Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
8 "“íMíárfap 1970. JÜLIUS 12., VASÁRNAP Vidám hétvége Hibásak a nézeteim igyekszem minél többet pihenni, mert teljes mértékben el akarom kerülni a testilelki károsodást. A lapos guta kerülgetett az ekkora önkímélet hallatán. S hogy visszavágjak, epésen kezdtem sorjázni: abban az időben, amikor még én is benne voltam a kíméletet nélkülöző ifjúságomban, korántsem voltam annyira követelődző az élettel szemben, mint őkegyessége. Fensőbbségesen intett le. — Hagyjuk a mesét, apuskám! Ha nem tudta megkímélni önmagát ifjúsága idején, az a maga baja. Csak nem gondolja komolyan, hogy én tegyem jóvá a régi mulasztásokat? Szánakozva nézett végig rajtam. — En, elsősorban, önmagámnak adom meg a kíméletet, az erőben kiteljesedő ifjúságomnak, s csak aztán a vásári új portékának, ahogy azt önök, éppen fordítva, annak idején tették. Hogy nem érti a gondolatom logikáját? Rendben van, nem érti. Hogy megértse, inkább egy példát. — Elgondolkozva vakarta meg dús pofaszakállát. — Az önök idején elment Mari néni a vásárba, s vásárolt egy vadonatúj mázas csuprot. Az új portékát hazavitte, szögre akasztotta, s nyüstölte a régi tejesköcsögöt tovább, mer:, ugyebár, az újat kímélni, a régit használni illett. S tették ezt élő és élettelen tárggyal, miközben a saját fiatalságukat nem kímélték. Fogcsikorgatva ismertem el, hogy az ifjú önkímélőnek a nézetei következetesek. S ezért, hogy vezeklésemnek valamiképpen tanújelét adjam, kezdtem arra a gondolatra vetemedni: térdre vetem magamat előtte, bocsánatáért esedezem, mert, amit példaként elmondott, azt meghazudtolni nem lehet. Már térdre is ereszkedtem, hogy megalázkodásommal bizonyítsam nézeteim tévessé- gének beismerését, amikor arra lettem figyelmes: egy pöttömnyi gyerek éppen egy harminc körüli fiatal asszonynak készül átengedni a helyét. Diadalordítással ugrottam taplra. — Odanézzen! — kiáltottam. — Még mindig vannak Hiedelmet ismerő ifjak. Akikből még nem halt ki az idősebbek iránti tisztelet. Pillanatok alatt billent helyre az ifjúságba vetett bizodalmám, ö azonban gunyorosan szólt rám. — ön nemcsak rosszindulatú, hanem a megfigyeléseiben is felületes — jött a kioktató megrovás. — Mert, ha jobban szemügyre veszi a kedvezményben részesülő hölgyet, akkor látnia kell: az illető hölgy áldott állapotban van. — Csakhogy egyenesben vagyunk már! — sóhajtottam a győzelmi mámortól elvakultan. — Igen, mi egyenesben vagyunk — hangzott a letorkoló válasz —, de ön rossz vágányon sántikál. Ugyanis: a figyelmesség, a kímélet nem a hölgynek szólt, hanem a jövevénynek. Erre aztán végképp beszaladt a madzag. Csak álltam az autóbuszon, meggár- gyulva, s amikor felébredtem a nem mindennapi álmomból, még két óra múltán is éreztem lábaimban az álombéli utazás minden kínját, ami egyébként ébrenléti utazásaimban is kísérni szokott. Püspöki Mihály p est megye gazdag kultu1 rális hagyományoikikal büszkélkedhet. Táncsics Mihály Cegléden élt, Arany János kilenc esztendeig Nagykörösön tanárkodott, Petőfi Sándor Aszódon diákoskodott, József Attila egy kis ideig Monoton élt, Móricz Zsigmond pedig élete nagy részét leányfalui házában töltötte s ott is születtek legnagyobb regényei. És sorolhatnám még hosszan a megye irodalmi, zenei, képzőművészeti emlékeit, műemlékeit, gazdag anyagú múzeumait, amelyek e sok színű táj kulturális hagyományait bizonyítják. Amikor Túra nevét említik, akaratlanul is gazdag népművészete jut az eszembe. Nem véletlen, hogy a megye tizenhárom népművészet mestere közül öt élt vagy él még ma is ebben a szép Galga menti faluban. Tóth L. Mihályné énekes és Szaszkó József cite- rás nevét ismeri az ország. A három túrái hímzőnő — Király Elekné, Tóth G. Mihályné és Sára Józsefné — munkái pedig szerte a világon ismertek. A szomszédos Galgahévíz ™ három népművészet mesterével büszkélkedhet: Szabó Míhálynéval, Katona Jánosáéval és Zsíros Ferencnével. S a másik szomszédban, Galgamá- csán él Vankóné, Dudás Juló akinek kivételes tehetségéről bárki meggyőződhet, ha ellátogat a balatonfüredi Marina Szállóba vagy a budai Búsuló Juhászba, amelynek falaira Dudás Juló pingálta szülőfaluja színpompás díszítőelemeit Kilenc népművészet mestere élt vagy él a Galga mentén. Nehéz lenne pontosan meghatározni: mi az eredője ennek a gazdagságnak, amely évszázadok óta apáról fiúra, anyáról leányra száll? Majd hét évtizeddel ezelőtt Bartók Béla százötvenegy népdalt gyűjtött Túrán. Ezen a tájon született az Ablakomba, ablakomba besütött a holdvilág, a Nincs szebb a magyar lánynál, a Szántani kék, tavasz vagyon és még sok értékes zenei gyöngyszem. És azóta is, ma is ^ t£,yik étíc' azt álmodtam, hogy utazom \ az autóbuszon. Az ébrenléti utazásaimtól el- \ térően, már a felszállásnál ülő! elyre leltem. \ Es ahogy elhelyezkedtem a kellemes rugózá- í sú ülésen, élvezve a MÁVAUT nem minden- napi ajándékát, egy boglyas hajú, pelyhedző § állá ifjonc léppet hozzám. % — Apuskám — gombolta be száz év előtti í divatot idéző ulánus kabátját —, önnek hi- 5 bás nézetei vannak az ifjúság védelméről. 5 Ahelyett, hogy átengedné helyét a fiatalab- 5 bak számára, konokul birtokába veszi az § amúgy is szűkös számú ülőhelyek egyikét. t Pillanatok alatt fölszaladt a vérnyomásom. j — Nyugi, öreg fiú, nyugi! ~ szólt rám az ifjú erkölcs prédikátora lekezelő modorban. — igen, önben túlteng az idősebb nemzeti dékben annyira jellemző, göcsörtös önzés, ^ holott önöknek, az idősebbeknek tudni illegi ne: az a világ már elmúlt, hogy a fiatalabb § átengedje helyét az öregebbnek Ami egyéb- i ként is, hogy úgy mondjam, természetellenes. § Mert még a természetben is mit látunk, tali pásztóiunk? Azt, hogy úgy a növények, mint íj az állatok könyörtelenül félretolják az el- § öregedett egyedeket, s mindez azért törté- •> nik. hogy a létalapjukat, harc árán is, biz- t, tosítsák. jí Teátrális mozdulattal mutatott az autó- !> busz utazóközönségére. !? — Nézzen szét, s okuljon! Az ifjúság ülőjj helyzetben gyűjti az erőt a növekedéshez, ^ az izmosodáshoz, míg a belátással bíró apó- »í kák. anyókák — akiknek már úgy is mind- t egy — ácsorgással adóznak az utódok erő- íj södéséhez. :i S valóban. Ahogy körültekintettem a lco- 3 csiban, azt tapasztaltam, hogy az állva uta- i só közönség idősekből regrutálódott. ^ Elképedtem a látottaktól. Csak tátog- § tam, kapkodtam a levegő után, s mert rosz- \ szálló pillantások gyűrűje vett körül, jó- | magam is szégyenkezve adtam át helyemet. — Éppen ideje már, hogy megadja az § engem megillető respektust! — morrant rám ^ as amerikai tehenészlegények „cuccát” imá- § dó flaszterfi. ^ Rugalmas mozdulatokkal helyezkedett el ^ átengedett helyemen. S míg választékosnak \ nem nevezhető modorban elrendezte testé- \ nek valamennyi részét, addig a régi kanász- | gyerekeket megszégyenítő hajkoronával ke- ^ retezett ábrázatán is kisimultak a bosszúság ^ okozta ráncok. | — Fogadja részvétemet — fuvolázta gú^ nyoros hangon. — Tudom, önnek terhes és \ fárasztó az álldogálás, s ha a diagnosztikai ^ megfigyeléseim nem csalnak, reumatikus fáj- i dalmai is vannaJc. ^ Akaratlanul is a fájós lábamra tekintettem. | — Na, látja! — kapta el tekintetemet. — | A reumatikus fájdalmak azt jelentik, hogy ^ korosodik, tehát lejárt a gyártási jótállás \ ideje. — Atyáskodva veregette meg indu- \ lattól remegő kezemet. — Tudom, huligán- ^ nak tart, de fütyülök a véleményére. Ne- Sj kém az a véleményem, hogy idejében alkai- \ mázzuk a preventív megelőzést, s ezért \ mindent elkövetek az optimális növekedésem ^ érdekében: minőségi takarmányt fogyasztok \ — a huszonnyolcas kolbászt, például nem ^ kedvelem — sokat sportolok — élvezem a \ strandot, a teniszt, ahol a pipiket ámulatba N ejtem jól szabott külsőmmel — s persze, 'SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSS//SSSSySSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSfSSSS/SSSSfSSSSSSSSSS/SSSSSSfSSSS/S/SSSSSSSSSS/SSSS/SSS/SSS/SSSS/. A népművészet kinesesháza hozzanak ránk. Szomorú volt, mert sokszor kellett büntetni, az emberek rosszak, ezt nagyon korán megállapította — A jó emberekről még nem beszéltél... — Nincs mit mondanom róluk, ők csak bennem élnek. Igazán jó emberrel még nem találkoztam. — Ezek szerint az édesapád sem ... — Öt hagyd ki a játékból, nagyon szépen megkérlek. Azt mondják, a lázas, szenvedélyes fiatal idővel lecsillapodik, olyan lesz, mint a többi csendes, „jóravaló” ember, a látszólag hiábavaló, értelmetlen viták helyett az arany középutat választja. Vagy ha érdeke úgy kívánja, a hazugságra is kész. Te érted ezt? Elfogadsz engem úgy is, ha a jólétért, biztonságért feladom eddigi elveimet? — Feltétel nélkül, ha neked így jobb. — Nem érted? Hiszen az a probléma, hogy egyáltalán nem lenne jobb, és teljesen elveszíteném lábam alól a talajt. — Te ezt honnan tudod? — Hülye! Elég volt belőled is, mindenkiből, érted? — Jó, jó, azért nem kell üvöltözni, megszokhattál már, elég régen összetartozunk. Várj csak, megmondom pontosan, mióta. Huszonkét éve és tizenhárom napja. — Mégis mindig veszekszünk. — Mikor akarod végre megérteni, hogy így nem jutsz előre egyetlen lépést sem. Topogsz egyhelyben, és vársz. Csak azt tudnám, mire. Elárulnád? — Nem tudom, ha tudnám, te is tudnád, nem? — Igaz, elfelejtettem. Te én vagyok, figyelmeztess rá kérlek. — Rendben van. egyúttal Igyekszem tudomásul venni, hogy nem érzed magad jól társaságomban, legszívesebben te is elhagynál. — Most örülsz, mi? Jól tudod, ez lehetetlen, nekünk együtt kell haladnunk, egyikünk sem maradhat el. Figyelj ide, és hallgass rám! En sem látok tisztán, fogalmam sincs, mi lesz velünk, talán jobb is. De amíg együtt élhetünk, amíg leülhetünk így beszélgetni egymással, próbáljunk normálisan gondolkodni. Egyszer vedd már tudomásul, a lehetőségeid igen korlátozottak, sajnos, nagyon Is azok. Mit akarsz hát?! Toronyórát láncostul? — A toronyórát a lánccal, ha már említetted, mert az sincs még. Haragszol, drágám? Nem érdekel, gondolj, amit akarsz, aminek igazán, tiszta szívemből örülhetnék. Csak te tudhatod’ j ASZÓDI ESZTER: PÁRBESZÉD i — Ha most azt mondanám, válassz kettőnk között, mit j tennél ? — Valószínűleg semmit, te is tudod! : — Mert ez a kényelmesebb megoldás, mi? i — Ne zavartasd magad, gúnyolódj csak nyugodtan, te vagy ; az egyetlen, akitől ezt is eltűröm, j — No persze, mert ha ütnél, magadat ütnéd ... j — Ne bánts, ha ütnék, nem magamon kezdeném. I — Hát kin? i — Mindegy ... nem tudom ... : — Mit tudsz te egyáltalán? | — És te? — Én tudtam örülni, nevetni. Mindig csodálkozó szemmel j látni, nemcsak nézni. Észrevenni mindent, mindenkit. Lelke- ! sedni. sírni, ha úgy tartotta kedvem. Színesen, mozgalmasan | élni. minden nap hozott valami újat, mást. Volt miért vidám- j nak vagy szomorúnak lennem. Ha valami nem úgy sikerült, •ahogy szerettem volna, akkor megfogadtam, holnap nem így • csinálom. Megnyugodva aludtam át az éjszakát, és úgy érez• tem, nekem minden sikerülni fog, nem állíthat meg senki... I — Miért hallgatsz? : — A többit te is tudod. i — Hát jó! Folytatom a mesét. Ez a kislány elhatározta, • hogy megmutatja a világnak, ki is ő tulajdonképpen. Átfor- : málta a környezetét, az embereket úgy, olyannak, amilyennek i látni szerette volna. A tanyavilágot, mert ott élt szüleivel, fel- ! osztotta szépen. A rossz emberektől számon kérte bűneiket, le- ; sújtott rájuk. A jókat jutalmazta, ö volt az igazságos, miniként látó ember, figyelmét nem kerülte el semmi. A gonosz ; bácsik, nénik kegyelemért könyörögtek, de hiába. Néhánynak ; a hóhérral fejét vétette, mert nyereségvágyból eltiporták a [gyengébbeket, a szegényeket. Tapostak rajtuk, megszégyenítet- ■ ték őket. A gyerekekre is vigyázott, hogy ne lehessenek olcsó, : megvásárolható, hitvány emberek. Azt mondta, őket még lehet i formálni, ne engedjük, hogy egyszer ők is keserűséget, bajt ga menti népi fesztivált, amelynek programjában, akárcsak az idén, a népművészeti kiállítástól kezdve a népzenei műsorokon keresztül egészen a nemzetiségi együttesek találkozójáig sóik érdekes és színvonalas rendezvény kap majd helyet. C talán — mert célja kell, ^ hogy legyen ennek a nemes kezdeményezésnek — nemcsak a Balaton partján vagy Budapesten, hanem Gödöllőn is alkalom nyílik rá, hogy valamely középület belső falai Vankóné, Dudás Juló művészetét hirdessék. Amíg erre mód és lehetőség kínálkozik. Prukner Pál terem még e tájon felfedezetlen népdal, tanú rá akár Juló néni — Tóth L. Mihályné —, akár Szaszkó József citerás vagy Sára Ferenc furulyanépművész, a fiatalabbak közül. Talán ezért is volt olyan jó 1 érzés a közelmúltban részt venni azon a háromnapos népi fesztiválon, amelynek Túra és Domony adott felváltva helyet. Eletrehivója és legfőbb szervezője — bármennyire szokatlannak hangzik is — a járási pártbizottság néhány lelkes vezetője volt A cél, ahogy megfogalmazták: a Galga mente néphagyományainak ápolása és fejlesztése, a népi-nemzeti egység erősítése. S mindez nemcsak szép gondolat, nemes elképzelés 5 maradt, hanem élő, eleven ^ valósággá formálódott azon aj: három napon. A program ke- í rétében magyar, szlovák és ^ német népi együttesek adtak 3 egymásnak találkozót, úgyis, í hogy együtt vonultak végig ^ dalolva és táncolva Domony,^ illetve Túra főutcáján, s úgy$ is, hogy tudásuk, népi hagyó-1 mányaik legjavát mutatták be$ egymásnak és a sok ezres kö- í zönségnek, szép példáját adva ^ ezzel az összetartozásnak, az J egymásrautaltságból fakadó í kölcsönös barátságnak, egy- í más becsülésének. És bízó- ^ nyitva: hogy ezen a tájon vál-§ tozatlanul élő és eleven az a í gazdag kulturális hagyomány, \ amelyet az előző nemzedékek\ hagytak rájuk. Az ősök dalaid és táncai ma is kedveltek az ^ idősebb és a középgeneráció $ tagjai körében, a fiatalok pe- í dig megtanulják a szüleiktől, $ de megtanulják az iskolában $ és a művelődési házban is. $ Sőt, a népművészet egyes ágai, í mint például a hímzés, új re-^ neszánszát éli ezen a tájon, az\ asszonyok és lányok szövetke- í zetbe tömörülve készítik cso-$ dálatos szépségű hímzéseiket, $ amelyek eljutnak a világ min-í den tájára. A járási pártbizottság hatá-í rozata alapján ezentúl három évenként rendezik meg a Gál- 5
