Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
4 "“KhfCtriap 1970. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK Hajam ezüstre vált... Hajam ezüstre vált, és koronát elmúlt éveimre, mégis a fogorvos tesz csupán. Olyan sután, esetlenül és félszegen állok világot vigyázó őrhelyemen, — hogy meg kell értenem: kamasszá értem. O, pedig szeretnék hangosan kiáltani, és perbe szállni felnőtt gonoszokkal, de kinevetnek, ha szólok, a mondat közepén, mélyről magasra váltó hanggal. Hitem s kétségeim érleltek szándékaimhoz méltó gyermekké megint. Viselem hát gyermeki daccal a kínt, mikor szavamra, — felnőtt kéz legyint. Borbély Tibor Öröm és üröm a váci múzeumban Az öröm, hogy a felszabadulási ünnepségek alkalmából rendezett „Vác kulturális fejlődése” című kiállítás, s természetesen az állandó bemutató után április 12-én megnyílt a múzeum pincéjében mintegy százezer forintos költséggel berendezett kőtár, az úgynevezett lapidárium. A százados, szép boltíves pincében különböző korok építészetének maradványait láthatjuk. A Géza király térd egykori vár ásatásainál feltárt épületplasztikákat. A várat 1075- ben emelték, a tatárjárás, a harmincegy ostromot hozó törökdúlás után még többször újraépítették. Írásos utalások, bizonyítékok szerint királyok temetkezési helye volt. oda temették I. Gézát, majd Báthory Miklós reneszánsz püspö>/ Délkeleten már virrad n Krónikásokról szól ez a krónika. Kettőről, puszta véletlen, hogy két szomszédos városban laknak. Egyikük szülőföldje a város, a másik élete a gyár, ahol dolgozik. Történelemtanár az egyik, kertész- mérnök a másik és mind a kettő a múltat kutatja. A helytörténész Szikár, idős ember Pataki Ferenc. Tavaly még történelem szakfelügyelő volt Cegléden. Negyven esztendeje adták kezébe a nagykőrösi tanítóképzőben a képesítőt. Akkor mindjárt Makádra került, az elemi iskolába, húsz kerek tanévet töltött ott. Aztán Rác- kévére helyezték, ahol öt évig tanított, ezalatt megvetette a múzeum alapjait és megszerezte a magyar—történelem szakos tanári oklevelet. Azzal jött haza 1954-ben Ceglédre és tanított, míg múlt esztendőben nyugdíjba nem vonult. De csak a katedrának mondott búcsút, a történelemnek nem. — Szerelmese vagyok a történelemnek. A nagyapóm, egyszerű ceglédi parasztember oltotta belém ezt a szenvedélyt. Annyi mindent mondott el a régi időkről, két szabadságharcunkról, Rákócziról meg Kos- suthról. Vérembe oltotta a szabadság és a történelem szeretettét. Fiatal makádi tanító karában a község nagy szülöttje, Thúry József akadémikus, Vámbéry Ármin, a nagy orientalista tanítványa és utóda életéről gyűjtött adatokat, foglalt írásba és jelentetett meg. Helybéli öregekkel beszélgetve, levéltárakat bújva kutatgatta a falu és a Csepel-sziget múltját. Aztán ugyanott, a sziget déli csücskében találkozott szemtől szembe a történelemmel, amikor annak vihara 44- ben átdübörgőit felette. Személyes élményeit, sok-sok szemtanú emlékezéseit és a haditörténeti forrásmunkákat földolgozva, „Vihar a sziget körül” címen megírta Csepel-szi- gert felszabadulásának történetét Mutatja éremgyűjteményét. Pénzérmék és kitüntetések mellett három különböző színű üvegbárca Rákóczi Ferenc Júlia nővére férjének, Asper- mont grófnak monogramjával. Ilyenekkel számolták el a jobbágyak és zsellérek robotját Nyársapótin, mely Rákóczi Júlia birtoka volt. Mutatja babk- jegygyűjleményét. — Ennyiféle hobbym van — mondja —, de a legnagyobb az országjárás. Felkerestem minden történelmi nevezetességű helyet. Másképp tanít az ember például a mohácsi vészről, ha járt azon a végzetes csatatéren. S ha a jobbágyságiról