Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

HÍREK — A járási földhivatal mun­kájáról, valamint a hátrányos helyzetben és veszélyeztetett környezetben élő gyermekek sorsáról tárgyalt tegnap a já­rási tanács végrehajtó bizott­sága. — Értekezletet tartottak tegnap a járás KISZ-titkárai. A tagösszeírással kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg, a többi között. — Az Alfa együttes játszik ma és holnap délután a ve- csési művelődési házban. — Tíz pedagógus tanít Csévharaszton, közülük hár­man képesítés nélküliek. Ta­valy öt pedagógus kérte át­helyezését más községbe. — Bekötőút épül a gyömrői Bajcsy-Zsilinszky úttól az egyesített termelőszövetkezet és a TÖVÁLL telephelyéhez. Az utat a TÖVÁLL építi. HALLO, KERESKEDELEM Lehet, hogy vasárnap is? — Halló, kereskedelem! — Halló, itt az Üllő és Vidé­ke ÁFÉSZ, Pálinkás János ke­reskedelmi osztályvezető! — Ismeretes, hogy az ÁFÉSZ részt vesz Üllő, Mo- nor, Vecsés és Péteri kereske­delmi ellátásában. Mi a hely­zet a boltok nyitva tartásával? — A jelenlegi nyitva tartási időre a lakosság nem panasz­kodik. Legalább is, nem érkez­tek hozzánk panaszok. Eladó­ink azonban ez irányban ál­landó közvélemény-kutatást végeznek. — Van-e vasárnap is nyitva tartó boltjuk? — Jelenleg nincs. Az üllői 6-os számú bolt régebben nyit­va tartott vasárnap is, tavaly azonban a szakszervezet köz­belépésére, ezt megszüntettük. A monori új delikát-boltunk hétköznap reggel héttől este nyolcig van nyitva, gondolko­dunk azon, hogy vasárnap dél­előtt is kinyissunk egy-két órá­ra. Ha a vásárlók igényelnék ezt, megpróbálnánk lépéseket tenni érdekében. Nagyobb gondot fordítunk községeink­ben a szombati nyitva tartá­sokra. Az a tapasztalatunk, hogy a szabad szombatok miatt jóval nagyobb a forgalom, mint például néhány évvel ezelőtt. Ezért körülbelül egy éve szombaton boltjaink ké­sőbb zárnak. <d. g.) MOKOMnm XII. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1970. OKTOBER 10., SZOMBAT Közlekedési gondok miatt veszélyben a monori gépjavító munkája Nullszéríás libakeltető — Shell-benzinkút a 4-es mellett A Monori Gépjavító Állomás többszörös élüzem. Országos viszonylatban is szép eredmé­nyeket értek el már eddig is. Most a közlekedéssel kapcso­Amikor az ember segíthet Pócsik Lajost a lezaj­lott vezetőségválasztáso­kon ismét megválasztot­ták a Maglódi Vasipari Vállalat alapszervi, va­lamint a Maglódi Közsé­gi Pártbizottság titkárá­nak. Pócsik Lajos most 45 éves. Fiatalon megismerkedett a mozgalommal. 1955-ben kérte felvételét a pártba. Egy éve dolgozott már akkor a gép­gyárban. Munkájával elégedet­tek voltak vezetői, de a társa­dalmi munkákból is kivette ré­szét. 1958-ban a vezetőségvá­lasztó taggyűlés üzemi alap- szervi titkárnak választotta meg. Ettől kezdve még na­Pöszméte Vasadon A vasadi Kossuth Szakszö­vetkezetben a tervek szerint 10 hold pöszmétét telepítenek. Hogy mikor, az idén ősszel vagy csak jövőre, ez attól függ, hogy megkapják-e időben a megrendelt oltványokat. Re- mélik, megkapják az idén. A tereprendezéshez, a talaj-elő­készítéshez mindenesetre hoz­záfogtak. POSTAFIOK 51. Kevés a tej Ecseren Panaszkodnak az ecseri Békés-telepen lakó asszonyok. „Az állomás melletti boltban rendszeresen — főleg szom­baton — kevés a tej. A boltvezető azt mondja, nem rendel töb­bet, mert megromlik. Szombatonként így sok-sok háziasszony kénytelen üres kannával távozni az üzletből. A Maglód és Vi­déke ÁFÉSZ vezetőit arra kérjük, intézkedjenek. M. S.