Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-25 / 198. szám

4 “X-f&riap 1970. AUGUSZTUS 25„ KEDD ,,A királynék városa üdvözli a királyok városát...“ 7V-FIGYELO; Véget ért A visegrádi színjátszó na­pok első előadása a veszprémi Váci Mihály irodalmi színpad bemutatója volt. A „Veszprém üdvözli Visegrádot” című ösz- szeállítás, diaképes-történelem átpergette az elmúlt idők meg­maradt nyomait és ízelítőt adott a mai Veszprém neve­zetességeiből. Az egykori ki­rálynők városa érdekes, szé­pen előadott darabbal üdvö­zölte a királyok városát — Visegrádot. A képen a „Mit visz a kis­hajó” című összeállításból lá­tunk részletet, melyet a mo- nori József Attila gimnázium irodalmi színpada adott elő Simor András és Győré Imre műveiből, a királyi palota pin­céjében. POZNAN UTÁN.. SIKER LENGYEIORSZAGBAN A Pest megyei Hírlap július J6-i számában megjelent egy írás: Poznan előtt.címmel. Most fogalmazom az újabb cí­met: Poznan után... A Palac Kultury igazgatóságának meg­hívására utazott el oda a Tá- piómenti Ifjúsági Együttes művészgárdája, és igazán nagy sókért arattak. Ezt bizonyítják a lengyel lapok cikkei és rá­diószereplés ük. Az ifjúsági együttes öt al­kalommal lépett fel Poz­nanban, illetve a vajda­ságban. Műsorukban a magyar és a lengyel népi tánc legszebb gyöngyszemei, valamint hazai es külföldi népdalok szerepel­lek. Klasszikus műsort adtak Chopin, Mozart és Liszt mű­veiből a nagykátai járásban étó ifjú zongorista és cselló­művészek közreanűködéséveL Különösen nagy tetszést ara­tott a lengyel felszabadulási ünnepségen adott műsoruk. Az úttörökórus, a furulyás fiúcs­ka Molnár Berci és a Röpülj páva egyik énekgyőztese, Fe- renczy Éva neve is fémjelezte a nagykátaiak tudását* Nem­csak hagyományos baráti sze­letetet, hanem nagy közönségsikert és jól­eső szakmai elismerést is kaptak. Az ott tartózkodó lublimi mű­vészegyüttes koreográfusa és a Wielko Polska együttes művé­szeti vezetője is meghívta Dómján Lajost, a Tápiómenti Ifjúsági Együttes művészeti vezetőjét egy újabb lengyelor­szági útra, hogy több csoport­nak tanítson be néhány ma­gyar, eredeti tápiómenti tánc­számot. Három esztendeje lett Poz­nan és Nagykáta testvérváros. Igaz, az egyik 500 ezer lakost számlál, a másik alig 13 ezret, de a népei közötti szeretet-be- csülés megszüntette az arány­talanságot. Először Nagyikátá- ra látogatott az európai hírű Wielko Polska táncegyüttes majd a Kultury Palac Skob- ronski leánykórus. Közben ma­gyar népművelők, kulturális és pártdelegációk járták kölcsö­nös látogatóba. Jan Sajek, a pózna ni Palac Kutury igazgatója, lett egyik leglelkesebb támo­gatója a lengyel—magyar kapcsolatnak. Mostani szereplésük alkalmá­ból máris meghívta a nagyká- taiakat az 1971-ben városuk­ban megrendezésre kerülő nemzetközi folklórfesztiválra. Siker .. Taps... Vendég­látás ... Barátkozás... A len­1 gyei országi vendégszereplés, tapasztalatcsere napjainak szép emléke, tanulsága, színe és hangulata elkíséri a Tápió- menti Ifjúsági Együttes tag­jait, L. Elekes Éva Nagykáta a nyári szünet? Legnagyobb napilapunk tévékri­tikusa múlt vasárnapi cikkének végén azon töprengett, eladja-e televíziókészülékét. Irodalmi heti­lapunk kritikusa pedig némi nosztalgiával írja: „A világ, sze­rencsére tudatunktól függetlenül létezik. A tévéműsor viszont vá­gyainktól függetlenül létezik. An­nak megítélésébe azonban, hogy jó-e vagy rossz: már hangulatunk is belejátszhat. A tévének is van­nak rossz hetei, a kritikusnak is .. .