esik szó, felmutatja ezeket az üvegbárcákat. A történelmen belül leginkább a hadtörténet érdekli. Megírta az 1919-beli ceglédi vörös munkászászlóaljét és később „Front a város körül”, a Cegléd és környékéért vívott harcokét, a felszabadulást. — Most pedig újabb hiteles adatok alapján ugyanerről írtam meg „Délkeleten már virrad” címen azt a pályamunkát, melyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsa fel- szabadulási pályázatára nyújtottam be. Pályamunkáját a második díjjal jutalmazták. A gazdaságtörténet a legelhanyagoltabb műfaj volt egykor és különösen az a része, amely egy-egy iparág vagy üzem történetét dolgozta fel. Legfeljebb néhány nagyvállalat Íratta meg erősen rek- lámízűen a sajátját. Mostanában ugyan az ilyen irányú történeti írások már komolyak és sűrűbben jelennek meg, de még mindig elég ritkán. A Konzervipari Kutató Intézet csak néhány hete szólította fel az ország konzervgyárait, küldjék el a múltjukra vonatkozó adatokat, mert az iparág történetét készülnek feldolgozni. Talán a Nagykőrösi Konzervgyár az egyetlen, amely nemcsak adatokat, hanem kész krónikát küldhet be. Termeltetési főosztályának vezetője, dr. Konrád Zoltán ugyanis megírta a gyár történetét, fejlődésének útját időrendi sorrendben. Az üzemkrónikás A konzervgyár krónikása húsz esztendeje fejezte be tanulmányait az Agrártudományi Egyetem kertészeti fakultásán és doktorátust is ott szerzett. Az egyetemről egyenesen Nagykőrösre került, a konzervgyárba. Feladata a nyersanyag biztosítása. Termelési szerződéseket köt, gondoskodik vetőmagról, növényvédő szerekről, szakmai tanácsadásról. Kertész is, kon- zerves is és szereti a gyárat, meg a várost, ahol él. — Alighogy idekerültem, kíváncsi lettem, mióta foglalkoznak kertészkedéssel a nagykőrösiek, mióta termelik híres áttelelő fejessalátájukat, mióta uborkájukat, meg a körösi meggyet. Felkutatott minden, a nagykőrösi kertészkedésről írott, vagy kinyomtatott adatot, s amikor a Tudományos Akadémia agrártörténeti tárgyú pályázatot hirdetett 54-ben, megírta Nagykőrös és vidéke gyümölcs- és zöldségtermelésének történetét. Pályaművét megjutalmazták. Lehet, hogy ez a siker ösztönözte további történeti kutatásokra a fiatal kertészmérnököt. Most már a gyár múltja érdekelte attól kezdve, hogy 1896-ban Gschwindt és társa bor- és gyümölcsszeszfőzdét alapított Nagykőrösön, mert ez a szeszfőzde később konzerv- teleppel, a mai gyár ősével bővült 1924-ben. A kis konzervüzem fokról fokra fejlődött, 1948-ban, amikor államosították, már 600 vagon volt a teljesítőképessége. Idén 9400 vagon konzerv készítése a gyár terve. Ami a két számadat között van és az a sok minden, ami közben történt, az a történelem. Ezt írta meg dr. Konrád, és írását beküldte a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felszabadulási pályázatára. Harmadik díjat kapott érte. Az országos pályázaton nyolc Pest megyei szerző vett részt. Patakin és Konrádon kívül még három másik pályázó műve részesült elismerésben. Szabó Lajos tanár Szód község történetét dolgozta fel, Német Ferenc általános iskolai igazgató pedig „Zebegény 25 éve” címen községe történetét a felszabadulástól napjainkig. Mindketten olyan jó munkát végeztek, hogy harmadik díjat érdemeltek ki. S jutalomban részesült a , .Solymár vízellátása” című munka szerzője, Seres István solymári vb-titkár. Kortörténeti szempontból különösen érdekes és értékes a munkája: megírja, hogyan épült egy község vízvezetéke abban az időben, amikor a magyar falvak ivóvízellátása tulajdon' képpen megkezdődött. Ebből a szempontból talán egyedülálló, de mindenesetre ritka forrás' mű