Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-09 / 186. szám
nsr uEcrci 8 zJCírtaP 1970. AUGUSZTUS 9., VASÄRNAP CSUKÁS ISTVÁN: VW///////////Z/A i Játszik a szív... Játszik a szív az örömmel, könnyű ■préda a szív rí a tücsök: ében, billentyűs múmia-síp és a valótlan táj gyönyörűen újra felém úszik s mint a szívem, oly hűen őrzi s kemény, sziklakemény gondok kopárján hozza derű: gyermekkorom, hogy nagyon árván tiszta, erős így legyek én! Muzsikálj tovatűnő édeni kor, bár fed az álarc s férfira hülő táj betakar, játszik a szív az örömmel, könnyű préda a szív, rí a tücsök, ében billentyűs múmia-síp. § Noszty Marit a főiskola hír- ^ neves tanára keresztelte Nosz- ^ ty Marivá. ^ A név megmaradt, legálissá ^ vált. Nedelkó Mariska, a fel- ^ szabadulás utáni első művész- ^ generáció legszebb színész- ^ leánya volt. Tehetségesebb $ akadt — üdébb, jobb alakú, ^ férfiszemeket vonzóbb aligha. fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSs. SIMON EMIL: AZ ÉJSZAKÁS FÜTŐ A szőke naivát Tóth Ferenc a kollégium társalgójában lát* ta meg. A Szabad Nemzettől jött, főnöke, Bárót Ottokár küldte körinterjút készíteni az Ifjú Gárda színpadi premierje előtt a magyar Ljubov Sevco- vákkal, Radik Jurkinokkal, Uljana Gromovákkal. Vallatta Marit is, csak éppen Krasznodár helyett Csör- nyeföldről kérdezte, szülőfalujáról, apjáról, anyjáról, önmagáról. Sőt, Feri — újságírótól szokatlan módon — mesélte S saját életét, sorsát. Kiszámí- ^ tották: kettejük közül Mari § három órával idősebb. § ^ A cikk a Szabad Nemzet S vasárnapi számában megje- Slent. Hétfőn délelőtt Mari a § szerkesztőségi értekezletről ^hivatta telefonhoz Ferit; a 82 § sorból a róla szóló tizenkettőt § megköszönte. Kedden találkoztak. Szerdán is. Csütörtö- kön szintúgy. Pénteken az S Akadémia előtt várta Feri § Marit, szombaton a nyomdai ^inspekcióból éjféltájt haza in- ^duló fiút a lány. Hajnalig ^mászkáltak a Körúton. Vitáznak. Határoztak: Tóth Ferenc ^ szocialista drámát ír a Nemze- 8 ti Színháznak az új, megválto- 8 zott valóságról, a főszerepet S Noszty Mari játssza... Tóth ^Ferenc szocialista filmet ír az ^ új, megváltozott valóságról, kőszerepre a Hunnia igazgató- ^ja Noszty Marit szerződteti... $Tóth Ferenc szocialista novel- náját az új, megváltozott való- 8 Ságról a rádióban Noszty Mari | olvassa f el... ^ A vasárnap Noszty Mari és ^Tóth Feri ünnepe volt. | Hétfőn a redakcióbán a fiú S bemutatta a lányt Bárót Ottokárnak. A főnök fejét jelleg- ^ zetesen féloldalra hajtva né- ^ zett Marira. A telefon szólt, kéri mondat közben vitte ki ^ Marit Bárót szobájából. ^ Moziba mentek, szabadjegy- 8 gyei. A híradóig hirdetéseket ^vetítettek. Mari és Feri nevetnék a hangos reklámot: Mátrákéba? Epeda! Rekamiéjába? ^Epeda! 