Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-29 / 124. szám

VÁCI UAPLŰ a pest megyei hírlap különkiadása XIV. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1970. MÁJUS 29., PÉNTEK r így ismerkednek a - Főtan PEZSGŐ KLUBÉLET — SOKSZÍNŰ PROGRAM A fóti Vörösmarty Művelő­dési Házban zajló kulturális életről és a tervekről kérdez­zük Csepeli Lászlói, a művelő­dési ház igazgatóját. — Törekvésünk, hogy a köz­ség minden lakója megfelelő programot találjon falaink kö­zött Hétről hétre rendszeres foglakozást tart három klu­bunk — a kamasz, a teenager és az ifjúsági —, amelyeknek tagsága a község fiatalságából kerül ki. A művelődési ház­nak saját beatzenskara van; tagjai rendszeresein itt próbál­nak. A Ring-zenekar minden vasárnap ötórai teán játszik, de gyaíkran fellép a környéken is. Áprilisi és májusi bálunkon mintegy 250—260 fóti fiatal szórakozott. — A kicsik és felnőttek? ■— Néhány műsort említek ízelítőnek. Az óvodások és az alsótagozatosok zsúfolásig megtöltötték a nagytermet, amikor a televízióból jól is­mert Móka Miki szerepelt ná­lunk. Levente Péter és Kása Tibor színművészek hangos si­kert arattak a kicsik körében. A gyerekek és a felnőttek egyarán szívesen fogadták azt a két előadást, amelyen artista művészek léptek fel „Csirkusz a színpadon” címmel. De a fel­nőttekről sem feledkeztünk meg: Mikszáth Kálmán „A Napirenden: a társadalmi ünnepek Legutóbb 1968 decemberé­ben szerepelt ez a téma a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának napirendjén. Tizenhét hónap eltelte után ismét meg­vizsgálta a vb: van-e előreha­ladás a családi és társadalmi események megünneplésépen? Azóta a tanács is tett egyet s mást. Húszezer forintba került egy viUanyorgona, amely es­küvők alkalmával szólal meg a házasságkötő teremben, kí­vánságra versmondó és iskolai kamarakórus is közreműködik házasságkötések, névadók al­kalmával. Ma már sokan mondják ki asz „igen”-t viUanyorgona hangjaira. Jelenleg öt orgonis­tát foglalkoztatnak: felváltva, a végrehajtó bizottság által jó­váhagyott díjazás ellenében. A társadalmi ünnepségekről készített részletes statisztika azt mutatja, hogy az 1960. évi harmincnyolc névadóval szem­ben 1969-bem már százhetven­két esetben fogadták ünnepé­lyesen az állampolgárok sorá­ba a kis jövevényeket. A Forte-gyár, a siketnéma intézet, a hajógyár, a híradás­technika, a Fegyveres Erők Klubja lehetővé tette, hogy az érdekelt szülők munkahelyén rendezzék ezt a kedves családi ünnepet. Sokszor adott színvo­nalas műsort a Gábor József utcai és a deákvári iskola. 1967-ben kilencven, 1969-ben már százhatvannyolc házasu­landó pár kért társadalmi há­zasságkötést. Itt már sok eset­ben érződik a munkahely passzivitása. Egyes üzemek fel­készületlen szónokokat küld­tek az ünnepségre, vagy egy­általán nem képviseltették magukat. Ugyanakkor egyre nagyobb érdeklődés mutatko­zik a jubileumi (ezüst- és arany lakodalom) házassági fo­gadalom iránt. A társadalmi temetéseknél lassú emelkedés tapasztalható. A Pest megyei Temetkezési Vállalat magnetofont és erő­sítő berendezést vásárolt, így sikerült megfelelő zenét biz­tosítani a gyászszertartások­hoz. A mozgalmi múlttal rendel­kezők búcsúztatásánál több íz­ben állt díszőrségeit