tővel. — És kifogástalanul! — jegyzi meg Herceg Balázs. — Nem gondoltuk ugye — fordulok újra Herceg felé —, amikor hét-nyolc évvel ezelőtt az első gyökeres vesszőkkel megkezdte a telepítést, hogy abból még bor is lesz. Hogy azt megérjük, mind a ketten. Előttem van a kép, amikor a megvonalazott homokba be­lefúrták az első vesszőket, és egy veder vizet öntöttek utá­na... Repül az idő... sóhaj­tunk mind a ketten ... — Én még kibírnám 10 évig ezt a munkát — mond­ja a 72 éves Herceg. — Én is! Akkor ebben ma­radunk! És egy kézfogással megpecsételtük. (fehér) A Nagykőrösi Kinizsi aszta­litenisz sportiskolája harma­dik, negyedik és ötödik osztá­lyos leányok és fiúk részére, akik kedvet éreznek az aszta­liteniszezéshez, felvételt hir­det. Jelentkezni minden kedden és csütörtökön délután 5 és 6 óra között lehet a Sportott­honban, Nagy Imre edzőnél. S ff«“ I J j"«5 w 1 «Hl I J iSZZTi h Yü \_) éü K 85 I Kézilabdás hírek TÖBBSZÖR ELŐFORDULT ugyanis, hogy a gimnazisták verekedni kezdtek a városi mesterlegényekkel, s ekkor, ha meg akarták őrizni a te­kintélyüket, bizony szükség volt minden egyes ökölre. A rendbontók megfékezésére nemcsak a városi tanács for­dított nagy gondot, hanem az iskolaszék is. Mivel a tudás alapjának a latin nyelvet tar­tották, ezért kötelesek voltak a gimnazisták még az utcán is latinul beszélni egymással. Az iskola kapuján kívül a diákokat az öltözetük alapján lehetett még megkülönböztet­ni a mesteri egényéktől és a paraszt gyerekektől. Formaruhát kellett horda­niuk a tanulóknak, melynek kabátja és a nadrágja azonos színű anyagból készült. A ka­lap széleit fel kellett kötni. A csizma nem lehetett hegyes orrú, amilyen abban az idő­ben nagyon divatos volt. Aki a haját nem nyíratta rende­sen és homlokába fésülte, az nagyon hamar a börtönbe ke­rült. HA VALAKI MÉGIS más­féle ruhát készíttetett magá­nak, az azt nem viselhette. Köpönyeget is csak kizárólag esős időben és nagy hidegben vehetett fel a tanuló. Ingujj­ban még az iskola folyosóján sem volt szabad mutatkozni E törvények felett már két­ségtelenül eljárt az idő. De azért az akkori diákok helyt­állása és életrevalósága mée ma is követendő példa. Pesti László Kecskeméti BRG—Nagykő­rösi Építők 22:11 (14:6). A Bács-Kiskün megyei baj­nokságban 12 ponttal vezető, már bajnok kecskeméti csa­pattal vívott jó edzőmérkőzést a körösi női csapat, pénteken. Az elején ügyesen mozogtak a hazaiak is. Később gyors, egyéni akcióból szerzett veze­tést a jó lövőkkel rendelkező, jobb erőnlétfl, gyors vengéd- csapat. Az Építőkben a követ­kezők játszottak: Nyitrai R. — Fehér, Bakonyi, Szarka A., Ap­ró, Horváth A., Zsoldos, Pet­ák, Parragh, Matkovics, Hat­vani, Papp, Szebellédi, Duzs. ★ Szombaton öt csapat rész­vételével került sor a körzeti középiskolai férfi kézilabda­bajnokságra. Az öt hete mű­ködő körösi tanulók is pályá­ra léptek, de ellenfeleik — érthetően — jobbak voltak. Eredményeik: Ceglédi Köz- gazdasági Szakközépiskola— Nagykőrösi 224-es Iparitanuló­iskola 10:4. Monori Gimná­zium—Nagykőrösi 224-es Ipa- ritanuló-iskola 12:4. A következők szerepeltek a körösi csapatban: Torma, Ju­hász I. — Bakos Gy., Vadany K.. Gál G.. Horváth J., Somo­gyi, Abonyi S„ Varsányi D., Csónó. ★ Az október 7-ére tervezett Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi Építők férfi és ifjúsági barát­ságos mérkőzés elmaradt. A 18 ceglédi játékos egymás el­len játszott, mert a helyiek közül csak 3 ifista és 1 fel­nőtt játékos (később még 2 felnőtt) jelent meg a pályán. A szobiak hibájából tavasz- szal és ősszel elmaradt, mind­két Nagykőrösi Toldi ITSK— Szobi Vasutas megyei bajnoki mérkőzés két pontját, tehát összesen 4 pontot a körösi női csapat javára igazolta a me­gyei Kézilabda Szövetség. ★ Két körösi aranyérmes a HLV országos döntőjén! A tizenhat főből álló Pest megyei válogatott tagjaiként négy körösi kispuskád vehetett részt a fővárosban lebonyolí­tott Honvédelmi Lövészver­seny országos döntőjén. Négy korcsoportban versenyeztek. A körösiek így szerepeltek: Férfi ifjúsági egyéniben (71 induló): ... 49. Illés Balázs (Konzervgyár Il-es telep) 20/ 143. Felnőtt női (73): ...35. Ba­konyi Katalin (Konzervgyár I)1 20/138 idegeskedve. Ifjúsági női (77): a szoros élmezőnyben ... 6. Csete Má­ria (Toldi) 20/163, 8. Papp Te­réz (Konzervgyár I) 20/166. Az ifjúsági női csapatver­senyt 60/498-cal Pest megye nyerte, amelynek Csete és Papp is aktív részesei voltak. Felkészítőjük és edzőjük id. Bocskai László is dicséretet ér­demel. Sulyok Zoltán Mai sportműsor Asztalitenisz Kossuth iskola, 17 óra: A Kinizsi tehetségkutató ver­senye az iskola úttörői részére. Diákélet az iskolatörvények tükrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom