Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

Fesztivál - 70 Este hangverseny, éjjel jam session Nemzetközi hangzavar a Kossuth Szálló éttermében: norvég, svéd, angol, német és szláv nyelven hangzik a szó, ahogy jó reggelt és jó étvá­gyat kívánnak egymásnak a II. nemzetközi ifjúsági dzsessz fesztivál részvevői. A tegnap esti és a késő éjszakába nyú­ló zenés bemutatkozás, a jam session után, ma ismét jó hangulatban, érdeklődve és eredményekben bízva kezdik a napot. Délelőtt tsz- és üzem- látogatással, strandolással, kötetlen programmal telik az idő. Közben próbát is tarta­nak a zenekarok a számukra kijelölt helyen, a konferencia részvevői pedig folytatják ta­nácskozásukat a zeneiskolá­ban. Délután idegenvezetés vá­rosnézés lesz, majd este 7 órakor, a művelődési ház színháztermében kerül sor a zsűri előtt a fesztivál kon­certjére. A Kossuth étteremben és a pálmakertben éjjel fél 11-kor kezdődik a nemzet­közi jam session. A vendégek és a gyűjtők kö­rében nagy tetszést aratott a fesztivál emblémájával meg­jelent gyufa, a rajzos számoló- cédulák, képes prospektusok — és elsősorban a Róna dzsessz hanglemez, amiből sajnos, csak keveset tudtak forgalomba hozni. KCT MESYEI hImap KÜLÖNKIADÁSA A CEgLéPI JÁRÁS és CEguEP VAROSB XIV. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1970. JÚLIUS 4., SZOMBAT Hasznos tapasztalatcsere Ceglédi és monorí szakemberek a Jánosi Micsurin Tsz-ben A dánszentmiklósi Micsurin mindig a jó hírű tsz-ek közé tartozott, nem véletlen hát, hogy a monon járás mezőgaz­dasági szakemberei éppen ide látogattak el, és csatlakoztak hozzájuk a ceglédiek is. Főző József, a termelőszö­vetkezet főkertésze a bemutató előtt rövid ismertetőt tartott. Elmondta, hogy 3100 holdas területükből 2100 hold a közös szántó, 300 hold a gyümölcsös, 500 hold pedig szőlő. Fő profiljuk a gyümölcs- termesztés, de új termelési ágazatokkal is kísérletez­nek: virágmagot, zöldségmagot ter­melnek és az idén 80 hold hagymát is telepítenek. Felbujtó: az alkohol Ütötte, verte, fenyegette élettársát Gyakori a garázdaság Könnyű testi sértés bűnében vétkes a negyvenéves Pong- rácz István csemői lakos. Al­koholista, de betegsége miatt nem lehet kényszer-elvonókú­rára küldeni. Pongrácz — részegen — többször bántalmazta élettár­sát. Egy alkalommal olyan erő­vel ütötte meg, hogy orrcsont­ja tört. Ekkor a nő megszakí­totta az élettársi kapcsolatot, és feljelentést tett társa ellen. Pongrácz nem nézte tétlenül a történteket. Megfenyegette a nőt, kiirtással fenyegette csa­ládjával együtt, ezért a garáz­dát letartóztatták. Amikor á bíróság ítéletet hozott, súlyosbító körülmény­ként vette figyelembe, hogy a verekedő nálánál gyengébb testalkatú nőt bántalmazott. Az is ellene szól, hogy a járás területén az ilyen jellegű ga­rázdaság eléggé gyakori. Eny­hítő körülmény Pongrácz be­ismerése s az, hogy három gye­rekről kell gondoskodnia. Egy­évi, szigorított büntetésvégre­hajtási munkahelyen letölten­dő szabadságvesztésre ítélték, s egy évre eltiltották a köz­ügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. Jelentős üzemág a szántó­földi növénytermesztés. Az ál­lattenyésztés már gyengébb. A szarvasmarha-tenyésztést