*» Azon a héten, amelyiknek mű­sora a készülékeladási szándékot váltotta ki a kritikusból éppen szabadságon voltam és sok-sok órát töltöttem a készülék előtt. A vértelen, gyenge műsort nézve bennem nem ötlött fel a készü­léktől való szabadulás vágya, ám azt mondtam: Nyári szünet! A jó szerkesztők, riporterek vakációz­nak, elvégre nekik is kell egy kis pihenés. Baj csak akkor lett vol­na, ha ez a sótlan hét tovább tart. Nem tartott tovább, amit bizo­nyít az új heti, keddi nyitás „Só Mihály kalandjaival”. A Szabó Pál regényéből készített és Zsurzs Éva rendezte tévéfilmet még a nagyon kedves Bodrogi Gyula sem volt képes élővé varázsolni. Nem a kitaláció fáj az embernek, elvégre Arany ars poeticája sze­rint: költő hazudj, csak rajta ne kapjanak, hanem a papírosfigu­rák ál-igazmondása, helyzeteik valószerűtlensége. De a bosszúság már nem una­lom és ez itt a lényeg! A hét, talán az utóbbi hetek legkiemelkedőbb alkotása volt viszont az „Élünk!”. 1945 januárjában, amikor még dö­rögtek a fegyverek, Szabadság matinét tartottak, amelyre eljöt­tek a pincékben megbújtak, az illegalitásban levő kommunista harcosok, neves színészek. Egy háborútól, üldözésektől, éhezéstől gyötört nézőközönség várja a ré­gen nem látott színházi függöny felgördülését. És Várkonyi kijön a színpadra és azt mondja: ÉLÜNK! Egy akna becsapódik Gobbi Hilda versmondása közben, de ő foly­tatja tovább, mert tudja — itt mindenki tudja —■, a háború nem tart már soká. A Filmművészeti Főiskola hallgatói pedig filmre ve­szik az 1945-ös Szabadság matinét, meghivják azokat, akik — színé­szek, nézők, politikusok — 1945- ben a színházban voltak. És Vár­konyi újra bejön, és azt mondja: Élünk! Szaval Gobbi, Major, Pász­tor János, Ungár Imre zongorázik és Kállai Gyula meghatott han­gon elmondja azt a szöveget, amit 1945-ben elmondott. Aztán az al­kalmi riporterek megszólaltatják Vas Zoltánt, Kállai Gyulát, néző­ket, emlékezőket. Mindezt közvet­len, bátor, cseppet sem rezignált hangnemben, s még idő is van Várkonyi—Gobbi 25 év előtti, ku­lisszák mögötti csevegésére, a sál­ról, a sapkáról, arról, hogy. mi­lyen jó is volt az aznap megevett sárgaborsó főzelék .. . Várkonyi Zoltán rendező kiváló riport-do- kumentumfilmet rendezett, szív­hez szólóan és mégis érzelmessé- get kerülve hozta emberközelbe ezt a szép emléket, a felejthetet­len előadást. A hét másik jó műsorszáma je­lentkezett a „Stúdió Zéró”-val, a „Sztárparádéval” megmutatva: tu­dunk mi is magas színvonalú show műsort rendezni, szerkesz­teni. Csütörtökön az alkotmány napi műsorok a sportközvetítés izgalmával szolgáltak, aztán egy szórakoztató filmmel az „El­sietett házasság”-gal. Az Integrál érdekes témát, a bűnözés okait boncolgatta, szombaton a Láni néni nevettetett meg bennünket. A „Nana” is befejeződött, a vár­ható, kissé romantikus befejezés­sel, s láthattuk a „Bukarest re- vűt” Is, a Grand Music Hall re­vüegyüttes műsorát. Ez a hét arról győzhetett meg bennünket, nem kell a készüléket eladni. — szüts — CSEHSZLOVÁK FILM Ecce homo, Homolka Az ürességet nem szabad unalommal ábrázolni, a ma­gányt egyedülléttel, a gépies­séget mechanizálódással: va­lamilyen tünetet inkább el­lentétpárjának tükrében érde­mes bemutatni. E csehszlovák film bizonyította, hogy a baj egyenesen is szemléltethető, ha olyan művész diagnoszti­zál, aki a tüneteket így képes tipizálni, sűríteni. Mi a baj? Ahogy mi embe­rek, Homolkák élünk. A kü­lönböző életszínvonal-szinte­ken tág variációval létezünk, de a közös lényeg gyakran ugyanaz: az üresség! Egyesek életébe a rántott hal, a túrós­csusza visz színt, másoké a gépkocsi mutogatásával, gya­kori fényesítésével gazdago­dik. A Homolka család üresen, értelmetlenül teng-leng a ter­mészetben, magányos, szerve­zetlen, esetleges a tévétlen ott­hon egyhangú unalmában. A családi „forradalmiságot” a meccsnézés, egy lerészegedés jelenti. A ráció nélküli érzel­mi kapcsolatok elzárják egy­mástól a család tagjait. A szétzilálódó, embertelen emberi kapcsolatok oka a gon­dolkozás hiánya? Nem égé­Hiányzik a hűtőpult (Tudósítónktól.) A legnagyobb forgalmú élel­miszerüzleteik egyike Gödöllőn a Munkácsy Mihály utcában található. A 150-es számú élelmiszerbolt üzemeltetője a Váci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat A város legnagyobb lakóte­lepének üzletében a közel­múltban átalakításokat vé­geztek és az itt lakók nagy örömére új osztályt nyitot­tak: a friss húsok árusítását vezették be. A tiszta és udva­rias kiszolgálásáról híres bolt­ba szívesen járnak a környék­beliek is. Az örömbe, sajnos, egy kis üröm is vegyült... Hiányzik a húsféleségek tá­rolásához egy hűtőpult. A vál­lalat, amely nagy összegeket fordított az üzlet korszerűsí­tésére, talán beszerezhetne egy hűtőpultot is. A vásárlók érdeke feltétlenül ezt kívánja meg, nem is beszélve a Kö- JÁL-előírásról... A nyári me­legben ugyanis a hús tárolása csak így oldható meg. Csiba József szén: a Homolkák gondolkoz-. nak, a kor, a közösségek leg- anakronabb gondolatelemeit fűzik össze. Nincs képzeletük a Homolkáknak? De van, a meny balettáncosnak képzeli magát, mindentől elszakadt ábránd ez, amely szegényft, boldogtalanná tesz. Talál-e a sok Homolka mentséget saját sorsára? Igen, majd az uno­kák „lyukat fúrnak a világ-, ba”, hány elrontott élet vi­gasztalta már így magát! S mivel normális egymásra talá­lásra már képtelenek, abnorr málisan alakul ki a harmónia: bekapcsolják a rádiót, a fel-, hangzó Beethoven IX. szimfó­niára könnyezve táncolni kéz-, denek, ki-ki a párjával. Az író és rendező Jaroslati Papousek a mikrovonalakat is pontosan visszaadó tükröt tar^ tott az antiélet elé. Találó életképekbe sűrítette sok-sok tiltakozását, s a natural jelene­tek tipizáltsága, feszültsége avatta groteszkké, szimboli­kussá az egyébként burleszk- nek tűnő jeleneteket. Jaroslav Papousek nagyon ismerte ezt a közeget, s nagyon tudta, hogy mit akar mondani. Ki­tűnő segítőtársakat talált fő­szereplőiben — Josef Sebanek, Marie Motlová, Frantisek Hú­súk, Helena Ruzicková —, akik nem alakítottak, hanem éltek, illetve antiéltek. Íme az ember, Homolka. A kritikus arra kéri a nézőket, hogy feltétlenül nézzék meg ezt a kitűnő filmet, szórakoz­zanak iróniáján, humorán, g tanulják meg belőle is, hogyan nem szabad élni. A tehetséges alkotóktól pedig azt kérnénk, csináljanak egy másik filmet, maradjon a cím — de nemes pátoszában — Ecce homo, Ho­molka, s mutassák meg ne­künk az IGAZ ÉLETET, mert a gond puszta feltárásával még csak félmunkát, bár ha­talmas munkát végeztek. (fóti) XIIL Egyre jobban virágzott az üzlet. Rezső boldog volt, örö­mét csak az zavarta, hogy Dönci már nem volt olyan lelkes, mint az elején. Elő­fordult az is, hogy a vidéki utakra nem ment el. Ami a legfurcsább volt, már a ha­szon sem nagyon érdekelte. A közös pénzből jóformán alig vett ki valamit, mindig azt mondta, hogy azt a nagy üzletre kell tartalékolni. Mert — és ezt egyre gyakrabban hangsúlyozta — ez csak egy piti vásározás, ami nem mél­tó hozzá. — Döncikém, hidd el így van ez jól. Szolid üzlet, kis kockázat, nagy biztonság..; Kiderült, hogy Döncit nem izgatja a pénz. Dönci puri­tán volt, nem költött semmit, ellentétben cimboráival, ma is jobban szerette a Zöld Büty­kös előtti járdát a rumos sör­rel, mint az éjszakai bárok csillogását. Ma is a régi fes- tékes pufajkájában érezte jól magát. Dönci igazi va­dász volt. Csak a vadászatot kedvelte, de nem szerette a vadhúst. Az üzletben a kocká­zat, a kaland, a szervezés a művészet érdekelte és amint a játék átalakult rutintevé­kenységgé, Dönci már unta, szabadulni igyekezett tőle. — Valami nagy dolgot kel­lene csinálni, valami óriási bulit — mondogatta mint a megszállott és egyre több es­tét töltött a szobájába zár­kózva, mélyen a gondolatai­ba merülten. A És1 megszületett a nagy öt­let. Egy héten belül a napila­pokban megjelent a hirdetés: „Kislakásépítők. Mindenfé­le építőanyag olcsón kap­ható. Elszállítható azonnal. Igénybejelentés „Gyors lebo­nyolítás” jeligére a kiadóba.” Dönci házasságszédelgő ko­rában sem kapott ennyi le­velet hirdetéseire, mint most. Ügylátszik a diplomás férj­nél is kapósabb a tégla. A leveleket gondosan szortí­rozta, majd lázas szervezésbe kezdett. Megtudta, hogy a legna­gyobb építkezés jelenleg a Tuba utcában folyik, ahol 5000 lakás készül. Felkereste az építő vállalat igazgatóját: — Zápor B. Lajos filmren­dező vagyok, a Modern film­stúdióból, ime az igazolvá­nyom — mutatta fel egy­kori vízijártassági igazolvá­nyát — Köszönöm — mondta ba­rátságosan az igazgató, majd feketét és konyakot hoza­tott. — Miben lehetünk a művész úr segítségére? — Egy óriási film készül. Témája az építővállalatok ne­héz munkája és áldozatos te­vékenysége. A minisztérium­ban úgy tájékoztattak, hogy az ön vállalata lenne a for­gatásra a legalkalmasabb. Nem akarok titkokat kife­csegni, de nagyon dicsér­ték önt és amikor elolvasták a forgatókönyvem, mely egy rendkívül tehetséges igazga­tóról szól, azt mondták, hogy olyan az egész, mintha önt írtam volna meg... Az igazgató, aki megjárta a börtönöket és érték bizonyos méltánytalanságok, most úgy elpirult, mint egy elsőbálos kislány. — Igazán megtisztelő..; — Semmi szerénység... Én arra gondoltam, hogy az igaz­gató szerepét személyesen ön­nek kellene játszani... — Nincs nekem arra tehet­ségem ... Bár 1946-ban nyer­tem egy szavalóversenyt... — Na ugye! Hát akkor majd ezt is megbeszéljük... Megállapodtak, hogy a for­gatást a Tuba utcai építke­zésen kezdik, egy vasárnapi napon, amikor a munkát nem zavarják. Másnap kimentek a helyszínre, az igazgatóval többször végig sétáltak az építkezésen, Dönci el volt ra­gadtatva a munkától: — Csodálatos szervezés... Hiába, jól választottam... A termelő munka eme fenkölt pátosza magával ragad. Leg­szívesebben azonnal kezde­ném ... Egy hét múlva újabb hir­detés jelent meg a lapokban: „Munkástárgyú filmhez sze­replőket keresünk. Jelentke­zés a Tuba utcai építkezé­sen, f. hó 15-én, vasárnap reggel 7 órakor. Munkaru­hát mindenki hozzon magá­val.” Dönci elemében volt. Napi 16 órát dolgozott. Pontos ter­veket készített, minden moz­zanatot alaposan kidolgozott. Kivett a közös tőkéből 100 000 forintot, melyből a Bizomá­nyi Áruházban egy tekinté­lyes külsejű filmfelvevőt vá­sárolt. Vett állványt és fi­gyelmét az sem kerülte el, hogy egy asztalossal csinál­tasson egy vászonszéket, melynek hátlapjára rápin- gáltatta: Rendező. A társaság tagjait csak ez­után avatta be a tervébe. A mosókonyhában jöttek össze, mert Rezsőt csak az utolsó pillanatban akarta bevonni a munkába. Vázlatosan ismer­tette a tervet: — Pihe, te leszel az opera­tőr... — De hiszen én nem tudom kezelni azt a masinát... — Csak nyomod a gombot. Á gép berreg, film úgysem lesz benne. Patkány, te leszel az első asszisztens! — Az mit csinál? — Semmit! Csak van! Segít a rendezőnek... — Aki természetesen te le- szer — mondta irigyen Su­nyi... — Természetesen. Viszont te leszel a gyártásvezető... — Jaj de jó. És mit kell csinálnom? — Fontoskodol. Hajtod a statisztákat, nyüzsögsz, mi­nél nagyobb felhajtást csi­nálsz. — Adjatok valami munkát Zsófikának is — kérte Pihe. — Az ki? — kérdezte Dön­ci. — A menyasszonyom... Aki feljött utánam faluról... És nagyon szeretjük egymást... — Kívülállót nem avatunk be a dologba... I — Nem is kell — mondta Pihe. — De úgy szereti a mű­vészetet. Nem volna lelkem megfosztani ettől az élmény­től... — Rendben, ö lesz az első vízhordó — nagylelkűsködött Dönci. — Köszönöm ... Milyen bol­dog lesz... Hiszen úgyis szí­nésznő szeretne lenni — mondta Pihe és meghatottan könnyezett. Egy gépíró irodában íratta meg a hirdetésekre a válasz­levelet: „Értesítem, hogy az igé­nyelt építőanyagot L hó 15- én, vasárnap délelőtt 10 óra­kor veheti át a Tuba utcai építkezésen. Kérem, hogy pontosan jelenjen meg a hely­színen. Rakodómunkásokról a vállalat gondoskodik. Szállí­tóeszközt a megrendelőnek kell biztosítani. Az építőanyag fizetése a helyszínen, kész­pénzben történik. Tisztelettel: Dr. Tabalydi...” A levelekre elmosódott pe­csét és olvashatatlan aláírás került. 100 megrendelőt talált ér­demesnek arra, hogy kielé­gítse építőanyag-igényét. A forgatás előtti napokat az építkezésen töltötte. Az igazgató mellé „kért” egy mű­vezetőt, aki szintén kapott egy kisebb szerepet a film­ben. A művezető gondoskodott arról, hogy minden rendben történjék. Egy héten át az építkezésre érkező téglát, cementet, faanyagot nem to­vábbították a munkahelyekre, hanem egy hatalmas téren tárolták. Ödön gerendákból egy emelvényt ácsoltatott. Er­re kerül majd a kamera. Egy másik kisebb emelvényen az ő széke áll majd, innen irá­nyítja a hatalmas jelenetet A művezető biztosította, hogjr vasárnap az éjjeliőrön kívül senki ne tartózkodjék az épít­kezés területén, nehogy za­varják a művészeket. A stáb tagjaival többször bejárták a terepet. Megjelölték az ér­kező teherautók útját, be­rajzolták a rakodási helyeket Mindenki elragadtatással néz­te Döncit.... — A múltkor is csinált itt filmet a televízió, de ami­lyen fejetlenség ott volt... Mindenki beszélt, mindenem vitatkoztak... — mondta a művezető elismerően. — Ez meg is látszik a mű­soron. Mi kérem művészek vagyunk — jelentette ki öntu­datosan Pihe, majd hozzá­tette: — A modern élet zajló kavalkádjának, a kitárult mikrokozmosznak, az atomok világának kvinteszenciáját absztrahálja a mű, kvázi adekvát asszociációjaként dif­ferenciált univerzumunknak! — Na persze, én is így gondoltam — bólintott a művezető, aki felettébb büszke volt, hogy végre va­laki úgy beszél vele, mint egy mérnökkel. Rezsőt csak szombat este avatták be a dologba: — Egy filmet forgatunk Re­zsőkért!. Egyben elvállaltuk egy építőipari vállalat sze­zonvégi kiárusítását „„ — mondta Dönci. — Micsodát? — Felszámolnak, ezért el­adják az építőanyagot és én elvállaltam a bonyolítást. Egyben a filmet is megcsinál­juk ... — Nem értem! — Nem baj! — Nem valami fekete üzlet ez? — Ugyan Rezsőkém... Ne­ked különben sem lesz más dolgod, csak a pénzt sze­ded ... — Mennyiről van sző.;; — Körülbelül egymillióról — mondta Ödön és úgy csi­nált, mintha nem vette vol­na észre, hogy Rezső nerr kap levegőt... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom