Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-11 / 135. szám
Költözött a tábor A balatonszárszói járási úttörő tábor új helyre költözött. A telek vásárlásához és közművesítéséhez a járási tanács 170 ezer forintot biztosított. A kedvezőbb körülményeik közt kaput nyitó járási úttörő tábor üzemeltetésére szinte egész éven át lehetőség nyílik, úgy, hogy tanfolyamok rendezésére is alkalmas lesz. A járási tanács saját alkalmazott tainak nyaralási gondján is szeretne segíteni egyúttal: tervezik, hogy ví kendházat állítanak fel a tábor területén. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜlttNKlAB&A XIV. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM 1970. JÜNIUS 11., CSÜTÖRTÖK 70 kilométer járda A negyedik ötéves terv idején a ceglédi járásban mintegy 70 kilométernyi járda építését tervezik. A munka nagy részéhez a lakostág társadalmi segítségét várják. Tánctanfolyam Fennállása 425. évfordulóján Díszközgyűlést tartott a Földváry Károly iskola Emlékplakett, emlékkönyv, gyermekrajz-kiállítás Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban tánctanfolyam indul. Az első foglalkozásra holnap este hat órakor kerül sor. Jelentkezőket még szívesen fogadnak. A hathetes tanfolyam oktatója Retkesné, Koncz Margit. KI KELLETT üríteni egy falu egész lakosságát a kanadai Saskatchewan államban, mivel a környéken erdőtűz veszélye fenyeget MEGINDULT a közvetlen vonatösszeköttetés Prága és München között. Az új járat szerelvényei nyolc óra alatt teszik meg az utat A fennállásának 425. évfordulóját ünneplő Földváry Károly Általános Iskola jubileumi ünnepségeinek legnagyobb megmozdulását, a dísz- közgyűlést, hétfőn rendezték meg a zeneiskola koncerttermében. Az ünnepségen megjelent Babinszki Károly, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kürti András vb- elnök, dr. Voksán József, a pedagógusok szakszervezetének titkára, vezető párt- és | tanácsi dolgozók, az oktatási és népművelési Intézmények vezetői, dolgozói, az iskolát patronáló nyársapáti Haladás Tsz vezetői, régi és mai nöTalálkozó, emlékezés Ünnepelt a „negyvenesek nemzedéke” Huszonöt éve alakult a MADISZ Jubileumi találkozó színhelye volt a napokban a ceglédi városi tanácsiháza. A MADISZ helyi alapító tagjai gyűltek össze, hogy huszonöt év elteltével megemlékezzenek az akkori ifjúsági, mozgalomról, a félszabadulást követő napokról. . Az egybegyűlteket Németh Sándor, az akkori párttitkár köszöntötte, majd Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára tartott ünnepi beszédet. A találkozó alkalmából hivatalosan megalakult az a bizottság, amely előkészíti a volt MADISZ-tagok és a KlSZ-fiatalok találkozóját. A bizottság ezúton is kéri azokat az egykori MADISZ-tagokat, közöljék lakcímüket Both Ferenccel. Ö Cegléden, a Széchenyi úti sorház E/21-es épü- letében lakik. Akrtudja a Vidékre került madiszosok lakcímét, nevét, kérik, közölje a bizottsággal, hogy őket is meghívhassák a találkozóra. Az ünnepség baráti beszélgetéssel ért véget, részvevői emlékül Nagy László grafikus kisgrafikáját vitték magukkal, amely erre az alkalomra készült. vendékek, szülők és vendégek. A Himnusz után úttörő egyenruhás lányok túrággal köszöntötték az elnökség tagjait, majd az iskola énekkara Lisz- nyai—Rossa: Éljen iskolánk című kórusművét adta elő. Az ünneplő közönséget Kovács András igazgató köszöntötte. Megnyitója után Hargitai Károly, megyei j művelődésügyi osztályvezető mondotta el ünnepi beszédét. Bevezetőjében utalt arra, hogy amint a fel- szabadulási ünnepségek aktív hazaszeretetünk megnyilvánulásai voltak, hazaszeretetünk jele ez a mai ünnep is. Megemlékezünk, értékelünk ma, s érzelmi kötődésünk szálait is erősítjük — mondotta. — Ezután visszatekintett a 425 évvel ezelőtti állapotokra, s felvázolta a közel fél évezred eseményeit. A felszabadulás óta eltelt 25 év gazdag eredményeinek ismertetése után az ünneplő közönség nagy érdeklődéssel hallgatta az új ötéves terv nagy céljairól szóló tájékoztatást. Űj óvodai férőhelyek, új iskola, általános iskolai diákotthon, középiskolai kollégium létesítése várható 1971-től. — A debreceni iskola részeként 1545-ben létrejött ceglédi iskola ma is része a város, a megye közoktatási hálózatának. Örömmel mondhatom, hogy a Földváry Károly neVÁRJÁK A ZÖLDET vét viselő iskola méltó részese az oktatásügy területén követendő fejlődésnek — mondotta végül Hargitai Károly. A beszéd után Kovács András igazgató emlékplakettet és az évforduló alkalmából megjelent emlékkönyvet adta át az elnökség tagjainak, párt- és tanácsi vezetőknek, volt tanároknak, tanítványoknak. A díszközgyűlés közönsége fél 12-kor megkoszorúzta az iskola falán elhelyezett Földváry Károly emléktáblát. Délben Győré Sándor városi művelődésügyi osztályvezető nyitotta meg a gyerekek munkáiból készült gazdag, ízlésesen elrendezett kiállítást. A Földváry-iskola, és a ceglédi oktatásügy nagy ünnepének befejezéséül délután fél ötkor p edag&gus nagygyűlés volt a zeneiskola nagytermében, amelyen dr. Voksán József, a pedagógus szakszervezet országos titkára időszerű, pedagógusokat érintő, kérdésekről tartott előadást. (szabó) NAPOLEON-ereklyéket bocsátottak árverésre Versailles- ben. Háromezer frankért kelt el a császár egy hajtincse, 40 ezer frankot fizettek egyik díszkardjáért, egy koporsószeg ára ezer frank volt és 11 500 frankért kelt el az az ing, amelyet utoljára viselt. Babhegyezők, munkára készen SPORT Megyei férfi kézilabda-bajnokság Ceglédi Epítők-Galgahévíz 25:18 (11:7) Cegléd: Szalisznyó — Szal- kay, Szabó Z., Hörömpő, Bálint, Rossi, Jónás. Csere: Szabó J., Juhász Gy., Cseh, Deli. 7:6-os ceglédi vezetés után három hazai gól született. Szünet után jól kezdett az Építők, szinte gólról gólra fokozták előnyüket, 20:ll-re elhúztak. Ezután a találkozó végéig ismét kiegyenlítettebb játék folyt, a vendégek kissé feljöttek, de Cegléd győzelmét nem tudták veszélyeztetni. A bajnoki tabellán — két pont veszteséggel — első hazai csapat győzelme megérdemelt, bár játékuk színvonala csak helyenként volt kielégítő. Góllövők: Szalkay 7, Bálint 5, Hörömpő 5, Jónás 4, Szabó Z. 2. Rossi, Juhász 1—1. Jók: Hörömpő, Bálint. Bem SE—Váci Spartacus 27:24. Bem SE: Zakariás — Szabó, Kollár, Kocsis, Godó, Garai, Kádár. Csere: Halász, Tur- pisz. Góllövők: Szabó 8, Godó 7, Kollár 4, Garai, Kádár 3—3, Kocsis 2. Az első félidőben Vác irányított, a szünetig 14:11 arányú vezetésre tett szert. A Bem SE játékosainak töretlen küzdőszellemét bizonyítja, hogy a fiúkban volt (a kondícióhiány ellenére is) erő újra nyílttá tenni a találkozót. 16:16-nál újra együtt volt a két csapat, ezután a hazai együttes győzelme már nem volt kétséges. A ceglédi közönség előtt ezúttal lépett pályára utoljára Kocsis, Godó, Garai, Kollár, valamint a most hiányzó Vígh is. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja), Godó, Kádár, Kollár. NŐI KÉZILABDA NB II VM KÖZÉRT—Ceglédi Építők 8:7 (3:6). Cegléd: Dávid — Bezzeg, Csendesné, Szűcs, Kiss, Szalisznyó, Gergelyfi. Csere: Kó- nai Nagy — Biró, Mácsai, Ócsai, Pecznik. l:0-ás hazai vezetés után az Építők vette kezébe a játék irányítását, jól ment kézről kézre a labda, s a helyzetek sem maradtak ki ebben az időszakban. 6:3-as ceglédi vezetésnél szünet után is az Építők szerezte meg az első gólt. Ezután fokozatosan feljött a nagy fizikai és magassági fölényben levő hazai együttes, gólról gólra megközelítették ellenfelüket, és végeredményben bravúrosan — az eredményt megfordítva — győztek. A ceglédiek játéka ekkor visszaesett, a védekezésben és a támadójátékban egyaránt. 2—3 biztos gólhelyzetben hibáztak a lányok, sőt, 7:5-ös vezetésnél egy büntető is kimaradt. (—reán) A Nagykőrösi Konzervgyár abonyi előkészítő telepén nagyobb a sürgés-forgás, mint hetekkel ezelőtt. Június végén kezdődik itt a szezon, akkorra várják az első zöldbabszállítmányt Pest megye községeiből, s ezenkívül az ország más vidékéről is. A szerződéskötés már megkezdődött, jelentkeznek az időszaki munkások — lányok, asszonyok. Előreláthatóan 300 —350 nőt tudnak majd alkalmazni. Az előkészítő telep állandó munkásgárdája jelenleg a gépek, tartályok karbantartásával, előkészítésével foglalkozik. Tisztítják, parafinálják az óriás tartályokat, a 200 literes hordókat, a trnk lakatosiak pedig a telep 14 zöldbab- tisztító, babhegyező gépét készítik elő munkára. A fémüzemben, ahol egész télen át dolgoztak, a befőttes, konzerves üvegeket záró fémgyűrűk készülnek. A nagykőrösi mellett az ország több más konzervgyárát és üzemét látják el ezzel Abony- bol. Naponta több mint 210 ezer darab készül, a legkisebbtől a legnagyobb méretűig. Itt állandó munkásokat alkalmaznak: három műszakban nyolcvan nőt tudnak foglalkoztatni a gépek mellett. Javítják a darus kocsit Az AKÖV ceglédi telepén ifj. Bellér György és Varga József az egyik darus kocsi hengerfej-tömítését cseréli. Fotó: Péterffy Abonyi krónika A tsz-ek alakítsák ki a háztáji üzemágat KISGÉPEK A MEZŐGAZDASÁGBAN Gazdaságpolitikánk fontos elve, hogy a termelőszövetkezeti gazdálkodás mellett a háztáji gazdaságok is egyre több terméket adjanak a lakosságnak. A háztáji gazdaságok népgazdasági jelentőségét mi sem tükrözi jobban, mint az a néhány adat, hogy a tej 33—35, a tojás 65, a gyümölcs 29, a bor 43—46, vágómarha 30—33, a vágósertés 13—15 százaléka e gazdaságokból kerül a fogyasztók asztalaira. E közgazdasági, tényezők ismeretében kerestük meg Abonyban Tarkó Sándor vb- elnökhelyettesit, s kértünk tájékoztatást a nagyközségi háztáji gazdaságainak helyzetéről, eredményeiről. — Abony nagyközség háztáji gazdaságaiban, a területi adottságoknál fogva, az állattenyésztés dominál. A legutóbbi állatszámlálás adatai alapján a község szarvasmarhaállományának 23, a koca állományának 23, a kocasertéseknek pedig 53 százaléka a háztáji gazdaságokban van. A 68-as állatbetegségek ellenére — amelyek jelentősen megtizedelték a magánosok sertésállományát — napjainkban már több a sertés mint a vészt megelőző időben. Az elmúlt évihez viszonyítva tovább szaporodott a baromfiállomány, és egyre több