Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
1970. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT 3 Kórházpalotában, paradicsomföldeken Amint arról már a tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Pest megyei Bizottsága első titkárának társaságában csütörtökön a kora délelőtti órákban Vácra látogatott. A vendégeket Vác város és járás párt- és állami vezetői meleg szeretettel fogadták. A pártbizottság épületében a város politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről Pap József, a városi pártbizottság osztályvezetője adott tájékoztatót. A járás életét Tötök Sándor, a járási pártbizottság titkára ismertette. A házigazdák között ott volt dr. Vida Gyula, a járási tanács vb- elnöke és dr. Lukács Ferenc, a városi tanács vb-elnöke is. Pap elvtárs a rendelkezésre álló rövid időbe bele tudta szorítani a város múltjának ismertetését is, a felszabadulás titáni városképnél pedig azzal indított, amivel maga az élet: „A felszabadulás után olyan Szemek létesültek és kezdték meg Vácott a termelést, mint A Híradástechnikai Anyagok Gyára, amely ma már évi 530 milliós termelési értékkel, az Egyesült Izzó gyáregysége, ámely évi 400 milliós termelési értékkel dolgozik. Az is köztudott, hogy Vácott üzemel az Ország legnagyobb cementgyára, a DCM, amely a múlt éviben több mint egymillió tonna Cementet adott az országnak. A város üzemei 500 milliós értéket exportálnak. A világ szinte valamennyi tájára eljutnak a városban készített termékek.” Pap elvtárs a házigazda jogos büszkeségével tájékoztatta a vendégeket a munkások emelkedő életszínvonaláról is. Nem feledkezett meg a gondokról, nehézségekről sem, őszintén beszélt arról, hogy a városban legalacsonyabb, az átlagbér a textilipari üzemekben. Ezután a vendégeket a kulturális fejlődésről tájékoztatta. A sok szemléltető, plasztikus adat közül csupán egyet ragadunk ki. A felszabadulás előtt a városnak hét óvónője volt, ma negyven óvónő vigyázza, neveli a város kicsinyeinek 98 százalékát. A zenei életről elég ha kiejtjük a varázsszót: Voa; Humana. És a zenekultúra varázsa számokban: a zeneiskola növendékeinek száma meghaladja az 500 főt, és épül az új, korszerű zeneiskola. A sportról: Vácnak olimpiai bajnoka van — és, sajnos, nincs egy tisztességes csónakháza. A házigazda ezután a lakásépítkezésekről s az ezzel kapcsolatos tervekről adott számot. Pap elvtárstól Török elvtárs vette át a szót, az ő kis expozéja mindenekelőtt a nyári mezőgazdasági munkákról, a nagyon súlyos meteorológiai esztendőről szólt. Elmondotta, hogy az aratás a rapszodikus időjárás, a hosszú esőzések miatt ma még mindössze negyven százaléknál tart, és bizony az .eredmények is gyengébbek lesznek a tavalyinál, jóllehet a tavalyi esztendő extra eredményei nem szolgálhatnak összehasonlításul. Cseterki elvtárs, igaz, vendég volt, és ebben a minőségében meg is köszönte a tájékoztatót, de kérdései és állásfoglalásai arról tanúskodtak, hogy nagyon is ismeri, érti a város és a járás gondjait. A megyei pártbizottság első titkára is és az Elnöki Tanács titkára is úgy beszélt itt, mint hasonló a hasonlóval, s ez azt is jelenti: mindenben a házigazda hozzáértésével és lelkiismeretével foglaltak állást. Legfeljebb az állításhoz azt tehetnénk még hozzá, hogy a váciak nemes, lelkes céljaihoz a higgadt, óvatos „ellenzékiség” realitásával járultak hozzá, hogy a kép, a jövő teljesen valós legyen. Ezután a város új büszkeségét, a nemrégen épült és az egészségügynek átadott korszerű kórházat tekintették meg. A kórházpalota impozáns bejáratánál dr. Kollár Lajos igazgató főorvos köszöntötte a látogatókat. A látogatás összefoglaló címének ezt adhatnánk : dr. Kollár kedvesen, rendkívül szimpatikus módon eldicsekedett az eddigi eredményekkel, helyszíni közvetítést adott a kórház dolgozóinak szívéből, amely csordultig van örömmel és hálával, miszerint ilyen ragyogó palotában élhetnek, dolgozhatnak. És alcímként ehhez - a következőt tennénk még: kenyerünk már van, kedves elvtársak, magas rangú vendégeink, ha lehetne most már kérnénk rá vajat is. Ne beszéljünk rébuszokban, dr. Kollár ezt úgy értette: „szükségünk volna megyei és országos segítségre. Olyan terveink vannak, hogy azt el sem tetszenek hinni. A kórházigazgató nagyon okosan, jól időzítve két kérés között megköszönte a megyei pártbizottság első titkárának is és Cseterki elvtársnak is azt a sok segítséget, amelyet személy szerint mind a ketten a kórház létrehozásában nyújtottak. A vendégek szürcsölték a jeges teát és dr. Kollár elmondotta, hogy tulajdonképpen csupa feltételes mód az élet, s ha visszatekint 1945-től napjainkig, a most felépült kórházpalotában az itt dolgozó orvosok útja tele volt bizonytalansági tényezőkkel. Mert, akik itt dolgoznak, nagyobb részt a negyvenévesek generációjából kerültek ki, akiknél akkor, a felszabadulás után kétséges volt, hogy felveszik-e őket az egyetemre, azután, hogy elvégzik-e azt, azután, hogy kapnak-e állást hivatásuk gyakorlásához. És felvették őket és elvégezték az egyetemet és gyakorolhatták a hivatásukat, tanulhattak a ma már országos, sőt világhírű professzorok mellett és közeledik az idő, amikor a tanítványok elhagyják majd tanítómestereiket. És Vácott, az egykori szükségkórháztól egykét kilométerre, a bizonytalansági tényezőket teljesen felszámolva, fölépült ez a ragyogó, modern kórház. Ezért érdemes volt élni, itt nagyszerű dolog gyógyítani. Tiszta szívű, öröm sugallta dicsekvés ez, senki sem rója meg ezért dr. Kollárt a vendégek közül, hiszen a palota, amelyről szó esik, 135 ezer ember egészségét vigyázza és épül már 10 millióért az új véradó állomás, amely eddig a pincében működött és tervezik a 300 ágyas elmepavilont, az új szakorvosi rendelőt. Tervek, tervek, csodálatos, az élet fejlődésével lépést tartó jövőről esik itt szó. Izgalmas képet fest az igazgató az új egészségügyi szervezettségről, a centralizációról ... „Kéne még négyszáz ágy, kedves elvtársak, és akkor öt éven belül...” Cseterki elvtárs közbeszól: „.. mi támogatjuk az önök elképzeléseit, amelyek modernek éis korszerűek. Önöknek nem is velünk szemben, nem is annyira a pénzért, kell harcolniuk, inkább a szakmai berkekben önmagát még mindig makacsul tartó konzervativizmusnak kéne odadobni a kesztyűt.” Kollár igazgató Cservenka elvtársnőhöz fordul és kéri, a megyei vezetés utazzon velük néhány városba, ahol rendkívüli érdekes kísérletek folynak és már mutatkoznak az eredmények is. Cservenka elvtársnő a kérés előtt fejet hajt, hiszen mi egy ilyen kis tapasztalatcsereút ahhoz a harchoz képest, amelyet a megye két új kórházáért vívott ő maga és az egész megyei vezérkar. Közben Cseterki elvtárs is sok tanáccsal él, majd egy kis parázs vita alakul ki, nem is vita, inkább a témának kijáró izgalom, láz, mert a szó arra fordul, hogyan lehet a számítótechnikát az ember egészségéért folytatott harc szolgálatába állítani. Dicsekvés, vita, segítségkérés. Na, persze, ebbe a logikai menetbe azért az is belefért, hogy dr. Kollár elmondja: — Kedves elvtársak! Itt szeretnék köszönetét mondani a város vezetőinek, elsősorban a városi tanács végrehajtó bizottságának, amelynek vezetői ígéretükhöz híven, tartották szavukat...” Dr. Kollár e témánál elmondotta, hogy a kórháznak ígért 54 lakásból a tanács már negyvenhármat kiutalt, illetve átadott. És ezt a munkát a tanács vb rendkívül okosan végezte. Tudniillik ésszerűen tartalékolt és a negyvenhárom lakást több részletben, a tavaszi, nyári idényben adta át. Természetesen a kórház vezetése is igyekezett a tanács vezetőinek ésszerű óvatosságához méltóan „viselkedni” ebben a témában. „A háromszori futamban összesített eredményünk: negyvenhárom lakás és mi ennek kétharmad részét a kórház úgynevezett középkádereinek juttattuk. Lehet, hogy cinikusnak tűnik, amit mondok, de igazság: orvost könnyebben kapunk, ápolókat, szerelőket a mi bérezésünk mellett nagyítóval kell keresnünk.”Dr. Lukács itt megjegyezte: — Még ebben az évben a további tizenegy lakást is átadjuk a kórház dolgozóinak. Ezután a vendégek megtekintették az új létesítményt, a gyermekosztályt, a műtőt, a konyhát, beszélgettek a dolgozókkal. A délutáni órákban Cseterki Lajos és Cservenka Ferencné, valamint a járás vezetői Foton, a Vörösmarty Tsz-ben találkoztak a falu és a szövetkezet vezetőivel. A termelő- szövetkezet életéről, eredményeiről Kovács Árpád elnök beszólt. Később, a földeken a vendégek és kíséretük a szorgos munkát végző szövetkezeti parasztokkal is hosszasan beszélgettek. Él a határ, bár a munka az esőzések miatt két-három hetet késett. Jólesik a városi embernek lubickolni kint, a falusi életben, az emberek között. Szorgos asszonyi kezek szedik a paradicsomot, egy percre kiegyenesítik fáradt derekukat, örülnek a magas- rangú, kedvesen érdeklődő vendégeknek. Sok száz mázsát küldtek és még sok száz mázsa paradicsomot küldenek a piacokra, a konzervgyárakba, Fárasztó munka a tűző napon hajlongani egész nap, de megéri, mert a vezetés bőkezűen gondoskodik róluk, busszal hordják a néniket a faluból a határba és a határból vissza. És milyen az ember, amíg a nénik és a vendégek beszél-, getnek, önkéntelenül is nyú-, lünk a piros bogyóért, s a gazdag ebéd után esszük a föld végében a rekeszekben már napszúrást kapott, szotyogós paradicsomot. Aztán továbbmegyünk és megállunk a jókora búzatábla végében, amelyben három kombájn is vágja az érett, aranybama fejű bezosztáját. Jó búza ez, acélos, jól is adja a föld, itt például holdanként 21 mázsa termett, csak a szára rövid és a színe más. Járják a vendégek a tábla szélét, az akácos hűs árnyékában egy kicsiny iroda, íróasztal lenne az édes anyaföld, amelyen kiterítve hatalmas papíron egy fiatal férfi szorgalmasan jegyzi a kombájnosok teljesítményét Tőle néhány méterre hatalmas tejeskanna, nagy láda üveg; szódavíz, szerszámok, alkatrészek, tárcsaszíjak, modern festővászon: Aratás, 1970. És az irodában is, a határjáráson is, eredmények, gondok, kérdések, kérések, tanácsok, viták. És kölcsönösen kialakított, egységes élmény a gépesítésről, a többcsatornás értékesítési rendszerről, a ter- mfelőszövetkezeti gazdák állandóan emelkedő életszínvonaláról, a termésátlagok emeléséről, a holnapi tervekről, a reálisan megálmodott jövőről, olyan célokról, amelyet csak ilyen országban, értenek házigazdák és vendégek egyaránt. Halad a vendégsereg, már barackillatot hoz felén a koraesti langy nyári szél, amikor az egyik gazda megjegy- • zi: „A paradicsomot százhúsz-' ra terveztük, de most már nem adnám oda kétszázért sem”. — Kétszáz mázsa egy holdról, jó termés, szép summa pénz. Szöveg: Suha Foto: Gábor
