Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-09 / 107. szám

1970. MÁJUS 9., SZOMBAT ‘"kJCMop A béke első napja Győztesek között Huszonöt évvel ezelőtt Európában elhallgattak a fegyve­rek. Időben, térben, szenvedésben hosszú volt az út a Wester- plattétól a berlini Reichstagig, a Lengyelország elleni náci orv- támadástól Leningrádon, a Don-kanyaron, Lidicén és Covent- ryn, Oradouron és Mauthausenen, holttestek tízmillióin át a fasizmus feletti győzelem napjáig. Erre a napra emlékeznek ma az egész világon. Erre a nap­ra emlékezik az az öt ember is, akit megkérdeztünk: beszéljen a béke első napjáról... S. Hegedűs László or­szággyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Pest me- : gyei titkára: — Négyévi katonáskodás és másfél évi frontszolgálat után, 1944 májusában tértem vissza szülővárosomba, Nagykőrösre. Szeptemberben SAS-behívót kaptam, s hozzá egy bizalmas értesítést, hogy Mátyás ezre­des, körzeti katonai parancs­nok illegális kapcsolataim miatt letartóztatásomat terve­zi. Elvbarátaim segítségével magam is „illegalitásba vonul­tam”: Budapestre. Itt Somogyi Miklósnak, az illegális kom­munista párt katonai vezetőjé­nek segítségével bekerültem egy fegyveres ellenállócsoport­ba. „Kulcsember” lettem, hi­szen Kőrösről egy pár lóval, platós kocsival jöttem el, s ez a kocsi nagyszerű szolgálatot tett a csoportnak, valahány­szor fegyvert, lőszert, kézigrá­nátot kellett szállítani... — A felszabadulást Somogyi Miklós testvére, Imre, zuglói lakásán éltem át Már másnap munkához láttunk; birtokba vettük a Drexler-palotát — amely ma az Állami Balett In­tézet otthona —, és Veres Pé­ter vezetésével megalakítottuk a Nemzeti Parasztpártot. Én a Duna—Tisza közén szerveztem a pártot. Saját „kocsimmal”, katonai autóstoppal, vonattal, gyalog jártam a vidéket. — A győzelem, a német ka­pituláció híre valahol Bács megyében ért. Már nem em­lékszem, melyik faluban tar­tózkodtam éppen, de annál in­kább emlékszem a szovjet ka­tonák túláradó örömére, ami­vel az utolsó töltényüket ki­lőtték a győzelem hírére. Em­lékszem savanyú arcokra is, azokéra, akik az utolsó pilla­natig várták a német csoda- fegyvereket. És emlékszem a parasztok józan nyugalmára, amivel szántottak-vetettek életükben először: a maguk földjén.,. ; Risnyovszky Józsefné, a nőtanács budai járási tit- S kára: — A mi falunkba, a felvidé­ki Födémesre, 1942-ben kezdte hordani a postás a katonai be­hívókat. Elvitték a férjemet is, ottmaradtam egyéves kis­lányommal. Nem is tudom, mi­ből éltünk? Hiszen a havi öt­pengős hadisegély az éhenha- láshoz is kevés volt. Azt tu­dom, hogy baromfit tartottam, s az utolsó tojást is eladtam a szápktól, hogy a gyereknek te­jet, kenyeret vehessek. — Negyvenháromban a fér­jem lába elfagyott, leszerelték. Azt hittem, nekünk véget ért a háború. Tévedtem: negyven­öt márciusában, amikor a Pestről elmenekült nyilasok a mi falunkban ütöttek tanyát, már a fagyott láb sem jelen­tett kibúvót a SAS-behívó alól. A közelünkben dörögtek már a szovjet ágyúk, vártuk a fel- szabadulást. A férjem néhány barátjával megszökött, a Csal­lóközben bújkált. Azt sem tud­tam, él-e, hal-e? A falu már­cius utóján, nagyszombat nap­ján felszabadult. Az igazi harc azonban most kezdődött. A né­metek lőtték, bombázták Fö­démest, mindennaposak lettek a légicsaták. Az éhezés, a fér­jem miatti aggodalom s a fé­lelem úrrá lett rajtam: a há­zunkban lakó szovjet tisztek vigasztaltak, nyugtattak, etet­tek. Igazán csak akkor nyu­godtam meg, amikor április elején hazajött a férjem. Má­. jus elsején már együtt vonul­tunk a galántai ünnepi menet­ben. Május 9-én a szovjet elv­társak nagyszerű hírrel jöttek meg a parancsnokságról: „Ger- mánija kaput, vojna konyec” — ezt kiabálták. A kislányom velük ujjongott, én sírtam a boldogságtól. Másnap néhány régi kommunista megalakítot­ta; a pártot, amelynek a fér­1 jem lett az első községi elnö­ke... Igor Szergejevics Bojá- nov őrnagy, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg páncélos őrnagya: — Én egy nappal később ér­tesültem a győzelemről, mint a világ. Május 10-én tértem vissza a túlvilágról... Furcsán hangzik, misztikusan, ugye? Pedig igaz ... Tudja, hol van Eberswalde? Kis városka, Ber­lintől északra, az NDK-ban. Nekem Moszkva után a leg­kedvesebb hely a világon ... — Április 24-én sebesültem meg valahol az Odera partján. Egy páncéltörő ágyú telibeta­lálta a harckocsinkat, a többi­re nem emlékszem. Két hét ki­esett az életemből... Azon a május 10-i reggelen négy arc hajolt fölém az eberswaldi tá­bori kórházban: orvosok, ápo­lónők aggódó arca. Amikor ki­nyitottam a szemem, valaki azt mondta: „Jó reggelt, Bojánov alhadnagy, erőt, egészséget a béke második napján..Két nagyszerű hírt tudtam meg eb­ből a köszöntésből: az első, hogy győztünk és béke van, a második, hogy alhadnagy let­tem. Azóta újabb és nagyobb csillagok kerültek a váll-la- pomra, de azt a sebtiben fel- varrott alhadnagyi csillagot máig is itt őrzöm zubbonyom zsebében... Kiss Károly, az Aszódi Községi Pártbizottság tit­kára: — Sebesülten, súlyos boka­lövéssel kerültem haza a frontról 1943-ban Galgamá- csára. Egy évig feküdtem kü­lönböző-kórházakban, míg új­ra dolgozni kezdhettem apám mellett a bognárműhelyben... 1944 december elején — úgy emlékszem, 8-án — szülőfa­lum felszabadult. A házunkba szovjet tiszteket szállásoltak, s esténként az ő sós szalonná­jukkal, katonakenyerükkel fa­latoztuk a hordóskáposztát... — Április 8-ig Galgamácsán semmiféle párt nem alakult. Azon a napon néhányunkat magához hívatott a szovjet ka­tonai parancsnok. „Meg kell alakítani a demokratikus pár­tokat — mondta —, az MKP-t, az SZDP-t és a Nemzeti Pa­rasztpártot. Én az SZDP szer­vező titkára lettem, majd — a tagrevízió idején — a községi titkára. Az is maradtam egé­szen az egyesülési taggyűlésig, amikor beválasztottak az MDP községi vezetőségébe. — Negyvenöt elején egy szovjet őrnagy került a há­zunkba, úgy emlékszem, szá­zadparancsnok volt. Nagyon összebarátkoztunk, még oro­szul is megtanultam tőle úgy- ahogy. Május 9-én reggel egy katonája izgatottan mondott valamit a majornak, amitől ez a komoly, gondterhelt ember kis híján táncra perdült. Pil­lanatok alatt díszbe vágta ma­gát, kitűzte az összes kitünte­téseit, s amikor benyitottam hozzá a szobában, a tükör előtt a karddal való tisztelgést gya­korolta. Amint észrevett, a nyakamba borult, és azt mond­ta: „Vojna kaput, Gitler ka­put, russzkij szoldát pasli da- mojS” Aztán apámat s a hú­gomat hívatta, s színig töltöt­te vodkával a vizespoharakat: koccintott velünk a győzelem­re, a békére, arra, hogy élünk s hogy mehetnek haza. Sok mindent elfelejtettem már az orosz nyelvből, de azt a né­hány szót, amit kardjával a fülem mellett hadonászva kia­bált a tükör előtt, nem feles­tem el — soha. Pecze Ferenc, a túrái ABC áruház igazgatója: — Néhány hónapja nyitot­tam meg Túrán a vegyeskeres­kedésemet 1943-ban, amikor — harmadszor is — behívtak ka­tonának. Egyenest a frontra vittek, Ukrajnába. Kolomeáig jutottunk, és Husztig futottunk visszafelé. Lövegvezető voltam a tüzéreknél, s egy napon el­romlott a lövegűnk. Többed- magammal Prága alá, Pardu- bicéba vezényeltek, máig sem tudom, milyen szándékkal. Egy vendéglőben kaptunk szállást, egyik szobában mi, a másik­ban német katonák... — Negyvenöt márciusát ír­tuk, s egy napon csehszlovák csendőrök puhatolóztak ná­lunk: mit tennénk, ha ők szem­befordulnának a németekkel? Megnyugtattuk őket: semmit. Elegünk van a háborúból... — Május 9-én két hírforrás­ból értesültünk a háború befe­jezéséről: a csehszlovák csend­őröktől, akik boldogan ünne­pelték arany Prága felszaba­dulását — és a németektől, akik rezignáltan közölték: egyelőre mindennek vége, me­hetünk haza. Ök nyugatnak, mi keletnek elindultunk. Volt egy viharvert Ford kocsink, ar­ra kapaszkodtunk fel baj tár­saimmal. Voltak, akik speku­láltak: nyugatra kéne menni, inkább amerikai fogságba es­sünk, mint elvigyenek Szibé­riába. Mi, tüzérek, nem speku­láltunk: indulás Brnónaík, to­ronyiránt, haza..: Végül is vonattetőn hasalva, „egy kis kerülővel” jutottunk el Pestig Pozsonyon, Becsen át. Május 20-án láttam viszont a családomat: feleségemet, ki­csi fiamat. Tulajdonképpen közöttük hittem el igazán, hogy vége a rettegésnek, vége a háborúnak..2 Nyíri Éva HONVÉDELMI NAP CECLEDEN Partizáncsata, akadályverseny, kiállítás Látványos és izgalmas, jó szórakozást ígér a mai nap Cegléden több száz úttörő számára. A város melletti Kiserdő­ben délelőtt 19 órakor kez­dődnek a honvédelmi nap alkalmából rendezett esemé­nyek. Az ünnepélyes megnyi­tó után valóságos csatatérré- alakult át az erdő, amely „Egy partizáncsapat bátor ak­ciója” elnevezésű hadijáték színhelye lesz. Katonai gép­kocsikból álló karaván „fog­lyokat” szállít majd keresztül ezen a területen, s a „partizá­nok” feladata lesz kiszaba­dításuk ... Délután akadály- versennyel folytatódik a prog­ram; az MHSZ rendezésében palánk-, gerenda-, „akname­ző”-, s még sokféle akadályt kell leküzdeniük az úttörők­nek, akik lövészversenyen is részt vesznek. A polgári vé­delem ugyanitt kiállítást tart. vegyvédelmi Egy pillanattal előbb még csendes volt a táj. A merede­ken eresz!-' dő domboldalra a távoli erdőből is elhallatszott a madárfütty. Most fehér füst- felhők óriás gomolya úszik a láthatáron. Megremeg a föld. Lövések éles hangrobája pat­tan le a hegyfalról, szelídül halk morajjá a völgyben. Ár­kot szántó lánctalpak csöröm­pölnek, s a füstköd rej tekéből harckocsik csapata vágtázik elő. Üvegfalú toronyból pa­rancsszó indul rádióhullámo­kon. Megperdülnek az acél­testek. Balra aknamező. A zöld színű monstrumok előtt különleges szerkezet „akná­kat” robhant Rakéták szökell- nek a felhők alá, lobbanó fé­nyek a megtisztított út irányát jelzik. Földtölcsérekbe hup­pannak, vizesárokba kúsznak a'tankok. Előttük lángolni kezd a föld. Tovább! A piros tűznyelvéket tonnás talpak ta­possák a gyakorlótér talajá­ba.-. A tankok vezetői fiatal harckocsizok. Tizenkilenc- húsz éves fiúk. Sapkájukon vörös csillag. Történelem a térképen A laktanya egyik termében országok térképei, felirataik történelmi dátumok. 1941— 1942 Moszkva, 1942—1943 Vol­ga és Don-vidék, 1944—1943 Ukrajna, Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia. A térképeken a vörös vonalak hadak útját, egy szovjet had­osztály felszabadító harcainak állomásait jelölik. A II. világ­háború kezdetén csapataik Nyikolájev városkából indul­tak el szembeszállni az orszá­gukat, országokat letipró fa­siszta seregekkel. E hadosztály katonái a Nagy Honvédő Há­ború legkegyetlenebb csatái­ban vívtak élethalálharcot. S győzelmeik térképén Moszkva, Sztálingrád, Kurszk, Kijev mellett magyar városok nevei is sorakoznak. Szeged, Cegléd, Székesfehérvár, Budapest.. 1 tulását okozta. S ebben a vi­lágégésben forrt össze az a had­sereg, amely mindvégig a leg­súlyosabb terheket vállalva, több ezer kilométeren át, fő­hadiszállásáig szorította az ellenséget, semmisített meg 607 német hadosztályt. Győ­zelmük dátuma Berlin eleste: 1945. május 9. Ma huszonöt éve. J. M. Szorókin altábornagy a jelenről is szólt: a legkor­szerűbb technikával felszerelt szovjet hadseregről, amely ma a szocialista országok baráti hadseregeivel békét védő, né­pek biztonságára vigyázó sze­repet tölt be. Frontkatonák Az alakulatnál, vendéglá­tóink között, régi frontharco­sokkal is találkozhattunk. Va­lamennyien magasrangú tisz­tek, a honvédő háború bátor emberei. Ott volt Plotnyikov tábor­nok, a Szovjetunió kétszeres hőse, bombázó repülőgépék egykori pilótája. Részt vett a moszkvai, harkovi, kijevi légi­csatákban. Harcolt fél Európa légterében, egészen az utolsó állomásig, amikor már a térdre kényszerített Berlinre tekint­hetett a gépmadárból 121 Geraszimovics alezredes a Dicsőség érdemrend három fo­Tankroham tűzön át „Nyelvfogó" felderítő Harckocsik víz alatt A kiállítási terem hősi elő­dök emlékét őrzi. Példaként a mai utódoknak — a Nyikolá­jev — Budapest nevet viselő Vörös Zászló és Szuvorov ér­demrenddel kitüntetett alaku­latok katonáinak. Itt, az ideig­lenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok egyik harcko­csizó alakulatánál emlékeztek vendéglátóink — magas rangú tisztek —, háborúra és győze­lemre. Emlékeztek a több mint ne­gyedszázados múltra, amikor Európa több országa után, a Szovjetunió határain zúdultak át a fasiszta hadseregek, ami­kor elkezdődött az emberiség történelmének legnagyobb tra­gédiája. A világháború, amely csak a Szovjetunióban több millió ember halálát, a nép- vagyon 30 százalékának pusz­kozatának birtokosa. Á csuvas származású, fekete hajú, für­gemozgású tiszt felderítőként szolgált Ukrajnától Prágáig. Hírneves specialistája volt az ún. „nyelvfogásnak”. Meg­szállt területekre gyakran me­részkedve, ellenséges kato­nákat ejtett foglyul, akiktől értékes információkat szerez­hetett csapatának... A háborús veteránok példa­képei a kiskatonáknak. A fiatalok közül Mihailov őrve­zetővel volt alkalmam megis­merkedni. ,i — Életem legnagyobb példa­képe — mondta — igen közel áll hozzám: édesapám az, aki Magyarország felszabadításáért is harcolt. A 20 éves fiú most itt, Ma­gyarországon szerezte meg a kiváló katona címet. Légzőcsövek a vizen Űjra a gyakorlótéren. Dü­börgő motorral harckocsik so­rakoznak. Előttük mesterséges tó vize tükrözi ágyúik csövét Indulás! Rögöket harap ki a földből a lánctalp. Előre len­dül, vízbe csapódik a tank szé­les acélorra. Hullámokat dob partra a víz, egyre süllyed: a súlyos test. Jön egyik a másik után: harckocsik buknak le a mélybe. A víz fölé csak a hosszú „légzőcsövek” ágoskod- nak, lent a gépeket kezelő ka­tonák mozdulataira iszapot gyúrnak a lánctalpaik... L Aztán a tó másik oldalán felbukkan az első, második és harmadik ágyúcső: kisebb vízzuhatagot rázva le maguk­ról, partra kapaszkodnak a harckocsik. . Felpattannak az acéltetők.’ Csillagos sapkások integetnek: minden rendben, a gyakorlat sikerült. , | ,, ^ Május 9-ét, a győzelem nap-', ját, katona nem ünnepelheti szebben. i f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom