Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-07 / 132. szám

1910. JÜNITJS 7., VASÁRNAP \KMa» 9 Szabálytalan riport - pedagógusnapra Egyéniség húsz százalék nélkül de .nem úgy, hogy verekedett értem — „kiszövegelte”, hogy a pofonok őrá tartoznak. Mi kettőnket nevelt édesapa. így sokban hasonlít rám. Most egy kicsit távol vagyunk egymástól, hív, „megyek Gyöngyösre, neked is illene meglátogatni az ottaniakat, gyere le velem”, de nagyon ritkán van időm. Ügyeletes­ség, tanítás, meg aztán na­gyon szeretek itt lenni, a srá­cokkal jól elszóraikozunk. A bátyám is szereti a gyereke­ket, csak nincs türelme hoz­zájuk. Inkább vezet, egyéb­ként nagyon ért az autókhoz. — Abban jobban bízűk, mint egy kisgyerekben. Ha a kocsival megállók valahol, csak akkor megy el nélkülem, ha ellopják... A gyerek mellett ott kell ügyelni, min­dig csintalanságon töri a fe­jét, aztán az ember idegei ki­készülnek — mondogatja. Nem tanítana semmi pén­zért. „Messze esett az alma a fájától...” — panaszkodik néha apa, aztán megnyugszik, mert egy fia azért mégis van, aki tanít... HÚGOM Mari a neve, és szerintem édesanya elkényezteti. Egyéb­ként értelmes lány, sokat ol­vas, rengeteg pénzt költ könyvre. Csak a nevelése..., azzal nem értek egyet. Apa szeret keresztrejtvényt fejteni. Egyszer, mikor amo­lyan „csendespihenőben” ült az asztalnál, odaszólt Mari­nak — hozzon neki egy ceru­zát. Mari felnézett a könyvből és kapásból válaszolt: — Ott van a szekrény könyvespolcán, vedd el... Apa nem szívleli az ilyen feleletet. De nem szólt sem­mit, hozta a ceruzát. Félórára rá Mari is a polchoz lépett. Felháborodottan ennyit mon­dott: — Hogy te mit csináltál itt! Mi ez a rendetlenség? Apa újra a" polchoz ment, megigazította a könyveket, aztán visszaült. Komolyan mondom, sajnáltam az öreget Nem neveli Marit apa, akkor sem, amikor kellene. Csak nagynéha édesanyának szól oda: | — Azért ennyire mini­J szoknyát mégse kéne ... ^ De ez is csali szó marad. MAGAM 5 A gyerekek szeretete, a ne- $ velés apámról ragadt rám. A 5 szőlészet-borászat már nem 5 tudom honnan. A kettőt ösz- J szekapcsoltam: a tápiószent- 5 mártoni Mezőgazdasági Szak- $ iskolában tanítok, két és fél J hónapja. Jól érzem magam, Ja kollégáim segítenek. Taní- J tani ? Tanítani a gyerekek ta- Jnítanak: nevelni. A nevelést J a gyerekektől tanulja meg az ^ ember. Amíg: tanít. Nehéz 5 lehet nekem ? Mert huszon- J három éves vagyok? Nem. J így könnyebb. Mert huszon- J három éves vagyok. Közöttük J élek, a gyerekek között, egy J nagy brancsban, amelyikben J én vagyok a „főnök”. Peda- 5 gógusnapi riport? Azt meg- í öregedett, elsárgult diplomá- J jű tanítókról írják! Nekem J még alig hullott le a tojás- J héj ... Kezdő vagyok, szív- J bői, belülről csinálom, amit J csinálok, nem rutinból. J Kustra László két és fél ^ hónapja Tápiószentmártonbam 5 tanít. Szülei Hévízgyörköm J élnek. Bátyja Aszódon. Húga, J a szüleivel. Otthona van, J amióta él. Es otthona nincs, ! amióta a nyolc általánost ki- ; járta. Kollégiumok emeletes ; ágyaiban aludt hét évet, al- j bérletekben töltött majdnem ; kettőt (míg a kutatóban dol- > gozott), s most újra itt a kol­légium, a megszokott környe- ! zet, csak tanár úrnak szólítják ! és nem emeletes ágyon, ha- : nem heverőn alszik, j — Nem rólad akarok írni. IA szüléidről, a testvéreidről, j Lelkesen bólogat. ; — Látod, ez jó... A csa­; Iádról. Tamás Ervin p andavec Karcsi összerán­1 coita dús szemöldökét és mint egy megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatást próbálta az agyamba vésni: — öregem, az embereknél ki kell várni a kellő lélektani pillanatot. Mert például hiá­ba megyek én be reggel jó­kedvűen az osztály vezetőm hoz, ha az előző este történetesen rajta kapta nejét a Papundekli utcában egy maszek zöldséges­sel, mégis engem fog kirúg­ni, nem a kedves feleségét. És ezen még csodálkozni sem le­het. Igazán nem lehet elvár­ni ilyen szituációban, hogy valaki rózsás hangulatban le­gyen. Vagy akár nézd meg ezt a pincért. Az istennek sem jönne ide az asztalhoz. És mit gondolsz miért? Mert tudat­alattijában éppen a sanyarú gyermekkorára emlékezik, amikor nemhogy borravaló, de még zsíros kenyér sem volt az osztályrésze. De figyeld meg, ha majd bejön az öreg Szeder jesi és közli vele az e heti ügető csalhatatlan befutóit, egyszer­re ki fog virulni, visszatér az életkedve és igyekszik még a gondolatodat is kitalálni... ha majd akkor kéred tőle a fe­ketét, garantálom, pillanatok alatt megkapod, mert akkor érkezett el nála a kellő lélek­tani pillanat! Megfogadtam Pandavec Karcsi tanácsát és másnap Lélektani pillanat 1 Elkeseredtem. Aztán meg­magyarázta: — Jó, hogy csak annyiban. A maradék húsz százalék vagy te, önmagad. Mert a nyolcvan olyan, amilyennek én akartalak. Nem lennél egyéniség a „húsz százalék” nélkül... ANYÁM Ha kijönnél hozzánk Hévíz- györkre, meglepődnél anyá­mon. Sokszoknyás parasztasz- szony. Sokat olvas és szereti az okos embereket. Szerelme­se a könyveknek. Minket nem ő nevelt. Fiúkat nevelni nem asszonydolog. Apámmal jól megvannak. Mindig szerették egymást. Mikor a bátyám nő­sült, sokat sírt. Tudod, az el­ső... Mégis olyan lagzi volt nálunk, hogy csodájára jár­tak ... Mi ketten kirepültünk otthonról. Ö nős, én itt taní­tok Tápiószentmártonban — bántja anyámat, hogy ritkán lát miniket. Ahányszor haza­megyek, a kedvenc ételeimből kapok. — Miért nem mész apádéfc- hoz Aszódra tanítani? — kér­dezi anyám szemrehányóan, miiközben nézi, hogyan falok. És mindannyiszor elmondom; két vesszőparipám van egy­szerre, egyiket sem hagyom ott szívesen: szeretek taníta­ni, de a szőlészet nélkül az mit sem ér... Gyöngyösön, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba jártam. Anyám kedves váro­sa azóta Gyöngyös. Azzá vált, sokat látogatott engem. Gyöngyösön az emberek min­denre kapásból felelnek. Szel­lemesen és agyafúrtan. Fi­gyelni kell, ha velük beszél valaki, mert könnyen sülthal lehet... Édesanya szeret gyöngyösiekkel beszélni... BÁTYÁM A bátyám nős, egziszten­ciája adott: lakás, kocsi... Aszódon él, a nevelőintézet igazgatójának a sofőrje. Na­gyon szeretjük egymást, szel­lemes, jókedélyű fickó. Kis­koromban, emlékszem, sokan akartak megverni. Megvédett, VSSSSSSSSSSSSSM’SSSm’SSM'SJ'SSSSSSSSSSSSSSS/, I ! Kustra László külseje: szem- ! üveges, a szemüveg sokdiopt- i riás, keskeny bajusz, ovális ; arc, oldalt elválasztott világos- ; barna haj. ; Beszéd közben kezével vé- ; gigszánt a haján. Mozgása J esetlen, parancsolni nem tud, 5 de kéréseit a diákok parancs- J ként teljesítik. J Pedagógustörténetei vannak, J de ezekből a diákokat és nem 4 Őt ismerné meg az olvasó. $ 5 APÁM J 5 Gimnazista koromban tör- J tént. Hazajöttem, találkoztam J a régi barátokkal, szombat J volt, mit kéme csinálni, kér- J dezgettük egymást, persze, J táncolni kell. Csinos lányok, ^ zene, esetleg egy konyáik, eset- 5 leg kettő, mit tudom én, eh- J hez pénz kel. Maradt tehát: J tánc és pénz. A tánc még csak J ment valahogy, de pénzem, J miért is lett volna, ami volt, J azt akkoriban az ember rög- J tön elverte, maradt hát a pa- |pa. J — Papja, adj pénzt, légy szí- S vés... ^ — Mire kell? J — Elmegyünk a srácokkal ^ táncolni ... ^ — Menj be a szobába, a J székrényfiókban van a pénz- J tárcám, vegyél ki belőle, ^ amenny i kell... | Besomfordáltam a szobába, | megtaláltam a pénztárcát. ^ Volt benne tizes, ötvenes, szá- ^ zas... Mennyit vegyek? J — Nos, mennyit vettél? J Bátortalanul mondom: J — Egy százast, de ha aka- S rod, elég lesz az ötvenes is. Apa leszidott. Legyek hatá- ^ rozott. Mennyi kell? Százas? J Rendben van. ötvenes? Akkor J vigyem azt. De mindig tudjam, J mit, miért. Ilyen ember apa. J Nem főiskolán tanulta a peda- J gógiáit, ilyen az alkata és a | tapasztalat, a rutin vezeti 4 Aszódon. Sok éve már, hogy a 4 „javítóban” dolgozik: nevelő. J Egyszer, miikor már elvégez- J tem a felsőfokút, megkórdez- J tem tőle: J — Beváltottam a reményei- J det? J — Teljesen nem, fiam... Csak nyolcvan százalékban. ját küldi a feleségemnek és ! reméli, jól megvagyunk... : M ásnap természetesen rög- ! “* tön elpanaszoltam ered- i ménytelen látogatásom törté- : netét Pandavec Karcsinak — j aki mint mindent —, Csigái: viselkedését is rögtön megma- | gy arázta. — Persze, öregem, azt elfe- : lejtettem mondani neked, hogy i akinek túl jól megy a sora, i annál éppen olyan rossz lélek- i tani pillanatban kopjogtatsz, i mint annál, akit igazságtalan- j ság ért, vagy bánata van. Az j ilyen emberek mind csak sa- | ját magukkal törődnek! — De hát Pandaveckám, az i isten szerelmére, mondd meg i végül, ki foglalkozik ezek sze- j rint az ember dolgaival, ki | intéz el valamit készségesen, \ jó szívvel!? — Hát ahhoz bizony él kell \ kapni a kellő lélektani pilla- ; natot... — közölte Pandavec j Karcsi meglehetős rideg és \ fölényes modorban, majd szó i nélkül belehamuzott a ká- i vémba, zslebre tette az újsá- i gomat, rám hagyta a kifize- i tetlen cehhét és köszönés nél- ; kül távozott, mert nyilván nála j sem fogtam ki aznap a kellő | lélektani pillanatot. Ágh Tihamér felkerestem hivatalában Csi­gái Kázmért, a bumitálfelon- gyártás főelőadóját, hogy in­tézze el végre a hatáskörébe tartozó, régen húzódó ügye­met. Szinte biztosra 'mentem. Tudtam, hogy Csigái alig egy hete kapott magas összegű pénzjutalmat hervadhatatlan munkásságáért, a közeljövő­ben pedig Párizsba küldik a bumitálfelon szakemberek nemzetközi tanácskozására, de előbb még átveszi az örökla­kást és Wartburg személy- gépkocsit, melyet a lottó tár gynyeremény-sors olásán nyert. Csigáinak tehát minden sikerült az utóbbi időben, így nem lehet vitás, hogy a legal­kalmasabb pillanatban toppa­nok be hozzá. Megdöbbenésem éppen ezért határtalan volt, amikor Csigái nem ájult el az örömtől látogatásom lenyűgöző percei­ben, sőt a leggorombább han­gon értésemre adta, hogy ő nem jótékonysági intézmény, nem ér rá ilyen piszlicsári ügyekkel foglalkozni, de ha netán mégis összetéveszteném a Róbert bácsival, úgy ször­nyű tévedés áldozata vagyok, és egyben megkér, hogy a jö­vőben messze kerüljem él a hivatalát, különben kézcsók­megeszik. Délben mindössze egy tányér levest. Folyton csuklik, köpköd, szeme le- vedzik, keze rángatózik. Nem tudják kire néz, melyik fia kedvesebb neki. „Drága Mut­ter, my dear!” — Joe leborul eléje, kezét csókolja. Paul a haját simogatja. Az asszony sír, kis Éva is. Nagyon meg­hatódtak. DÉLUTÁN MINDEN CSEN­DES. — „Egyék még Mama, igyon még Mama!” — unszol­ják. Előtte van kiterítve min­den földi jó. Kistányért rak­nak a kezébe, elejti, a süte­mény leesik a földre. Belenyal a borba, otthagyja. „Ugye! — fenyegeti meg ujjaival az asz- szonyt, Lajost és a kis Évát. — — „Ugye megmondtam, hogy megjönnek! Visszajönnek!”... Lajosék bűntudattal húnyják le szemüket. A társalgás el­akad. Senki sem tudja, mit szóljon. „A gyógyszerem”! — nyöszörög a Mama — homlo­kukra csaipnák, az otthonban maradt. „Dehát a Mamának úgyis vissza kell mennie!” — mondja teljesen folyékony magyarsággal Pál és min­denki megkönnyebbül. Lajos néz csak hal szemmel a fivé­rekre. „Óh, igen, a Mamának legjobb már csak ott!” Aligha bírna ki egy hosszú utat, Amerikába. Meg aztán ott a rohanás ... sok autó ... ide­gen beszéd ........Sötétedés előtt ta xiba tuszkolják a Mamát (Lajosnak vissza kellett már vinnie a vállalati kocsit) és Lajos elfuvarozza a Mamát a szociális otthonba. MAJD ELJÖNNEK ÚJRA. — Lajoséknak ezer forintot hagynak, egv inget, két pár nylonharisnyát, meg három doboz Pali Mail cigarettát. velük. (Az asszony és Lajos eladtak már mindent s a pénzt odaadták nekik. A csekk beváltása késik.) Autó­val mennek a Mamáért. A Mama éppen egy szilvafa alatt áll, botra támaszkodik. Sima, fehér haja a füle mellett hát­ra van tűzve hajcsattal. Vörös szemhéja rángatózik. Térdei megrogynak, a szoc. otthon­vezető ülteti le a saját irodá­jában őket. Az irodavezetőt Paul Pall Mailel kínálja. Gáz­öngyújtóból ad tüzet. A két' fiú arca piros. Fogják a Ma­ma kezét, de annyira rán­gatózik, el kell engedniök. La­jos és az asszony szemérmesen hallgatnak. Paul megnézi a Mama hálóhelyét, a társalgót és az udvart. „No ... nem is olyan rossz!” — mondja, de nem lehet tudni, mit ért ez­alatt. A gondnok kávét főzet. Izgalmas suttogás a folyosó­kon. Egy kerekes kocsin gör­dülő öregember elordítja ma­gát: „A kulcsaimat! hozzátok a kulcsaimat”. VENDÉGÜL LÁTJÁK A MAMÁT. — Beváltják a csek­ket, pénzt adnak Lajoséknak. Vegyenek, amit csak akarnak. Élelmet, a Mamának. Ne saj­nálják a pénzt. Az asszony le­megy Lajossal a KÖZÉRT-be. Egy kiló téliszalámi, ementáli sajt, krémtúró, császárszalon­na, vaj, befőtt, nyúlpástétom, olajos hal, szegedi buci a ko­sárban. Nem tudnak mást ki­találni. Tízóraira elég lesz. Ebédre tyúkhúslevest főznek, sült tyúkot, töltve, burgonyát és rizst tálalnak hozzá. Két­féle bor van. Torta, fekete. A Mama kekszet kér, loholnak, Éva ér fel legelébb, győri kekszet hoz. A Mama egy egész darabot és egy felet zért megveszik. A forintokat leszámolja Paul kezébe. Paul a nadrágja zsebébe csúsztatja a pénzt. Lajos az ágyban azt mondja feleségének: „Ha Éva nagyobb lenne, valamelyikhez hozzáadnám. Ez lenne a parti, mi?” A MAMÁRÓL BESZÉL­GETNEK. — A társalgás stí­lusa komoly, érzelmes. A Ma­ma tettei, amíg kicsik voltak. „Mutter was working in mo­soda”. .. Fater hamar elhunyt. Lajos és felesége emlékeznek még azokra a nehéz időkre. De Peyer néni maga volt a megtestesült szorgalom, ál­dozatkészség. Idegen volt, mégis megszerették. Sírt a fiai után, alig várta levelüket. „Óh, yes, nekik se volt könnyű eg­zisztenciát teremteni USA-, ban. De most kihozzuk a Mut­tert, ha addig élünk is.” Már alaposan kürülnéztek Pesten. Ha kint ilyen élet van, mi­lyen lehet egy otthonban? Nyomor, mindenki panaszko­dik. Öreg villamosok, ro­zoga buszok, gyenge világí­tás... Lajos begurul, hát azért itt is történt egy s más. Vi­táznak.-Az asszony halott sá­padt, rángatja Lajos Ivarját. Lajos felugrik: neki beszél­hetnek. Ne hasonlítgassák azt az országot ehhez . . . érvel; háborúk, nyomor, hidak. Az­tán hirtelen elcsitul, észbe­kap, sóhajt, felkel. Dmegv és fél liter bort egy slukkra meg­iszik. Veri a fejét az öklével. UTOLSÓ ELŐTTI NAP. — Lajosék megérthetik, Paul és Joe azért nem mennek be az otthonba a Mamáért, mert többé soha nem tudna a lelki­ismeretük nyugodni. Látni se akarják azt a helyet. Az asz- szony tiltakozik, jöjjenek csak re az asszony, szemben Joe, Lajos és a kislány az asztal végében. „Töltsél!” — rúgja az asztal alatt Lajos lábát az asszony. Paul megtörli a szá­ját: — Kacsa!... mondjuk. Regigei betenni sütőbe... mű­szer ... hazahajtok, kész... te­levízió: Tizenkét adó. Forga­tom. Bokszmecs. Forgatom: rugby ... Nem tetszik, mezíte­len lányok, Las Vegas... Évá­nak kiesik a szájából a pozso­nyi kifli csücske. „Pardon” — mondja. KÖRÜLNÉZNÉK A VÁ­ROSBAN. — Paul cuccog, csücsörít, kezét a szájához vi­szi és kilendíti. Aztán újból. A mozdulat elragadtatást, vala­mi vagy valaki felett érzett örömet fejez ki. Este van, minden villany ég a szobában. „I am tired!” — Joe lerogy az egyik fotelbe. „Kis, cuki, az egy arany édes pofa” — Paul megmondja a színésznő nevét. A János-hegyen egészen vélet­lenül ismerkedtek meg. A köz­vetlenségét dicsérik, báját, fel­lépését. Holnap Becsbe utazik vele, elkíséri. A művésznő ott lép fel. Három nap az egész s jönnek vissza... „Kis hecc... mulatság” ... A színésznő azt mondta ebéd után a Royalban: fiúcskák, nekem most pisilnem kell. Hát nem édes pofa? Oh, yes! Egy közvetlen, arany po­fa” ... „Az eigy k...” — mond­ja dühösen az asszony és sze­me villámokat szór. (Fél szem a csekkfüzeten. Az asszony látja, amint egy tisztviselő az ötösből hármast csinál. Látja fogyni a forintokat.) Joe nyúj­tózik, ölelő mozdulatot tesz. „Asszonyka, szép lady”... Az egyik anyagot el kellene adni, mert a csekket csak pár nap múlva váltják be. „Piti palik ülnek a bankokban” — dühöng Lajos. A szövetet ezeikétszá­nyák. És egy csekk, benne öt­ezer dollár. Paul a háziak orra alá dugja a csekktömböt. Ló­bálja: „I shall meet him soon!” — mondja, amit azért magyarul is elgagyog, nemso­kára találkozik majd a mamá­val. HA ADDIG ELÜNK IS, A MAMÁT KIHOZZUK... A fi­vérek egymásra néznek, sze­mükben bosszú, düh, keserv, így kell egy magyar nyugdí­jasnak élnie. Szoc. otthon. Képzelik, milyen lehet ott. Csajka!... Oh, yes, szegény Mutter. Az asszony és Lajos morognak, nézik a cuccot. Ha pénzért adják, akkor is meg­éri, de ingyen adják majd. A szállás naponta annyimint... a koszt naponta annyimiint... Konyakot töltenek, isznak. Az asszony megfigyeli, hogy Paul a kisujját eltartja a pohártól, amint fölemeli. Ez az apró, pa­rányi mozdulat ellenszenves neki Maga sem tudja miért. Joe, azaz Jánoska kedves fiú. Bohóckodik. Tud egy trükköt kártyával, bemutatja. Lajos megkérdezi, hány órakor pa­rancsolják, hogy bekísérjék őket a Peyer nénihez? Kocsi­val elviszi, a főnök szemet húny. „Mert nem egy-két lé­pésre van az innen!” — Ezt a mondatot Lajos lassan, szóta­golva kétszer etismétli. (Sokat tettünik a Mamáért, ideje, hogy visszaadjátok. Ti gazdag kül­földi honfitársaink — ez van benne.) MESÉLNEK AMERIKÁRÓL. — Az asszony vacsorára pirí­tott májat tálalt, uborkasalátá­val. (Az uborka kilója még 24 forint.) Pozsonyi kiflit sütött. Másnap halászlé lesz, túrós- csuszával. Lájos kiugrott a Dunára, mert a tavi ponyt bü­dös, hátha nem eszik meg. Paul az asztalfőn ül, jobbkéz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom