Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

1970. MÁJUS 31., VASÁRNAP

rtSi ^/J m

MEGYEI WI/Z.

Szükség törvényt kíván

rfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSS'^ \ ^ PARD1 ANNA:

lényes, hanyag eleganciával, számolatlanul kell zsebre vágni. Valamikor a leánykéréshez kellett annyi lelkierő, mint most a borravaló-forgalom lebonyolításához. Mire jó ez? Engem mindig megviselnek ezek a kínos jelenetek. Van úgy, hogy napokig készülök a ceremóniára. Legutóbb például így szóltam a pedikűrösömhöz, a borra vaó várományosához: „Aranyos Lujzika, mindazért, amit értem tett, hálából egy pasaréti villát szántam magának, mivel azonban az nekem nincs, kérem, fogadja el ezt a húszast.” Föltalálva a legalkalmasabb lélektani pillanatot, amikor éppen senki sem néz oda, végre átcsempésztem a borravalót az illetékes kézbe, de ezzel még távolról setm estem túl a belső gyötrődésen: vajon elégedett-e, ide merhetem-e tolni a képemet a jövőben is. nem jártam Volna-e jobban, ha előre átadom a borravalót és így tovább. Tessék elhinni, már csak a kínoktól való szabadulás miatt is jogszabályokba kellene foglalni a borravaló-forgalmat, eltörölve a kötelező tapintatot és szemérmeskedést.

Azt i$ meg kellene határozni: ki, kinek tartozik borravalót adni. Szerintem mindenki, midenkinek, aki foglalkozásánál fogva maga is kap borravalót. Ez volna egy egészséges, igazságos körforgás: ami borravalót kapok, azt továbbadom. Akik pedig foglalkozásuk jellegénél fogva soha, semmiképp sem kaphatnak borravalót, igazolják ezt hitelt érdemlően egy, borravalóra jogosultakból álló bizottság előtt (hogy aztán semmiféle liberalizmus meg körmön- fontság gyanúja se essen rájuk), kapjanak erről egy pecsétes igazolást, amit borravaló helyett mutassanak fel a kellő pillanatban. (Ha aztán valahol, ennek ellenére előnyben részesítenék a borravaló adására kötelezetteket, némi borravalóval ezt is át lehetne hidalni.)

A jogászoknak kellene válaszolniuk arra a kérdésre, hogy szocialista bérezési kate- gória-e a borravaló? Ha ugyanis az, akikor a borraval' nagyságát a nekem tett szolgálatok színvonala, a részemre elvégzett munka minősége szerint kellene megszabnom. Ha például tökéletesen elégedetlen lennék, törvényesen megtagadnám a borravalót. amit ma dehogyis merészelnék. Persze a jogszabály-; alkotók gondoljanak arra is, j hogy a borravalóra jogosultaki közül egyeseknek még hiá-i nyos a szocialista öntudata,! ezért nem tudnának azono-; sülni a premizálási' elvvel.: Ezeket ugyancsak pecsétes | írással kellene ellátni, amely- j lyel viszonylagos elmaradott-! ságukat hitelt érdemlően iga-i zolnák, s ha ezt felmutatnák,: minden körülmények között i igényt tarthatnának a borra-: valóra.

t, !

*

Kétségtelen, hogy a borra- ]

való-forgalomban a jogi sza-i bályozás hiánya egy nemtelen: versenyt is eredményezett.: Ezért rögzíteni kellene a bor-: ra valótarifát a különböző: szakmai ágazatokban. Ma- ! napság megesik, hogy az em-| bér egy szép borravalót ad az ; arra jogosult személynek, ab-: ban a hitben ringatja magát,! hogy rendesen szolgálják ki,! csakhogy jön egy licitáló hié-; na, abnormálisán nagy borra-; valót dug oda a szolgáltató-! nak, mire csakis ő lesz körül-] ugrálva. Arra is megoldást] kellene találni, amire az élet,« a gyakorlat már régóta figyel-; meztet: a borravalóra jogosul-] tak sokasága csak bezsebeli a! borravalót, de ugyanolyan po-; csék munkát végez, mintha; mentességi igazolást mutattak! volna föl neki.

Végül feltétlenül be kellene; vezetni a borravaló könyveié-; sét és bizonylatozását. Íme,! mi történt egy ismerősömmel, j Befeküdt a kórházba, vakbél-1 műtétre. Hogy a műtét ren-; desen sikerüljön, előtte egy! borítékban ötezer forintot^ csúsztatott a sebész fehér kö-> penyének zsebébe. Amikor a?

műtét után magára eszmélt, elborzadva vette észre, hogy egy száznegyven centiméteres vágás, illetve varrat van a testén. Először azt hitte, hogy túlfizette a sebészt és ő — meg akarván szolgálni azt a szép summát —, sem a kést, sem a cérnát nem sajnálta tőle. Később kiderült, hogy a sebész nem tudta, miként került a zebébe az ötezer forint, bizonylatozás híján azt hitte, hogy smucig volt az ismerősöm, ezért lett akkora a seb ..

Horváth József

Szerelem

Kezeden semmivé hűtlenkedett már annyi kéz,

szád érinthetetlen, néma mondái a mások csókjai,

tekinteted bezáródik, mielőtt kinyílna mint a kalandok ajtónyílásai

Ebben a világban, hol oly könnyű hűtlennek lenni

tenyered közepibe ásom el életem, szíved dobogó földrengéseire építem házam,

s arcod archeológiája nékem feltárul, s minden pillanatban szembesíthetők leszünk egymással, mint két ítélet armásik igazáról.

Könyvheti dolgosat és az irodalom varázslata

Rém néznek és minden rendben van: Nagy valaki ez, vagy nagy senki!” Csupán azt nem kérdi senki sem: Gyűlölni kell-e, vagy szeretni"

biztonságát csodáltad. Gyönyörködtél Calderon barokk bonyolultságában.

És akkor ránk szólt halk, tanító hangon Gorkij: „Aki lélekben gyönge... annak kell a hazugság... aki a maga lábán áll... aki független... annak minek a hazugság? A hazugság — a rabok és az urak vallása. Az igazság — a szabad emberek istene.”

És meghökkentett, milyen egyszerű is az igazság, ahogy Móricz Zsigmond 1918-ban kimondja: „A népek nem harcolni akarnak: hanem élni. A népek nem barbárságot akarnak: hanem kultúrát. A népek nem a.zt akarják, amit a gyilkos, kardos, gázbombás katonák akarnak: hanem azt akarják, amit mi, a kultúra szerény s egyszerű munkásai csinálunk.”

És milyen szeszélyesen törtek Rád a hatások! Már férfi voltál, amikor megérezted Petőfi szavaiban a fenségesen komor pompát: „Ott essem ei én...” És éltűnődtél Babits szomorú sóhaján: „A líra meghal.”

Meghal? József Attila így tanít szerelemvallásra sorsa nehéz pillanataiban is:

„ö, mennyire szeretlek téged, Ki szóra bírtad egyaránt A szív legmélyebb üregeiben Cseleit szövő fondor magányt s a mindenséget.”

Miféle elemzés deríthetné fel, hogy mit alakított jellemeden szelíd édesanyád, a csipős szavú Mikszáth Kálmán, a mindig ünnepélyes Vörösmarty vagy az újságban éppen imént olvasott novella! Milyen indulatot ébreszt föl Benned Moldova? Miért parancsolnak vissza magukhoz Weöres valószínűtlen tökélyű sorai? Mi mellé kötelez el Illés Béla? Mitől lobog föl szivedben Illyés sok mondata? Mit kovácsoltak jellemeden, ízléseden, műveltségeden, egész embervoltodon a klasszikusok s a feledésre ítéltek! Emlékszel? Talán sosem gondoltunk erre, hisz minden pillanat kínál valami soha vissza nem térőt. És minden író is. Még az olyan egyszerű levélíró is, mint Eötvös József édesanyja, aki azt írta fiának: „Ne higyj oly gondolatban, melynek szived ellentmond.”

Mi minden jut az ember eszébe arról, hogy egy kisleány könyvheti dolgozatot ír, és kitárja benne gyanútlan értelmét a nyomtatott szónak.

II atvanhárom mű kilenc11 százezer példánya indult el hódító útjára ezen a könyvhéten, hogy százezreket bűvöljön a mai magyar Irodalom barátainak körébe. Sikeres lesz-e a nyomtatott szép szónak ez a hadjárata? Ez elsősorban nem a könyvforgalmi statisztikákból lesz kiolvasható. Inkább az olyanfajta hatás a győzelem jele, mint ahogy egy régi könyvnapra hivatkozott a minap valamelyik diákköri pajtásom. „Emlékszel? — kérdezte. — Tudod, azon a könyvnapon jelent meg Móricz Rózsa Sándora.”

Mi a hatvanhárom között azt az egyetlenegyet várjuk, amelyik megjelenésével ünneppé avatja az idei díszes rendezvénysorozatot. Az irodalom varázslatát.

Bajor Nagy Ernő

még Verne kalandjai sem csábították. Nem ismeri ifjúságunk Bornemissza Gergelyét, és nem csodálkozott még rá a szeme Fatia Negrára. De Te, Olvasó, már ismered ennek a szép kalandnak ízét.

Emlékszel? A száraz kötelességtudat olvastatta veled kisdiák korodban a megtanulandó költeményt. S egyszer csak szíven ütött egy kép:

Colon Kristóf tolla. És leírja Neked az újkor kezdetét hírül adó mondatot: „E földet először egy Rodrigó da Triana nevű tengerész pillantotta meg, bár én éjszaka tíz órakor a hajófar emelvényéről világosságot láttam.”

Talán az ilyen élmények miatt sohasem láttál a könyvben egyszerű tárgyat: a papír, a ragasztóanyag és a nyomda- festék együttesét. Az elme hatalmát tiszteltük benne mindannyian, már ismeretségünk' kezdetén is. Azt a hatalmat, mely romolhatatlan szorgalommal alkotta meg az Ezeregyéjszaka meséit, Kallima- chos himnuszait, Julien Soréi első vallomását és a sejtelmes logaritmus táblázatokat.

Emlékszel a pillanatra, amikor felfedezted lelked felett Ady szavának uralmát?

hallod: „írtam szerelemről is, de csendessen ...”

|M ilyen acéllelkü férfiakat láttál Jack London könyveiben! És milyen napragyogással világította be tudatod tájait a francia szellem vol- taire-i fényessége! Hogyan barátkoztál meg később Balassival, akinek ékes szavában virágok illatoznak. Aztán Strindberg feldúlta lelkedet. Aztán Dickens megbékítette. Aztán Carducci tévedhetetlen forma„Majd az édes álom pillangó képében Elvetődött arra tarka köntösében,

De nem mert szemére szállni még sokáig, Szinte a pirosló hajnal hasadtáig.

Mert félt a szúnyogtól, félt a szúrós nádtól Jobban a nádasnak csörtető vadától,

Félt az üldözőknek távoli zajától,

De legisleg jobban Toldi nagy bajától.”

$

§ Emlékszel? Egy másik ^ könyvből Széchenyi nézett § vissza Rád, és te kigyúltan ol- § vastad: „Csak a gyenge szere- ^ ti önmagát, az erős egész nem- & zeteket hordoz szívében.” í Azután az irodalom kitárta S értelmed ablakait a világ min- ^ den tája, az emberiség minden ^ korszaka felé. Láttad hadi sát- ^ rában, lobogó mécsvilág mel- ^ lett a Római Birodalom csá- ^ szárát, Marcus Aureliust, ^ amint csaták után, küzdelmek ^ előtt tartotta legfontosabb kö- 8 telességének, hogy üzenjen SNeked: „Lehet valaki járta- § sabb a birkózásban, mint Te, ^ de neve legyen társas létre ^termettebb, szerényebb, az élet ^esetlegességeivel szemben fel- ^ készültebb, embertársainak té- ^ védéseivel szemben elnézőbb.” ^ A XV. században perceg egy toll, bizonyos Columbus vagy s

Miért is kérdeztük volna, hi- ; szén bódultán szerettük.

Aztán a stílus részeg ereje ragadott el. Krúdy: „Ezekben az utcákban, házakban, lelkekben még mindig bűvösen szomorúak az őszi esték, betegség nyög a szalmazsákon, szegénység eregeti ki füstjeit a düledező kéményekből... éjszakánként a gond ebei vonítanák a holdvilág fel- ...”

Aztán az ércszavú Zrínyi szemérmes, kurta vallomását ■

! Dolgozatot ír egy iskolás ! u lányka. Botladozó, bizony- : tálán betűkkel veti papírra: : „És most jön a könyvhét, és én : sok könyvet kapok, és mindet ] hamar elolvasom. Semmit sem ] szeretek úgy, mint olvasni.”

I Betűzöm ezt a félszeg vallo- : mást. Ez a gyermek még nem ] is tudja pontosan, milyen sze- ] relembe bonyolódott. Hiszen

KIRÁLYHEGYI PÁL:

NŐI LÉLEK

\ A címben nincs tévedés, a ^ szobán forgó ügyben a szükség § a törvényt már megbontotta. 5 A borravaló olyan tényező, $ amely az ország pénzügyi vór- $ keringését és az életszínvona- 5 lat egyaránt érinti és hogy er- ! re nézve hivatalos adatok nem ! ismeretesek, azt a Központi ] Statisztikai Hivatal hiányos ] kapacitásának tulajdonítom, j Hajdanán, úgy tíz évvel ez- j előtt a borravaló elleni lázadás ! még mindennapos téma volt a ! sajtóban, a közéletben. Aztán ! megszoktuk ezt is, mint kis- ] gyerek a verést; józan ember : ma már nem emel szót a 'bor- j ravaló ellen, sőt, az igények j gyors növekedését követve, a j borravaló összegét emeli.

] Természetesen jómagam ! sem a borravaló ellen prüsz- ! kölök (az emberi élet túlságo- : san rövid ahhoz, hogy feles- ! legesen vesztegessük el az ! időnket). Nem is az a rossz,

] hogy borravalót kell adni. Bor- ] ravalót kapni pláne jó, ezt ál- : líthatom, noha csak egyszer ! kaptam életemben, amikor egy

• riport kedvéért beöltöztem ! taxisofőrnek egy farsangi éj- ! szakára; a kapott borravaló ] jelentékenyen túlszárnyalta új- ] ságírói fizetésem aznapra jutó

• hányadát. Csupán az nincs ! rendjén, hogy a társadalom ! anyagi tevékenységének ebben ! a jelentős szektorában merő : spontaneitás uralkodik. Ha a ] borravaló egyfelől jog, másfe- ! lől kötelesség, véleményem > szerint okvetlenül szükség van j a törvényes szabályozásra. Jo- ! gászkodásról lévén szó, civil ! vagyok a pályán, mégis felvá- ! zolnám itt egy laikus elképze- ; léseit.

t

! Mindenekelőtt arra hivatko- ! zom, hogy jogi szabályozás hi- : ján a borravaló átnyújtását és ! elfogadását egy igen kellemet - i len álszemérem érzete lengi j körül. A borravalót rendszerint i dugva, lesütött szemmel, za- I vartan makogva és nyögdé- í cselve kell átadni, viszont föAZ ÍRÁS HA TA L MA

Chenlmsfordban (Anglia)

egy furfangos vendéglős — miután a vendégek mindig panaszkodtak, hogy kemény a sült hús — egyik nap kis táblát helyezett el a falon, amely a helyiség látogatóinak félreérthetetlenül tudomására hozta: „Specialitásom: sült hús kemény emberek számára, akik még igazi férfiak, és nem . fogatlan aggastyánok!” Azóta a kemény sült miatt egyetlen panasz sem hangzott el...

SSSSSSSSS/SSSSSSSSS/SSS/SSSSSA

Szobrok

— „holdközelből”

A Szovjetunióban, az Uszty- Kancsatszk környéki hegyekben xenolitot találtak a geoló-; gusok. Az első látásra „holdbéli kövekre” emlékeztető drága ásvány csak ritkán fordul elő a Föld mélyében. A félig áttetsző xenolitot az jellemzi, hogy a sápadt holdfényhez hasonlóan világít. A xenolitból gyönyörű ékszereket, kis méretű képzőművészeti alkotásokat — szobrocskákat, különböző figurákat — lehet készíteni.

w/////y////////y'///////////>

Igényes

r »

nezo

A rendőrfőnök hívatja a \ nyomozót, mert az szem előli tévesztett egy bűnözőt, akii; követnie kellett volna,

— Hogyan történt?

— Bement a moziba, én\ meg már láttam azt a filmet. \

nőm neked, hogy beleszerettem a sofőrbe, vagyis Laciba, ö is szeret engem, és ezért én még ma beköltözöm egyszerű kis négyes társbérletébe. A válópert indítsd meg te, mert nem tudok nélküle élni és nem is akarok.

A férj sírt, mint egy lány, i egy egész Matild omlott ősz- : sze benne. Mindenkit érhet i sofőr, és a szerelem nem élet- : biztosítás.

Két héttel az események : után véletlenül találkoztam: Matilddal és új vőlegényével i egy egyszerű vendéglőben, i Meghívtak az asztalukhoz és i ebédelni kezdtünk.

Az asszony izgatottan leste : új szerelmének minden pil-: lantását. Szemlátomást bol- ; dog volt.,

* férfi csak velem beszélt, ] ■ hosszan mesélte sofőréi- ! ményeit, és amikor a nő bá- ! tortalanul közbeszólt, olya-! nokat, hogy „igen”, meg ] „úgy volt”, az új vőlegény rá- ] ordított:

— Nem szeretem a duettet,!

fiam. Már ezerszer megmond- ! tam, hogy ha én dumálok, ne ! szólj bele! És miért nem! eszel? Én már régen befejez- I tem, te meg csak piszkálsz! az ételben! Nem fogom po-! tyára befizetni a drága ebé- | det... ]

— Igen ... bocsáss meg, szí- : vem, ne haragudj, kicsit el-: gondolkoztam — így Ma- s tild.

Ez így ment az egész ebéd ; alatt. Persze, a férfi nem volt 5 mindig ilyen finom, alkal- j mázott erősebb kifejezéseket | is. A feketekávénál, ismert ta- > pintatommal, megkérdeztem j az asszonyt:

— Furcsa az élet. Volt férje> a csillagokat naponta lehoz- ! ta magának az égről, örökla- ! kást szerzett a földön, ami! nehezebb, a gondolatait leste,! én tudom legjobban, mennyi-! re szerette magát. Mi volt az ; mégis, ami hiányzott a há- j zasságukból?

— A gyengédség. !

Tóbiás Dénes jóképű, ma1 gas, erős, értelmes fiatalember volt. A harmincas évek kínosabb végénél tartott, foglalkozására nézve üzletvezető, de elsősorban min- denekfelett halálosan szerelmes volt feleségébe, született Krusnyák Matildba.

Ez már így ment tíz esztendeje, és a szerelem nem csökkent, hanem napról napra fokozódott.

Maga az asszony sótalan, színtelen, szagtalan, se nem kövér, se nem sovány, seszí- nű nő volt, az a típus, akinek hatszor mutatkozik be az ember, míg végre teljesen elfelejti.

Néha együtt voltunk valamelyik vendéglőben, ilyenkor Dénes elemében volt. Semmi másra sem figyelt, csak az asszonyra, és elárasztotta kérdéseivel:

— Jól ülsz, szívem? Nincs itt huzat? Hogy ízlik a hús? Nem innál egy kis bort? Ne hozzam be a kabátodat a ruhatárból? Nem fogsz megfázni? Hozzak egy párnát alád?

A férfi nem volt megelégedve a lakással, mert huzatos volt és földszinti, ami helytelen, tehát eladta és OTP-kölcsönt vett fel, nagy erőfeszítéssel vett egy öröklakást, ami sokkal kényelmesebb.

Boldog volt, mert tudta, hogy az új lakásban az asz- szony jókedvű lesz, mert a nők szeretik a szép lakást, az ékszereket meg a központi fűtést.

Hogy a boldogság teljes legyen, az asszony kapott gazdag külföldi rokonaitól egy Volkswagent, de nem igazi boldogság az autó, ha Matild nem tud vezetni. A férj azonnal átlátta a helyzetet és szerzett egy sofőrt, aki jó szóért vállalkozott arra, hogy megtanítja Matildot vezetni.

A negyedik lecke után az asszony közölte férjével a tényállást:

— Dénes, meg kell monda-