Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
PECT NEGYEI Hfal AP KÜLÖNKIADÁSA 4LSM& LfcPI JARAS ES CE< XIV. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1970. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK HOLNAP: A költségvetésről és az áramellátásról tárgyal a vb Holnap délelőtt kilenc órai kezdettel a városháza kis tanácstermében ülést tart a városi tanács végrehajtó bizottsága. Első napirendi pontként a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról hangzik el jelentés, majd a városi tanács és intézményei első félévi költségvetési tervének végrehajtásáról szóló anyagot vitatják meg. A vb-ülésen a város villa- mosenergia-elosztóhálózatá- nak fejlődéséről Monostori József, a DÉMÁSZ üzletigazgatója számol be. EGÉSZSÉGÜGYIEKÉ A VÁNDORZÁSZLÓ A közelmúltban értékelték Abonyban a nagyközségi tanács mellett működő állandó bizottságok első félévi munkáját. Az egészségügyi-szociálpolitikai állandó bizottság tevékenysége bizonyult a legjobbnak. A vándorzászlót az augusztus 27-i tanácsülésen adták át az állandó bizottságnak. A járási tanács és a városi tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya a múlt héten háromnapos tapasztalatcserét szervezett a termelőszövetkezetek szakemberei részére. ■ A 45 fős csoport a tapasztalatcsere első napján Sükös- dön, a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban vett részt a szőlő- és gyümölcstermesztés módszereinek gyakorlati bemutatásán. Megtekintették a 400 vagonos hűtőházat és a borkombinátot is. A tapasztalatcsere második napja az úgynevezett „KA-HYB” sertések tenyésztésével kapcsolatos ismeret- szerzéssel telt el. A kiváló tulajdonságokkal rendelkező sertéseket az attalai Vörös Csillag Tsz-ben tekintették meg a csoport tagjai. A tapasztalatcsere harmadik napján a szentesi Ther- mál Termelőszövetkezetben nézték meg a gördülő hollandi ágyakat, megismerkedve azok technológiájával. A gördülő hollandi ágyak jelentősége abban rejlik, hogy — ha szükséges — traktorral az előkészített helyre lehet vontatni. A meleg víz a tartóvázakban cirkulál. A háromnapos tapasztalat- csere bővítette a résztvevők szakmai ismereteit. A látottak alapján lehetőség nyílt a módszerek összehasonlítására a mezőgazdaság több területén. Peresztegi Rózsa OLVASÓNK ÍRJA: A szemetes utca rossz fényt vet a városra Sajói szobák Csopakon A baleseti statisztika javulást mutat Üzemi konyha, munkásszállás Tisztelt Szerkesztőség! A mozi előtt sétálva megdöbbenve tapasztaltam a napokban, hogy nemcsak a járda, de még az úttest egy része is tele van szórva napraforgó- híjjal. Nem tudom megérteni, miért vannak közömbös emberek, akik nem szívlelik meg a város vezetőinek felhívását, amellyel a „Tiszta udvar, rendes ház", illetve a „Tiszta városért” mozgalmat hirdetik. A PAPÍRBOLT pultja előtt fiatal mama vásárolja az iskolaszereket a mellette álldogáló pöttöm kisfiának. Táskák között válogatnak. Az egyiken mókus, a másikon hét törpe, a harmadikon a tévéből ismert Mazsola figurája, szép színesre festve. A kisfiúnak egyik sem tetszik. „Anyu — mondja —, olyat vegyél, amelyiken az Omega van” — kérleli anyját. Ügy látszik, a tisztaságra buzdító szavakat nem mindenki fogadja meg, pedig a napraforgómag rágcsálása és elszórása az utcán egyáltalán nem vall kulturált magatartásra. A teleszórt járdák rossz fényt vetnek a város tisztasági hagyományára, s az itt járó idegenek is elmarasztaló véleményt alkothatnak a ceglédiekről. Tisztelettel, Kovács Pál, Cegléd. Hát igen. Vitathatatlan: változik az ízlés... ★ IDŐS HÁZASPÁR sétálgat a Rákóczi úton. Ketten megvannak vagy 140 évesek. A bácsi görbült háttal, a néni aprókat lépkedve, egymás kezét fogva tipegnek. Derűs nyugalom, összeforrottság árad belőlük. Az idősebb járókelők kedvesen rájuk mosolyognak, a hátuk mögött menő két fruska vihogva kacarászik. Ők még szemtelenül fiatalok. A Ceglédi Állami Tangazdaság igyekszik messzemenően gondoskodni dolgozóiról. Saját üzemi konyhájában napi háromszori étkezést biztosít. A konyha nyersanyagellátása igazán nem okoz gondot, a fűszereken kívül szinte majdnem minden kikerül a gazdaságból, amire csak szükség lehet. A bolthálózat kiépítésével arra is lehetőség nyílt, hogy a gazdaság dolgozói megvásárolhassák azokat a terményeket, amelyeket termelnek. Az időszaki munkásokat az előírásoknak megfelelő munkásszálláson helyezik el. A dolgozók lakásszükségletét kvekeznek folyamatosan kielégíteni. A szolgálati lakások mellett az állami gazdasági dolgozók lakóházépítkezési akcióját is támogatják. Jelenleg öt lakás építéséhez nyújtanak segítséget ilyen formában. Az üdültetést részben a szakszervezeti bizottság közreműködésével, a SZOT üdülőiben oldják meg, és emellett az állami gazdaságok ösz- szefogásával közösen épülő csopaki üdülőből két szobát ők használhatnak. Érdemes egy pillantást vet-^ ni az első félév baleseti statisztikájára is. Ebben az időszakban kilenc baleset történt a gazdaságban. Ez kétszáznyolcvan munkanapkiesést eredményezett. Ezek a számok az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva javulást mutatnak. Ez annak tudható be, hogy a téli hónapokban balesetvédelmi előadássorozatot tartottak. A biztonsági szemléket rendszeresen megtartják és a munkásvédelennre nagy gondot fordítanak. INNEN - ONNAN Az életből ellesve Megyei férfikézilabda-bajnokság IGAZ JÓSZÁG NEM VÉSZ EL lányok, kutyák című három- felvonásos zenés vígjátékot mutatja be. Domony—Bem SE 27:11 Bem SE: Varga — Szabó, Unicsovocs, Kádár, Turpisz, Halász, Sápi. Csere: Zakariás — Hlimiczky- i GóIIödő: Szabó (8), Kádár (2), Turpisz (1). A Bem SE súlyos vereséget szenvedett Domonyban. A játékosok játékán erősen érződött, hogy félnek a vérmes hazai közönségtől, de végül is nem ez okozta a szégyenteljes vereséget A csapat a taktikai utasításokat nem tartotJók: Raffai (467), Nagy (460), Szűcs (460), Molnár (446), Nyíri (432). Az Építők valamennyi versenyzője jó( teljesítményt nyújtott, így a csapateredmény kitűnő. Ezzel a Cegléd az utolsó előtti helyre tornázta fel magát, hat fordulóval a befejezés előtt 7 ponttal leszakadva az előtte állótól. Ezután a méta be, a fegyelmezetlenségben elsősorban Kádár és Halász vitte a főszerepet. A Domony győzelme, a látottak alapján, megérdemelt, bár az arány túlzott. Jók: egyedül Szabó játszott igazi tudásához mérten, rajta kívül viszonylag Varga és Zakariás kapusok állták meg a helyüket. Unicsovocsot és Hlimczkyt lelkesedése dicséri, a többiek kritikán alul szerepellek. (—reán) zőny már szoros. A ceglédiek a mostanihoz hasonló eredmények elérésével elkerülhetik a kiesést. Teke, NB tartalékbajnokság. Beloiannisz „B”—Ceglédi Építők „B” 5:3. Jók: Kovács (397), Gál (394), Aranyvári (385). (u. 1.) A városi és a járási rendőr- kapitányságon hallottuk j ebben az évben eddig közel kétszáz kerékpárt találtak és szolgáltattak be a becsületes megtalálók a rendőrség talált tárgyak osztályára. A kerék^ párokon kívül egy gazdátlan' libáról és egy tehénről is érkezett bejelentés. Az elveszettnek hitt jószágok azóta gazdára találtak. AZ ÉLEN A BOCSKAI ÉS A MÁTYÁS KIRÁLY A „Virágos Ceglédért” mozgalom értékelését a napokban kezdik meg a Vöröskereszt aktívái. Az eddigi tapasztalatok szerint a Mátyás király utca és a Bocskai utca lakói dicsekedhetnek utcájukkal: rendezett virágágyások, tisztára sepert járda dicséri munkájukat. Október 1. után hirdetik ki az eredményt. AZ ELSŐ ELŐADÁS A Kossuth Művelődési Központban — a színházi évad premierjeként — szeptember 5-én, szombaton este fél 8 órakor — a szolnoki Szigligeti Színház együttese — a Fiúk, A KUTYÁK KECSKEMÉTRE MENNEK Az idén, ezen a vasárnap, Kecskeméten rendezik meg az országos kutyakiállítást. Városunkból is több ebtenyésztő viszi kutyáit, köztük Győré Gyula világhírnevet szerzett fajtiszta pulijai is részt vesznek a kiállításon. DIVATOS TÉLIKABÁTOK KÉSZÜLNEK A Május 1. Ruhagyár ceglédi telepének Kossuth Ferenc utcában levő kihelyezett műhelyében már a külföldi megrendelők téli igényeinek kielégítésén dolgoznak. Szovjet, holland cégek számára női műszőrme, férfi és gyermek bőrkabátok futnak most a szalagon. A Körösi úti telepen is átálltak a téli holmik gyártására. Itt szőrmegalléros szövetkabátok, téli kosztümök készülnek, amelyekből a napokban indul útnak az első szállítmány. Teke NB II Ceglédi Építők—Szegedi Postás 6:2 Abonyi krónika Tanácsülés tárgyalta a kommunális feladatokat A TÖBBSZINTES ÉPÍTKEZÉSÉ A JÖVŐ \ A nagyközség IV. ötéves tervének kommunális feladatairól tárgyalt Abony Nagyközségi Tanácsa legutóbbi ülésén, amelyen megjelent Győré Sándor országgyűlési képviselő és Detrei Sándor, a járási tanács vb-elnökhelyettese. Az irányelveket. feladatokat tartalmazó jelentést Szűcs László vb- elnök terjesztette elő. Hangsúlyozta, hogy pártunk X. kongresszusának irányelvei is a legelső feladatok közé sorolják a kommunális ellátás javítását. Ezután a lakásellátásról, közművesítésről, közlekedésről és köztisztaságról és az ezekkel kapcsolatos további tennivalókról szólt. Abonyban 1975-re mintegy 808 új lakás felépítése szükséges. A jelenlegi lakások 55 százaléka 60—70 éves, és 100 lakásra 333 lakó jut. Elsősorban a beépítetlen telkeken kell építkezni, és a több szintes építkezéseké a jövő. Beépítési korlátozások lépnek majd életbe a Vörösmarty, Fadrusz, Vjszászi, Gaál Miklós. Szövetség, Dózsa, Kossuth Ferenc. Kállai Éva, Zalka, Sze- ness. Hunyadi, Abonyi, Liget utcák által határolt területeken. Itt a jövőben csak több szintes lakóházat lehet építeni. A közművesítés tekintetében az a cél, hogy minél több utca kapjon szilárd burkolatot, A vízműtársulat megalakulásával megoldódik az ivóvizeid látás. Hetvenkét kilométer lesz a vízhálózat hossza, és a jelenlegi 80 közkifolyó száma 250-re emelkedik. A község további fejlődése érdekében megépítik a szennyvízcsatorna gerincét, amely 1973 végéig készül eL Folytatják a járdaépítést, villanyt kapnak az újonnan kialakított utcák. Tizenhárom utcában és a Kossuth téren jobb lesz a közvilágítás. 1972- ben és 73-ban 3 kilométer hosszú földgáz-gerincvezeték épül. A köztisztaság javítására megszervezik a házi szemét elszállítását, és a belvíz elhárítására is in-* tézkedések történnek. Tovább növelik a parkok területét, kerületenként játszóterekre lesz szükség. A közlekedés fejlesztése érdekében az autóbusz-pályaudvar korszerűsítésre szorul. A jelentésben foglaltakat a tanácsülés, néhány kiegészítéssel, elfogadta. (gyif) Minden időben megjött DINNYESZURET Még javában folyik a dinnyeszüret az abonyi Űj Világ Tsz földjein. Bár a rossz idő és a sok dinnyére éhes nyúl kárt tett a nyár közkedvelt gyümölcsében, a termést jó közepesnek ítélik a gazdák. A Borsányiék által gondozott húsz holdról nyolcvan mázsa sárga- és több mint száz mázsa görögdinnye került piacra. A képen a szállításra váró dinnyekupac, amelyef a MÉK- hez visznek. Foto: Gyuráki Ferenc Javult a tankönyv- és tanszerellátás Ezekben a napokban a legforgalmasabb boltok közé a könyv- és papírboltok tartoznak. Könyvek, táskák, füzetek, írószerek százai kerülnek a pultokra, majd a diákokhoz. Az új tanév küszöbén két abonyi boltot kerestünk meg, az ÁFÉSZ 18-as és 20-as számú üzletét, és az iránt érdeklődtünk, milyen az idei tankönyv- és tanszerellátás. A 18-as bolt vezetője, Katona Lajos elmondotta, hogy lényegesen jobb a tanszerellátás, mint az elmúlt évben volt. Folyamatosan érkezett az áru és mindennel el tudják látni a diákokat. Jó minőségű, famentes papírból vannak a füzetek, megfelelők a táskák és az írószerek. A diákok zöme még a nyáron megvásárolta a szükséges tanszereket. 1250 füzetcsomagot és 400 táskát adtunk el. A 20-as bolt vezetője dicséretesnek mondta a tankönyvellátást. Időre megérkeztek a tankönyvek, és az iskolaév kezdetéig meg is vásárolták. Egyetlen tankönyvből sincs hiány. Szépek, jó minőségűek a könyvek, és az árak sem emelkedtek. __________ (gy.) — A Fórum Ifjúsági Klub a Kossuth Művelődési Házban ma este hat órakor tartja első összejövetelét a nyári szüneí után. Várják az érdeklődő f- talokat. i SÜKÖSD, ATTALA, SZENTES Háromnapos tapasztalatcserén jártak a termelőszövetkezeti szakemberek