Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

Küzdelmes aratás A hét közepén ismét álta­lánossá vált a mezőgazdasági munka a Duna—Tisza közén. A gyakori esőzések, a kiszá­míthatatlan időjárás nehezíti a kenyérnek való betakarítását. A felázott talajon körülménye­sebb, lassabb a betakarító gé­pek munkája. Nagy erőpróbá­ra teszi a gépet az is, hogy gyomosak a beérett gabonák, s ez az eső után a feíszáradást is nehezíti. A rozstermő vidéken, a ho­mok kenyérgabonájának zö­mét kézzel, illetve géppel arat­ták, s most hagyományosan csépelik. (MTI) Képünk: kétezer négy-' zetméter területen épül a „korszerű falu’’ bemutató, ahol szemléltetik a paraszt­ság felszabadulás előtti és utáni helyzetét, a mai falu társadalmi, gazdasági, kul­turális és szociális viszonyait. MTI Foto — Bereth Ferené MA DŐ1 EL: Visszatérevégleg a nyár? Eszak-Afrika tájékáról igen nagy tömegű, rendkívül me­leg levegő mozgásáról érkez­tek jelentések a Központi Me­teorológiai Intézethez — mon­dotta szerdán kora délután dr. Máhr Jenő tudományos cso­portvezető —, azt azonban, hogy ez az áramlás milyen pá­lyára tér és eljut-e hozzánk, vagy sem, csak később, eset­leg csütörtökön lehet megálla­pítani. így egyelőre csak azt vehetjük tudomásul, hogy ezekben a hetekben a változé­kony időjárás uralma alatt ál­lunk. Szerdán hazánkban már a déli órákban is sokfelé érte el a hőmérséklet a 29 fokot, s Budán, a Központi Meteoroló­giai Intézet székházánál is 27 fokot mértek. Várható időjárás csütörtök estig: Főként nappali felhőképző­dés, a délutáni órákban he­lyenként kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, változó irányú szél. Me­leg idő. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 15—20, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26— 31 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál szerdán 11 órakor 20 fok volt. A múlt heti esőzések követ­keztében néhány nap alatt több mint másfél méterrel emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél. A vízügyi előre- jelzésekndk megfelelően, szer­dán tetőzött az árhullám a fő­városi szakaszon, 562 centimé­teres vízszinttel. Csütörtökre már apadás várható, előrelát­hatóan több mint húsz centi­méterrel csökken a vízszint, s számítani lehet arra, hogy a következő napokban fokozódik az apadás üteme. FÉLÉVI IDEGENFORGALMI MÉRLEG A csúcsidény csak most kezdődik Október közepéig valamennyi szálló foglalt Az év első hat hónapjában több mint 1 778 000 külföldi érkezett hazánkba. Noha ez alig haladja meg 1969 első félévének utasforgalmát, az idegenforgalomban mégis új vonások figyelhetők meg — mondotta dr. Borda József, a Belkereskedelmi Miniszté­rium idegenforgalmi osz­tályvezetője azon a megbeszé­lésen, amelyen szerdán a mi­nisztériumban öszegezte az idgegenforgalomban érdekelt szervek, vállalatok tapaszta­latait. Kismértékben csökkent az átutazók száma, viszont nőtt a magyarországi uti- céllal érkezőké. A nem szocialista országokból 26,5 százalékkal több ven­dég kereste fel Magyarorszá­got. Gyarapodott többek kö­zött az osztrák, az NSZK- beli, az olasz, a svájci, a fran­cia turisták száma. Ugyan­csak több turista látogatott el hozzánk az NDK-ból, míg a szovjet turisták száma meg­közelítőleg a tavalyival azo­nos volt. Csehszlovákiából ked­vesebb egyéni és több cso­portos turista érkezett. — A szervezett utasforga­lom növekedése volt tapasz­talható az első félévben. Ked­vezően alakult ennek követ­keztében a szállodák igény- bevétele is mind a Balaton partján, mind Budapesten, Az IBUSZ és az idegenforgal­mi hivatalok előrejelzése sze­rint október közepéig fog­laltak a szállodák. — Az idegenforgalmi válla­latok és szervezetek jól felké­szültek a forgalom lebonyolí­tására, az ellátás zökkenőmen­tes volt, a krónikussá vált autó­buszhiány azonban akadá­lyozza a különleges prog­ramok szervezését. Magyarországra az idén várhatóan a tavalyihoz hason­ló számban érkeznek külföl­diek, számuk eléri a 6 milliót, tehát az idegenforgalmi csúcs­idény még csak most kezdő­dik. Lényegesen emelkedtek az idegenforgalomból szárma­zó bevételek, a látogatók hosz- szabb ideig tartózkodnak itt és több pénzt költenek nálunk. — A Balaton környékén élénkült a belföldi turizmus is. Ülést tartott Tóth Elek az új belgrádi nagykövet A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet érdemeinek elis­merése mellett, más fontos be­osztásba történő kinevezése miatt, felmentette a Magyar Népköztársaság belgrádi nagy­követségének vezetésére ka­pott megbízatása alól. Az El­nöki Tanács egyben megbízta Tóth Elek rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetet ha­zánk belgrádi nagykövetségé­nek vezetésével. MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS, 1970 Épül a modern falu A 67. Országos Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Ki­állítást és Vásárt idén au­gusztus 28-tól szeptember 20-ig tartják. A kiállítás be­mutatja a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az erdészet és a faipar további korszerűsítésé­nek eszközeit, fejlesztési fel­tételeit, valamint tájékozta­tást ad az élelmiszergazdasá­got ellátó iparágak helyzeté­ről és azok terveiről. A szo­cialista országok ez alkalom­mal nemzeti bemutatóval vesznek részt a kiállításon és több tőkés ország jelen­tette be részvételét. Növeke­dett a kiállítás területe is és új pavilonokkal ismerkedhet­nek meg a látogatók. PEST VRÁC PROLETÁRJAI, KYESÜUEIEK! a KISZ KB Dr. Horváth István első tit­kár elnökletével szerdán ülést tartott a KISZ Központi Bi­zottsága. A tanácskozáson — amelyen megjelent Tóth Má­tyás, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője —, elsőként dr. Horváth István adott részletes tájékoztatót a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának július 15—16-i üléséről. Ugyancsak ő terjesztette elő azokat a javaslatokat, ame­lyek megjelölik a X. pártkong­resszusra való felkészülés if­júsági feladatait, s a KISZ- nek az MSZMP KB ifjúságpo­litikai határozatából adódó teendőit. A KISZ Központi Bizottsá­ga korábban már meghatároz­ta az ifjúsági szövetség legfon­tosabb teendőit, s úgy foglalt állást, hogy a párt ifjúságpoli­tikai határozatának feldolgo­zása, valamint a határozatból eredő feladatok kidolgozása és végrehajtása az ifjúsági szö­vetség legfontosabb munkája az idén és a következő esz­tendőben. A KISZ KB határo­zatában arra is utalt, hogy ez a nagyszabású munka egyben a KISZ VIII. kongresszusára való felkészülés tartalma, lé­nyege is. A mostani KISZ KB­j (Folytatás a 2. oldalon.) MEGYEI ,AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XIV. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1970. JÜLIUS 23., CSÜTÖRTÖK VIETNAM—KAMBODZSA ! Egy hónap alatt 17 ezer tiltakozó távirat és 22 500 lévé! Romes Csandra kitüntetése Az első félév békemozgalmi munkájának értékelése és a következő hónapok békeak­cióinak programja szerepelt TALÁLKOZÓ Sebesült vietnami hazafiak magyarországi gyógykezelésen levő 14 főnyi csoportja a Hazafias Népfront budapesti székhá­zában társadalmi és tömegszervezeti vezetőkkel találkozott. Az összejövetelen részt vett Romes Csandra, a Béke-világtanács Budapesten tartózkodó főtitkára is. A képen: Nguyen Thi Muol 22 éves kiváló partizánlány és Vo Van Khanh, a dél-vietnami sebesültek csoportvezetője a találkozón. (MTI Foto — Vigovszki Ferenc felv.) Hazánkba érkezett a VDK nemzetgyűlésének küldöttsége A magyar országgyűlés meghívására szerdán a kora esti órákban Budapestre érke­zett a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlésének delegációja. A héttagú parla­menti küldöttséget Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés állandó bizottságának elnökhelyettese vezeti. A vendégeket a magyar és a vietnami zászlókkal feldíszí­tett Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. Az ér­kezésnél jelen volt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, dr, Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, Gyenes András külügyminisz­ter-helyettes. napirenden azon a kibővített elnökségi ülésen, amelyet szerdán rendeztek az Orszá­gos Béketanácsnál, a Belgrád rakparti székházban. Az ese­ményre meghívták a Magyar- országon tartózkodó Romes Csandrát, a Béke-világtanács Lenin-békedíjas főtitkárát. A tanácskozáson, amelyet Pethő Tibor, az OBT alelnöke vezetett, kegyelettel emlékez­tek meg a magyar békemoz­galom két kiváló személyisége, dr. Benesovszky Imre vezető főrabbi és dr. Román József, a László kórház igazgató főor­vosa, az OBT Elnöksége tag­jainak elhunytéról. Ezután Pethő Tibor rövid áttekintést adott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, majd dr. Réczei László elnökhelyettes tartott beszámolót az Orszá­gos Béketanács munkájáról. Az elmúlt félévi gyűlésein­ket — mondta dr. Réczei László — visszatérő témája volt minden politikai megnyi­latkozásnak az amerikaiak vietnami agressziójának és a háború indokínai kiterjeszté­sének az elítélése. Magasra csapott a tiltakozás a VDK te­rületének újbóli bombázása és a Kambodzsa elleni invázió megindításakor. Az akkori na­pokban és hetekben 350 tilta­kozó nagygyűlésen, több ezer üzemi röpgyűlésen emelte fel szavát a magyar nép az újabb agresszió ellen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT Elnöksége, a KISZ, to­vábbá sok más tömegszerve­zet és mozgalom országos ve­zető testületé. Egy hónap alatt 17 ezer távirat és 22 500 levél érkezett az Országos Bé­ketanácshoz. Valamennyi éle­sen elítélte az amerikai ag­ressziót, s tiltakozott a hábo­rú eszkalációja ellen, s a le­velek küldői javasolták, hogy tiltakozásukat továbbítsa a magyar békemozgalom vezető testületé az ENSZ-hez és más fórumokhoz. _____ — Méltóképpen emlékez­tünk meg a Dél-vietnami (Folytatás a 2. oldalon.) FOGADÁS A LENGYEL NEMZETI ÜNNEP ALKALMÁBÓL Lengyelország nemzeti ün­nepe, a független demokrati­kus lengyel állam fennállásá­nak 26. évfordulója alkalmá­ból Tadeusz Hanuszek, a Len­gyel Népköztársaság budapes­ti nagykövete szerdán fogadást adott. Megjelent a fogadáson Biszku Béla, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos vezérezredes, honvédel­mi miniszter, a Politikai Bi­zottság póttagja, Benkei And­rás belügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi minisz­ter, Gyenes András és Szilá­gyi Béla külügyminiszter-he­lyettesek, továbbá politikai, gazdasági, társadalmi, kultu­rális életünk számos más is­mert személyisége. Részt vett a fogadáson a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek sok vezetője és tagja, s ott voltak a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állo­másozó csapatai parancsnok­ságának magasrangú képvise­lői. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom