Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

Teiszett az új formaruha Pénteken megtelt a Géza király téri gimnázium aulája. A Pest megyei ének- és zenetanárok továbbképző tanfolyamának befejezéseként a részvevők meghallgatták KISZ-kórusunk és a Musica Humana zenekar műsorát­A Bogányi Tibor vezette kórus két meglepetéssel szolgált. Bemutatta a közönségnek a most elkészült formaruhát. A gal­léros, nyakkendős megoldású, méretre szabott ruhák nagy tet­szést arattak. Másik figyelmességük az volt, hogy végigénekelték a „deb­receni műsort’’, azokat a kórusműveket, amelyekkel fellépnek a IV. nemzetközi Bartók Béla kórusversenyen. (Gyimesi Sándor képriportja) ÖT VEM KÉP ÉS HÚSZ SZOBOR Megnyílt Kucs Béla, Stettner Béla kiállítása Vasárnap délelőtt szép szá­mú érdeklődő jelenlétében új tárlat nyílt a főtéri városi ki­állítóteremben. Eljött a meg­nyitóra Tari Kálmán, a tanács elnökhelyettese és a fővárosi fiatal képzőművészek népes csoportja. Ötven kép és húsz szobor fogadta ízléses elrendezésben a látogatót. Pelczéder Tibor, a művelődési központ igazga­tója köszöntötte a megnyitó közönségét. Dr. B. Supka Magdolna, a Magyar Nemzeti Galéria tu­dományos munkatársa elis­merőleg szólt a váci bemuta­tóteremről, amely szerinte az ország egyik legmegfelelőbb helyisége kiállítások céljára. • Kucs Béla Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásait biz­tos kézzel formált, tömör fi­guráknak jellemezte. Az Al­vók, a Munkás, a síremlékter­vek egyszerűségükben ismeg- kapóak, nemesek. Stettner Béla Munkácsy-dí­jas grafikusművész egyéni stí- lüst teremtett. Teljes frisse­séggel ábrázolja mai életün­ket. Emberileg, politikailag egyaránt hitelesen ábrázol. Ezt igazolja a Pincenapló- illusztráció, a vietnami képsor, a modem Poéta. (P. r.) Orvosi ügyelet Mától kezdve a Köztársa­ság úti (a 302-es telefonon hív­ható) rendelőintézetben az alábbi orvosok tartanak ügye­letet: Ma, kedden: dr. Bea Má­tyás, szerdán: dr. Havasi Ist­ván, csütörtökön: dr. Bucsek Tibor, pénteken, szombaton és vasárnap: dr. Áfra Tamás. A beosztásban hét közben változás történhet. KISZ-ESEK A SIKÁROSBAN Csernay Gyula és Kulcsár Sándor, a dunakeszi területi KISZ-alapszerv tagjai július 4-én és 5-én az alapszervezet valamennyi tagjával együtt a sikárosi Turistaházban ünnep­ük születésnapjukat. Szinte már hagyomány, hogy a fia­talok alapszerven belül is megtartják családi ünnepeiket. K. J. Ítélet a Tuba-ügyben A Váci Járásbíróság dr. Huszti büntetőtanácsa a közel­múltban háromnapos tárgya­lás után — nem jogerősen — Tuba Zoltánná fóti lakost 41 rendbeli hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítá- sért, hétrendbeli kötelesség­szegésért és jogtalan előny elfogadásáért — halmazati büntetésül — 1 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. Németh Andrásné tizedren- dű vádlottat kétrendbeli köte­lességszegésre irányuló hivata­li vesztegetésért, háromrend­beli üzérkedésért, valamint háromrendbeli, hivatalos sze­mély által elkövetett közok­irat-hamisításban mint fel­bujtót — halmazati büntetés­ként — 10 hónapi szabadság- vesztésre ítélte. A' bíróság a közkegyelem alapján megállapította, hogy Tuba Zoltánná elsőrendű vád­lott büntetése a felére csök­kent. ★ Foton tudják, hogy a Tuba­ügynek tizenegy vádlottja volt. Mi lett a többi vádlottal? — kérdezhetik. A másik kilenc vádlott ügyében a bíróság a közkegye­lem folytán megszüntette az eljárást. ★ Tuba Zoltánnét mindenki is­merte Foton. Huszonöt évig volt a Fóti Községi Tanács al­kalmazottja, utóbb igazgatási előadója. E munkakörében az ő feladata volt a járlatlevelek kiadása. 1968 nyarán Németh András hosszas könyörgéssel rábírta Tubánét, hogy szabálytalanul állítson ki számára járlatleve- let, hogy a lovat, amit nemrég vásárolt, busás haszonnal to­vábbadhassa. Ezt viszont — rendes körülmények között — csak úgy tehette volna, ha előbb egy ideig tartja. Nem volt hozzá „türelme”. Tubáné teljesítette kérését. Ennek ha­mar híre ment a faluban. Et­től kezdve nem volt megállás. Gyakran felkeresték Tubánét Némethék ismerősei hasonló kívánsággal. Eleinte egy-egy tábla csoko­ládéval hálálták meg a szíves­séget, máskor egy százforin­tost csúsztattak az iratok kö­zé. Ezt tette Németh Andrásné is. így nagyobbodott a kör mindaddig, amíg Tubáné dol­gaira fény nem derült. ★ Mi indokolja a viszonylag enyhébb ítéletet? Tubáné súlyos beteg. Mun­kája ellen az elmúlt huszonöt évben komoly kifogás nem volt. E miatt az ügy miatt el­bocsátották munkahelyéről. Németh Andrásné tíz gyer­meke közül kilenc kiskorú. Ugyanakkor Tubáné tanácsi alkalmazott volt. Ez a maga­tartás aláásta az embereknek a tanácsba vetett bizalmát. A bíróság ítélete ezek után nem kíván bővebb magyaráza­tot... (B. H.) VÁC I UAPLŰ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1970. JÜNIUS 30., KEDD Aratás előtt KEVÉS AZ ÉKSZÍJ, A FOGASKERÉK ÉS A TÁRCSA Nincs tartalékalkatrész MA DÉLELŐTT Új elnökséget választ a TIT A váci és a szobi járás összevonásával egyidejűleg a két járási, illetve a váci váro­si TIT-szervezetet is össze­vonják. Ma délelőtt kilenc órakor a TIT szobi járási szervezetének az 1969—70. népművelési évadban végzett munkájáról dr. Csulák Mi­hály, a váci városi- járási szervezet tevékenységéről ifj. Gáspár Emil és Pelczéder Ti­bor titkár számol be. Ezután újjáválasztják a TIT járási-városi szervezetének el­nökségét, majd megbeszélik az új népművelési évad fel­adatait. A gazdaságok idejében meg­próbálták a pótalkatrész és tartalék szerelvények beszer­zését gépeikhez. A szükséglet­nek megfelelő mennyiséget nem tudják raktáron tartani, különösen azokat nem, ame­lyek csak ilyenkor, az aratás alatt kellenek a gépekhez. A kombájnok, aratógépek nehéz munka elő., állnak, várható a gyakori hiba, s a javítás igé­nye. Több termelőszövetkezet­A felnőtt csapatoknál: 1. Sződliget, 2. Kösd, 3. örszent- milkilós. A nagy meleg ellenére is időnként szép labdarúgást lát­hatott a nagyon sportszerű vendéglátó síződi közönség. Itt említjük meg, hogy Do­rozsmai József játékvezető 25 éves jubileumát ünnepelte az magasugrásban (160 cm) a ne­gyedik lett. A többi váci versenyző nem került az első hat közé.-th. ben. gazdaságban is jártunk, elég sok a panasz az alkat­részellátásra. — Különösen a szovjet SZK —3-as kombájnhoz nem kap­tunk meg minden alkatrészt — tájékoztattak számos helyen, és ezek a panaszok egyönte­tűek. — Hiányoznak a variá- tor sizíjtárcsák, különböző fo­gaskerekek és szíjak, vagy, legalábbis nincs megfelelő mennyiségű tartalékunk. Az újabb típusú kombájnokhoz mindenből van bőven. Felkereshetjük az ország bármelyik AGROKER-te- lepét, nem tudnak kiszol­gálni ... Hasonló panasz hangzott el a magyar gyártmányú lánc­talpas erőgép, a DT ügyében is. Pedig erre a gépre tervez­ték a gazdaságok nyári járu­lékos munkáinak zömét, mi­vel ez a nagyteljesítményű gép tudja — vagy tudná — gyorsan elvégezni az aratás utáni talajmunkát. A gyors és ütemes munkára nagy szükség lesz az előrelátható esők mi­att. Jobban igénybe veszik a gépeket, több pótalkatrész Miene. Minderre az AGROKER ve­zetői is gondolhattak volna. Időben, és nem most, amikor már csak ígérni tudnak, de a gazdaságok vezetőit megnyug­tatni nem. csankó ZAVARTALANUL ARATHATNAK- LESZ ÜZEMANYAC Napok múlva megkezdődi az aratás, a gazdaságok min­denütt felkészülve várják gabonatáblák érését. Számfe lan olyan üzem van, amely k szolgálja a gépeket, biztosít] az anyagot a megfelelő és f< lyamatos munkavégzéshez. Megkerestük az ÁFOR vá kirendeltségét, hogy az üzen anyag biztosításáról érdeklőc jünk, hiszen munkájuk doni lehet a kenyércsatában — szc ros együttműködést várnak ti lük a gazdaságok. Baranyi István elmondt hogy mindent megtettek a z* vartalan kiszolgálás érdek« ben. Nem lesz fennakadás £ üzemanyag-ellátásban, kéne és meghajtóanyagból hiányte lanul kiszolgálhatnak minder kor minden üzemet. — Természetesen ezt az ígf retet csak a telepünk teszi - tájékoztatott Baranyi Istvá — a tartálykocsikkal történ helyszínire szállítást nem m hanem a központunk biztosít ja. Munkaidej ükről érdeklődön Elmondták, hogy az arab ideje alatt az igényeknek met felelően tartanak nyitva. H esők miatt vontatott lesz a be takarítás, vagy a szállításba lesz fennakadás, nyújtott mű szakban dolgoznak, és az es órákban is a gazdaságok ren delkezésére állnak. — esi — Diónyi jég esett ÍTÉLETIDŐ VÁCHARTYÁNBAN Megismétlődött a két hétté ezelőtti felhőszakadás Vác hartyánban. Pénteken, a kor délutáni órákban hatalmas zi vatar vonult át a falu felett. Diónyi nagyságú jég hulloTi közel negyven milliméter es kíséretében. A kerteket, a ha tárt helyenként százszázaléko kár érte. Megsemmisült a dió- és az őszibaracktermés, de a kapások sem heverik má: ki ezt az újabb természet csapást. Az AKÖV-nél leállt a munka, s mintegy háromszáz négyzet méter ablaküveget vert szi Iánkká a jég az üzemben. A károk felmérése még fo­lyik. — cs — Q Q P "1™ J \ SIS |\ | Labdarúgódöntők Szódon Közel 300 néző előtt ren­dezte a labdarúgó-szövetség a csoportok első helyezettjei szá­mára azt a körmérkőzóslt, amelynek győztese lett a járás bajnoka. Az első helyezett nyerte a felszabadulási kupát is. Az első és második helye­zett jogot nyert ama, hogy ősz­szel részt vegyen a Magyar Népköztársaság Kupában. Az ifjúsági csapatoknál a sorrend: 1. Felsőgöd, 2. Ör- szentmiklós, 3. Ácsa. egyik mérkőzés levezetésével. K. A. ATLÉTIKA Szombaton és vasárnap Szekszáirdon területi serdülő atlétikai bajnokságot rendez­tek. A versenyen öt megye — Pest, Fehér, Tolna, Somogy, Baranya — legjobb, 1954-en és 55-ben született atlétái in­dultak. Vácról a HAGY atlétái és a sportiskolásak vettek részt. Eredmények: IGAZ TÖRTÉNET Pajor Tibor (HAGY) meg­nyerte a 100 méteres és 200 méteres gátfutást (16.8 másod­perccel, illetve 30.7 másod­perccel). A 100 méteres síkfu­tásban 12.4 másodperccel a harmadik helyet szerezte meg. Kovács Gyula (Sportiskola) két ötödik helyet szerzett. Diszkoszvetésben 31 méter 86 centiméter, gerelyhajításban 41 méter 76 centiméter volt az eredménye. Az 1955-ben született Ma- loviczky Ferenc (Sportiskola) megnyerte a 100 méteres gát­futást 16.2 másodperccel, tá­volugrásban második (545 cm), REMÉLJÜK, NÉMI TANULSÁGGAL... Június 25-én a Fótról 12 óra 25 perckor Dunakeszi felé in­duló autóbusz utasai között élénk vita folyt arról, hogy vajon a szabályok szerint fel lehet-e szállni fagylalttal az autóbuszra? Két fiatalember ugyanis fagylalttal kezében lépett fel a kocsiba. A vitát végül is az autóbusz két szolgálatban levő dolgozó­ja döntötte el, mégpedig úgy, hogy egyetlen szót sem szól­tak. Ugyanis mindketten fagylaltgombócot nyalogatva ültek be munkahelyükre, az autóbuszba. Váci turisták Baranyában Az erdőgazdasági gépjavító dolgozóinak népes csoportja jól sikerült dunántúli buszkiránduláson vett részt. Pécs, Harkány és Pécsvárad volt útjuk célja, közben megismerkedtek a Du­nántúl sok nevezetességével, történelmi érdekességével. (Gyimesi felvétele) A menetrendben megszabott időnél később indultak, ám ezt azzal ellensúlyozták, hogy az egész kocsiban jól hallható módon megvitatták: nem érde­mes pontosan indulniok, hi­szen a Kisalagról induló másik járat olyan fránya, hogy őket engedné előre, akkor pedig ők szedhetnék fel az utasokat. És miért éppen ők szedjék fel? A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is odaférhessen. És fonyt, folyt a tanulságos be­szélgetés, és lassan, nagyon lassan haladt előre a busz is. Hiszen a munkához ... stb. A busz fiatal vezetője öröm- kurjantással pillantotta meg a Kossuth utcai artézi kút mellett egyik kollégáját, aki hűtővizet töltött gépkocsijába. Nosza, egy kis vezetői bravúr, és a hatalmas farmotoros busz úgy áll meg, hogy csak néhány centivel a kolléga előtt fékez. Hátha megijed, hiszen így két autóbusz közé kerül. De nem ijedt meg. Egy kis csevegésre azért jutott így is idő. Hiszen a munkához... stb. Végül is nem lehetett tovább csűrni-csavarni a dolgot, meg­érkeztek Kisalagra. Ott 4—5 utas felszállt. Ám meg is kap­ták a magukét a zord kalauz­nőtől. Miért nem szálltak fel az előző buszra? Mit képzelnek, hogy erre várnak? — szólt a „mennyei” hang. De, becsüle­tükre legyen mondva, azért elvitték őket „maszek” kocsi­jukon. A dunakeszi tanácsnál 3—4 ember szeretett volna leszállni. Ám a két szolgálatban levő MÁVAUT-dolgozó nyugodtan tárgyalt a busz elején. Az uta­sok az első ajtót elfofdaló kalauznő mellett nyugodtan álltak, és vártak, hiszen a ta. nácsnál levő megálló mé| csak nem is feltételes! A bus: derék vezetője azonban még a sebességet sem csökkentve haított a kanyarig, ahol £ főútvonal miatt kissé lassítania kellett. Az utasok ekkoi kérték, hogy legyen szíve: megállni, szeretnének le­szállni. Ha azt mondom, hogj udvariatlanul kiabált a vezető még hízelegtem is neki. Édes anyanyelvűnk dús készletéből bőven merítve fejezte ki rosszallását, amiért ilyen primitív népséget kell fuva­roznia. Igaza is volt: le akartaik szállni, sőt fel is — az ö saját, különbé járatú autóbuszába! Hát nem szörnyűség? A 12 óra 44 perc helyett Dunakeszire, 12 óra 49 perc­kor (a késés okait lásd fent!) érkező, GA 62—88 forgalmi rendszámú autóbusz vezető­jének magatartásával kapcso­latban felmerült egy ötlet: tegyenek figyelmeztető táblát arra a buszra, amelyet ő ve­zet, ezzel a szöveggel: KÜLÖNJÁRAT — kizárólag az autóbusz vezetője számá­ra !!! S akkor szegénynek nem kell energiáját a sok-sok értetlen utasra pazarolni. Akkor és oda vezet, ahová éppen akarja, akkor és ott áll meg, ahol éppen kedve tart­ja... Hogy a MÁVAUT-busz hivatása az utazóközönség kulturált és pontos szállítá­sa??? Hátha ezt is meg­magyarázzák a temperamen­tumos, pontos és udvarias /fiatalembernek — a felettesei. Bízzunk benne! ‘ —k. —e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom