Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-14 / 241. szám

6 1970. OKTÓBER 14., SZERDA A csőrepedés közbeszólt... Diákklub az alagsorban A kenyeret megjelölték Elítélték a kegyetlen anyát Ha egy nedves, ócska, alag­sori raktárhelyiségből a diá­kok saját erejükből klubot hoznak létre, ez rendkívül jó dolog. Talán csökken az utcá­kon céltalanul lődörgők, s a presszóba járók száma. A fia­talok igy nyugodt helyen, hasznosan tölthetik el szabad idejüket. Nagykátán, a Damja­nich Gimnáziumban legalább­is ezt könyvelik el legnagyobb sikerüknek. Pedig az idei tan­évben az indulás egyáltalán nem volt könnyű. Erről be­szélt Kazinczy Katalin és Czervan Valéria, a két klub­vezető. — Pinceklubunkat közös erővel hoztuk létre. A tavalyi negyedikesek ötlete volt, s az ő kezdeményezésükre alakítot­tuk át a raktárt szép, hangula­tos teremmé. De az aktív klubélet csak ezután indul paajd meg. — Miért? — A tanév elején, amikor először lejöttünk, s kinyitot­tuk a vasajtót, alig akartunk hinni a szemünknek. A plafo­non nagy rés tátongott, és a padlón legalább három centi­méter magasan állt a víz. A csőrepedés közbeszólt. Először a berendezést — székeket, Enyhén ' Szentendrei Járási Javító, Szolgáltató és Ruházati Ktsz elnökének. ' Kedves Elnök Elvtárs! A napokban meglepő kül­deményt vettem át a postástól szerkesztőségi szobámban. Mi­után kifizettem a személy szerint nekem címzett kül­demény átvételi díját — harmincöt forintot és a szo­kásos borravalót — felnyitot­tam a Barbonta S. fotóripor­ter feladójú borítékot. Abban egy nyugtát talál­tam harmincöt forintról az önök bélyegzőjével a küldött „albumért”. Nylontasakban kettéhajtott szürke lapra két fényképet ragasztottak. Még­hozzá a pomázi kertbarát klub kiállításáról, amelyen hivatalosan, mint újságíró vettem részt és amelyről más­asztalokat, televíziókat — mentettük ki a vízből. Aztán meg kellett várni, amíg meg­száradtak a falak. — Most viszont már nyoma sincs a csőrepedésnek ... — Szerencsére. Azonnal ne­kiláttunk a helyiség rendbe­hozatalához. A III/C például a múlt héten újrafestett min­dent. — Kik a klubtagok? — Csak azokra számítunk, akik nemcsak beszélnek, ha­nem tesznek is valamit azért, hogy tartalmas klubéletünk legyen. Szeretnénk azt is, ha nemcsak a tanulmányi ered­mény és magatartás alapján je­lölnék ki az új klubtagokat az elsősök közük Hiszen számta­lan példát tudunk felhozni ar­ról, hogy nem mindig az osz­tályzatok a legfontosabbak ... — Havonta kétszer komoly előadást hallgatunk majd vé­gig. Emellett minden szomba­ton összejövünk. Minél több olyan rendezvényt szeret­nénk, mint amilyen például az emlékezetes Váci Mihály em­lékműsorunk volt. Emellett TIT-előadókat hívunk meg, akik társadalmi és gazdasági életünkkel kapcsolatos kérdé­szólva... nap tudósításom jelent meg a Pest megyei Hírlapban. Enyhén szólva, különös módszernek tartom, bármeny­nyire is ügyes fogás, hogy utánvéttel olyan postát kül­denek bárkinek, amit nem rendelt meg. Ha számításba veszem, hogy a megnyitón há­nyán vettek részt s ha azok jelentős részének — akiket azonosítani tudtak — ilyen módon szereztek meglepetést, nem is volt haszontalan do­log ott fotózni. Miután megkérdezésem nél­kül 35 forintért kedveskedtek a két, egyébként kitűnő kép­pel, ezennel visszaküldöm őket. Remélem, mások is kö­vetik majd a példámat. Válaszát és pénzemet visz- szavárva üdvözlöm: sekre adnak választ. A cél: olyan légkör alakuljon ki, ahol mindenki jól érzi magát, s va­lamennyi klubtag megtalálja az érdeklődésének megfelelő témakört. S ha egy tanár le­jön közénk, kérjük, hogy arra a kis időre — ha csak pár órá­ra is —, legyen ő is diák ... Harminchatezer állami gon­dozott van az országban. A po­mázi gyermekotthon április 22-én egy 9 éves lányt és egy 12 éves fiút vett fel. Veres Er­zsébet és Veres István Ceglé­den lakott a XI. kerület 245. számú házban. Szüleik él­nek ... HIVATALOS FELJEGYZÉS 1970. április 11-én megje­lent a gyámhatóságnál Bódi Istvánná, és bejelentette, hogy április 9-én a kora hajnali órákban a vasúti töltésen ta­lálta Veres Istvánt és Veres Erzsébetet. Kérdésére a gyere­kek elmondták, hogy édes­anyjuk és nevelőapjuk elza­varta őket a lakásból, az éj­szakát a ház melletti félig le­omlott fáskamrában töltötték. Mindketten nyers krumplit rágtak. Bódiné megfürdette, megetette, este lefektette őket. Egész éjjel remegtek, kiabáltak. JEGYZŐKÖNYV A gyermekek anyja 1955-ben kötött házasságot Veres János­sal. Elválásukig, 1969. január 20-ig, hat gyermek született házasságukból, akik köziül Er­zsébetet és Istvánt a bíróság az anyjához helyezte, de ő csak ez év januárjában vette ma­gához őket. Április 15-én, ami­kor iskolából jövet meglátták anyjukat, a kislány a vonat alá akart feküdni. Az anyja kéri a gyámhatóságot, hogy rendel­je el István és Erzsébet álla­mi gondozásba vételét. HATÁROZAT A gyámhatóság Veres Ist­ván és Veres Erzsébet ceglédi lakosokat állami gondozásba veszi és a Pest megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézetbe beutalja. Indoklás: a gyámha­tóság megállapította, hogy az anya és élettársa a gyerme­keknek nem adott enni, nem járatták őket iskolába, és bán­talmazták őket. Április 9-én azzal a szándékkal mentek a sínekhez, hogy vonat alá vetik magukat. VÁDIRAT Terhelt: Veres Jánosné. A bűncselekmény: ifjúság elleni bűntett. Ceglédi Járásbíróság, szeptember 28., nyilvános tár­gyalás. — A vádat megértettem, bű­nösnek érzem magam. Való­ban éheztek a gyerekek, mert amikor élettársam otthon volt, nem adhattam nekik enni, A Pityu nagyon rossz viseletű volt, élettársam azt mondta, azzal bünteti, hogy nem ad neki enni. MEGSZÓLALNAK A TANÜK — A gyerek szerint a ke­nyér meg volt jelölve, ha vág­nak belőle, észre lehessen ven­ni... — Egyszer a sárgarépás ve­remből jöttek késsel, sárgaré­pát ettek... — Azt mondták a gyerekek­nek, ássatok magatoknak egy gödröt, az lesz a ti lakáso­tok ... — Eleinte vadak voltak — mondja a nevelőszülő —, ha rászóltam Erzsire, megrémült, sikítva elszaladt. Pista már kezd írni, Erzsi nagyon bete­ges. Pityu még gyakran kiabál álmában, mindig az anyjáról beszél, hogy milyen rosszul bánt vele. Nagyon vágyik a szeretetre, valósággal csüng rajtam. — Megfürdettem, megetet­tem őket, enni adtam nékik — mondja Bódi Istvánná. — Két hétig voltak nálam. Bódi Istvánná cigány. VÉGINDÍTVANY — Indítványozom, hogy a járásbíróság mondja ki bű­nösnek Veres Jánosné vádlot­tat ifjúság elleni bűntettben, és ítélje szabadságvesztésre. Eny­hítő körülmény javára nem értékelhető, bűnét súlyosbítja, hogy azt két, értelmileg káro­sult gyermekkel szemben kö­vette el. Az anyát egyévi, szigorított büntetés-végrehajtási helyen eltöltendő szabadságvesztésre ítélték. A vádlott enyhítésért felleb­bezett. Szabó Alfréd Kecskebékák A Hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Termelőszövetkezet esztendők óta foglalkozik kecskebékafogással A béká­kat a téli hónapokban Fran­ciaországba exportálják. Az elmúlt esztendőben 200 mázsa kecskebékát exportáltak Haj­dúszoboszlóról, s az idén na­gyobb mennyiséget küldenek a megrendelőknek. Komáromi Magda 4P A Pest megyei Epitőanyag- és Szerelőipari Vállalat MEGKEZDTE A FOLYAMI KAVICS ÁRUSÍTÁSÁT VERŐCÉN. Irányár (a rakodás dijával együtt) msenként 45 Ft. Befizethető kedden, csütörtökön és szombaton, Verőcén, az Árpád út 27. szám alatt (a posta mellett). A Ganz Műszer Művek ÁRAMMÉRŐGYÁRA (Gödöllő, Erzsébet park) az alábbi gépeket üzemképes állapotban ELADJA: egy db IM 50 típusú, 80 gramm teljesítményű dugattyús műanyagfröccsgép egy db KSZG 4/500 típusú palástköszörűgép Telefonszám: Gödöllő 11/171 m.á. Ogyintéző: Csepeli Jánosné (falus) Foto: Gárdos mikor apám meghalt, olyan egyedül A maradtam, mint Rooinson a Senki szigetén, anyám idegenben, a nagy- szüieim mar nem eltek, csak az apámnak egy távoli unokaöccse, az jött el hozzám, hogy eladja a lakást és magaval visz, de én megmakacsoltam magam, a lakást nem adom, inkább egyedül éleik ben­ne, hogy miből, azt meg nem tudtam, csak azt, ha veszni hagyom a lakást, kiszolgálta­tott leszek teljesen, inkább abbahagyom a ta­nulást és dolgozni megyek, csak azt intézze el nekem, hogy maradhassak, a többit bizza rám, valami kevéske pénzem maradt az apám után, meg a ruháit is eladhatom, kihúzom va­lameddig, nincsenek nagy igényeim, addig könyörögtem neki, amíg megsajnált és azt mondta: gondolkozik a dolgon, mit tehetne az érdekemben, de addig is maradjak nyug­ton, ha nem félek egyedül és ha nincs el­lenemre, ide küldi hozzám a lányát, ketten jobban msgieszünk, Klára biztosan kiugrik a bőréből örömében, ha megtudja, hogy nem kell ezután Újpestről bevillamosoznia, itt dol­gozik a közelben, egy hivatalban, az egyik szobában jól megférne, én meg a másikban, Klára húszéves és útáija a hajnali kelést, a szobát is biztosan megfizetné, szóval legyek csak egészen nyugodt, az idő mindent elsi­mít, az én dolgomat is és Klára még aznap este megérkezett, akkor találkoztunk először, mert apa nem tartotta a kapcsolatot az uno- kaöccsével, Klára taxival jött és két jókora bőrönddel, a nyakamba borult és azt mond­ta: nyugi, testvérke, nagy jót tettél velem, most rajtam a sor, hogy megháláljam és éjfélig együttes erővel átrendeztük a két szobát, közben egymást akartuk túlbeszélni, annyi mondanivalónk volt egymás számára, át is kopogtak a szomszédból, a Kerekesné: micsoda dolog ez, még ki sem hűlt az apám teteme, máris viháncolok, ettől egyszeriben elpárolgott a jókedvem, de Klára nem hagyta annyiban, azt mondta: a halottaknak már igazán mindegy, hogy sírok vagy nevetek és az apám biztosan örülne, amiért jókedvű vagyok és én ne hallgassak soha senkire, mindig csak azt tegyem, ami jólesik, amióta e szerint él, jól érzi magát és most biztosan még jobb lesz, mert az apja mindenért ma- cerálta, az is baj volt, ha este tíz után ment haza, ő már felnőtt, dolgozó nő, neki ne mondja meg senki, mi helyes és mi nem, tudja azt magától is és én nagyon boldog voltam, hogy a háromévi temetői hangulat után, ami anya távozását követte, egy ilyen életvidám barátnőre tettem szert, Klára mel­lett esténként mindent elfeledtem, ami volt, csak az létezett, ami van és az csodálatos volt, Klára nemcsak a testvérem, hanem az anyám és a barátnőm lett, igy éreztem akkor, talán azért, mert apám miatt nem jártam társaságba és Klára mindennap hozott vala­mi új színt az életembe, hol egy szál virá­got, hol egy olyan étel receptjét, ami addig soha nem ettem, máskor meg két szem ko­nyakosmeggyet és nekem minden vele töl­tött nap ünnep volt a három sívár, szomorú esztendő után, Klárának mindig volt valami ötlete, hogy engem felvidítson, olyan lelkes volt, mint egy induló és hetenként átrendez­tük a lakást, mert szerinte a változatosság a legjobb ellenszere az unalomnak és mindig felfedeztünk valamit: egy régi fényképalbu­mot, amit azelőtt soha nem láttam, megsár­gult újságokat apám irodalmi dolgozataival, egy kötegnyi verset, amelyekről hiányzott a szerző neve, én mégis tudtam, csak az apám írhatta azokat és megértettem, miért akart költőt vagy legalább irodalomtanárt faragni belőlem, nekem kellett volna kiteljesíteni az álmait, vagy egy színevesztett lepkegyűjte- ményt, amit gyerekkorában fogott az alig olvasható név és évszám tanúsága szerint és előkerült egy fakó szalaggal átkötött levél- köteg is, talán a kettőjük szerelmi levelezése, de nem mertem kibontani, hogy beleolvassak a levelekbe, ahhoz még nem éreztem eléggé felnőttnek magam a tizenhat évemmel és Klára is boztosan ellenezte volna, bár soha nem szólt bele, mit őrizzünk meg és mit dob­junk a szemétbe és én ragaszkodtam apám minden kacatjához, szóval így teltek a nap­jaink, a konyhába csak akkor engedett ki, ha_ már elkészültem a leckémmel és vacsora után mindig felmondatta velem a másnapi feladatokat, s hogy ne érezzem terhesnek a számonkérést, a végén mindig azt mondta: megint okosodott valamivel, amikor ő gim­náziumba járt, nem sok kedve volt a tanu­láshoz, most már bánja, mert nem lett be­lőle más, csak egy irodakukac, havi ezer- háromszázért, az pedig nem sok, ha öltöz­ködni is akarna belőle, még jó, hogy az apja nem vette el a keresetét, ezért én csak ta­nuljak, mert egyedül magamra számíthatok, a tanulásban akkor sem lesz elnéző velem, ha megharagszom is, erre a saját kára ta­nította meg, én meg csak nevettem a fenye­getésén, mivel a dolgomat mindig időben és Mint Robinson a Senki-szigetén becsülettel elvégeztem, apám hozzászokta­tott, aztán egy nap mégis akkora fát vittem haza, hogy a szára kilógott az ellenőrzőmből, az okát ne firtassuk, Klárának sem mondtam el, ettől aztán úgy bepörgött, hogy lekevert két egyforma frászt, szerettem volna a ké­pébe mászni: felettem így ne gyámkodjon senki, zokon vettem tőle az effajta nevelési kísérletet, aminek következtében megromlott a barátságunk, napokig nem beszéltünk, el­csavarogtam, aztán meg Klára tűnt el vacsora után és én már aludtam, amikor hazajött, nem tudom már, meddig tartott ez a harag­szom rád, csak azt, hogy én untam meg előbb, de akkor már késő volt. Klára fülig bele­esett valami öreg pacákba és egyre keveseb­bet törődött velem és az egyik éjszaka külö­nös zajokra ébredtem, először azt hittem, Klá­ra rosszat álmodik, de amikor rányitottam az ajtót, majd eldobtam magam megdöbbené­semben, mert Klára nem volt egyedül, mind­erről azonban csak akkor szerzett tudomást, hogy láttam, amikor később megint meg akart gyapálni valamiért, erre a szemébe vágtam mindent, mire elrohant és csak más­nap este jött haza azzal: elköltözik tőlem, és ha nem árulom el az apjának, hajlandó to­vábbra is kifizetni a lakbéremet, amíg meg­esküsznek és oda is adta mindjárt a hallga­tásom első havi bérét, aztán néhány cuccát összecsomagolta, felírta a címét és a tele­fonszámát és nem jelentkezett ki a lakásból, én meg ott maradtam egyedül, ami. néhány napig irtó izgi volt, aztán meg haláli unal­mas. bámultam esténként a mennyezetet, s ahogy fogyott a pénzem, csak reggel meg es­te kajáltam, aztán már naponta egyszer, az volt a mázlim, hogy az anyám, ha megkésve is, teljesítette anyai kötelességét és a könny­fakasztó levél mellé havi huszonöt dollár apanázst ígért és az első csekket nyomban mellékelte, amivel másnap suli helyett a bankba rohantam, mert márcsak egy tízesem volt és az is apróban, először be akartam ül­ni egy vendéglőbe, hogy kedvemre telefalom magam a hosszú koplalás után, de a bank mellett egy maszek kirakatában felfedeztem egy isteni Lee-farmert, rég buktam már rá. ordított róla a minőség, csudára feldobna a srácok előtt, a tulaj négyszázra tartotta, iz­zadt kis muiki volt, légypapírmosollyal és állandóan törülgette a kopasz fejét, végül három csikóban kiegyeztünk, én meg rohan­tam haza átöltözni, a lakás előtt azonban ott toporgott Klára apja és alighogy belépett mögöttem, se szó, se beszéd, lekevert két fü­lest, csak aztán tért a tárgyra: miért nem szóltam, hogy a lánya elköltözött tőlem, ha ő felelősséget vállalt értem a gyámügyi elő­adónál, kötelességem lett volna figyelmeztet­ni, hogy a lánya összeállt egy férfival, aki nem elég, hogy gyereket csinált neki, valami piszkos ügybe is belekeveredett, sikkasztás és vidéke, most a sorsára várva a Markóban csücsül, igy még arra sem kényszerítheti, hogy feleségül vegye a lányát és lehordott mindennek, biztosan én sem vagyok különb, másként szóltam volna, ő csak jót akart a lá­nyának, amikor ide engedte hozzám, meg nekem is, különben intézetbe vittek volna es ez a hála, neki mindenki így fizet vissza a jóságáért, a fia is, amikor Kitanulta a szak­mát és végre pénzt hozott volna a házhoz, megnősült, ez a munkásember sorsa, tisztes­ségesen felneveli a kölykeit, öt pár cipőt vesz nekik, amíg magának egyet: hát mondd meg, de őszintén, lányom, nem kötnivaló bolond, aki a családjának él és közben belerokkan a gürcölésbe, én még soha nem láttam férfiem­bert sírni, az apám búskomor lett, de köny- nyet soha nem ejtett az anyám után, amikor megszökött, a legszívesebben oda tartottam volna az arcomat, üssön pofon újra, de meg­simogatta a hajam és bocsánatot kért, a po­fonokat a lányának szánta, akit az életben még soha nem bántott, de most már nem üt­het meg egy várandós anyát, felejtsem el, ha tudom és legyek sokkal boldogabb, mint a lánya, aki bánja, ami történt, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, vigyázzak nagyon magamra, mert amit az ember egyszer el­ront, azt nagyon nehéz helyrehozni, legfő­képpen az eljátszott becsületet és apaian megcsókolta két oldalt az arcom, ahol ott égett még a keze nyoma, azzal elment, anél­kül, hogy megmondta volna, mitévő legyek, ennek pedig már két hete és én csak tengek- lengek a világban, sehol sem találom a he­lyem, csak élek magamnak, emberek között és mégis úgy, mint Robinson a Senki szi­getén. Prukner Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom