Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
6 ““^Mís-Sap 1970. AUGUSZTUS 2., VASÄRNAP „ÉBREDÉS“ SZENTENDRÉN — Gyerekkoromban, bár Budapesten éltem, rengeteget jártam a szentendrei hegyekben. A zöld lombú fák között mindig jól éreztem magam. 30 esztendős vagyok, hat éve telepedtem le Szentendrén. Itt szobrászok és festők élnek. Valami egészen csodálatos érzés köztük lenni. Szinte mindenütt a művészet szele csapja meg az embert. Nem hinném, hogy máshol is tudnék így dolgozni. Nagyon szeretek Szentendrén élni. Tegnap délután Csik- szentmihályi Róbert szobrászművész első önálló kiállítása nyílt meg Szentendrén. A Ferenczy Múzeumban dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese méltatta a fiatal művész pályafutását. A megnyitón ott volt Hargittai Károly, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának vezetője, de eljöttek természetesen a Szentendrén élő művészek is. A kiállítás anyaga sokoldalú. A pálya elején álló Csikszentmihályi Róbert fa- és kőszobrait a változatos problémafelvetés, az érdekes és újszerű formaképzés jellemzi. Különösen figyelemre méltó ,,Ébredés” című körtefából faragott alkotása. A művész alkotásaiban sok a romantikus vonás. Járható útjának a figuratív szobrászatot tekinti. — Mint anyag a kő áll hozzám a legközelebb, mert ez a legigazibb és legősibb, amivel a szobrász kifejezheti mondanivalóját. És amikor kővel dolgozom, nyugodtan tudok gondolkodni is ... Csikszentmihályi Róbert kiállítását augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Ferenczy Múzeumban. — Falus — Fecskefiókák pusztulása A nyár derekán bekövetkezett szokatlanul erős lehűlés és viharos idő megtizedelte legkedvesebb madaraink: a fecskék második nemzedékét. Baranyai szakemberek a napokban figyeltek fel a jelenségre, amikor megtalálták a molnár- fecskék élettelen fiókáit. Ez a fecskefaj a „legháziasabb”, a legérzékenyebb és így közöttük okozott legnagyobb pusztítást a váratlanul hidegre fordult nyári időjárás. A molnárfecskék második költéséből július második felében láttak napvilágot a picinyek. Éppen akkor tehát, amikor a hőmérséklet olyan alacsony volt, mint áprilisban, a fecskék hazatérésekor. Ügy látszik, a gyenge fiókák nem tudták elviselni a hajnali hideget és a metsző északi szelet. KOCKACUKORRAL SIRATJÁK A LOVAKAT Gyeplő és ritmus MICI MEGTANULT MAGYARUL Vargabetűs felirat Dunakeszin: Reitschule, azaz lovasiskola. Alagon az Országos Ló- tenyésztési Felügyelőség hozta létre, s mondanunk sem kell, igen nagy sikere van. Az ott parkírozó külföldi rendszámú gépkocsik ezt bizonyítják. A diplomata lovasiskolában hollandok, svédek, amerikaiak és németek tanulják: hogyan is kell bánni a négylábúval. — Nem nehéz megtanulni. Csak fogni kell a gyeplőt, és érezni a ló mozgását — átvenni az ütemét — mondja Pista bácsi, akit Alagon mindenki így ismer. Három nyelven beszél: angolul, németül, franciául adja az ukászokat, hiszen a tanítványok itt-ott még tanácsadásra szorulnak. A vendégszobák elegánsak: bőrfotelokkal, népi hímzésű térítőkkel magyaros vendégszeretetről tanúskodnak. — Szeret is mindenki nálunk lenni. Van, aki sírva megy el tőlünk: siratja a lovai. De aztán megint visszajön. Kockacukrot hoz. Két apró termetű lovon, két aprócska kislány. Mendegél a két paci, majdhogynem porosznál. Látom, a kislányok inkább ügetnének, unják már a lassúságot, érzik — ők már ennél többet tudnak. Felcsillan a szemük, mikor németül elhangzik: lábfejjel a ló vékonyába ... — Az a barna ló mongol. Micinek hívjuk. Cedenbal ajándékozta ottjártakor Kádár elvtársnak. Mici azonban — amikor a neve elhangzik —, fülét hegyezi. Megtanult már magyarul... — fg — Autóporszívó A Bukaresti Elektrotechnikai Kutató- és Tervezőintézetben befejeződött annak a hordozható porszívónak a kikísérletezése, amely bizonyára nélkülözhetetlen útitársa lesz minden autótulajdonosnak, különösen hosszabb túrák és szabadság idején. A készüléket az autó akkumulátora táplálja árammal, s a ruhanemű, huzat, valamint a gépkocsi belsejének takarítására, a karosszéria fényesítésére, gumimatrac vagy gumicsónak felfújására egyaránt alkalmas lesz. BÁLÁKilátások a 13. emeletről Mintha a mennyországban lennénk: körülöttünk kéklő ég, alattunk ezüst tó, isszuk a jeges Colát, fújjuk a Baiquis füstjét, s a felszolgálók zsonglőr hada már a kávét hozza. Hátradőlök a fotelben, nézem a vizet: benne aránylik a nap, s valahol messze már az ég is belelóg, fürödni szeretne... Minden olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Nem is az. Ülünk vagy negyvenen a siofpki.Hotel Európa tetőteraszán, a 13. érneleten: újságírók és idegenforgalmi szakemberek — ez tény. De nem a magunk kedvére és nem a magunk pénzén, hanem a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat jóvoltából. Sajtótájékoztató a Balaton-part fejlesztéséről. Somogyi Jenő, a Pannónia vezérigazgatója, és Eperjesi László, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára, arról beszél, hogy öt év alatt megkétszerezik a szállodai szobák számát, több olcsó étterem lesz.- Vízvezeték, csatornázás, hinárta- lanítás, jobb kereskedelmi hálózat, kulturális rendezvények stb., stb. Az újságírók azt feszegetik, hogy drága a Balaton, egyre kevesebben tudják megfizetni. Rossz az ellátás, gyenge a propaganda, ez sincs, az sincs — stb. Sok a fülnek. Leszállunk hát a legalsó régiókba — fürödni. Térdig érő, kásás, meleg víz. Nézni jobb volt. Amúgy is kevés az idő, kijövök, végigsétálok a ragyogó szállodasor mellett. Sehol egy zuhanyozó, hogy az iszapot lemoshatnám magamról. A tájékoztatón hallottuk: azt már elérték, hogy különvonat jöjjön az NSZK-ból, de azt még nem, hogy felseperjék a siófoki pályaudvar kövét. A portás készséges, udvarias. Azért portás. Várunk néhá- nyan, bamba magyarok. Az utánunk, jövők mindig elsők lesznek, Ijékik hajlong a portás, Érthető.: óit fizető vendégek, márkát és dollárt adnák. Megadóan várunk. Hisz’ ezen se igazgatói rendelet, se más nem segíthet. Ilyen a balatoni közszellem. „Visszavágó” a Piroska csárdában. Még nem szoktam meg, hogy amerre csak járunk, a személyzet és a zenekar a kapuban várja a csoportot, mintha magas rangú diplomáciai küldöttség lennénk. Szép ez a csárda, nagyon szép. Meg sem kísérlem leírni, milyen nagyszerűen trak- tálnak bennünket, étel, ital, udvariasság, szakértelem, minden, ami kell. Éppen azon tűnődöm, lám, ilyen is van. S a szomszéd asztalnál egy kisfiú elkezd kiabálni: — Anyu, éhes vagyok. — Várj, kisfiam, majd csak elmennek már ezek a miniszterek. Eljöttünk, jó messzire. Ma a Hungarohotels vendégei vagyunk, az északi parton fut végig buszunk. Űj Ikarus-termék. külföldi licenc alapján. Induláskor a Volán pilótája mentegetőzött: rossz a rádió, magyar konstrukció. Fullasztó hőség, most már a légkondicionáló berendezés sem működik. De nem magyar. Forgolódunk Badacsonyban, azután usgyi Füredre. Állítólag fenn a hegyen van egy nagyon szép kocsma, Bormúzeumnak hívják, mert ez jól hangzik. Nem tudunk felmenni, mert keskeny az út. Bizony, keskeny az végig a parton. És rossz. De ez nem téma. Sajnos, nemcsak nekem, a KPM-nek sem. Kell-e hixusszéHó? Jó tíz éve mindenki sürgette az építést, most sokan megkérdőjelezik. Nem kifizetődő ;— mondják. A füredi Marina Szállóban sajtótájékoztatón hallottuk: valóban sokba kerül az építés, de 8—10 év alatt megtérül a népgazdaságnak. Az elő- és utószezonban a kispénzű turisták is igénybe vehetik, a nyárinál olcsóbb áron, tehát nem csupán a külföldieké. Tegyük hozzá: az idegenforgalom alapja a szálloda, mindenütt a világon. Most enyém a tó — benne lubickolok. Révfülöp Badacsonyon innét van vagy 20 kilométerrel. Télen kis lélekszámú. Hogy most mennyi — senki sem tudja. Különös ismertetőjele: a községi tanács egy épületben van a zenés presszóval. Ebben a villában, ahova ba- rátilag meghívtak, fejenként 25 forintot fizetnek a vendégek. Jobb helyeken 80—100 forintot is elkérnek. Ez, persze, házititok. A vendégj árást lehetetlen ellenőrizni. A villa körüli „nyári konyhákban” zenészek laknak — a vendéglő dobosa és gitárosa — havi 4—400 forintért. Tolna községből jöttek, jó pénz reményében. Délután, ha leülünk az árnyas udvaron bo- rozgatni, sokat panaszkodnak. Egy estére 80 forintot kapnak a vállalattól, s a borravaló többnyire csak 30—40 forint. Ünnep, ha mindenkinek megvan a százasa. A pincérek azt is kinézik a zsebükből, pedig ők 2—300-at „hoznak össze”. Kénytelenek hát azt mondani a vendégnek: „csak úgy játszunk, ha van dohány”. Őket is meg lehet érteni. Pénzért jöttek ... Belázasodott a gitáros 3 éves kisfia. Orvos nincs. Gyógyszertár nincs. Jó 30 kilométert kell vonatozni. Tapolcára, a járási székhelyre. Tüdőgyulladás. Panaszkodnak az asszonyok: nem kapnak húst. Országos baj — gondolom, no, meg másnap be is állítanak a friss karajjal. Amit nem akarok hinni: nincs hal. Badacsonyban árulnak ugyan sült keszeget, de nyers halért inkább Tapolcára vagy Debrecenbe utazzon az ember. Mi van hát? Például céllövölde. Két forintért négy ólmot ad az MHSZ a légpuskába. Beszélgetek a szomszéddal, azt mondja, két éve nem fürdőit a Balatonban. A vizet inkább a hegyről nézi, szőlőkötözés közben. Nem az övé a Balaton. Beszélgetek két cseh kislánnyal a strandon. Csúnya vörösre égtek. Azt mondják, imádják a vizet, kár, hogy nem az övék a Balaton. Viharra ébredek. Megszürkült a tó ezüstje, félelmetes szelek járnak, ömlik az eső. Van idő mélázni: mi lett a „nemzet fürdőkádjából”? Tény, hogy az utóbbi 25 évben felmérhetetlenül sokat fejlődött. Tény, hogy ez idő alatt száz- és százezrek ismerhették meg. Olyanok, akik korábban álmodni sem mertek róla, vagy azt sem tudták, hogy létezik. Ott szemben, Bogláron, a gödöllői járás úttörői táboroznak, s körben mindenütt zsúfolásig teltek a SZOT-üdülők. Mégsem mondhatjuk, hogy a Balaton mindenkié. A lakosság — talán egyre éleződőbb — vagyoni rétegeződése itt kézzelfogható. Akinek nem telik víkendház- ra, aki nem jut beutalóhoz vagy nem mehet táborba — annak ma is csak álom a Balaton. (De sok emberrel beszélgettem, aki még színét se látta a tónak!) Nincs meg az a lehetőség, hogy valaki maszek turistaként sorra járja a nevezetes üdülőhelyeket, szállodában hálva, vendéglőben étkezve. A villa egyik szobáját fiatal házaspár vette bérbe tíz napra. Evéshez készülődnek. Olcsó felvágott, kevés paprika, paradicsom. Naponta egyszer elmerészkednek a vendéglőbe. Akkor egy üveg sört is isznak — ketten. Valóban drága a Balaton. És sok-sok létfontosságú dolog hiányzik. Országos ügy ez, éppen ezért alakult nemrégiben tárcaközi bizottság, mely a tópart fejlesztését irányítja. A sajtótájékoztatókon sok ígéretes tervről hallottunk: hogyan kívánják javítani és olcsóbbá tenni az ellátást. Ám addig sok víz lefolyik még a Sión, amíg a tó valóban mindenkié lesz. Mert a Balatont egyre inkább üzletnek tekinti minden vendéglátó. Paládi József « t TON? KIÉ A \
