Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-21 / 144. szám
1970. JÚNIUS 21., VASÄRNAP uterei kKÍtíop KISS KAROLY: Voltatok, s lesztek még... Voltatok s lesztek még hű szeretők. Lesztek majd hajnalok és delelők, És lesztek sohse-volt alkonyatok. Elmúló csillagok, ragyogjatok! És ti, kik nem vagytok, s szerettetek, Szeretve pokolra vetettetek: Pokolban, csókban az ember elég, Csontja is eltörik, mint a cserép! Elhamvadok majd, de benneteket Erősen ölelnek a hidegek, Jeges-fény világol testeteken, Ragyogni örökös éjjeleken. Mint haló lombok a fa ágain: Ragyogtok, égtek, mint bennem a kín, Mint aki lobog, mint lobog a láng, Kéken és boldogan, mint a katáng. Lettetek s vagytok még égi jelek, Lobbgó csillagok, ti porszemek! Voltatok éltemben, ragyogtatok, S lettetek égi-vad liliomok, Vadrózsák, szegfűk és vad violák. Holtan is virágzik a sok virág. Holtan is kinyílik minden szirom. S átragyog vakító álmaimon. Mert az ég fekete, messzi bozót, Világít benne még sok régi csók: Csillagok, virágok, alkonyatok, Százezer millió gyertya lobog. De őket semmi sem verheti le, Mert ők csak vendégnek jöttek ide. Égeti testüket, égi hideg, Viharok és mérges vadtövisek. Lehullnak szirmaik s leveleik? Magukat akkor is fölemelik! Ragyognak mindig a lét peremén, S égnek az elmúlás vak mezején. Micsoda virágok, mind ott ragyog, Ontják és vetik a gyöngyharmatot. BARTHA GABOR: Nagymosás & val. meg, hogy beteszi maga mögött az ajtót, egyszerre előbújik belőle a részegség. Ruhástul esik az ágyba, s kék foltok nőnek az ölelése helyén. A gyerekek szaggatottabb, gyorsabb szuszogása jó meleggel töltötte meg a szobát. Hat év alatt szülte az öt gyereket. Tudta, hogy már nem szép. Talán az urának van igaza, hogy csak részegen ... Felemelte a fejét. Hallgatózott. A kislány, a legkisebb, mindig olyan furcsán kapkodja a fejét. Orvoshoz kellene vinni, de ha elviszi, aznap nem keres. Kibújt az ágyból, és úgy, egyszál ingben guggolt a tűzhely elé, hogy legalább meleg legyen, mire a többi felébred. A temetesre megérkeztek a gyerekek is. Ketten kocsival, egy csak úgy vonalon. Komoran álltak az apjuk koporsója körül. Megváltás volt a halál: huszonhat éve betegeskedett az öreg. A házig a kis mosónő is elment, de nem állt a gyászolók közé. Neki csak addig volt dolga, amíg az özvegy egyszer látja. Mosást hagyott félbe érte. Meg egy beszélgetést. Pattogó hangú öregasszony leckéztette már reggel óta: — Miért nem hagyod ott az uradat? Hogy lehetsz ilyen tehetetlen? Majd levonják a fizetéséből, ami a gyerekek után jár. Így tizedét se kapod. Mit lehet ilyen beszédre mondani? Annyit ő is tudott, hogy nagy dolog lesz a faluban a gyár. És bizonyára felvennék. Nem is tud másik falut, ahol gyár van. VAKÁCIÓ Allegretto Messze innen, messze távol, újra kéne élni már, kéne, kéne, kellene; távol e kő-óhazától, fújva szépre, még mi vár? vének kénye, kelletne: Más formájú-keblű házak, más emberek, ásító csend-cseng, reng fent s lent a szó más utcájú városkának, ház-eresznek kábító fecske-fészke, ékessége, temetés és házaló temetések-feketéje, feketeség temetése újszülöttek jajgatása — jajgatások születése, sej-haj-tej-vaj, még mi vár? konok-homok, hamis-kavics, marasztaló, massza-sár. most úgy kellett, hogy mind a hármuk keze rajta legyen a dobozon. — Magának vettük... — Ma úgyis mosatni akart... — Áramot szinte nem is fogyaszt. Egy óra alatt kész lehet ... . A kis mosóasszonyra senki sem figyelt. Csendben jött be. — És nézze! A zsinór, beér a konnektorig. Itt kint is moshat, ha akar. — Kezét csókolom — mondta csendesen a kis asszony. Nézte a három lelkendező gyereket és a közöttük topogó özvegyet. — Beleteszi a ruhát, megcsavarja ezt a gombot... — Magától megy azután. „El kellene mennem” —> gondolta a kis mosónő. Nem tudott szabadulni a fényes hidegen csillogó géptől. Sok háznál mondták már, hogy gépet vesznek, ne jöjjön többet, Szemtől-szembe sose látta. — Hát akkor... — mondta, a mosónő. Valamennyien ránéztek. A gyerekek idegenül. Az özvegy tehetetlenséggel. — Részvétet jöttem kívánni — motyogtq a kis asszony, s abban a pillanatban úgy érezte, mintha először mozdulna a gyerek. „Vesz az majd nekem gépet” — gondolta, s nem tudta, hogyan fordulhatna meg, s hagyná itt ezeket. — Ügy gondolom — tanács- tálankodott az özvegy —, hogy ma még azért maga mosdatna... — Ugyan anya! Ez alig fogyaszt áramot. És, ha megvettük ... — Csak azért jöttem még, hogy megmondjam, én nem érek rá többet. Tetszik tudni, szóltak, hogy mehetnék ide a gyárba. — Jobb is lesz az magának, lelkem. — Tudom, hogy sokkal jobb nekem. — A mosónő egyre a gépel nézte. Nagyon szerette volna kipróbálni, vagy legalább látni, ahogyan mos. Es nagyon jólesett kimondania, hagy nem jöhet többet. — Majd nézzen azért be hozzám... — Benézek majd. — Nem mondta hozzá, hogy „tekintetes asszony”. Semmit se mondott. Kifordult a kapun, s még hallotta, hogy a háta mögött a gépet dicsérik: — Három perc alatt kimos egy léről. — És hallja, anya, hogy milyen halk hangja van. A kis mosonő a gyermekbolt kirakata előtt megtorpant. Rámosolygott a főkötőre. Torkából is elmúlt az az iszonyú szorítás. Tudta, ha siet, Sáfáréknál még vele hozatnak vizet. Öt forint az is. Beletépett a kerítés mögül kihajló levelekbe. Még nem tudta, hogy mit mond az emberének. Valamit majd mond. Valamit a tanácsnál is biztos mondanak. És vízhordás után a kicsit elviheti az orvoshoz. Azt mondja az orvosnak: nehezen kapja a levegőt... Ment, s vigyázva lépegetett a gömbölyű köveken, s újra érezte, hogy mozdul az a mosógépvevő hatodik. VIRÁGOK I * Jobb volt elmenekülni. Az a harminc forint holnapra biztos. Egy kis főkötőt is vehet belőle. Hadd kapjon a hatodik is majd valamit. Es a temetések után sose készítenek ki annyi ruhát, mint máskor. Ez az öregasszony is csak adja a tanácsokat, de két mosás kitelne abból, amit kikészít. Énekelt ő is a többivel. A temetési énekekben az a jó, hogy nem kell tudni őket. Egy elénekel egy sort, a többi ráfelel ... Csak nézne már fel az öregasszony. Sok még a ruha, ami hátravan. Ügy furakodott, hogy ha az özvegy hátrafordul, az illem szerint is, számbavenni, hogy milyen hosszú a menet, meglássa öt. Az özvegy látta. Kétség sem lehetett. Még bólintott is. A kis mosónő szinte szaladva ment az utcán. Belelépett az udvarokról kihajló orgonabokrokba, és öthónapos terhe előtt szégyellte, hogy annyira boldog. Már túl voltak a temetést kötelező kézmosáson Aki vonattal jött, pattogott: — Értsétek meg, én évek óta dolgozom, hogy meghívjanak erre a konferenciára. Tudom, Anyát segíteni kell, fde egész egszerűen nem maradhatok itt. Ha ő jönne el... — Anya nem mehet. Mit mondanának? A temetés után? Mintha csak erre várt volna. Viszont én sem maradhatok. Két nap szabadságot kértem. Nincs is több napom ... — De valamit csinálnunk kell. Azzal, hogy a temetési számlát kifizetjük, még nincs elvégezve semmi... — Ne törődjetek velem■ — sírta az özvegy, még mindig a temetések törvényei szerint. Kegyetlen beszélgetés volt. Túl kellett lenni rajta. — Hozzánk eljöhetnél — mondták mind a hárman, s tudták előre a sírás választ: — Nem hagyom én már itt a házat. Este, amikor magukra maradtak, kitalálták a meglepetést . ★ A kis mosónő ügyesen kerülgette a tócsákat. A gömbölyű köveken megcsúszni könnyű. Három hónapja még örült volna egy véletlen esésnek, most már félt az eséstől. Az özveggyel beszélt a piacon. — Ráér, ha tízre jön, lelkem — mondta az özvegy. — A gyerekek is délelőtt utaznak. Volt ideje, de hazáig már nem ért volna el. Elkerült a gyár felé. Onnan közel volt a temető. Megnézte hát a sírt is. Hátha mondhat valami újságot róla. A halottnak is biztosan volt olyan holmija, amit az ő férje még elhordana. Idenézzen anyám...! Hárman fogták a csomagot. Ketten is bírták volna, de ;v Bölcs szokás azon a tájon, S hogy a halottas házaknál a te- | metés napján nagymosást tar- S tanak. „Lemossák” a halott § bűneit... § A kis mosónő napokig vár- a harangszót. Harminc fo- | rintért és kosztért mosott. | Tervezte ezt a pénzt már a | múlt hétre is. Ha a faluban | járt — itt városnak mondták §— be-beköszönt az öregasz- \ szonyhoz. \ — Hátha megsegíti még az Risten — mondogatta az asz- ^szony panaszára. De a har- ^ mine forintot mégis tervezte. §Jár+ ahhoz némi maradék is. $Öí gyerek, valamennyi apró, $ várta otthon. ^ — Nézzen csak be fiam, ha •5 erre jár — mondta a tekinteni les asszony. — Úgyis alig van ^ jóemberünk — sírásra váltott ^ a hangja. | — Tetszik tudni, ha szusz^ szanásnyi időm van, akkor is | jövök... ^ — Kijutott fiam magának $ is... ^ — Hát bizony istenverése \ rajtam az ember. Nem volt ^ még józan a héten. De hát ^ hova menjek el az öt pulyá- § val... — A kis mosónő a ha- § todikra gondolt. Az asszonyok \ mind azt mondták, hogy el ^ kellene vetetni... | Várta a harangszót. A hal- | dokió jegyző volt régen, biz- | tosan jár neki a harang. § Még önmagát is megretten- \ tette, amikor belédöbbent, \ hogy milyen türelmetlen. Hi- ^szen nem volt olyan nagy \ pénz az a harminc forint. Más § házaknál is annyit adtak. $ De ezt tervezni lehetett, és \ gondolatban már régen el- \ költötte. S az emberének se \ szólna. Ügy csinálná, ahogy § tanácsolják az asszonyok... ^ Óvatosan arrább húzódott ^ az ágyon. A férfi még aludt. ^ Mindig így alszik mámor után. § Nehéz, mély, elégedett szu- § szogással. Istenverése az is, J hogy nem látszik rajta az ital. 5 Adnak neki, ha kér. Itthon _______________________________________ kö ltözött, szíveim”. Miért neon mondtam, hogy vidékre helyezték?! Miért nem mondtam, akár azt, hogy meghalt?! — Lehetetlen. Ha Pali mindig telefonál. Ma is telefonált.:. — mormolta Payorné anyja — ma mit hazudott? — Hogy tegnap Somos Judit beteg volt. De ma biztosan díj ön. A gyerek kitépte a kezemből a kagylót. Neki külön megígérte. — Ne említsd a nevét — szólt rá a nagynénje — nem bírom a nevét hallani. — Hallgatom én eleget! Ez szándékos Palinál. Nehogy reménykedjem. Hogy újra és újra éreztesse: mivelünk végzett, Somos Judithoz joga van már. Ezt ugyan elhallgatja, de én tudom: Somos Judit nem engedi hozzánk. Judit, mint valami pusztító, falánk, fekete szörny ereszkedett közéjük. A nagynéni összerázkódott. Ezért nein szabad névvel megidézni. — Mindent megértek — nyögte a fiatalasszony —, kellhet más, frissebb, érdekesebb ;. -. aki új, az persze érdekesebb .., mindent értek csak azt az egyetlenegyet nem: miért éppen a leggonoszabbakhoz pártolnak a férfiak?! És őket el se hagyják. Mivel ezt az egyet nem értette, semmit de semmit se értett. Anyja és nagynénje nem tudott segíteni rajta. A gyerek ismét sikongott álmában. Különben: csend volt. Sötét káoszban és hallgatagon ültek. Payorné nézte az anyját, nagynénjét. Hozzájuk is rendes 6. Mindenkihez. Nem is egyenrangú. Sem az élettel, sem a Judit-féle nőkkel. Nem gonosz. Kicsinek, kevésnek érezte magát: C ornos Juditék házában, a hajdani viceházmester odújában ^ egy loncsos öreg mama lakott. Szerdán, a síkos járdán lábát törte, a kórházban begipszelték, azután hazaszállították. Egy-egy asszony szaladt a szomszédjához: mi lesz a nénivel elhagyató ttságában, se kosztja, se ápolása... A szomszéd futott a következő szomszédhoz, s rémüldözött: a néninek se kosztja, se áP°lása... Judit látta, hogy továbbadják a felelősséget, a másikhoz dobják, mint valami súlyos labdát, amely lehúzza a vállat, s amelytől szabadulni kell. Töprengett, mit tegyen, oly feszélyező a szamaritánus-szerep, még inkább a hálálkodás. Csütörtökön kora reggel iroda előtt bement a rendelő- intézetbe. Harcolt a néniért, míg megígérték, hogy naponta küldenek ápolónőt. Délben kifizette az öregasszony egyhavi ebédjét, s meghagyta a vendéglőben: ne árulják el, ki küldi. Délután szenet rendelt neki, tíz mázsát, körülbelül a tél végéig ... Bőkezű borravalót adott a szenesembemek, hogy fűt- sön is be mindjárt. A néni előbb csak feküdt a hidegben, éhesen és szeretett volna meghalni, De tudta, hogy az sem könnyű, noha már nyolcvan is elmúlt. Mi mást tehetett: imádkozott. Addig imádkozott, míg egyszer csak ebédet hoztak, jobbat, mint amilyenhez hozzászokott. Később szenet hoztak és befűtöttek, meleg lett, akár a bálban. Másnap reggel eljött az ápolónő, kitakarított és forró teát vitt az ágyához. A néni agyában lerakodott a mész, a szeme meg hályo- gos;.. így hát csodában hitt. Hálálkodott az istennek, hogy ezt még megadta neki. Ezt a belső fényt. A nyugalom sugárzását, hogy nem érheti baj többé. Gyakran biztosította a Terem tőt: viszonzásul ajándékaiért: nem volt még ilyen boldog soha. Legalább is nem emlékszik. Néha, józanabb óráiban, eszébe jutott, hogy talán ember küldte mindezt. Nem is sejtette, ki lehetett. Csak imádkozott, hogy áldja meg az isten, ezerszer. Somos Judit névtelen neve kitágította és felfényesítette az egykori' viceházmester szűk odúját. Következő hétfőn elkezdődött a hajrá. Év végén mindig felhalmozódott a munka az irodában. Tavaly egy hétig túlóráztak Kocsisnéval, de akkor tizenegyig, éjfélig is. Kocsisné három gyereke azon a héten elanyátlanodott. Megesett, hogy vacsora nélkül feküdtek le, az apjukkal együtt. Idén Judit magára vállalta a túlórákat. Erről nem szólt Payornak. Esténként hazatelefonált: vá-i ratlanul befutott egy sürgős feladat. És képzeld, ma megint. | Később majd hívj vissza drága, légy szíves, hogy legalább ai hangod halljam. A régóta esedékes szereléseket és javításokat megcsinál-! tatta, délutánra hívta a szerelőt meg az asztalost, Payor fog-i lalkozott velük. Végül a cserépkályhát is átrakatta. Payor i topogott a kályhások mellett a hidegben és a piszokban, több! délután, késő estig. Judit nem győzte d'csérni az áldozatosságát —, a tele-i ionban és éjfél után. Azt mondta: ilyen férfi nincs még egy, j most szerette meg igazán. Békén aludt végre a három gyerek, néhány percre Kocsisnál ** is megpihenhetett — Az ember bizalmatlanná válik.. — szólt halkan-1 lassan a férjéhez — aztán meg iszonyúan szégyellj magát. Én| ezt már nem is hittem volna senkiről... Somos Judit ott ro-1 botol egyedül... a tetejébe: egyedül barátságtalan, sivár is... | Egy-két telefon, de azon kívül jóformán fel sem néz reggeltől...; Ma megkérdeztem tőle, tulajdonképpen ni'ért vállalta el? Rám; nevetett: „Imádom a srácaidat!”, és ahogyan csinálja... Nem! hogy viszonzást nem vár, ma a táskámba dugta azt a nagyj tábla csokit. „Mi az, hogy nem viszed el? Nem a tiéd, a srá-j coké!” Mondd, te érted ezt? Ekkora önzetlenséget idegen I gyerekekért. Valahogy átformálja a kialakult képet az embe-l rekről,.. Igen ... átformálja Somos Judit. |
