Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

4 ‘s'ZKirtap 1970. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP Séta egy egészségesen fejlődő községben Tipikus Pest közeli telepü­lésnek vélnénk, hiszen határos a fővárossal, ipara is van már — a csapágygyár —, mezőgaz­dasága is — a szakszövetkezet —, régi falumagja is meg gyorsan növő új körzetei, te­hát azt hinnénk, osztozik szomszédainak meg társainak, egy Érdnek, egy Budaörsnek, egy Gyálnak sereg gondjában, problémájában. Mégis hogyan növekedhetik, alakulhat szer­kezetileg ilyen szerencsésen, küllemében ily kellemesen Diósd, miért, hogy a fejlődés­ben annyira elöl járnak, mint ahogyan sétánk szemlélteti ? De településfejlesztési csodaszert példája nem kínálhat. Orvos­ságra nincs szükségük, meg­előzéssel éltek annak idején, tíz éve meg öt éve. „Egysze­rűen nem engedtük, hogy lé­lekszámú, nagyobbra növeked­jék, mint amennyit el tud vi­selni" — így Demény János tanácselnök-helyettes. 1950- ben nyolcszáz lakosa volt, 1960-ban ezerötszáz, most két­ezer-négyszáz, tíz év múlva háromezer-ötszáz lesz. Vessük fel: vajon más fővárosközeli település nem alkalmazhatta volna ugyanezt a megelőzést, a betelepülések folyamatának le­lassítását? Utólag nem volna túl sok értelme a kérdésnek, mert a múltat nem lehet he­lyesbíteni. A jövő pedig úgy­sem hoz akkora emberárada­tot, mint amelyet a megye vagy e budai járás az elmúlt tizenöt évben fölvett. S amely­nek tengerében Diósd — bár ha nem maradt száraz sziget, hiszen lakossága húsz év alatt megháromszorozódott — ahogy tehette, gátakkal védekezett. E megelőzés azonban önma­gában korántsem magyarázza egészséges fejlődését. Több szimpatikus, már megvalósult vagy a még csak jelzett köz­ségfejlesztési elgondolás az, amiért érdemes végigsétálnunk utcáin, kérdezni, ismerkedni, választ kapni, meggyőződni — s ez elgondolásokat példának vagy csak figyelembe ajánlani. A község központja —mint­ha gyermekkorunkban jár­nánk. A tanácsháza vagy száz­éves, mellette szép, fehérre festett öreg templom, kiköve­zett árkok, lombos fák, medi­táló kőszentek, csend, virág­ágyások. E falusi főteret nem túrták fel a korszerűsítés je­gyében, a fákat nem vágták ki, nem kavarog por, füst, mert a fő forgalom elkerüli. A község új arcának rajzolói számoltak azzal, hogy egy település régi központjába nehezen lehet be­telepíteni az újat De akkor hova? Az üzletek, középületek jó részét eddig a központ közelébe, mégis szét­szórtan, lazán helyezték el. Az új központ pedig nem az OTP-házak mellé került. Mert négyszáz OTP-lakást „adnak át”, illetve adnak el az elkö­vetkező időkben, azaz években Diósdon, ebből kilencvenet még az idén. Nem tudjuk, melyik megfogalmazás s felfogás ta­lálóbb, ha még a helyi építke­zések közé soroljuk az épülő magasházakat — vagy már a főváros zöldövezetbe kitolt ré­szének tekintjük a majdani nagyvonalú lakókomplexu­mot? Mindenesetre szerencsé­sebbnek vélnénk minél több ilyen „kitolt” építkezést, „mini bolygóvárost” — mint a fővá­rosi zsúfoltság továbbnövelé- sét. Viszont: „a zöldövezeti közművesítés túl drága” — mond ellent az építészek, vá­rosrendezők egy része. De ne kezdjünk most vitáz­ni velük, inkább örüljünk an­nak, hogy a Diósdon épülő OTP-magasházak az egész község közművesítésén lendí­tettek: a tanács több milliós hitelt vesz fel csatornázásra, amelyet a tervek szerint két év múlva befejeznek, a lakosság a maga hozzájárulását tíz év alatt fizeti vissza ... Persze az, hogy a teljes csatornázást na­pirendre tűzhették, annak is köszönhető, hogy nem szorít­ják őket elemi gondok, út, jár­da, iskola, rendes üzlethálózat hiánya. Mindenütt csín, rend, tiszta­ság. A titka: egy öttagú ku- bikosbrigád. Utat, járdát, ár­kokat építenek, fákat ültetnek, parkosítanak. Az idén egy há­romholdas ifjúsági parkot is lé­tesítettek. A másik tanácsi házi brigá­dot öreg mesteremberekből to­borozták. Most éppen egy új kultúrcentrumot építenek, ahol többek között posta, ifjúsági helyiség, párthelyiség, könyv­Szolgáltatás a lakosságnak részlegünkben: ALBERTIRSAN, CEGLÉDEN és TAPIÓSZELÉN készítünk, javítunk és átalakítunk hordókat, kádakat, bútorokat kárpitozott garnitúrákat Ágybetétek - Igény szerint — 1100 Ft-tól. A lakosság részére INGYENES ODA- ÉS VISSZASZÁLLÍTÁS STYLUS Faipari Ktsz Cegléd, Déli u. 59. Tel.: 231. tár, társadalmi ünnepségek rendezésére is alkalmas olva­sóterem kap helyet. A leendő könyvtár berendezésére száz­harmincezer forintot kaptak a Művelődésügyi Minisztérium­tól... (Kell is egy ilyen pe- zsegtető kultúrcentrum Diósd- ra — mivel a régi művelődési ház néhány jól működő szak­körét, zeneiskoláját „központo­sították": Budakeszihez kap­csolták. Budakeszihez — aho­va Diósdról úgy járnak, hogy előbb Budapestre utaznak...) Diósdliget — a község leg­külsőbb s leggyorsabban növő negyede, a víkendházak, nya­ralók kerülete. Régebbről 200 hétvégi ház volt itt, tavaly 500, az idén 300 telket parcelláztak. Kerti növényzet, fák, házak gomba módra nőnek, az épít­kezés problémáin saját üdülő­helyi bizottságuk segít. A ví­kendházak negyedét átszelő fő­út szélén frissen hányt árok, csővezeték — már építik a víz­hálózatot. Sétánkat Diósd legromanti- kusabb részében, a községbeli „Tabánban” fejezzük be. Há­tukkal a hegyoldalnak támasz­kodó vagy éppen hegybe vájt szép öreg házak — az ottani lakáskörülmények azonban ma már korszerűtlenek. Ez a terü­let szanálásra vár. De nem saj­náljuk a kedves negyedet, mert az épülő, fejlődő Diósdon az egészséges, a modem mel­lett a szép is megvalósult: az új Diósd bőségesen kárpótol. Padányi Anna A XIX. kerületi■ úttörők tábora árnyas fenyveserdő mé­lyén terült el Göd peremén. A sátortábornak több mint száz lakója volt. Nyolcvankilenc úttörő — fiúk és lányok —, vala­mint huszonöt kisdobos. Néhány tanár felügyelete mellett jól megérdemelt kétheti nyaralásra érkeztek. Programjukban sze­repelt kirándulás a Dunakanyarba, járőrverseny és számhá­ború. Senki nem sejtette: az ügyességet és erőt próbáratevő ver­senynek harci szellemére még szükségük lesz. Senki nem sejtette, hogy a tábort megtámadják. Rendzavarok a fenyvesben Az első jelek is inkább csak bosszantóak voltak. A tábor környékén megjelent néhány fiatal. Ebben nincs semmi kü­lönös: Göd új vendégeire ért­hetően kíváncsiak voltak a helybeliek. Az idegen fiúk később a tábor területére is bejöttek. A tanárok távozásra kérték őket, hogy ne zavar­ják a tábori rendet. „Belépni tilos!” szöveggel egy táblát is kitettek. A táblát légpuskával szétlőtték. Az idegenek nem távoztak. A tanárok a békés megoldás hívei voltak. Tárgyalásokba bocsátkoztak a gödi fiúkkal. Az apróbb bosszantások okára ekkor fény derült. A budapes­ti úttörők — e fiúk szóhasz­nálatát idézve — hagyomá­nyos „kéglizőhelyüket” fog­lalták el, ahova „csajokkal” szoktak kijárni... A fenyves­erdő törzsvendégei ezért nem vették jónéven a táborozok Cavalleria Rusticana Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. augusztus 2-án halt meg Piet­ro Mascagni, a neves olasz operaszerző és karmester. Egyszerű szülőik gyermeke­iként született 1863 decemberé­ben, csak mecénás támogatá­sával folytathatja zenei tanul­mányait a milánói konzerva­tóriumon. Az előírt tanéveket azonban nem járja végig, egy vándortársuiLathoz szegődik, s mint karmester, bebarangolja hazáját. Később Setrignolában telepedik le, ahol mint zomgo- ratanító és a városi zenekar dirigense tengeti életét. Itt ír­ja meg a Cavalleria Rustica­nát (Parasztbecsület), arnefly- lyel nemcsak a Sonzogno ki­adóvállalat pályadíjáit nyeri el, hanem egy csapásra világhír­nevet is szerez. Első előadása Rómában, 1890-ben van, de 1890 decemberében már Buda­pesten is bemutatják. A színpadi szicíliai paraszt­tragédiát a déli temperamen­tumból fakadó őszinte líra, friss népi inspirációtól duzza­dó, behízelgően népszerű me­lódia, énaelmi itaontrasiztjaiban megkapó drámai muzsika emeli szárnyaira. Többi műve már megközelítőleg sem ilyen sikeres. jelenlétét. S a zavarkeltés folytatódott. A hívatlan látogatók ezzel egy időben megállapodásra igyekeztek jutni néhány tá­borlakóval. Eszerint a gödiek hoznak egy kis itókát, cseré­ben pedig összeismerkednek a lányokkal. Minderről per­sze a tanárok mit sem tudtak. Egyik este létre is jött a ta­lálkozó, a váratlan táborel­lenőrzés azonban sürgős tá­vozásra késztette a „veszte­getőket”. .. Ám, később az egyik szervező visszatért. Soós József volt az, a nevével még találkozunk. A 21 éves villanyszerelő — különben másodállásban mozigépész — a fenyvesben felejtette ön­gyújtóját. A zseblámpával ku­tató fiatalembert a tábori őrség elfogta, majd a taná­rok hazakísérték és igazol­tatták. Soós József sérelmesnek tartotta foglyulejtését. Ügy döntött: bosszút áll. Szervez az „alvezér" A megtorló akciók kiterve- lésében kitűnő partnerre akadt B. József személyében. Ez a 17 éves fiatalember nagy ambícióval látott a szervezés­hez, minek következtében a „vezér” elfogását követő má­sodik napon már a tettek me­zejére léphettek. Nemcsak ketten, még kilenc társukkal együtt. A táborhoz érve, lármázás­sal kezdték az akciót. Aztán a sátrak közé röpült az első kő, amit száraz kenyérdara­bok és konzerves dobozok kö­vettek gyors egymásutánban. Csakhogy a táborlakók sem voltak restek a válaszadásban, Z olit, kis újdonsült barátomat, jobbra-bal- ra lökdösték az üzletben. Hiába, Zoli kicsire nőtt, s ki gondolná, hogy ő is épp olyan vásárló, mint a polcok mellett válogató felnőttek. Talán egy órája már, hogy figye­lem, mennyire átadja magát mindenki a vá­sárlás örömének, hiszen vásárolni, ismeretlen áruk tömkelegében turkálni nagyon jó. Hát még külföldön! Külön izgalom, vajon meg­érti-e a kiszogláló, amit szeretnénk kiválasz­tani. Az otthon felírt listából, mit sikerül megtalálni? Az üzletben rengeteg a külföldi. Messzi­ről rájuk ismerni. Akik csoportban érkeznek, — egyformát vásárolnak. Valaki ajánlhatta, — amott öten is az úti frigiderek között válogatnak. Végül valamennyien egyforma pirossal indulnak a pénztárhoz. Egy másik társaság a háztartási robotgépet mustrálhat­ja. Az egyik asszonyt férje mindenáron odébbvinné, de az megmakacsolja magát. Ta­lán ötödször emeli fel a kívánatos masinát, próbálgatja a hozzáillő alkatrészeket, megke­resi az árucédulát, azután többször egymás után megnézi, mintha a hosszú szemlélődés alatt változhatna az ára... Kíváncsian vá­rom, ki győz: a férj vagy a feleség? Soha nem tudom meg, mert Zoli magával vonszol. Életében először utazott külföldre S méghogy utazott! — de először van zsebé­ben olyan pénz, amit önállóan vásárolhat el. Rettenetes izgatottan vezet célja felé. A ne­gyedik polccsoport kikerülése után megállít. — Tessék nézni! — mutat valamire. Nézem, de világért sem ismerem fel, amit látok. Nem akarom megbántani a gyereket, először nem kérdezem, mi ez, hátha magam is megoldom a rejtélyt. Talán majd súg va­laki. Sehonnan nem érkezik segítség. Zoli az árat méregeti: 82 márka. Hangosan szá­mol: 328 forint. — Megéri? — kérdezi. — Mi ez? — árulom el kérdésemmel tu­datlanságom. — Melegítő papucs. — ??? Kézbe veszem. Szerintem a papucs két da­Vásárlás rabból kellene, hogy álljon, mert az ember­nek két lába van. Ez pedig egy, illetve kettő, de összenőtt. Plusz villanyzsinór lóg a sar­kából. — Mit kell ezzel csinálni? S a gyerek oktat, úgy látszik, a mai fiata­loknak nem okoz gondot a technika. — Anyu mindig panaszkodik, hogy fázik a lába. Télen majd’ megfagy. Ezt a papucsot csak be kell kapcsolni a villanyba és felme­legíti. Megveszem neki! Már-már szóra nyitom a szám: — 82 márkáért?! Azután elharapom a szót, szerencsére. Zoli átszellemült arcocskáját lesem, aki gondolat­ban már átadta az ajándékot, élvezi édes­anyja örömét, kis lelke boldog, mert látja, milyen boldogságot szerzett. Hirtelen rájövök, hogy ez az alaktalan al­kotmány megéri az árát. Akár a dupláját is. Igaz, hogy csak ülve használhatja a tulajdo­nos, közel a konnektorhoz, s csupán nagy ritkán, mert melyik dolgozó nő ér rá mele- gítgetni a lábát, pihenni az összenőtt papucs­ban. Mire becsomagolták a drága ajándékot, Zolival izgultam: mit szól majd édesanyja könnyelmű fiacskájához, szidja-e vagy majd engem okol, amiért egy józan felnőtt nem beszélte le gyermekét ekkora butaságról. Mi mi \dent lehetett volna venni 82 márkáért! Hasznos, kívánatos, olcsó holmit, amikről a szomszédok annyit beszéltek.., fisak hát ezek a szomszédok kiokosodott L felnőttek, Zoli pedig gyerek, aki latol­gatás helyett édesanyja fagyoskodására gon­dol, aki minden télen fázik, s ezentúl már nem kell fagyoskodnia. Sági Ágnes így a társaság okosabbnak vélte, ha a támadás időpont­ját elhalasztja. Kevesen vagyunk — állapí­totta meg Soós József a dics­telen visszavonulás után. S „alvezére” értett a szóból... Két nap telt el. A gödi mo­ziban este véget ért az elő­adás, a teremből kiözönlött a közönség, főleg fiatalok. Soós és B. József már toborzott. Körbejárt a jelszó: „Bosszút kell állni a táboron!” És har­minc fiúból összeállt a sereg. Irányítóik a többségnek nevét sem tudták, a többségnek meg viszont arról nem volt fogal­ma: kin és miért is kell bosz- szút állni? Amikor nagyjából tisztázódott a feladat, öten el is inailtak a csoportból. De még így is maradtak hu­szonötén, akik valamiféle jó „murit” sejtettek az akcióban, s elindultak a fenyveserdő fe­lé... Fegyverbe! — ez volt a következő jelszó, s a kezek hamarosan már karókat, drót­huzalokat, vascsöveket mar­koltak ... Erdei háború ■■ karókkal Az úttörőtábor elcsendese­dett. Takarodó után pihenésre készültek diákok és tanárok. Másnap reggelre kirándulást terveztek. A konyha felől ek­kor csörömpölés hallatszott... A tábort három hullámban érte a támadás. Csatárlánc­ban, ütőszerszámokat forgat­va lendült a sátrak felé az első sor. Csatakiáltások, ria­dót harsogó hangok vertéli fel az erdő csendjét. Most már a táborlakók sem a meggyőző szó, hanem csak karjuk ere­jében bízhattak, összecsaptak a fadorongok, csattantak a pofonok, s az ellen első had­sora megfutamodott. Ennek fele se tréfa — látták a taná­rok, mégis úgy igyekeztek vé­dekezni diákjaikkal, hogy ko­molyabb sérülést senkinek se okozzanak. A meg-megújuló rohamok ellen viszont kemé­nyen kellett állni a sarat, mert a támadók nemigen törődtek ellenfeleik testi épségével. A felbolydult erdőben teljes lett a zűrzavar, a lassan szétoszla­tott, menekülésre kényszeri- tett támadók tévedésből már egymást is ütlegelték... A bá­tor úttörők — akik maguk is karókkal, sátorrudakkal fegy­verkeztek fel — végül is meg­futamították a gödiek vad csapatát. Ketten közülük a tá­bor foglyai lettek. A védők közül több diák, tanár s egy — éppen látogató­ba érkező, s a csatában is résztvevő — büntetőbíró sé­rült meg. Szerencsére, min­denki csak könrfyebben. S hol volt időközben a két fővezér, Soós és B. József? Mindvégig az utolsó sorban. Ök csupán buzdítottak a ve­rekedésre. A többieknél esze­sebb Soós még saját fegyve­rét is más kezébe nyomta.,; Letartóztatásban a főbűnösök Ha az óvatos Soós József a csatában az utolsó sorban is állt, a váci rendőrkapitányság udvarán — ahol 30 fiú közül válogatták ki a nyomozók a főbűnösöket — az első helyre került. Mellé pedig B. József állt. Garázdaság vádjával, a rendőrség mindkettőjüket elő­zetes letartóztatásba helyezte, További hat — a verekedés­ben bizonyíthatóan részt vett — fiatal, így a 19 éves Árvái András, a 22 éves Kopa Jő zsef, a 17 éves G. Pál, a 16 éves Sz. Károly, a 17 éves P. László és a 16 éves K. József ellen szintén bűnvádi eljá­rást indítottak. Mert a békés diákok elleni támadás nem „muri” volt, hanem bűntett — amiért fe­lelniük kell. Szitnyai Jenő 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom