Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-12 / 136. szám
Egészségügyről, tűzvédelemről tárgyal a vb Ma délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a városi tanács vb a tanácsháza kis tanácstermében. Az ülésen jelentés hangzik el a termelőszövetkezetekben folyó egészségvédelmi és balesetvédelmi munkákról, majd a város tűzrendészet! helyzetéről. Az egyéb ügyek előtt az öregszőlőben végrehajtott parcellázásról tárgyal a városi tanács végrehajtó bizottsága. Több autóbusz, több váróhelyiség Az utóbbi években igen sokat javult a ceglédi járásban az autóbuszközlekedés. A távolsági és a helyi járatok gyarapodása szükségessé teszi, hogy a jelenleginél sokkal több, korszerű váróhelyiség álljon az utazók rendelkezésére. Olyan, ami esztétiikai szempontból is illik a környezethez, és a célnak is megfelel. A tervek szerint az elkövetkező öt év alatt 30 autóbusz-váróhelyiség építése szükséges. PEST MEGYEI hIpIAP KÜLÖNKIADÁSA A CEgLgPI JÁRÁS E3 CEQl XIV. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1970. JÜNIUS 12., PÉNTEK KOZSEGFEJLESZTES Az elbírálás áj szempontjai MÉRCE: A VÉGZETT MUNKA ÉRTÉKE A járási tanács tanácstermében értekezletet tartottak a községi tanácsok vb-elnöked és a községi hazafias népfront- bizottságok elnökei. Az értekezleten két téma tárgyalását tűzték napirendre: az idei községfejlesztési verseny indulásáról Bodor Zoltán, a Hazafias Népfront járási titkára tartott előadást, a járás negyedik ötéves tervének célkitűzéseit Sziráki Péter vb-titkár ismertette az egybegyűltekkel. A múlt évi községfejlesztési versenyben a ceglédi járás igen szép eredményt ért el. Csaknem háromszorosát végezte a lakosság a vállalt munkáknak, és így az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke 63 forint volt, a statisztikai kimutatások szerint. A tavalyihoz hasonlítva módosult 1970KOROSTETETLEN: A közös tanács előnye Helyben lakó orvos kellene — Kelendők a telkek Már csak az Elnöki Tanács beleegyezésén múlik, hogy közös tanácsú község lesz-e júliustól Jászkarajenő és Kőrös- tetétlen. Ez utóbbi község tanácselnökével, Bíró Lászlóval, az egyesült tanács előnyeiről beszélgettem. — Hogyan fogadták a tetét- leniek a tanácsok összevonásának gondolatát? — A lakossággal réteggyű- léséken beszéltük meg javaslatunkat. Ezeken a tájékoztatókon részt vettek a járási tanács képviselői is. Az idevalósiak háromnegyed része megjelent a témával kapcsolatos összejöveteleken. A vélemények megoszlottak, de a közös tanács gondolata kapott több szavazatot. Akik aggályoskodtak, azoknak is csak az volt az ellenvetésük, hogy a nagyobb település esetleg él helyzeti előnyével, mivel a közös tanácsban és végrehajtó bizottságban a községek lakosságának számaránya szerint lesznek képviselve mind a koraiak, mind a tetétleniek. Egyébként a járási tanács — mint ellenőrző és felügyeleti fórum — garancia a kisebbség érdekvédelmére. Mi bízunk a jó együttműködésben. — Milyen közvetlen előny származik az egyesítésből? — A kis községek fejlesztésére fordítható pénzösszeg rendszerint kevés. Nagyobb cél megvalósításához esetleg évekig kell tartalékolni, mire jelentősebb összeg összegyűlik, így viszont koncentráltabban jelentkeznek az anyagi eszközök, s meggyorsítják a fejlődés ütemét. — Ha Kőröstetétlen hamarjában több millió forinthoz jutna, mire fordítanák a pénzt? — Á vízellátás a község legégetőbb gondja. A víztársulás lenne az első megoldandó feladat, ez maga több, mint három millióba kerül. Ekkora fába csak az állam és a tanács segítségével vághatjuk a fejszénket, mivel a lakosság száma alacsony a terhek vállalására. A belterületet szeretnénk ellátni vízvezetékkel. Kút és öt közkifolyó van, s az itt lakók is támogatnák a víztársulat létrehozását, hiszen az utóbbi huszonöt évben százötven új lakóház épült, a legtöbbje fürdőszobával. Szeretnék, ha a csapból folyna a víz. Eddig csak a tervekig jutottunk, azok már megvannak. — Van-e elegendő munka- alkalom? — Sok fiatal jár át Szolnokra dolgozni. Autóbusszal gyorsan közlekednek. Az asszonyok, az idősek és a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása viszont nagy gondunk. Ezt a tsz-nek kellene megoldani olyan melléküzemmel, amely egész évben kereseti lehetőséget ad. Igaz, óvoda is kellene, hiszen sok asszony azért nem tud dolgozni menni, mert nincs kire hagyni a gyerekeket. — Milyen a kulturális élet? — A kultúrház egytermes, korszerűtlen, felújításra szorul. A könyvtár kitelepítésre vár, szűk helyen működött eddig. Ha megtörténik az átszervezés, átköltözik a tanácsházára. A pártházban van egy szép KISZ-terem, ahol szórakozhatnak a fiatalok, de igazi klubhelyiségre volna szükség, hiszen nincs megfelelő szórakozóhely az egész községben, még egy cukrászda sem. — Ennél is nagyobb baj, hogy a pedagógusok állandóan váltogatják egymást, többen úgy járnak ki, s az ő társadalmi segítségvállalásukra így nem lehet számítani. Az idén épül egy szolgálati lakás, de ez nem oldja meg teljesen a problémát. — Tavaly szép orvosi rendelőt építettek. Hogy működik? — Heti két alkalommal jár át az orvos Jászkarajenőről, mivel oda tartozunk. Kétszer fogászat is működik. Éjjel és munkaszüneti napokon van baj, mert Jászkarajenő hét kilométerre van, a mentő meg csak komoly baleset, vagy szülés esetén jön ki. Régi kérésünk: helyben lakó orvost szeretnénk. Mindenképp megépítenénk számára a szolgálati lakást a rendelő mellé, ez lenne a legfontosabb. — A fentebb említett milliók — sajnos — nem léteznek, így csak a képzeletnek adtak szárnyat egy kis játékos kalandozásra. Meglevő forintjaikat mire fordítják? — Azt akarjuk elérni, hogy a legsárosabb utcákon legalább az egyik oldalon legyen járda. Az idén 4—500 méter épül. A tanács csak az anyagot veszi, az építést a lakosság végzi társadalmi munkában. A községfejlesztés csekély ösz- szeg, körülbelül százezer forint évente. Ehhez járul a lakosság társadalmi munkája és a telekeladásból befolyó ősz- szeg. Építkeznek a községben, kelendőek a telkek. (t.) ben a községfejlesztési ver senyfelhívás. A megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei elnöksége egyes értékelési formákat módosított, egységesített. Az idei verseny elbírálásában fontos szempont lesz az, hogy a társadalmi munkák során milyen értékkel gyarapodik a kommunális ellátottság. Nem az a döntő, hogy hány munkanapot végeznek, hanem az, hogy milyen értékű a munka. A verseny kiterjed a községfejlesztési alap gyarapítására, a szépítési és a tisztasági mozgalomra, a kommunális létesítmények megvalósítására társulással, a lakásépítési program támogatására és a közös beruházások elkészítésére. Az értekezleten a IV. ötéves terv célkitűzésiedről szólva kiemelten a lakásépítésről, csatornázásról és az ivóvízhálózat építéséről esett szó. <—esk—) IRÁNY SZÓFIA, TATRALOMNIC Különbusszal a Gyilkos-tónál Új szolgáltatás az IBUSZ-nál Sokfelé szerveznek országjáró kirándulócsoportokat, egyre több az olyan vállalat, szövetkezet, amely a jól végzett munka jutalmául részben fedezi dolgozói útját. A jász- karajenöi Lenin Tsz szocialista brigádja is úgy érdemelte ki a gazdaság támogatását. A napokban jött meg a romániai Gyilkos-tó mellől a huszonnyolc tagú turistacsoport, amely különbusszal járta be Erdélyt. Mészáros Piroska, az IBUSZ ceglédi kirendeltségének vezetője elmondotta, hogy július végén mezőgazdasági szakemberekből álló csoport utazik Bulgáriába tanulmányútra. A tizenegynapos út során járnak Szófiában, a rilai kolostornál, Plovdivban, Sumenben, a Kossuth Múzeumban, majd Várnában. Közben a zöldségtermesztéssel és az állattenyésztéssel ismerkednek az ottani legjobb gazdaságokban. A jövő hónap közepén a Várkonyi iskola diákjai és tanár . kirándulnak Besztercebányára és Tátralomnicra. A Ceglédi Állami Tangazdaságból negyvenötén mennek egy- het. útra a Tátrába. Sopronba, Kőszegre és Pécsre belföldi túrákat szerveznek a vállalatok megbízásából. A főszezonra való tekintettel, mindennap fél ötig foglalkoznak valutabeváltással és menetjegyeladással. Üj szolgáltatás: egyéni utasok számára akár szocialista, akár nyugati országban szállást és étkezést tudnak biztosítani. INNEN -ONNAN Egymillióval több tégla A ceglédi téglagyár dolgozói négy hónap alatt, júniustól szeptemberig, 1 millió téglát gyártanak terven felül, amelyet az árvízkárosult községek újjáépítéséhez szállítanak. Az égetők és a nyerstégla gyártásnál dolgozók személyenként 50 forinttal járulnak hozzá az árvízkárosultak anyagi gondjainak enyhítéséhez. Mérlegek az utcán Három új személymérleggel gazdagodott városunk. Ezeket a postánál, a Szabadság téren, az újságos pavilonnál, és a Kossuth téri hentesbolt előtt helyezték el. A mérlegek két darab húszfilléres bedobása után lépnek működésbe, mutatva a kilókat. Vizsgáztak a szobafestők Lassan befejeződik a kisiparosoknál tanuló fiatalok szintvizsgája. A napokban a Kossuth Művelődési Központban a szobafestők vizsgáztak az eddig tanult elméleti és gyakorlati ismeretekből. ÖNZETLEN SEGÍTSÉG A ceglédi kisegítő iskola egyik tanára a napokban kétezer forintot hozott a Hazafias Népfront városi bizottságára, az árvízkárosultak megsegítésére indult akció ügyintézőihez. A pénzt az iskola kis növendékei küldték pajtásaik megsegítésére. A gyerekek — öt őrs — a MÉK ki- rendeltségén burgonyaválogatást, -tisztítást vállaltak és keresetüket erre a célra szánták. ★ A RÖNA Vállalatnál június 8-ig több mint 61 ezer forint gyűlt össze az árvízkárosultak megsegítésére. A pénzt csekkszámlán juttatják el, ★ A Városgazdálkodási Vállalat dolgozói harvi fizetésük öt százalékát, összesen tizenKardvirágot kapálnak A Ceglédi Állami Tangazdaság kecskéscsárdai kerületében márciustól októberig idénymunkások dolgoznak. A két ifjúsági brigád kardvirágot kapál. Fotó: Péterffy nyolcezer forintot fizettek be, a részesedési alapból tízezer forintot utaltak át a károsultaknak. Szabad szombatjukon is dolgozni fognak, s a mintegy tízezer forintnyi munkabért szintén postára adják. Leges húshűtők A Klíma Ktsz szentmárton- kátai részlegében többféle műszaki berendezést gyártanak. Az első negyedévben 30 ventillációs léghűtő berendezést készítettek el. A telepen négyfajta vízhűtőtornyot állítanák elő. A húsipari vállalatoknak — például a Szegedi Szalámigyárnak — battériákat, vagyis horganyzott csöveket szállítanak. A csövekben keringő ammónia hűt. A bádog-ón részlegben 3, 5, 8 és 11 literes locsolókannák készülnek. Az első negyedévben 35 ezer hagyta el a telepet. A horganyzott kerti fürdőkádakból ugyanebben az időszakban 2 ezer darabot gyártottak. Benzinkutak is készülnek itt. A benzinkutak vázát és lemezburkolatát szerelik össze, ezt aztán a Klíma Ktsz egy másik részlegében festik. Területi labdarúgó bajnokság Ceglédi MEDOSZ-Abonyi TSZ SK 6:1 (3:0) Cegléd, bedet pálya. Vezette: Laczkó. Az abonyiak megfiatalított csapata nem tudta kétségessé tenni a mérkőzés alakulását. A MEDOSZ végig fölényben játszott. A védelem könnyelműsége Abony számára lehetővé tette a becsületgólt. Hálás köszönetét mondunk rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, akik felejthetetlen jő férjem, édesapánk, nagyapánk és testvérünk: Kenéz László temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek, özv. Kenéz Lászlóné és családja. A MEDOSZ összeállítása: Boda — Boldizsár dr., Hegedűs, Cseh — Bezzegh, Kozma ------Molnár, Karsai, Máté, Darázs, Nagy. Csere: Kovács, Kádár. Góllövő: Bezzegh (2), Karsai (2), Máté, Molnár. Há lás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, a Vörös Csillag Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett jó férjem, édesapánk, fiam. nagyapánk és testvérünk: Balogh Dezső temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Özv. Balogh Dezsőné és a gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó a Táncsics Mihály úti OTP lakásoknál kettő szoba összkomfortos, gázfűtéses lakás készpénzért. Érdeklődni lehet OTP ceglédi fiókvezetőnél, vagy Dánszentmiikló- son Kiss Vargáéknál. Ceglédi Járási Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz ceglédi munkahelyekre kőműveseket, kubikosokat, segédmunkásokat. Valamint az alábbi szakmákba nyugdíjasokat és 16 évet betöltött fiatalokat: Kőműves, ács, tetőfedő, festő-mázoló, lakatos, bádogos, vízvezetékszerelő, asztalos, parkettázó, kubikos és segédmunkás. Jelentkezés: Cegléd I., Achim A. u. 26. munkaügyi csoport. Olcsón eladó 4 borszék, kétajtós fehér szekrény és hálószobabútor sibb. Cegléd, ni. leer. Csatorna utca 6. Kertes családi ház eladó Szép utca 56. Érdeklődni 17 órától. VI. kerület, Arany utca 17. számú ház eladó. Értekezni Nyársapáti, összekötő dűlő 9. szám. Buszmegállótól 10 percre, Fakan Lászlónál. Ugyanott egy közel kétméteres pálma is eladó. ______ 4es út mellett, Matróz Csárda közelében, 1600 n.-öl szőlő, kis épülettel és egy nagyméretű ablak eladó. Cegléd, Körösi út 5, szám alatt. Szép kivitelű kombinált bútor eladó. Cegléd, Felház u. 48. Érdeklődni: délután 2 órától. özvegyasszony szabad rendelkezésű II vagy 2 szobás főbérleti lakást keres. Választ ,,Megbízható” jeligére kérem a ceglédi hir- detőbe. Postafiók 86. Eladó 70 literes Lehel hűtőszekrény. Alszegi u. 65. Délután öttől. Azonnal beköltözhető fél ház eladó. VII. kér. Üj városszél 11/a. szám._________________ Sá rkány utca 6 számú ház beköltözhetően eladó. Az A FOR Ceglédi Kirendeltsége Mozdony út 2. szám alatt, vasútállomás mellett, segédmunkásokat alkalmaz. Megkeresés a fenti címen. V. kér. Kép utca 2 számú ház beköltözhetően eladó. Kérem azt a gépkocsivezetőt, aki elsején, a Budai útról a Felszegi útig elhozott, a kocsiban felejtett esernyőmet adja be Széchenyi út IS. alá. Külön bejáratú összkomfortos bútorozott szoba, esetleg két korrekt férfi részére kiadó, a város központjában. Cím a Ceglédii Nyomdában. Különórán táncolni gyorsan és jól megtanítja Tetz Hédi dr. Mák Lászlómé. Cegléd, Rákóczi út 11. szám. Tacskó kölykök eladók. Megtekinthetők vasárnap délelőtt. Cegléd Mailomtószél 16. szám. I A