Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
Mterei 'ZMírlap 19*0. MÁJUS 31., VASÄRNAP papírok es emberek Dávidné nyugdíja Levelében a sorok sikoltások. „Kérem, 68 éves vagyok. 7 gyermeket neveltem. Beteg vagyok.” Az asztalon a következő dolgokat találom. Egy református bibliát, zöld bőrkötésben. Párttagsági igazolványát. (Egy fotográfiát gyermekeiről. (Mind a heten munkások, van közöttük kikötői rakodó, kőműves, kocsikísérő, takarítónő. „Mindnek saját háza van.” Közülük hat a szomszédban építkezett, úgyhogy valóságos Dávid-bir- tok közepén tartózkodom itt Dunavarsányban, egy paraszt- udvar nyárikonyhájában.) És andaxint, valeriánát, isolani- dot, diaphyllint szívre, idegre. — Tíz évig, megalakulása óta a Petőfi Termelőszövetkezet kertészetében dolgoztam. Tavaly itt ezerötszáz óra voli a kötelező, én ezernyolc- százat teljesítettem. Januárban beadtam a nyugdíjkérelmet. Februárban megbetegedtem. Áprilisban megérkezett a nyugdíjintézettől az elutasítás, hogy nincs meg a tíz évem. Kiderült, a szövetkezetben elveszett a hatvanhármas, kertészeti brigádnapló, a munkaóra-kimutatás. Azóta meggyógyulni se, dolgozni se tudok. Se nyugdíjat és egy fillér táppénzt sem kaptam eddig. Nem, még nem fellebbeztem, járatlan vagyok az ilyen ügyekben. Számára mindez pillanatnyilag nem elsősorban kenyérkérdés, — az is lehetne! — hiszen itt van kereső férje, és gyermekei. A négyszázvala- hány forintos nyugdíj hiányát nem a gyomra érzi meg hónapok óta, hanem az ideg- rendszere. Sérelem érte, s ha ez nyugdíjügyben kpaegesfaé- tett, hátha másfelől is méltánytalanság lopakodik felé? A kertészetben jelenleg huszonkét asszony dolgozik. A Legfiatalabb harminchárom esztendős, de kivétel ő, mert a többség ötven-, hatvanéves, vagy azon is tül jár. („Fiatal nem jön ide.”) Állítólag nincs még egy ilyen jó kertészet a ráckevei járásban. A legnehezebb években ők tették ki a szövetkezetben dolgozó tagok felét. Nagyrészt exportra termelnek, híresek a minőségről, s arról, hogy ha kell, estéjüket, szombat, vasárnapjukat is feláldozzák, hogy idejében útrakeljen egy-egy sürgős szállítmány. Amikor nem volt férfimunkaerő a telepen, maguk fogatoztak, ekéztek. Tíz év alatt hetvennégy holdasra növesztették a kertészetet, ebből kétszáz négyzetméter az üvegház, ezenkívül nyolcvan hollandi ágyat is találunk. ! Széger Ignácné kertészetvezető, elnökhelyettes: — Négy brigád dolgozott itt 1963-ban. Hogy esett, hogy veszett el mind a négy akkori brigádnapló, nem tudom. A központnak leadtuk, mert az után fizettek. S nincs felelős — a szövetkezet akkori vezetői közül már egy sem dolgozik itt. A negyedik napló másolatát, igaz, egyikünk megtalálta a padláson. Abból tudjuk bizonyítani, hogy hatvanháromban egy brigádban, egy asz- szony, úgy nyolcszáz-ezeregy- száz órát teljesített, azon kívül még a növénytermesztésben is volt munkaegységünk akkor. Nyolcvan volt a kötelező munkaegység, bőven kijön. Ez az adat valamennyi brigádunkra érvényes, mert egyforma volt a létszám és a terület. Úgyhogy egy másik asz- szonynak, Bircsák Pálnénak gyűjtöttünk is a nyugdíjazásához aláírásokat, de nem fogadták el. S mi lesz jövőre, és azután hetvenháromig? Sokan mennének közülünk nyugdíjba. Hetven körül, mások hibájából, dolgozzanak még egy évet? Valóban ne lenne egy lista, bizonylat az 1963. évi teljesítményekről, kifizetésekről egy egész szövetkezeti adminisztrációban, jelentések sokaságában? — kérdezem Igaz Andrásáé bérszámfejtőt. SZTK- ügyintézőt, a termelőszövetkezet párttitkárát, miután a szövetkezeti jogtanácsosnál hiába érdeklődtem, mert kevéssé tájékozott ez ügyben. — Mi, valamennyien a vezetőségből, hatvanhárom után kerültünk a téeszbe. Amikor az adminisztrációt átvettük... az összes részletre nem terjedhetett ki a figyelmünk. Emlékszem, az egyik padláson találtunk ömlesztve mindenféle iratokat... Amit tudtunk, kiválogattuk, a többi elhányódott ... Mielőtt a kertészetben dolgozó asszonyok nyugdíjazási kérelmét elutasították, személyesen is lenn voltak a társadalombiztosítási igazgatóságtól. Képtelenek voltunk elfogadható, írásos bizonyítékokra lelni. Dávidné még jól jár, mert a táppénze több, mint a nyugdíja. De hát ő nem érti pontosan a saját érdekét. A múltkor is szóltam neki, hozzon orvosi igazolást, hogy számfejthessük a betegségi segélyt. Erre először hozott írást arról, hogy huszonkét évig nem járt orvosnál. Dávid Józsefné úgy látszik valóban járatlan az ilyesmiben. Ha betegségét kell bizonyítani, azzal büszkélkedik, azelőtt viszont makkegészséges volt! Amikor a gyerekeit szülte, nevelte, mikor tíz, tizenkét órákat dolgozott a földeken. Járatlan ember. Nem anyagi előnvöket, hátrányokat méreget az őt ért igazságtalanság miatt kesereg, dől ágynak, rövidíti életét. m vív azonnal felvesz budapesti munkahelyeire villanyszerelőket, ezek mellé betanít ott munkásokat és segédmunkásokat Négyéves szakmai gyakorlat után a szakmunkásképesítés megszerezhető. Jelentkezés: Villanyszerelőipari Vállalat 1. sz. Szerelőipari Üzem Budapest VI., Mozsár utca 16. Dr. Győri Tibor, a áudapes- ti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság előadója: — A mi döntésünk kérem nem megfellebbezhetetlen. A panaszos fellebbezhet hozzánk másodfokon, fordulhat a bí-i rósághoz, s kérheti az ügy elbírálását, a „kivételes jogellátást“ a SZOT Főigazgatóságtól is. Ezeken a fórumodon már elfogadhatják 1963-ra a téesz vezetőségének, tagjainak tanú- vallomását a ledolgozott kötelező munkegységről vagy munkanapokról. Első fokon azonban ilyen nagy időtávlatban nincs helye a tanúvallomásnak . . Konkrét javaslat, tanulság, felelős? Javaslatként legfeljebb annyit tehetünk, hogy most már lehetőleg a szövetkezet központja vállalja az utánajárást, kérelmek szerkesztését, miegyebet. Ne oíz- zák ezt hetven körüli, járatlan asszonyokra, akiknek az ügy elhúzódása, nehezen érthető volna, áttekinthetetlensége betegség-egészség, idegrendszer, öröm, bánat kérdése, ha nem éppen kenyérkérdés. Ha ők helyt tudtak állni a munkában, álljanak értük is helyt, ha megfáradtak. Padányi Anna Őzbakseiejtstatisztika A Fejér megyei vadásztársaságok és a Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaság területén április-májusban huszonhét külföldi vadász vett részt az őzbakok selejtezésén. A holland, NSZK-beli, osztrák és svájci vadászok összesen hatvanhét őzbakok lőttek. A trófeák közül egy volt aranyérmes. — Többszázezer forintos értékű úttörőpark létesült a Bükkös-patak völgyében, Szentendre-Izbégen. A park ünnepélyes megnyitására tegnap délután került sor. Bírósági furcsaságok A bírósági tárgyalótermekben bűnösök felelnek tetteikért. Még a tanúk is félve lépnek a törvény képviselői elé. De néha megtörik a varázs, mosoly ül ki az arcokra. Ezekből lestünk el néhányat A fáradt Zsúfolásig megtelt a terem. Gyilkossági ügyet tárgyalnak. Sokan kiváncsiak az ítéletre. Bevonul a bíróság is, megkezdődik a tanúk kihallgatása, ötven év körüli nő nyit be. Körülnéz, aztán egyenesen a vádlottak padjához indul. Kényelmesen helyet foglal a fegyőr mellett, s figyeli a vallomást. A bíró csodálkozva néz rá, majd megkérdezi. A „Triton" Jósvafőn Lengyel vadkárstatisztika Az elmúlt szigorú tél, melyhez hasonlóra a legidősebb emberek sem emlékeznek, nagy károkat okozott a lengyel vadállományban. Az első becslések szerint az őzek száma 210 ezerrel (27 százalék), a szarvasoké 45 ezerrel (10 százalék), a vadnyulaké csaknem egymillióval (27 százalék), a vaddisznóké 47 ezerrel (20 százalék) csökkent. A dermesztő télben legalább 330 ezer fácán megfagyott. — Mit keres maga a vádlottak padján? — Itt volt hely. Gondolom, soká tart... A mama Huszonöt év körüli, dús hajú fiatalember a vádlott. Bűne garázdaság. A hallgatóság között ott van az édesanyja is. S amikor a bíróság kihirdeti az , ítéletet: három hónap szabad- j ságvesztés —, hangosan megszólal. — Ne zárják be, akkor nem keres! Majd én megpofozom. A stréber Sikkasztási ügy vádlottjától kérdezi a bíró: — Miért nyúlt a társadalmi tulajdonhoz? — Hogy jó legyek a főnökömnél. — Ne humorizáljon, mire költötte a pénzt? — Italra, szórakozásra. — így akart jó lenni a főnökénél? — Igen. Vele jártam szórakozni. A lelkiző Fiatalkorúak elleni bűntett a vád. A férfi ütötte, verte gyermekeit, nem adott pénzt családjának. Másfél évre ítélték. Mikor meghallotta a büntetést, sírva fakadt. A bíró nem állhatta meg, hogy ne érdeklődjön: — Most miért sír? — Ilyen soká nem láthatom a gyerekeket? M. Kovács Attila A Baradla-barlang alsó szintjét csak azok a szakemberek ismerhetik meg, akik könnyűbúvár felszerelést is visznek magukkal. Erre a munkára szerződött a budapesti Vörös Meteor „Triton” barlangkutató-könnyűbúvár csoportja. Tevékenységük célja, hogy „meghosszabbítsák” a Baradlát. Eddig 23100 méternyit ismernek járataiból, így a barlangok világranglistáján a 14. a miénk. Ezen felül legalább 5—6 kilométer hosszú járatrendszer feltételezhető az alsó szinten, amely még feltárásra vár. Ha ez sikerül, a világ leghosszabb barlangjai között az előkelő 9. helyre kerülne. A csoport a földalatti munkával egyidejűleg vállalkozott a Tengerszem tó hínártalanítá- sára is. A túlszaporodott vízi- növényiét ugyanis akadályozza a pisztráng horgászatát. Világrészturmix az állatóvodában Meglepetést készített elő az Állatkert kis látogatóinak a gyermeknapra. Az állatóvodába „négy világrész állataiból” címmel négytagú együttest telepítettek, amelyben Európát egy barna medvebocs, Amerikát egy pumakölyök, Afrikát kicsi berber oroszlán, Ázsiát pedig a bengáli tigrisek trónörökösei képviselik. Ezeket a fiatal állatokat türelmes, céltudatos munka árán sikerüli megbarátkoztatni egymással és az emberrel. Az együttes, amely hazai ismereteink szerint egyedülálló a világon, ma mutatkozik be a kis nagyközönségnek. Kürti Andrus': (19) Ö beszélte meg Madame Du- vallal a társaság étkeztetési problémáit, terített, tálalt, mosogatott. Bár még bicegett egy kissé, napjában százszor is megtette az utat a Floresta és a raktárhelyiség között. Közben azt is számontartotta, hogy ki hol tartózkodik éppen, riadót rendelt el, futárokat mozgósított, ha valaki a sétájáról, kirándulásáról nem érkezett vissza a megbeszélt időpontban. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett, kedvesen, mosolyogva, fáradhatatlanul, sohasem tolakodó- an ... Vannak ilyen nők, ilyen Hamupipőkék, ilyen édes, bűbájos teremtések, csak kevesen, sajnos... Juanita művésznőben például még csak a gondolata sem merült fel annak, hogy valamiképp hasznosítsa rengeteg szabad idejét, még kevésbé, hogy esetleg másokkal is törődjék, vagy legalább némi érdeklődést mutasson irántuk. Még a pincsijét is Izának kellett sétára vinnie, etetnie. A művésznő — egészen sajátos logikával — kifejezetten személyes sértésnek tekintette a repülőgépkatasztrófát, csakúgy, mint ezt a kényelmetlen, vad, civilizálatlan cidurói környezetet. Olyannyira, hogy az Avona légitársaság alkalmazottainak, Barilla kapitánynak és Himeneznek a köszönését sem fogadta, senhor Campo- manesen keresztülnézett, Izabella Espla szolgálatait is csak fanyalogva, hangsúlyozott kel- letlenséggel tűrte el. Szinte ki sem mozdult a barakkból, hevert az ágyán napestig, cigarettázott és egyfolytában fel volt háborodva. És ahogyan múlt az idő, száz elképesztő változatát dolgozta ki annak a monomániás feltevésnek, hogy vetélytársnője a pódiumon és a szerelemben; egy bizonyos Carmencita nevű bestia agyal- ta ki és hajtotta végre a merényletet, csakis azért, hogy őt félreállítsa az útból. De majd ő bosszút áll, csak kerüljön újra Bogotába. Ö majd megmutatja... Ö, ő, ő ... Juanita érzelem- és gondolat- világán kívül esett minden probléma, amelynek nem ő állott a középpontjában. Vannak ilyen nők, ilyen csupa- önzés teremtések, csak nem elég kevesen, sajnos. És jellemző a világ igazságtalanságára, hogy ez a Juanita még itt, az isten háta mögött is — legyünk azért igazságosak, szándéka ellenére is — hódított. Előfordult párszor, hogy amikor már nagyon unta a lustálkodást az ágyon, kikönyökölt az ablakpárkányra és közönyös tekintettel szemlélte Bobo, Jucare és Pincho munkáját. A három fiú ilyenkor mindig „rátett még egy lapáttal”, a mineirók is hosszasabban álldogáltak az edzőpálya körül, valahonnan pedig senhor Carbo is előkerült, a különleges megbízott. Kövér, pufókarcú, pantallós kreol fiatalember, mélyen ülő, apró és olajos malacszemekkel, állandóan a delirium tremens határán. Odatántorgott az ablakhoz, alázatosan köszönt, aztán csak nézte, bámulta, csodálta a művésznő finom, klasszikus profilját, míg csak az ajkbiggyesztve, bosszúsan vissza- nem vonult. Ami viszont a tea- és kávékereskedőt, Campomanes urat illeti, ő is elkülönült ugyan a többiektől, de más okból, mint Juanita. Tudta ó jól, nem tehet arról, hogy neve azonos a kolumbiai konzervatívok alelnökének nevével és arról sem, hogy ez a névazonosság megtévesztette a merénylőt. Tapasztalhatta, hogy társai — az egy Juanitát kivéve — semminemű ellenszenvvel nem viseltetnek iránta, nem őt okolják a történtekért, józan ésszel ezt nem is tehették, mégis... A derék üzletember szívét önvád mar- dosta. Nem is egészen alaptalanul. Bogotái barátai ugyanis többször tanácsolták neki, hogy változtasson nevet. Ö ezeket a tanácsokat azzal utasította vissza, hogy változtasson nevet a másik, annak tényleg lenne oka szégyenkeznie elsősorban a személyéhez és csak formálisan a Campomanes névhez fűződő gyalázatos tettek miatt. E mögött az érvelés mögött — félelem bujkált. A tea- és kávékereskedő aggódott, hogy ha ilyen névváltoztatási kérelemmel fordulna az illetékes hatóságokhoz, kellemetlenségei származhatnak, magára haragíthatja a konzervatívokat, elvesztheti e párthoz tartozó üzletfeleit, és így tovább. És tessék, mi lett ennek a megalkuvásnak a vége?!... Ezért, e bűntudat miatt kerülte Campomanes űr volt úti- társait, és tetette magát szinte kihívóan gondtalannak, vidámnak. Jóformán minden szabad percét a Floresta Szálló ivójában és a Dias Nagyáruházban töltötte, nagyokat evett, ivott, hangoskodott, pikáns történeteket, vicceket mesélt, fizette a rundokat, valósággal rátukmálta a barátságát a Madamera, a .Madame lányaira, a szatócsra, az encar- regador especialra, az aranyásókra, boldog-boldogtalanra. A szolid kispolgár a mulatozó jópofa, a könnyelmű életművész szerepét játszotta, hogy rokonszenvet keltsen maga iránt, hogy legyenek támogatói, legyen aki kiáll mellette, ha mégiscsak felelősségre vonnák. ha szembe kerülne a repülőszerencsétlenség többi áldozatával ... Végeredményben talán mindnyájuk közül ő szenvedett a legjobban, lelkileg törték meg a Campomanes név végzetes következményei... Egyedül Krec&már Jenő volt még ilyen bánatos és gondterhelt. csak rajta meg is látszott. Nem elég, hogy a délamerikai piacszerzésnek befellegzett, a pénzük, holmijuk odaveszett, ráadásul most itt kell rostokolniok, ahol ezer veszély fenyegeti az embert. És még egy gvötrelmes hajóút. újabb reoülés is áll előttük. Aztán kérdés még, sikerül-e egyáltalán akkora kártérítést kaDniok az Avona légitársaságtól, amely az itteni kiadásokat és a hazautazást fedezi? Vagy a követséghez kell-e fordulniok? És mi lehet otthon a családdal, a szövetkezettel ? Hogyan fogadják majd a kudarccal hazatérőket? Ha valaha is épségben haza- ... (Folytatjuk)
