Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-14 / 190. szám

Egymillió lemarad! a lapunk csütörtöki számában UTCÁKAT NYITNAK. PARCELLÁZNAK Piramis — zsákokból Megérdemelt üdülés, kirándulás A járási könyvtár felszaba­dulási irodalmi vetélkedőjének legjobb helyezettjei jutalom­üdülésen vettek részt. Az első helyezést elért két kispajtást a balatonszárszói úttörőtábor látta vendégül. A vetélkedő két járási és ..ét városi úttö­rője augusztus végén egyna­pos kiránduláson vesz részt. A programban az Agg­teleki cseppkőbarlang megte­kintése is szerepel. Jobb munkaszervezés címmel írt cikk adatainál. A tejüzem­ről szóló tudósítás helyes ada­tai: tavaly júliusban egymil­lió-nyolcszázezer liter, az idei év júliusában pedig egymillió- kilencszázezer liter tejet ka­pott a vállalat. Péns utakra, hidakra Hogyan fejlődhet a község, miként segítik a tanyán élő emberek betelepedését a köz­ségbe? Erről és hasonló té­mákról beszélgettünk a nyárs­apáti tanácselnökkel. Ebben a községben is gond, hogy a lakosság jelentős része Szép sikereket értek el a MEDOSZ labdarúgói A Sége Ceglédi MEDOSZ Elnök­legutóbbi ülésén értékel­te a labdarúgó szakosztály munkáját. Molnár János ke­rületigazgató, a szakosztály elnöke, beszámolójában el­mondta, hogy a csapat telje­sítménye a félfordulós bajnok­ságban és az MNK-ban dicsé­retre méltó. A félfordulós területi baj­nokságban a Ceglédi MEDOSZ csapata az első helyen vég­zett, és elnyerte a Pest megyei Hírlap által a bajnoknak fel­ajánlott kupát. A mérkőzések folyamán a csapat egy veresé­get szenvedett, két döntetlent ért el, a többi mérkőzését megnyerte. Az MNK-ban a labdarúgók bekerültek a Sza­badföld Kupáért vívott küzde­lem döntőjébe és augusztus 20-án a Népstadionban játsza­nak az Újpesti Dózsa—Komló MNK-kupadöntő előtt. Dicséretet érdemel jó mun­kájáért Gyikó Lajos, a csapat edzője, aki a szép sikerek ko- vácsolója volt. A csapat játé­kosai szívvel-lélekkel küzdöt­tek, s hazai és az idegenben lejátszott mérkőzéseken becsü­lettel helytálltak. A MEDOSZ labdarúgói és vezetői célul tűzték ki az 1970—71-es baj­nokság megnyerését és szeret­nék, ha az 1971—72-es bajno­ki évadban, mint megyei I. osztályú csapat szerepelhetné­nek a bajnokságban. S. J. szétszórt tanyákon él, elzárva a kulturált életkörülmények­től. A tanács felmérése szerint magánszemélyektől öt-hat, a tanácstól tíz-tizenkét házhe­lyet vásárolnak meg évenként. Nyársapáton a negyedik ötéves terv idején ötven házhelynek megfelelő te­rületet sajátítanak ki, ezenkívül — a becslések sze­rint — további negyven telket értékesíthetnek magánosok. A tanácsnak most az a fel­adata, hogy a községfejleszté­si alapból erre szánt összeg felhasználásával végrehajtsa az utcák megnyitásához szük­séges kisajátításokat. Az új ut­cák a már korábban kiépített villamosvezeték irányában ha­ladnak. Megnyitják a Posta utca és a Viola utca folytatá­sát. Átlagosan 300—360 négyszögöles telkeket ala­kítanak ki. A községnek ez a része for­galmas, az iskolához, bolthoz, postához és az orvoshoz erre lehet eljutni. A községi tanács a napok­ban kapta meg feletteseitől a középtávú pénzügyi tervet, amely meghatározza az elkö­vetkező években felújításra fordítható összeget. Utakra 1974-ben és 75-ben három-három millió fo­rintot költhetnek. Hetvenháromban hidak terve­zésére kapnak húszezer forin­tot, és a következő esztendő­ben négyszázezer forintot for­díthatnak megépítésükre. A jövő évben százezer forintot használhatnak fel az állami lakóépületek felújítására. A Körösi úti malomban a gabonatárolási gondokat óriási, 100 vagonos szabadtéri tárolók építésével oldják meg. Az épít-: kezést Ritz Lajos üzemvezető irányítja. Foto: ifj. Tóth István Meddő lett a bánya A téglagyár és a tsz szerződése A téglagyárban hallottuk: a gyár mellett levő agyagbánya, amelyből évek óta folyt a ki­termelés, meddővé vált. Egy hét múlva — a gyártól mesz- szebb eső területen — új bá­nyából kezdik meg az agyag kitermelését. Gondot okozott a hét eleji csapadékos időjárás is. A nagy esőzés gátolta a munkát, a bá­nya egy szakaszát elöntötte a víz. Nehézségeket okoz a munkaerőhiány. A probléma enyhítéséhez a Magyar—Szov­jet Barátság Tsz nyújtott se­gítséget, több tsz-tag kötött szerződést és vállalt munkát a gyárban. AZ UTGEP-NEL Felajánlás a kongresszus tiszteletére KÖVETÉSRE MÉLTÓ CÉLKITŰZÉSEK KIGYULLADT A MŰHELYKOCSI ROSSZABBUL IS VESZŐDHETETT VOLNA Nem robbantak fel a gázpalackok Reggel korán munkához akart fogni Ceglédbercel-Cse- rő vasútállomáson Melich János és Somogyi István, a MÁV Építési.. Géptelepfőnök­ség két dolgozója. A kitérőben álló építési szerelvény ágya­zatrostáló kocsiján akadt ja­vítani való. Nem volt túlsá­gosan nagy hiba és biztosak voltak benne, hogy a csapat munkakezdésének idejére el­készülnek vele. A javítás során hegeszteni kellett.-Az ehhez való berendezés ren­delkezésükre állt a kitérő melletti Vaspálya utcán par­kírozó FD 28—71-es rendszá­mú Csepel műhelykocsiban. Ajtaját felnyitva, mintegy ti­zenöt méternyi gumivezeté­ket fektettek ki a kocsi belse­jében levő gáz- és oxigén­palackoktól. Melich János hegesztő ezután kinyitotta a palackok szelepét és felmá­szott a javítandó szerelvény­re. Nagy fúvókájú hegesztő­pisztolyt használt, mert vágást kellett végezni. A felkészülésben Somogyi István is segédkezett. Semmi rendellenességet nem vettek észre. Melich tűzköves szik- ráztatót vett elő, hogy a pisz­tolyt belobbantsa. A szikra­adást követően durranást hallott és a láng elaludt. Még két-három kísérletet tett a begyújtásra — eredménytele­nül. Visszanézett a műhely­kocsi felé és látta, hogy an­nak ablakán lángok törnek ki. Társával együtt kézioltókat ragadtak és a kocsi oltására siettek. Beavatkozásuk siker­telen maradt, mert az égés olyan erős volt, hogy a por­oltók nem bírtak vele. Ezt látva Melich János leszakítot­ta a gáz gumivezetékét és a közeli állomásfőnökségre ro­hant, ahonnan időközben már értesítették a ceglédi tűzoltó­kat. Feszült és tehetetlen vára­kozás percei következtek. A közeli házak lakói ablakot nyitottak, hiszen a palackok robbanása bármely pillanat­ban bekövetkezhetett. Szá­moltak ezzel, az igen gyorsan kiérkező tűzoltók is. Vízsu­garuk lassan úrrá lett a lán­gokon, amelyek hatását a ko­csiban tartott gumiabroncsok még fokozták. Néhány percnyi hűtés után a tűzoltók kisza­badították bilincseikből a pa­lackokat, amelyek mérge­sen sisteregve fújtattak to vább, most már biztonságo­sabb helyen, az árokparton. A kockázatos tűzoltási ak­ció vezetője, Nagy Kálmán százados és beosztottai hősiesen helytálltak. Az értékes műhelykocsi be­rendezésének nagy része, és maga a jármű, csupán kija­vítható sérülést szenvedett. Nagy százados megjegyezte, nem ritkák az ilyen műhely- és lakókocsikban előforduló tüzek. A jelen esetben helyes lett volna, ha Melich Já- nosék a hegesztőkészüléket kitelepítették volna a kocsi­ból, így a visszagyűjtés és a robbanás nem gyújthatta volna be. Szöveg, kép: Jakab Zoltán 193/11/1950. NT. és 398/20/ 1950. NT. Ez a két szám szüle­tésnapot jelent. A Népgazdá­sági Tanács 20 évvel ezelőtt fenti számú határozataival hozta létre Cegléden a Mély­építőipari Gépjavító Vállala­tot, amely később KGV, majd UTGÉP néven lett közismert. . 1951. májusában, a termelés megindulásakor 175 volt a vál­lalat alkalmazottainak létszá­ma, most meghaladja az ez­ret. 1951-ben 8 és félezer forint volt az egy dolgozóra jutó évi átlagkereset, 1968-ban 23 275. A vállalat az alapítás első 4 éve után, 1964 és 1967 között, fejlődött a leggyorsabban. Ekkor készült el a csatornázá­sa, vízellátása, bővült elektro­mos kapacitása, szociális épü­lettel, irodákkal gyarapodott. Az alapítás után a termelés a raktárépületben kezdődött meg, később ezek a nagymére­tű útépítőgépek javítására, gyártására, tárolására nem voltak már alkalmasak. 1964. után több új szerelőcsarnok épült, és 1966-ban elkészült a 2400 négyzetméteres alapterü­letű fedett tárolószin, az ex­portgépek tárolására. A régi raktárépületek helyett mobil­elemekből 3000 négyzetméter alapterületű raktárt építettek saját erőből, amelyben az egyes anyagokat szakosítottan tárolják. AZ UTGÉP a húsz év alatt 2 milliárd forint értéket ter­melt, és még nem valósult meg a Népgazdasági Tanács 1950-es határozatának 40 százaléka. Várható, hogy a teljes beruhá­zás az új ötéves tervben be­fejeződik. Az új tervidőszak sikeres megvalósítása érdekében az Utépítőgép Javító és Gyártó Vállalat párt-, szakszervezeti, KISZ- és gazdasági vezetése együttesen elhatározta, hogy a IV. ötéves tervben is harcol a „Kiváló Vállalat”, majd a Szocialista munka vállalata” kitüntető címekért. Kijelölték a tervidőszak első két évére a célokat, hogy a társadalmi és gazdasági vezetők a műhelyek és szocialista brigádok vezetői­vel megvitathassák a munka­verseny, a felajánlások terve­zetét. A vállalat minden terü­letét felölelő teendőket az MSZMP X. kongresszusának tiszteletére állították össze. A „KIVÁLÓ VÁLLALAT” cím elnyerése érdekében 2,5—3 százalékkal nagyobb ér­tékű javítást, gép- és alkat­részgyártást szeretnének elvé­gezni. Javítják a C—25, C—1; és C—50 aszfaltkeverő gép­telepek minőségét, teljesítő- képességét. Tovább erősítik a jó kapcsolatot a svéd VOLVO céggel, hiszen az ország nagy útépítési programjának meg­valósításához szükség van nagy teljesítményű építőipari markológépekre és rakodó­gépekre. Cserébe az UTGÉP rakodókanalakat gyárt, hazai alapanyagból. Tovább gépesí­tik a nehéz fizikai munkát igénylő munkaterületeket, ja­vítják a dolgozók élet- és munkakörülményeit. A TERMELÉS NÖVELÉSE érdekében fontos feladat a munkaterület bővítése, új csarnokok építése. Több szer­számgép már 20 év óta dol­gozik, elavult, nem felel meg már a követelményeknek. Bő­vítésre, rekonstrukcióra szorul az energiaellátás, a fűtés. Az UTGÉP Vállalatnál megnövekedtek az útépítőgép gyártási és javítási feladatok. A tervek szerint az óránként 12, 25 és 50 tonna aszfaltot termelő keverőtelepek gyártá­sa fokozódik. Ezek tovább­fejlesztésére prototípusmű­helyt létesítettek, ahol a kivá­ló munkásgárda és tervező­csoport már sok nehéz felada­tot megoldott. Az UTGÉP célkitűzései kör vetésre méltók. A X. kongresz- szus tiszteletére meghirdetett munkaversenyük során bizo­nyára igazolják, hogy céljai­kat el tudják érni. Sz. A. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett édesapánk, nagyapánk: id. Ma­gyar Pál temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoz­tak, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki roko­nainknak, ismerőseinknek, szom­szédainknak, a Kossuth Tsz ve- zetőségének és tagságának, akik szeretett jó édesapánk, nagyapánk és dédapánk: id. Kecskeméti Já­nos temetésén megjelentek, rész­vétükkel nagy bánatunkban oszt toztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szönetét mondok a Vasipari Ktsz vezetőségének és dolgozóinak, va­lamint a többi szövetkezet és in­tézmények vezetőinek, és mind­azoknak a jó barátoknak, szom­szédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem: Tokaji János, a Vasipari és Elektromos Ktsz elnöke temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és együttérzésüket fejez­ték ki. özv. Tokaji János né. Fájó szívvel mondunk hálás kö­szönetét rokonainknak, ismerőse­inknek, munkatársainak, akik szeretett jó férjem, édesapánk és fiam: ifj. Szabó Gyula technikus temetésén megjelentek, részvé­tükkel nagy bánatunkban osztoz­tak, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Külön köszönetét mon­dunk a Ceglédi Állami Tangazda­ság vezetőségének és dolgozóinak, valamint a Lenin MGTSZ vezetői­nek és dolgozóinak a küldött ko­szorúkért és a temetésen való megjelenéssükért. özv. ifj. Szabó Gyuláné és családja, id. Szabó Gyula. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó új nagy ház be­költözhetően tsz-ek, vállalatok részére is. Lachner György u. 8. Olcsón eladó kitűnő állapotban levő nagy- képernyős tv. Hattyú utca 9. ______________ Be költözhető két szo­ba összkomfortos csa­ládi ház eladó. Görbe utca 8. szám. Érdek­lődni lehet naponta Tóth Jánosnénál. 3 óra után._____________ ös szecsukható mély gyermekkocsi eladó. Damjanich utca 21/a. alatt. Alszegi út 37. számú ház eladó. Ára: száz­ezer forint, ebből húszezer forint OTP- kölcsön átvehető. Eladó az öregszőlőben Gőz dűlőben 937 n.-öl ötéves príma, nagy­részt karós szőlő gyü­mölcsössel. Érdeklőd­ni lehet II. kér. Virág utca 13. szám, este 6 óra után. Eladó az öregszőlőben 800 n.-öl szőlő. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Csörgő utca 17. alatt. Eladó kétszobás ház azonnal beköltözhe­tően. Cegléd X. kér. Csikósszél 3. szám. Gyakorlattal rendel­kező bérelszámolót ke­resünk, vagy érettsé­givel rendelkezőt be­tanítunk. Textilfeldol­gozó Ktsz., Cegléd, Rákóczi út 15. Beköltözhető ház el­adó. Földvári Károly utca 13. Felház utca 25. szám alatti ház eladó. Ér­deklődni helyszínen. Vaskapu kertes ház­hoz eladó. X. kerület Irinyi utca 17. alatt, József Attila utca 1. számú ház nagy por­tával eladó. Értekezni lehet: Dorottya u. 1, 8 db-ból álló kisipari konyhabútor eladó. Cegléd, Sugár utca 62. szám alatt. Kinizsi utca 28. számú ház kétharmad része két részben is eladó. JY YÁ R SA PÁ TRXs PEST HEGYEI hIpUP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM RB 1970. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK * A

Next

/
Oldalképek
Tartalom