az olyan háztáji gazdaság, amelyben szakszerűen foglalkoznak a szárnyasok nevelésével. — Az 1969—70-es évre 185« hold háztáji területet biztosítottak a tsz-ek tagjainak. A szemes terményen kívül, az igényeknek megfelelően, legelőt és alomszalmát is adtak. Hogy még több termény kerüljön ki a háztáji gazdaságokból, szakszerűsíteni kell a takarmányozást és a nevelést. Ehhez a termelőszövetkezetek további segítségére van szükség. Szorosabbá kell tenni a közös és háztáji gazdaságok termelési kapcsolatait, együtt- műkédését. Valamennyi termelőszövetkezetben fokozatosan alakuljon ki a háztáji fizemág. — A háztáji gazdaságokból értékesített termékek a lakosság jobb ellátását segítették. Számottevő javulás a zöldség- és gyümölcsfelhozatalban mutatkozott, de a tervezettnél többet vásároltak fel tojásból, nyulból, mézből és borból. Az állománynövekedés ellenére még mindig kevés az értékesített baromfi. — Propagálni kell a mezőgazdasági kisgépek használatát. A háztáji gazdaságok nagy részében egyáltalán nincsenek ilyenek. Az eredmények további növeléséhez szükség van az istállók, ólak korszerűsítésére is. (gy.) Én, a pásztorok királya... Három alkalommal, nagy érdeklődés közepette, mutatták be az elmúlt hót végén a Gyulai Gaál általános iskola növendékei Kacsóh Dongrácz: János vitéz című daljátékot. A népszerű darab bemutatásának értekét — amellett, hogy hosszabb hallgatás után ismét vállalkozott egy közösség színpadra lépni — külön emelte a kis diákok ügyes játéka. Valamennyi dalbetétet végigénekeltek, s olykor- olykor átélésük nemcsak őket, hanem a nézőket is megkönnyeztette. A daljátékot, melyet Finna Piroska rendezett, az ősz folyamán a járás több községében szeretnék bemutatni. A képen: Kukorica Jancsi és Iluska jelenete az első felvonásból. Foto: Gyuráki Önzetlen segítség A tsz-ek támogatása TÉGLAGYÁRI MŰSZAKOK Az árvíz sújtotta területek lakói számára egyre több és több adományról érkezik jelentés Abonyból. A nagyközség költségvetési szerveinek intézményeinek dolgozói eddig közel húszezer, a termelő- szövetkezetek tagjai pedig ötvennégyezer forintot ajánlottak fel. A Ságvári Endre Termelőszövetkezet 20 darab szarvasmarha teljes ellátását vállalta erre az esztendőre, és ha szükséges lesz még a jövő évben is. A József Attila Tsí 40 darab szarvasmarhát, 30 birkát és 30 pecsenyebárányt kínált fel élelmezésire. Jelentős a téglagyáriak segítsége is. Itt valamennyi dolgozó lemondott ebben az évben szabad szombatjáról, és havonta egy alkalommal még vasárnap is dolgoznak. A község lakói közül többen árvíz- károsultak gyermekeinek gondozáséra vállalkoztak. A gólya védett madár A napokban a Rózsa Ferenc utca 5-ből M. Istvánná keresett fel és a következőket mondta: — Kérem, legyen a segítségemre — kezdte —, de ha nem tud segíteni, legalább írja meg, hogy tudjanak mások is róla. Hatodik éve fészkelt az udvarunkon egy gólyapár és most az egyik elveszett. Biztosra veszem, hogy elpusztult, mert azon az estén, pontosain május 25-én, nem sokkal azelőtt, amikor az egyik hazatért, lövést hallottunk. De nemcsak ez volna a baj, hanem a négy tojás is elpusztult, mert a magányosan maradt gólyát még aznap este egy másik pár elüldözte és a tojásokat kiszórta. így egy csapásra öt gólya pusztult el, pedig ez a madár védett, és úgy tudom, pusztítását a törvény bünteti. (gytf) i t