Seres István munkája. A díjakat a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában tegnap adták át. Tehát öt Pest megyei helytörténész és krónikás szerzett ba bért a pályázaton magának és a megyének. Szokoly Endre köt is. A váci, Géza király téri ásatásokat már a század elején elkezdték amatőr régészek s azokat pár éve fejezték be a helyi múzeum munkatársad. Az egykori vár helyén most gimnázium áll, kertjében egy falmaradvány utal a régi épületre ... Találunk még rómaikon katonai síremlékeket az új kőtárban, meg római téglát, katonai bélyegzővel — az egyes csapat- testeknek külön cserépüzemük, téglaégetőjük volt, s a katonai bélyegzőt azért nyomták minden egyes téglára, cserépre, nehogy összeté- vesztődjók az állami-katonai, valamint a magántulajdon... Végül pedig, s legnagyobb számban, láthatunk itt barokk köveket, kapumaradványokat, faragásokat a belváros területéről — elhamarkodott módon tévesen, vagy városrendezési szempontokból szükségszerűen lebontott műemléképületek maradványait. A lapidárium, s a múzeum kertjében a tervek szerint a nyáron rendezett zeneiskolai kamarahangversenyek bizonyára növelik az intézmény népszerűségét, kul- túrcentrum-jellegét. Az üröm röviden csak any- nyi, hogy Vác városa jó néhány megyei városunkkal, nagyközséggel, sőt faluval ellentétben — még egy fillért sem költött saját múzeumára. Mert nézzük csak: maga az intézmény az alapító, azt 1895-től 1941-ig, haláláig vezető Tragor Ignác pénzéből létesült. — Tragor összes, nem jelentéktelen vagyonát erre költötte. A múzeum 1950-től a Művelődésügyi Minisztériumhoz, 1962-től a Pest megyei Múzeumi Igazgatósághoz tartozik: anyagilag is patronálni nem a város dolga, legfeljebb önként vállalt szép feladata — lehetne. Régóta terveznék ide egy emeletráépítést, amely mintegy hárommilliós beruházást jelentene. Nagy ösz- szeg — de az idő sürget, mert ennél sokkal nagyobb érték hever és fogy, oszlik a padláson, pincében. Talán ez az előbb-utőbb szükségszerűen bekövetkező építkezés magát a várost is megiihleti a támogatásra... P. A. A lányok, fiatalasszonyok mozgalmi tevékenységéről, közéleti aktivitásáról gyűjtöttem anyagot nemrégiben Vácott. Már gyűjtő körutam első állomásán, a Bélésszövőgyárban felmerült, hogy a fiatal- asszonyokra nemigen lehet számítani az ifjúsági mozgalomban. Lány korukban még eljárnak a taggyűlésekre, részt vesznek az alapszervezetek által meghirdetett vasgyűjtési, fásítási munkákban, patro- názs- vagy egyéb társadalmi akciókban, bekapcsolódnak a politikai oktatásba, aztán férj- hezmenés — de legkésőbb gyerekszülés — után „lemorzsolódnak” az ifjúsági szervezetből. A városi KISZ-bizottság vezetőivel folytatott beszélgetés konkrét adatokat is szolgáltatott a témához. Kiderült, hogy a 39 tagú városi bizottságban tíz leány és mindössze egyetlen fiatalasszony van. A végrehajtó bizottságban nyolc férfi mellett három leány dolgozik, fiatalasszony egy sem. Az a probléma a lányokkal — magyarázták —, hogy mire valamelyikük bedolgozza magát a mozgalomba, megszerzi a szükséges politikai ismereteket, tapasztalatokat gyűjt és vezetővé nőhetne ki magát, akkorra férjhez megy, és a családi problémák gátat szabnak mozgalmi aktivitásának. A férfiakat. még ha házasok is, köny- nyebb elküldeni bennlakásos vezetőképző iskolára, s általában aktívabbak, hiszen több a szabad idejük. Ezért olyan a magasabb KISZ-bizottságok összetétele — amilyen. Sok problémát okoz — hallottam egy másik váci gyárban — a gyermekgondozási szabadságon levő kismamák ügye: elmaradnak a tagdíjfizetéssel. aztán visszamenőleg nem akarják rendezni, s így kimaradnak az ifjúsági szervezetből. Gyakran szubjektív okai vannak a fiatalasszonyok „lemorzsolódásának”: társadalmi előítéletek, maradi gondolkodás. Vagy a férj tiltja el a fiatalasszonyt a KISZ-től — „Majd adok én neked fiúk közé mászkálni!”, vagy maga az ifjú asszonyka érzi úgy, hogy ő már .kiöregedett” a KISZ- ből. Arról szinte sehol sem esett szó, hogy — tisztelet a kivételt képező ifjú férjeknek — a legtöbb családban a háztartás- vezetés, a gyermeknevelés minden gondja szinte kizárólag a fiatalasszony, a kismama vállát nyomja... A Budai Járási Pártbizottság egyik vezetőjével folytatott beszélgetés alkalmával szóba került, hogy a termelőszövetkezeti pártszervezetek túlzottan magas követelményeket szabnak a tsz-asszo- nyokkal szemben a társadalmi munka terén, s mivel ők e követelményeknek nem tudnak megfelelni, ezért olyan kevés a párttag a tsz-asszonyok között. A budai járás kommunista vezetői már felismerték ennek hátrányát. Jó lenne, ha példájukat követnék az ifjúsági mozgalom vezetői is. Elmarad a KISZ-tagdíjjal a gyermekgondozási szabadságon levő kismama? Tessék meglátogatni, néhány szál virággal, jó szóval, mint a Híradástechnikai Anyagok Gyárának KISZ-istái teszik! Ott ugyanis egy ideje ez a gyakorlat, s az eredmény nem marad el: a kismamák fél évre előre is kifizetik a tagdíjat egy-egy ilyen látogatás alkalmával. A fiatal férj féltékenységből nem engedi a KISZ-be a feleségét? Hívják meg a férjet Is közös kirándulásokra, társadalmi akciókra, bizonyára lesz, aki nem fogja visszautasítani. A probléma, persze, nemcsak abból áll, hogy mit szól a férj, hogy „kiöregedett” a huszonkét éves fiatalasszony; vannak itt objektív gondok is. Ott van például azoknak a kismamáknak a helyzete, akik a hároméves gyermekgondozási szabadság alatt szakmailag-poli- tikailag elmaradnak társaiktól. Politikailag elmaradnak azért, mert a pici gondozása mellett még újságolvasásra, tv-nézés- re is alig jut idejük, nemhogy szervezeti életre, politikai oktatásra. Szakmailag is elmaradnak, hiszen három év alatt új gépek kerülnek a gyárba, a régiek technológiája fejlődik, változik a profil, a gyártási ciklus, s ők sok hátránnyal küzdenek, amikor újra munkába állnak. Ezeken a nehézségeken fokozott törődéssel kellene segíteniük a szakszervezeti bizottságoknak, az üzemi nőbizottságoknak. A társadalmi szervezetek gondoskodásának ez a formája egyben lehetőséget teremtene ahhoz is, hogy a KISZ-ből valóban kiöregedett, 26 éven felüli asz- szonyok megtalálják az utat a szakszervezeti vagy nőmozgalomhoz. Hiszen nem minden KISZ-is- tából lesz párttag, viszont mindenkire szükségünk van, mindenkiért kár, aki az ifjúsági szervezetben szerzett mozgalmi tapasztalatait, közösségi élményeit, politikai ismereteit később nem kamatoztatja. ny. é. GORKIJ: LENINRŐL 16. Emlékszem, milyen jókedvűen és hosszan nevetett, amikor Martovnak ezt a mondását olvasta valahol: „Oroszérszágban csak két kommunista van: Lenin és Kollontaj.” S amikor jól kinevette magát, felsóhajtott: — Ez aztán az okos fickó! Eh ... Tisztelettel és csodálattal mondta, amikor dolgozószobájából kikísérte az egyik „gazdasági vezetőt”. — Régen ismeri? Bármelyik európai országban miniszterelnök lehetne. És kezét dörzsölve, nevetve tette hozzá: — Európa szegényebb tehetséges emberekben, mint miniszterekben. Meghívtam, hogy látogasson él a Tüzérségi Főparancsnokságra, és tekintse meg ott egy bolsevik, egy volt tüzér találmányát: olyan • szerkezetről volt szó, amely pontosabbá teszi a légvédelmi tüzelést. — Ugyan, mit értek én ehhez? — kérdezte, de eljött. A homályos szobában, az asztal körül, amelyen a szerkezet állt, hét komor tábornok gyűlt össze, csupa nagy bajuszú, ősz öregember, tudósok — köztük Lenin szerény civil alakja szinte elveszett, észrevétlenné vált. A feltaláló magyarázni kezdte a készülék szerkezetét. Lenin két-három percig hallgatta, majd helyeslőén mondta: — Hm-hm! — És máris olyan folyékonyan kérdezgette a feltalálót, mintha politikai kérdésekből vizsgáztatná : — Hogy tudta elérni azt, hogy az a célpontot meghatározó gépezet egyszerre két munkát végezzen? Nem lehetne-e az ágyúcsövek beállítását önműködően összekötni a gépezet jelzéseivel? Érdeklődött még a belőtt terület nagyságáról és más egyébről, a feltaláló és a tábornokok buzgón elmagyarázták neki, másnap pedig a feltaláló ezt mesélte nekem: — Közöltem tábornokaimmal, hogy ön meg fog látogatni egy elvtárssal, de nem mondtam meg, hogy ki ez az elvtárs. Nem ismerték fel Lenint, bizonyára el sem tudták képzelni, hogy csinnadrata, parádé, őrség nélkül jelenjék meg. Megkérdezték: műszaki ember, professzor? Hogy Lenin: Szörnyen elcsodálkoztak: hogy lehet ez? Hihetetlen! és — már engedje meg! — honnan ismeri ő a mi furfangjainkat? Olyanokat kérdezett, mint egy technikailag képzett ember! Ez ámítás! Azt hiszem, el sem hitték, hogy valóban Lenin járt náluk ... Lenin pedig, amikor együtt távoztunk a Tüzérségi Főparancsnokságról, izgatottan nevetgélt, és ezt mondta a feltalálóról: — Lám, hát ennyire tévedhet az ember valakinek a megítélésében! Tudtam. hogy régi, becsületes elvtárs, de olyannak ismertem, aki nem találja fel a puskaport. És ime, kiderült, hogy képes rá. Remek ember! És azok a generálisok, hogy rámíörmedtek, amikor kétségbe vontam a szerkezet gyakorlati értékét! Pedig szándékosan tettem, látni akartam, hogy ők mennyire becsülik ezt a szellemes holmit. Sokáig nevetett, majd megkérdezte: — Mondja csak, ennek az I-nek van más találmánya is? Miről van szó? Fontos, hogy semmi egyébbel ne foglalkozzék. Hej, ha mindezeknek a műszakiaknak ideális munkafeltételeket biztosíthatnánk! Huszonöt év múlva Oroszország lenne a világ első országa! Igen, gyakran hallottam, hogyan dicsérte az elvtársakat. Még azokról is, akik — mint hallottam — nem dicsekedhettek személyes rokonszenvével, Lenin úgy tudott beszélni, hogy elismerte munkaképességeiket. Nagyon csodálkoztam, milyen nagyra becsülte Trockij szervezőképességét. Vlagyimir Iljics észrevette csodálkozásomat. — Igen, tudom, hazudnak valamit a kettőnk viszonyáról. De ami igaz, az igaz, ami pedig nincs, az nincs, ezt én is tudom. Ugye, hogy meg tudta szervezni a katonai szakértőket! Egy ideig hallgatott, majd halkabban, szárazon hozzáfűzte: — És mégsem a mi emberünk! Velünk tart, de nem a mi emberünk. Becsvágyó. És van benne valami... valami rossz, Lassalleból... E szavakat, hogy „velünk tart, de nem a mi emberünk”, két ízben hallottam tőle, másodszor ugyancsak egy nagy emberrel kapcsolatban, aki nem sokkal Vlagyimir Iljics után halt meg. Lenin nyilvánvalóan nagyon jól ismerte az embereket. Egyszer, a dolgozószobájába belépve, egy emberbe botlottam, aki hátrálva igyekezett az ajtóhoz, nagyokat hajlongott Lenin felé, ó pedig rá sem hederített, hanem írt. — Ismeri? — kérdezte azután, az ajtó felé mutatva, s én megmondtam, hogy kétszer is ehhez az emberhez, fordultam a világirodalom dolgában^ — No és? — Mit tagadjam: faragatlan, durva ember. — Hm ... hm ... Afféle talpnyaló. És bizonyára csirkefogó. Egyébként most láttam első ízben, lehet, hogy tévedek. Nem, nem tévedett: az az ember néhány hónappal később teljes mértékben igazolta Lenin adta jellemzést. (Folytatjuk.) Fiatalasszonyok - kívül a közéleten