pneg- szüntatik, s helyette Francia- országból húsjuhokat impor­tálnak. Terveik között szerepel az is, hogy jóval intenzivebbé teszik a növénytermesztést, ne le­gyenek „elaprózott” ágaza­tok — csak nagyban foglalkozza­nak mindennel. így példáiul: hia a hagymatermesztés az idén beválik, jövőre már nem­csak 80 holdat, hanem ennél sóikkal többet telepítenék. Az intenzívebb növényter­mesztés elengedhetetlen felté­tele a megbízható növényvé­delem — és ez az, ami a mo- nori, ceglédi járás szakembe­reit a leginkább érdekelheti. Gazos az esztendő, fojtogatják a kukoricát, a burgonyát a ga­zok — rövid időn belül tökéle­tesebbé kell tenni a vegysze­rezést. Hogyan oldják meg ezt a dánosi Micsurinban? örsi Edit, a tsz kertészmérnöke már az úton válaszolt a kérdé­seikre — hol, milyen vegyszert használtaik, és mennyire volt eredményes. Bemutatta a „mindentudó vegyszerezőgé- pet” is, a ‘ RAMOSPRAI-t, amely többféle kultúrában használható, és amelyről legjobb tapasztalatokat szerez­ték. Megnézték a vendégek a Mi­csurin Tsz híres gyümölcsösét is. Érdekesség volt a permet- létorony — napi kapacitá­sa 1500—1800 hektoliter, megtöltése csupán öt-hat perc — ami rendkívül hasznos, emellett egyszerű, könnyen megépíthető szerkezet. Jártak a szakemberek a kukorica- és hagymatáblán, a fő téma itt is a vegyszeres gyomirtás volt. A 60 vagonos hűtőház is büszkesége a tsz-nek, nemcsak gyümölcsöt tárolhatnak ben­ne, hanem mindent, a salátától a dughagymáig, és az építésé­re fordított összegeik rövid időn belül megtérülnek. Hasz­nosságát kétségkívül bizonyít­ja az is, hogy mellette már épül az új, 200 vagonos hűtőház. ' A bemutatót kérdésiek, ösz- szesgezések követték, a látotta­kat bizonyára nem egy terme­lőé zö vetkezetünk hasznosítja. Egyet azonban hadd jegyez­zünk meg: ez a tapasztalatcse­re jóval értékesebb lett volna, ha még több a részvevő. (koblencz) HÓLYAG Három kis srác jön az ut­cán. Mukkot sem szólnak, szá­juk mégis úgy mozog, mint valami tapsdfülesé. Rágcsál­nak. Csak épp nem retket, ka­ralábét. Egyikük megtorpan, figyelemkeltő hangot hallat. Két kis társa megáll, lesik a harmadik arcát. Az összpon­tosítja a figyelmét, mély lé­legzetet vesz és ... Szent is­ten! A nyelve! Dagad a nyel­ve! Már akkora, mintha két cseresznye ragadt volna rá! Növekszik, egyre növekszik a hólyag. A másik két srác át- szellemültön, lélegzetét visz- szat' -tva lesi. Pakk!!! — Ki­pukkadt. No, lám, semmi vész. Csak az édességipar örvendez­tette meg felfújható rágógu­mival a tizenéves „tömege­ket”... . INNEN - ONNAN Az életjáradékról tárgyaltak A csemői tanács vb a na­pokban a tartási, életjáradéki és öröklési szerződéskötések­kel kapcsolatos feladatok el­látásáról tárgyalt. Villanyfény a külterületen Jól haladnak Abonyban a külterületi villanyhálózat épí­tésével. A terv végrehajtásá­nak második üteménél tarta­nak. A műszaki átadásra jú­lius végén kerül sor. Sztambul rózsája Jászkarajenőn A szolnoki Szigligeti Szín­ház társulata Jászkarajenőn, a művelődési házban vendég­szerepei. A Sztambul rózsája című, háromfelvonásos nagy­operettet mutatja be a jász­karai közönségnek. Albertirsán aratnak Repcét aratnak hét eleje óta az albertirsai Szabadság Tsz-ben. Rendrevágó arató- géppel dolgoznak. A repce után az árpa, majd július közepén a búza és a rozs ara­tását is megkezdik. Az első szüret A ceglédi öregszőlők terű létén a hét végi telkek gazdái már szüretelik javában mun­kájuk első gyümölcsét, a sa­ját termesztésű zöldborsót, zöldbabot, korai zöldségfélét. HAT GYEREKE van. Egyedül nevelte őket, férje alig járt haza. Elitta, amit keresett. A legkisebb fiú születése után a szülőotthonból fekete ruhában távozott. A gyereket haza­vitte és a szomszédasszonyra bízta, amíg\ el­ment a temetésre. A férjét elvitte az ital. 26 éve történt. Nehéz, kemény munkával keresi meg a mindennapit. Reggel a nappal kél, megy a földre. Maga műveli, gyerekei csak ad­dig segítettek, amíg parancsolni tudott ne-' kik, amíg ő tartotta el őket. Addig számít­hatott rájuk. A saját lábukra állva, hamar elfelejtették öreg édesanyjukat, aki fárad­hatatlanul dolgozik tovább, hogy legyen mi­vel várni a gyerekeit. Mert várja, nap mint nap lesi őket. Jönnének ők, ha lenne idejük, de a munka nem engedi. Nincs mindenre idő... (Az édesanyára sem?!) Dolgozik, hogy legyen mit tenni a szatyrokba, ha nem bírja tovább és öreg, reszketős lábán a vonathoz megy, utazik, hogy láthassa steretteit. Dol­gozik látástól vakulásig, kötöz, kapál, gyom­lál. Kedvvel csinálja. A gyerekeiért. A LEGKISEBB FIA vele él. Kései gye­rek, unokája lehetne. Szereti, mindent meg­tesz érte. Az ebéd mindig az ő kívánsága szerint készül. Laci csinos, markáns arcú férfi, duzzadó izmokkal. Sötétbarna a haja, nagy fekete sze­me csillog. Bizalomgerjesztő arc, vakítóan fe­hér, szép fogak. Ha valaki nem ismeri, azt gondolja, hogy ez a rokonszenves férfi a tenyerén hordja az anyját. Pedig szép sze­me az italtól csillog. A fiú az apjára ütött. Az anyját... tenyérrel „szeretgeti”... Keresetét nem adja haza. Elissza. Felfogása nem hazudtolja meg viselkedését. Az anyja kötelessége (!), hogy mindennap friss ebéddel várja és vasalt, tiszta inget adjon rá. Mi más lenne egy otthonülő öregasszony dolga?! Ez így természetes és rendjénvaló. A minap is részegen jött haza. Az anyja elétette kedvenc ételét. Laci felháborodott. — Anyám, maga naigyon feledékeny! — Mi van, fiam? — Nem kell! Vigye a kutyájának! Nem ezt kértem! — De kisfiam, a kedvenc... — Nem hallja?! Adjon valami mást, mert... — Mit adjak, Lacikám, az isten szerelmé­re, hisz’ nincs a szalonnán kívül semmi a háznál. — Már enni se kapok, az istenfájáit?! Ütni kezdte az anyját, aki sírva rebegte: — Fiam, kisfiam... KINÉZEK AZ ABLAKON. Zöldborsót szed. — Jó időnk van, Tóth néni. — Bizony, már itt a nyár hál’ istennek. Jaj, de sietek aranyoskám, mert nem lesz kész az ebéd, mire jön a gyerek! Fáradt mosollyal az arcán elcsoszog. Siet­ni kell, mert jön a fia. . Az emberséget nehéz tanítani. Emberség­re születni kell. (O. J.) Azok, akik szőlős területet kaptak, gondosan kezelik „ül­tetvényüket”, és abban re­ménykednek, hogy nemcsak a telekben és a telek adta mun­kában lesz örömük, hanem a munka fürtös gyümölcse is megfelelő lesz az ősszel. NINCS MÉG „ÜVEGES TÁNC" A múlt nyáron sokan pa­naszkodtak, hogy az üveggyá­rak nem gondoskodnak idő­ben a lakosság ellátásáról, kevés a befőtthöz szükséges üveg, szinte lesni kell egy-egy szállítmány érkezését. Egye­lőre most még nem okoz gon­dot az idei befőzés, van mibe tenni a cseresznyét, meggyet. A város üvegboltja időben le­adta a megrendelést, hogy az utánpótlást kellő mennyiség­ben szállítsák. Improvizál a bőgős Foto: ifjú Tóth István Megyei férfi kézilabda-bajnokság A második félidőben ellenállhatatlanul játszott az Építők A megyei kézilabdabajnok- ság utolsó előtti fordulójában az Építők Domonyra látoga­tott, a mérkőzés izgalmas csa­tát ígért (Domony a vezető GEAC ellen otthonában dön­tetlent ért el). Ceglédi Építők—Domony 22:13 (9:8) Cegléd: Szalisznyó — Hö- römpő, Bálint, Juhász F., Ju­hász Gy., Szaikay, Szabó Z. Csere: Szabó, Rossi, Jónás, Godó. Gólszerzők: Bálint (6), Jó­nás, Godó (5—5), Szabó Z. (4), Hörömpő, Rossi (1). A csapat a mérkőzés kez­dete előtt 10 perccel ért a színhelyre, ami az első félidő­ben meg is látszott a játékán. Ennek ellenére a hazaiak csak a sok „ajándék” büntetővel tudtak lépést tartani a ceglé­diekkel. Szünet után a domonyiak egyre inkább elfáradtak, az Építők fölényes biztonsággal elhúzott és remek győzelmei aratott. Jók: Szalisiznyó, Bálint, Go­dó. (—ream) , A szolnoki rádió műsora július 6-tól 12-iff Hétfő: Alföldi krónika. Üze­mi lapokban tallózva. A bajai tamburázenekar játszik. Sporthírek. Zenés autóstop. Kedd: Alföldi krónika. Könnyűzene. Nagyüzemi fe­szültségek. Zenés ki mit kér. Kalevipoeg I. rész (ismétlés). Szerda: Alföldi krónika. Ezer éves technikával. Beat- parádé. Táborról — táborra. Kalevipoeg II. rész (ismétlés). Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Építünk ... Betyárnóták. Nyár van? Sporthíradó. Hirdető. Kalevi­poeg III. rész (ismétlés). Péntek: Alföldi krónika. Kis község a Tisza mentén. Nóta­csokor. Az egy százalékért, Koncz Zsuzsa énekel. Kalevi­poeg IV. rész (ismétlés). Szombat: Hét végi kalei­doszkóp. Ajánlatunk ... Zenés ká mit kér. Szombat esti jegy­zet. Kalevipoeg V. rész (is­métlés). Vasárnap: Vasárnapi maga­zin. A szalagtárban... Folyó- iratszemle. Mai vendégünk: Lukácsi Huba. Kalevipoeg VL rész (ismétlés). Az adások mindennap 18 órátdl a 222 méteres közép­hullámon hangzanak el. Héf végi műsorkalauz A Kossuth Művelődési Központban ma est« tánc, holnap: tánczenei koktél. MOZIMŰSOR Szabadság (ma és hoíflap): Maga tetszik nekem (NDK). Abony (ma és holnap): Sze­relem, ó! (amerikai). Cegléd- bercel: A sólyom nyomában (NDK). Törtei (ma és holnap): Virág vasárnap (magyar). Al- bertirsa (vasárnap): A Cross- bow-akeió (amerikai). Jász- karajenő (ma és holnap): A varázsló (magyar). MAI SPORTMŰSOR Vasárnap Kézilabda: Az Építők kézi- labdapályáján 10 órai kezdet­tel rendezik meg a Bem SE— Ceglédi Építői férfi megye- bajnoki találkozót. Landarúgás: Vasutas Totó Kupa; Vasutas-sporttelep. A Ceglédi VSE—Miskolci VSC mérkőzés délután 4 órakor kezdődik. Helyosztó mérkőzés a megyei bajnokság 7—8. he­lyéért: a Bem SE—Törökbá­lint csapata mérkőzik délután fél 6 órakor a gerjei pályán. A Duna-Tisza közi Talajjavító Vállalat Ceglédi Gépjavító Üzeme lakatos és hegesztő szakmunkásokút VESZ FEL AZONNALI BELÉPÉSSEL. CEGLÉD, Pesti út 76. L í i

Next

/
Oldalképek
Tartalom