Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-14 / 138. szám

1970. JÜNIUS 14., VASÁRNAP PEST MEGYEI kAíHap ÉLEN ÉS EGYÜTTESEN A kiindulópont sok minden lehetne. Az elmúlt esztendők bőségesen kínálnak példákat arra — helyi és országos ér­telemben egyaránt —, miként érvényesül a párt vezető sze­repe a gazdasági és társadal­mi életben, hogyan valósul meg a párt tegnapot és je­lent, valamint holnapot szo­rosan összefogó, mai teendő­ket és távlatokat felölelő po­litikája. Legyen a kiinduló­pont mégis a legegyszerűbb: egy beszélgetés. Színhelye a Nagykőrösi Konzervgyár, s résztvevője néhány olyan kommunista, aki fontos posz­tot tölt be a gyár gazdasági, politikai életében. A jóleső, sok okos gondo­latot megfogalmazni segítő beszélgetés végső eredménye az volt, hogy a párt vezető szerepének érvényesülését — akár országos, akár helyi ér­telemben — hiba lenne a prakticizmus szemüvegén át nézve mérlegelni. Azt latol­gatni, vajon a különböző tes­tületekben számszerűen hány kommunista van, ahelyett, hogy ezeknek a kommunis­táknak az ott kifejtett tevé­kenysége lenne a döntő. Ab­ból ítélni, vajon mibe szól bele s mibe nem a pártbizott­ság vagy a pártalapszervezet, ahelyett, hogy azt néznénk: a döntő kérdésekben érvé­nyesül-e a párt politikája? Valóban vezetni Érdekes tapasztalatokra tesz szert ak, aki átnézi, mivel foglalkozott a gyár pártbi­zottsága, végrehajtó bizott­sága a legutóbbi két eszten­dőben. Ami szembetűnő: nincs témahalmozás. Nem állítanak össze olyan napi­rendet, amelyen egyszerre há­rom-négy lényeges kérdés- csoport szerepelne, s ezért egyik alapos megvitatására sem futná az időből. Arra tö­rekednek — sikerrel —, hogy a lényegeset, az adott hely­zetben a legfontosabbat ra­gadják meg, s azt a lehető legtöbb oldalról megvizsgál­ják. Nem azért tűznek napi­rendre egy-egy kérdést, mert foglalkozni illik vele, hanem azért, mert van mondaniva­lójuk. A másik fontos jel­lemző: úgy érvényesítik a párt vezető szerepét, s ezzel a párt politikáját, hogy min­denki másnak — a gyár igaz­gatójának, más gazdasági ve­zetőinek épp úgy, mint a szakszervezeti bizottság tag­jainak — a legnagyobb ön­állóságot adják. Valóban ve­zetni — mondta a beszél­getés egyik résztvevője — annyi, mint mindig megta­lálni azt az utat, melyen jár­ni kell. Ilyen út, azaz lénye­ges teendőcsoport volt pél­dául a rekontsrukció átfogó értékelése, vagy az üzemi de­mokrácia helyzete, s a to­vábbfejlesztés lehetőségei. A nagykőrösi példa azért jó példa, mert ott világo­san fölismerték, hogy nem megállapítások, hanem cse­lekvéssorozatok következmé­nye a vezető szerep érvénye­sülése, a párt politikájának következetes érvényesítése. Ez az egyszerűnek tűnő felisme­rés — sajnos — még nem min­den pártszervezet sajátja. Van, ahol úgy vélik: érvé­nyesül a párt vezető szerepe, mert a párttitkár ott ül min­den értekezleten ... mert a vállalati szakszervezeti ta­nácsban a párttagok több­ségben vannak, s így to­vább. Vállalva az újat r »—IMWIIIIMIII II HMM—■ • Az elmúlt évek legfőbb ta­nulsága a pártbizottságok, pártalapszervezetek tevékeny­ségét tekintve kétségtelenül az, hogy bátran vállalták az újat, nem idegenkedtek a szokat­lantól, ha úgy látták, arra van szükség. S ez, az új iránti fogékonyság nagyban növelte a pártszervezetek tekintélyét, politikai, erkölcsi súlyát, s ezzel term ’szetesen a vezető szerep én1 ivesítését. A teen­dők időszerűségének fölisme­rése elválaszthatatlan a veze­téstől: jól meghatározni az utat csak akkor lehet, ha aka­dályok és lehetőségek egy­aránt felszínre kerülnek, ha kizárják az esetlegességet. Az időszerűség fölismerésének jó példája, a csírában a jövendő növény megsejtésének esete volt az, amikor a Nagykátai Járási Pártbizottság napirend­re tűzte — átfogó, alapos föl­mérő vizsgálódás után — a járás iparosításának feladatait, s meglevő, de rejtve maradt lehetőségeit. Hasonló, bár más természetű példát nyújt a Ráckevei Járási Pártbizott­ságnak az a kezdeményezése, mely oly sok részletmunka után az egész ráckevei Duna- ág jövőjét tűzte napirendre, a járás lakosságának holnapját, s holnaputánját is érintve ve­le. A járási, városi pártbizott­ságok tevékenységében épp úgy, mint az üzemi, termelő­szövetkezeti, hivatali párt­alapszervezetek munkájában előtérbe kerültek a vezető szerep tartalmi jellemzői, s háttérbe -szorultak a formai jegyek, azok a felszínes külső­ségek, melyek korábbi időszak munkamódszereinek maradvá­nyaiként éltek tovább, de egy tapodtat sem lendítettek ma­gán az ügyön. Elvétve talál­kozni azonban még napjaink­ban is azzal a felfogással, mely külső jegyekből ítéli meg a párt vezető szerepének érvé­nyesülését. A termelőszövet­kezeti pártszervezetek, a te­rületi pártalapszervezetek né­melyike — s ebben elsősor­ban a vezetőség a hibás — úgy tevékenykedik, mintha a vezető szerep járandóság len­ne, független alttól, hogy tesz­nek-e valamit, s ha igen, mi az? A sorra kerülő vezetőség­választó taggyűlések jó alkal­mat — s megfelelő fórumot — kínálnak arra, hogy mindez a mérleg serpenyőjébe kerüljön, hogy beszéljenek erről a kom­munisták. Szólamok nélkül Kevesebb a szólam s több a tett — fogalmazták meg na­gyon egyszerűen véleményü­ket azok a kommunisták, aki­ket a Pestvidéki Gépgyárban kérdeztem meg arról, miben látják a párt vezető szerepé­nek érvényesülését. Az egy­szerű fogalmazás egyben arra is figyelmeztet, hogy a hétköz­napok embereinek mérlegelése nélkülözi a komplikáltságot. Nem elméleti kérdésként vizs„ gálják — maguk a kommu­nisták sem, többségükben —, vajon a vezető szerep miként érvényesül, hanem azt nézik, hogy szavak és tettek, tervek és tények mennyiben egyez­nek. Igaz: nemcsak országos kér­désekben, hanem helyben is kevés a szólam, s a szavaknak egyre inkább megvan a fede­zete. Az napjainkban már ter­mészetes követelménynek szá­mít, hogy a kommunista kép­viselje a párt politikáját, s ez­zel a vezető szerep megvaló­sításának részese legyen a ma­ga helyén. A gyakorlatot te­kintve azonban kevésbé látszik természetesnek, hogy a párt- szervezetnek is ugyanezt kell tennie. Ha a pártalapszerve- zetnek nincs véleménye dön­tő kérdésekben, ha az egész közösséget érintő problémák­ban nem tud mit mondani, ha nem képes utat mutatni, akkor hiába hangzik el bármennyi szó a vezető szerepről, a párt politikájáról, a valóságban nincs a szavaknak fedezete. Vezetni annyi, mint az élen lenni, de szorosan együtt min­denkivel — mondatták a be­vezetőben említett beszélgetés­kor a körösiek. Mészáros Ottó Emberségből jeles SEGÍTŐKÉSZ FIATALOK A Nagytétényi Bányagyu- tacsgyárban kommunista va­sárnapot szerveztek. A KISZ-eseknek az volt az el­képzelésük, hogy a feláldo­zott szabadnapok jövedelmét a vietnami nép megsegítésére fordítják. Már kilencszázan jelentkeztek, amikor megdöb­bentő esemény történt a mag­nézium üzemben. A 900 közül ketten, Jaincsó Mihály és Silye Mihály nem vehetett részt a vasárnapi műszakban. Rob­banás rázkódtatta meg az üzemépületet, s az emberek élete oly törékeny... Jancsó Mihálynak két gyermeke, Si­lye Mihálynak pedig négy gyermeke maradt árván. A fiatalok összeültek, s elhatározták, hogy a kom­munista vasárnapokon összegyűlt pénzből juttat­nak a hat érdi árvának is. Mindenki áldozatkészen dol­gozott, sőt amikor megtudták a többiek, mire kell a pénz, ők is társultak. így vasárna­pomként több mint ezerszázan foglalták el megszokott mun­kahelyüket a Bányagyutacs- gy árban. Annyi pénz gyűlt össze, hogy a vietnami fel­ajánláson túl, tíz-tízezer fo­rintot tudtak adni szerencsét­lenül járt munkatársaik gyer­mekeinek. Sőt egy 1968-as baleset áldozatának két gyer­mekét is 10 ezer forintos be- tétkönnywel lepték meg. A Bányagyutacsgyár kultúr­termében adták át a betét­könyveket a gyerekeknek. A szülők is meghaitottan fogad­ták a kollektíva gondoskodá­sát. A fájdalom könnyeit eny­hítette az a tudat, hogy egy egész gyár áll mellettük a nehéz napokban. Bár pénzzel életitársait, apát nem lehet pó­tolni, mégis jó érzés, az öz­vegyeknek és gyermekeiknek, Kongresszusi versenyben A GYŐZTESEK ÚJABB NEVEZÉSE Úi szabályokat dolgoz ki a TOT Pest megye mezőgazdasági üzemeiben egyre kiterjed­tebbé válik a munkaverseny- mozgalom. Míg a Tanács- köztársaság tiszteletére indí­tott versengésbe az egy-egy tsz-szövetséghez tartozó ter­melőszövetkezeteknek mint­egy harmada nevezett, a ju­bileumi versenybe már a tsz- ek 70 százaléka. A jubileu­mi verseny folytatásaként in­dított kongresszusi versenybe pedig — például a Pest kör­nyéki tsz-szövetséghez tar­tozó összes tsz és szakszövet­kezet benevezett. A Pest környéki szövetség ér­tékelése alapján az első he­lyet a dabasi Fehér Akác Tsz szerezte meg. A tsz-szövetség- től vándorzászlót, oklevelet és 15 000 forint jutalmat kap­tak. A második helyen a szi­getcsépi Lenin Tsz végzett, ők díszoklevelet és 10 000 fo­rintot kaptak. A zsámbéki Űj Életnek a harmadik hely jutott a vele járó díszoklevél­lel és 5000 forinttal. A verseny becsülete A szakszövetkezetek közül a tököli Petőfi, a bugyi Egyesült és az Örkényi Béke lett a sorrend. Az országos verseny értékeléséhez felterjesztett szövetkezetek közül pedig a hernádi Március 15. Tsz, a speciális termelési szerkezet­tel bírók kategóriájában a III. helyet érte el, s megkapta a Minisztertanács elismerő ok­levelét. A dijak természetesen jel­képesek és a kiosztott forint- összegek nem nagyok, de an­nál nagyobb a becsülete, rang­ja a helyezéseknek. Mint Bo­gács Dezső, a Pest környéki tsz-szövetség versenyfelelőse elmondta, a díjkiosztó ünnep­ségen teljes létszámban meg­jelentek a meghívottak. Ott voltak a szövetkezet vezetői, a szocialista brigádok tagjai, a falu állami, p>árt és tömeg­szervezeti vezetői. Az okleve­lek, zászlók, jutalmak kiosztá­sakor a résztvevők hangoztat­ták szándékukat: 1970-ben a kongresszusi versenybe még aktívabban bekapcsolódnak. Mivel az ünnepségek egybe­estek az árvíz idejével, nem kevés helyen megható jelene­tekre került sor. A kakucsiak 25 ezer forintja A jól gazdálkodó tsz szarvasmarha-tenyésztő szo­cialista brigádja közölte az il­letékesekkel, vállalását módo­sítja, mégpedig úgv, hogy 25 000 forinttal több termelé­si értéket állítanak elő. A tsz egyébként százezer forintot ajánlott fel s a szocialista bri­gád ebből 25 ezret pótolni akar, hogy sem a szövetke­zet, sem a tagok ne érezzék meg a tsz adományát, s ne csökkenjen jövedelmük. Szinte nem akadt olyan ter­melőszövetkezet, ahol a tag­ság önként ne vállalta volna — a segítésként felajánlott egynapi kereseten felül —, hogy a kongresszusi versenyt a tsz bevételének növelésére is felhasználják. Jobban meg­szervezik a munkát, igyekez­nek minden feladatot ponto­san teljesíteni, hogy a gazdál­kodás eredményességét nö­veljék. A kakucsi Lenin Tsz-ben Kuli Imre elnök pél­dául rámutatott az elnökségi asztál fölött függő — a Pest megyei Pártbizottságtól a IX. kongresszus tiszteletére indí­tott versenyben elért helyezé­sükért kapott zászlóra és azt mondta — úgy kell gazdál­kodnunk, hogy most meg a X. kongresszus zászlaját is emel­lé akaszthassuk. Egyébként a tsz-ekben szorgalmas munka folyik, vasárnapi műszakok­kal, külön munkákkal is igye­keznek az időjárás miatti el­maradást ellensúlyozni. Felte­hetően a kongresszusi ver­senyben nagyon jó eredmé­nyek várhatók. A verseny szabályainak módosítása A termelőszövetkezetek a jubileumi verseny kapcsán panasszal éltek a verseny ki­értékelésének módja miatt. Az eddigi szabályok szerint ugyanis a tsz-ek zöldség-, gyü­mölcs-, szőlő-, bortermesztését, azaz a termesztésből származó árbevételeket az ipari tevé­kenységgel, a kiegészítő tevé­kenységgel egyezően értékel­ték. (Pontokat ott kaptak ér­tük.) Az érdi Benta völgye például nagyarányú zöldség­gyümölcs bevétele miatt elesett az úgynevezett „B” kategóriá­tól és a „C” csoportba került. Ott azonban nem tudott annyi pontot összeszedni, mint a nagyarányú kiegészítő tevé­kenységgel bíró tsz-ek. A szi­getcsépi Lenin Tsz-ben is kitűnő a szarvasmarha-te­nyésztés, ám ők a tejet fel is dolgozzák, sőt értékesítik. A feldolgozás azonban már — az értékesítésről nem is beszél­ve — a „C” csoportba tartozik. Nem növeli az alaptevékeny­ségből származó árbevételt. A TÖT foglalkozik a problémá­val és valószínű, hogy a kong­resszusi verseny értékelésénél már az új szabályok lesznek a mérvadóak. A változásról a tsz-eket idő­ben értesíteni fogják és min­den gazdaság írásban megkap­ja az új feltételeket. A tsz-ek kérése jogos, hiszen a mező- gazdasági termékek feldolgo­zása, árusítása tulajdonképpen a mezőgazdaság hatókörébe tartozik. Az új versenyszabály biztosan a vertikális gazdálko­dás kialakítására ösztönzi majd a tsz-eket sz—d— hogy ha bajba kerülnek, van kikhez fordulni. A fiatalok ugyanis fel­ajánlották; figyelemmel kísérik a gyermekek sor­sát s lehetőségükhöz mér­ten segítséget nyújtanak nevelésükhöz. Emberségből vizsgáztak a Bányagyutacsgyár dolgozói, s még a legszigorúbb vizsga­biztos is jelesre értékelte vol­na cselekedetüket. Vértő — sárkányfű A Borsod megyei Tornaná- daska község határában levő Alsóhegy oldalában kivirág­zott a tornai vértő — amely hazánkban csak ezen a he­lyen található. Ugyancsak szir­mot bontott a lila virágú sár­kányfű, amelynek ez az egyet­len biztos lelőhelye az ország­ban. A hűvös, csapadékos má­jus miatt a két növényritka­ság a szokásosnál később bon­tott szirmot. A Kelemér kör­nyéki tölgyesekben, a Ször­nyű-völgy napsütötte tisztása­in a halványkék színű, illatos csengettyűvirág, míg a Kecső és Ménes-patakok völgyében a lila virágú ikrás fogasir nyí­lik nagy tömegben. .ÉGIG ÉRŐ” HÁZ A Váci úton az Árpád híd dal szemben Budapesten, épü az „égig érő” ház, amely fő­városunk egyik legmagasabb épülete lesz. ■ f NÉZŐPONT Milyen nemű legyen a vezető? Furcsa kérdés? Vagy inkább az a furcsa, hogy kérdés egyáltalán? Mert sajnos, az. Adott esetben, s társadalmi méretekben egyaránt. Kétmillió nő dol­gozik hazánkban. Arányuk az aktiv keresők között 1950-ben 30,5 százalék volt. 1960-ban már 35,5, s 1969-ben 40,8 százalék. Hódítanak. Nemcsak kedvessé­gükkel, szépségükkel, hanem munkaerőként is. A ke­reskedelem 340 ezer foglalkoztatottja közül 210 ezer: nő! Többségben vannak ma már a pedagógusok között. Gyorsan növekszik számuk az orvostársadalomban, az ügyvitelben, az államigazgatási munkában. Félmillió nő szorgoskodik a mezőgazdaságban... csak egy vala­hol mozdul nehezen előre sorsuk szekere. A vezetésben. S ezért a furcsa kérdés — jogos kérdés. A párt Központi Bizottsága a nők helyzetéről szóló határozata nyilvánosságra kerülését követően egyik, minden tekintetben dicsérhető megyei vállalatnál jár­tunk. A „vezérkar” osztályvezetői értekezletet tartott éppen, ahol a téma — dicséretes a gyorsaság! — a párthatározat, s a belőle következő helyi teendő volt. Legalábbis a teendő körvonalazása. A vezetői testület komolysággal, megfontoltsággal vitatta, mit kellene, s mit lehet tenni. Csak egy baj volt. Az. hogy e tisztes testületben egyetlen nő sem akadt! Természetesnek tűnik, mert oly sűrű, hogy húsz p>edagógusnőt egy szem férfi irányít; az iskolaigazgató, A nagyforgalmú ABC áruházban harminchét alkalma­zottból három a férfi: két raktári segédmunkás, s „ter­mészetesen” az áruházvezető. A gyári laboratóriumban seregnyi asszonyt, lányt dirigál a labor-vezető, aki „persze” férfi... De miért persze, miért természetes? Leegyszerűsítés lenne azt állítani: csupán elő­ítéletekkel van dolgunk. Kusza szálakból kell kiválasz­tani azokat, melyek valóban lényegesek. Kezdjük az első szállal. Talán azért kevés a női vezető, mert a nők képzetlenebbek? A tanult nők száma gyorsabban emel­kedett az elmúlt két évtizedben, mint a férfiaké. A gimnazisták több, mint a fele lány. Az 1938-as egye­temi évben mindössze 1706 női hallgató volt a külön­böző karokon. 1968-ban számuk 23 077-re rúgott... Van persze ennek fonákja is. Az például, hogy a már dolgozó nők nehezebben vállalják a továbbképzéssel járó terheket, számukra már-már erejüket meghaladó feladat a lépéstartás a szakma új ismereteivel, önbi­zalmuk kevesebb, rátermettségük kisebb? Akad ilyen is, de elsősorban arról van szó, hogy nekik nin-cs kire áthárítani a terheket odahaza. Húzzunk ki egy újabb szálat a kusza szövevény­ből. Vajon azon múlik csupán, hogy „inkább a férfi” mellett szól a döntés, mert ritka kivételtől eltekintve férfiak döntenek? Része van benne ennek is, ám annak is, hogy a nők — bár nem ők tehetnek róla! — kevésbé „befoghatók”. A vezetőnek nincs pontosan betartható munkaideje, sok a külön elfoglaltsága, sűrűn akad váratlan, halasztást nem tűrő munkája, s így tovább. A férfi hazatelefonál, üzen ilyen esetben, a nőt várja a bölcsödében, az óvodában a gyerek, a bevásárlás, a főzés, a beáztatott ruha... Tehát akkor mégis „inkább a férfi”? Igaz, jogos döntés lenne? Nem az! Az adott lehetőségekhez mérten is jóval kevesebb a női vezető, nemcsak a kívánatosnál. A Köz­ponti Bizottság határozata, valamint az erre támasz­kodó megtett s megteendő kormányintézkedések éppen arra utalnak, hogy a nők helyzetét, munkahelyi körül­ményeit csak összetett módon, sok oldalról segítve, tökéletesítve lehet javítani. A Központi Bizottság határozata a tényleges és lényeges kérdéseket elemezte, letisztítva azokról mellé­fogások és félreértelmezések sok-sok rétegét. Helyben is ennek, a tényleges kérdések megfogalmazásának jött el az ideje. S természetesen a válaszadásnak is, mégpedig tettekkel. S hogy mi se maradjunk adósak a címben feltett kérdésre adandó válasszal: nem az a lényeges, hogy milyen nemű legyen a vezető, hanem az, hogy nemüktől függetlenül melyikük az emberileg, szakmailag, politikailag rátermettebb, ki az alkalma­sabb! i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom