Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-04 / 155. szám
Bővítik az általános iskolás diákotthont A városi tanács a tanyavi- lágból bejövő általános iskolás tanulók számának növekedésére való tekintettel elhatározta, hogy a Ceglédi úti diákotthont társalgóval és egyéb szükséges helyiségekkel bővítteti. Az elkészült tervek szerint, a bővítés költsége közel 300 ezer forintot tesz ki. A munkákat a Lakásépítő Ktsz-nek nék adták ld, amely vállalta, hogy a bővítést október 15-ig befejezi. Négy nap Becsben Július 31-ig lehet jelentkezni az IBUSZ bécsi túrájára, amelyet október 20—23-a között rendez. A következő kirándulási lehetőséget a megismétlésre kerülő Színész—Újságíró válogatott mérkőzés kínálja, a népszerű Kloss kapitány vendég- szereplésével. A mérkőzés szeptember 6-án lesz, és Kőrösről külön autóbuszt is indít az IBUSZ. A kirándulásokra a művelődési otthon emeleti, 38- as szobájában lehet jelentkezSzigorúbban a szabálysértőket Bojkott a burgonyabogár miatt7! Dr. Szabó Károly, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője jelentést készített a szabálysértési ügyintézésről. Az 1969-es esztendőben az előző évi 568-ról 436-ra csökkent a nagykőrösi szabálysértési feljelentések száma. Tulajdon elleni szabálysértést kilencvenkilencen, tiltott legeltetést és egyéb mezőgazda- sági szabálysértést kilencven- ketten, köztisztasági és közegészségügyi szabálysértést harmincketten követtek el. Ipari és kereskedelmi szabály- sértés 23 esetbén történt, 13 szülőt azért bírságoltak meg, mert gyermekeit nem járatta rendesen iskolába. A mulasztó tanulók legnagyobb része városi cigány gyermek, akinek szülei hasonló okból már többször voltak bírságolva. A szabálysértés ügyintézésének tárgyalása során a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy főleg a köztisztasági és közegészségügyi szabálysértések elkövetőit kell szigorúan megbírságolni. Hasonlóképpen az iskolai mulasztásokat is annál inkább, mert az ilyen szabálysértés elkövetői többnyire visszaesők. A végrehajtó bizottsági ülésen felszólalt Tanai István tanácselnök-helyettes, és bejelentette, hogy fokozott' szigorral büntetik a jövőben a mezőgazdasági szabálysértéseket, például a burgonyabogár és az amerikai szövőlepke irtásának elhanyagolását, annál is inkább, mert egy.re jobban kialakul a külföldi vásárlókban az az álláspont, hogy a fertőzött gyümölcsöket és zöldségeket szállító városokból egyáltalán nem vesznek át árut. (k) Ládahegyek - és mégis kevés Nehéz évek elé néznek — tudjuk meg a Göngyölegellátó Vállalat nagykőrösi telepén Finta Miklós telepvezetőtől. Kicsit hitetlenkedő lehet az arcom, hiszen annyi láda van itt hegyekbe rakva, mosolyog is a hozzá nem értésemen. — Ezeknek a ládáknak a sokszorosa is kellene —mondja —, hiszen az országban rengeteg gyümölcsös fordul termőre ebben az évben, és a göngyöleg kevés. A műhelyben hézagos exportládákat készítenek a dolgozók. Kétezer darab a napi termelés, erre a negyedévre 150 ezer darab elkészítését tervezték. A GEV- telepen jelenleg harmincötén dolgoznak a ládákkal. Krausz István tíz éve dolgozik a vállalatnál. Nyolc év óta szögei. Akárcsak többi társa, a kézi szögeléssel kezdte, Benépesül a szarvasmarhatelep A Szabadság Termelőszövetkezetnél nagy újság van. A 300 férőhelyesre tervezett szarvasmarhatelep két korszerű istállója teljesen elkészült, és azt a héten benépesítik más Lesz, nem lesz — másnak lett! Taszáry Ilona végzős orvos még a szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, amikor elhatározta, hogy diplomája megszerzése után hazajön, és 1969. március 8-án kérelmet nyújtott be a Dél-Pest megyei Távközlési Üzemhez, hogy lakásába (Magas utca 2.) szereljenek be telefont. Levelére 1969. május . 23-i keltezéssel érkezett válasz; ebben a levél ügyintézője, Hu- szárné arról értesítette, hogy kérelmét indokoltnak látják, mint jövendő orvos megkaphatja a telefont, de csak a negyedik negyedévben „üteme- mezik be”. Ezután Taszáryék több levelet küldtek Budapestre, amelyben sürgették a telefon bevezetését. Az ötödik sürgetésre megérkezett Miskolczi István üzemvezető levele, amely ismételten megerősíti, hogy a negyedik negyedévben teljesítik Taszáry Ilona óhaját. Igaz, a levél, amelynek iktatószáma T/521/1969, már tíz évvel elő- reugrott, dátumát ugyanis 1979. május 6-ra keltezték. (Lehet, hogy akkorra tervezték a telefon negyedik negyedévi bevezetését?) Bár Taszáryék szeretik a tréfát — békés természetűek is — türelemmel várták a telefont. Annak beszerelése azonban egyre késett. 1969. júniusában az átellen- ben lakó Nyíri Lajos kőműveshez a posta beszerelte a telefont. Egy kicsit furcsáUották Taszáryék, de azt gondolták, nyilván ő hamarább kérte, és ezért került előbb a sor Nyíriekre. Elérkezett az év vége, de telefon nem lett. Az újabb reklamálásra ez év május .23-án Nagy Béláné, az igazgatóság vezetője válaszolt s közölte Taszáry Honával, hogy figyelembe veszik orvos voltát, de telefont nem tudnak beszerelni. Taszáryék már abba is beleegyeztek volna, hogy ikertelefont kapjanak, de június 25- én ezt a kérésüket is elutasították. Panaszosunk joggal teszi fel a kérdést: vajon mi volt az oka, hogy több ízben is nekik ígérték, s mégis egy magánkisiparos kapta meg a telefont, holott vitán felüli, hogy a kö- zületek után az orvosoké az elsőbbség. Elkeseredésében arra a következtetésre jutott, talán nem ártana, ha neki is lenne sógora a postán, mert akkor bizonyára a megígért telefont neki szerelték volna be — Nyíri Lajosék helyett. (takács) MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Bye, bye, Barbara. A szerelem rabságában. Színes francia bűnügyi film. Kísérőműsor: Vili és Bütyök a menetgyakorlaton. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. helyeken nevelt, gümőkórtól és járványos elvetéléstől mentes negatív tehenekkel. Egyelőre a telepen a termelőszövetkezetnek közel 200 ilyen tehene lesz. A telepre a további negatív jószágokat a régi istállókban levő tehenek kiválogatásával, a szaporulatból és vásárlásokból is biztosítják. (k) Bécsi jégrevü Augusztus 2-án autóbusz indul Kőrösről csoportosan megtekinteni a Budapesten vendégszereplő bécsi jégrevű műsorát. Jelentkezni július 15-ig lehet a művelődési otthon emeleti 38-as irodájában. most gépekkel dolgoznak. így könnyebb. Az üzem hűvös falai között csak a szegezőgépek kattogása hallatszik, s percről percre nő-: nek a ládaoszlopok. Azután „kazlakba” rakják őket az udvaron, s készen várják, hogy a megrendelő elszállítsa őket. A (Szurdok dűlőben készült ládákban indul a magyar gyűr mölcs piacot hódítani szerte Európába. (szabó — péterffy) BALESET - SZERENCSÉVEL Jó néhányszor megírtuk már, hogy a terelőúton, a Pa- tay és a Rákóczi utcán a megnövekedett forgalom következtében fokozottabban kell ügyelniük az arra járóknak, akik ahhoz szoktak, hogy ott nincs nagy forgalom. Természetesen, még ez a megszokás sem menti fel őket az alól, hogy a közlekedés legelemibb szabályait betartsák, például azt, hogy a mellékutcából a főútra hajtva az ott elhaladó járműveknek adják meg az elsőbbséget. Csütörtökön megtörtént a baj. Egy kerékpáros — Juhász Dénesné (Balta Gergely u. 25/a.) — figyelmetlenül hajtott be a Csokonai utcából a Reviczky utcába, s a szabályosan közlekedő motoros már nem tudta elkerülni a balesetet: első kerekével elkapta a kerékpár hátsó kerekét Mindketten elestek; a vétlen motorkerékpáros szerencsére nem sebesült meg, motorján azonban komoly károk keletkeztek. Juhásznét a mentők kórházba szállították, törés gyanújával, kivizsgálása még tart. Mondanunk sem kell talán, hogy ő háborodott fel a legjobban: „Ezek a motorosok mindig rohangásznak...” Még hosszú ideig kell ezen a szükségútcm bonyolítani a forgalmat, de figyelemmel és fegyelemmel elkerülhetjük a baleseteket. ÖNÁLLÖ zeneműkiadó céget alapított Londonban John Lennon, a Beatles- együttes ismert tagja, és felesége, Yoko Ono japán filmrendezőnő. Kicsavarta a fát A szerda esti viharnak inkább csak a szele volt nagy, mégis sokan kémlelték aggódva a felhőket, vajon jeget nem hoz-e a száguldó szél. Jég nem lett, szerencsénk-: re, de károkat azért okozott a vihar. A Csokonai utca 12. számú ház előtt levő, jól megtermett akácfát derékban kettétörte, és a házra sodorta. Megrongálódott a ház tetőzete, és összetörtek a kert virágai is. Szerencsére Czira József éknek van biztosításuk, és így káruk megtérül. A szép akácfa, amelynek hatalmas „csokrában” nem is olyan rég még gyönyörködhettünk, kettétörve emlékeztet a szerdai viharra. Kíváncsi várakozással néztünk a „nagy nap” elé, amelyiken Pali — a városunk fővárosi imádója, első ízben dolgozott hatalmas gyárunk „hatórásai” között. Mint konzervgyári „dolgozó” — amint mondja —, kollégám. Ragyogó arccal fogadott, amikor hazaértem. A „BRIGÁD- VEZETŐ” — Nagyszerű ott. Jó az ebéd, érdekes a munka a csomagolóban. Részletes beszámoló után szerényen megjegyezte még: — Hárman vagyunk egy csoportban. Kis szünet után. — En vagyok a brigádvezetö. Megsemmisültem. Ez a gyerek tizenkét éves. Egy napja dolgozik a gyárban és máris túltett rajtam. Dehát ezzel a lelkesedéssel még szakmunkás is lehet egyszer. . (bi) Q mn P jjjjj P jim T A Kinizsi kézilabdásai Csehszlovákiában Éva leányasszony története LÁSZLÓ DEÁK körültekintvén a nagyvilágban, ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy egyet pödörjön a bajuszán. Madárdalos tavaszi reggel volt. A városháza ablakából látni lehetett a színpompás virágokat. Még hódító illatukat is lehetett érezni, ugyanis volt közöttük egy olyan harmatos bimbó, akit Éva leányasszonynak hívtak. Hát nem nagy kujon ez a főbíró? Csoszogó, görnyedő hátú vénasszonyokat egyáltalán nem akart látni a város konyháján. Annyira nem, hogy éppen Évát fogadta fel a város gazdasszonyának. Csodálatosan kék szeméből ellenállhatatlan tűz áradt, hosszú szőke haja a vállát verdeste. Talán még más egyebet is gondolt volna a deák, ha nem jön be a főbíró, és nem kezdi el diktálni az új városi alkalmazott: Éva leányasszony szerződését. Anno 1635 április, kezdte a diktálást Török István főbíró uram, s felsorolta a gazdasszony évi bérét. Ezek között volt egy főkötő is, amely a történetünk során még nagy szerepet fog játszani. Lászlónk a diktálás végeztével meg is akarta jegyezni, hogy a tavalyi gazdasz- szony kevesebbet kapott, de amikor a főbíró összevont szemöldökkel rátekintett, rögtön elfeledte, mit akart mondani. ÉVA LEÁNYASSZONY - NYAL új világ költözött a városháza konyhájára. A tizedesek, utcakapitányok örömmel állapították meg. hogy az élelmezés határozottan megjavult, sokkal jobb. mint azelőtt. Mindenki versenyre kelt a konyha fölötti felügyeleti tiszt elnyeréséért, de azt senki sem tudta, miért magának tartotta meg a főbíró. Annak ellenére, hogy ilyen szép volt a tavasz, az idő múlását nem lehetett megállítani. Lassan eljött Szent György napja is, amikor aztán megérkezett Budáról „Nazus bég urunk ő nagyságának” a levele, melyben azon kérését fejezte ki, hogy szeretné már látni a főbírót, de nemcsak magát egyedül, hanem az adóval és az ajándékokkal: 200 tallérral, udvari népének szükséges 1050 tallérral, sajtokkal, gyöngyház nyelű késekkel. MOST KIVÉTELESEN MÉG ÖRÜLT is a főbíró a látogatásnak, ugyanis jó alkalom volt a kelmekereskedők boltjainak felkeresésére, ahol is aztán megvehette a rég áhított gyöngyös főkötőt felesége számára. De nemcsak feleségének vásárolt holmikat, hanem másoknak is. Ekkor László deák a következőket jegyezte fel a városi számadáskönyvbe. „Budán bíró uraimék méh- sört vöttek 4 d. Szőrtarisznyát vöttíink 22 d. Siros Ge- czinek vöttünk egy nadrágnak való posztót 11/2 t. Vörös abát 2 ft. 60 d.” Pesti László (Folytatjuk) Pénteken éjjel, alvás nélkül indult a Nagykőrösi Kinizsi férfi kézilabda-csapata Csehszlovákiába. A körösi sportolók tudták, hogy a baráti államba mennek ez év nyarán néhány mérkőzésre. Az időpontról az indulás előtt mindössze két nappalf!) adott a megyei TS értesítést és bizony az utolsó pillanatokban kellett így a hivatalos iratok után kapkodni. A bizonytalan szervezés miatt nem is tudta pontosan a 15 főnyi gárda, hová kell utaznia. Délután értek Nőve Sady községbe, amelynek csapata a csehszlovákiai III. osztálynak megfelelő bajnokságban szeretjei. A rendkívüli vendég- szerető, remek vendéglátó szlovák falubeliek mindenirányú kedvessége nagyon váratlanul, de annál kellemesebben érintette a körösi fiúkat; ezt bizony nehéz lesz majd a visszavágó alkalmával viszonozni. Jellemző, hogy a magyaros ételek főzésére messziről hozattak szakácsot. Danes György és Dér Ambrus (a Kinizsi elnökség tagjai), valamint Németh Ambrus szakosztályvezető és Szarka György edző mellett, a következő játékosok képviselték a szombat-vasárnapi 4 csapat részvételével megrendezett nemzetközi körmérkőzés-sorozaton a Nagykőrösi Kinizsit: D. Kovács Ferenc, Szőke László, Varsányi Gábor. Pod- horszki László, Kucher József, Nagy Aladár, Maczkó Imre, Péczeli Ambrus, Csicsó Imre, Szabó Sándor és Kecskeméti György. Szarka edző is játszott a csapatban. Szombaton a csehszlovákiai NB II-ben szereplő Slovan Piestany (Pöstény) ellen nagyiramú, színvonalas mérkőzést játszott a Kinizsi, amelyen mindkét csapat nagyon hajtotta magát és elfáradt. Végül a szerencsésebb csapat győzött. A helyi nézőknek igen tetszett, főleg a körösiek játéka. Vasárnap a szoros mezőnyben az ugyancsak NB Il-es Narodne Zbehyvel szemben 22:23-ra végeztek a mieink, majd a Slavia Nőve Sady 5 góllal éreztette a hazai pálya előnyét. Jó mérkőzéseket vívtak a Kinizsi fiúk, de a 3 találkozó fárasztó volt a két nap alatt. A körösi csapat a negyedik helyen végzett, de kivívta az ottani nézők szimpátiáját, A stoplis cipők és a furcsa, 18x40 méteres méretű pálya (amelyek a hazaiaknak kedveztek) is bővítették a mieink ismereteit. A tizenöttagú kőrös! sportküldöttség hétfőn éjjel érkezett haza Csehszlovákiából. A visszavágóra augusztus 1-én és 2-án kerül sor városunkban. ★ Mai sportműsor Atlétika Dunakeszi: területi ifjúság! döntő. Torna Szeged: Rost-, Pamutfonó- és Szövőipari Technikum: fiú II. osztályú egyéni, szabadon választott gyakorlatok a VI. nyári úttörő-olimpia országos döntőjében. Sulyok Zoltán