Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-05 / 182. szám
4 1970. AUGUSZTUS 5., SZERDA fin MEcrei ^/(írlap Hobby A rapcsos, a füles, a törökturbános Solcz Gyula nyugalmazott gyógyszerész udvara Cegléden tenyérnyi hűs paradicsom. A házak közé zárt 200 négyszögöl zöld mohák, csipkelevelű páfrányok, pirosvirágú trombitafák, húsos hortenziák és szőlők világa. (Kis lavórban még egy öreg teknős is elfér benne.) És óriási, háznál magasabb fenyők derekára felfutó tököké. Akkora a levelük, hogy Kálmánka, a kis- unoka esőben nem ázna meg alatta. Tíz évvel ezelőtt kezdődött, hogy Solczné — maga is gyógyszerészasszisztens — vett a piacon néhány kis tököt. Csalitojásnak hívják errefelé az asszonyok, mert megtévesztésig hasonlít a tojáshoz, ezt teszik a fészekbe, hogy a tyúk el ne kórincáljon. Utána már figyelt, hol lát valami érdekes formájú kis termést. Miután jó kosárnyit összegyűjtött, maga is hozzálátott az új formák kialakításához. Volt tök, amire zsenge korában macskafejet karcolt nagy óvatosan. Mikorra a karcolás kiforrt, igencsak jópofa tök lett belőle. Van olyan eljárás is, hogy a kistök egy részét földdel veszik körül, így megnyúlik, a föld feletti része széles és sötét lesz, a betemetett világos marad. — Maga a természet az egyik legjobb alakító, ha figyelik munkáját — meséli Solczné. — Előfordult, hogy a jégeső csúnyán összevágta a diónyi termést, hogy azt hitték, egy sem marad belőle. Megmaradtak, 6Őt nőttek és egészen fantasztikusan érdekes bibircses héjuk lett. Kosárszám ezokott ősszel állni lakásukban az érdekesebbnél-érdeke- sebb kobakos. Boldog, ha van kinek elajándékoznia. Legbüszkébb a török turbános tökre, a kis rapcsosra, vagy a fülestökre. Mindegyiket pontosan elmagyarázza, hogy milyen, mert sajnos mintapéldány nincs belőle. A régieket elajándékozta, vagy kidobta, az új pedig egyelőre csak himbálja magát a gyenge esti szélben. — Ha lement a nap, hozzákezdek a locsoláshoz. Megjön a férjem, a lányom, a vejem, ők is segítenek. Mert a kert kéri a vizet. Egy-egy töktő naponta két-három kannával megiszik. Végül ad egy jó tanácsot *— kipróbáltat — azoknak, akiknek kertjük ugyanis nincs, de szeretnének dísztököt termeszteni. Nem túl trá- gyás földbe, nagy cserépbe vessék el a magokat márciusban, hármat-négyet cserepenként. Ha elkezd kacsosodni, vezessék körbe az erkélyrácson, ablakkereten. Nem kényes növény, ha elég vizet kap, hoz termést. Városi ablakban még az a veszély sem fenyeget, mint a kertben, hogy két-három év múlva elf aj zák és váratlan formát hoz létre. Dísznek sem utolsó harsogóan sárga tölcséres virága. Abban maradunk, hogy október elején „sztárfotót” készítünk büszkeségeiről. k. m. KÖNYVESPOLC PÁRIZS A Corvina Kiadó most megjelentetett Párizs című kötetében a szerző, Pogány Frigyes, a Szajna kis szigetének — az Ile de la Citének — római kori településtől követi nyomon Párizs fejlődését és vezeti el az olvasót a mai modem Bábel, annyi művész álma színhelyére, a mai Párizs világába. A szerzőnek nemcsak a történeti fejlődés a vezérvonala, amelynek nyomán kiformálódik az olvasó tudatában a francia főváros képe, hanem az építőkorok művészi eredményeire is támaszkodik, s így is kibontakoztatja a csodás, megragadó városképet. Párizs meggyőzően igazolja, hogy a szép város nemcsak értékes épületek, érdekes, a múltat idéző utcák, valamint a történelemre emlékeztető terek halmaza, hanem ezek összetartozó egysége, melyeket egy fejlődő emberi közösség élete telít tartalommal és ötvöz egésszé. A város értékei a fejlődés, az idők folyamatában jöttek létre, de ugyancsak időben — képzeletbeli sétánk rendjében — válnak tudatunkban is egységessé a könyv olvasása közben. — K. — ötletes propagandát választott bérletezési kampányához a Vígszínház. A Palatínus strand előtt gólyalábas, bider- meier ruhás artistalányok osztogatják a bérletek megrendelő lapjait. Lehotkdról a Hanglemez ’70 ZIMME-ZUMM BAM-felvétel, klubtagoknak — Barokk fuvolaszonáták E heti slágerlistánkat egy érdekes hírrel kezdjük: úgy látszik, nemcsak külföldön frissítik az együtteseket. Megtudtuk, hogy Danyi Attila, a Scampolo- és Neményi Béla, az Atlantis tagja kivált az együttesből és közösen új beat-grupot alakítanak. Kíváncsian várjuk, milyen sikerrel... Másik hírünk: Kiskunfélegyházán rendezik meg a Kiskun napokat. Augusztus 22-én a tánczenei műsorban megyénket a kiskunlacházi fiatalok kedvelt együttese, a Trams képviseli. Az MHV hanglemezklubjának tagjai a párizsi BAM hanglemezgyár felvételeit kaphatják meg — tizenhét kitűnő felvétel között válogathatnak. A lemezek között találunk XV. századbeli szerelmes dalokat, régi olasz és francia mesterek műveit, olasz, barokk fuvolaszonátákat, XVII. és XX. századbeli hárfamuzsikát, Debussy zongoraműveit, és a XII. századbeli spanyol népzenei gitárdarabot, amelyen Ramon Montoya játszik. Ezek a lemezek olyanok, amelyeket MILLIÓS KÁROKAT ELŐZHET MEG, ha gyakorlott, szakképzett lángmentesitő brigádunkkal végezteti el a /a- és textilanyagok lángmentesítését és a faanyagok gombátlanitását. Azonnali határidőre vállalunk munkákat és 1971-re is elfogadunk előjegyzéseket Szives felvilágositással rendelkezésére áll a Márvány Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat Budapest IX., Gyáli út 28. Telefon: 473-320, Budainé. csak a hanglemezklub tagjai kaphatnak meg. Megjelent a „Hanglemez ’70” második évfolyamának első száma. A félszázlapos kiadványban olvashatjuk többek között Korda Ágnes interjúját a kitűnő hegedűművésszel, Kovács Dénessel, Homolya István írását a Bartók összkiadásról, a váci Lehotka Gáborral beszélget Tornai Zsuzsa. A portrégyűiteményben ezúttal Ferencsik, János, a kiváló karmester képe szerepel és mindemellett a színvonalas kiadványban külföldi szaklapok véleményét is megtalálhatjuk — magyar hanglemezekről. A közeljövőben kerül a hanglemezboltokba Lovas Róbert szerzői nagylemeze, amelynek címe: A gyilkos én vagyok. A nagylemezen a szerző eddigi nagy slágerei — Kislány a zongoránál, Nem vagyok teljesen őrült — mellett természetesen új számokat is hallhatunk. Ezek közül egészen bizonyos, hogy nem is egy folytatja a Lovas-szerzemények sikersorozatát. A Negyvenhat éves az én apukám (Fenyvesi Gabi), valamint a Boldog kövek (Koncz Zsuzsa) már így is, az első hallásra megnyerte sok olvasónk tetszését. S akik nem mások muzsikáját hallgatják, hanem saját maguk zenélnek, azoknak figyelmébe ajánljuk a Zeneműkiadó új kiadványait. A Kroó György szerkesztette „Zene és műveltség” című könyv a „Zeneélet” sorozatban jelent meg. A régi magyar négykezesek harmadik része az eredeti Rá- kóczi-nótákat tartalmazza — az új, második kiadásban. De a Zeneműkiadónál gondoltak Pege Aladár leendő utódaira is. Montág: Nagybőgőiskola című kiadványa ugyancsak most került a boltokba. Felfrissült slágerlistánk — legalábbis ez derül ki olvasóink hozzánk beküldött szavazataiból. A Bergendy-együttes — amely méltán arat egyre nagyobb sikereket szerte az országban — Zimme-Zumm című számára máris szép számú szavazat érkezett. A huKincseink keserve moros hangvételű, jól hangszerelt dallam megkezdte tehát sikerszériáját... És egy másik új együttest is üdvözölhetünk slágerlistánkon: a Corvina együttes „Egy üveg baracklekvár” című számával szintén növelte kedvelőinek táborát. A budaörsi Kék csillag együttes — amely hosszú ideig nem hallatott magáról a „Ki volt az az ember” című felvételükkel egészen biztos, hogy ismét betörnek az élvonalba. Mindhárom együttesnek egyébként további sok sikert kívánunk! E heti nyerteseink: Porcel- lán Gizella (Monori-erdő, Fel- szabadulás út 23.), Nagy Éva (Nagykőrös II., Kossuth Lajos u. 105t), Iker Tibor (Vác, Pal- miro Togliatti u. 7.). Slágerlistánk: Művészlemezek: 1. (2) Liszt—Paganini: La Campanella. 2. (4) Bartók: Fából faragott királyfi. 3. (1) Liszt: Mazeppa. 4. (5) Kodály: Háry János. 5. (3) Beethoven: Für Elise. Tánclemezek: 1. (3) Kósza szél (Szécsi Pál). 2. (6) Én nem tud tam azt kérem (Koncz Zs.). 3. (—) Zimme-zumm (Bergendy). 4. (2) Olyan szépen mosolygott (Omega). 5. (—) Egy üveg baracklekvár (Corvina). 6. (4) A kutya (Atlas). 7. (—) Ki volt az az ember (Kék Csillag). 8. (1) Korai még (Koncz). 9. (5) Régi filmek mozija (Hungária). 10. (7) Gyöngyhajú lány (Omega). Falus — Sunyó — Tamás „Kedvenc lemezem” szelvényünket vágja ki, ragassza levelezőlapra, majd írja rá a hét legjobb komolyzenei vagy könnyűzenei felvételét, így küldje be szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Budapest VHL, Somogyi Béla u. 6.). A borítékra ne feledje ráírni: „Kedvenc lemezem”. Szavazóink között minden héten kisorsolunk három hanglemezt: a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat ajándékát. A nagy m^g a kis dolgok összetartoznak. Egyik a másikra, s a másikból épül. Ami messziről lényegtelen apróságnak tűnik, az közelről nagyon fontos lehet. Például egy útjelző tábla. Elindul a fővárosból a kíváncsi, aki már hallott valamit — sőt, esetleg látott, mert legutóbb a tv-hír- adó adott ízelítőt belőle — a megye egyik kincséről, a vác- rátóti botanikus kertről. Elindul. Gépkocsin, motoron, egyedül vagy többed magával. Megy. Addig, míg — véli — talál egy útjelző táblát a váci — pontosabban: a 2-es — országúton, mely azt tudatja, most és erre forduljon el, s akkor Vácrátótra ér. Megy a kíváncsi, már bent jár Vácott, hétköznap van, előtte, mögötte, mellette személy-, és teherkocsik, cementszállító nyerges vontatók, a legkisebb tétovázásra kürtszó harsan, s félreérthetetlen karjelzések közlik a — leírhatatlan — véleményt ... Végül egy járókelő megmondja: forduljon vissza, hagyja el a várost, s ott, ahol egy kopott, már-már olvashatatlan tábla azt közli, hogy Gödöllő, nos, ott forduljon el, úgy jut Vácrátótra. Karikatúra? Nem. Naponta — a szombatról és vasárnapról nem szólva — többen járnak így. Mert nem ismerősek arrafelé, s mert azt gondolják, hogy ilyen helyre, mint a botanikus kert, ahová sokan látogatnak el, hibátlan az útbaigazítás. Tévednek. Ahogy abban is, miszerint a nagy nehezen megtalált úton — mely Gödöllőre vezet — majd csak leolvashatják egy tábláról: itt a Vácrátótra vezető elágazás. Ilyen tábla sincsen. Csehek, lengyelek, angolok s persze magyarok forgolódnak, káromkodnak vagy méltatlankodnak, vérmérsékletük szerint. Végre odaállhatnak a magas kőfal tövébe. Megérkeztek. Megváltják a belépőt, meglelik a kert térképét ábrázoló nagyméretű táblát, ám csak egy-feét tudnivalót olvashatnak el róla — ha persze tudnak magyarul —, mert a többit letörölte az eső, a szél, a fagy; olvashatatlan ... A kert gyönyörű, a kutatók, az alkalmazottak készségesen, udvariasan adnak felvilágosítást, a látogató örömmel látja a szépítkezés, építkezés tucatnyi nyomát — a csinosodó vízimalmot, az épülő üvegházaikat, a korszerűsítés alatt levő vízrendszert —, mégis, valami már elrontotta az induláskor érzett jó ízt a szájában, a kincs — ebben az esetben a botanikus kert — ígérte élvezetet ... A látogató másnap új útirányt választ. Mondjuk Viseg- rádot jelöli meg célként. Indul. Még ki sem ér a fővárosból, már rázza a hideg. Mert megérti az útjavítást, s a vele járó kényelmetlenséget, ám azt nem, hogy rendkívül mély gödrök bukkannak fel váratlanul kocsija, motorja orra előtt, gödrök, amelyekre semmi nem figyelmezteti, s amelyekbe ha akárcsak negyvenötven kilométeres sebességgel is belevágódik a kerék ... Hajt — mint más százak és ezrek, hétköznap és ünnepen, külföldiek és magyarok — elér Visegrádira, első útja a Fellegvárba vezet, örül a kitűnő útnak — mert kitűnő, még ma is csak ámulni tudok az utat építő-építtető erdőgazdaság nagyvonalúságán —, s egyszer - csak rémülten fékez. Az éles kanyarban jókora szikladarab az út kellős közepén. A következő kanyarban még egy. Azután harmadik. „Tréfás” kezek helyezték oda azokat. Hátha nem tud megállni valaki, hátha ráfut egy turistákkal zsúfolt társaskocsi, vagy éppen a hajóállomástól induló panorámabusz ... Hátha. Fölér a hU fogató a Fellegvárhoz. Hőség. Szomjas. Büfé nyitva, hétköznap, délelőtt tizenegy, ám innivaló semmi. Azaz: sör. A látogató vezet, nem fogyaszthat. Irány a parkoló szélén levő csap. Víz nem falyiik belőle. A fák közt rejtező, félreeső helyet hatalmas körzetben illata tudatja. Leírhatatlan állapotok. Látogató menekül. A Fellegvár gyönyörű, a kilátás szintén ... Irány az oly sokait hallott Mátyás palota, odalenn. Mesés. Csak... csak éppen összefirkált falak, félreérthetetlen ábrák, a törés, a vandál pusztítás ezernyi nyoma, a díszkutat külön őrizni kell, mert... Folytassam? Szándékosan részleteztem ennyire az apróságokat, s csakis az apróságokat, azt a kínt és keserűséget, amit az ember érez, kincseinik s a hozzájuk tartozó dolgok ilyen állapota láttán. S kétszeres kín ez. Mert ha csak arról lenne szó, hogy néhány hivatalos szerv nem áll feladatta magaslatán — magaslatán? —, elüthetnénk azzal, hogy néhány éve még ennyi sem volt. Meg azzal, hogy nehézkes a tárcák közötti együttműködés — mert táblát a KMP illetékes útügyi szervezetei helyezhetnének el, de miként kérje ezt a Tudományos Akadémia botanikus kertje? — s így tovább. Ám több ez a keserűség, mert társul hozzá, hogy magunk rondítjuk, csúfítjuk azt, ami már van, ami létezik, ami a miénk. A példák ugyanis vég nélkül sorolhatók, puszta véletlen, hogy Vácrátót és Visegrád szerepel, ötletszerűen oda mentem el. Ám hasonló kálváriát járhat végig az, aki a gödöllői arborétumot keresi, az aszódi múzeumot, a zsámbéki templomromot — mely Európa-hí- resség lehetne! —, a dabasi temetőt, ahol Kossuth édesapja pihen, azokat a kincslelőhelye- ket, amelyek szép számmal találhatók a megye térképén — s persze, az országén éppúgy —, de amelyekkel nem tanultunk meg okosan, értően bánni, kínálni azokat. Ahogy neira tanultuk meg — sajnos és szégyen — őrizni kincseinket, óvni azokat, hanem... Hanem s pedagógus szeme láttára firkálhatják össze Mátyás palotájának falait a gyerekek, s a méltatlankodásra a pedagógus azt feleli, hogy mi köze hozzá? Tényleg úgy néz ki, hogy nincs közünk hozzá. Az illetékesnek a táblák kitételéhez az országutak elágazásánál, az útmutató újrafestéséhez a botanikus kertnek, a büfé ellátásához az „üzemeltető” vállalatnak, a pedagógusinak a rábízott gyerekekhez, a látogatónak a vandálokhoz, akik a szeme előtt tömek-zúznak, a belépőjegyet kiadó kislánynak a látogatóhoz, hiszen még a köszönését sem fogadja, nemhogy ő köszönne előre... De- hát akkor mihez van nekünk — látogatónak, aki holnap jegykiadó vagy büfés, útügyi főelc >ánki, mert variamennyien .ol látogatók, hdl fogadók vagyunk — közünk? Ha a vagyonúnkhoz — mert kincseink közös tulajdona a sajátunkká avatja —, s ha a munkánkhoz — a táblaállításhoz, az útjavításhoz stb. — nincsen? Mert erről, s nem egy kirándulás bosszantó tapasztalatairól van szó, bár az sem kicsiség, ha ez a bosszúság ezer meg ezer embert érint. Kincseink keserve végül is tehát oda vezet, hogy — tanulnunk kellene. Sok mident. Szervezést, együttműködést, alaposságot, emberi viselkedést, kulturáltságot. Tanulnunk kellene. Mert tanítani régóta tanítunk ... M. O. BDZSAKI KÉZITÁSKÁK - JAPÁNBA A siófoki Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet ötvenféle terméket állít elő ebben az évben, mintegy 11 millió forint értékben. Kosárfonó részlegükben vasvázra font fűzvesszőből készülnek a hordozható öltözőszekrények, a kétszemélyes napozók, konfekciórészlegük hímzett lánykaruhái, a világ csaknem minden tájára eljutnak. Igen keresettek a külföldi piacon buzsáki, karádi hímzésű kézimunkáik is. Most Japán részére készítenek buzsáki hímzéssel díszített kézitáskákat.
