Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-22 / 196. szám

1970. AUGUSZTUS-22., SZOMBAT '““t&Círlap 5 A rang nem kötelez? A Margitsziget soha nem volt olyan szép, mint idén. Gondo­san ápolt virágai, árnyasai, vadállománya a látogatók ha­dát vonzza. S ha már valaki ott tölti szabad félnapját üveg sörre, egy csésze feketé­re betér a Casinóba is. A Ca­sino épp . úgy hozzátartozik a szigethez, mint a szépen, nye­sett pázsit, a pihenésre szólító padok, uszodák. Mi is megpihentünk a Casinó teraszán. Csak a sétány mel­letti eszpresszóban, mert fél­óra miatt nem akartunk öt-öt forintos belépőjegyet fizetni, hiszen kora délután még úgy sem szól a zene. Kerestünk egy viszonylag le­takarított, előaeinktől túlságo­san össze nem piszkított terí- tetlen asztalt. Ügyeltünk arra is, hogy kikerüljük a földön szétszórt, szanaszét hagyott szemetet. Valamelyik távoli asztalról szereztünk magunk­nak itallapot, majd vártuk a kiszolgálót. Vártuk öt percig, tízig — jött. Megkérdeztük, nem téve­dés-e, hogy ez a takarítatlan, terítetlen hely első osztályú üzemként szerepel az étlapon? Udvariasan közölte: semmi té­vedés. Nem vitatkoztunk, elvégre a kiszolgáló mit tehet arról, ho­gyan rangsorolták felettesei az eszpresszót? Vagy terheli-e éppen őt felelősség, amiért a rangsorolás óta meglehetősen alsóbb szintre csúszott ez a patinás hely? Csupán az árak ragaszkodtak a valahai beso­roláshoz. A felszolgálóra annyi tartozott: hozza a kért sört és a 'Virslit tormával» A sört gyorsan megkaptuk, csakhogy élvezhetetlen meleg volt. Aznap nem jött a jeges és a hűtőszekrény ... S az ter­mészetes, hogy az itallapon je­lölt háromfajta sör közül csu­pán a legdrágább jugoszláv sört árusították. A virsli hideg volt, huszonöt percet vártunk rá és a kívánt torma helyett mustárral tálal­ták. Pardon: elénk lökték. Cseppet sem csodálkoztunk, hogy a kiszolgáló kisasszony ideges lett, mire valamennyi kifogásunkat felsoroltuk — fá­rasztó lehetett végighallgatnia. Hát még, ha azért is zsörtö­lődtünk volna, hogy a huszon­két forintos fizetnivalónkért számlát sem kaptunk, pedig kétszer kértük. Tudniillik, kiváncsiak lettünk volna, hogy ebben az első osztályú üzemben mennyibe kerül egy pár virsli, ugyanis az étlapon az áll: virsli, súly szerint. Va­jon az egy pár virslinek meny­nyi lehetett a súlya? Ki tudja? És ki ellenőrizte? —sági— Eddig Pest megyében épült a legtöbb/ Négy év alatt: 748 KISZ-lakás Tanácskozás és kitüntetések Vácott Tegnap Vácott, a DCM klubhelyiségében bensőséges ünnepségre gyűltek össze, a KISZ-lakások építői. A KISZ Pest megyei Bizottsága által összehívott tanácskozásra a megyéből mindenhonnan ér­keztek fiatalok: közösségve- zetők, KISZ-titkárok, építés- vezetők. 'Az ülést Rubik László, a KISZ Pest megyei Bizottságának ifjúmunkás­felelőse nyitotta meg, majd Németh Ferenc, a megyei bi­zottság titkára emelkedett szó­lásra. Bejelentette, hogy a Kom­munista Ifjúsági Szövetség hatodik kongresszusán, a harmadik ötéves terv idősza­kára vállalt' KISZ lakásépítési tervet az országban harmadik­ként — Vas és Veszprém megye után — P-íst megye teljesítette; sőt a felajánlott 700 lakás he­lyett 748-at épített. Hogy ez a lakásimennyiség elkészült —, a gondok ellenére (hiánycik­kek, a közmű hiánya, itt-ott az építkezés vöntatottsága) — elsősorban a jó gárda és az aktív közösségvezetők érde­me. A 748 KISZ-lakással, ab­szolút számban országos első Pest megye. Súlyos közlekedési baleset az E 5-ös úton Szeptember 7—8: Békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár szeptember 7-én és 8-án Bu­dapesten rendezi meg az I., az V. és a VI. békekölcsön 1970. második félévi sorsolását. Az első napon az I. Békeköl­csönből 99 100 kötvényre 26,5 millió forintot sorsolnak ki. Másnap az V. Békekölcsön hú­zásán 424 600 kötvényre 56,5 millió forint, a VI. Békeköl­csön 637 600 kötvényére 84,6 millió forint jut a szerencsés nyerteseknek. A kétnapos hú­záson a három békekölcsönből összesen 1 161 300 kötvényre 167,7 millió forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában. Vége a kaskaval-exportnak Hét végén naponta 25 ezer liter tej Szinte megállás nélkül csö­römpölnek a kannák a Bu­dapest és Vidéke Tejipari Vállalat V. sz. alsónémedi izemegységében. A dabasi, valamint a ráckevei járás ioltjai felé indulnak a teher- mtók. A dolgozók mindent negtesznek, .hogy időben el­üssön a tej valamennyi köz- légbe, de az elmúlt hetek szeszélyes FÉRFI MUNKAERŐKET felveszünk. Jelentkezni lehet a Váci Kötöttárugyár Munkaügyi Osztályán Vác, Sallai Imre utca 8/10. időjárása náluk is gondot okozott. — Most már egy kicsit hű­vösebb az idő, de a nagy kánikulában bizony éjjel­nappal bent voltunk az üzem­ben — mondta Nagy Dezső üzemvezető. — A tej — ha nagy erőfeszítések árán is — de mindenhová megérkezett. Ezen az időszakon szerencsé­re már túl vagyunk. — Napi termelés? — Mindennap 20 ezer liter tejet dolgoznak fel üzemünk­ben. A hét végén felkészü­lünk a csúcsfogyasztásra: ilyenkor 25 ezer liter tejet szállítunk ki a két járás te­rületére. Nemrég fejeződött be a kaskaval nevű juhsajt exportálása — ezt Svédor­szágba, az NSZk-ba és Li­banonba szállítottuk. Külön öröm: partnereink' elégedettek voltak termé­künkkel. — Üzembővítési tervek? — Az új olajtüzelésű ka­zán 1971 végén kezd üze-' melni. A tervek szerint 1972- re felépül Kecskeméten egy nagy tejüzem — naponta százezer liter hagyja majd el a gyár területét. Kecske­métről mi átvennénk körül­belül ötezer liter tejet, s az elosztást már mi végeznénk eL f Dabas határában a 42-esiki lométerkőnól felborult a CS 89-87 rendszámú Wartburg személygépkocsi. Utasait, Bér ta József gépkocsivezetőt, va­lamint feleségét és kislányát súlyos sérüléssel kórházba szállították. \i Egészségügyi Minisztérium közleménye Az Egészségügyi Minisz­térium közli, hogy azok ré­szére, akik az Egyesült Arab Köztársaságba, Iránba, Irak­ba, Izraelbe, Jordániába, Kuwaitba, Libanonba, Szaud- Arábiába, Szíriába vagy Tö­rökországba utaznak, egész­ségük megvédése érdekében a kolera elleni védőoltás kö­telező. Az érdekeltek az ol­dást Budapesten, az V. kerü­leti Madách téri rendelőin­tézetben, vidéken pedig a la­kóhely szerint illetékes Köz­egészségügyi és Járványügyi Állomáson kapják meg. Jelenleg 376 lakás építése van folyamatban: Gödöllőn, Budaörsön, Nagykőrösön és még 13 városban, illetve köz­ségben. Ezután Tóth Imre, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának vezetője adta át a KlSZ-iaká- sok építésében élenjárók ki­tüntetéseit. A KISZ legmaga­sabb kitüntetését, a KISZ Ér­demérmet kapta Pogány Mik­lós, az OTP Pest megyei Igaz­gatóságának vezetője és Pál­mai László, a KISZ Vác Vá­rosi Bizottságának titkára. Aranykoszorús KISZ-jel- vényt kaptak a váci és a du­nakeszi építkezések vezetői: Tóth Pál és Herde Károly. Az _ építőipar kiváló dolgozója ’ lett Rubik László és Kaponya Endre, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-tit- kára. A házigazdák Tari Kálmán, a városi tanács vb elnökhe­lyettese, Molnár István, az MSZMP Vác Városi Bizottsá­gának ipari osztályvezetője és Nagy Sándor, a városi KISZ-bizottság munkatársa ezután a meghívottakat körbe vezették a KISZ-lakótelepen. T. E. Tragédia a sportpályán Szucsányit agyonsújfotfa a villám Tragikus szerencsétlenség áldozata lett pénteken délután Szucsányi András, az MTK labdarúgója. Csapatával, az MTK-val Dunavarsányban ed­zőtáborban készült a szombati, Salgótarján elleni mérkőzésre. Délután edzést tartott az együttes a helyi labdarúgópá­lyán, gimnasztikái gyakorlato­kat végeztek körbenállva, amikor a felhőtlen égből vil­lám csapott le: az egész csa­pat a földre esett, középütt az edző, utána azonban, kisebb sokkot kapva, mindenki fel­állt, csak Szucsányi maradt a földön. Játékostársai és a ve­zetők is azonnal meg tudták állapítani a beállott halált, amelyet hamarosan az' orvosi vizsgálat is igazolt. Heti ajánlatunk: VITAMINDÚS, EGÉSZSÉGES REGGELI, VACSORA A TEJTERMÉK: » Különleges, dobozos ömlesztett sajtok: sonkás 8,40 Ft téliszalámis 8,40 Ft gombás 7,80 Ft csokis 8,40 Ft HÍR5'K'H-'HÍREK'^Ö|RElT-4rHí^í''K •+ £ + HÍRÉK+:HÍREEtf HÍREK-t-HÍREK + HÍ MA: 1970. augusztus 22., szombat, Menyhért napja A nap kél: 4.48 — nyug­szik 18.45. A hold kél 20.51 — nyug­szik 11,45. A lottó nyerőszámai: 22,30,33,36,90 ■— Tanácstagi fogadóóra. Lelkes Béla megyei tanács­tag hétfő délelőtt 9—11 óra között tartja tanácstagi fo­gadóóráját Monoron, a köz­ségi tanácsházán. — Egyesült a gyömrői Pe­tőfi és az ecseri Törekvő Termelőszövetkezet. A „kéz­fogó” közgyűlésen szerdán döntött a két Aözös gazdaság tagsága a fúzió, mellett. — Pécs környékére láto­gatnak holnap reggel a tak- sonyi Egyesült Erő Termelő­szövetkezet tagjai. A hagyo­mányos autóbuszkirándulá­son Baranya legszebb látni­valóival ismerkednek, — Holnap, augusztus 23-án Vácott, kedden pedig Nagy- kátán tartanak országos ál­lat- és kirakodóvásárt. Vész­mentes helyekről várják az állatok felhajtását. — Ma még lehet jelentkez­ni. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kola augusztus 26—27-én tartja az énektanszak felvé­teli vizsgáját. Ma még elfo­gadják a jelentkezéseket az iskolában (Budapest VI., Nagymező utca 1.). — Virágkiállítás. Nagyká- tá’n a járási művelődési köz­pontban virágkiállítást ren­deznek augusztus 24-e és 31-e között. — Könnyűzenei hangver­senyt rendeznek ma Kiskun- lacházán a művelődési ház­ban a járási tánczenekarok részvételével. — Másodszorra virágzik az akác a Monor környéki er­dőkben és Újlengyel határá­ban. A sokat tapasztalt öre­gek szép, hosszú őszre követ­keztetnek ebből a jelenség­ből. Jobbágyvédelmi rendelet 185 ÉVVEL EZELŐTT, 1785. augusztus 22-én látott napvilágot II. József magyar ki­rály jobbágyvédelmi rendelete, amely intézkedett az örökös jobbágyság intézményének el­törléséről. II. József, a „kalapos király” (ezt a jelzőt azért kapta, mert — hogy szabad kezet nyerjen a magyar rendekkel szemben — nem koronáztatja meg magát; a királyi koronát Bécsbc viteti, és országgyűlést sem hív össze) erőszakos abszolutisztikus kor­mányzása az egész Habsburg- birodalomban ellenállásba ütkö­zik. Uralkodói tervei, intézke­dései között pedig sok haladó jellegű is van. A felvilágosult abszolutizmus elveiből, követke­ző reformpolitikát folytat, ame­lyet róla jozefinizmusnak nevez­nek. Progresszív intézkedései közt szerepel az említett jobbágy­rendelete, amellyel biztosítja végre a jobbágyok szabad köl­tözési jogát, és számukra is a szabad pályaválasztást; ennek gyakorlati érvényesülését azon­ban még hosszú ideig kérdésessé teszi egyes földesurak önkényes­kedése. KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hí­rek. 4.33—7.59: Hajnaltól—reggelig! Zenés műsor. Közben: 5.00: Hí­rek. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Kb. 6.40: Rádióreklám. 7.00: Reggeli Krónika. II. kiadás. Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.45: Orvosi taná­csok j ,a magnéziumról. Kb. 7.50: Múzeumok és kiállítások prog­ramja. 8.00: Hírek. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.43—9.59: A hét mű­sorából. 10.00 l Hírek. 10.05: Rádió­színház. A világ legkisebb sze­relme. Hangjáték. 10.53: Tele­mann: Az iskolamester ko­mikus kantáta. ,11.13: Több ter­mék — kevesebb munka. Jegy­zet. 11.23: Csajkovszkij operáiból. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. Hol kezdődik a dal? 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Nyári olvasmányok. Furkó Zoltán jegyzete. 14.00: Hidas Frigyes— Gál Zsuzsa: Viharbah, fényben — kórusszvit. 14.13: Vukán György zongorázik. Gershwin: ölelésed. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Tánczene. 16.05: Rádióreklám. 16.08: A Román Szoc. Köztársaság Nemzeti Ünnepén. Nagy Piroska műsora. 17.00: Hírek. 17.05: Az Ál­lami Népi Együttes műsorából. 17.45: Az évszázad pagy Beetho­ven előadói. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Jelentés a női atlétikai Európa-döntojéről. 19.30: Minden héten Szilveszter! BUÉK — 1967! A rádió szilveszteri műsorának ismétlése. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 8.06: Virágénekek. 8.20: Rameau: E- moll szvit, csembalóra. 8.45: Kül­politikai figyelő, (ism.). 9.00: Ked­velt, régi melódiák. 9.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30: Német nyelvű hírek. 11.05: Angol nyelvű hírek 11.30: Orosz nyelvű hírek. 12.00: Bogáncs. Fe­kete István regénye, folytatások­ban. XI. rész. 12.17: Msztyiszlav Rosztropovics két gordonkaver­senyt játszik. 13.00: Hírek. 13.03: Szereplés, vagy átélés? Szerkesz­tő riporter: Antal Gábor. 13.30: Rossini: Otelló — részlet. 14.00— 15.00: Napraforgó. A Gyermekrá­dió órája. 15.00: Benjamino Gigli olasz dalokat énekel. 15.25: Orvosi tanácsok. A magnéziumról, (ism.) 15.30: Falvakban, mezőkön... 16.00: Hírek. 16.05: Szívesen hall­gattuk! 17.00: Hazalátogatók. A Szülőföldünk félórája. 17.39: Sosz- takovics: Ünnepi induló. 17.45: Egzotikus nyelvlecke 18.00: Hírek. 18.10: Közvetítés a női atlétikai Európa Kupa döntőjéről és az Or­szágos Üszóbajnokságról. Közben: Könnyűzene. 19.00: Mendelssohn D-dur szonáta. 19.27: Üj könyvek. 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.40: A Magyar Rádió Népzenei Fesz­tiválja. Kb. 20.40: Esti Krónika. IL kiadás. Kb. 21.05: Romantikus francia- és orosz muzsika. 21.28: Donizetti: Don Pasquale. Három- felvonásos opera. Közben: 22.09: A budapesti művészeti hetek. Székely Gabriella riportja. 23.00: Hírek. 23.15: Az operaközvetítés folytatása. 24.00: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Beszélgetések Lehár Ferenccel. 16.45: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezpa­rádé. 19.00: Shakespeare az opera­színpadon. 19.30: Beethoven: Esz dur szeptett. Sztereo. 20.17: XX. századi kórusmuzsika. 20.31: A dzsessz kedvelőinek. 21.06: Száza­dunk kamarazenéjéből. 21.39: Üj lemezeinkből. 23.00: Hírek. TELEVÍZIÓ 9.30: Tábortűz. Találkozó a gödi Fészekben. (Ism.). 9.50: A gyer­mekkor utolsó éjszakája. Magya­rul beszélő román film. 15.03: Szí­vesen néztük . .. Mit csinált a felséged 3—5-ig. Magyar filmvíg­játék. 16.25: Letűnt kultúrák nyo­mában. Fekete Afrika. (II. rész.). 16.45: Hírek. 16.50: Reklámműsor. 17.00: Atlétika Női Európa-kupa. A döntő közvetítése a Népstadion­ból. 19.20: Cicavízió. 19.30: Svájci órák — dzsesszben. Fél óra a Pe- ge-quartettel. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Lén! néni. Vígjáték, három felvonásban. A Madách Színház Kamaraszínházának előadása fel­vételről. 22.45: Tv-híradó. 2. ki­adás. 23.05: Éjszakai. Klasszikus tévéfilm. Nana. Zola regényének magyarul beszélő angol tévéfilm­változata. 5. Egy birodalom buká­sa. (18 éven felülieknek.). Piaci jelentés E heti i^iaci jelentésünkben a Garai tér, valamint a mo­no rí piac árairól számolunk be, olvasóinknak. A Garai téren, a termelő­szövetkezeti árudákban a kö­vetkező átlagárakat jegyeztük fel; a vöröshagyma 3,80, a fe­jes káposzta 3, míg a kelká­poszta 4 forintért kapható. A saláta és a karalábé ára da­rabonként egyaránt 1,50. A paprikát kilónként öt forin­tért, a paradicsomot 3 forin­tért, a fejtett babot pedig 10 forintért árulják. A gyümölcs- félék közül az alma 4,60, a körte 4,40 kilónként. Az őszi­barackot 6,80-ért a szőlőt 10 forintért, a görögdinnyét pe­dig 4 forintért vásárolhatják meg a háziasszonyok. Sárga­barack kevés volt a Garai té­ren. Egyébként a tsz-üzletek- ben körülbell 2—3 forinttal olcsóbban lehet vásárolni, mint az őstermelőknél. • A monori piac árai átlago­san így alakultak: burgonya 3,40—3,60, fejes káposzta 3— 3,40, a kelkáposzta 3—3,20 forint. A salátát darabonként 1,50—2 forintért árulják. A paradicsom ára 2—2,20, a paprikáé 5—6, a fejtett bab ugyancsak 5—6 forintért kap­ható. S mi a helyzet a gyümölcs- fronton? Az alma 5—6 forin­tért, a körte 4—7 forintért, az őszibarack 5—9 forintért, a sárgabarack 4—4,50 forintért kapható kilónként. A görög­dinnye 4—4,50, míg a szőlő 8 —9 forintért. Az Agrártudományi Egyetem Ta nácsa és a gyászoló család mél: megrendelüléssel tudatja, hog; dr. Horváth János egyetemi tanár a biológiai tudományok doktora, , Munka Érdemrend aranyfokoza tának tulajdonosa, az Agrártudo mányi Egyetem Mezőgazdasági TU' dományi Kar Mikrobiológiai Tan székének Vezetője, 1970. augusz tus 18-án, életének 61. évébei váratlanul elhunyt. Az elhuny tat az Egyetem saját halottjánál tekinti. Temetése 1970. augusztu 26-án, 15.30 órakor lesz a gödöl lói temetőben. Gyászolják: ielesé ge, gyermekei és hozzátartozói, a: Agrártudományi Egyetem Taná csa, oktatói, dolgozói, és hallgatói PEST MEGYEI HÍRLAP i Magyar Szocialista Munkáspáx Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VHI., Somogyi Béla u. 6. H. em Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telelőn: 343—100, 142—220 Gépíró szobák: 343—100/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—452, 141—253. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő- űzethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj I hónapra 20 focink A rádió és a televízió mai műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom