Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
nn hegyei kJúrtap 1970. OKTOBER 13., KED© sikerültet sajnálom, a rosz- szat szégyellem. — Miből élnek? — Megbízatásokból. Plakát, góbiéin... — Milyen mottót választana önmaga jellemzéséül? — A mottókat ki nem állJelen voltunk A népművelés válságáról tárgyalnak a szellem fórumain, e válságról gyűjthetünk tapasztalatokat bőven a gyakorlatban — közben azonban esendes és szívós népművelők kitűnő eredményeket produkálnak. Szombat este a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára rendezvényén, a Veres Péter irodalmi emlékesten a hallgatóság csendje fejezte ki talán leginkább az ottlevők felfokozott jelenlétét. Szellemi életünk kiválóságai, az elhunyt családtagjai — felesége, fia, — előadóművészek, népdaléneklő diákság, közönség — soraiban nagyszámú gyári munkás — olvasztották össze figyelmüket, érzelmeiket e csendben. Dr. Czine Mihály irodalomtörténész a váci rendezvényt méltatva kiemelte, hogy szinte először kerül sor ilyen emlékezésre országszerte. Ezután az elhunyt emberi tisztaságáról, a befutott pálya egyediségéről szólt. Az estet jelenlétével megtisztelő Németh László Veres Pétert, mint sajátos vezéregyéniséget méltatta, melyhez hasonlót az előző írónemzedéken belül Móricz Zsigmond alakja jelentett. Darvas József elmondta, a felszabadulás előtt Veres Péterrel mint kutatták gondolatban, érzelmekkel a megvalósítandó szocializmus lehetőségeit. Emlékezett Veres Péter emberi, baráti hűségéről egykori kiadója, dr. Püski Sándor. Szemes Mariann, Koncz Gábor színművészek Veres Péter írásaiból adtak elő. Emlékezni fogunk, akik ott voltunk. Arra az életműre és emberre, akiről szombat este is emlékeztünk. És magára az estére, amelyben új csillogást kapott a téma — so szólók. És a csendre; ahogyan a hallgatók, minden emberségükkel jelen voltak. S a példára: hogy üzemi népművelést csinálni — így is lehet. (padányl) 7. Lukovitzky Endre és Bálint Ildikó „A moziban ültünk és a híradó ment. Mikor megláttam a plakátomat — a „külföldről jelentjükben” volt —, szerettem volna felugrani és mindenkinek elkiabélni: ez az én munkám, nézzétek! Nagyon büszke voltam.” A filmanyag Helsinkiből érkezett a magyar filmhíradóhoz. Az operatőr az ifjúsági világkongresszusról készített felvételeket. Az egyik képen, az előadó háta mögötti falon ott függött Lukovitzky Endre vietnami plakátja. — Látta már máshol is? — Egyszer a televízióban. Párizsi tüntetők vitték. A plakát az A/l-es formátumnál nagyobb valamivel, Ausztriában, olasz gépeken nyomták, darabját — magyar pénzben — hat forintért. A DÍVSZ küldte szét — a világnak szinte valamennyi országába eljutott. — Sorozatot csináltam a DlVSZ-nek. Szeretem ezt a munkát. — Nem tartja rangon alulinak? Hiszen festőművész... — Ezért tartom rangon felülinek. Ezek a plakátok nem kerülnek rámába, nem akasztják csupasz falakra őket, hogy gyönyörködhessenek bennük. A plakátok tiltakoznak — a tüntetéseken fiatalok viszik, a házfalakra enyvvel ragasztják fel. — A politizáló művészet híve? — Nem lehet elzárkózni a politika elől... Nem is akarok. Aki ezt nem veszi tudomásul, nem alkothat maradandót. Vége annak az időnek, amikor elég volt „elolvasni” a képet, akinek tetszett, tetszett, akinek nem, nem ... Ma mondanom kell valamit. Mikor megkaptam a művésztelep lakóinak névsorát, Bálint Ildikó grafikusművészként szerepelt rajta. Zárójelben két kettőspont közé zárva ott volt az asszonyneve: Lukovi tzkyné. — Nem vagyok kizárólag grafikus. Csinálok grafikán kívül kisplasztikát, gobleint, festek is... — Sikerei? — Ügy érti, eladom-e a képeimet? — Nemcsak úgy. Magában hordoz-e sikereket? — A munkát. Festményemet még nem adtam el. A jól hatom. Sokszor mottókba bújunk a felelősség elől. Kassák Lajos mondása áll közel hozzám: „Mindenből minden lehet”. Egyszer nagyon megsértettem egy idősebb szobrászVáltozathnul pedagógus kerestetik Még a nyár közepén, pontosabban július 18-án számoltunk be olvasóinknak a daba- si járás pedagógusgondjairóL „Kilencven pedagógusra lenne szüségünk” közölte akkor Miskolczi Károly, a járási tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője. Kilencven pedagógus pótlása nem kis gond. — Mire jutottak azóta? — kérdeztem az elmúlt napokban Miskolczi Károlyt — Október elsején újabb két pedagógus távozott a járásból. Méghozzá mindkettő az alsó- némedi iskolából, amely már eddig is nagyon nehéz helyzetben volt Orosz szakos tanáruk még az elmúlt tanév közepén a fővárosba ment tanítani. Testnevelési tanárnőjük művészt Rám nézett és azt mondta: „Miért olyan ideges maga, Ildikó?” „Háborús gyerek vágyók.” Fölcsattant: „Maguk mindig ezzel jönnek elő!” Rögtön feleltem: „Maguk meg ebből élnek” — és azóta nem találkoztam vele. Mástól tudom — kerül, megsértődött. — Voltak nemrégen Jugoszláviában ... — Igen, meghívtak bennünket egy makedónjai kis falucskába. Művésztelepre. Nem nagyon tetszett. A társaság sznob volt és végtelenül beképzelt. Érkezett Leszkovács- ból egy fiatalember, festő és azt vallotta magáról: „Nézzétek, én olyan vagyok, mint Thomas Mann... Ö mondta Svájcban — ahol én vagyok, ott a német kultúra...” Nevetni akartunk, de ő komolyan gondolta a kijelentést: Lesz- kovács a mai jugoszláv kultúra centruma. — Mind a ketten Iparművészeti Főiskolát végeztek. Kisebbrendűségi érzés? — Azért, hogy a többiek Képzőművészeti Főiskolába jártak? Míg tanultam, zavart ... A telepen egyáltalán. Itt senki nem tartja többnek a képzősöket, mint az iparosokat. Kint a ház előtt világoskék Simca. — Nézze csak — fut előre Lukovitzky Endre. — Látni a helyét, ahol karamboloztam? Végigbámulom a kocsi karosszériáját, tenyérnyi helyen, az első kerék fölött, fénytörés. — Látni. — Kár. Büszkélkedni akartam. Én kalapáltam ki. De azért jó munka, nem? Az. Tamás Ervin Foto: llrbán Tamás két évre Kubába utazott. Egy tanítójuk megyei szakfelügyelő lett. Ugyanakkor a fejlesztés következtében két új napközis pedagógusra lenne szükség. És most ez az újabb két kilépés. Elképzelheti, milyen gondban vannak. Tény: a főváros közelsége változatlanul nagy vonzóerő. Leginkább a tanévkezdés első hónapjában jelentkeznek a hirtelen távozók, mint most, az alsónémedi két pedagógus is. Ezzel szemben jelentkező — aki eljönne tanítani a dabasi járásba — alig-álig akad. — Márciusban kilenc, májusban ötvenöt, júliusban pedig negyvenkilenc állást hirdettünk meg. Tudja hányán jelentkeztek a három hirdetésre, akik alkalmasnak is bizonyultak az állások betöltésére? írd és mondd: összesen heten! Ugyanakkor a mai napig huszonheten váltak meg a járás iskoláitól, harmincnégy pedagógusnőnk szülési, illetve gyermekgondozási szabadságon van, az örvendetes fejlesztés következtében pedig tizenhárom új pedagógusra is szükség lenne. A kérdés akaratlan: mit csinálnak ilyen nehéz helyzetben? — Az elmúlt tanévben huszonhét pedagógus és kilenc óvónő dolgozott a járásban képesítés nélkül. Most — szükség törvényt bont — újabb huszonnyolc pedagógus és nyolc óvónő állt munkába, szintén képesítés nélkül. A járás iskoláiban és óvodáiban összesen négyszázheit- venkét pedagógus dolgozik — közülük hetvenketten képesítés nélkül. így tanítani valóban nem könnyű. Erről tájékoztat Garai István, Dabas első kerületi (volt Sári község) iskolájának igazgatóhelyettese. — Jelen pillanatban huszonöt pedagógus tanít iskolánkban. Az elmúlt tanévben négy képesítés nélküli nevelőnk Megváltozott a TV-híradó a múlt héten. Nem egy egyszerű műsor vetette le régi ruháját, és öltött újat, hanem a televízió legrégibb, legállandóbb, legrendszeresebb adása, az, amelyet a legtöbben néznek. A híradó megújulása így az utóbbi idők magyar televíziózásának egyik nagy eseménye. A híradó a tv politikai napilapja. A híradót úgy fogadtuk el — nézők, kritikusok egyaránt —, hogy íme, ez a Híradó (így, nagy H-val) eszünkbe se jutott kritizálni, fanyalogni rajta, egyáltalán szót ejteni róla. S ez óriási eredmény a magyar televíziózás rövid történetében, hiszen gondoljunk csak a tv többi adásaira... A TV-híradó tehát kivívta magának azt a legnagyobb dicsőséget, hogy mindenki úgy fogadta el, ahogy van. Illetve ahogy volt. A híradó vezetőinek dicséretére legyen mondva, hogy ők nem úgy fogadták el, s átalakították a tv legsikeresebb műsorát. Azt gondolták, hogy a világ és a hazai események nem férnek bele többé egy húszperces keretbe. Kibővítették félórásra. Igazuk volt. Rájöttek arra, hogy az információzuha- tagok bő és gyors egymásutánja nem rögződhet megfelelően. Az információkat, főleg a legfrissebbeket, tehát megmagyarázzák, és a hír- vagy riport- zuhatagpkat elválasztják egymástól néhány figyelmet felhívó záró-, illetve bevezető mondattal. A híradó eddigi monotonságát megszüntették — az állandó bemondó, illetve a ritkán és rövid időre megjelenő hírmagyarázók helyett — tv-s újságírókra bízták a műsor levezetését. Az újdonság értéke éppen ebben van: közvetlenebb és személyesebb lett a hangvétel, spontánabbá és reagálóbbá. tehát élőbbé volt. Igaz, mind a négyen már tanulnak, hárman közülük az esztergomi Felsőfokú Tanítóképzőben, egy pedig a szegedi Tanárképző Főiskolán. Szeptemberben viszont jött hozzájuk öt újabb képesítés nélküli nevelő, akik közül négyen szinte az iskolapadból jöttek, júniusban érettségiztek. Nem könnyű dolog, annyi bizonyos. Ugyanis a négy tavaly kezdett képesítés nélküli, de már tanuló pedagógus mellett még négy, már korábban végzett tanár tanul a szegedi Tanárképző Főiskolán. És a járás más iskoláiban sem rózsásabb a helyzet. Ka- kucsra például pedagógusházaspárt vártak — lakással. Két felsőtagozatos tanító jelentkezett is, de a tanévkezdés előtt lemondta jövetelét. Ebben az iskolában a tizennyolc pedagógus közül hatnak nincs képesítése és mind a hat az alsó tagozatban tanít. Pusztavacson a tizenegy nevelőből négynek nincs képesítése és hosszan folytathatnánk még a sort. Ami esztendeje figyelmeztető gond volt, az a mostani tanévre megkétszereződött. Pedig a dabasi járás vezetői nagyon sokat tettek a pedagógusok gondjainak enyhítésére az elmúlt öt esztendőben, ötvenegy pedagógus kapott százezer forintnál nagyobb, kamatmentes hitelt. Hét pedagóguslakást vásároltak, hármat pedig építettek. Még sincs elég pedagógusuk. Vajon meddig tarthat fenn — a főváros vonzóerejét megszenvedve — ez az áldatlan állapot? p. p. Kiállítás Vácott A Vác környékén feltárt kelta—avar temető leleteiből október 16-án Vácott, a Vak Bottyán Múzeumban kiállítás nyílik, amelyet dr. Mándy Zoltán egyetemi tanár nyit meg. vált az adás — azt is mondhatnám, hogy az „elidegenedett” hírek személyesebbekké váltak. Izgalommal vártam csütörtök este az új híradó bemutatkozását. A helyszín, vagyis a díszlet nagyvonalú, hatásos és dekoratív. A kommentátorok és kommentárok szintén (ők, persze, nem dekoratívek, inkább tájékozottak és felkészültek.) Viszont: egy-egy műsor túlságosan is hosszúra nyúlt, indokolatlanul. Ezért aztán az az érzésünk, hogy a TV-híradó megváltozása inkább még csak külsőségekben érvényesül, de az új keret minden lehetőséget megadhat, hogy a tartalom is igazi minőségi megújuláson mehessen át. És ugyanakkor megváltozott a tv hetilapja is, a „TV-jelen- ti”, amely betöltve hivatását, eltemetődött, és megszületett helyette — most már szombat helyett vasárnap — A Hét. A Hét egészen más, mint volt elődje. Nem tudom, hogy A Hét ilyen marad-e, mint ahogy bemutatkozott. Most összesen két riportot jelezhetett a tartalom 50 perc alatt! Igaz, az egyik magyar tv-s bravúr volt — amely önálló műsor is lehetett volna —, Hru- dinák A.lajos és Schober Róbert úti beszámolója és interjúi Jordániából. A másik is érdekes és mindenkit izgalomba hozó téma volt: emelkedtek-e úgy a jövedelmek, mint ahogy az árak? Neves gazdasági szakemberünk fejtegetéseit — Vitray Tamás minden erőlködése '■’lenére — nem minden laikus néző — éppen, akiknek ez a műsor szólt — érthette meg. Reméljük, hogy A Hét ezután sokkal többféle riporttal és interjúval örvendeztet majd meg bennünket. i— berkovits —■ Adás előtt... Két nap múlva, csütörtökön este 9-kor sugározza a tv az interpellációs műsort. A műsor készítői fotósunk kamerája elé kerültek — a felvételekhez mellékeljük néhány mondatos véleményüket. Müller Tibor riporter: Első alkalommal veszek részt ebben a programban, de rendkívül élvezetes feladatnak tartom. Közvetlenül, minden hivatalos forma nélkül és a legilletékesebbekhez, a megye vezetőihez fordulhatnak az emberek; ez olyasfajta demokratizmus, amit nem lehet hirdetni, csak csinálni. Eck Imre rendező: Itt a szerkesztőké és a riportereké a fő szerep. A rendező ez esetben technikai bonyolító. Mégis érdekel, mert ez a műfaj érdekli a közönséget, s amit a néző szívesen vesz, azt a televíziósnak teljes szívvel kell szolgálnia. Egy kicsit visszagondolok arra, amikor — jó néhány évvel ezelőtt — Vác- ról készítettünk később díjnyertes filmet Város a naszály alatt címmel. Ezekkel az emberekkel találkozhatom ismét. Pacsay Vilmos szerkesztő: Egyszer azt írták egy hasonló adásnál, hogy arca lett a nézőnek. Ez nagyon találó meghatározás, s ebben a műsorban végig arca van a nézőnek. A kérdezőé, a közönségé a szó. Megvan a személyes vita lehetősége a közelebbi-távolabbi helyszínen tartózkodó kérdezővel. A sokak által ismert és szeretett Fórum adásnál ilyen lehetőségünk nincs. Molnár Margit riporter: Milyen feladat ezeket az interpellációs műsorokat vezetni? Jó is, rossz is egyszerre. Jó, mert az ember élvezi a váratlan helyzeteket, ugyanakkor rendkívül ügyesen kell lavírozni. Ha az interpelláló nem érzi eléggé, hogy az ő ügyét képviselem, azt mondja, ja, ja, persze inkább a főnököknek kedvez. Ha a válaszadó vezetők úgy érzik, hogy elfogult vagyok a kérdést feltevő irányában, egykettőre úgy vehetik: ellenfél ül mellettem. Röviden fogalmazva, semlegesnek kell lenni olyan mértékig, hogy az a kívülálló nézőnek se okozzon csalódást, de a résztvevők bizalmát is megnyerje. Szöveg: Tóth Foto: Gábor Tv-figyelő A híradó és A Hét