1 ® | — A gazda már háromszor ^keresett — fogadta másnap ^Tóthot a szerkesztőségben a ^ hivatalsegéd. ^ A fiú a szeretett, tisztelt ^Otihoz sietett. | Bárót — Tóthnál két évtizeddel idősebb, sokat próbált ^ férfiú — egyetlen szavára kém lehetett nemet mondani. | (Nem is próbálta senki.) $ A főnök Feri jövőjéről szó- ^lőtt: iskolára javasolják. A ^beszélgetés végén, szóra sem ^érdemes apróságként említetne: s s — Te... az a tegnapi színésznő..., hogy is hívják... |a Noszty-lány nem hozzád káló... * Többet nem is találkoztak, í Az asszony mene közé fogta a kenyeret, szelt belőle. Az ura figyelemmel né'zte. — Mit látsz rajtam? — mosolygott az asszony. — Csak arra gondoltam: attól lesz jobb ízű a kenyér. — Ugyan te! — mondta belepirosodva az asszony. Egyszeriben arra gondolt, hogy a gyerek, amit magában rejt, majd erre a szikár emberre hasonlít. Elképzelte az urát munka közben, kormos arcával, kezével, s hozzá hasonlította a csupa rózsaszín csecsemőt. Nevetnie kellett. — Mi jutott eszedbe? — faggatta az ura. — Titok! — mondta évődve. Feltálalta az ételt. A konyha megtelt jó illatokkal. Leültek. — Csak az éjszaka ne volna — sóhajtott az asszony. Egyre jobban vágyódott arra, hogy az urával együtt lehessen. Amikor magára maradt, kicsi félelmek látogatták. — Ne félj, itt marad veled a fiam — mondta büszkén a férfi. — Sokra megyek vele! Csak rugdalja a szegény anyját! — A fűtő belátott a szobába, s a szeme a vetett ágyra tévedt. Keserűség futott a torkába. De hát mit tehetett volna? Maga vállalta az éjszakai beosztást, a több keresetért. — Ha a fiam megjön, nem csinálom tovább — vigasztalta a feleségét. — Addig még ötvenet is elalhatok egyedül — számolta az asszony az ujjain. — Addigra elmegy a tél is. — Elhallgattak. Az asz- szony az edényekkel zörgött. Nem szerette a csendet, gyerekkori meséiből úgy emlékezett, hogy a csöndesség szikár banya, s ha az ember egyedül marad vele, ijesztgeti. — Hány óra van? — kérdezte a férfi. Az asszony látta az órát, de rögtön nem mondta meg. Mindig kísértésben volt, hogy legalább negyedórával kevesebbet mondjon. — Na, mennyi? — kérdezte ismét a férfi. — Hat — mondta kurtán az asszony. — Nemsokára mennem kell. Az asszony ennivalót csomagolt. Belerakodott az ura táskájába. Percnyi időre benne hagyta a kezét, s még később is érezte a bőr savanykás szagát. A férfi felöltözött, elbúcsúz- kodtak. — Ügyelj magadra — mondta szeretettel az asszony. A férfi bólintott. Már akkor a munkájára gondolt. A váltótársa már várta. Kezet fogtak. — Van valami újság? — Semmi. Nálatok? — Megvagyunk. — Az asszony? — Jól van. — Alighanem éjszaka hozzák a szenet — mondta még a nappalos. — Majd fogadod. — Akkor békességes jó éjszakát! — Viszont kívánom. Egyedül maradt, elrakta a ruháit, az ennivalóját. Aztán körüljárta a kazánházat. Minden nap néhány perc szükséges, hogy az ember belerázódjék, attól fogva aztán a megszokás irányítja. A fűtő a kazánokra nézett. — Nem fáj semmi, öreg Mari? És neked, Jónás? — Megveregette lemezoldalukat, mintha nyugvó állatok lettek volna. Tíz óráig csendben telt az idő. Majd egyszerre motordübörgés rázta meg a vasajtót. Vattás ruhába öltözött ember lépett be, hunyorogva nézett körül. Meglátta a fűtőt, odaköszönt. — Erőt, egészséget, Kálmán! — Jó estét! — Megjöttünk a szénnel. — Ez az első forduló? — Igen. — Hányán hordjátok? — Ketten. — Hát csak rajta! A dömperek szakadatlanul jártak, bőgött a motorjuk, csapódott a tartályuk. A fűtő, ha kifelé figyelt, hallhatta a szén ömlését. Kiment az udvarra, szippantott a friss levegőből. Mart a hideg, akár a mérges kutya. Éjfél tájban a dömperesek beültek melegedni. — Igazi tél van — mondta a fűtő. A kazánra támaszkodott, mozgó ujjainak képe felnagyítva vetítődött a falra. — Nem unod még az örökös éjszakázást? — kérdezte az egyik sofőr, aki falubelije volt a fűtőnek. — ^Mindent meg lehet szokni — mondta a fűtő, s egy pillanatra az otthonára, az asszonyra gondolt. — Csak a halált nem — mondta a másik sofőr. — Legalább pálinkád lehetne! — mondata a falubelije. — Az kéne! — nevetett a fűtő. — Majd odahaza, Abonyban! — A szülőfalu említésére kicsit eltűnődtek. Odahaza a tél is más: játék. Idegenben legyűri az embert, akár a fizetett birkózó. — Indítsunk — kelt fel az egyik sofőr —, mert még az árokban keresnek bennünket. Nagyot ásított, nyújtózkodott. A másik is fel- tápászkodott, kelletlenül csoszogtak kifelé. A fűtőnek hirtelen eszébe jutott valami. — Te, Sándor — szólt utána a falubelijének —, úgy gondoltam, néhány fuvarral közvetlenül beállhatnátok. — Hát — állt meg a sofőr. — Körülnézett, aztán lépésekkel mérte a távolságokat. — Ügy látom, beférünk. Mennyit fizetnek a behordásért? — Négyhúszat — mondta szé1- ^ gyenlősen a fűtő. — De nem azért. Mintha 5 fáradtabb lennék, mint máskor. — Jó van — 8 vont vállat a sofőr. — Nem szabályos, de éj- ^ szaka félrenéz az ember. Nyomás, cimbora! ^ — karolt bele a társába, s odaszólt a fűtőnek: ^ — Köszönjük a meleget! — Bár aranyat ad- ^ hattam volna! — intett utánuk a fűtő. Ügy gondolta, hogy amíg a sofőrök megfor- ^ dúlnak, elintézi a salakozást. A salakozóban 8 fojtó a levegő, pedig a szellőztetek szünet s nélkül forognak. A gáz alattomosan megbújik $ a padló közelében. Ha az ember vigyázatla- $ nul lehajol, az arcába csap, s csak hosszú, ki- ^ nos köhögés után engedi el a torkát. A fűtő nem félt a gázoktól. Megindította ^ az elevátort, s bukni kezdett a salak. Tüzes $ izzását permetező víz hűtötte. Csavarodva ^ szállt fel a gőz, a bibliai képeken rajzolt ala- ^ kokba formálódott. Kavarogtak a mennyezet 5 közelében, majd szétfoszlottak, s lebegtek, > akár a magasból ejtett kendő. Olykor perce- $ kig belefeledkezett a nézésükbe. Közben hallotta, hogy a dömperesek meg- $ érkeztek. Túráztatta a motort, s a falak vissz- $ hangozták a lármát. A szén tompa zubogással $ ömlött a betonra, s percegve szétgörgött. A fű- $ tő arra gondolt, milyen szerencse, hogy éppen $ Sándort osztották be a fuvarra. A kazánban 5 fellobbant a megtisztított tűz. A fűtő kikap- S csolta a szállítószalagot, s indult felfelé. Nyit- $ ni akarta az ajtót, de az csak résnyit enge- $ dett. — Ej — mérgelődött magában —, ráön- $ tötték a szenet! — Nekitámaszkodott az aj- $ tónak, s hosszas erőlködéssel kinyitotta any- $ nyira, hogy átpréselhette magát. Nagy nehe- $ zen be is csukta, s amikor megfordult, akkor 8 vette észre a befelé tolató dömpert. El akart 5 lépni onnan, de a rázkódástól megmozduló $ szén a térdéig elborította. A dömper közele- $ dett, s egyszeriben centiméterekkel az arca $ előtt fékezett. — Állj meg! — kiabálta két- $ sé'gbeesetten, s hadonászott a karjával. A sofőr nem hallotta a hangját, s nem is $ látta a fűtőt a tükörből sem, mert éppen a 5 két kerék között szorongott. A motor felbő- > gött, ahogy emelés előtt nekifohászkodik az ! ember, a láncok megfeszültek, felcsapódott a ! tartály, vaskos pereme éppen homlokon ütőt- ! te a fűtőt. Teste megdőlt, s a ráömlő szén el- ! borította. Néhány perc múlva a dömper kifutott. A j motor hangja vergődött a kazánház falai kö- ! zött, majd minden elcsendesedett. Megjött a ! következő fuvar, s a leboruló szén mozgása ki- ! lökte a fűtő kezét. Amikor a dömperesek visz- : szamentek az újabb szállítmányért, másfelé ; vezényelték őket. Még dohogtak is, hogy nem ; tudtak szólni a fűtőnek, s majd hiába várja > őket vissza. ! K ' i Korán hajnalban a művezetőnek gya- j nússá vált, hogy az érlelő teknőkbe nem ér- ] kezik elegendő gőz. Elment a kazánházhoz, be- : kiabált a nyitott kapun. — Kálmán! — Várt: egy darabig aztán beljebb lépett. Ijedten lát- i ta a feszmérő órák mutatójának esését. — i Kálmán! — szólt mégegyszer. Átmászott a i szénrakáson, s akkor meglátta a fűtő kinyúj- j tott kezét. Először azt hitte, hogy odavetett j rongy tréfálja meg a szemét, aztán felfogta, j hogy igazi, emberi kéz. Elsápadt, hányinger j szorította, váltakozó hideg-meleg öntötte el aj testét. Bukdácsolva kirohant, telefonált. Aztán i visszament, kívül várakozott, s nem mert be- : nézni. Negyed óra sem telt, megjöttek a döm- j perek. Elébük szaladt, rémülten lengette a ! karját. A nehéz járművek remegve fékeztek, a s sofőrök leállították a motort. Egyszerre csend 5 lett. — Ti jártatok bent az éjjel? — kérdez- 8 te a művezető a sofőröktől. — Igen — mondta ^ habozva egyikük, mert a tagadásnak nem sok ^ értelme lett volna, hiszen a keréknyomok ^ mindent elárultak. — Megöltétek a fűtőt! —^ ordította a művezető, s két karját az ég felé 8 rázta, mintha átkozódott volna. A sofőröket megdermesztette a hangja, döb- S benten ültek, nagysokára tértek magukhoz, § lekászálódtak. Szemük a kialvatlanságtól, s ^ az iszonyattól mély gödörbe süppedt. — Néz- ^ zétek, ott látszik a keze! — mutatott befelé ^ a művezető. ^ — Borzalmas — mondta egyikük. A másik ^ hallgatott, mintha hirtelen megfagyott volna. ^ „Melyikünk?” — gondolták csaknem egyszer- ^ re. Testük nyirkosra izzadt, fejüket elfordítot- ^ ták, s nem mertek egymásra nézni. 8 Tengeri kikötő L apulak ifjúsága hiába ostromolta a tanácsot, ment az meg hiába ostromolta a járást, hogy az Általános Zuz- maraművek szennyvizét ne a bájos Pipike patakba vezessék ezentúl, hanem a csúnya Borotva csatornába. Lapulak tanácsa strandot szeretett volna építtetni a Pipiké mellett, s ebben támogatta a közeli nagyváros közvé- ; leménye is. Ám a járás hiába í ostromolta a megyét, ez mit- i sem tehetett, mert a Zuzmara- ; műveik már másik megye terü- ; létén füstölgött. j A lapullak! strand kérdése ; örökös téma lett : Vele foglalkozott. a megyei I lap „Nosza csak...” című har- I cos rovata. Vele foglalkozott a : rádió „Hármat rikkant a rigó” i elnevezésű népzenei és bürök- : ráciaellenes adása. A tévé ; időnkénti különkiadása. 1 ; Huhu Pista bácsi, nemes > gerjedelmében egyetlen éjsaa- >kán gátat emelt a Pipikén, s > így a szennyvíz visszafordult : édes jó szülőjéhez, és elöntötte ! a művek alagsori főkönyvelő- ! ségét. ! Pista bácsit ötven fillér ! pénzbírságra ítélték, és köte- ! lezték, hogy írásban kérjen ! bocsánatot a művek igazgató- ! ságától. Ez meg is történt, de a ! pénzbüntetés elengedését Pis- jta bácsi már harmadszor kér- ! vényezá meg. ! így múltak az évék, s a nap- 5 fürdőző ifjúság már lemondott ; Pipike hűs habjairól, amikor ! egyszeresek helikopter szállt 5 le az egekből. Mosolygós sze- ; mélyek kószáltak a fák alatt. ^ Sodrófa Manci végre meg- j szólította egyiküket, mert az I illető már harmadszor lépte át i a heverésző Mancikáit. s ^ — Maguk meg kicsodák? I — Mi vagyunk az Idegen- $ forgalom. Fürdőtelepet létesí- $ tünk itt. Százh úszemeletes to- J ronyszálló épül. A Pipikét ha- 5 józhatóvá tesszük. A ligetből ^ őserdőt fejlesztünk ki, ahol ^ nyulak és importált tigrisek ^ fognak kóborolni a vadászok 5 örömére. $ — Nem sok ez egyszerre? — I kérdezte elképedve Mancika. S: — Kevés — búsangta a ven- $ dég. — De hát repülőteret csak ; akkor építhetnénk, ha Lapula- ; kot lebontjuk. Ezzel még vár- I nurik kell egy kicsikét, mert $ előbb a tengeri kikötőt akar- j juk megépíteni a libaúsztatón. J — És mindez miért? Ér- 5 tűrik? — kérdezte Mancika. S J — No nem éppen — mond- $ ta az Idegenforgalom. — De ^ tudja meg, kedves, hogy Huhu ^ Pista bácsi öccse, a Jani, aki I dúsgazdag kanadai cipőfűző- ^ árus, azt írja egyik levelében, $ hogy esetleg hazalátogat... $ Fel kell készülnünk valahogy ^ a fogadására. ^ Darázs Endre Az iskolán Tóth Ferenc $ megismerte az egyetemi rek- $ tor leányát. A Noszty Mari külleméhez $ semmiképp sem hasonlítható $ Hámos Évát is bemutatta a $ Szabad Nemzetnél. Bárót Ottokár gratulált. A Tóth fiú hírlapíró ma is ; Pesten. Nem több — nem kevesebb.! Szikár, alig őszülő. Nincs! adóssága. (Autója, telke, má-1 sodállása sincs.) Törvényesen; elvált. Mostanában korhatárig te-! geződik: az 1940-es évjáratnál! fiatalabbakat magázza. i Ugyanakkor nem prédikál az | újdondászoknak a régi csúf; időkről, kripta-manuszokról, > s más maradi marhaságokról. < Tudatosan nem akar gyűlölt- j röhögött Vén Hülye lenni. Vi- i gyáz magára. Sokat ír, még többet olvas, s Hobbyja: alkoholja, hódítója, > sikerült durchmarcha a mun- « ka. Hiúsága: semmiből,; lehetetlen témákból v a 1 a- ! m i t produkálni. A múltkor is lenézett fel- i adatot: háromperces rádió-; hirdetést vállalt. Munkásokat j toborozni, mindegy, honnan, | mindegy, hogy kit a Kerepe- ■ si úti gyárba. A „szempont- j cédulát” olvasva eszébe jutott i az ifjúkori, kacagott mozirek- i lám: „Matracába? Epeda Re- i kamiéjába? Epeda!...” Máris: transzponált: „Jó kereset? i Cordatic! Szabad szombat?; Cordatic!... Jöjjön a Corda-i ticba, várja a Cordatic ...” A filmszínházban annak idején mellette ülő leányra nem gondolt. o Noszty Mária a Z.-i színház komikája. Húsz éve törzstag — mint mondja — a világvégi társulatnál. Mindent játszott — mindent játszik. Tájol is. Az évadszüneteket Budapesten tölti. Pénzt keres. , Statisztál filmgyárban, tele-; vízióban, szinkronnál, rádió-1 ban. A kollégiumi romantikát; „kamatoztatja”, egy napra,; két percre protezsálják érde-i mes művésszé avanzsált öreglányok, hívják Kossuth-díjas agg fiúk. Tegnapelőtt a rádióban hirdetésfelvétel volt. Egy most végzett legénykével „csinálták” a reklámot: — Szabad szombat? — Cordatic! — Jó kereset? — Cordatic!... Jöjjön a Cordaticba... Várja a Cordatic! A * A LÁSZLÓ MIKLÓS: Noszty Mari esete a Tóth fiúval