-né Ecser Nem szeretnek M. gyök. Ernőké va- Körülbelül négyéves. Ezt nem tudom pontosan. Nekem nem taní­totta senki. Most egyedül vagyok itthon. Anyu Ma­rikával elment valahová. Marika a kishúgom. En­gem nem vitt anyu magával. Soha nem szo­kott, hát miért vitt volna éppen most. Félek egye­dül. Egy kicsit sír­tam is. Cirmike bejött az ablakon. Jaj, de jó! Vele legalább játszha­tok, amíg anyuék haza nem jönnek. Cirmike elszaladt. Szaladjak utána? Nem érdemes. Ha mind a két lábam egészséges lenne, akkor talán. Egyik ugyanis rövidebb, mint a másik. Le­het, hogy ezért nem szeret anyu­kám? A múltkor a szomszéd kisfiú játszani akart ve­lem. Anyukám nem engedte. Le­szállók a hintáról. Már hazajöttek anyuék. A hintát Marikának kell átadnom, ö egy kicsit szeret en­gem. Anyu a bolt­ba küld. Két kiló lisztet,' egy kiló kenyeret kell hoz­nom. Siessek! A boltban a bácsik és a nénik kedve­sek hozzám. Egy néni csokit ad a kezembe, és meg­simogatja a fejem. Hát mégis vannak, akik szeretnek? Füstös Ilona gyobb ambícióval dolgozott. Négy év múlva a községi csúcsvezetőség is titkárává vá­lasztotta meg. Kevés szabad ideje maradt, s még kevesebb, amikor a köz­ségi tanács-vb tagja lett. Ta­nácstag. a Rákóczi utca lakóit képviseli. Néhány évvel ezelőtt az ut­cában összedőlt egy több gyer­mekes család háza. Hozzá for­dultak segítségért. Több napi utánjárás után a MÁV-tól si­került téglát és más építési anyagot szereznie, de segített a gépgyár is. Megszervez­te az üzemben a társadal­mi munkát, és néhány héten belül felépült az új ház. Idén júniusban Maglódon a párttagság létszáma elérte a 200 főt. megalakult a községi pártbizottság. Titkára Pócsik Lajos lett. — Nincs annál felemelőbb érzés, mint amikor az ember segíthet valakin — mondja. — Itt, az üzemben, már jó né­hány éve délutános műszakve­zető vagyok. Kettőtől tízig dol­gozom. Ám a délelőttöm sem telik el hasztalanul, ekkor vég­zem a pártmunkát és a tanács­tagi munkát. Tagja vagyok a járási pártbizottságnak is. Munkámban nagy segítségem­re van a feleségem, akitől minden támogatást megkapok. Néhány évvel ezelőtt leszáza­lékolták, azóta még többet se­gít. — Mivel tölti szabad idejét egy párttitkár? — Nincs sok szabad időm. Szeretem a televíziót, főleg a politikai témájú filmeket. Sze­retek olvasni is, legutóbb Ady- verseket olvasgattam. Mun- kásőr-rajparancsnok vagyok, szeretem a gyakorlatokat is. Pócsik Lajos mindössze 45 éves. Gér József latban nagy gondjuk van, s a helyzet erősen veszélyezteti az üzem munkáját, kritiku­san befolyásolhatja munka­erő-gazdálkodásukat. Erről be­szélgettünk Sulka József fő­mérnökkel és Godó János szb- titkárral. A vállalat felelősnek érzi magát abban, hogy a dolgozók munkába jövetelének és haza­térésének közlekedését meg­nyugtatóan megoldja. Pestről lejáró dolgozóikat a vállalat saját, 35 személyes autóbusz- szal hozza-viszi naponta. A dolgozók többsége azon­ban — mintegy 360-an — a környékről járnak be Monorra. A vállalat a köz­ség határában van, a Gomba felé menő út men­tén, a dolgozók a vasút- és a buszállomástól autó­buszokkal közelíthetik meg. A MAVAUT-járatok viszont legtöbbször kedve­zőtlenül csatlakoznak egy­máshoz, legalábbis a gép­javítások szempontjából. Néha például csak két percen múlik, hogy a Cegléd felől vasúton érkezők elérjék a buszjáratot. Nemrég segítsé­get kértek a járási pártbizott­ságtól, a községi tanácstól és a monori MÁVAUT-kirendelt- ségtőL Több száz dolgozó ne­vében kérték, hogy a MÁ- VAUT biztosítson számukra egyrészt csatlakozó járatot, másrészt a műszakváltások idején külön járatot. Mint a gépjavítónál mondják, ha ezt a gondot nem sikerül meg­nyugtatóan megoldani, el­veszthetik dolgozóik egy ré­szét, s a vállalat nem lesz ké­pes teljesíteni országos jelle­gű feladatait. A vállalat az általános gép­javításról egyre inkább áttér mezőgazdasági gépek és al­katrészek gyártására. Jelentős exportterveik vannak. Jelen­leg egy 60 millió forintos mun­kán dolgoznak, Jugoszláviá­nak. Hatalmas épületszerkeze­ti elemeket készítenek déli szomszédunknak. Országszerte nagy érdek­lődéssel várják új gyárt­mányukat, a libakeltető gépet, amelynek Sulka József főmérnök a fő- konstruktőre. Egyedülálló NEPDALEST GYOMRON Pászti Tibor műsorközlőt és operetténekest már régi isme­rősként üdvözölte csütörtökön este a gyömrői Halászkert kö­zönsége. Népdalest keretében lépett fel sikerrel. Sok tapsot kapott Fekete Mária és Szent­endrei Klára is, a legnagyobb sikere azonban a Nyílik a ró­zsa tv-vetélkedő győztesének, Horváth Istvánnak volt. A ro­konszenves énekest a hálás közönség — mintegy kétszá­zan lehettek — sokáig nem engedte le a dobogóról. Feke­te Mária második fellépése­kor megénekeltette a közön­séget is. A műsor éjfél körül fejeződött be. RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA • VÍZVEZETÉK-SZERELŐI • FŰTÉSSZERELŐI • VILLANYSZERELŐI • LAKATOS- ÉS • FESTO-MÁZOLOI munkák kivitelezését Monoron és a monori járás területén, a lakosság és közületek megrendelésére a monori szervizrészlege, amely októberben nyílik meg. Címe: Monor, Kossuth u. 71., a Községi Tanács VB épülete, II. udvar. ÜGYELETES ORVOS Gyömrőn: dr. Altorjai Ká­roly, Monoron, Gombán és Bényén: dr. Balogh József (Monor, Ady Endre út), Mo- nori-erdőn, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Csanálosi József (Vasad), Pi­lisen: dr. Pázmány Elemér, Üllőn: dr. Balázs László, Ve- csésen: dr. Pallinger Georgi­na tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Mono­ron a főtéri, Vecsésen a János utcai. MAI MŰSOR Gomba: Ha . .. Gyömrő: Tanár úrnak, szeretettel. Maglód: A ka­landor csődje I—II. Mende: Elza, a vadon szülötte. Monor: Mérnök veszélyes küldetésben. Nyáregyhá­za: Dr. Holst fantasztikus esete. Péteri: Gyöngyvirágtól lombhul­lásig. Pilis: Egymillió karátos öt­let. Tápiósáp: Arc. Tápiósüly: Az Angyal vérbosszúja. Űri: Elkésett virágok. 'Üllő: My Fair Lady I—II. Vasad: Az Angyal vérbosszúja. Vecsés: Egy kínai viszontagságai Kínában. találmányi jellegű gépről van szó, a O-szériából 4 darab már el is készült. Sok előnye közül csak ket­tőt, javítja az elhalási százalékot, a munkaerő- igényt pedig egyhuszadára csökkenti. A kísérletekben jól vizsgá­zott a vállalat fűmagszedö és a bálafelszedő gépié. A lakos­ság közvetlen érdekeit szol­gálja az etázsfűtésre alkalmas kiskazán, évente négyezer da­rabot gyártanak ebből. A vál­lalat feladata a rétgazdálko­dás teljes gépesítésének kifej­lesztése. Most közös vállalkozásra készülnek a Shell céggel. A Shell egy luxuskivitelű ben­zinkutat fog építeni a 4-es műút mellett, a csévharaszti út torkolatánál, ehhez a vál­lalat a legkényesebb igénye­ket is kielégítő szervizállo­mást építi fel. Ősszel kezdődik el egy ha­talmas szerelőcsarnok építése, hogy az egyre növekvő tervek megvalósításához legyen meg­felelő munkatér. A fentiek — úgy véljük — meggyőzően bizonyítják, hogy a közlekedési gond megoldása számukra létkérdés, s nem közömbös a népgazdaságnak sem. Húsgondok Gyömrőn Nagyon sok háziasszony panaszkodik: hét végén nem lehet húst kapni Gyömrőn. Rendkívül kevés az a mennyiség, amit az üzletekbe szállítanak. Már az eladók is únják ezeket a mondatokat: „Még nem hoztak." „Már elfogyott.” „Nincs." „Miért nem jött előbb.” „Jöjjön később.” A húst általában csütör­tökön szállítják az üzletek­be, de már péntek délelőtt­re elfogy. Igaz, olvadozó mirelit-csirke, olcsóbb hal, néhány darab füstölt fej és csülök van, na és savanyú­ság, korlátlan mennyiség­ben, csak friss hús nincs. Az illetékesektől várunk választ; miért? H. E. TÁNCZENEI IIIR Búcsú Ausztrália előtt Október 28-án neves tánc-' zenekart fogad a vecsési mű­velődési ház. A januárban új­jáalakult Syrius együttes tart­ja itt ez évi utolsó hazai kon­certjét. A kitűnő együttes ugyanis november elején fél­éves turnéra utazik Ausztrá­liába. A népiszerű zenekar — estjüket éppen csütörtök este hallhattuk a rádióban — kon­certjére bizonyára megtelik a művelődési ház nagyterme. Hasonlóan nagyhírű az ok­tóber 16-án vendégszereplő Tolcsvay együttes. A zenekar nemrég öt tagúra bővült, és így az új Tolcsvay zenekarnak ez a járási premierje. (-» s 5i:n \j KSH I 1 «SH D «an iääi I ääiii V y täiü Süá Függetlenített sportvezető a vecsési sportkör élén Sokasodtak a problémák az elmúlt időben a vecsési sport­körnél. Nemcsak a labdarúgó- csapat gyenge szereplése, de a reménytelenül elhanyagolt pálya, öltöző és az igen szer­vezetlen szakosztályi munkák indították arra a vecsési ve­zetőket, hogy megoldást ke­ressenek a személyi gondok­ra. Geringer János neve hosz- szú évek óta egybeforrt a ve­csési sporttal. Korábban mint aktív sportoló, később mint sportvezető dolgozott. Ezért esett rá a választás. Geringer nagy buzgalommal látott mun­kájához és néhány változás már jótékonyan érezteti hatá­sát. Bár státusát hivatalosan még nem erősítették meg, ez valószínűleg nem késik soká­ig, s így az ország nagyközsé­gei közül elsőnek Vecsés kap függetlenített sportvezetőt. —szatti— TOTÓTIPPEK Tippel Hudi Miklós, a Pilisi KSK labdarúgócsapatának in­tézője. NB II. Keleti csoport Szarvas—Vecsési VIZÉP. A szarvasiak jól szerepelnek ott­honukban. Vecsés eddigi ide­genbeli mérlege gyenge. Ez­úttal is a hazai csapat a mér­kőzés esélyese. Tipp: 1. Megyei bajnokság Bem SE—Maglód. A ceglédi csapat otthonában nagyon ne­héz feladat előtt áll a mag­lódi csapat, amely hétről hét­re gyengén szerepel a bajnok­ságban. Szerintem a Bem SE biztosan nyeri a mérkőzést. Tipp: 1. Területi bajnokság, B-csoport Monor—Öcsa. A rangadó jellegű mérkőzésen nagy küz­delem várható. Az elmúlt hé­ten Monor vereséget szenve­dett, míg Öcsa csak nehezen nyert Túra ellen. A hazai pá­lya előnye Monor mellett szól, de a vendégek rutinja döntetlen körüli eredményt ígér. Tipp: x. Kakucs—Üllő. Az elmúlt fordulóban mindkét csapat gyengélkedett. Üllő nem bírt a Ceglédi MEDOSZ-szal, míg Kakucs fél tucat gólt kapott Gyömrőn. A hazai pálya elő­nye a kakucsiak esélyeit nö­veli, bár itt is a döntetlen a legvalószínűbb. Tipp: x. Nagykáta—Gyömrő. Ha vereség a péte­forduló Nagykáta kikap, leszakad az élmezőnytől. A keményen ját­szó hazaiak szerintem, ha nem is nagy különbséggel, de le­győzik Gyömrőt. Tipp: 1, x. Túra—Pilis. Nagyon kellene a győzelem. Ügy vélem — ha nem is lesz könnyű —, csapa­tom megszerzi a két pontot Túrán is. Tipp: x, 2. Ceglédi MEDOSZ—Péteri. A MEDOSZ otthonában kevés eséllyel lép pályára Péteri. Csak a nagyarányú elkerülése lehet a cél riek számára. Tipp: 1. Járási bajnokság Mende—Ecser. A ______ eg yik rangadóján a mendeiek az esélyesebbek. Tipp: 1. Monori-erdő—Pilis II. Nagy harc várható a két szomszéd­vár találkozóján, döntetlen eredménnyel. Tipp: x. Monor II—Tápiósáp. Esé­lyesebb a még mindig veret­len sápi csapat, a monori tar­talékgárda otthonában is. Tipp: 2. Maglód II—Vasad. Nem va­lószínű, hogy Vasad megszerzi első győzelmét. Tipp: 1. Űri—Tápiósüly. Biztos ha­zai győzelem várható. Tipp: 1. Nyáregyháza—Üllő II. A ha­zai csatárok és az üllői véde­lem párharca várható, nyár­egyházi győzelemmel. Tipp: 1. (gér)

Next

/
Oldalképek
Tartalom