Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-16 / 139. szám

TEGNAP MUTATTÁK BE: Gyorsgőzfejlesztőt vett o sütőipar Indulás után hűt perccel 150 fokos gőzt fejleszt a gép. Fotó: Gyimesi Tegnap délelőtt a kenyér­gyárban az Építőgépgyártó Vállalat szakemberei működés közben bemutatták a GF 251 típusú gyorsgőzfejlesztőt. , Mint a sütőipar képviselői elmondották, az elmés géppel ,a Budapesti Nemzetközi Vásá­ron találkoztak. Ismeretes, hogy a gyár két ' kemencéje nem fejleszt elég gőzt, emiatt a bennük sült kenyerek nem elég magasak és fényesek. A gépet a Építőgépgyártó Vállalat négytagú kollektívá­ja tervezte. Beindítása után hat perccel, 150 fokos gőzt fej­leszt. Óránként mintegy 250— 270 kilogramm gőz a teljesít­ménye, maximális hőfoka 200 fok, hatásfoka 83,4 százalék. Négy év alatt hatszáz dara­bot gyártottak belőle. Idén kétszázhúsz készül; exportra és belföldre. A bemutatón — amin a tele­vízió híradó stábja is részt vett — megmutatták azokat a kenyereket is, amelyek a gyorsgőzfejlesztő üzembe állí­tása után sültek: magasak és fényesek voltak. A Sütőipari Vállalat a gyorsgőzfejlesztő be­állításától , reméli a kenyér­gyári kemencék zavartalan működésének megoldását. Bányász Ha emberek vagyunk... Ha emberek vagyunk, soha­sem maradunk egyedül. De mi sem megyünk el közömbö­sen a más baja mellett, egy kicsit a magunkénak is érez­zük szomorúságát. Ha embe­rek vagyunk, a társunkat ért váratlan csapás egy részét megpróbáljuk átvenni és eny­híteni, megosztani. Ha embe­rek vagyunk, nem kell egye­dül vinnünk a csapások sú­lyát — számíthatunk azokra, akik emberek... A keleti országrész bajba jutott, árvíz sújtotta lakossá­gát az egész ország népe segí­ti, még »mindig. Tízezrek dol­goznak a gátakon. Ha száz ki- lotnéterekre is vannak tőlünk, mégis itt érezzük őket a szom­szédban. Ez az érzés még csak fokozódik akkor, ha a termé­szet kegyetlenebbik arcát vil­lanásnyira nekünk is megmu- tatjai A szerdai felhőszakadás Váchairtyánban pillanatok alatt nehéz helyzetet terem­tett. Soha nem látott, mindent elsöprő áradat zúdult az utcá­kon. Szennyes, habtarajos ár sodorta magával a kerteket, kerítéseket. Az AKÖV-telepen gépkocsikat, motorkerékpáro­kat emelgetett, az országút tengerré változott. A lezúduló vizet újabb és újabb ostromra buzdította a tomboló jég Mintha a már hetek óta szorongva nézett televízióhír­adó elevenedett volna meg; a szünet nélkül ömlő vízfüg­gönyben emberek rohantak Boczkó Mihályné Fő utcai há­za felé, amelyet elárasztott a dombokról lerohanó áradat. Térdig érő sárból és vízből mentették ki a család holmi­ját a leroskadni készülő régi, vályogházból. És ilyenkor — ha valaki bajban van —, nincs bürokrá­cia, a községi tanácsnak csu­pán egy telefonjába került, s a járási tanács máris engedé­lyezte egy lakás azonnali át­adását Boczóék részére. Biztos fedelet, amíg be nem fejezik a már megkezdett új házuk felépítését... Ha igazán emberek va­gyunk, a segítség nagyon kö­zel van. —cs— A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM 1970. JÚNIUS 16., KEDD VÁCI ELŐADÁSSAL ZÁROLTÁK A PEST MEGYEI MŰVÉSZETI HITEK Városunk oroszlánrészt vállalt Szombaton este reflektor- fény világította meg a Pest megyei Tanács Városház ut­cai díszudvarát;. Britten-, Dist­ier-, Isaac-, Jannequin- és Ko­dály Zoltán-műveket vissz­hangzottak a 130 éves falak. Nemcsak a széksorokban ül­tek, érdeklődők foglaltak he­lyet az emeleti erkélyeken is. A Vox Humana énekkar és Musica Humana zenekar a önállóan, közösen is adott mű­sort, Makiári József vezetésé­vel. Vasárnap délelőtt különbusz indult a Madách Imre Műve­lődési Központ háza elől Bu­dapestre. Tanácstagokat, ér­deklődőket vitt a fővárosi Kossuth-klubba, ahol váci vonatkozású előadással fejező­dött be a Pest megyei művé­szeti hetek május 29. óta zajló programja. Pestre költözött, volt váci lakosok is helyet foglaltak a nézőtéren. Szűts Lajos, a vá­rosi pártbizottság osztályveze­tője mondott megnyitót Arany István, a városi ta­nács vb-titkára Város a Na­szály tövében címmel ismer­tette Vác történelmi múltját, építő jelenét és ragyogó jövő­jét. Utána Kccsis Iván színes diasorozatot vetített. A klub előcsarnokában a várost be­mutató fényképkiállítás s az új létesítmények makettje vonta magára az érdeklődök figyelmét. A művészeti hetek bezárul­tak. Vác oroszlánrészt kért a tizenhétnapos műsorból. A fő­város közönsége elé kerülhet­tek eredményeink, melyeket az ipar, a mezőgazdaság, a mű­Maklári József a Budavári velődés, az egészségügy és az idegenforgalom területén el­értünk. Olyanok, amelyek to­tedeumot vezényli. (Gyimesi felvétele) vábbi munkálkodásra serken­tenek. (papp) Mikor költözik a sörraktár? öt évvel ezelőtt írta meg először a Váci Napló, hogy a főtéri sörraktár a következő évben elköltözik. Ez a hír még a következő két évben is meg­jelent. Ekkor kérdeztem meg először „jól informált illeté­kest”, lehet-e hinni ennek a hírnek? Mosolyogva vála­szolt: a központnak nincs pénze! Azóta is itt „ágyúz­nak” hajnalban é? éjfél kö­rül is. VETÉLKEDŐ: Hogy kevesebb flegyen a halál az országutakon A Pest megyei Közúti Bal­esetelhárítási Tanács és a Ma­gyar Autóklub váci szervezete A kétarcú Gelka Azt mondják egyesek, hogy lassan elérünk az ígéret föld­jére: mind kevesebb a pa­nasz az áruellátásra. Keve­sebb a hiánycikk. Ez még ak­kor is így van, ha esetenként szét is tárja kezét az eladó, és valahová a messziségbe me­rengve válaszolja: nincs. Mi­vel nem erről akarok ma írni, nem fejtegetem tovább e té­mát ... Más a helyzet az úgyneve­zett szolgáltatások terén. Ren­geteg a panasz a késedelmes javítások miatt, a kisgépek tömege vár sorára, amíg a garanciális „műtétet” elvég­zik rajtuk. A váci Gelkához tartozó esetekből kettőt jegyeztem fel. Érdekességük csupán annyi, hogy az egyikben di­csérték, a másikban igencsak elmarasztalták őket. Pápay Pál Vácon, a Degré út egyik bérházában lakik. Elektromos csavarógép rom­lott el. Annak rendje, s mód­ja szerint, balsejtelmektől gyötörten adta be a Gelká­hoz. Rövid határidőre vállal­ták a javítást, és csodák-cso­dája, két nap múlva az elő­szobaajtó előtt állt a masina, tökéletesen kijavítva. Haza­szállítva, anélkül, hogy va­laki sürgette volna! Gyors, és udvarias munka volt. A másik eset éppen ellen­téte ennek: 1 Kürtösi Ödön, Örszentmik- lós, Dózsa György úti lakos egy csehszlovák gyártmányú hűtőszekrényt vásárolt. Na­pok alatt felmondta a szol­gálatot, és bizony meggyűlt a bajuk a kisgyerek táplálásá­val, akinek érdekében a gé­pet vették. Egy-két kiszállás után bevitték a masinát a vá­ci Gelkához. Hosszú hetek rrúltak el, de ígéreten kívül mást nem kaptak. Végül ki­tűnt, hogy nem tudnak komp­resszort cserélni, de a gép iratait felküldték Pestre, a Ravill idegengéposztályára, ahol majd intézkednek. Mindennek immár másfél hónapja, s azóta néma csend, sí Gelka nem válaszol... Most megpróbáltam jó szel­lemét — azt, amelyik Pá- payékkal jó1 cselekedett — megidézni. — csankó — többfordulós KRESZ-vetélke- dőt rendezett. — Ma, amikor a Ki mit tud?-ok és a különféle vetél­kedők idejét éljük, jobban fel kell figyelnünk erre és a ha­sonló, a verseny szigorú kere­tein belül zajló, mégis játéko­san továbbképző vetélkedőkre. Itt nem pusztán arról van szó, hogy valaki első vagy negye­dik helyre küzdi-e fel magát ezeken a szellemi és gyakor­lati párbajokon, hanem arról is, hogy a jobb tudású és biz­tosan vezető gépkocsitulajdo­nosok az élet és testi épség védelmében egy fokkal közelebb kerül­nek a balesetmentes köz­lekedés megvalósításához — mondja a lub titkára. Az elődöntőben huszonnyolc klubtag indult. A középdöntő­ben már csak tizennégy veze­tő küzdött a továbbjutásért. A döntőbe jutott öt autós közül Jakab János lett az első, dr. Petőcz József a második, Mé­száros Károly a harmadik, Leitner József és Babik János előtt. Az országos vetélkedőbe jutrtt első Helyezett egy érté­kes karórát, a második egy turista nyitókészletet, a har­madik öngyújtót, a negyedik, ötödik egy-egy gyújtásvizsgá­ló készüléket kapott ajándék- fa a váci Autóklubtól. — Örülök és jólesik tud­nom, hogy otthon vagyok a közlekedés rendjét biztosító szabályokban — szerénykedik a győztes Jakab János, a MŰM" oktatója, egy Moszkvics 403-as tulajdonosa. — Bár ma­gam is előadásokhoz szokott ember vagyok, hiszen a tanu­lóknak jól és szabatosan kell előadnom az anyagot, mégis sokszor úgy éreztem, hogy le­stoppol az agyam és megbénul a nyelvem, amikor válaszol­nom kellett. De sikerült. Jó tudni, hogy a forgalom hirte­len változó helyzeteiben sem veszítem el a fejem és ibizto- san tudom a kötelességeimet. Természetesen, ez még nem elég! Ha a szemközt jövő jármű vezetője is ugyanígy érez, és tudását bölcsen aláren­deli szerénységének és elő­zékenységének, akkor biztos, hogy ezek a KRESZ-vetélkedők mindnyá­junk közös érdekeit fogják szolgálni és kevesebb lesz a baj, és a halál az országuta­kon ... H. J. Mindez azért jutott most az eszembe, mert egy hete ol­vastam a Naplóban, hogy rö­videsen készen áll Kisvác fölött az emeletes új épület és költözik a sör a város kö­zepéről. Gyorsan megkér­deztem a „jól informált ille­tékest”, lehet-e örvendenünk a jó hírnek? Mosolyogva vá­laszolta, hogy az építkezés befejezésének határideje no­vember 7, de ők addig be nem költöznek, amíg minden be­rendezés ott nem lesz az új sörtelepen. Dehát addig még sok sör befolyik a Pannónia kapuján... K. I. Fő tér 2. Köszönet a tűzoltóknak! Több váchartyáni olvasónk keresett fel bennünket, kér­ve, hogy lapunkban is kö­szönjük meg a váci tűzoltók gyors segítségét, amelyet a múlt heti felhőszakadás után a község lakóinak nyújtottak. Számtalan kút telt meg agyagos, iszapos vízzel, s a pincéket is elárasztotta a szennyes áradat. Magukat nem kímélve mentettek a váci tűz­oltók. A károsullak elmond­ták, hogy köszönő szavukra csupán ennyi volt a válasz: „... kötelességünket teljesít­jük!” Még a nevüket sem tud­ják, egy törzsőrmester volt a parancsnoka a kis egységnek. — cs — A nyár jegyében telt el a hét vége A későn érkező nyár kiéhez­tette a város és környékbeli napimádókat. Szombaton ás vasárnap a szél ellenére so­kan mentek le a Dunára. ^A FICE pokol-szigeti csónakháza előtt, a Váci Hajó Duna-parti stégjénél és a kajakosok kis- váci telepén nagy volt a nyüzsgés. Mint a révállomáson meg­tudtuk, a szombati és vasár­napi forgalom idqi rekordnak számit, rengeteg autót és mo­torkerékpárt vittek át és visz- sza. Jóllehet, Szentendrén va­sárnap délután nyílt meg a strand, mégis nagyon sok szentendrei tanyázott a pokol­szigeti Duna-parton. Rengeteg vendég látogatta a Pokol-csár­dát is. A városi strandfürdőt va­sárnap ezerháromszázán ke­resték fel. A délutáni órákban már nem adtak ki *jegyet Tábort vertek Tegnap vertek sátort Verő­cén az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda táborában az ország-világjáró diákok ta­lálkozójának váci résztvevői. Egy hétig lesznek Verőcén, számos sportversenyen mérik össze tudásukat. Csütörtökön ; A könyvtárosok munkájáról Csütörtökön reggel a járási könyvtárban munkaértekezle­tet tartanak a községi könyv­tárosok. Az olvasómozgalom helyzetéről Szabó Kálmán szervező könyvtáros tart elő­adást Délután arról lesz szó, hogy a községi könyvtáros mi­ként foglalkozzon az olvasók­kal, hogy még többen olvas­sanak rendszeresen a közsé­gekben. Lenin-, Mikszáth-, Móriez-kötetek érkeztek A Művelt Nép Könyvter­jesztő újdonságai: Lenin ösz- szes művei 24. kötet — Török Sándor: Test és lélek — Mikszáth Kálmán: Tárcák, karcolatok — Szentiványi Je­nő: Fegyverdörgés és tengerár — J. Kott: Kortársunk, Sha­kespeare — Bari Károly: Hol­tak arca fölé — Szekeres Ká­roly: Fiatalon ítélték el — Zalka Miklós: Ünnep Szumát- rán — Csulák Mihály: Minde­nütt vannak csillagok — Mó­ricz Zsiffmond: Betyár — Gyurkó László: Az egész élet — P. Javorov: A kék köd órájában — í. GRAKOVA: A hölgyfodrász — Kopré József: Macskabosszantó — M. Alek- szandrov: Bokszkesztyű. SbPüObRíT HÁZIVERSENY A váci sportiskola szomba­ton rendezte tanév végi házi­versenyét. Három korcsoportban, több mint ötven versenyző indult a különböző versenyekben. Kiemelkedő eredmények: Lányok: 1954—55-ben születtek: magas: Takács 135 cm. A Margitokat ünnepelték Hagyomány, hogy a munka­társak névnapját baráti ösz- szejövetelen ünnepük meg a Dunakeszi Járműjavító bérel­számoló szocK.lista brigádjá­nak tagjai.. Szerdán a művelődési köz­pontban a Margitok névnap­ján a brigád öt tagját köszön­tötte a harmincnyolc tagú tár­saság Az ünnepeiteket s az ünneplőket étellel-itallal a brigád egy szem férfitagja szolgálta ki. 1956—57-ben születtek: ma­gasugrásban Pénzes 135 cm, 1958—59-ben születtek magas­ugrásban Urbán 115 cm. További eredmények: 100 m: Kalauz 13,3 (54), Pén­zes 14,0 (56), súlylökés: Fe- renczi 7,67 (56), kislabda: Havasi 36 m (58). Fiúk: 100 m: 1. Maloviczky F. 11,6 (55) ; távol: 5,15: magas: 150 cm. Wanderlich magas: 140 (56) - 100 m: 13,4. Maloviczky S. magas: 130 (58). 60: Heréd! 9,2 (59); kislabda 43 méter 5? <■ v Távol: Kiss 405 cm (58). súlylökés: 13 méter 21 cm (54). •C0 m: Laki 52,3 (58). j A versenyt a megyei MTS vezetői is megtekintették, és további eredményes szereplést kív4ntak. (tóth) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom