Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
SZERDAI MOZAIK lit a vecsésiek kérdeznek Miért lettünk azzá, ami eddig is voltunk: nagyközséggé? Ezt a kérdést tették fel a ve- csésíek, és jogosan, hiszen valóban a teíület nagysága, a lakosság száma, az intézmény- hálózat fejlettsége és rok más egyéb, eddig is „naggyá” minősítette a községet. A nagyközségi rang viszont mást jelent. Nem mennyiségi jelző, hanem minőségi változást hozott, elsősofban jogi vonatkozásban. Megszűnt a tanácsok kettős alárendeltsége, kialakult az egységes szakigazgatási szerv, bővült a községi hatósági jogkör. Ez a jogKör nagyobb, mint az eddigi községi tanácsoké, de kisebb, mint a városoké. A nagyközségek ugyanis elsőfokú hatósági jogkört kaptak. A nagyobb önállóság növeli a nagyközségi tanács gazdálkodási önállóságát, saját bevételük arányát a költség- vetésben és a községfej les^- tésben. Szélesíti a tanács lehetőségeit, növeli felelősségét és alapot ad az önkormányzati jelleg kibontakozására. Mit jelent mindez a lakosság számára? Ügyeik legnagyobb részét ezentúl helyben elintézhetik, például építési engedélyek, iparengedélyek kiadása, gyámügy stb. Előtérbe kerül a községfejlesztés. Vecsésen máris kézzel fogható jelei mutatkoznak ennek: korszerű közvilágítást kapott a Vörös Hadsereg út, épül az új lakótelep, megindult a csatornázás, intézményesen fogják gyűjteni a szemetet. Fejlődik az üzlethálózat, utakat építenek, megalapozva ezzel a közlekedés fejlesztését. Bővült a kereskedelmi és szolgáltató ellátás, sütőüzem létesült, Vecsésre helyezték a MAVAD telepét, a gabonatrösztöt stb. A nagyközségi cím tehát átmeneti állapot a várossá válás útján. Ez természetesen hosszú folyamat. Sok évi céltudatos munkát igényel, és az egész község lakosságának társadalmi összefogását. — ila — Sülysáp nagyközség tanácsának 9 tagú végrehajtó bizottsága tegnap tartotta ülését. Megtárgyalták az új tanács és szerveinek második félévi munkatervét. Megvitatták továbbá a község első féléves költségvetését és pénzügyi tervét. Ezen az ülésen jelentették be, hogy a sülysápi Hazafias Népfront csatlakozik a megyei községfejlesztési és szépítést versenyhez. A tét nem kicsi, hiszen az első helyezést elért nagyközség 150 ezer forintos jutalmat kap. Ezért a bizottság 10 pontból álló felhívást bocsátott ki Sülysáp lakóihoz. Első helyen szerepelnek itt a társadalmi munkával kapcsolatos vállalások. A Monori Járási Szolgáltató Ktsz autó- és motorjavító részlegében Nagy Árpád kocsizsírozóval dolgozik az aknában. Foto: Péterffy KÜLÖN KI A D A 5 a XII. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM 1970. JULIUS 15., SZERDA Tanévkezdésre felújítják a járás iskoláit Tatarozás, meszelés, takarítás - Korszerűbb lesz a pilisi I-es számú iskola Pályázat a pedagógusoknak MAI MŰSOR MOZIK Maglód: Szeressétek Odor Emíliát! Monor: Fehér apácák titka. Nyáregyháza: Bábu I—II. Tápió- süly: Dzsamila szerelme. Űri: ö, az a csodálatos háború. Vecsés: Aikit nem lehet elítélni. Az autóstop és a zsebtolvaj Érdekes történetet hallottam a közelmúltban. Esetleg tanulságos lehet — az autósoknak. Meglehetősen kopottas ka- bátú, fiatalnak egyáltalán nem mondható férfi próbálta leállítani a 4-es számú műúton haladó személy- és teherautókat. Az egész délelőttje ment már rá, amikor végre egy skodás megszánta és felvette. — Dr. X. vagyok, mutatkozott be — persze rendes nevén — az autó tulajdonosa. (A történetben a nevek úgy sem fontosak.) — Én pedig ez és ez — dünnyögte amaz, majd közölte, hogy Pestre szeretne utazni. — Rendben van, elviszem, hiszen én is oda tartok — felelte a doktor, és gázt adott a kocsinak. Az orvos várta ugyan, hogy az elkezdett beszélgetést folytatják és nem lesz unalmas az út. Néhány sikertelen próbálkozására alig hallható válasz volt a felelet, így lemondott a beszélgetésről, és megadóan nézte tovább az alattuk elsuhanó, szürke sávot. Közel a végcélhoz, az autós átlépte a záróvonalat, megelőzött egy szerekeret és — az autós pech — alig néhány méterre a kanyartól ott állt a rendőrjárőr kék kocsija. Természetesen, az intésre meg kellett állnia, és kérlelés ide, kérlelés oda, betétlap lett a dologból. Mielőtt azonban a tizedes visszaadta volna a jogosítványt, észrevette az utast, aki régi ismerőse volt — No, igazolja magát, miben sántikál megint!? — szólt rá kedélyeskedve. Amikor a kezébe vette az irományokat, látta, hogy az ma szabadult a börtönből és igyekszik haza. Visszaadta a börtönlevelet A gépkocsi vezetőjének — aki elég furcsán érezhette magát ebben a pillanatban — ezt a felvilágosítást adta: — Vigyázzon, doktor úr, ez az ember messze környéken a leghíresebb zsebmetszői — és intett, hogy mehetnek. A Skodás állt egy darabig, mintha makrancos ló lenne, és gondolkodna, vajon vigye-e tovább az utast, vagy ledobja a hátáról, aztán mégis nekilódult, és falta a kilométereket Pest felé. Amikor megérkeztek a végcélhoz és kiszállt a nem éppen kellemes útitárs, dr. X. alaposan megnézte a zsebmetsző mindkét kezét, és mivel semmit sem vélt felfedezni a másik markában, elengedte. Na- gyott sóhajtva befordult a garázsba. Ez a sóhaj annak szólt-e, hogy megszabadult a zsebmetszőtől, vagy annak, hogy eszébe jutott a betétlap, és a várható büntetés összege, nem tudni, de hogy fölösleges volt, annyi biztos. Másnap ugyanis a felesége a kocsiban megtalálta a betétlapot, amely diszkréten be volt csúsztatva a kesztyűtartóba ... Jó tettért — jót várj... (pesti) Fogják meg! 11 Üllőn, a Maglódi úton az egyik éjjel „hajtóvadászat” volt Jó későre járt már, amikor egyszer csak kiabálások hallatszottak: „Fogják meg! Fogják meg!" Az egész utca talpra ugrott, és „lenge magyarban”, zseblámpákkal keresték a tettest. Átvizsgáltak minden bokrot, szögletet, mire a harmadik utcából jelezték, hogy erre szaladt. A tettes végül is a vasútállomásig jutott el, s a Maglódi utcaiak egy vagon alatt találtak rá a hívatlan vendégre. Mi is történt tulajdonképpen? A Maglódi út 13. szám alatt lakik Tóth István szakmunkás feleségével és felnőtt fiával. A két férfi éjszakai műszakban volt. Tóthné lefekvés előtt észrevette, hogy a szőlőlugas egyik rejtett szögletében egy idegen férfi lapul. Segítségért kiáltott, mire az illető nagy lendülettel átvetette magát a kerítésen és menekült. Ekkor szaladtak ki az utca lakói és vették őt üldözőbe. Mint kiderült, a férfi angyalföldi lakos. Hogy mi volt a célja az éjjeli látogatásnak, azt majd a nyomozás kideríti. eni. A budapesti pápíráru készítő ktsz kérelmére Gyomron a Tulipán utca 19. szám alatt engedélyt adtak ki papírfel- dolgozó-ipari tevékenység folytatására. •k A járási tanács végrehajtó bizottsága elismerését fejezte ki az eredményes tűzoltó testületi munkáért Tápiósáp, Mende, Ecser, Nyáregyháza és Péteri községi tanácsok végrehajtó bizottságának és a községi tűzoltó testületeknek. c ★ Az iskolai tanulók pálya- választásának további segítésére a TIT a következő évadban több ismeretterjesztő előadásban foglalkozik a pályaválasztással. ★ Vasad községben 134 házban van villany. Érdekesség, hogy a községben 174 televízió üzemel. Több mint egy hónapja már, hogy befejeződött a tanév. A pedagógusok azonban még június végéig különböző munkákat — szertárrendezés, beiratások stb. — végeztek az iskolákban. Azóta már ők is megkezdték jól megérdemelt szabadságukat, amely augusztus 24-ig tart. Az iskolákban azonban nem halt ki teljesen az élet. Tomsó Imre, a járás; tanács művelődésügyi osztályának vezetője, elmondotta, hogy tanévkezdésre valamennyi általános iskola megszépülve várja majd a diákokat. Pilisen az I-es számú általános iskola felújítása jó ütemben halad. Kilenc- százezer forintos felújítást végeznek itt. Valamennyi tanteremben kicserélik az olajos padlót parkettára. Bevezetik a központi fűtést is. — A csévharaszti új iskola? — Nagyon szép lett. A négy tantermes iskolában kétszáz diák kezdheti majd a munkát ősszel. A nyáron ellátják az iskolát bútorokkal, felszerelik a szertárakat. Az iskola ünnepélyes átadására alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án kerül sor. A péteri általános 'iskola tantermeit ugyancsak parkettázzák. ötvenezer forintot fordítunk a sülysápi iskola tatarozására. A vecsési Vörös Hadsereg úti iskola felújítása 200 ezer forintba kerül. Maglódon a pedagógus szolgálati lakást hozzuk rendbe. Több óvodánkat is felújítjuk. Természetesen valamennyi iskolában és óvodában meszelést és nagytakarítást végeztetünk. — Lesz-e elég pedagógus őszre? — Pályázat útján kerestünk új pedagógusokat. Sokan jelentkeztek felhívásunkra, nemcsak most végzettek, hanem régebbiek is különböző megyékből. Ügy néz ki, hogy a tanévkezdésre sikerül enyhíteni a monori járásban a pedagógushiányon. — A művelődési otthonok? — Egy részüket ugyancsak felújítjuk a nyáron. Úriban a belső tatarozás során a nagy terem parkettázására is sor kerül. Hamarosan megkezdődik a járási művelődési ház átalakítása is. <g. J.) VB-ÜLÉS lesz ma délután 1 órakor Mendén. Napirendjén jelentés hangzik el az intézmények első félévi gazdálkodásának eredményeiről, az ellenőrzések során felmerült hiányosságok tapasztalatairól, az 1970. első félévi adó teljesítéséről és a második félévre való felkészülésről. Jó termést várnak búzából is ♦ Három SZK—4-es arat ♦ 17 mázsát várnak őszi árpából ♦ Hízóborjúk Franciaországba A múlt héten a pilisi Uj Élet Tsz-ben is megkezdték az aratást. Amint Sedró János, a közös gazdaság elnöke elmondta, a három SZK—4-es kombájn főpróbája tulajdonképpen az idei aratás lesz. Az új gépek, igaz, már tavaly is arattak, de az idén jóval nagyobb erőpróba vár rájuk: csaknem ezer holdon kell aratni a pilisi határban. Az őszi árpa aratása jó ütemben halad. Ha az időjárás közbe nem szól, akkor vasárnap estére, de legkésőbb ezen Bemutatjuk a monori kosárlabdacsapatot Nemrég hírt adtunk a monori kosárlabdasport fellendüléséről, és bemutattuk a csapat lelkes edzőjét, Zátrók Károlyt. Ezúttal a sportág első fecskéiről, a nyolc kosaras fiúról írunk néhány méltató sort. Pozsonyi Pál A csapat leglelkesebb és legmegbízhatóbb játékosa. A monori József Attila gimnáziumban érettségizett, most 22 éves. Érettségi után Budapestre ment dolgozni, mivel azonban időközben nagyon megszerette a kosárlabdázást, idehaza vállalt munkát, a Monori Gépjavító Állomáson. Így több szabad ideje jut az edzésekre. Sportpályafutását a monori gimnáziumban kezdte, mindenfajta labdajátékkal foglalkozott, végül a kosárlabda mellett döntött. Játékára jellemző: távolról biztos dobások és a zóna elleni védekezés. Sportszeretetére jellemző, hogy a fiatalokkal is szeretne foglalkozni, ezért segédoktatói tanfolyamra jár. Antal János A csapat legponterősebb tagja, a monori gimnázium harmadik osztályos tanulója, üllői lakos. Más sportágban is jól szerepel, nemcsak a kosárlabdában. A kosárlabda-mérkőzéseken általában megdobja a 20—30 pontot. Ilyen tehetség mellett fokozottabb edzéssel még magasabb színvonalat is elérhet. Játékstílusára a gyorsaság, rugalmasság és a helyzetek gyors felismerése a jellemző. Sodró János Az idén érettségizett a monori gimnáziumban, Pilisen lakik. A külkereskedelmi felsőfokú technikumban felvételizett. Két éve kosarazik, védőjátékos, s mivel igen magas, a második center posztját tölti be. Sedró János továbbra is a Monori SE színeiben kíván maradni. Ambrózi Pál Az albertirsai fiú 1969-ben érettségizett a monori gimnáziumban. Jelenleg elektroműszerész-tanuló. Tizenöt éves kora óta kosárlabdázik, igen aktív a csapatban és szerény játékos. Minden edzésen részt vesz, Budapestről jövet, Monoron megszakítja útját és siet a pályára. Irányító szerepet tölt be a csapatban. Ö is szívesen marad a monori sportkörben. Seres Károly Monoron született, 1951- ben. Sportpályafutását a Budapesti Vasasban kezdte, mint röplabdázó. Játszott ezenkívül iskolája csapatában, a Villamos Energetikai Technikumban is. A monori fiú az idén került a monori kosárlabdacsapatba. Ö a csapat legmagasabb és legrugalmasabb játékosa. Centerként dobja nagy sikerrel a kosarakat. Vrabecz József Az albertirsai fiú tavaly érettségizett a monori gimnáziumban. Jelenleg ő is mü- szerészipari tanuló. Szerény és nagyon szorgalmas, sose hiányzik az edzésekről. Nagyon jó labdakezelö, gyors játékos, ő sem akar megválni a monori színektől. Farkas Szilárd Az 1950-es születésű budapesti fiú az állategészségügyi felsőfokú technikum másodéves hallgatója. Nagyon szereti a monori kollektívát, s nem bánta meig, hogy barátai biztatására kijött az itteni csapatba. Nagy hasznára van a kosaras csapatnak támadásokban és a védekezésekben. Máfékovics Sándor Az albertirsai fiú szintén tavaly érettségizett a monori gimnáziumban. Ö is Budapesten ipari tanuló. Igen jó dobó, gyors játékos, szorgalmas. Vitéz Imre a héten — hétfőn, kedden befejeződik az árpa aratása. Megtörtént az előzetes termés- becslés is. Árpából 17—18 mázsára számítanak, ami 2 mázsával jobb, mint a tavalyi átlag. Az őszi árpa aratása után azonnal hozzákezdenek a búza aratásához. Csaknem 800 hold búza vár aratásra az Uj Életben, és ez nem kis gondot okoz Sajnos, az időjárás annyira kiszámíthatatlan, hogy nemegyszer félbe kell szakítani az aratást. Pilisen felkészültek arra is, hogy ha a gabona nedvesen kerül a raktárba, nem lesz baj, mert annyi raktárhelyiség áll rendelkezésre, hogy a gabonát egész vékonyan terítik szét. így sokkal köny- nyebben szárad majd meg. Felbecsülték már a várható búzatermést is a tsz-ben. 15— 16 mázsát várnak ebből a gabonafajtából és ez jó eredménynek számít. Ha különösebb fennakadás nem lesz, akkor az aratással augusztus elejére végeznek. Más' újság is van a közös gazdaságban. A napokban indul francia exportra 50 darab hízott borjú. Néhány hízó bika is útnak indul hamarosan Pilisről néhány nyugati országba. A napokban tartották meg a tsz-ben a pártvezetőség újjá- választását. A párttaggyűlés egyhangúlag Csömör Sándor- nét, a járási nőtanács volt elnökét választotta meg a szövetkezet függetlenített párttitkárának. Az új párttitkár nagy ambícióval fogott hozzá a munkához. Gér József Barátságos labdarúgó-mérkőzést játszott a Pilisi KSK a Budapesti Csokoládégyárral. Az eredmény 5:0. A vecsési Ezüstkalász Tsz- nek ezer darabos juhállománya van. Ebből 900-at megnyírtak már, a gyapjú közepes mennyiségű, de jó minőségű lett. > » I K