Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

6 PEST HEGYEI kJCírlap 1970. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK Fél évszázad a növénynemesítés szolgálatában ötven évvel ezelőtt kezdő­dött meg Fertődön az egykori Eszterházy-birtokon a mező- gazdasági növénynemesítés. Egyre több „Eszterházy” faj­ta került köztermesztésbe. A nagyarányú kutatómun­ka azonban 25 évvel ezelőtt kezdődött Fertődön az Állami Növénytermesztési és Nö- Vénynemesítési Kutató Inté­zet létrehozásával. Pontosan 20 éve, hogy az intézetben megkezdődött a kertészeti növények, főleg a bogyós gyü­mölcsök nemesítése az el­hunyt dr. Porpáczi Aladár Kossuth-díjas igazgató irá­nyításával. A hármas évforduló alkal­mából gazdag eredményekről adhattak számot az intézet munkatársai. Az 50 év alatt félszáz Fertődön nemesített, vagy bevezetett fajta került köztermesztésre hazánkban. Az utóbbi 25 évben 25 fertő- di fajta került állami elis­merésre. Többek között az in­tézet jelenlegi igazgatójának, dr. Beke Ferenc Kossuth-dí- jasnak, G—293-as búzája, amely jelenleg a köztermesz­tésben levő legjobb magyar búzafajta. Dr. Porpáczi Ala­dár nevéhez nemcsak az új málna- és szamócafajták ne­mesítése fűződik, hanem a bogyós gyümölcsök nagyüze­mi termesztésben való elter­jesztése is. 50 év alatt a fer- tődi kutatók 25 szakkönyvet írtak. Számos szakcikkük és tudományos közleményük lá­tott napvilágot. A szakelő­adások sorozatát tartották bel- és külföldön. Az intézet­ben születőben van az első in­tenzív magyar búzafajta és olyan bogyós gyümölcsfajták, amelyek megfelelnek a kon­zervipar egyre növekvő igé­nyeinek. Munkahelyük az országút Se otthona, se hazája, se igazi hű babája. Házszám nincs. A telefon­ban azt mondták, a X. kerü­let, Makk utca 8. számmal szemben találom meg őket. Tágas, poros udvar, kétol­dalt apró, régi, földszintes épületek. Ez lenne a telep? De meglátom az udvar végé­ben a jól ismert hűtőkocsikat, rajtuk a nagybetűs felirat: Hungarocamion. Fiatal a vállalat. 1966. ja­nuár elsejével hozták létre és bízták rá az újfajta1, kor­szerű szállítmányozást. A ca- mionkocsik gyorsak, háztól házig szállítanak, az áru sé­rülése. romlása kizárt. És még egy szempont: míg a MÁV — a különböző nemzet­közi vasútegyezmények ér­telmében devizában számolja el a fuvardíjat, a Hungaroca­mion — forintért szállít. Sivatag, homokdűnék. Hosz­szú sor teve, elöl szamárhá­ton a hajcsár. Mellettük Hun­garocamion kocsi. A kép cí­me: Versenyben. Camionosok készítették valahol Törökor­szágban. — Mivel cserélné fel ezt a munkát szívesen? — Nem cserélném én el ezt a világon semmiért. Legfel­jebb egészségügyi okok miatt kell majd egyszer otthagy­nom, ha már nem leszek elég erős és szívós fizikailag, vagy ha az idegeim nem bír­ják tovább. Mert itt nem le­het selejtet csinálni. Ide egész ember kell... Érzik, hogy fontos, amit csinálnak. Ez sugárzik mind a négy napbarnított, kisportolt férfiról. Onódi István, Szá­lai László, Mészöly Sándor és Scherer Miklós: mind ré­gi, tapasztalt camionosok. Kérdésemre, hogy miért sze­retik ezt a fáradságos mun­kát, egymás szavába vágva Sürgősen telvételre keresünk célgépek, berendezések gyártáséhoz szerkezeti lakatosokat. Továbbá esztergályosokat, marósokat, gyalusokat, edző szakmunkásokat, karbantartó lakatosokat, villanyszerelőket, férfi és női segédmunkásokat. Takarítónőket, fiatalkorúakat 6 órás segédmunkára. Nyugdíjas portásokat és éjjeliőröket. Jelentkezés a GÁZKÉSZÜLÉKGYÁRTÓ VÁLLALAT Munkaügyi osztályán Budapest XIII., Révész u. 27/31. Kazán áruvásárlási kölcsönre! Családi házak, lakások, irodák, orvosi rendelők, iskolák, középületek, gazdasági épületek KÖZPONTI FŰTÉSÉRE ALKALMAS „Karancs-20.” típusú, olcsó daraszén tüzelésű, használati melegvizet is szolgáltató ETAZS KAZAN, pincei és kalapácslakkozott szobakivitelben kapható és megrendelhető az Eger — Salgótarjáni TÜ2ÉP Vállalat központjában (Eger, Lenin u. 75. sz.) és telepein. A vállalat központjában és telepein részletes felvilágosítással is szolgálunk. A kazán OTP áruvásárlási kölcsönnel is vásárolható. mondják el — lényegében mind — ugyanazt. — Az általános műveltség nálunk jóval magasabb, mint más fuvarozó vállalatoknál. Hogy mást ne említsek, min­denki beszél németül — ez alapkövetelmény. A meglevő tudás és érdeklődés pedig ál­landóan újabb ismeretek megszerzésére ösztökél. — Nem egyszerű gépkocsi­vezetők vagyunk, hanem kép­zett speditőrök, szállítási szakemberek is. Ismerjük mind a szállított áru sajá­tosságait, csomagolási és ra­kodási szabályait, mind pe­dig a partnerország útviszo­nyait, szokásait, ünnepeit, vámkezelési szabályait, a nem­zetközi fuvarlevelek fajtáit. — Miért említi pont az ün­nepeket? — Ez nagyon fontos akkor, ha például mohamedán or­szágba szállítunk. Ott ugyan­is a vallási ünnepek alatt minden üzlet és hivatal be­zár. — És hol szerzik ezeket az ismereteket? — A camionegyetemen. így hívjuk a vállalati tanfolya­mot, ahol az újoncokat ki­képzik. ~ A tanfolyam után mind­járt a „mélyvízbe” dobják az újoncot? — Nem, előbb egy öreg ca- mionos mellé adják néhány útra, hogy a gyakorlatban is tanuljon. — Minden útra ketten men­nek? .Ó, kérem nálunk híres, jól sikerült „camionházassá- gok” vannak. Kérdő pillantá­somra Scherer Miklós folytat­ja: — Én már nyolc év óta já­rok ugyanazzal a társsal. És úgy összeszoktunk, mintha igazi házastársak lennénk — persze a jobban sikerült fajtá­ból. A társválasztásnak kü­lönböző szempontjai vannak. Kényesebb gyomrúak olyan partnert keresnek, aki amel­lett, hogy jól vezet és meg­bízható társ — még jól is főz. Én a társammal azért illek össze remekül, mert ő nagyon kitartó, nekem viszont az út- rögzítő-képességem jó. Szám­talanszor van úgy, hogy 150 méterrel előbb szólok, vigyázz, Karikám, most egy göd^r jön, amit két éve nem temettek be. — A szolidaritás íratlan tör­vény közöttünk, camionosok között. Másképp az élet rz országúton elképzelhetetlen. Nemcsak vezetőtársunknak segítünk, hanem minden fel­szólítás nélkül táviratozunk, telexezünk haza, hogy milye­nek az útviszonyok, vagy mi­lyen oltás kötelező az adott országban. így könnyebb az utánunk jövőknek. Az ember sohasem tudhatja, mikor kerül ő bajba. Tavaly például Irak­ban jött velünk szemben egy magyar kolléga és mondta, hogy fenn a hegytetőn elakadt egy román camion és már né­hány napja ott van. Mi erre jócskán összeszedtünk konzer- vet, kenyeret, vizet meg gyógyszert, és odaadtuk a ro­mán kollégának. — Sok nehéz útjuk volt már? — Szalai Lászlóra néz­nek. — Hát nekem volt egy cifra teheráni utam, ami 17 nap he­lyett 68 napig tartott. Még versben is megénekeltem, min mentünk ott keresztül. Le­robbantunk a sivatagban és én ráadásul meg is beteged­tem, tüdőgyulladást kaptam. Társam csak úgy nyomta be­lém a sok vegacillint. Persze repülőre ülhettem és hazajö­hettem volna. De az emberbe” van egy „csakazértis” érzés. Végigcsináltam. SOK GONDOT OKOZOTT az idei tél is. Karácsonykor Mosonmagyaróvár közelében elakadtunk a hóban. Hollan­diába indultunk egy tranzit mandarinszállítmánnyal. A személygépkocsikat teljesen ellepte a hó. Az utasok át­mentek a nagyobb járművek­re. Hozzánk is beszálltak vagy nyolcán. Hát mi aztán jól tartottuk őket. Fűtésünk volt, és én begyalogoltam a város­ba ennivalóért. ' Harminchat óráig vesztegeltünk. ★ Érzik, hogy fontos, amit csinálnak. A vállalatnak már 400 camionkocsija van, kö­zöttük számos Volvo, és Rába- Mann. Ősszel 25 Scaniavaabis érkezik Svédországból — ezek a világ legismertebb camion- kocsijai. És mindez saját devizabevételükből. 1975-re 700 kocsit szeretnének. 700 magyar szállítókocsin lesz majd ott a nemzetközi rövidí­tés: TIR. — Jaj! — szólnak utánam búcsúzóul — írja meg: a TIR nem azt jelenti: Tirana, hanem azt: Transzport Inter­national Routier (vagy angol szóval: Road): Nemzetközi közúti fuvarozás. Köszönjük. Mindig tanul az ember. Gerencsér Ferenc A csornai kékfestő Csornán még mindig dol­gozik Frászt Pál kékfestő­mester az 1800-ban alapí­tott kis műhelyben. A Frászt család ötödik leszármazottja ma is kitűnő hozzáértéssel végzi munkáját. Az utóbbi időben a kékfestett termékeket nemcsak az idősebb korosztály, hanem már a fiatalok is szívesen viselik. 0 ósa töprengőn bámult ki az iroda ab­lakán. Megszokta már: minden esz­tendő hoz valami bosszúságot. Az egyik évben aszályt, a másikban víz- özönt, ha meg se ezt, se azt, akkor a gépek állnak. Egy napot, egy hetet, mikor hogy. Néhány forintos apróságért. Mert azo­kat az apróságokat nem gyártja senki. Az nem üzlet. A gyárak vezetői szerint. És a kár, amit az álló gépek okoznak? Azzal miért nem számol senki? Jöhetne már Bánk, az ugrómókus, ahogy a tagság találóan elkeresztelte a fiatal agrár­mérnököt. Csupa tűz, csupa lendület, napjá­ban többször is feltűnik mindenütt, de a nagy igyekezetben itt is, ott is a legegysze­rűbb dolgok kerülik el a figyelmét. Ugrál, mint a mókus, ágról ágra — jegyezte meg a napokban Sáli, az öreg brigadéros, nem min­den él nélkül, amikor Bánk megszervezte mindenki dolgát, csak éppen az időpontokat felejtette el közölni az emberekkel. Bosszúsan elfordult, de az íróasztalán he­verő aktáktól sem lett rózsásabb a kedve. Elintézni! Iktatni! Kivizsgálni! Csupa felszó­lító mód. Mintha az élet másból sem állna, mint felkiáltójelből. És kérdőjelből. Mert azokból is több van a kelleténél. Gazdasá­gos? Megéri? Túladjunk rajta? Itt van példának okáért a gumiüzem. Púp a hátukon. A szükség hozta létre? A terv­szerű tlenség? Vagy mind a kettő? Egy biz­tos, hogy a gumicumi — nem, ami csecse­mőknek, hanem ami a kisborjaknak kell — esztendőik óta a hiánycikkek listáján szere­pelt. Forintos apróság, de elengedhetet­len kelléke az itatásos borjúnevelésnek. Amikor elkészült a háromszázas tehe­nészet, ezen az apróságon állt vagy bukott üzembeállítása. Bánk adta az ötletet, a többi vezető meg helyeselt hozzá: ha nincs, hát gyártsunk magunk. Kerestek hát egy szak­embert, helyiség is akadt erre a célra, a szakember meg olcsón szerzett kiselejtezett, de rend behozható gépeket, belevágtak hát, s ma már ő sem bánja, hogy hallgatott az okos szóra. Hónapról hónapra nő a rendelés, s ve­le együtt a kis manufaktúra termelése is. Hogy a gumicumi ennyire hiánycikk legyen arra esztendeje még egyikük sem gondolt. Ha ez így megy tovább, ez a néhány ember­rel dolgozó üzem lassan nagyobb hasznot hoz a gazdaságnak, mint a napi öt sertést feldolgozó vágóhíd. Néhányszor ugyan elhatározta, hogy a vé­gére jár a dolognak és megfejti a gumiüzem egyre növekvő hasznának a titkát, de egy négyezer holdas gazdaság elnökének mindig közbejön valami, így aztán a legkevésbé az­zal ér rá foglalkozni, amivel a legkisebb a gond. Márpedig a gumiüzemmel szinte sem­mi. Nincsenek különleges kívánságaik, nin­csenek értékesítési gondjaik, nincs ráfizetés, csak haszon — érthető, ha néha hetekre is elfelejti, hogy létezik a gazdaságban, alig kő- dobásnyira az irodától, egy ilyen üzemág. Bánk még mindig késett, pedig úgy várta, mint valaha a Messiást várhatták az embe­rek: szerzett-e alkatrészt az álló masinákhoz, vagy fuccs a mai napnak is? Jobb híján le­huppant a székre, az íróasztala mögé. Leg­alább átnézi a napi postát, amíg Bánk elő­kerül. Levél Svájcból — biztosan a csikók után érdeklődnek. Délben jön a jogász, az majd lefordítja. Kérdőív a megyétől, felhívás a járástól. Mindkettőre rákörmölte: Lássa Sal- lai. Igaz, a párttitkár most a vezetőségvá­lasztás lázában ég, de neki most sem kedvé, sem ideje a bürokráciára. Odafenn is éppen akkor kíváncsiskodnak erről meg arról, ami­kor ő idelenn azt sem tudja, hol áll a feje. Megrendelőlevél a Búzamező Tsz-ből: ötezer gumicumi. Ugyanaz az állami gazdaságból: hatezer. A Szabadság Tsz-nek kétezerre van szüksége. A Hajnalhasadásnak ezerötszázra. Ezen megakadt. Két hete sincs, hogy ezret rendeltek, akkor pedig a fenének nekik me­gint ezerötszáz? Csak nem csaptak fel vi­szonteladónak? Soltésztól minden kitelik, kupec volt világ életében, az is marad, míg világ a világ. Csakhogy... a Napfelkelte is újabb kétezret rendelt. Pedig Bordás híres arról, hogy semmit sem vesz addig, amíg a készlete tart. BOCI-RÁGO Felírta egy papírlapra: utánanézni, itt va­lami nem stimmel. Lehetséges, hogy a mi­nőséggel van baj? Eddig azonban meg egyet­len panaszlevelet sem kapott senkitől. Akkor pedig mi a főiének vásárolják nyakra-főre gumicumit? Mindegy, még ma kimegy az üzembe és alaposan körülnéz. Az isterf legyen irgalmas nekik, ha nem úgy teszik a dolgukat, aho­gyan kellene. Esztendők óta arról híres a gazdaságuk, hogy soha, semmire — amit el­szállítanak innen — nincs reklamáció. Szólni akart Ilonkának, hogy viheti a le­veleket, de Ilonka, mintha csak megsejtette volna, hogy szükség van rá, kérés nélkül is benyitott. — Szabó elvtárs keresi, a Napsugár Ter­melőszövetkezet elnöke. Soha jobbkor, nyelt magában egy nagyot, — Vezesse be... — Nem kell engem vezetni, jövök magam­tól is — tolta félre derűsen a titkárnőt Sza­bó. S mielőtt még üdvözölhette volna, Szabó máris a tárgyra tért: — Mondd, mi az isten­ből csináljátok ti a gumicumit? Meghökkenésében csak sokára jutott szóhoz, — Miért? Mi a baj vele? — Tudja a jó fene — huppant le kínálás nélkül az egyik fotelbe Szabó. — Elrágják a borjak, mintha csak cukorból lenne... — Elrágják? — szaladt magasra a szemöl­döke, és idegességében felpattant a székről. — Nyughass! — intette le Szabó és átnyúlva az íróasztal fölött, visszanyomta a székbe. — Amit csináltok, az kitűnő. Ezt nem én mon­dom, a laboratórium állapította meg. Felhorkant. — A laboratórium? — Mondtam már, hogy nyughass. Ismersz, mindig a szemedbe mondtam mindent. Igenis gyanakodtunk a minőségre. Elküldtük eLlen- őriztetni. Megállapították, hogy kifogástalan. Minden anyag benne van, aminek benne kell lennie. Nem spóroltatok ki belőle semmit Azt írták, hogy^ akár a Kiváló áruk fórumára is benevezhetnétek vele. Azt viszont már a szakemberek sem tudták megállapítani, hogy miért rágják el mégis a borjak. — Ezt akartad mondani? — Ezt. Alig várta, hogy Szabó mögött becsukód­jon az iroda ajtaja, nem szólt senkinek, csak ment a gumiüzembe. Terepszemlét tartani. Ahogy közeledett az öreg épület felé, va­lami különös, édeskés illat csapta meg az orrát. Mi a fene? — hőkölt s morgott magá­ban: — Tudtommal a guminak nincs ilyen átható, émelyítő szaga? Egyetlen, széles mozdulattal lökte be az ajtót, aztán csak állt, ámulva, földbegyöke­rező lábbal. Először azt hitte, eltévedt, rossz helyen jár, de Kollár jól ismert, keszeg alak­ja bizonyította: ha az orra becsapja is, ez mégis csak a gumi üzem. Pedig a kép, amely fogadta, az inkább cukrászüzemet idé­zett benne. Az asztal előtt jókora papírhalom: csupa vaniliáscukor-zacskó. S az apró, csil­logó kristályszemek egész kis tornyot képez­tek az asztal közepén. — Ez mi? — támadt Kollárra? A keszeg ember elvigyorodott. — Húszezer új megrendelés. Csak hápogott, mint a partra vetett hal. Kollár, fellelkesedve saját szellemességétől, buzgó magyarázatba kezdett. — Nincs itt semmi suskus, főnök.. Csak ép­pen egy kicsit megízesítjük a gumicumit. Ha tudná, milyen hálásak érte a kisbocik! Az anyjuk tőgyét is szívesen elcserélik a mi gumicuminkkal! Nemcsak szopják, rágják is a kis aranyosak. Két nap alatt vehetnek helyette másikat! Pedig minden benne van, aminek lennie kell. Nincs itt semmi szabály­talan. Csupán egy kis üzleti fogás. Nemcsak a gyerekek szeretik a rágógumit, hanem a bocik is. Ennyi az egész. Hogy mit válaszolt Kollárnak az elnök, ar­ról már nincs feljegyzésem. Prukner Pál i

Next

/
Oldalképek
Tartalom