Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-05 / 103. szám

ftn

»teeret

K/űvSap

1970. MÁJUS 5., KEDD

KÖNYVESPOLC

TÖRD AI ZÁDOR:

Az elidegenedés mítosza és valósága

Az utóbbi évek tudományos (továbbmenve: ismeretterjesztő, majd az időszakos sajtó hasábjain is megjelenő) vitáiban az elidegenedés Kérdése eióke- lő helyet foglalt el, és ma is tartja ezt a státusát. A témakört felölelő tudomány mestereinek sok-sok elnézéssel kellett lenniük a különböző, alsóbb szinteken folytatott viták iránt, mert az elidegene- j désfogalmat felkapva, dialektikus összefüggéseiből kiragadva, olykor vulgarizált értelmezésben, egyes gazdaságitársadalmi problémák kereteibe igazolólag belegyömöszölve használtuk-értelmeztük, vagy j használták-értelmezték mások '

— olykor csak a vita kedvéért. '• Időszerű vállalkozás volt hát a Kossuth Könyvkiadó részé- \ ről Tordai Zádor: Az elidegenedés mítosza és valósága című magas igényű és magas színvonalú munkájának megjelentetése.

A szerző nem vállalkozik többre — de kevesebbre sem

— mint hogy az eddigi tudományos vizsgálatok eredményeire építve megkísérli felvázolni egy olyan hipotézis körvonalait, amely a további tudományos munka számára alapul szolgálhat, s ezzel közelebb hozza a témakörben a tudományos megoldást. Az elidegenedésről folyó viták kevés kivétellel lezáratlanul értek véget, és nem vezettek az elidegenedés marxista elméletének átfogó kidolgozásához. A kötetben felvázolt hipotézis „lehetséges igazságértékét természetesen nem szabad túlbecsülni — írja Tordai Zádor —, és tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a kísérlet az elidegenedésre vonatkozó elmélet kidolgozásának csak egyik lehetséges iránya”. A kiadói előszó is aláhúzza ezt: a szerző álláspontjának közreadásával a további termékeny vita elősegítése, az elidegenedés kérdésének tisztázásához való hozzájárulás a cél.

Az elidegenedésre vonatkozó nagy terjedelmű irodalomból a lehetséges megközelítési módokból, illetve módok közül kettőt emel ki a szerző a kötet bevezetőjében:

a) Az elidegenedés az emberi lényeg szintjén és ahhoz viszonyítva jelenik meg;

b) Az elidegenedés az objektum-szubjektum viszony sajátos alakulása.

Elveti azt az értelmezési módot. amely szerint az elidegenedés egyenlő az egyén bizonyos pszichológiai vagy tudati állapotával, illetve a világgal szembeni magatartásával. Továbbá: ha az elidegenedés vizsgálatának alapjául az „emberi lényeget” tesszük meg, ez egyrészt azt jelentheti, hogy az elidegenedés a lényegen belül mutatkozik meg, másrészt jelentheti azt, hogy összeütközés áll fenn a lényeg és a lét között. A lényegen belüli elidegenedésrőf pedig nem beszélhetünk.

Problematikusnak ítéli meg a szerző a lét és a lényeg közötti szakadás feltételezéséi alapuló értelmezést is. „Ilyen konfliktus feltételezésének . .. csak történelmileg volna értelme — írja —, mert különben vagy a lét, vagy pedig a lényeg feloldódnék a másikban, s így nem reális, hanem képzeletbeli kategóriát kapnánk eredményül. Továbbmenve megjegyzi : . az „emberi lényeg” fogalma lehet ugyan az elidegenedéssel kapcsolatos magatartás, valamint az abból fakadó értelmezés kiinduló pontja, de nem elégséges alapja az elidegenedés tudományos elemzésének.”

Tordai Zádor könyvének teljes és kimerítő áttekintése nem lehet feladatunk, nem is férne bele e rövid recenzió kereteibe. Csupán fel szeretnénk hívni az érdeklődők figyelmét a kitűnő munkára, a mq vitathatatlan értékeire. Ezek sorába tartozik elsősorban Marx elidegenedésre vonatkozó megállapításainak sum- mázata és aktualitásuk megítélése.

Az objektum—szubjektum viszony — mint az elidegenedés vizsgálatához alapul választott viszony — központja az emberi cselekedet; ennek elemzésével kezdi tárgyalását a szerző, majd a cselekedet meghatározott voltát, egyben meghatározott jellegét, hatását magában foglaló, sajátos determináltság meghatározásával összefüggésben rögzíti észrevételeit a társadalmi determinizmussal kapcsolatban. Ezután a szubjektum—objektum viszony „megfordulása”, tárgyalásának témája, ezt követően felvázolja az elidegenedés történetének első korszakit, konkrét jelenségeit, a „klasszikus” kapitalizmusban, és új formáinak alapjait a modern kapitalizmus viszonyai Jsüzöt.t ..... ...

Az elidegenedés és a szocializmus kapcsolatát, az elidegenedés felszámolását tárgyaló fejezet kiemelkedő része a munkának. Az elidegenedés megszüntetését — az eddigi ismeretek alapján — összetett, bonyolult és az átalakulások egész sorát igénylő folyamatnak ítéli meg a szerző. A szocializmusbeli elidegenedés sajátosságait a következőkben foglaltja össze:

„1. Már nem függ össze a kizsákmányolással, és így lényegileg más, mint a korábbi korszafebeli elidegenedés. 2. Csökkenő tendenciájú, és ez a tendencia a megszűnés felé halad; lényegében tehát az elidegenedés felszámolásának folyamatával van dolgunk. 3. Ez a folyamat nem speciális, különválasztható társadalmi probléma és feladat, hanem a konkrét problémák és feladatok egyik aspektusa csupán. 4. Az elidegenedés maga nyűjtja s képezi az elidegenedés elleni küzdelem eszközeit, felszámolása ezért reflexív átalakítási

folyamat, amely állandóan kettős arculatot mutat. 5. Az elidegenedés csökkenése a különböző szférákban eltérő ritmusban jelentkezik, és ennek megfelelően az átélt formák is intenzitásuk és jelentőségük, valamint tartalmuk tekintetében folyamatos változáson mennek keresztül.”

A kötet zárófejezete az elidegenedés felszámolásával kapcsolatos konkrét jelenségeket, folyamatokat elemzi, megállapítván : az elidegenedés felszámolása nem egy elveszett harmónia visszaállítását, hanem új, és egészen más jellegű harmónia megteremtését jelenti. Ez pedig nem valósulhat meg spontán módon, hanem tudatos és célirányos tevékenységre, átformálásra van szükség.

Dr. D. F.

Biztos léptű örökösök

Pályaválasztás. Az életben sok esetben évek múlva derül ki, hogy a nyolcadik osztályt elvégző diák helyesen döntött-e a ballagás utáni évek feladatainak megjelöléséről.

Dr. Tamasi Józsefné, a ceglédi Hámán Kató Általános Iskola VIII/A. osztályának vezetője ismeri osztályát, hiszen ötödikes koruk óta vezeti a diákokat, nagy részt vállalt abban a munkában, amely a pedagógust terheli a végzős diákok előrelátóan helyes pályaválasztásában.

— Hetedikesek voltak a gyerekek, amikor elkezdtük mérlegelni, melyik diák hová megy a nyolcadik után, s ez a munka azóta is tart. A családlátogatás, az életkörülmények megismerése után köny- nyebb tanácsot adni: 28 diák szüleivel beszélgettem a fiatalok további sorsáról. Osztályom vegyes, nemcsak nemük szerint, de tanulásban, jó vagy rossz tanulmányi eredményben is, így egy-egy tanulóval sokáig vitáztam a jövőt illetően. E munkában segítséget kaptunk vállalatoktól. intézményektől, s a diákok általában már ismerik továbbtanulási vagy munkahelyüket. >

©

LU 1

IS)

FELV ESZÜNK

cn

V|JJ

kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat

CL

(16. évet betöltött fiúkat is)

LU

ács, asztalos, könnyűgépkezelő szakmunkásokat, l^bikosokat, villanyszerelő.

LLI

CD

tetőfedő, festő, épület- és diszműbádogos, viz-fűtésszerelő, parkettás, lakatos szökés betanított munkásokat, rakodókat,

gépkocsi- és dömpervezetőket,

<

autószerelőket, éjjeliőröket

‘Z

•

z

Jelentkezni lehet a

o

w

„Prosperitás" Ktsz

munkaügyi osztályán.

<

Bp. IX., Viola u. 45. sz. alatt

A Pécsi Balett új műsora

A pécsi Nemzeti Színház bemutatta a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Pécsi Balett új műsorát. A koreográfiát tervezte és rendezte Eok Imre. Képünkön: Jelenet Szoko- lay Sándor „Extázis”-ából.

„Tiszta, rendes osztály” — lóg egy kis tábla az ajtón, s az idegen, az öregdiák láttán azonnal elcsendesedik a terem. A végzősök fölényével, s mégis: kis szorongással adnak választ a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre. néhány perc múlva már egymás szavába vágva, kamaszos hévvel felelnek.

Fiilöp Ildikó évek múlva katedrán szeretné átadni majd a gimnáziumban és a főiskolán tanult ismereteket a majdani tanulóknak: tanár szeretne lenni.

— Már hatodikos korom óta szeretném valóra váltani álmaimat: tanítani. Tudom, nehéz, ismerem tanáraim munkáját, mégis hivatásból tenném, velem nem volt probléma a beszélgetések során.

Annál inkább volt Balázs Lászlóval, aki mondván: „Kocsisnak nem kell iskola!” — elhatározta, nem tanul tovább. Talán a szomszédban dolgozó, jól .kereső ismerőst irigyelte meg, s vé'gülis szülei hosszas rábeszélése kellett ahhoz, hogy megállapodjon a szobafestő-mázoló szakmánál.

Szelik Erzsiké évek óta kisdobosvezető, s ez a tevékenysége is hozzájárult elhatározásához: óvónő lesz.

— Rokon szakma a pedagóguséval, nemcsak a kevés anyagiakban, de a hivatástudat itt is számít. Van óvónő ismerősöm, ismerem a munkáját, nehéz, de mit tegyek, ha annyira szeretem a kicsinyekét?!

Juhász Ferenc és Lengyel István előrelátó volt anyagi szempontból is: Feri a híradásipart, Pista villamos szakmát választott.

Fónad József és Robi Olga

talán az osztály két leggyengébb tanulója. Négy jótanuló társa patronálja Olgát, órák előtti leckeátnézéssel, Jóska viszont végleg lemondott a továbbtanulásról, pedig a segédmunkásnak nem könnyű az élete, dehát az otthoni körülményeken még az odaadó iskolavezetőség sem tud segíteni. Fónad Jóskán és szülein múlik a végső döntés, hiszen a most kihagyott, tanulásnélküli éveket később nehéz lesz bepótolnia az egyébként értelmes fiúnak.

Szokolai Dezső osztályélső: „A vasútgépipar állandóan fejlődik, s e szempont mellett az is hozzájárult döntésemhez, hogy édesapám is vasutas. Talán, mire elvégzem a felsőfokú technikumot, nálunk is japánmintájú, egysínpályás vonatokon közlekedünk.”

A lányok mindig szeretnek varrogatni. Anyukájuk szoknyája mellet kedvelte meg a varrást Varga Mária és Juhász Etelka, s a gyermekkori kedvtelésből leendő életpályájuk lett a szabás-varrás: mindketten a Május 1. Ruhagyár városbeli egységében sajátítják majd el e szakma csínját- bínját, ők az osztály legügyesebb kézimunkázói.

— Nem ismertem a konzervipar munkáját — mondja Jakab Ilona —, s egyszer kijött hozzánk a Nagykőrösi Konzervgyárból egy előadó, beszélt a konzervgyártás jövőjéről, így választottam az élelmiszeripari szakiskolát.

©

Ahány diák — annyi elképzelés, annyi terv a jövőt illetően. S a megfelelő előké- készítés itt igazolja dr. Tamasi Józsefné munkáját: bizonytalanság nélkül készülnek a fiatalok életútjuk kialakítására. Azt hiszem, ebben az osztályban kevés melléfogás lesz, s így a szülői tanácsadás, a pedagógusi segítség meghozza az eredípécxít. .a..mai,, tervek valóra válnak a holnapban, s Ady igaza érvényesül a diákok terveiben:

„Vagytok a Ma, vagytok a Holnap!"

Bésze Imre

GORKIJ:

LENINR ÖL

14.

Lenin, lenyűgözően erős akaratú ember lévén, a legnagyobb mértékben rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, melyek a forradalmi értelmiség legjobbjait jellemzik: az önmérséklettel, mely gyakran az önsanyargatásig, az öncsonkításig, a rahmetovi túlzásokig (Rahmetov—Csernisevszikij Mit tegyünk? című regényének forradalmár hőse), a művészet tagadásáig fokozódott. Leonyid Andrejev egyik hősének logikájáig:

„Az emberek rosszul élnek, tehát nekem is rosszul kell élnem.”

A súlyos, éhínséges 1919-es évben Lenin resteilte megenni azokat az élelmiszereket, amelyeket vidékről kapott elv társaktól, katonáktól, parasztoktól. Amikor a küldeményeket felvitték sivár lakására, zavartan ráncolta homlokát, és sietve szétosztotta a lisztet, cukrot, vajat a hiányos táplálkozástól legyengült vagy beteg elvtársak között. Egyszer meghívott ebédre.

— Füstölt hallal fogom megkínálni — mondta. — Asztrahanyból küldték. — És szókratészi homlokát'ráncolva, metsző pillaotfsú szemével oldalt sandítva hozzátette: — Ideküldik, mint egy földesúrnak! Hogy-lehetne erről leszoktatni őket? Ha visszautasítom, ha nem fogadom el, megsértődnek. Pedig köröskörül mindenki éhezik.

Nem voltak szenvedélyei, a szeszes italtól, dohányzástól idegenkedett, reggeltől estig bonyolult, nehéz munka foglalta le, képtelen volt gondoskodni önmagáról, de éberen figyelte elvtársai életét. Dolgozószobájában ül az asztalnál, sebesen ír, és tollát fel sem emelve a papírról, így szól:

— Üdvözlőim, hogy van? Mindjárt befejezem. Egy vidéki el vtársról van szó, elkeseredett, úgy látszik elfáradt. Lelket kell öntenem belé. A hangulat nagyon fontos!

Egyszer Moszkvában, amikor nála jártam, megkérdezte:

— Ebédelt?

— Igen.

— Nem lódít?

— Tanúim vannak rá, a Kreml étkezőjében ebédeltem.

— Azt hallom, ott pocsékul főznek.

— Nem pocsékul, de főzhetnének jobban is.

Nyomban részletesen kifaggatott, mi a rossz, és hogy lehetne jobban.

Zsörtölődött:

— Hogy lehet, hogy nem tudnak egy ügyes szakácsot találni? Az emberek a szó szoros értelmében az ájulásig dolgoznak, ízletesen kellene főzni nekik, hogy többet egyenek. Tudom, kevés az élelmiszer és rossz is, de ügyes szakács kell. — És idézte egy tudós fejtegetését, hogy az ételek ízletes elkészítése mennyire befolyásolja tápértéküket és az emésztést. Megérdeklődtem:

— Hogyan jut rá ideje, hogy még ilyesmiken is gondolkodjék?

Ö is megkérdezte:

— Az ésszerű táplálkozásról?

S hanglejtésével adta értésemre, hogy kérdésem nem helyénvaló.

Régi ismerősöm, az ugyancsak szor- movói. érzékeny lelkű Szkorodohov panaszolta, milyen terhes számára a munka a Csekánál. Azt feleltem neki:

— 'Én is úgy vélem, hogy ez nem magának való munka, nem illik a természetéhez.

Szomorúan helyeselt:

— Egyáltalán nem illik a természetemhez. — Majd elgondolkozott, és így szólt: — De ha eszembe jut, hogy hiszen Leninnek is bizonyára gyakran „meg kell keményítenie a szívét”, akkor szégyenkezem a gyengeségem miatt.

Ismertem és ismerek jó néhány munkást, akiknek összeszorítobt foggal kellett és kell , .megkeményí teniük szívüket”, erőt venniük természetadta „társadalmi idealizmusukon”, annak az ügynek győzelméért, amelyet szolgálnak.

Vajon magának Leninnek is „meg kellett keményítenie a szívét?”

ö sokkal kevesebbet törődött önmagával ahhoz, hogy magáról beszéljen másokkal; lelkének titkos viharairól úgy tudott hallgatni, mint senki más. Egyszer azonban Gorkiban, gyermekeket cirógatva, így szólt:

— Lám, ezeknek már jobb életük lesz, mint nekünk! Abból, amit mi átéltünk, ők sóikat nem fognak végigszenvedni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen.

És a távolba nézett, a dombókra, ahová makacsul befészkelte magát egy falu, és elgondolkozva hozzátette:

— Mégsem irigylem őket. A mi nemzedékünknek sikerült teljesítenie egy páratlan történelmi jelentőségű feladatot. Életünk kegyetlenségét, melyre a körülmények kényszerítettek, meg fogják érteni, és meg fogják bocsátani. Mindent meg fognak érteni, mindent!

Vigyázva cirógatta a gyermekeket, különösen könnyed és féltő mozdulatokkal.

Felkerestem egyszer, és látom: a Háború és béke egyik kötete fekszik asztalán.

— Igen, Tolsztoj! Kedvem támadt, hogy elolvassam a vadászjelenetet, de hirtelent eszembe jutott, hogy írnom kell egy elvtársnak. Így az olvasásra nem jut időm. Csak ma éjjel olvastam el a maga füzetét Tolsztojról.

Mosolyogva, hunyorogva, élvezettel nyújtózkodott karosszékében, és halkabban, szaporán folytatta:

— Micsoda sziklatömb, ugye? Micsoda óriás! Ez aztán a művész, barátom ... És tudja, mi még a csodálatos? Hogy ez előtt a gróf előtt nem volt igazi paraszt az irodalomban.

Majd rámhunyorított és azt kérdezte;

— Kit lehet Európában őmellé állítani?- És maga felelt rá:

— Senkit.

És kezét dörzsölve, elégedetten feiner

vetett.

(Folytatjuk)