a munkás­őrség. A városi tanács végrehajtó bizottsága elismerését fejezte ki az igazgatási és a művelő­désügyi osztálynak a társadal­mi ünnepségek terén tapasz­talt előrehaladásért. <p.) vén gazember” című színmű­vének előadásán telt ház volt. — Színes kulturális progra­mot igyekszünk összeállítani. Rendszeresen tartunk TIT- előadásokat. Most élménybe­számolók követték egymást Ezeken ismerked tek a Teena­ger Klub tagjai Bulgária, Ausztria, az NDK, Skandiná­via és Svájc lakosainak életé­vel világot járó művészek és pedagógusok elbeszéléseiből. Ezen a héten például Bódy József Liszt-díjas operaénekes beszél a tizenéveseknek svájci élményeiről. — A nagyteremben a na­piokban tartották a zeneiskola növendékeinek hangversenyét. MindannyiurJk öröme, hogy az iskola tanárai milyen szép eredményeket értek el a zene­oktatásban és hogy mennyit fáradoznak a zene megszeret­tetéséért és megismerteté­séért ^ — A jövő tervei? — Még több klubot szeret­nénk szervezni, hogy minél több fiatal szórakozhasson megfelelő körülmények között. Szervezünk egy magnós klu­bot, ezt Kolozs István fogja vezetni. Tárgyalunk bélyeg­szakkör és MHSZ rádiósklub alakításáról is. Szeretnénk egy amatőr filmes és fotós klubot létrehozni, amely községünk pezsgő kulturális életét is megörökíthetné a jövőnek — mondotta befejezésül Csepeli László. —k. e.— KÉT EVE: Honvédelmi oktatás az iskolákban tJ ..w> .... i _ .'»in Má jus második felében reg­gelenként tréningruhába bújt csapjatok lépnek ki a középis­kolák kapuján. Hol az alsó­városi liget irányába, hol a szigetre mennek, a testnevelő tanárok kíséretével. Csakha­mar kezdődik az akadályver­seny, gyakorlógránátok röp­ködnek a levegőben, majd Tóth Béla alhadnagy irányí­tásával a célbalövést gyakorol­ják a 14—16 éves fiúk és lá­nyok ... A városi tanács művelődés- ügyi osztályán megtudtuk, hogy a honvédelmi ismeretek oktatásának második eszten­deje zárul most a tanintéze­tekben. Uj színt hozott az is­kolák oktató-nevelőmunkájá­ba. A szakfelügyeleti vizsgálat megállapította, hogy a honvé­delmi ismeretek oktatását a tanárok alapos felkészítés után, jól végzik. Ma már a szülők és a tanulók egyaránt szükségesnek és korszerűnek tartják. Nem növelte az ifjú­ság óraterhelését, mert a tan­tárgy keretébe tartozó elmé­leti anyagot a tanterv az osz­tályfőnöki órák keretébe ik­tatta. Nagy segítséget nyújtott az oktató munkához a Vác kör­nyéki honvédséggel való kap­csolat. A laktanyába szerve­zett tapasztalatcsere-látogatás a nevelők részére is segítséget adott a beinduló oktatás meg­szervezéséhez. Ugyancsak ott hallhatták kiváló oktatók szakelőadásait, amelyeket a további mnukában jól haszno­sítottak. A városi MHSZ-vezetőség a művelődésügyi osztállyal együttműködve, bázisintézet­nek a Báthory-utcai általános iskolát és a Sztáron Sándor gimnáziumot jelölte ki. A tanács végrehajtó bizott­sága a legutóbbi ülésen érté­kelte a honvédelmi oktatás munkáját, amelyet tervszerű­nek és jól szervezettnek minő­sítettek. A már régebbi támo­gatást kiegészítve a végrehaj­tó bizottság ötezer forintot szavazott meg 10 új légpuska Gimnazisták az alkalmi lőtéren (Buzási felvétele.) vásárlásához, amely segítséget nyújt az Árpád úti, a Bátho­ry, a Hámán Kató és a deák­vári iskolák tornatermében szohalőterek és iskolai aka-' dálypályák kiépítéséhez. (papp) Jtta% úeéwfricé m Háromezer forintot kidobott az ablakon Március 4-én vettem egy AKKORD Í02 típusú bolgár lemezjátszás rádiót — három­ezer forintért. Másfél heti Vitorlásgép a lucernásban Nem kis ijedtséget okozott kedden délután négy óra körül Felsögödön egy légzsákba 'ke­rült piros vitorlázó gép. A gép zuhanni kezdett, ám pilótája lélekjelenlétével a zuhanó gé­pet siklásba emelte, és meg­akadályozta, hogy Bónis La jo- sék Táncsis Mihály utcai há­zára zuhanjon. A gép így is alig néhány centimétemyire süvített el a kémény fölött. (h) PÉNTEKI HÍRMONDÓ Ma: bábszínház Az Állami Bábszínház együt­tese ma Vácra látogat. Délelőtt tíz és délután két órakor be­mutatja a művelődési központ színháztermében Tarbay— Eötvös: A kíváncsi kiselefánt című mese játékát Jó munkáért — dicséret A legutóbbi tanácsülésen na­pirendre tűzték az Állami Köz­egészségügyi Felügyelőség munkáját. Dr. Kőrös Károly és munkatársai jegyzőkönyvi di­cséretben részesültek. Az elis­merésről szóló titkársági érte­sítést most írásban is kikézbe­sítették címükre. Ezt nem látta a közönség... Váci hangok az éterben Kedd délelőtt a magyar rá­dió több órás munkával hang­szalagra rögzítette az egyesí­tett ifjúsági énekkar és zene­kar jubileumi műsorát Szom­bat délben a Vox Humana énekel a Petőfi adón. Aznap este 22.20-kor Lehotka Gábor Bach-műveket játszik az URH-n. A vasárnap sportja A Váci Vasutas Sportegye- sület labdarúgói 31-én délután négy órakor Tököl csapatával mérkőznek a Kosdi úti pályán. — A Váci Híradás Óbudán, az Újlaki FC-vel játszik. — A fo­nógyár kézilabdázói Székesfe­hérvárra utaznak. Klub a klubban A fegyveres'erők klubjában működő ifjúsági klub ma — A szurkolók sportszerűtlenül viselkedtek, így a legutóbbi mérkőzést üres lelátók előtt ját­szották a Rádi úti kézilabdapályán. Pedig izgalmakban bővelkedő, szép mérkőzés volt. Vég­eredmény: Váci Fonó—Martfű 24:20. Képünk Toldi Sándor pompás kezesét örökítette meg. (Gyimesi képriportja) az .idei könyvnapok előestéjén — irodalmi fejtörőt rendez tagjai számára „Mit tudtok írókról, költőkről, az irodalom nagy mestereiről?” — címmel. A legjobb válaszokat díjazzák. Pénteki hangverseny A népszerű Musica Humana Zenekar ma este hét órakor hangversenyt ad Erdélyi Sán­dor vezetésével. A műsor első részében A. Vivaldi-, F. Ge­mini^ ni- és D. Cimarosa-mű- veket játszanak; szünet után előadják J. S. Bach 4. Bran­denburgi versenyét. Hírünk a Ludasban Szatirikus hetilapunk facsi­milében közli a dunakeszi Jó­zsef Attila Művelődési Otthon diákklubjának május 30-i elő­adását Címe: „Mi a szerelem? Erkölcsösség, erkölcstelenség." A plakáton megjelent alcím: Az előadás után kötetlen szó­rakozás. A lap kérdése: Ugye, azért nem lesz teljesen kötet­len.. .?; (Összeállította: P. R.) használat után eltört a tűje, és mint a bolit, valamint a Gellka vezetőjétől megtudtam, cseretűt seholsem lehet kapni. A Gélikában elmondták, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki pórul járt. Treszkay Rudolfné Vác, Köztársaság, u. 35. ★ Két kérdés: 1. Vajon valóban» nem lehet sehol pótalkatrészt kapni a drága készülékhez? 2.' S ha így van, akkor vásárlás előtt erre miért nem figyel­meztette az eladó Treszkay Rudolfnét? ANYAKÖNYVI HÍREK Született Lukács Tamás és Bokros Mária: Tünde, Németh Má­tyás és Berkli Ilona: István. Marinkás Sándor és Werk Margit: Csaba, Mészáros Sán­dor és Seres Katalin: Andrea, Kövesdi Miklós és Bororká Margit: Regina, Moro Ferenc és Horváth Marianna: Tamás, Berkes József és ölveczki Ju­dit: Tünde, Rottek István és Hugyecz Julianna: Attila, Ró­zsahegyi Károly és Radóczi Margit: Tünde nevű gyermeke. Házasságot kötött Kalicz Tibor Bertalan Haj­nalkával, Kövesdi László Sur­ján Annával, Temesvári Já­nos Csupor Mártával, Szivák Tamás Prohászka Eleonórával, Horváth László Erdei Zsuzsan­nával. Meghalt Síimák Rezsőné Lászik An­na (Vác, Eperfa u. 40.), Berki Sándor (Vác, Pálffy u. 45.), Storecz Jánosné Dóczi Julian­na (Vác, öregzsobrák), Hever Ferenc (Vác, Istenmalmi u. 4.), Molnár Vincéné Kliment Te­réz (Szob), Karaba Jánosne Cserni Mária (Keszeg), Kollár Sándorné Kollár Mária (Vác, Haraszti E. u. 22,). A váci Közgazdasági Szakközép­iskola (Vác, Ifjúság tér 14.) Esti és Levelező tagozatának I. osztályá­ba az 1970—7il-es tanévre jelent­kezési határidő: 1970. június 15- ig. Felvételi feltételek: ft általános iskolai végzettség igazolása, 17 éves életkor betöltése 1970. augusztus 31-ig, féléves adminiszt­ratív munkaviszony igazolása., (x) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Heti ajánlatunk KIRÁNDULÁSRA VIGYEN MAGÁVAL MÜANYAGDOBOZOS DZSEMEKET! Szamóca 10 dkg 2,20 Ft Meggy 10 dkg 2,20 Ft Őszibarack 5 dkg 1,- Ft Felvételre keresünk gyógyszergyártó mun­kára vegyésztechni­kusokat, gyógyszer- gyártó szakmunkáso­kat, segédmunkáso­kat, továbbá lakatoso­kat, kőműveseket, hű­tőgép és kompresszor- kezelőket, valamint tiszta munkára nő­ket, Szakmunkáskép­zés, továbbtanulás biztosítva. Jelentke­zés: Kőbányai Gyógy- szerárugyár, munka­ügyi osztály, Budapest X., Gyömrői n. 19. Te­lefon: 149-027. Olaj-cserépikályha, kétakraás cseh kályha eladó. Érdeklődni egész map: Vác, Ker­tész ti. 3. II. 3. Diófa liáLószot)aibú- tor eladó. Korvin Ottó u. 3. (du. 5 órától) Gerstner. Acs szakmunkásokat, magas kereseti lehe­tőséggel, azonnali be­lépéssel felvesz az Al- sógőd—Dunakeszi Egyesült Dunámén ti MGTSZ, Alsógöd. Konyhai munkára rendes nődolgozót fel­vesz a Szociális Ott­hon : Vác, Vak B. tér 1. sz. Beteges, idős, de non Ifckvőbeteg nő mellé gondozót keresek. Vác, Damjanich tér 5. Hugyeczmé. Elcserélném III. eme­leti kis- és nagyszo­bás, parkettás, erké- lyes, összkomfortos, telefonos modem la­kásomat. „Kertesre” jeligére váci hirdetőbe. Lucerna — lábról — Csipkésen eladó. Keu­ler József, Fairkasfal­vl u. 15. Vác. _________ Há zhely telek, Deák­vári iskola közelében, eladó. Érdeklődés: Vác, Nárcisz u. 7. (Mezőgazd. Teclmi- k'ifm ímelIeM-).______ Za rmyi utcai boicsóac- ben szakképzetlen gondozónői állás vart, meghatározott időre. — ÉrdeMődni a böl­csőde vezetőjénél le­het ___________________ Ha ttyú utca 8. kz. alatti hiáz sürgősen el­adó. Kettőszázötven köb­centiméteres kék MZ eladó. Vác. Diadal tér 2'5. (este hat óra után). Régi cserép-kályhák és olajfestményeik el­adók. Fekete, Vác, Mártírok útja 8. < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom